Vakfolt podcast

Tajvanban folytatódik ázsiai filmes évadunk. A tajvani új hullám két nemzedékéből választottunk egy-egy alkotást. Ezen a héten Hou Hsziao-hszien 1989-es filmjét néztük meg, A szomorúság városa (A City of Sadness / Pejcsing csengsi) című történelmi drámát, amely Velencében elnyerte az Arany Oroszlánt. A film a II. világháború utáni Tajvant mutatja be, ahol a japán megszállás véget értével átveszi a hatalmat a kontinentális Kínát vezető Kuomintang. Az egyik főszerepben újra Tony Leungot láthatjuk. Miért éri meg néha obskúrus, szinte beszerezhetetlen filmekkel foglalkozni a Vakfolt podcastban? És milyen volt három közönségbarát hongkongi mozi után megnézni egy neorealista, intellektuális, fajsúlyos drámát? Hanyadszorra sikerült felfognunk, kik a főszereplők és ki kinek a kicsodája? Miután helyre tesszük a film cselekményét, beszélünk Hou történetmeséléséről is. Ki kezeli jobban a való életből vett eseményeket? Csia Csang-ke vagy Hou Hsziao-Hszien? Miben különbözik Hou statikus kamerája Ozu Jaszudzsíróétól? Hogyan kapcsolódik a román neorealizmusból megnézett két filmünkhöz A szomorúság városa? Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Ázsiai évadunkban eljutottunk a hongkongi filmes blokkunk végéhez, amelyben a témánk az 1994-es Csungking expressz, angolosan a Chungking Express. A mai adásunk a visszatérésekről szól: A nagymester után újabb filmet tekintünk meg Vong Kar-vaj (Wong Kar Wai) rendezőtől, amelyben Tony Leungot is újra viszontláthatjuk - vele A nagymesteren kívül a múlt heti Hard Boiledban is találkoztunk. Rajtuk kívül pedig az adásunk visszatérő vendége Varga Feri is, a Recorder magazin filmrovatának szerkesztője és a Filmklub podcast házigazdája. Létezik szexibb film a Csungking expressznél? Ki az a műsorvezető, aki teljesen el van ájulva Tony Leungtól? Pontosabban: ki nem? Ki az, akinek a való életben is sikerült már úgy lepattintania egy szerelmi vallomást, mint Faye Wongnak? Sikerül-e megfejtenünk, mi motiválja Faye Wong karakterét, és árt-e a filmnek az, hogy azóta már millió silányabb koppintásában láttunk sekélyesebb karaktereket? Hát az újranézés árt-e a filmnek? Miután elmélázunk azon, hogy Vong Kar-vajnak hogyhogy nem sikerült hét éve egyetlen filmet sem készíteni, megfejtjük, hogy nekünk a Föld bolygón eltöltött kollektíve száz évünk alatt miért nem sikerült egyet sem. Linkek A Filmklub podcast a Facebookon és a Patreonon A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak Feri a Twitteren: @filmklub András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Újabb John Woo-filmet néztünk meg az idei a múlt heti után. Ezúttal az Amerikába tett kiruccanása előtti utolsó hongkongi munkáját, az 1992-es Hard Boiled című akciófilmjét választottuk (magyar címe is van, A fegyverek istene, de ennek a használatától most eltekintettünk). A főszerepben Chow-Yun Fat és Tony Leung tér vissza a Vakfolt podcastba, előbbivel a múlt heti Szebb holnapban találkoztunk, utóbbival A nagymester című filmben. Milyen belépőjegyet tett le Hollywoodba John Woo? Legutóbb láttuk egyik korai akciórendezését, most pedig láthatjuk a zabolátlan, nagy költségvetésű sztárrendezőt. Meddig fuvalkodhat a megalománia? Hova vesznek a bombasztikus látványelemekből John Woo stílusjegyei? Beszléünk a Hard Boiled egyéb hongkongi és amerikai kapcsolódási pontjairól is, egészen a hetvenes évek dekonstruktív antihőseitől a kétezres évek zsarus krimijeiig. Ezúttal milyen Chow-Yun Fat játéka? Hogyan lehet összehasonlítani a Szebb holnap elgyötört kisstílű bűnözőjét, A bérgyilkos (The Killer, 1989) vérprofi halálosztóját és a Hard Boiled stukkeres lazacsávóját? És ezúttal hogyan vesz le a lábunkról a sztársággal még csak kacérkodó Tony Leung? És John Woonak sikerül épképzláb női karaktert alkotnia végre? Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Elismerve, hogy ennél szerencsétlenebb című filmet aligha sikerülhetett volna választanunk ezekben az időkben, a héten John Woo szó szoros értelemben vett korszakalkotó filmjével foglalkozunk. A címe Szebb holnap, angolul A Better Tomorrow. Az 1986-ban bemutatott alkotás hosszú időre meghatározta a hongkongi filmművészetet, több tucatnyi utánzója született John Woo stílusának. Az adásban Wostry Ferenc segített kiigazodni a hongkongi akciófilmek rengetegén. Elsőként áttekintjük a hongkongi filmgyártás előzményeit: milyen körülmények között készült el a Szebb holnap? Kiket lehet az előzményeinek tekinteni, kik azok a rendezők, akik a legnagyobb hatást gyakorolták rá? Az adásban elkezdjük kivesézni John Woo saját kézjegyeit, filmkészítési technikáit. Megvitatjuk, miért romantikusak John Woo akciófilmjei, és mi áll menőbben Chow Yun-Fatnak: a beltéri napszemüveg vagy az állandó ballonkabát. Még az is kiderül az adás végére, hogy John Woo-n kívül kicsoda dédelget titkon fegyverfétist. Az adást online vettük fel, a hangminőségen amennyit lehetett, igyekeztünk javítani. Elnézést kérünk a kellemetlenségért! Linkek Az Epik.hu, ahol szuperjó műfaji filmes cikkeket olvashattok A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak Feri a Twitteren: @wostry András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Kína rendezőinek hatodik generációjával foglalkozunk ezen a héten. A 2013-as A bűn érintése (angol címén A Touch of Sin) rendezője Csia Csang-ke (angol átírásban Jia Zhangke), aki vezette már a locarnói filmfesztivál zsűrijét, és több alkalommal is versenyben volt az Arany Pálmáért Cannes-ban. Miután hősies küzdelmet folytatunk a kínai kiejtéssel, elhelyezzük Csia Csang-ke életművében a vuhsziával kacérkodó, borúlátó drámát. Ezután tanulmányozzuk a film négyfelvonásos szerkezetét. Mennyire alkotnak egységes egészet a különálló minisztorik? Honnan vette a történetekhez az ötletet Csia, és miért pont ezek a sztorik ihlették meg? Megfér egymás mellett az indusztriális Kína rögvalósága és a harcművészes hangvétel? Milyen kulturális szimbólumok tarkítják a kisfilmeket, és mi a célja velük Csiának? Mi történik, ha a két műsorvezető ellentétesen értelmezi a rendező kamerakezelését? Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Folytatva Ázsiába tett kirándulásunkat, Kína legtermékenyebb és nemzetközi szinten leginkább elismert kortárs renezőjével foglalkozunk. Csang Ji-mou, angolosan Zhang Yimou az 1991-es A vörös lámpások (Da hong deng long gao gao gua, angolul Raise the Red Lantern) című filmjével már a második nemzetközi filmes Oscar-jelölését szerezte meg, amelyet még egy követett 2003-ban a Hős című filmért, de Ji-mout számtalanszor díjazták a Berlinalén, a Velencei Filmfesztiválon és Cannes-ban is. A vörös lámpások az 1920-as években, a Hadurak Korának félfeudális, autoriter Kínájában játszódik. Főszereplői nők, akik egy gazdag kínai előkelőség feleségeiként-ágyasaiként egymással viaskodnak uruk kegyeiért. Miért szereti a történelmi távlatokat Ji-mou? Lehet-e értelmezni a mai korra a tanulságait? Hogyan alakította az évek során Ji-mou történelemértelmezése a rendező viszonyát a Kínai Kommunista Párttal? Ji-mou szemgyönyörködtető képei mit mesélnek el a történetről a szépségünkön túl? Milyen rejtjeleket sző bele a hangkeverésbe a rendező? Beszélünk a főszerepet játszó Gong Liről, illetve az általa megformált Songlianról: mikor nevezhetünk erősnek egy női karaktert? Hasznos-e ez a kifejezés? Az adás végén ismét megkíséreljük nyugatosítani a kínai filmklasszikust, és amerikai-angol színészekkel elképzeljük a feldolgozását. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Szono Sion (angolosan Sion Sono), a király kalapjairól és szemüvegjeiről ismert japán rendező filmjével folytatjuk az ázsiai évadot. A 2008-as Love Exposure (Ai no mukidashi) magyarul nem jelent meg, nálunk is az angol címmel terjedt el. Hogy lehet behatárolni egy négyórás játékfilm műfaját? Mennyi ideig viaskodunk az adásban azzal, hogy fogást találjunk a témák bonyolult sokaságán? Hogy fér meg egymás mellett a romantikus komédia meg a harcművészes akciófilm annyi perverzióval, amennyi tíz évadnyi animének is a javára válna? És mindebbe a masszív képletbe hogyan illeszkedik a katolikus kereszténység bűntudatossága? Sikerül-e dűlőre jutnunk afelett, hogy a komplex témákat milyen infantilis humorral vegyíti Sono? Mélységes és igaz-e karakterek szerelme, vagy csupán primer testi vágyak vezérlik őket? Hány olyan mondanivalót találunk még, amely önmagában elég lett volna egy filmre? Mennyire lehetett őrjítő a film forgatása, és ha a nekünk nem könnyű kihevernünk, akkor vajon a résztvevők túltették-e már magukat rajta? Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Ázsiai filmes évadunk folytatásában, továbbra is Japánban maradva az 1999-es Meghallgatás (angolul Audition, eredetileg Ôdishon) című Miike Takasi-filmet néztük meg (akit nyugatabbra Takashi Miike néven ismernek). A romantikus horror legalább olyan érdekesen vegyíti a melankóliát az erőszakkal, mint a múlt heti Tűzvirágok. Adásunkban visszatérő vendégünk, Wostry Ferenc segít helyükre tenni a látottakat. Meg lehet úszni egy húszéves, kultstátusztú film spoilereit? Működik a film, mint melankolikus, romantikus "komédia", vagy mint melodráma? Mennyire működik a hajtűkanyarszerűen bevett műfaji váltás? És az idősíkok, álomjelenetek kezelése? Hogyan viszonyul a David Lynch-féle álomlogikához Miike hozzáállása? Mit állapíthatunk meg a japán felfogásról a férfi-női kapcsolatokkal kapcsolatban Miike filmje által, és milyen álláspontot foglal el a rendező? Feminista a film? Hogyan szivárogtatja be a képsorokba a horrort, hogyan zökkenti ki a nézőit a nyugalmi állapotból a film első percétől? Mai szemmel félelmetes a finálé? Az e heti filmünk kifejezetten fordulatos, érdemes megnézni előre, mert adásunk spoileres! Linkek Az Epik.hu, ahol szuperjó műfaji filmes cikkeket olvashattok A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak Feri a Twitteren: @wostry András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Kis oscaros kitérő után az ázsiai filmes évadunkat Kitano Takesi (nyugaton Takeshi Kitano) 1997-es filmjével, a Tűzvirágokkal folytatjuk. A mű eredeti címe Hana-bi, angol nyelven pedig Fireworks címen ismert. A főszerepben magát a rendezőt, Kitano Takesit láthatjuk, mint bűntudatával és családi válságával küzdő rendőrtisztet. Az erőszakos, mégis festői film zenéjét pedig a Ghibli stúdióval való együttműködése miatt is ismert Hiszaisi Dzsó szerezte. Hogyan indult Kitano Takesi karrierje, és mitől foglal el benne különleges helyet a Tűzvirágok? Lehet párhuzamot vonni "Beat" Takesi ellentmondásos stand-up komikusi stílusa és a filmjei között? Ha egyszer a japán filmművészet kívülállójáról beszélünk, mégis milyen alapon tudjuk összehasonlítani a múltkor tárgyalt Jaszudzsiró Ozuval? Hogyan lopakodtak be a japán kultúra motívumai Kitano filmográfiájába, és hogyan folytatódott ezután az áttörő siker után a karrierje? Mi a célja a sajátos erőszakábrázolásnak, mikor vágja Kitano cafatokra a véres jeleneteit, és mikor szegezi a kameráját az akcióra? Végül megkíséreljük remake-elni ezt a filmet is nyugati köntösben. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Idén hamarabb érkezik el a díjszezon záróeseménye, vagyis az Oscar-gála. A hétvégén kiosztják az amerikai filmvilág legnagyobb presztízsű díjait, mi pedig hagyományszerűen megelőzzük ezt a saját kis ünnepünkkel. Latolgatjuk az Oscar-jelöltek esélyeit, és alternatív díjátadót tartunk a saját jelöltjeinkkel és a saját díjazottjainkkal. Ebben a monstre adásban a fő Oscar-kategóriákat beszéljük át, a Patreonunkon pedig hamarosan az egyéb kategóriákat hallhatjátok. Férfi mellékszereplő Női mellékszereplő Egészestés dokumentumfilm Egészestés animációs film Idegen nyelvű film Adaptált forgatókönyv Eredeti forgatókönyv Rendezés Férfi főszereplő Női főszereplő Különdíj: legjobb szereplőgárda Legjobb film Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak CyClotronic a Twitteren: @CyClotroniC_ András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Az ázsiai évad második adásában Kuroszava Akira 1985-ös történelmi eposza a témánk, a Káosz, vagyis japánul Ran. A főszereplő egy, Lear királyról mintázott középkori japán hadúr, akinek a terrorra épített hatalma összeomlik az örökségéért folytatott vérengzésben. Legutóbb a Vakfolt versusban találkoztunk Kuroszavával, akkor az 1961-es Yojimbót tekintettük meg a legendás rendezőtől. Mi történt a karrierjével az eltelt közel negyed évszázad alatt? Mik azok a markáns stílusjegyek, amelyek A testőr című filmtől egészen mostanáig megmaradtak Kuroszava kelléktárában? És ki az a színész, aki a Yojimbóból visszatér ebben a filmben? Az adásban hosszan ecseteljük, miért nyűgözött le minket a cirka három órás film, megpróbáljuk szétszálazni a japán kulturális hagyományokat és William Shakespeare hatását, és igyekszünk megfejteni, hogyhogy a saját hazájában megbukott a Ran, de világszerte mesterműként ünnepelték. Az adás végén megkíséreljük újraértelmezni ezt a filmet is modern alkotókkal. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Nekivágunk végre az ázsiai évadunknak, amelyen belül először Japánba teszünk kirándulást. Ozu Jaszudzsiró 1953-as filmjét, a Tokiói történetet néztük meg, melynek eredeti címe Tokyo Monogatari, angolul pedig Tokyo Story néven ismert. A családi drámán keresztül megismerjük a világháború után modernizálódó Japán generációs konfliktusait, amelyet Ozu visszafogott, mégis érzékeny rendezéssel mutat be. Miért emelte a vállára a komplett nyugati filmművészszakma a Tokiói történetet? Kik azok a rendezők, akikre komoly hatást gyakorolt Ozu stílusa? Láttunk már rendezőt, aki jórészt statikus képekkel, a kamera mozgatása nélkül dolgozik. Mi különbözteti meg Ozut, mondjuk, Roy Anderssontól? Hogyan mesél az állóképeivel a japán rendezőatyaúristen? Megbeszéljük, hogyan gondolja tovább szereplői lelki világát az építészet segítségével, mennyire teszi lehetővé a belefeledkezést a komótos történetmesélés, és sikerül-e azonosulni a szereplőkkel, akiknek sem a dialógusaiból, sem a metakommunikációjából nem értünk egy kukkot sem. Adásunk végén ismét megpróbálkozunk azzal, amivel az európai évadban már kísérleteztünk, és szentségtörést kockáztatva képzeletbeli remake-et készítünk a filmből. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

