
Könyves Magazin
405 episodes — Page 4 of 9

Ep 267Kovács Ikrek: Mindig is kifejezetten és radikálisan érdekelt bennünket a múlt
Idén már második alkalommal adták át az Erste támogatásának köszönhetően a Margó x Erste #higgymagadban különdíjat. A legjobb tízből az Erste választotta ki azt, akinek története leginkább megtestesíti a #higgymagadban faktort. A különdíj idei győztesei Kovács Dominik és Kovács Viktor, akik Lesz majd minden című regényükért kapták meg az elismerést. A beszélgetésben elmesélik többek között: hogyan alakult ki a Kovács Ikrek brand; milyen volt többgenerációs családban felnőni; mit jelentett nekik gyerekkorukban a történetmesélés, a múlt felidézése iránti szenvedély; milyen olvasmányok és kulturális élmények voltak számukra meghatározóak; hogyan indult a színházi karrierjük; miképpen jutottak el a novella- majd a drámaírástól a regény műfajáig; milyen gondolatok és kérdésfeltevések vezették őket a Lesz majd minden írása során; mit adott nekik a Margó x Erste #higgymagadban különdíj. A jövőt azok teremtik meg, akik hisznek magukban és az ötleteikben. Higgy magadban és légy a saját történeted hőse! Az Erste már hisz benned.

Ep 268Grecsó Krisztián: Apám 20 évig nem engedte el, hogy színpadi ember legyen - és széttártam a karom
Az Apám üzent író főhősét nem ereszti a saját családtörténete: hogyan tehet rendet valaki az életében, amíg nem érti meg, miért úgy alakult a múlt, ahogy? Grecsó Krisztián új regényében nem az igazságkeresés a fontos a többgeneráción átívelő nyomozásban, hanem a történetek megértése. Egy fiatal férfi harcai az apjával, majd önmagával az indulatai miatt. Tíz-tizenöt éve dolgozik a témával a szerző, az Apám üzent ennek a folyamatnak a végeredménye: családregény, amely mesél íróvá válásról, fontos apákról, azok vágyairól és kudarcairól, sok-sok nőről, akiknek a férjeik mellett kevesebb lehetőség adatott. Grecsó Krisztiánnal a következőkről beszélgettünk: Az apa lila haja: Nagyon fáj Családfakutatás Miért akarja Grecsó ennyire megérteni a családtörténetét? Fikció vs. önéletrajz: valódi nevek és az autofikció problémája Katonák és Ignácok: férfiképek a 20. században A kistestvér vonult be a nagy helyett katonának: mi lett ennek a következménye? Mi lesz a nőkkel, ha a férfiaknak vannak vágyaik? Kitörési lehetőségek a Viharsarokban Mit kezdünk a bűnökkel és az áldozatokkal? Miért volt szükség Erikre, a főszereplőre? MIt kezd az ember a lehetőségeivel?

Ep 266Szentesi Éva - Ezt senki nem mondta! # II/6.
Tetszett a podcast? Folytatsd velünk az Ezt senki nem mondta! témáját egy 150 oldalas különszámban, megjelent az új bookazine! Ott Anna tovább beszél a szülővé válásról, meginterjúvolta Orvos-Tóth Noémit, megkérte az elképzelt faluját, Dr. Benkovics Júliát, Borda Rékát, Epres Pannit, Tapasztó Orsit, Tompa Andreát, valamint Simon Mártont és Tóth Réka Ágnest, hogy ők is osszák meg tapasztalataikat. Rendeld meg itt a Könyves Magazin Ezt senki nem mondta! különszámát, amiben Szél Dáviddal az apaságról beszélgetünk, Mécs Annával Rutin című új regényéről, valamint rengeteg könyvet is ajánlunk. Itt az Ezt senki nem mondta! második évada! Regényében sokat mesél magáról, összerakhatjuk belőle a bennünk élő saját képünket róla. Legtöbben harcosként, túlélőként gondolunk rá, betegségéről és testéről gondolkozunk és beszélünk sokat. De a történetek mélyén kirajzolódó örökölt családi mintázatok is jelen vannak, amik igencsak formálták a világhoz és önmagához fűződő viszonyát. Engem most ez érdekel, meg az, hogy milyen kamaszlányként egy apával felnőni. Hozzá lehet szokni a veszteségekhez? Mennyire fontos nőiségünk megélésében a testünk, a testünk egészsége és szolgálata? Na és persze, hogy hogy van azzal, hogy nem lehet saját gyereke? Az Ezt senki nem mondta következő vendége, Szentesi Éva, író. Az első évad epizódjait itt gyűjtöttük egy csokorba. Ha kíváncsi vagy az epizódban említett korábbi beszélgetésekre, hallgasd meg az Ezt senki nem mondta! első évadát a Könyves Magazin podcast csatornáján és olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre. Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! Ezt senki nem mondta! – a podcast sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna

Ep 265A Donald rágó, Passuth László és a Katona József Színház: Magyarország, örök hely
Tavaly jelent meg Jánossy Lajos nagyregénye, az Örök hely és mindenhol idő a Jelenkor Kiadónál, ami egy felnövéstörténeten keresztül beszél a Kádár-korról, a ritkás levegőről, a szabadság kis tereiről, egy keresztény polgári családról. A Katona József Színház igazgatója, Máté Gábor egy interjúban figyelt fel a történetre, elolvasta és megrendezte. A Katona társulata nem karikírozza a nyolcvanas évek nyomasztó, de mégis reményt keltő időszakát. A Könyves Magazin podcastjának vendége Máté Gábor és Jánossy Lajos. Témáink: Az Örök hely és mindenhol idő (itt írtunk róla) Máté Gábort és Jánossy Lajost is a szimbolikus wc-re ültetjük Könyvtárak és identitások a nyolcvanas években Mit lát a Katona József Színház? Kritika és kultúra Máté Gábort mi szólította meg a regényben? Kocsis Gergely és Ónodi Eszter kinéznek a színpadról Az adaptáció mint kísérlet és szabadság Az önéletrajzi cucc: mi a baj fikcióval? A Kádár-rendszer örök hely, az idő is megállt: nem változik semmi Az ún. baloldal és az ún. jobboldal problémái Szükséges volt a rendszerváltás? Evidens volt, hogy utáljuk a szovjeteket

Ep 258Margó x Bridge Budapest #3 - Vámos Miklós, Szűcs Péter, Marton Krisztián, Gurubi Ágnes, Durica Katarina, Valuska László
Diófa történetek premier a Margón! Az üzlet és az irodalom találkozójára került sor, ahol 6 szerző 6 új Diófa történetét mutatta be a Bridge Budapest, mellyel az üzleti szereplők szemléletét szeretnék tovább formálni. Ebben partnerük Durica Katarina, Grecsó Krisztián, Gurubi Ágnes, Marton Krisztián, Szűcs Péter és Vámos Miklós. Az Egyesület célja változatlan, irodalmi köntösbe foglalt történetekkel szeretnék inspirálni az üzleti döntéshozókat, hogy tudatos, hosszú távú stratégiát dolgozzanak ki arra, mit hagynak hátra maguk után. A diófáról, mint szimbólumról, a szerzők világát meghatározó hagyatékokról, saját irodalmi hagyatékukról beszélgetett a szerzőkkel Valuska László. Mind a 17 Diófa történet elérhető a Bridge Spotify csatornáján: https://shorturl.at/ZpeUS

Ep 264Ács Dániel: Radnóti Miklós mintha a kommunista Jézus Krisztus lett volna
Radnóti Miklóst tarkón lőtték a németek, vagy: a nácik, a nyilasok? Miért fontos ma, kik ölték meg a munkaszolgálatos költőt? A Nem tudhatod című könyv ezekre is keresi a választ. A 444 újságírója, Ács Dániel megint oknyomozásba kezdett, de most az irodalomtörténetben: valaki 15 évvel Radnóti halála után nyomozni kezdett a gyilkosok után, majd egy vonaton eltűnt a táskája, vele az addigi munka eredményével, majd pár nappal később meghalt. Az újságíró a táska nyomába eredt, közben az emlékezetpolitika szempontjából is fontos hazugsággal találkozott, meg Radnóti szegedi barátaival, a kommunista államhatalom fontossá váló embereivel, akik nemcsak a Radnóti-kultusz építésében vettek részt, hanem hosszú titkosszolgálati nyomozást is indíottak, hogy kibogozzák a rejtélyt. A következő témákat érintjük: Hogyan adta el a szerkesztőségben a témát? Oknyomozás az irodalomtörténetben Hogyan és mikor jött létre a Radnóti-kultusz? A szegedi barátból, Ortutay Gyulából a korszak Rogán Antala lesz A hatalom a saját képére formálta Radnóti halálát A teljesen eltörölt Dienes András, a nyomozó Az irodalmár, akinek hatalma lesz Miért fontos, hogy rendbe tegyük a múltat?