A 2020-as év elejét, és a vele együtt elinduló kilencedik évadot ismételten különkiadással nyitjuk meg. Ez az Inverz vakfolt, a tavaly megkezdett hagyományunk. Két olyan filmről beszélünk 30-30 percben, amelyeket nemhogy láttunk már, de szinte kívülről fújunk. A két választott film ezúttal két olyan darab, amelyekkel már kacérkodtunk az évek során: két közönségszavazáson is csak kis híján maradt alul a The Princess Bride 1987-ből (A herceg menyasszonya, amely épp csak hogy kikapott a Kárhozat című filmtől) és a Fight Club 1999-ből (Harcosok klubja, amely anno A nagy Lebowskival szemben maradt alul). A herceg menyasszonyát a tavaly elhunyt William Goldman írta és a nyolcvanas évek végén-kilencvenes évek elején nagyot ment Rob Reiner rendezte. A Fight Club pedig Chuck Palahniuk regényének adaptációja David Fincher rendezésében. Az előbbi a legártatlanabb esti mese az esti mesék történetében, utóbbit pedig valószínűleg a cinikusok világtalálkozóján vetítik esténként. Nem is különbözhetnének jobban, mégis sikerül köztük némi hasonlóságot felfedeznünk. A közös pontok felkeresése után rácsodálkozunk William Goldman írói tehetségére, a film kacifántos elkészülésének történetére, és Rob Reiner rendezői gólkirályságára. Mielőtt a klasszikus egysorosok idézésébe fulladna a beszélgetés, áttérünk a Fight Clubra, amelyről megállapítjuk, hogy egy fánk. David Fincherről már beszéltünk ugyan egyszer egy Vakfolt versus adásban, de még mindig van mit észrevenni a rendezői stílusán, főleg, hogy ezúttal egy korai darabjával foglalkozunk. Sikerül maradéktalanul dekonstruálnia a filmnek a toxikus maszkulinitást, vagy hagy maga után kívánnivalót? Peter Falk vagy Edward Norton narrációja működik jobban? Cary Elwes vagy Brad Pitt daliás szőkéje a szexibb? Az évadban új főcímzene debütál, amit ismét köszönünk az Artur zenekarnak! Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Eljött az év vége, és szokásunkhoz híven toplistázós adással zárjuk a hátunk mögött lévő esztendőt. A 2019-ben megjelent filmeket rangsoroltuk, köztük mozis élményeinket, fesztiválos vetítéseket és neten streamelhető tartalmakat egyaránt. Egy-egy top tízes listát állítottunk össze az általunk látottakból, amelyet ebben az adásban meghallgathattok. Szó lesz európai mesterművekről, netflixes nagy dobásokról, a horror feltörekvő nagyágyúiról, és egészen meglepő helyről érkező filmekről is. A kétórás felvételben nemcsak a mi kedvenceinkről lesz szó, hanem újra bejelentkeznek az idei évben nálunk vendégeskedő barátaink is: hallhatjátok, mit szeretett 2019-ből a legjobban Lepp Tünde, Gyöngyösi Lilla, Rácz Viktória, Gócza Gina, Wostry Ferenc, Mikó László azaz Cyclotronic, Török Dénes, továbbá Veres Szilárd és Nagy Szabolcs. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Két évvel ezelőtt a The Last Jedi vészrészével indítottuk be a különkiadásainknak ezt a sorozatát, így hát törvényszerű volt, hogy vissza kellett térnünk a Skywalker-saga utolsó felvonásával is. A The Rise of Skywalker (Skywalker kora) alcímű Star Wars film komoly feladatra vállalkozott, hisz nemcsak a folytatástrilógiának, hanem a komplett kilencfilmes történetnek kívánt kielégítő lezárást nyújtani. Amilyen hamar csak tudtuk, megnéztük a filmet, és amilyen hamar csak tudtuk, megbeszéltük az első gondolatainkat róla. Az adás első perceiben teljesen spoilermentesen beszélünk arról, hogy mit is vártunk a filmtől, a véleményünket viszont már spoileresen fejtjük ki a későbbiekben. Az adásunkhoz csatlakozott Kati, Péter felesége is. Az előzetes várakozások után megbeszéljük, mit gondoltunk a fordulatokról, amelyek már az első trailerből kiderültek. Utána belemegyünk a részletekbe, és megbeszéljük a film fogadtatását is. Hogyan folytatja a The Last Jedi-t a finálé? Melyik új karakterek működnek? Ki kap méltó lezárást? Sikerül-e J. J. Abrams rendezőnek minden igényt kielégítenie? Az adás végén bejelentjük az év végi és a jövő év eleji terveinket, és bejelentünk Patreon részleteket! Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

A mai epizóddal véget ér a musical évadunk. Az utolsó idei filmünk a Little Shop of Horrors (Rémségek kicsiny boltja) 1986-ból Frank Oz rendezésében, Rick Moranis főszereplésével. Vendégünk pedig a film rajongója és visszatérő látogatónk, Wostry Ferenc. Sorra vesszük a film előzményeit, amely eredetileg egy fantasztikus történetek által inspirált Roger Corman-filmként kezdte 1960-ban, majd off-Broadway musicalként született újjá a nyolcvanas években. Az 1986-os filmadaptációval folytatódott a történet, ám az is csak 2011-ben nyerte el a végső formáját a rendezői változat megjelenésével. Milyen változásokon ment végig a cselekmény a különböző változatok között? És melyik a jobb befejezés? A stúdió által újravágatott moziváltozat, vagy Frank Oz eredeti víziója, amely közelebb áll a színpadi változathoz? Áradozunk a bábtechnikáról, amellyel a film életre keltette Audrey II-t, vagyis a címbéli rémséget, amely a kicsiny bolt alkalmazottait terrorizálja. A dalokat szerző Alan Menken és Howard Ashman párosának munkájába is belemegyünk: mit keres a filmben görög kórus? Milyen a hangja Rick Moranisnak? Mit ad hozzá a musicaltörténethez ennek a filmnek a zeneisége? Adásunk végén ismét jót játszunk a filmben hallható dalok feldolgozásaival, majd összegezzük a musical évad tanulságait. Linkek Az Epik.hu, ahol szuperjó műfaji filmes cikkeket olvashattok A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak Feri a Twitteren: @wostry András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Gőzerővel robogunk bele a nyolcvanas évekbe, és vele a végnapjait élő musical műfajába. Hagyományos zenés-táncos-éneklős darabok már talán nem is készülnek, helyettük elkezdenek megjelenni a szupersztár zenészek önfényező alkotásai. Élükön rögtön ott van a legendásan hiú Prince mítoszteremtő filmje, a Purple Rain. Adásunkhoz vendéget is hívtunk, Veres Szilárd tért vissza közénk. Rögtön pletykákon csámcsogva kezdjük az adást, és kibeszéljük Prince és Michael Jackson szakmai rivalizálását, amely évtizedeken át tartott. Milyen személyiség volt a három évvel ezelőtt elhunyt Prince? Mi teszi őta nyolcvanas évek meghatározó zenei hangjává? Megnézzük, hogyan ihlette James Dean a Purple Raint, és rögtön szétcincáljuk, Prince Dean-interpretációja mennyire autentikus. Hány történetszálon kuszálódik a film cselekménye? Mit állít saját magáról ezzel a filmmel Prince? És podcastunk történetének eddigi legfontosabb kérdése: ki a jobb színész, Prince, The Rock vagy Vin Diesel? Linkek Hamu és Gyémánt, ahol Szilárd írásait olvashatjátok A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak Szilárd a Twitteren: @pokembersegg András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

1977-be ugrunk, a múlt heti kitérő után visszatérünk az Új Hollywood-féle dekonstrukciós fősodorvonalba. Ezúttal Bob Fosse helyett Martin Scorsese rendezi Liza Minnellit, aki harmadjára is együtt dolgozik Robert de Niróval. Ez a film a New York, New York, amellyel Scorsese megkísérelte összeházasítani a naturalista karakterábrázolást a hőskorszaki musicalek fennköltségével. Hol helyezkedik el Robert de Niro karaktere a Robert de Niro-karakterek sorában, akiket Martin Scorsese filmjeiben játszott? Liza Minnelli hogyan idézi meg ebben a filmben az édesanyját, Judy Garlandot? És hogy idézi meg Scorsese a színésznő édesapját, Vincente Minnellit? Hogyan viselte a Taxisofőrrel két évvel korábban óriásit szakító mester, hogy a következő filmje pénzügyi és kritikai bukás lett? És hogyan értékeli az utókor ezt az újraértelmezett musicalt? Újra beszélünk Fred Ebbről és John Kanderről, akik a Cabaret után a New York, New York zenéjéét is írták. Mi a legendás címadó sláger története, és hogyan sajátította ki Frank Sinatra a dalt? A film gerincét képező párkapcsolaton is rengeteget mélázunk: miét nehéz nézni De Niro és Minnelli karakterének kapcsolatát? Hogyan vált ki érzelmi hatást a nézőjéből Scorsese, és hogyan látjuk viszont a technikáit negyven évvel később a The Irishmanben? Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

1975-ben járunk, hat évvel a Stonewall forradalom után és a hatvanas években kezdődött szexuális forradalom kellős közepén: eljött az ideje egy musicalnek, amelynek a főszereplője egy földönkívüli, transzvesztita gonosztevő. A heti témánk a kultikus Rocky Horror Picture Show 1975-ből, főszerepben Tim Curry ikonikus alakításával. A rendező Jim Sharman, az író Richard O'Brien. Utánanézünk a különleges film történelmi hátterének az eredeti angliai bemutatótól kezdve a film amerikai éjféli vetítéseiig, amelyekre éveken át tódultak az emberek. Megmenthet-e egy lehengerlő alakítás egy egyébként bénácska filmet? Lehet-e minden hibája ellenére őszintén szeretni a Rocky Horror Picture Show-t? Mi választja el a campyt a cheesytől és a giccsestől? Miben különböznek a Tommy Wiseau-féle The Room vetítéseire vonuló tömegek és a Rocky Horror Picture Show-ra vallásosan járó nézőseregek? Az adás során megkíséreljük felállítani a rossz, az olyan rossz, hogy az már jó, és a jó, pedig rossz filmek taxonómiáját is. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Visszatérünk Amerikába, és rögtön átendülünk a hetvenes évekbe, a New Hollywood-érába. Bob Fosse második játékfilmjét, az 1972-es Cabaret-t (magyarul Kabaré) néztük meg. A rendezőtől korábban láttuk az 1979-es Mindhalálig zene című filmet, ezúttal Liza Minnellivel közös munkáját néztük meg. Liza Minnelli szüleivel már láttunk musicaleket: Vincente Minnelli volt a rendezője az Egy amerikai Párizsban című Gene Kelly-filmnek, Judy Garland pedig a leendő férje által rendezett Találkozunk St. Louisban főszereplője volt. Miben hasonlít Garlandra Liza Minnelli, és miképpen lép túl az édesanyja árnyékán? Bob Fosse 1970-es évekbeli musicalje milyen fejlődést mutat a klasszikus musical-érához képest? A film története a náci uralom alá kerülő Németországban játszódik, azaz igen közel A muzsika hangjához. Mennyivel merészebben nyúl a témához Bob Fosse musicalje? Kivesézzük, milyen egyéb társadalmi témákkal kacérkodik a meglepően progresszív film, mitől lenyűgöző Joel Grey, és végérvényesen eldöntjük, jó pasi-e Michael York. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