Ep 262Réz Anna - Ezt senki nem mondta! # II/5.
Tetszett a podcast? Folytatsd velünk az Ezt senki nem mondta! témáját egy 150 oldalas különszámban, megjelent az új bookazine! Ott Anna tovább beszél a szülővé válásról, meginterjúvolta Orvos-Tóth Noémit, megkérte az elképzelt faluját, Dr. Benkovics Júliát, Borda Rékát, Epres Pannit, Tapasztó Orsit, Tompa Andreát, valamint Simon Mártont és Tóth Réka Ágnest, hogy ők is osszák meg tapasztalataikat. Rendeld meg itt a Könyves Magazin Ezt senki nem mondta! különszámát, amiben Szél Dáviddal az apaságról beszélgetünk, Mécs Annával Rutin című új regényéről, valamint rengeteg könyvet is ajánlunk. Itt az Ezt senki nem mondta! második évada! A bűntudatról és a szégyenről írt könyve, amiben külön fejezetet szentel az anyai bűntudatnak a szülésem utáni hónapokban erős mankóm volt. Sokat gondolkoztam rajta, vizsgáltam a saját bűntudatom és beszélgettem a témáról másokkal. Végre alkalmam volt megkérdezni, az ő életében milyen szerepe van a bűntudatnak és mit lehet vele kezdeni személyes, a család és a társadalom szintjén. Réz Anna filozófus, a Mardos című könyv szerzője az Ezt senki nem mondta következő vendége. Az első évad epizódjait itt gyűjtöttük egy csokorba. Ha kíváncsi vagy az epizódban említett korábbi beszélgetésekre, hallgasd meg az Ezt senki nem mondta! első évadát a Könyves Magazin podcast csatornáján és olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre. Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! Ezt senki nem mondta! – a podcast sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna

Ep 251Margó x Bridge Budapest #2 - Faludi Viktória, Szilágyi Gábor, Pistyur Veronika, Valuska László
A Margó és a Bridge Budapest Üzleti Könyvreggelije. A találkozó apropóját a Bridge Vezetői Ajánlások adták, melynek témája a vezetők mentális jóllétének megőrzése, a jobb üzleti döntések érdekében. A könyvreggeli házigazdái Pistyur Veronika (Bridge Budapest) és Valuska László (Margó) Faludi Viktória pszichológussal és Szilágyi Gáborral, a Remind magazin alapítójával beszélgettek a 10 pontos listáról, saját személyes történeteikről, valamint pszichológiai szemmel is körbejárták azt, mi az, amit ma egy vezető tehet a saját mentális jólléte érdekében. Azonnal hasznosítható tippek és tanácsok a podcastban!

Ep 260Háy János: A létünk és a boldogság közötti távolság nem csökken, de legalább jobbak az autók
Negyven év, 1976-2016 között írt verseit gyűjtötte össze Háy János egy nagy, 1000 oldalas kötetbe, ami izgalmas felnövéstörténet is, hiszen 16 éves korából is kerültek be versek. Az impozáns könyvbe nemcsak a korábbi verseskötetek kerültek be, hanem eddig meg nem jelent szövegek is. Papírzsebkendőre írt és elégetett versekről, avantgárdról, Tandori Dezső Talált tárgy című köteténenk hatásáról is beszéltünk, illetve arról, milyen szembenézni a negyven évnyi életművével. Háy Jánost az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon kérdeztük. Háy Jánossal a következő témák mentén haladtunk: Hogy rakott rendet 40 évnyi szöveglabirintusban? Papírzsebkendőre csak taknyot lehet írni? Mit tud a vers, amit a próza nem? Szembenézés az Életművel! Avantgárd: csinálj olyat, amit senki más nem csinált még Jó ötletnek tűnt: Háyt végighúzzák a földön Fejlődés vs. változás: milyennek látja a költő Háy szövegeit az idővonalon? Tudd, ki beszél a világról! Tudás, határsértés, szabadság a költészetben Emelkedettség: hol vannak az emberek?

Ep 257Cseke Eszter és S. Takács András - Ezt senki nem mondta! # II/4.
Tetszett a podcast? Folytatsd velünk az Ezt senki nem mondta! témáját egy 150 oldalas különszámban, megjelent az új bookazine! Ott Anna tovább beszél a szülővé válásról, meginterjúvolta Orvos-Tóth Noémit, megkérte az elképzelt faluját, Dr. Benkovics Júliát, Borda Rékát, Epres Pannit, Tapasztó Orsit, Tompa Andreát, valamint Simon Mártont és Tóth Réka Ágnest, hogy ők is osszák meg tapasztalataikat. Rendeld meg itt a Könyves Magazin Ezt senki nem mondta! különszámát, amiben Szél Dáviddal az apaságról beszélgetünk, Mécs Annával Rutin című új regényéről, valamint rengeteg könyvet is ajánlunk. Itt az Ezt senki nem mondta! második évada! A sorozatban újra és újra téma, hogy milyen nehéz megtalálni az egyensúlyt a szenvedéllyel szeretett hivatás és a családi kapcsolatok között. Van egy pár, aki az elmúlt évtizedekben a világot járta, munkájuk sokszor izgalmon túl még veszélyes is, és miután szülővé váltak sem mondtak le erről. A hétköznapokból elképedve figyelhetjük, ahogy a világ bármely részén otthonra tudnak találni. Az Ezt senki nem mondta legfrissebb epizódjában Cseke Eszter és S. Takács András, az On the spot alapítói mesélnek. Erről lesz szó: Cseke Eszter hogyan gondol vissza a friss anyaként érzett kudarcára; semmilyen tájékozottság és karakánság nem készít fel a szülészeti erőszakra; ki volt az, akinek a könyvei teljesen megváltoztatták, amit a szülésről gondoltak; miért tartják fontosnak a jó szülésélményt társadalmi szempontból; mitől volt akkora trip S. Takács Andrásnak apává válni; miért gondolják, hogy egy gyerek érkezése teljesen újraírja a legjobb kapcsolatot is; és milyen volt megtapasztalni, hogy az anyákat a szülés után mennyire máshogy kezeli a világ. Az első évad epizódjait itt gyűjtöttük egy csokorba. Ha kíváncsi vagy az epizódban említett korábbi beszélgetésekre, hallgasd meg az Ezt senki nem mondta! első évadát a Könyves Magazin podcast csatornáján és olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre. Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! Ezt senki nem mondta! – a podcast sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna

Ep 256Sauron macskaként játszik az áldozataival, végül a Gyűrűk ejtik rabul őt [A hatalom gyűrűi-kibeszélő II/3.]
Harmadik adásunkkal a végére érünk A hatalom gyűrűi második évadát kibeszélő sorozatunknak. A podcastban ismét a Magyar Tolkien Társaság Tolkien-szakértőivel, Barna Bálinttal és Füzessy Tamással beszélgetünk. Ebben a podcastben eljutunk a hobbitokhoz és a törpökhöz – utóbbiaknál kitérünk a Hét gyűrűre is. Lesz szó a hatalmak és erők különböző használatáról és ábrázolásáról, Celebrimborról, a tündék hűségéről, valamint a világ hanyatlásáról és az aranykorról is.

Ep 254Gryllus Dorka&Kőváry Katalin - Ezt senki nem mondta! #II/3.
Tetszett a podcast? Folytatsd velünk az Ezt senki nem mondta! témáját egy 150 oldalas különszámban, megjelent az új bookazine! Ott Anna tovább beszél a szülővé válásról, meginterjúvolta Orvos-Tóth Noémit, megkérte az elképzelt faluját, Dr. Benkovics Júliát, Borda Rékát, Epres Pannit, Tapasztó Orsit, Tompa Andreát, valamint Simon Mártont és Tóth Réka Ágnest, hogy ők is osszák meg tapasztalataikat. Rendeld meg itt a Könyves Magazin Ezt senki nem mondta! különszámát, amiben Szél Dáviddal az apaságról beszélgetünk, Mécs Annával Rutin című új regényéről, valamint rengeteg könyvet is ajánlunk. Itt az Ezt senki nem mondta! második évada! „Magamévá tettem a mantrát, hogy ha hülye vagy, gyereket szülsz” – Gryllus Dorka és Kőváry Katalin az anyaságról. Az Ezt senki sem mondta! podcast második évadának vendége ezúttal Gryllus Dorka színész és édesanyja, a Jászai Mari-díjas rendező, forgatókönyvíró és dramaturg, Kőváry Katalin volt. Ott Anna kérdezte őket a gyerekvállalásról, az anyaság és a szakmai élet összeegyeztetéséről, családi mintákról és az apák szerepéről. Erről lesz szó: milyen kihívásai voltak annak, hogy anyaként is megmaradjanak a szakmában; Gryllus Dorka hogyan élte meg az első éveket a gyerek mellett, és az azzal járó egyedüllétet; hogyan hatott Gryllus Dorkára, hogy művészemberek gyerekeként nőtt fel; megbékélt-e Kőváry Katalin édesanyja azzal, hogy az anyaságot választotta a színésznőség helyett; hogyan élte meg Gryllus Dorka, hogy édesapjára, Gryllus Dánielre egy ország tekint „pótapukaként”; mi változtatta meg Kőváry Katalin véleményét a gyerekvállalásról; mit gondolnak arról, hogy mindketten idősebbek a férjeiknél; és mennyit változott a színházi és filmes közeg a tekintetben, hogy milyen lehetőségeket biztosít a szakma az anyáknak. Az első évad epizódjait itt gyűjtöttük egy csokorba. Ha kíváncsi vagy az epizódban említett korábbi beszélgetésekre, hallgasd meg az Ezt senki nem mondta! első évadát a Könyves Magazin podcast csatornáján és olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre. Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! Ezt senki nem mondta! – a podcast sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna
Ep 253A romantikus csalások elkövetői akár évekig együtt élnek valakivel, de így is képesek kifosztani
Janecskó Kata bűnügyi oknyomozó újságíró új könyvében a romantikus csalásokkal foglalkozik: olyan ügyekkel, amikor az elkövetők kifejezetten a romantikus kapcsolatok építésével vernek át másokat. A Nők a hálóban című kötetben megszólaltat áldozatokat és elkövetőek, kriminológus és pszichológus szakértőket, valamint nyomozót is. Bemutat konkrét eseteket és a nemzetközi kutatási eredményekkel is összeveti a magyar helyzetet.

Ep 247Darvasi László: A neandervölgyi beszélni nem, de sírni tudott
Három kötet, 1700 oldal hosszú Darvasi László új regénye, A neandervölgyiek, ami a 20. század történetét meséli e, eddig 1908 és 1957 között egy átlagos tiszai kisvárosról kiindulva. Grófi kastély, marxizmus, első és második világháború a legközelebbi nézőpontokból elmesélve egy sodró erejű, sok szereplőt mozgató történetben. A hét könyve írásunkban feltettük a kérdést, mi lett a neandervölgyiekkel Magyarországon? Az íróval, Darvasi Lászlóval keressük rá a választ. A hosszú éveken át írt nagyregényének első három kötete megjelent, de a történetnek nincs vége. A Könyves Podcast vendége: Darvasi László. Darvasi Lászlóval a következőkről beszélgetünk: Már nagyregény, de még nagyobb lesz, mi az? Nem lehet naivan belekezdeni 1908-ban indulunk, de mi történt utána? Mit kell tudni Törökszentmiklósról, a regény központi helyszínéről? Történelmi vagy nem történelmi regény? Az író figyel, de mit? Nyelv változása hozza a történet változását: elszomorodó 20. század Holdraszállás, Woodstock, Kárdás-rendszer - mi vár ránk a következő kötetekben? Az elbeszélés igazsága A neandervölgyi, aki beszélni nem, de sírni tudott

Ep 248Pálos Hanna: Beképzeltség nélkül tudom, ki az a lány, akit Halász Rita a Mély levegőben megírt
A Mély levegő című, 2021-ben a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat elnyert regényt elolvasta Pálos Hanna, és többet nem eresztette el. A Katona József Színház színésze előbb hangoskönyvet készített a könyvből, majd nem állt meg az előadásig. De mit akart tőle a regény? Soha nem csinált még ilyet, nem is írta ki magát rendezőnek, mert csapatot szervezett maga köré. Meghúzta a szöveget, vagy újraírta? Halász Rita író megosztotta eddigi legfontosabb karakterét, Verát valaki mással, tanult a szövegről, a közös munkáról és a bizalomról is sokat közben. Pálos Hanna és Halász Rita a Könyves Magazin podcastjának vendégei anyaságról és alkotásról, az egymástól tanulásról és az őket összekötő Veráról beszélgettek. A beszélgetés csomópontjai: 24: Jack Bauer színházi bemutatóra készül Feladatok, stresszek, tudatállapotok Egy percben össze lehet foglalni a Mély levegőt? Megpróbálják! Szöveghúzásról és istenkeresésről Hogyan változott Vera? Anyaság, munka, kreativitás Miért nehéz kimondani: Rendezte Pálos Hanna Hogyan és miért talált egymásra Pálos Hanna és a Mély levegő? Csapatmunka vs szabadság: mit tanultak a közös munkából?

Ep 250Ha minden mágikus és fantasztikus, épp a lényeg veszik el Tolkienból [A hatalom gyűrűi-kibeszélő II/2.]
Folytatódik A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi második évadát kibeszélő podcastunk a Magyar Tolkien Társaság szakértőivel közösen. Vigyázz, spoileres! A beszélgetésben szó esett Bombadil Tomáról, a buckamanókról és az ősi kardokról, az entekről és az entasszonyokról, Tolkien és a sorozat szörnyeiről, a sasokról, a númenori kultuszokról, a politikai helyzetről meg egy kicsit a palantírokról is. Írjatok nekünk! Ahogy korábban, most is várjuk kérdéseiteket a [email protected] címre – a tárgyba írjátok be, légyszi, hogy A hatalom gyűrűi-kibeszélő. A második évadhoz három adás készül, a másodikat a hatodik epizód után vesszük fel, a harmadikat pedig a finálé után. Figyeljétek a Könyves Magazin Facebookját, ahol tájékoztatunk az érkező podcastokról.