A musical évadunkban egy alkalomra Európába látogatunk, és megnézzük Jacques Demy 1967-es filmjét, a Les Demoiselles de Rochefort-t, magyarul A rochefort-i kisasszonyokat. A francia új hullám rendezőjének ez volt a második kísérlete a zenés műfajjal, a '64-es Cherbourg-i esernyők melankóliája után egy vérbeli, Hollywoodot megidéző musical-komédiát készített, és még Gene Kellyt is kölcsönvette egy jelentős szerepre. A női főszerepekben Catherine Deneuve-öt és testvérét, Françoise Dorléac‎-t láthatjuk, és visszatér a West Side Storyból George Chakiris is. Hogyan idézi meg A rocherfort-i kisasszonyok Gene Kelly nemzedékének a musicaljeit, és hogyan csavar egyet a jól bevált paneleken a Nouvelle Vague-os Jacques Demy? Lehet-e a hollywoodi stúdiórendszeren kívül is újrateremteni a musical aranykorának a sikereit? Vajon az évadunkban harmadszor visszatérő Madarász Isti lelkesedése ugyanolyan töretlen, mint amikor Robert Wise képeiről kell beszélni? Megvitatjuk, jól áll-e a franciáknak a musical, mennyire kell egy rendezőnek kicentiznie a nézőkre gyakorolt hatást, mechanikusak vagy melankolikusak-e inkább a szerelmes szereplők majdnem-találkozásai. És persze mérlegre tesszük, mi mindent vett kölcsön Damien Chazelle a La La Landhez Jacques Demy munkásságából. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Minden idők legmagasabb bevételt elért musicaljéhez jutottunk, az 1965-ös The Sound of Music (A muzsika hangja) című filmig. A rendezői székben a West Side Storyn még Jerome Robbinsszal együtt dolgozó, most már önállósodott Robert Wise-t láthatjuk viszont, a főszerepben pedig az egy évvel korábbi Mary Poppinsszal Oscar-díjat szerzett Julie Andrewsszal ismerkedünk meg. Vendéget is hívtunk a hatalmas sikerű filmhez, visszatért közénk Madarász Isti, aki a legutóbb épp a West Side Storyról beszélgetett velünk. A muzsika hangja igaz történeten alapul: milyen volt a valóságban a Julie Andrews által játszott Maria von Trapp és a Christopher Plummer által játszott Georg von Trapp? Milyen az összhang a Plummer-Andrews páros közt, és milyen színészekkel lehetne őket újrakasztingolni egy remake-ben? Lehet-e még cinizmusmentesen történetet mesélni? Kitárgyaljuk, mennyire lehet a film optimizmusát, naivitását elfogadni, hogy jön a képbe Steven Spielberg, James Cameron és Mijazaki Hajao, mik az idejétmúlt megoldások a musicalben, mitől kortalan mégis, és vendégünk még azt is elárulja, élete mely jeles eseményénél akart ihletet meríteni A muzsika hangjából. Linkek Isti a Twitteren: @madaraszisti A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Évadunk derekán eljutottunk az 1964-es My Fair Lady című filmig, amely az 1956-os, azonos című Broadway-musicalen alapszik, továbbá George Bernard Shaw 1913-as Pygmalion című művét dolgozza fel. A főszerepben Audrey Hepburn és Rex Harrison, a rendező pedig az a George Cukor, akinek a nevével legutóbb az Óz, a csodák csodájáról és az Elfújta a szélről szóló adásunkban beszélgettünk. Nem ő az egyetlen visszatérő abból a felvételből, hiszen újra köztünk van vendégünk, Lepp Tünde is a Popkult, csajok, satöbbi podcastból. Beszélünk a film elkészültének körülményeiről, a bonyodalmas szereplőválogatástól kezdve a monumentális költségvetésig. Hányféle adaptáción és adaptációs kísérleten át jutottunk el a Pygmaliontól eddig a filmig? Hogyhogy nem a Broadway-darab főszereplője, Julie Andrews kapta a film címszerepét? Miért csak szavalja a betétdalait Rex Harrison? Miért lett leszinkronizálva Hepburn - musicalben korábban már bizonyított - énekhangja? Működik-e mai szemmel a két főszereplő közti románc, amelyről G. B. Shaw korábban hallani sem akart? Mit mond a film a társadalmi különbségekről? George Cukor rendezői stílusáról is beszélünk, beleértve nemcsak a látványos tömegkoreográfiákat és impresszív díszleteket, hanem egyes szereplők burkolt - vélt vagy valós - homoszexualitását is. Linkek A Popkult, csajok, satöbbi weboldala és a Facebook-oldala A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak Tünde a Twittere: @lobo1tomia András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

A The Band Wagon után újabb öles lépést teszünk a musicalhistóriában, és egészen 1961-ig, a West Side Story című musical filmadaptációjáig ugrunk. A legendás Stephen Sondheim és Leonard Bernstein dalaira írt Broadway-musicalt Robert Wise vitte vászonra, amelyben társrendezőként közreműködött az eredeti színdarab koreográfusa, Jerome Robbins is. Vendégünk az Egy szerelem gasztronómiája című gasztromusical rendezője, Madarász Isti. Miért tekinthető óriási mérföldkőnek a West Side Story az eddig látott musicalekhez képest? Hogy dolgozza fel a történet Shakespeare Rómeó és Júliáját? Mik a különlegességei Jerome Robbins koreográfiájának, és mennyire időtállóak Stephen Sondheim huszonöt évesen írt dalszövegei? Mennyire megkapó Maria és Tony szerelmi szála és hogy viszonyultunk a mellékszereplőkhöz, Anitához, Bernardóhoz és Riffhez? Beszélünk a film hatásáról a musical műfajára és a kor nézőire, különösen a komolyabb hangvételű, fajsúlyosabb témáktól sem ódzkodó befejezéssel kapcsolatban. Végezetül mit várunk Steven Spielberg 2020-ban megjelenő remake-jétől? Van értelme feldolgozni egy eleve remekbeszabott filmet? Linkek Isti a Twitteren: @madaraszisti A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Újabb vészrésszel jelentkezünk, melyben a téma Todd Phillips 2019-es filmje, a Joker, főszerepben Joaquin Phoenixszel. A kibeszélő spoileres, de szólunk előre, mielőtt belemegyünk a cselekménnyel kapcsolatos részletekbe. Milyen kérdéseket vet föl a film, milyen témákat pedzeget? Tekinthetjük szuperhősfilmnek a Jokert? Hogyan akarja a film magát pozicionálni? Milyen problémákat találtunk a kivitelezéssel, és milyen apróságokon sikerül a legjobban fennakadnunk? Mely jelenetek gyakorolták ránk a legnagyobb hatást? Hogy tetszett a címszerepben Joaquin Phoenix? Jó rendező Todd Phillips? Lesz-e folytatás? Mik a film Oscar-esélyei? Ki a legjobb Joker a karaktert eddig eljátszó színészek közül? Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

1953-hoz érkeztünk, már majdnem az évad felénél járunk. A The Band Wagon fontos állomása musical történetét áttekintő sorozatunknak, hisz utoljára találkozunk Arthur Freeddel, Fred Astaire-rel és Vincente Minellivel is, három olyan névvel, akik Hollywood hőskorában meghatározták a zenés-táncos filmeket. A Singin' in the Rain után ismét olyan történettel van dolgunk, amely a showbizniszre reflektál, sőt, a metaszintű utalások ezúttal még mélyebbre hatolnak. Hány utalást sikerült megértenünk a kikacsintások tömkelegéből? Nemcsak a történet, a zeneválasztás is hasonló, ugyanis ismételten szinte csak feldolgozásokat hallhatunk a filmben. Ezúttal mennyire sikerült épkézláb cselekményt farigcsálni a dalok köré? Vannak-e olyan izgalmasak a szereplők, mint Gene Kelly és alkotótársai a múlt heti filmben? Hogy teljesít az idősebb, Ginger Rogers-telenített Fred Astaire? Hiteles a románc közte és a sokkal fiatalabb Cyd Charisse között? Működik a Top Hatből kölcsönzött dinamika a páros közt? Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

A Gene Kelly-adástrilógia megkoronázásaképpen eljött az ideje, hogy megnézzük a Singin' in the Rain, vagyis az Ének az esőben című filmet. Kelly újra összeállt a rendezőtársával, Stanley Donennel, akivel az On the Townt készítették. Az An American in Parishoz hasonlóan kerített maga mellé egy üdvöskét táncpartnernek, aki ezúttal Debbie Reynolds lett (akiről mellesleg a Postcards from the Edge-adásunkban beszélgettünk). A filmről visszatérő vendégünk, a Filmtett, a Filmtekercs és többek közt a Recorder szerzője, Rácz Viktória társaságában beszélgettünk. A múlt heti An American in Paris után ismét egy jukebox musicallel van dolgunk. Ezúttal azonban nem egy zeneszerző egy darabjának a feldolgozását hallhatjuk, hanem a producer Arthur Freed nevéhez fűződő dalok egyvelegét. Mennyire áll össze kerek történetté a változatos zeneművekre felfűzött cselekmény? Hogy működik Gene Kelly és Debbie Reynolds karakterének a románca? Kinek melyik a kedvenc dala a filmből? Beszélünk a mellékszereplőkről is, hisz Jean Hagen alakítását Oscar-jelöléssel jutalmazták, Donald O'Connor pedig ágynak dőlt megterhelő forgatás alatt. Most sem maradhatnak el az észrevételeink a film utóéletéről: mitől számít minden idők legjobb musicaljének és minden idők egyik legjobb filmjének az Ének az esőben? Vajon szereti-e a filmet Damien Chazelle, a La La Land rendezője? Linkek Viki cikkei a Filmtekercsen A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak Viktória a Twitteren: @viktoria_racz András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Még bírjuk szusszal a musicaleket, és Gene Kellyvel sem tudunk leállni: megnéztük az egyik együttműködését a korának egyik legjelentősebb musicalrendezősjével, Vincente Minellivel. Mindkettőjükkel találkoztunk már külön-külön (Minelli a Meet Me in St. Louis rendezője, Gene Kelly pedig az On the Town főszereplője volt ezelőtt), ideje volt az MGM-istálló két ászát együtt is szemügyre venni. Az An American in Paris (Egy amerikai Párizsban) című filmről Gócza Gina társaságában beszéltünk. Ezzel a filmmel először találkozunk az évadban a "jukebox musical" alműfajával, hisz az összes betétdal szerzője George Gerschwin. Hogy működik a történet, amelyet utólagosan írtak a már kész zeneműre? Hogyan használja ki az európai helyszínt Minelli musicalje? Gene Kelly ezúttal sokkal hangsúlyosabb főszerepet kap, mint a matrózos musicalben; el tudja vinni a vállán a filmet egymaga? Megragadjuk az alkalmat, hogy Kelly tenyeres-talpasabb vonzerejét összehasonlítsuk Fred Astaire elegáns modorával. Mit tudunk elmondani a film többi szereplőjéről? Ki emlékezetesebb, és ki kevésbé, mint az On the Town három szerelmespárja? Milyen szerkó áll a legjobban Gene Kellynek? Hogy birkóztunk meg a finálét kitevő, elkerülhetetlen, monumentális tánckoreográfiával, és sikerült megúsznunk La La Land-párhuzam nélkül az adást? Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak Gina a Twitteren: @ginagocza Gina a Letterboxdon András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Musical évad nem múlhat el Gene Kelly nélkül. Ezt olyannyira komolyan vettük, hogy összesen négy filmet válogattunk be a műsorrendünkbe Gene Kellytől, amelyek közül az első az 1949-es On the Town. A filmben először rendezett együtt a Singin' in the Raint sikerre vivő Stanley Donen-Gene Kelly páros, a főszerepekben pedig Gene Kelly mellett a korszak énekes nagyágyúját, Frank Sinatrát láthatjuk. Az adásban újra vendégül láttuk Gyöngyösi Lillát, a Prae.hu, a Filmtekercs, és a Filmtett szerzőjét. Megvizsgáljuk, 1949-ben hol tartott a mainstream musical: kik voltak az MGM stúdió sztárrendezői, és milyen munkakapcsolat előzte meg Stanley Donen és Gene Kelly első közös rendezését? Hogyan lehet összehasonlítani az ő stílusukat Vincente Minelli képi világával? És hogyan lehet meghatározni Gene Kelly táncstílusát a korábban látott Fred Astaire eleganciájához képest? Beszélünk az On the Town előzményeiről is, hiszen nem ez az első matrózos produkció, amelyben Sinatra és Kelly együtt dalolnak. A női főszereplők sem maradhatnak szó nélkül, hiszen az On the Townt is jelentős részben az izgalmas és vicces női karakterek viszik el a hátukon. De mi a helyzet a betétdalokkal és a tánckoreográfiákkal? A zenékben találunk mindent, még a legendás Leonard Bernsteinnel is újra találkozunk. És mi az istennyila van egy bizonyos New York, New York című betétdallal ebben a Frank Sinatra nevével fémjelzett filmben? Linkek Lilla cikkei a Prae.hu, a Filmtekercs, és a Filmtett hasábjain A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt podcast a YouTube-on A Vakfolt podcast a Spotify-on A Vakfolt podcast a Google podcasts oldalán A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak Lilla a Twitteren: @gyolilla András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

A musical évad harmadik filmjéhez érkeztünk. A Meet Me in St. Louis egyből 1944-be röpít bennünket, azaz majdnem tíz évet teszünk meg a legutóbbi Top Hat után. A musical műfaja mára kiforrott, a népszerűsége pedig a csúcson jár. Olyan nevek dominálják a zsánert, mint Judy Garland, aki a heti filmünk főszereplője, illetve Vincente Minelli, aki pedig a rendezője. Az adásban vendégünk volt Gyöngyösi Lilla, akinek írásaival találkozhattok a Prae.hu-n, a Filmtekercsen, illetve a Filmtetten is. A negyvenes évekre a musical műfaja egészen új szintet ért el. Szemben a Top Hattel és a Footlight Parade-del, ebben a filmben a szereplőink nem hivatásos előadóművészek, mégis spontán dalra fakadnak. Hogyan kezeli a cselekménybe épített dalokat a történet? Áttekintjük a főszereplő, Judy Garland élettörténetét is, gyerekkori szerepeitől kezdve, amelyek közül mi is láttuk a nyáron az Óz, a csodák csodáját. Mi Judy Garland vonzereje, amely több generáció sztárjává tette őt? Mitől tragikus a karrierje, és hogyan hatott ez a Meet Me in St. Louis forgatására? Mi a helyzet a többi szereplővel? Megpróbálunk dűlőre jutni a Smith család legkisebb csemetéjének morbid szokásaival, és igyekszünk azt is eldönteni, hogy jó parti-e a Judy Garland karaktere által kiszemelt szőke herceg. Vincente Minelli rendezőtől ez az első musicalünk idén, de nem utoljára találkozunk vele, így felmérjük rögtön az erősségeit, amelyek az MGM stúdió kedvelt házi rendezőjévé tették őt. Linkek Lilla cikkei a Prae.hu, a Filmtekercs, és a Filmtett hasábjain A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt podcast a YouTube-on A Vakfolt podcast a Spotify-on A Vakfolt podcast a Google podcasts oldalán A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak Lilla a Twitteren: @gyolilla András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Folytatódik a musical évad, és máris eljutottunk a műfaj egyik legendás párosához. A Top Hat című 1935-ös zenés-táncos film főszereplői Ginger Rogers és Fred Astaire. Ginger Rogers és Fred Astaire tíz filmet készítettek együtt, ezek döntő többsége a harmincas évekre esik. Párosuk újradefiniálta a musical műfaját és magasra tette a lécet a rivális stúdiók produkciói számára egyaránt. Az együttműködésük közepéről ragadtuk ki a Top Hatet, az RKO stúdió legjövedelmezőbb filmjét az 1930-as évtizedből. Mitől működik Rogers és Astaire alkímiája? Milyen főszereplő Fred Astaire a múlt héten látott James Cagney-hez képest? Van-e hozzájuk mérhető táncpartnerség a film történetében? Hogyan alakultak ki együtt a zenei jazz standardek a musical műfajával? A zenére tett hatásuk és a tánctudásuk mellett beszélünk Rogers és Astaire divatot meghatározó öltözködéséről is. Milyen magyar vonatkozásai vannak a filmnek? Lehet La La Land-említés nélkül musicalről podcast-epizódot készíteni? Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Elkezdődött szeptember, és ezzel a Vakfolt podcast nyolcadik évadja is. Idén ősszel musicalekkel, illetve zenés-táncos filmekkel fogunk foglalkozni. Péter gyakorlatilag teljesen tájékozatlan a műfajban, András pedig az utóbbi években kezdett pótolni komoly alapműveket. Kitaláltuk, hogy mi sem tökéletesebb alkalom arra, hogy kicsit bepótoljuk a hiányosságainkat ezen a téren, mint hogy egy egész évadot szenteljünk neki a Vakfoltból. Szteppcipőket, felhúzni, hangszálakat beénekelni, kezdődik a musical-évad! Első alkalommal az 1933-as Footlight Parade című filmmel foglalkozunk, amelyben James Cagney először mutatta meg a mozinézők számára a tánctudását. Koreográfusa Busby Berkeley volt, aki mindmáig hivatkozási alap a nagyszabású táncjelenetek terén. Az adás elején végigszáguldunk a musical, mint filmes műfaj történetén nagy vonalakban. Elhelyezzük a történetben Busby Berkeley-t, illetve a filmet gyártó Warner Bros. stúdió szerepét. Zenés filmről lévén szó, utánanézünk a zeneszerzőknek is, akiknek a fülbemászó dalokat köszönhetjük. A filmet magát sem hagyjuk szó nélkül, persze: ma is olyan ellenállhatatlan Jimmy Cagney karizmája, mint az 1930-as években? Mennyire koptatta el az idő a fekete-fehér, Hollywood aranykora-beli felvételeket? És milyen a cselekmény tempója ahhoz képest, amihez a mai néző hozzá van szokva? Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Legújabb különkiadásunkban Quentin Tarantino kilencedik filmjéről beszélünk, a Once Upon a Time... in Hollywood (Volt egyszer egy Hollywood) című bombasikerről. A kibeszélő spoileres, nehogy nekiálljatok, mielőtt a filmet láttátok volna! Mik a film témái, mi köti össze Rick Dalton és Cliff Booth, valamint Sharon Tate történetszálát? Mi ihlette meg Sharon Tate tragédiájában Tarantinót? Mi a jelentősége még, hogy a film 1969-ben játszódik? Beszélünk a hollywoodi filmipar dinoszauruszairól és üdvöskéiről, illetve arról, hogy mit gondol a rendező az úgynevezett "Old Hollywoodról" és a "New Hollywoodról". Kibeszéljük a három főszereplő alakítását, melyikük alakított jobbat a filmben, Leonardo DiCaprio vagy Brad Pitt? Mi a helyzet Margot Robbie-val? Elégedettek voltunk a szerepével? Ha már itt tartunk, szóba jönnek a filmmel kapcsolatos ellentmondások is. Kitérünk Tarantino kézjegyeire: mi van azokkal a legendás dialógusokkal és dalbetétekkel? Végezetül beszélünk a film Oscar-esélyeiről. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

A Vakfolt versus idei évadjára talán minden idők legnagyobb rendezői duplázásával tesszük fel a koronát. Igaz, Victor Fleming nem egyes-egyedül dirigált a Gone with the Wind (Elfújta a szél) és a The Wizard of Oz (Óz, a csodák csodája) forgatásain, de ő volt az egyetlen rendező, akit mind a két 1939-ben megjelent film stáblistáján láthattak a nézők. A filmek elkészítésének különös körülményeiről és sok minden másról beszélgetett velünk, Lepp Tünde a Popkult, csajok, satöbbi podcastból. Hogy került kapcsolatba mindkét filmmel Hollywood hőskorának legendás rendezője, George Cukor? Hogyhogy Victor Fleming kapta mindkét film rendezői kreditjét? Mindkét alkotás mindmáig legendás, de ki mikor látta őket először? Mennyire működhet a mai kisgyerekeknek az Óz, a csodák csodája? Mennyire relevánsak ma az Elfújta a szél témái? Beszélünk az Óz és az Elfújta a szél szereposztásáról egyaránt (ki a kedvencünk Dorothy útitársai közül? Jó-e az összhang Vivien Leigh és Clark Gable közt?), na és persze Fleming rendezői erősségeiről, eszközeiről. A két nagyszerű filmmel elbúcsúzunk a rendezői duplázós Versus-évadtól, és fél lábbal már bele is lépünk a szeptemberben induló új Vakfolt-etapba, amelyben musicalekkel foglalkozunk. Részletek hamarosan! Linkek A Popkult, csajok, satöbbi weboldala és a Facebook-oldala A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak Tünde a Twittere: @lobo1tomia András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Denis Villeneuve minden bizonnyal a kortárs auteur, vagy vizionáriusnak kikiáltott filmrendezők egyik legfrissebbike. Művészfilmesnek túl agyas, mainstream filmesnek túl elvont. Ezen a határmezsgyén egyensúlyozik a két 2013-as filmje: az előbbi, az Enemy a függetlenfilmek határait feszegeti a vizuális effektusaival, az utóbbi, a Prisoners a stúdiófilmek nézőinek türelmét teszi próbára a komótos tempójával. Az adásunkhoz Török Dénest hívtuk vendégül, aki az Artur zenekarral a Vakfolt podcast (nem a versus!) összes eddigi főcímzenéjében részt vett, és korábban hallhattátok a PJ Harvey adásunkban zenéről beszélni. Adásunkban két rejtélyes, fordulatos filmet taglalunk, óriási spoilerekkel! Hol helyezkedik el ez a két produkció a kanadai független filmesként indult, azóta blockbustereket szállító rendező karrierjében? Kiket nevez meg ihletőforrásaként a két film kapcsán? És mitől ilyen népszerűek Villeneuve filmjei? Mik a felszíni és a mélyebb hasonlóságok az Enemy és a Prisoners közt, és milyen átivelő gondolatokat lehet felfedezni a rendező egyéb műveivel összefüggésben? Belemegyünk az Enemy kriptikus történetmesélésébe is, és a saját magyarázatainkkal szolgálunk a doppelgängeres rejtélyre, valamint arra, hogy miket rejtenek a film szimbólumai. Az ikonikus befejezést is kielemezzük. A Prisoners kapcsán megvitatjuk, mi áll jobban Villeneuve-nek: a visszafogott, introvertált főhősök, mint Jake Gyllenhaal az Enemyben, vagy Hugh Jackman kirobbanó alakítása a Prisonersben? Van mélyebb olvasata is a ponyva-krimi történetnek? Érdemes egyáltalán leásni odáig? A versusban nemcsak a két filmet mérjük össze egymással, hanem összesen három Jake Gyllenhaal-alakítást is párbajnak indítjuk Hugh Jackman játékával. Linkek Az Artur zenekar a Spotify-on A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

A jelenleg is alkotó rendezők közül az egyik legtermékenyebb minden bizonnyal Steven Soderbergh. 2000-es teljesítményét azonban valószínűleg már sosem fogja felülmúlni. Abban az évben ugyanis két olyan filmje is megjelent gyors egymásutánban, amelyek aztán a rá következő Oscar-díjátadón több kategóriában is egymással versengtek. Ezek közül az első a Julia Roberts főszereplésével készült Erin Brockovich, a második pedig az összes hollywoodi sztár főszereplésével készült Traffic. Az adáshoz újra vendégül hívtuk Fegát, azaz Földi Gábort, akivel legutóbb Steven Soderbergh első rendezéséről, a Sex, Lies and Videotape-ről beszélgettünk. A spielberges epizódunk óta nem volt két ennyire különböző hangvételű film a Vakfolt versusban. Mégis, milyen tematikai hasonlóságokat lehet felfedezni Soderbergh két rendezésében? Lehet átfogóbb párhuzamokat találni az életművében ezen a két filmen keresztül? Megnézzük azt is, mi történt vele a Szex, hazugság, videók után, hogy ennél a két filmnél kötött ki, és természetesen most sem szalasztjuk el az alkalmat, hogy a pályája későbbi szakaszát is az egekbe magasztaljuk. A hasonlóságo után azt is megvizsgáljuk, milyen markáns rendezői megoldások különböztetik meg a két 2000-es filmjét. Muszáj beszélnünk a felvonultatott sztárseregletről is: kiderül, mit gondoltunk Julia Roberts díjnyertes alakításától, illetve ki volt a Traffic legértékesebb csapatjátékosa, ki okozott óriási meglepetést, és ki okozott csalódást. Linkek Fanboy híradó, Fega és András tévésorozatos blogja A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak Földi Gábor a Twitteren: @_fega_ András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Alfred Hitchcock minden idők egyik legtermékenyebb rendezője, nem egyszer sikerült egy éven belül két mozival is előállnia. Nincs azonban még egy olyan éve, mint az 1954-es, amikor két akkora klasszikust hozott egyszerre tető alá, mint a Dial M for Murder (Gyilkosság telefonhívásra) és a Rear Window (Hátsó ablak). Mindkét filmben Grace Kelly játssza a női főszerepet. A Dial M for Murder a maga idejében nem volt sikeres, ma viszont Hitchcock legtöbbet méltatott filmjei között szerepel. A Rear Window ellenben már a bemutatásakor is kassza- és kritikai sikert könyvelhetett el. Ráadásul az előbbit Alfred Hitchcock a szülőhazájában forgatta, utóbbit pedig Amerikában, így a stáb jelentős része is lecserélődött. Azért rengeteg a hasonlóság is, hisz mindkét film lényegében egy helyszínen játszódik. Melyiket milyen vizuális történetmesélési trükkökkel dobja fel a legendás krimirendező? Melyik történet mesélteti jobban magát a filmvásznon? Melyik film Grace Kellyje érdekesebb? És melyik férfi főszereplő lopja be magát a szívünkbe, James Steward Robert Capáról mintázott kalndvágyó fotósa, vagy Ray Milland csavaros észjárású gonosztevője? Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Preston Sturges az 1940-es évek legendás komédiarendezője és -írója. A legjobb éve 1941 volt, amikor két mesterműve jelent meg egymás után: először a The Lady Eve februárban, majd év végén a Sullivan's Travels (Sullivan utazásai). Előbbiben Barbara Stanwyck és Henry Fonda romantikázik, utóbbiban Joel McCrea és Victoria Lake. A The Lady Eve szélhámosos screwball comedyje kapcsán rögtön exhumáljuk vakfoltos emlékeinket, és összehasonlítjuk a látottakat a Gentlemen Prefer Blondesszal, a His Girl Fridayjel, de még a közelmúltbeli Griftersszel és a Titanickal is találunk párhuzamokat. Hogyan feszegeti az öncenzúrázó Hays Code határait Preston Sturges? Mitől izgalmas főszereplő Barbara Stanwyck? Mennyire hihető a karizmatikus Henry Fonda a film balekjaként? A Sullivan's Travels szerelmespárját rögtön össze is mérjük a The Lady Eve-ével, és ennél a filmnél is találunk remek párhuzamokat korábbi vakfolttal, hiszen Sturges könnyed humorú Hollywood-szatírája Altman The Playerjét idézi fel bennünk. Mik a közös vonások a két Sturges-film társadalomábrázolásában? Mi különbözteti meg a két, hasonlóan együgyű férfi főhősét? Összhangban van-e a film végkövetkeztetése azzal, amit Preston Sturges a saját filmjével a vászonra visz? Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

A Vakfolt versus című spinoff-podcastunk harmadik évadja veszi kezdetét a héten. Ebben a szezonban nem ikerfilmek és nem is remake-ek a témáink, hanem olyan filmpárosokat tekintünk meg, amelyeket a rendezőjük egyazon naptári évben készített. Vissza fogunk menni egészen Hollywood hőskoráig, de közelmúltbeli duplázásáokra egyaránt sort kerítünk majd. Első alkalommal az egyik legszorgosabb rendezővel foglalkozunk: Steven Spielberg számtalanszor készített már két sikeres filmet egy évben, mi most a 2002-es Minority Report (Különvélemény) és a Catch Me If You Can (Kapj el, ha tudsz!) című alkotásait vetettük össze. A megmérettetésben segítségünkre volt vendégünk, a Brandon Hackett néven alkotó sci-fi szerző, Markovics Botond. Általános áttekintéssel kezdjük az adást: mik a közös jellemzői Spielberg duplázásainak? Miben hasonlít mondjuk a The Post-Ready Player One páros a Catch Me If You Can-Minority Report kettősére. Hol tartottak ekkor karrierjeinkben a filmek főszereplői, Tom Cruise és Leonardo DiCaprio? Hogy került éppen ez a script Spielberg kezei közé? Ezt követően elmerülünk a Különvélemény disztópiájában, és megnézzük, Philip K. Dick művei miért annyira közkedvelt alapanyagai a hollywoodi science fictionöknek. Mennyire átgondolt a Különvélemény világteremtése? Mennyire állja meg a helyét 17 évvel később a film? A Kapj el, ha tudsz! szintén adaptáció, de valós történetet dolgoz fel. Mégis találni hasonlóságokat közte, és a teljesen fiktív Különvélemény közt? Mit akarhatott ezzel a két történettel elmesélni Spielberg, és legfőképpen mi fogta meg őt a szélhámos Frank Abagnale Jr. karakterében? Milyen műfaji elemekkel zsonglőrködik a két film, és melyiknek sikerül konzekvensebben végigvinnie a tézisét? Melyik John Williams-score az elmékezetesebb? Mit hoz ki a filmekből Janusz Kaminski kamerája? Melyik főszereplő nyújtja élete alakítását, Leo vagy Tom? Az adás végén ismét kvízezünk, a két film nyitó hétvégéjén egymással versengő filmeket kell kitalálnia Botondnak és Andrásnak. Linkek Markovics Botond (Brandon Hackett) szerzői weboldala Markovics Botond (Brandon Hackett) szerzői Facebook-oldala Brandon Hackett könyvei az Agave kiadó weboldalán A Vakfolt podcast Patreon-oldala A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast a Twitteren Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Elérkeztünk a hetedik évadunk fináléjához. Ezen a héten egy olyan alkotást beszéltünk meg, amelyet ti, a hallgatóink ajánlottatok a figyelmünkbe. Tarr Béla Kárhozat című, 1987-es filmjét néztük meg, köszönjük mindenkinek, aki szavazott! Hogyan kezd neki két avatatlan néző egy Tarr Béla-filmnek? Milyen előismeretekkel, milyen előítéletekkel vágtunk bele ebbe az adába, és mi sült ki belőle a végén? Mik igazak a legendás rendező filmjeit övező közhiedelmekből? Beszélünk alkotótársairól, Hranitzky Ágnesről, Víg Mihályról és természetesen Krasznahorkai Lászlóról. Mivel szippantja be a nézőit Tarr "slow cinema" módszere? Hogyan teremtenek atmoszférát, és mit mesélnek a kameramozgásai? Baj-e, ha egy film annyira lassú, hogy időnként le is dobja a nézőjét? Hogy lehet mértéktelen alázat és áhitat nélkül beszélni Tarr Béláról? Hallgassátok meg, hogy apró lépéseink egy nehezen megmászható kulturális hegy első emelkedőjén hogyan sikerülnek. Az adás végén visszatekintünk az évadunkra, számot vetünk, reflektálunk. A Kárhozat sem szabadulhat rossz szokásunktól, és megkíséreljük ezt is remake-elni, ami legalább arra jó, hogy megtaláljuk Tarr Béla nemzetközi megfelelőit. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Az 1993-as évet egyetlen személy dominálta, Steven Spielberg, akinek két filmje is versengett az Oscar-szobrocskákért. Mi viszont egy másik rendező mesterművét vettük elő, amely három díjat is érdemelt a kiélezett versenyben. Jane Campion The Piano (A zongoralecke) című filmje a Jurassic Park és a Schindler listája díjesője mellett a színésznői kategóriákat tarolta le Holly Hunter és Anna Paquin alakításával, valamint az író-rendezőnő forgatókönyvét is jutalmazta az Akadémia. Évadunk méltó megkoronázásának bizonyult a The Piano. Hosszasan ecseteljük is, miért szerettünk bele Jane Campion atmoszférateremtő képeibe, miért hengerelt le bennünket a két színésznő játéka. Nem szabad elfeledkeznünk a férfi mellékszereplőkről sem, hisz mind Sam Neill, mind Harvey Keitel kiveszik a részüket abból, hogy rabul ejtsen bennünket ez a film. Hogy lesz egy szűkre szabott kosztümös dráma ennyire erotikus? Hogyan teszi a néma főszereplőnő introspektív történetét expresszívvé Jane Campion történetmesélése? Mit ragad meg az érzelmekből Michael Nyman zenéje? Az évad utolsó Oscar-kvízében több meglepetéssel is szembesülünk, hisz nem csak Spielberg nagy duplázásának éve volt az 1993-as. A box office játékban meglepetések már kevésbé érnek bennünket, de véglegesen megerősödnek a teóráink a 90-es évek kedvenc zsánereiről. Végül kéretlenül remake-eljük A zongoraleckét, a választott műfajunk pedig jobban működik, mint gondolnánk. Jövő héten a közönségszavazás nyertes filmjével térünk vissza, amely Tarr Béla Kárhozat című munkája lesz 1987-ből. Köszönjük a szavazataitokat! Az adás végén pedig bejelentjük a Vakfolt versus harmadik évadjának terveit, és az ősszel érkező nyolcadik Vakfolt-évadról is lehull a lepel. Ne kapcsoljátok ki idejekorán a lejátszást! Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

1992-höz értünk, és ebből az évből, ha nem is a legtöbb Oscar-díjat nyert filmet, de mindenképpen a legtöbb Oscar-díjast felvonultató filmet néztük meg. Robert Altman The Player (A játékos) című alkotása egyszerre játék a zsánerekkel és görbe tükör Hollywood számára. Tim Robbins törtető filmproducert alakít, Whoopi Goldberg ravasz nyomozót, szinte mindenki más pedig saját magát. Az adáshoz vendéget is hívtunk, aki nem más, mint a Filmklub Podcast házigazdája, Varga Feri. Megnézzük, hol helyezkedik el az expanzív Altman-életműben az 1992-es darab, és a karrierje különböző szakaszaiban is megpróbálunk összefüggéseket keresni. A rendezői kézjegyei mellett az írói képességeiről is szót kell ejtenünk, amely kapcsán kiderül, hogyan építgette a saját legendáját Robert Altman. A milliónyi világsztár cameójával tarkított történet kapcsán muszáj beszélnünk arról is, miért hálásak Robert Altman filmjeinek szerepei. A The Player zsánert meghazudtoló megoldásaival pedig megpróbáljuk lerántani a leplet arról, mit is akar mondani Hollywoodról ez a film. Lehet azonosulni Tim Robbins karakterével? Szabad ilyet? Hányszoros metaszinten működik a finálé? Mennyire hatol csontig Altman a szatírájával? Az adás hátralévő részében Feri leiskolázza Pétert az Oscar-kvízben és a box office játékban egyaránt, majd - az alkalomhoz illően elszállt producerek módjára - remake-eljük a The Playert egy új korban, egy új műfajban. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast a Twitteren Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán Feri a Twitteren: @filmklub András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Filmklub Podcast a MixCloudon A Recorder magazin blogja Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Spoileres kibeszélőben szentelünk közel három órát az Avengers: Endgame (Bosszúállók: Végjáték) című filmnek. Különleges vendégünk Kati, Péter felesége. Huszonkét filmből álló ciklus betetőzése a Russo testvérek filmje, de melyik karakterívek működtek a legjobban az idők során? Mennyire lett koherens ez a hibrid szerializált történetmesélés? Hogy működtek az érzelmi momentumok a filmben? Utólagosan felülértékelheti ez a befejezés a korábbi, kívánnivalókat maguk után hagyó installációkat? Meddig tart az üres fanservice, és hol kezdődik a kiérdemelt, kielégítő érzelmi momentum? Beszélünk az MCU lehetséges jövőjéről, a Disney mindent bekebelező természetéről, valamint az Endgame Oscar-esélyeiről. Végül megtesszük tétjeinket: mely filmek fogják uralmi az amerikai box office-t idén nyáron? Beszálltunk a Slashfilm játékába, a Summer Movie Wagerbe, amelyben az Endgame-mel kezdődően szeptember első hétvégéjéig bemutatott filmek közül állítunk top 10-et a bevételi rangsorban. Ti is csatlakozzatok a játékhoz, és az év végén összevetjük az eredményeinket! A mi listánkat itt tudjátok megtekinteni (le kell görgetni), a pontozási szabályokat pedig itt találjátok. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

John Singleton amerikai filmrendező 2019 április 29-én hunyt el, 51 évesen. 1991-es debütáló filmje, a Boyz n the Hood (Fekete vidék) régóta a látóterünkben volt, de folyton halogattuk a megtekintését. Most, hogy az évadunk is elérkezett 1991-be, úgy döntöttünk, megnézzük a Los Angeles-i fekete közösség mindennapjairól szóló darabot, hogy megemlékezzünk John Singletonról. A Boyz n the Hood premierjét ováció fogadta Cannes-ban, és két Oscar-jelölést érdemelt John Singleton számára. 24 évesen ezzel a legfiatalabb és egyben az első fekete bőrű filmes volt, akit legjobb rendezői Oscarra jelöltek. Munkásságáról, a mentori szerepéről rengeteget beszélünk az adásban, amely kapcsán szóba kerül ennek a filmnek a szereposztása is: Laurence Fishburne és Angela Basset veteránjai mellett először láthatták a nézők a mozivásznon Ice Cube-ot, továbbá olyan későbbi Oscar-díjas színészeket castingolt Singleton, mint Cuba Gooding, Jr. és Regina King. De meddig terjed a zöldfülű rendező tehetsége az ügyes színészválogatáson túl? Óhatatlanul összevetjük a filmet Spike Lee két évvel korábbi Do the Right Thingjével, és megkeressük Singleton többi nyilvánvaló ihletőforrását is. Mi mindenről szólal fel a forgatókönyvíró Jong Singleton? Hogyan tudja másként megfogalmazni a mondanivalóját, mint Spike Lee? Az adás második felében a kvízjátékainkra kerül sor: András villámsebességgel tippeli meg az Oscar-díjra jelölt filmeket és alkotókat, igyekezzen, aki lépést próbál tartani vele. A box office game-ben is egyre kevesebb a meglepetés, ahogyan közeledünk azokhoz a filmekhez, amelyeken mi magunk is felnőttünk. A Boyz n the Hood képzeletbeli, senki által nem kívánt remake-jével pedig ismét feltesszük az i-re a pontot. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Stephen Frears brit rendező amerikai bemutatkozása négy Oscar-jelölést érdemelt: a The Grifters (Svindlerek) 1990-es filmje olyan neveket vonultatott fel, mint Anjelica Huston, Annette Bening és John Cusack. A szélhámosok szerelmi háromszögéről szóló film alapjául szolgáló Jim Thompson-regényt Donald E. Westlake dolgozta fel, az ő munkáját is Oscar-jelöléssel jutalmazták. A Veszedelmes viszonyok épp az ezt megelőző filmje Stephen Frearsnek, és nem is olyan régen foglalkoztunk vele a podcastban. Áttekintjük a brit rendező életpályáját, hátha sikerül konklúziókal levonnunk ennyi film alapján a stílusáról és az érdeklődési köréről. Annette Beninget is viszontlátjuk, vele legutoljára a Veszedelmes viszonyok ikerfilmjében, a Valmontban találkoztunk: miben hasonlít egymásra a két szerep? Hogyhogy nem ő játszotta a Batman visszatérben a Macskanő szerepét? Hol tartott ekkor a karrierjében a magnólóbáló John Cusack? Anjelica Huston alakítását pedig nem győzzük eleget méltatni. Az adás végére marad a három játékunk: az Oscar-kvízben egyre ismerősebb címekkel van dolgunk, a box office játékban váratlanul sok Arnold Schwarzenegger bukkan fel, a The Grifters képzeletbeli remake-je pedig talán még jobban is tetszik nekünk, mint az eredeti. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Steven Soderbergh (Traffic, Ocean's Eleven) huszonhat éves korában készítette el első filmjét Sex, Lies, and Videotape (Szex, hazugság, videó) címmel, amely 1989-ben fenekestől felforgatta a hollywoodi stúdiórendszer filmgyártásról alkotott elképzeléseit. Soderbergh forgatókönyvét Oscarra jelölték, de csak miután a film elnyerte a Cannes-i filmfesztivál legrangosabb díját. Hogy képet alkossunk a munkamániás rendező életpályájáról, meghívtuk régi rajongóját, Földi Gábort, azaz Fegát. Adásunk ezúttal a szokásos szerdai nap helyett késett, mert a felvétellel technikai problémák adódtak. Kezdésnek áttekintjük Steven Soderbergh idestova harminc évet felölelő karrierjét, amelyben közönségsikerek és furcsa indie-k egyaránt helyet kapnak. Beszélünk a korai nyugdíjba vonulásáról és váratlan visszatéréséről, ahol szó esik az HBO-val és a Netflixszel folytatott közös munkájáról is. Ezt követően összevetjük a Sex, Lies, and Videotape-et más rendezők debütáló filmjeivel: milyen közös vonásokat lehet felfedezni a szintén minimális költségvetéssel dolgozó, a kilencvenes évek elején berobbanó sztárrendezők első alkotásaival? Milyen szokatlan húzások teszik merésszé Soderbergh rendezését? Szót kell ejtenünk az őrült munkatempójáról és sokoldalúságáról is, így a forgatókönyvet és a vágást sem hagyhatjuk ki - amelyek mellé később felírhatta a portfoliójába a fényképezést is. Az adás végén Fegát izzasztjuk meg a kérdéseinkkel: milyen filmek versengtek az Oscar-szobrokért az 1990-es gálán? Hogyan alakult a mozifilmes bevételi toplista? Végezetül ismét kísérletet teszünk egy indokolatlan remake-re új rendezővel, új szereplőkkel, sőt, új műfajban. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt podcast a YouTube-on A Vakfolt podcast a Spotify-on A Vakfolt podcast a Google podcasts oldalán A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak Gábor a Twitteren: @_fega_ András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Szégyen, de még egyetlen filmet sem láttunk Pedro Almodóvartól. Ideje volt ezen változtatnunk, így 1988-ból az Oscar-jelöltek legesélyesebbjei helyett az ő filmjére esett a választásunk, amely a legjobb idegen nyelvű film jelöléséig jutott. Az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén (eredetileg Mujeres al borde de un ataque de nervios) nemzetközi elismertséget hozott a prolifikus spanyol rendezőnek. Almodóvar ebben a kompakt, alig kilencvenperces történetben több rendezői fogást villant fel, mint mások egész karrierjük alatt: hogyan ússza meg, hogy fárasztóan tömény legyen a filmje? Milyen zsánerekkel ráz kezet, hogy a harsány képi megoldásait összhangba hozza a szaoppanoperai magasságokban szárnyaló sztorival? Milyen kellemetlen kliséket asszociálunk a megcsalt nőkkel, és hogyan kerüli el ezeket Almodóvar? Végül színelméleti teóriát is felállítunk, csak hogy rögtön elbizonytalanodjunk a saját filmesztétai képességeinkben. Az adás végén Péter vért izzadva fejti meg az Oscarra jelölt filmeket és az amerikai bevételi toplista helyezettjeit, és ismét meglepő címekkel találkozunk mindkét játékban. Szokás szerint váratlan, valahogy mégis találó műfajban kell remake-elnünk a filmünket, sajnos a technika ördöge ezt a szegmenst kicsit megnyirbálta, ezért kétszeresen is a hallgatóinkra bízzuk, hogy hogyan képzelnek el egy kortárs változatot az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című filmből.

1987 Oscar-szezonját Bernardo Bertolucci Az utolsó császára dominálta, mi azonban idén sem a nagyágyúra vetettünk szemet. Egy kisebb filmet választottunk az adásunk témájának, amely a színésznői kategóriákban aratott: Norman Jewison rendezése, a Moonstruck (Holdkórosok) Cher és Nicolas Cage főszereplésével hat Oscar-jelöléséből hármat is díjra tudott váltani. A Holdkórosok számtalan tekintetben előképe a ma is divatos "etnikai" romantikus komédiáknak: milyen műfajteremtő hatásokat fedezünk fel az olasz-amerikai közösségben játszódó történetben? Mi választja el a nevetséges sztereotípiát a kulturális sajátosságok hiteles ábrázolásától? Hogyan válik egy szimpla szerelmi sztori operai melodrámává, és el tudja-e kerülni, hogy saját maga paródiájává váljon? Na és mi a helyzet Nicolas Cage alakításával? Már fiatalon is fékezhetetlen őslény volt? A díva Cherről is muszáj beszélnünk, lenyűgözve nézzük végig az ötvenéves karrierjét. Az epizód végén az Oscar-kvízre is sor kerül, és jót szórakozunk a meglepetésekkel teli box office játékon, végül váratlan, mégis odaillő műfajban remake-eljük a Moonstruckot. Ti kivel tudjátok elképzelni ennek a filmnek a mai változatát? Linkek Nicolas Cage a legikonikusabb szerepeiről mesél A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast a Twitteren Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Oscar-évadunkban 1986-ból a The Mission (A misszó) című brit filmet választottuk. Hét Oscar-jelöléséből egyet Roland Joffé rendező érdemelt, egyet pedig Ennio Morricone filmzenéje. Színészi kategóriákban nem indult a film, annak ellenére, hogy a szereposztása olyan nevekből állt, mint Robert de Niro, Jeremy Irons és Liam Neeson. Az adáshoz vendéget is hívtunk, Nagy Szabolcs az, akit a vallási témáról kikérdezünk. A történet valós eseményeken alapszik, Dél-Amerikában, az 1750-es években a portugál és spanyol hódító hatalmak közé ékelődő jezsuita rend tagjaival ismerkedünk meg. A papok egyetlen célja, hogy megőrizzék a helyi guaraní törzs függetlenségét, és bizonyítsák a hittérítői kísérleteik sikerességét. Vajon mi a relevanciája ennek a történetnek 1986-ban? Miről akar mesélni a vallásos kontextuson keresztül az ateista Roland Joffé? Összehasonlítjuk a filmet Martin Scorsese Némaságával is, amely ugyancsak idegen országba érkező hittérítőkről szól, rendezője azonban maga is katolikus vallású. Meg kell még említenünk Werner Herzogot, aki a dél-amerikai őserdő rettenetével foglalkozik rengeteget. Van-e olyan jelentős a dzsungel Joffé filmjében, mint Herzognál? Mit ad hozzá az atmoszférához Ennio Morricone zenéje? Az adás végén szokás szerint a film Oscar-teljesítményét vizsgáljuk meg, miközben megtippeljük a többi jelöltet az évből. A The Mission ugyan megbukott az amerikai mozipénztáraknál, de attól még érdemes megnéznünk, milyen furcsa felhozatal tölti ki a tíz legnyereségesebb film toplistáját az 1986-os évből. Végezetül bátor műfaji váltással újra feldolgozzuk a The Missiont, talán még sikerül is kijavítnunk a film néhány hiányosságát! Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt podcast a YouTube-on A Vakfolt podcast a Spotify-on A Vakfolt podcast a Google podcasts oldalán A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak Szabolcs a Twitteren: @sznagy_ András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

1985-höz érkeztünk, és az év legnagyobb Oscar-sikerei helyett egy apróbb, a mozipénztáraknál sem túl sikeres filmmel foglalkozunk. Terry Gilliam rendezése, a Brazil lehet, hogy nem aratott azonnal sikereket, de ma is hivatkozási alapja a szatíráknak, disztópiáknak, főleg ha a bürokrácia embertelen működését kell vászonra vinni. Kultfilm státusza is megkérdőjelezhetetlen, és Gilliam mesterművei közt is egyértelmű helye van a Félelem és reszketés Las Vegasban és a 12 majom mellett. Elsőként a film főszereplőjéről, a Jonathan Pryce által játszott Samről beszélünk. Kedvelhető a karaktere? Lehet szurkolni érte? Mi választja el az egy évvel korábbi 1984-adaptáció Winston Smith-étől? Milyen lett volna a szerep, ha egy hollywoodi sztáralkat kapja meg? Beszélünk Robert de Niro mellékszerepéről is, és vele kapcsolatban a filmben megjelenő terrorizmusról: mi igazság az akcióikból, és mi koholmány? Mi a jelentősége a csővezetékeknek és a nagyítólencséknek? Kivesézzük az elnyomó rendszer ábrázolását, párhuzamokat vonva a 2019-es politikai aktualitással az álhírektől a rendőrállamokon át az ellenségképek teremtéséig. Gilliam Monty Python-os társának, Michael Palinnek a szerepét sem hagyhatjuk szó nélkül Végül Terry Gilliam rendezői erősségeit is mérlegre tesszük, legyen szó díszlettervezésről vagy kamerakezelésről. Az adás végén ismét kvízjátékban vetjük össze az Oscar-jelölt filmeket a közönségsikerekkel, a Brazilt pedig váratlan műfaji csavarral dolgozzuk fel a szokásos blokkunkban. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]