Ep 249Gyurkó Szilvia - Ezt senki nem mondta! # II/2.
Tetszett a podcast? Folytatsd velünk az Ezt senki nem mondta! témáját egy 150 oldalas különszámban, megjelent az új bookazine! Ott Anna tovább beszél a szülővé válásról, meginterjúvolta Orvos-Tóth Noémit, megkérte az elképzelt faluját, Dr. Benkovics Júliát, Borda Rékát, Epres Pannit, Tapasztó Orsit, Tompa Andreát, valamint Simon Mártont és Tóth Réka Ágnest, hogy ők is osszák meg tapasztalataikat. Rendeld meg itt a Könyves Magazin Ezt senki nem mondta! különszámát, amiben Szél Dáviddal az apaságról beszélgetünk, Mécs Annával Rutin című új regényéről, valamint rengeteg könyvet is ajánlunk. Itt az Ezt senki nem mondta! második évada! Erről lesz szó: miért írná a sírjára: Ezt senki nem mondta!; mi motiválta a gyermekvédelmi pályára; hogyan hatottak a transzgenerációs traumák a karrierjére; saját anyaságának története; miért nincs az erőszaknak nincs mértékegysége; alapvető gyermekjogokról; a kegyelmi ügy hatásáról; túlvállalásró, túlmunkáról és ezek áráról; érzelmi elérhetőségről és bűntudatról Az első évad epizódjait itt gyűjtöttük egy csokorba. Ha kíváncsi vagy az epizódban említett korábbi beszélgetésekre, hallgasd meg az Ezt senki nem mondta! első évadát a Könyves Magazin podcast csatornáján és olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre. Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! Ezt senki nem mondta! – a podcast sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna

Ep 246Simon Márton: Lényegében az örök szerelmet vezetem le a rizsfőzésből, igen.
Hideg pizza címmel jelent meg Simon Márton új verseskötete, amiben kiderül, mi köze Jézusnak a dinoszauruszokhoz vagy a tetrisznek a boldogsághoz. Elhagyta korábbi kiadóját, sajátot alapított Okapi néven. Pofátlanságról, alanyiságról, a hétköznapok költőiségéről, önismétlés veszélyéről is beszél a Könyves podcast vendége, Simon Márton. Ja, és arról, hogy miért hűtőszekrény az ember! A Könyves podcast vendége: Simon Márton és a Hideg pizza Témáink: Hűtőszekrény Pofátlanság és elmozdulás Korlátok és irodalmi hagyomány Michael Jordan, A költő! A SM-vers Stratégiai Működése A clickbait címek és a versolvasás Mi van a fake-en túl? Bevezetés a szituációs lírába A Titanic és az alanyi líra Not Like Us Megérkezés vagy öregedés?

Ep 245Nyáry Krisztián - Ezt senki nem mondta! # II/1
Tetszett a podcast? Folytatsd velünk az Ezt senki nem mondta! témáját egy 150 oldalas különszámban, megjelent az új bookazine! Ott Anna tovább beszél a szülővé válásról, meginterjúvolta Orvos-Tóth Noémit, megkérte az elképzelt faluját, Dr. Benkovics Júliát, Borda Rékát, Epres Pannit, Tapasztó Orsit, Tompa Andreát, valamint Simon Mártont és Tóth Réka Ágnest, hogy ők is osszák meg tapasztalataikat. Rendeld meg itt a Könyves Magazin Ezt senki nem mondta! különszámát, amiben Szél Dáviddal az apaságról beszélgetünk, Mécs Annával Rutin című új regényéről, valamint rengeteg könyvet is ajánlunk. Itt az Ezt senki nem mondta! második évada! Rengeteg szerelmes levelet, számtalan eltitkolt kaland történetét köszönhetjük neki, saját életéhez mégis ritkán enged igazán közel. Gimnáziumi szerelemből lett családja, felesége halála után egyedül maradt két kamasz lányával. Hogyan alakul ki az apa, ahol hiányzik az apakép? Mit lehet kezdeni az apákra nehezedő egzisztenciális nyomással? Hogyan kovácsol össze egy családot a közös gyász? Fel lehet készülni egy anya elvesztésére? Az Ezt senki nem mondta! második évadának első vendége Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész, kommunikációs szakember, a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója. Erről lesz szó: apa nélkül felnőve honnan merített szülői mintákat; mi volt az a pillanat, amiről először érezte az apaság felelősségét; minek hatására ismerte fel, hogy a feleségének mennyi láthatatlan munkával jár a háztartás vezetése; hogyan tudott írni, miközben körülötte ugrált két gyerek; érez-e bűntudatot apaként; hogyan alkalmazkodtak a lányaival az édesanyjuk nélküli élethez; és miért a kirepüléssel a legnehezebb megküzdeni. Az első évad epizódjait itt gyűjtöttük egy csokorba. Ha kíváncsi vagy az epizódban említett korábbi beszélgetésekre, hallgasd meg az Ezt senki nem mondta! első évadát a Könyves Magazin podcast csatornáján és olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre. Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! Ezt senki nem mondta! – a podcast sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna

Ep 244Kárhozatra születnek az ork csecsemők? [A hatalom gyűrűi-kibeszélő II/1.]
Rögtön mélyvízbe ugrottunk A hatalom gyűrűi-kibeszélő első adásában vendégeinkkel, Barna Bálint és Füzessy Tamás Tolkien-szakértőkkel, hiszen a Sauron újjászületésével induló évad kapcsán belebonyolódtunk a tolkieni koncepcióba testről és lélekről, valamint a teremtési képességről. Aztán alaposan megvitattuk azt is, hogyan és hogyan nem működik a mágia Középföldén – és miben kapcsolódik mindez a keresztény hagyományhoz. Beszéltünk arról a bizonyos koronáról, amivel Adar végzett Sauron korábbi alakjával. Tisztáztuk, létezhetnek-e orkbabák és aggódó ork apukák, valamint, hogy mennyi alapja lehet Tolkiennál egy ork szabadságharcnak. Szóba került még Círdan és a tündék szakálla, a gyűrűk készítésének körülményei és sorrendje, valamint, hogy ezek megváltoztatásának milyen következményei lehetnek. Annatar feltűnése kapcsán pedig visszatértünk Sauronhoz, és a sorozat által eddig kiaknázatlan erejéhez. Ahogy korábban, a kérdéseiteket várjuk a [email protected] címre – a tárgyba írjátok be, légyszi, hogy A hatalom gyűrűi-kibeszélő.

Ep 239Ezt senki nem mondta! EXTRA #3 Szél Dávid - "Annyira sok kőbe vésettnek gondolt tévhit van"
Tetszett a podcast? Folytatsd velünk az Ezt senki nem mondta! témáját egy 150 oldalas különszámban, megjelent az új bookazine! Ott Anna tovább beszél a szülővé válásról, meginterjúvolta Orvos-Tóth Noémit, megkérte az elképzelt faluját, Dr. Benkovics Júliát, Borda Rékát, Epres Pannit, Tapasztó Orsit, Tompa Andreát, valamint Simon Mártont és Tóth Réka Ágnest, hogy ők is osszák meg tapasztalataikat. Rendeld meg itt a Könyves Magazin Ezt senki nem mondta! különszámát, amiben Szél Dáviddal az apaságról beszélgetünk, Mécs Annával Rutin című új regényéről, valamint rengeteg könyvet is ajánlunk. Ezt senki nem mondta! Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról a meghívott írókkal, költőkkel, alkotókkal. Két évad között a sorozat EXTRA epizódokkal jelentkezik. Az Ezt senki sem mondta! EXTRA harmadik vendége Szél Dávid, akivel Ott Anna az önismeret szükségességéről, a GYES problémáiról és a szabad döntéshozás fontosságáról beszél. Erről lesz szó: minden szülő hibázni fog; a gyereknevelésről szóló könyvek lényege nem az, hogy letudjuk a problémát, hanem hogy tudatosabbá váljunk; fontos, hogy megosszuk partnerünkkel a gyerekneveléssel kapcsolatos félelmeinket; mi a probléma a GYES rendszerével; és mi az a láthatatlan munka, illetve érzelmi házimunka. Az első évad epizódjait itt gyűjtöttük egy csokorba. Ha kíváncsi vagy az epizódban említett korábbi beszélgetésekre, hallgasd meg az Ezt senki nem mondta! első évadát a Könyves Magazin podcast csatornáján és olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna

Ep 238Ezt senki nem mondta! EXTRA #2 Bojti Andrea - “Transzgenerációsan gyógyulunk”
Tetszett a podcast? Folytatsd velünk az Ezt senki nem mondta! témáját egy 150 oldalas különszámban, megjelent az új bookazine! Ott Anna tovább beszél a szülővé válásról, meginterjúvolta Orvos-Tóth Noémit, megkérte az elképzelt faluját, Dr. Benkovics Júliát, Borda Rékát, Epres Pannit, Tapasztó Orsit, Tompa Andreát, valamint Simon Mártont és Tóth Réka Ágnest, hogy ők is osszák meg tapasztalataikat. Rendeld meg itt a Könyves Magazin Ezt senki nem mondta! különszámát, amiben Szél Dáviddal az apaságról beszélgetünk, Mécs Annával Rutin című új regényéről, valamint rengeteg könyvet is ajánlunk. Ezt senki nem mondta! Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról a meghívott írókkal, költőkkel, alkotókkal. Két évad között a sorozat EXTRA epizódokkal jelentkezik. A sorozat első évadában felmerült kihívásokról és a tőletek, hallgatóktól kapott visszajelzésekről is beszélgetünk Bojti Andreával, a gyermekpszichológus blog és a Magabiztos szülő című könyv szerzőjével, az Ezt senki nem mondta! második Extra epizódjában. Erről lesz szó: minták információ dömping, forrásválasztás szülői magány a pszichológus anya anyai identiás párkapcsolat szülőként elvárások és realitás példák és bűntudat Az epizódban említett beszélgetések: Tompa Andrea: https://open.spotify.com/episode/2Jpid7fuKYXRth977gq0Um Nádasdy Ádám: https://open.spotify.com/episode/7FbkckXhYOEJeCpYW0bWyT Kiss Noémi: https://open.spotify.com/episode/6KlPylj9qjM4A1WtXVhRGC Ha kíváncsi vagy az epizódban említett korábbi beszélgetésekre, hallgasd meg az Ezt senki nem mondta! első évadát a Könyves Magazin podcast csatornáján és olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna

Ep 237Alkotótárs #8: Úgy tekintek magamra, mint aki nagyon zárkózott az írásaival kapcsolatban
Sorozatunkban a Mastercard Alkotótárs 2023-as ösztöndíjasait ismerhetitek meg közelebbről. A nyolcadik epizódban Zilahi Annával beszélget a sorozat szerkesztő-műsorvezetője, Ott Anna. Zilahi Annának eddig verseit olvashattuk, most az első regénytervével pályázott és nyert a Mastercard Alkotótárs Ösztöndíjon. A Fogak egyik szereplője egy középosztálybeli nő, aki nem szeretne anyává válni, a másik pedig egy szegénységből kiemelkedett roma ápolónő, aki nagyon vágyik egy gyerekre, mégsem tud anyává válni. Kettejük párbeszéde járja körbe azt a kérdést, hogy van-e valóban szabad döntése egy nőnek abban, hogy vállal-e gyermeket vagy sem. Anna az írás szakaszában van, így betekintést enged nekünk a folyamatban, amiben a szereplői megszületnek, hátteret, múltat és saját hangot kapnak, de beszél inspirációról és az alkotáshoz fontos olvasmányokról is.

Ep 236Budapesti nők // A láthatatlanok #6
A kiegyezést követő években példátlan népességbumm következett be a fővárosban, amely mágnesként vonzotta a boldogulni vágyókat. Köztük rengeteg fiatal, jellemzően alsóosztálybeli nőt, akiknek munkája elengedhetetlen volt a város zavartalan működéséhez, a polgári szem mégis legtöbbször átsiklott felettük. Bár testben jelen voltak, valójában mégis láthatatlanul tevékenykedtek. A Budapesti nők podcastsorozat utolsó adásában Ruff Orsolya és Szeder Kata Czingel Szilvia néprajzkutató-kultúrantropológussal, Fónagy Zoltán történésszel, Szabó Dominika egyetemi oktatóval, kommunikációs szakemberrel, és Szécsi Noémi íróval a nagyvárosban nagyon is jelenlévő, annak szövetébe ugyanakkor gyakran már-már láthatatlanul belesimuló lányokról, asszonyokról. Az irodalmi szövegrészletek Nagypál Gábor és Petrik Andrea tolmácsolásában hangzanak el. A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósult meg.

Ep 230Az ügynök a Kádár-kor kényelmes szimbóluma
„Nem. Nyilvánosak. Az. Ügynök. Akták. Nem nyilvánosak az ügynökakták!” – ezek Takács Tibor Ügynökök, informátorok, jelentések című, a Kádár-korszak állambiztonsági besúgóhálózatának történeteit tartalmazó, májusban megjelent kötetének első mondatai. A könyvből hamar kiderül: dehogynem, az „ügynökakták” nagyon is nyilvánosak. A jó stílusban megírt, remek dramaturgia szerint felépített kötet azonban nem csak az titkos munkatársak, titkos megbízottak és ügynökök jelentéseiről beszél. Takács Tibor világos és pontos definíciókat használ és tanulmányról tanulmányra építkezik, így az Ügynökök, informátorok, jelentések azok számára is érthető és követhető, akik csak ismerkednek a Kádár-korszak alternatív nyilvánosságaival, de a sűrűsége miatt haszonnal forgathatják azok is, akik hallottak már ezt-azt az 1956 és 1989 közötti időszak ügyes-bajos dolgairól. A szerzővel egy politikai rendszer fenntartásának ritusairól, a múlttal és a jelennel való szembenézésről, a felelősök megnevezéséről és a továbbélő hálózatról is beszélgettünk.

Ep 235Budapesti nők // A lázadó lányok #5
A lányok számára - még ha módos polgárcsaládban vagy épp arisztokrata famíliában születtek is - még a századfordulót megelőzően is csak kevés önmegvalósítási lehetőség adódott. Akadtak ugyanakkor számosan, akik nem kívántak végigmenni azon a szűk mezsgyén, amelyet a társadalom kijelölt számukra. Belőlük lettek aztán az első orvosnők, ügyvédnők, vagy épp azok, akik később saját életük kockáztatásával embereket mentettek. Czingel Szilvia néprajzkutató-kultúrantropológus, Simonovics Ildikó művészettörténész-muzeológus, Svégel Fanni etnográfus és Szécsi Noémi író mesélnek a női lázadás mibenlétéről, lehetőségeiről, a bátor egyéni döntésekről. Az irodalmi szövegrészletek Nagypál Gábor és Petrik Andrea tolmácsolásában hangzanak el. A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósult meg.

Ep 234Budapesti nők // A karrierista nő #4
A századforduló környékén Európában és a tengerentúlon is egy új nőtípus felbukkanása borzolta a kedélyeket, vagy adott éppen bátorítást fiatal lányok tömegeinek. Ő volt a New Woman, azaz az új nő, aki már nem elégedett meg azzal a térrel, amit a férfiak által húzott korlátok hagytak és engedélyeztek neki. Tanulni akart, képezni magát, boldogulni. Ezzel együtt pedig egyre több jogot is követelt magának – például ahhoz, hogy munkába álljon és pénzt keressen, akár olyan szakmákban is, ahol addig kizárólag férfiak tevékenykedtek. Fónagy Zoltán történész, Svégel Fanni etnográfus és Szécsi Noémi író mesélnek a munkát vállalni kívánó nők karrierlehetőségeiről, és a korabeli társadalom reakcióiról. Az irodalmi szövegrészletek Nagypál Gábor és Petrik Andrea tolmácsolásában hangzanak el. A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósul meg.

Ep 233Budapesti nők // Az úrinő #3
Az úrinő a maga idejében igazi fogalom volt. De kitől vagy mitől lett valaki úrinő? Milyen szabályoknak kellett eleget tennie, és milyen életpálya várt rá? Mit engedhetett meg magának, és mi volt az, amire még csak álmában sem gondolhatott? Egyáltalán: a múlt században az egyesített főváros utcáit járva, honnan lehetett tudni, hogy a szembejövő – úrinő? Czingel Szilvia néprajzkutató-kultúrantropológus, Fónagy Zoltán történész, Simonovics Ildikó művészettörténész-muzeológus és Szécsi Noémi író mesélnek az úrinőlét előnyeiről, kihívásairól és kötelezettségeiről. Az irodalmi szövegrészletek Nagypál Gábor és Petrik Andrea tolmácsolásában hangzanak el. A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósul meg.

Ep 229Budapesti nők // A jó feleségek #2
Feleségnek és anyának lenni hosszú évszázadokon át a nők legfőbb kötelessége és - éppen ezért - célja is volt. Születésüktől fogva a feleség szerepre készítették fel őket: gyerekként erről szólt neveltetésük, hajadonként ez volt minden társasági esemény lényege, asszonyként az egész életük. Czingel Szilvia néprajzkutató-kultúrantropológus, Fónagy Zoltán történész és Szécsi Noémi író mesélnek arról, milyenek voltak a hajdani jó feleségek az épp csak megszülető, majd nagyvárosi hétköznapokat diktáló Budapesten. Az irodalmi szövegrészletek Nagypál Gábor és Petrik Andrea tolmácsolásában hangzanak el. A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósul meg.

Ep 228Bugyiszabályok: a szexuális nevelés sokkal többről szól, mint a szex
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány és a Lampion Könyvek együttműködésében jelent meg májusban az első magyar nyelvű kötet, a Minden gyerek kicsi kincs, ami a bugyiszabályokra tanítja a kicsiket és a felnőtteket. Hogy mik azok a bugyiszabályok és miért annyira fontosak, erről is beszélgettünk Gyurkó Szilviával és Palya Beával. Disclaimer: technikai hiba miatt a 6-12. perc között az egyik mikrofon sajnos rosszul szólt, ezt nem tudtuk kijavítani – ezért elnézést kérünk. De hallgassátok, mert jó beszélgetés és fontos a téma!

Ep 227Budapesti nők // Kik voltak azok a nők, akik 150 éve alakítják a fővárost? #1
Budapest a 19. század végén, a 20. század elején igazi világvárossá vált, és életét, arculatát, mindennapjait nagyban meghatározták női lakói – ami még akkor is igaz, ha egészen mostanáig híres közterületeit főként férfiakról nevezték el. De kik voltak azok a nők, akik az elmúlt 150 évben rajta hagyták kéznyomukat a magyar fővároson? Mit engedhetett meg magának például egy úrilány a századfordulón, kik voltak azok a nők, akik művészi pályára léphettek, és milyen pesti nyilvános tereken fordulhattak meg az igazi Édes Annák? A májusi Margó Irodalmi Fesztiválon élő közönség előtt beszélt a podcast két házigazdája, Ruff Orsolya és Szeder Kata. A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósult meg.

Ep 226Ezt senki nem mondta! EXTRA #1 Kiss Noémi "Tegnap még a neveden szólítottak, másnap már csak anya"
Tetszett a podcast? Folytatsd velünk az Ezt senki nem mondta! témáját egy 150 oldalas különszámban, megjelent az új bookazine! Ott Anna tovább beszél a szülővé válásról, meginterjúvolta Orvos-Tóth Noémit, megkérte az elképzelt faluját, Dr. Benkovics Júliát, Borda Rékát, Epres Pannit, Tapasztó Orsit, Tompa Andreát, valamint Simon Mártont és Tóth Réka Ágnest, hogy ők is osszák meg tapasztalataikat. Rendeld meg itt a Könyves Magazin Ezt senki nem mondta! különszámát, amiben Szél Dáviddal az apaságról beszélgetünk, Mécs Annával Rutin című új regényéről, valamint rengeteg könyvet is ajánlunk. Ezt senki nem mondta! Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról a meghívott írókkal, költőkkel, alkotókkal. Két évad között a sorozat EXTRA epizódokkal jelentkezik. Az első Extrában Kiss Noémivel élőben a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon készült beszélgetés. Erről lesz szó: az Ikeranya fogadtatása a hit és a szülés kapcsolata a női írás egyik alapszimbóluma Kiss látogatása Pannonhalmára a segítség, amit a kórházban kapott ikerszülőség nehezített teherbeesés valamint a női írók támogató kapcsolata Olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna

Ep 225Nemzeti szuverenitást a gyomrokba! Hová tűnt a magyar konyha?
A kor egyik legfontosabb influenszere, Jókai Mór vette a bátorságot, hogy újságcikkben listázza a Nemzeti eledeleinket. Mondjuk bátorságáról árulkodik, hogy 1862-ben mindezt Kakas Márton álnéven tette meg. A Telex gasztroújságírója, Ács Bori pár éve rátalált erre az étellistára, és szisztematikusan elkészítette ezeket, ebből állt össze az Elfeledett magyar konyha - A legfontosabb magyar ételek Jókai Mór szerint című kultúr- és gasztrotörténeti szakácskönyv. A nemzeti szuverenitás minden bizonnyal a legfontosabb kérdés az elmúlt években, ezért a szerző rögtön a gyomorban akar rendet rakni: mi magyar és hogy nem az? A Jókai-listán szerepel egy csomó ismerős étel, persze más néven, de a Kolozsvári töltött káposzta, a halászlé és a nyögvenyelő is megtalálható benne, vagyis minden olyan étel, ami miatt az elmúlt harminc év az árokásosról szól. Ács Bori árokbetemetéspárti újságíró, megadja az igazságát a sózott citromnak és a lucskos káposztának is.

Ep 224Margó x Bridge Budapest #1 - Gazsi Zoltán, Iglódi Csaba, Pistyur Veronika, Valuska László
A Margó és a Bridge Budapest első Üzleti Könyvreggelije. Emberi történetekből épít hidat a Bridge Budapest és a Margó Irodalmi Fesztivál, melynek alappilléreit a történetek adják. A könyvek hozzák az emberi történeteket, amelyek aztán hatnak a vezetői történetekre, döntésekre is az olvasás révén. Az első könyvreggelin két elsőkötetes üzleti szereplő: Iglódi Csaba (Only CEO Klub - alapító) és Gazsi Zoltán (Eisberg - ügyvezető) beszélgettek Pistyur Veronikával (Bridge Budapest) és Valuska Lászlóval (Margó) az olvasás és a vezetői szerep kapcsolódásáról Margaret Fuller idézete mentén: "Today's readers, tomorrow's leaders" ("A ma olvasói, a holnap vezetői"), valamint sorsfordító könyvekről, az írás szépségéről és nehézségeiről, sok-sok könyvajánlóval és személyes könyves élményeikkel. Folytatjuk!

Ep 197Jordán Ferenc: Nem az a lényeg, hogy megjósoljuk a Föld jövőjét, hanem hogy alkalmazkodjunk
Litkai Gergely zöld podcastjének vendége Jordán Ferenc ökológus, akivel tavalyi nagy sikerű, Az ember vége a természet esélye című könyve apropóján beszélgettek. Sokat tudunk a természetről, ami épp arra elég, hogy megállapítsuk, milyen kevés ez. Korábban a természetről szerzett tudásunk része volt a mindennapjainknak: ismertük az állatok és a növények nevét, hogy utóbbiak mire jók, mijük ízletes. Mára kívül rekedtünk egy rendszeren, aminek pedig nagyon is részesei vagyunk. Jordán Ferenc Az ember vége, a természet esélye című könyvében azt feszegeti, mennyire kerültünk távol a természettől, és ez mennyiben érinti a saját esélyeinket. Mennyiben jó, ha a természet érdekében vagy ellenében beavatkozunk egy rendszerbe, aminek összefüggéseit is csak nagy vonalakban értjük? A beavatkozások tovagyűrűző hatásait pedig gyakran még utólag is nehezen fogjuk fel. A Bookline Zöld podcastjában természetesen olvasunk: mindent, ami a könyvekből megérthető az ember és a környezet viszonyáról és a jövő lehetséges forgatókönyveiről, amelyeket mi is alakítunk.
Ep 223Péterfi Judit: Kőkemény önismereti tréning kellett a túléléshez [Podcast]
A népszerű televíziós riporter és műsorvezető első könyve Engedd el! címmel jelent meg. Péterfi Judit a Tavaszi Margó vendége lesz, előtte podcastben beszélgettünk a kötetről, megküzdésektől és önismeretről. Péterfi Judit Engedd el! – Szabadulás a lelki terhek fogságából című könyvében az életútját veszi végig szakmai és magánéleti szempontból, miután kemény földbe állásokat követően emberek sora tanácsolta neki: „Engedd el!”. A tanács nem vált be, azt ugyanis senki sem tudta, mégis hogyan kéne ezt csinálni: „Akarva, de nem görcsösen? Meditálva, fehér gyertya füstjében? Az El Caminót járva hátrafelé?” Miközben a válasz után nyomozott, Péterfi hét interjút is készített, amiket az önreflektív szakaszokhoz tematikusan kapcsolódva szintén megtalálunk a kötetben. Akikkel a szerző beszélgetett elengedésről, tanulásról és az önfejlesztés kultúrájáról: Feldmár András, Dudits Dénes, Soma Mamagésa, Iványi Gábor, Máté Gábor, Csernus Imre, Daubner Béla.

Ep 222drMáriás: Lehet 20 éves az ember, de 100 év történetét hordozza
Máriás Béla Újvidéken született, a háború elől 1991-ben költözött Magyarországra, pályáját meghatározza a játékos lázadás, amivel zenében, képzőművészetben és irodalomban is egyedi hangot talált. DrMáriás Tanmesék a világ legfejlettebb demokráciájáról című könyv pár hónapja jelent meg, ebben az utóbbi évek festményeit, illetve az azokhoz készült szövegeket rendezte albumba. Nézzük és olvassuk a műveket, amelyek ironikusan dokumentálják a magyar közéletet vagy a világpolitikát. Politikus szereplőivel sajátos művészeti panoptikumot hozott létre, stílusokat, szerzőket és irányzatokat hoz játékba, és bár nem ő kereste a politikát, az megtalálta őt. A Könyves Magazin podcastjának vendége drMáriás, akivel beszélgetünk művészeti hagyományról, a zenélésről és a Tudósokról, a közösségi média és alkotás viszonyáról, illetve a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről, ami nélkül ez az egyedi alkotói világ sem születhetett volna meg.

Ep 221Alkotótárs #7: A nyelv és az atmoszféra nekem a versíráskor fontosabb volt
Sorozatunkban a Mastercard Alkotótárs 2023-as ösztöndíjasait ismerhetitek meg közelebbről. Az hetedik epizódban Kerber Balázzsal beszélget a sorozat szerkesztő-műsorvezetője, Ott Anna. Kerber Balázs Számtan a holdas estékre című verses prózája néhány hete, a költészet napjára jelent meg. Ennek a kötetnek a tervével pályázott a Mastercard Alkotótárs Ösztöndíjra, a mostani beszélgetésünket a megjelenés előtt vettük fel, így még tudtunk beszélgetni az utolsó simitásokról. Mesélt arról, mennyire tud az írás közösségi tevékenység lenni, van-e olyan alkotótársa, akinek az észrevételei különösen fontosak számára és hogy vajon hogyan lehet tudni, hogy egy mű elkészült.

Ep 220Stephen King 50 éve beleélte magát a menstruáló kamaszlány bosszújába
Stephen King 1974-ben kidobta a kukába debütáló regényének, a Carrie-nek az első pár oldalát. A felesége kiszedte, és emiatt 50 évvel később is beszélünk róla (sőt újraolvastam). A több száz millió példányban megjelent, több adaptációt is megélt történet egy kamasz lányról szól, akit az osztálytársai megaláznak és tampont vágnak hozzá, amikor kiderül, hogy menstruál. King horrorregénye nem is igazán horror, bár nyomasztó, félelmetes és iszonyatos, amilyen egy középiskola tud lenni. Vallási fanatizmusról, erőszakábrázolásról, szörnyekről, áldozatiságról és Stephen Kingről beszélgetünk a Könyves Magazin podcastjában Csetényi Korinnával, a Szegedi Tudományegyetem angol tanszékének tanárával.

Ep 219Hogyan készüljünk fel a magyarérettségire?
Mit mérünk 2024-ben a magyarérettségin? Ahogy növekszik a képernyő előtt töltött idő, úgy olvasunk egyre kevesebbet. Miért lett újra fontos a magolás a szövegértés és írás helyett? A Nemzeti Alaptanterv változásával együtt a magyarérettségi is megváltozott, új szempontok és új szerzők is bekerültek. Ha már bekerült Herczeg Ferenc, akkor nemcsak egy cikkel és beleolvasóval segítünk. Mire kell felkészülnie a vizsgázónak? Hogyan tudnak segíteni a szülők? A Könyves Magazin podcastjában Diószegi Endrével, az Ady Endre Gimnázium tanárával beszélgetünk kötelezőkről és elvárásokról. A magyarérettségi fontos kérdései: Mit kell tudni az új feladatokról? Miért nem kell félni az érettségitől? Visszalépés, hogy memoriterekből és adatokból kell írásban vizsgázni? Herczeg Ferenc az új szereplő, miért érdekes? Hogyan készüljenek a diákok? Hogyan javíthatják egyszerűen a helyesírásukat? Miért fontos átolvasni a feladatokat először?

Ep 216Alkotótárs #6: Az olvasás az sokszor az íráshoz is inspirációt jelent
Sorozatunkban a Mastercard Alkotótárs 2023-as ösztöndíjasait ismerhetitek meg közelebbről. Az hatodik epizódban Kerber Balázzsal beszélget a sorozat szerkesztő-műsorvezetője, Ott Anna. Kerber Balázs, az olvasó mesél most arról, hogy az olvasás hogyan tud inspirálóan hatni az írásra, vagy épp hogyan lehet gátja annak. Elmeséli, van-e különbség aközött, amit aktív alkotói időszakában olvas és aközött, amit csak úgy, az olvasás öröme miatt. Vajon ki tudja-e még kapcsolni az írói, szerkesztői működését, ha egy szöveggel tölt időt? Beszél arról, szerinte miért olvasnak kevesebb verset az emberek és arról, hogy nekik melyik kötetek lettek az elmúlt években nagy kedvencei, de József Attila és Kerouac is szóba kerül majd.

Ep 217Ezt senki nem mondta! #8 Péterfy-Novák Éva "Az az anyai parancsom, hogy megyünk tovább"
Tetszett a podcast? Folytatsd velünk az Ezt senki nem mondta! témáját egy 150 oldalas különszámban, megjelent az új bookazine! Ott Anna tovább beszél a szülővé válásról, meginterjúvolta Orvos-Tóth Noémit, megkérte az elképzelt faluját, Dr. Benkovics Júliát, Borda Rékát, Epres Pannit, Tapasztó Orsit, Tompa Andreát, valamint Simon Mártont és Tóth Réka Ágnest, hogy ők is osszák meg tapasztalataikat. Rendeld meg itt a Könyves Magazin Ezt senki nem mondta! különszámát, amiben Szél Dáviddal az apaságról beszélgetünk, Mécs Annával Rutin című új regényéről, valamint rengeteg könyvet is ajánlunk. Ezt senki nem mondta! Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról a meghívott írókkal, költőkkel, alkotókkal. Az évadzáró epizód vendége: Péterfy-Novák Éva, az Egyasszony szerzője. Erről lesz szó: Anyai veszteségek, gyász Szülészeti körülmények Gyermekvállalás és felelősség akkor és most Fájdalmak távoltartása Társválasztás Traumaírás Az Egyasszony írásának története és újra kiadásának tanulságai Olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre. Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! Ezt senki nem mondta! – a podcast sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna

Ep 198UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval
Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről. Mindannyian tervezzük az életünket, de hogyan lehet és miért kell ezt tudományos szinten művelni? És lehet-e optimistán csinálni? Egyáltalán, mikor kezdődik a jövő? Ezeket a kérdéseket is érintették a podcastben Rab Árpáddal, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársával, egyetemi docenssel. Rab szerint a jövőkutatásban a legnagyobb ellenségünket, az időt tesszük szövetségesünkké. A beszélgetés során szóba került, milyen hatásai vannak annak, hogy ennyire felgyorsult az, milyen ütemben kerülnek a technológiai vívmányok a társadalom elé. Vagy hogyan építünk kvázi emlékeket magunk számára azzal, ha elképzelünk jövőbeli forgatókönyveket – ezek az emlékek ugyanis még pszichológiailag segítenek kezelni az új helyzetek okozta pánikot vagy kellemetlen meglepetéseket. Szóba kerül, hogyan kapcsolódnak popkulturális jelenségek (például egy zombijárvány) nagyon is valós problémákhoz és ahhoz, hogyan lehet rájuk felkészülni. És megvitatták, mi történik a stand uppal, ha már lesznek valós idejű fordítóprogramok.

Ep 218A háromtest-probléma: minden, amit tudni akartál a világ legsikeresebb kínai sci-fijéről!
A háromtest-probléma című sci-fit nézi az elmúlt hetekben a netflixezők nagy része: egy kínai programozóból lett író, Cixin Liu regényfolyamának első kötetét, amiben a tudományos kérdések, az idegen lények és az emberek közötti konfliktusok alakítják a cselekményt. MIben más a könyv? Hogyan dolgozták fel a sorozatban? Istenhitről, technológiai diktatúráról, figyelemkontrollról és a jövőnket meghatározó szorongásokról is kérdezzük Rácz I. Pétert, az Európa Könyvkiadó szerkesztőjét.

Ep 214Ezt senki nem mondta #7 Halász Rita: "Anya vagyok, viszont az az ember is vagyok, aki meg fogja írni a második könyvét"
Tetszett a podcast? Folytatsd velünk az Ezt senki nem mondta! témáját egy 150 oldalas különszámban, megjelent az új bookazine! Ott Anna tovább beszél a szülővé válásról, meginterjúvolta Orvos-Tóth Noémit, megkérte az elképzelt faluját, Dr. Benkovics Júliát, Borda Rékát, Epres Pannit, Tapasztó Orsit, Tompa Andreát, valamint Simon Mártont és Tóth Réka Ágnest, hogy ők is osszák meg tapasztalataikat. Rendeld meg itt a Könyves Magazin Ezt senki nem mondta! különszámát, amiben Szél Dáviddal az apaságról beszélgetünk, Mécs Annával Rutin című új regényéről, valamint rengeteg könyvet is ajánlunk. Ezt senki nem mondta! Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról a meghívott írókkal, költőkkel, alkotókkal. A hetedik rész vendége: Halász Rita. A felvételt 2023. őszén rögzítettük. Erről lesz szó: Önismeret fontossága: értékrend, célok, prioritások és ezek szerepe a belső egyensúlyban A megfelelő társ jelentősége Harmadik gyerek vs. első gyerek megélése Alkotásra szántIdő teremtése, szervezése Mikor és miért gondol Halász Rita Tompa Andreára? Perinatális gyász Halász Rita új regénye Olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre. Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! Ezt senki nem mondta! – a podcast sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna
Ep 215A Mitágó-erdő sűrűjébe a hősök és az olvasók is belevesznek – 40 éves a modern fantasy mesterműve
A podcastben Rusvai Mónika Zsoldos Péter-díjas íróval, irodalmárral beszélgetünk Robert Holdstock Mitágó-erdő című regényéről. Szóba kerülnek az ősidőkben gyökerező erdők, újjászülető harcos hercegnők, apák és fiúk, az elme történetteremtő képessége, Freud és Jung, Tolkien, növényhorror és növényvakság, valamint az ember és a nem emberi világ szoros kapcsolata is.

Ep 213Ezt senki nem mondta! #6 Szabó T. Anna & Dragomán György “Mindenből kivettem a részem, kivéve az aggódásból.”
Tetszett a podcast? Folytatsd velünk az Ezt senki nem mondta! témáját egy 150 oldalas különszámban, megjelent az új bookazine! Ott Anna tovább beszél a szülővé válásról, meginterjúvolta Orvos-Tóth Noémit, megkérte az elképzelt faluját, Dr. Benkovics Júliát, Borda Rékát, Epres Pannit, Tapasztó Orsit, Tompa Andreát, valamint Simon Mártont és Tóth Réka Ágnest, hogy ők is osszák meg tapasztalataikat. Rendeld meg itt a Könyves Magazin Ezt senki nem mondta! különszámát, amiben Szél Dáviddal az apaságról beszélgetünk, Mécs Annával Rutin című új regényéről, valamint rengeteg könyvet is ajánlunk. Ezt senki nem mondta! Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról a meghívott írókkal, költőkkel, alkotókkal. Most emeli a tétet, egy írópár a hatodik részben Szabó T. Anna és Dragomán György. Erről lesz szó: Egyszerre válni íróvá, szülővé Várakozás a szülőségre Nem “játszós” szülő Mit ad és mit vesz el az írósapka Képernyőidő Olvasás, meseolvasás, kultúra a családban Apa- anya szerepek korlátok és lehetőségek A türelmetlen szerelem 35 év titok A szerzők megjelenési tervei Olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre. Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! Ezt senki nem mondta! – a podcast sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna

Ep 212Kemény Lili: Az életemet nem különösebben tartom érdekesnek
Kit érdekel egy 30 éves nő önéletrajzi regénye? Az irodalom vagy az élet a fontosabb? Milyen nehézségeket okoz, hogy azonosíthatóak a szereplők? Hogyan néz szembe kamasz verseskötetével? Kemény Lili megírta első prózakötét Nem címmel (kritikánk itt olvasható), ami nemcsak egy nő felnőtté válását követi végig a családi hatások feldolgozásán, a Végtelen tréfa fordításá és a bonyolult párkapcsolati mátrixain keresztül egészen addig, amikor a hatalom megváltoztatja a 150 éves egyetemének történetét. A Könyves Magazin podcastjában Kemény Lili először beszél az alkotói folyamatról, a szereplők álnevesítéséről és arról, hogy miért nem írt sokáig.

Ep 207Alkotótárs #5: Szerintem írni úgy lehet, hogyha az ember olvas
Sorozatunkban a Mastercard Alkotótárs 2023-as ösztöndíjasait ismerhetitek meg közelebbről. Az ötödik epizódban Zilahi Annával beszélget a szerkesztő-műsorvezető, Ott Anna. Mindig nagyon érdekes, amikor az írókat olvasóként kérdezzük. Fontos és terjedelmes olvasmánylistát lehet összeállítani számunkra kedves írók számukra kedves könyveiből. Most Zilahi Annát kértük arra, hogy mondja el, mik azok a könyvek és miért, amik fontosak voltak neki íróként és magánemberként egyaránt. Mieko Kawakami Breast and eggs, Hegedüs Vera Ostoba és Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című könyvekről beszélgettünk.

Ep 211Ezt senki nem mondta! #5 Dr. Benkovics Júlia “Nagyon nehéz feladatot vállaltál, és ha nem őrzöd meg az ép elmédet, akkor nem fogja helyetted senki.”
Tetszett a podcast? Folytatsd velünk az Ezt senki nem mondta! témáját egy 150 oldalas különszámban, megjelent az új bookazine! Ott Anna tovább beszél a szülővé válásról, meginterjúvolta Orvos-Tóth Noémit, megkérte az elképzelt faluját, Dr. Benkovics Júliát, Borda Rékát, Epres Pannit, Tapasztó Orsit, Tompa Andreát, valamint Simon Mártont és Tóth Réka Ágnest, hogy ők is osszák meg tapasztalataikat. Rendeld meg itt a Könyves Magazin Ezt senki nem mondta! különszámát, amiben Szél Dáviddal az apaságról beszélgetünk, Mécs Annával Rutin című új regényéről, valamint rengeteg könyvet is ajánlunk. Ezt senki nem mondta! Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról a meghívott írókkal, költőkkel, alkotókkal. Az ötödik rész vendége Dr. Benkovics Júlia. Erről lesz szó: Mi köze egy labdának az orvosi pályához? Nagycsaládban felnőni = nagycsaládra vágyni? Hogyan tervez családot egy nőgyógyász házaspár? Kell e túlbiztosítani a szülést? Mi a közös az orvosokban és az anyákban ? Medikalizált szülés versus megérkezés az anyaságba Anyává válás és a hormonok Saját idő, töltekezés, hivatás Logisztika, stop gomb és áldozatok Olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre. Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! Ezt senki nem mondta! – a podcast sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna