PLAY PODCASTS
Jelen Podcast

Jelen Podcast

243 episodes — Page 5 of 5

Vita a plakátkampányról, az elektromos autókról és a választási rendszer módosításáról

A legújabb adásban szó volt: A plakátkampány kapcsán a kormány Ursula von der Leyen személyéhez való hozzáállásáról, és arról, hogy mi okozhatta azt a fordulatot a Fidesznél, hogy 2019-ben még megszavazták az Európai Bizottság elnökének, most pedig ellene kampányolnak. Beszéltünk a benzin- és dízelüzemű autók 2035-ös kivezetéséről, arról, hogy vajon ki és miért erőlteti az elektromos autókat, illetve az önvezető autók és a jövőben beléjük integrálandó mesterséges intelligencia veszélyeiről, mindezeket a Világgazdasági Fórum elképzeléseinek összefüggésében is vizsgálva. Továbbá vendégeink vitáztak arról, hogy a Mi Hazánk - az általuk antidemokratikusnak és aránytalannak vélt - választási rendszert módosító törvényjavaslata milyen irányban változtatja meg a magyar politikai kultúrát. Vendégek: Fiala János (riporter), Horváth Tamás (a Magyar Jelen főszerkesztője), Schiffer András (ügyvéd), Tóth Máté (ügyvéd, energiajogász) Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita

Dec 10, 20231h 10m

„Megkérgesedik a lelked, de nem leszel érzéketlen”

11 belügyminiszter és 9 országos rendőrfőkapitány váltotta egymást azalatt a 23 év alatt, amíg Garamvölgyi László a rendőrség arca volt. Az egykori ORFK szóvivő, nyugdíjas dandártábornokkal a 2006-os eseményekről, a móri mészárlásról és arról is beszélgettünk, hogy kinek állhatott érdekében az úgynevezett Zsanett-ügy, amivel 2007-ben lefejezték a teljes magyar rendőrséget.

Dec 6, 20231h 11m

Kit véd a magyar kormány? Vita gazdasági problémákról és a nemzeti konzultációról / NYÍLT SISAK

A legújabb adásban szó volt: Arról, hogy mi a magyarok legnagyobb problémája, hogyan állunk a gazdasági viszonyokhoz, az egészségügyhöz vagy éppen az oktatás kérdéséhez; Mennyire védi a gyermekeket a gyermekvédelmi törvény; Van-e probléma a rezsivédelemmel és az ingatlanpiaccal; Mit is szeretne a kormány elérni a nemzeti konzultációval, valós veszélyt jelentenek-e az ott megfogalmazott állítások. Vendégek: Pankotai Lili (aktivista), Nagy Blanka (aktivista), Dezse Balázs (a PestiSrácok újságírója), Horváth Tamás (a Magyar Jelen főszerkesztője) Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra #politika #közélet #vita #vélemény #Magyarország #Fidesz #ellenzék #EU #Brüsszel

Dec 3, 20231h 9m

“Hiszek benne, hogy a Mi Hazánk nem fogja elkövetni a Jobbik hibáit”

A Jelen Podcast aktuális adásában Ágoston Balázs újságíróval, a Demokrata főmunkatársával beszélget Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője. Az interjú során többek között szóba kerül a magyarországi politika és újságírás állapota; a MIÉP öröksége; a kispesti futball helyzete; valamint a család- és életvédelem fontossága.

Nov 21, 202345 min

Szuverén, család- és focitámogató a kormány politikája? / NYÍLT SISAK

A legújabb adásban szó volt: A szuverenitásvédelmi törvénycsomagról, amely Kocsis Máté szerint a külföldről finanszírozott újságírókra, álcivilekre és dollárpolitikusokra vonatkozik majd; A foci és a politika kapcsolatáról és a Győzike-jelenségről; A fiatalok jövőjéről, hozzáállásukról a politikához, a CSOK Pluszról és az albérletkrízisről. Vendégek: Seres Samu (digitális tartalomgyártó), Tóth Máté (a Tibi Atya brand egyik alapítója), Móna Márk (szerkesztő-riporter), Horváth Tamás (a Magyar Jelen főszerkesztője) Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra

Nov 19, 20231h 4m

Vita a digitális állampolgárságról, a háborúról és L. Simon László kirúgásáról / NYÍLT SISAK

Az adásban szó volt: Diktatúrát eredményezhet a digitális jegybankpénz és digitális állampolgárság, fontos a készpénz alkotmányos védelme? Az izraeli-palesztin háború kapcsán a magyar kormány szem előtt tartja az állampolgárai békeigényét, illetve a fokozódó konfliktus átterjedhet Európára, kitörhet a 3. világháború? Végül kiderül, hogy a vitapartnerek milyen álláspontot képviselnek a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának az elbocsátása kapcsán. Vendégek: Fiala János (riporter), Schiffer András (ügyvéd), Kónyi-Kiss Botond (a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke), Szakács Árpád (könyvkiadó, publicista) Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita

Nov 12, 20231h 8m

Vita a migránshelyzetről, a brüsszeli hadakozásról és az LMBTQ-kiállításról / NYÍLT SISAK

A legújabb adásban szó volt: Az érdekesen alakuló brüsszeli kapcsolatokról annak apropóján, hogy Orbán Viktor Moszkvához hasonlította Brüsszelt, amelyre többek között Emmanuel Macron is reagált; Újabb halálos lövöldözés történt a magyar határhoz közeli délvidéki településen migránsok és embercsempészek között; A tavalyi év legfontosabb problémájának mutatja be az LMBTQ-kisebbség elleni erőszakot a Nemzeti Múzeum kiállítása. Vendégek: Kukorelly Endre (író), Schiffer András (ügyvéd), Bayer Zsolt (újságíró), Horváth Tamás (a Magyar Jelen főszerkesztője) Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra 0:00:00 Brüsszel vs. Magyarország 00:31:51 Migránshelyzet 00:58:51 LMBTQ #politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #ellenzék #külpolitika #belpolitika #homoszexualitás #kisebbségek #Vajdaság #Délvidék #határvédelem #bevándorlók #Szerbia

Nov 5, 20231h 5m

Baranyi László: "A mai Erkel Színház ablakából lőttem az ávósokat"

Baranyi László színművész, a Família Kft. nagypapája aktív részese volt az 1956-os forradalomnak. A Kossuth térre közvetlenül a sortűz után ért oda, ekkor döntötte el, hogy fegyvert fog. Részt vett a Köztársaság téri pártház ostromában, nemzetőrként a New York-palotában működő ellenállási csoport tagjaként szolgált egészen addig, amíg egy belövés után megsebesült. Baranyi László azonban nem 1956-ban fogott először fegyvert, 1944-45-ben, 17 évesen védte Budapestet a szovjetek ostromától.

Oct 29, 20231h 4m

Vita a szegregációról, tüntetésekről, az oktatás és a politika kapcsolatáról

A műsor témái: - Az alternatív oktatási népszavazási kampány, amellyel nyomást szeretnének gyakorolni a kormányra. - A Tanítanék Mozgalom, a Fővárosi Önkormányzat és több mint egy tucatnyi oktatási civil szervezet hirdetett tüntetést az Oktogonra október 23-ára. - 10. alkalommal is kordont bontott a Momentum, ami szerintük rendszerbontás. - Szegregációellenes törvényjavaslatot nyújtott be Pintér Sándor.

Oct 22, 20231h 10m

Pataki Tamás: Szakács Árpádnak igaza volt

A Jelen Podcast aktuális adásában Pataki Tamás író-újságíróval beszélget Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője. Az interjú során többek között szóba kerül Szakács Árpád Kinek a kulturális diktatúrája? című cikksorozata, a magyarországi kultúrpolitika alakulása az elmúlt 13 évben, a hazai újságírás helyzete, a revízió lehetősége, valamint az azeri-örmény konfliktus is.

Oct 15, 202346 min

Veszélyes a WHO pandémiaszerződése? Vita a vasútrendszer és a média helyzetéről / NYÍLT SISAK

A legújabb adásban szó volt: A Budapest-Belgrád vasútvonal körüli problémákról, a kivitelezésről, megtérülésről, titkosításról; A globális pandémiaszerződés létrehozásáról, a nemzeti szuverenitás és az emberi szabadságjogok korlátozásáról; A magyarországi média helyzetéről annak apropóján, hogy az Európai Unió hazánk médiaviszonyaira hivatkozott az új médiaszabadságról szóló törvény kihirdetésekor. A törvény célja a közmédia függetlenségének és a újságírók szabadságának a biztosítása. Vendégek: Czutor Zoltán, Schiffer András, Ábrahám Róbert és Horváth Tamás Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra #politika #közélet #vita #vélemény #vitaműsor #baloldal #jobboldal #fidesz #kormány #ellenzék #MészárosLőrinc #média #Szerbia #vasút #MÁV #Magyarország

Oct 8, 20231h 2m

Elnyomás van Magyarországon? Vita az oktatásról, albérletkrízisről és családpolitikáról/ NYÍLT SISAK

A legújabb adásunkban szó volt: A Svédországban nyolcadikos diákoknak vetített oktatóvideról, melyben Magyarország látszólag demokratikus országként, valójában elnyomó rezsimként van beállítva. Feltűnik a videóban Gulyás Márton, Judith Sargentini és többek között volt CEU-oktató is. A magyarországi oktatás helyzetéről, a tanárhiány kezeléséről, az iskolákkal kapcsolatos hírekről és a tanártüntetésekről. A lakhatással kapcsolatos problémákról, a saját ingatlanhoz való jutás nehézségeiről, a bérlakásprogram lehetőségeiről. A családpolitikáról, a fiatalok családalapításról és a tinédzserkorban való szülésről, amely Magyarországon jóval magasabb, mint az európai átlagban.

Sep 24, 20231h 4m

Kovács Gyula: "Az Isten teremtette világot kell visszahoznunk, és akkor működni fog minden"

A Jelen Podcast aktuális adásában Kovács Gyula Prima Primissima-díjas gyümölcsésszel beszélget Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője. Az interjú során szóba kerül az ősi magyar gyümölcsfajták megőrzését szolgáló Tündérkert Mozgalom; a magyar föld kiárusításának problémája; valamint a népi kultúra fontossága.

Sep 17, 202348 min

Vita a bűnözés kezeléséről, Vona Gábor pártalapításáról és a napelemrendszerről / NYÍLT SISAK

Az adásban szó volt: A cigánybűnözés kifejezés használatáról, a kialakult problémákról és azok kezeléséről; A közbiztonság állapotáról és a rendőrség működéséről; Vona Gábor Második Reformkor Alapítványának párttá alakulásáról és ennek hatásáról a politikára; A napelem-beruházások körüli zűrzavarról, a Fideszen belüli üzengetésekről és a kormány klímapolitikájáról. Vendégek: Magyar Dávid (rádiós műsorvezető), Schiffer András (ügyvéd), Ábrahám Róbert (médiaszemélyiség), Horváth Tamás (a magyar Jelen főszerkesztője)

Sep 10, 20231h 1m

Vita közéleti tabukról, a fiatalok jövőjéről, a zene és a politika kapcsolatáról

A Nyílt Sisak legújabb adásában szó volt: A fiatalok helyzetéről és jövőjéről Magyarországon, a státusztörvény és az oktatás egyéb jellemzőiről; A zene és a politika kapcsolatáról, Krúbi, a Quimby vagy éppen a Carson Coma lázadásáról és véleményformáló hatásairól; Pálffy István, Kőszeg Ferenc és Gulyás Márton kapcsán a pedofíliát érintő kijelentésekről, a szakmai diskurzusok hiányáról, a büntetőjogi és politikai fogalmakról; A cigánybűnözés kifejezés megítéléséről. Vendégek: Bennszülött Bálna (youtuber), Alexa András, The Raven Croaks (zenész, youtuber), Tóth Máté (a Tibi Atya brand egyik alapítója), Kónyi-Kiss Botond (a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke) Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra

Aug 27, 20231h 5m

Tóth Máté: “Amelyik civilizáció szembemegy a természet törvényeivel, az elpusztul”

A Jelen Podcast aktuális adásában Dr. Tóth Máté energiajogásszal beszélget Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője. Az interjú során szó esik az orosz energiahordozók helyettesíthetőségének problematikájáról, az észszerűtlen uniós szankciókról, a nemzetállami szuverenitást érő támadásokról, valamint arról, hogy a nyugati világban hogyan relativizálják a primordiális (őseredeti) tartalmakat: az államot, a nemzetet, a családot és a biológiai nemeket.

Aug 20, 202359 min

Mészáros Lőrinc egy jó üzletember? Vita a hajléktalanhelyzetről és a gazdaságról / NYÍLT SISAK

Az adásban szó volt: A hajléktalanhelyzet problémáiról, a lakhatásról és a hozzá kapcsolódó egyéb megoldási javaslatokról Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter szerint brutálisan hatékonyak a kormány intézkedései és egyre jobban teljesít Magyarország az infláció tekintetében is Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea luxusjachtozásáról és felmerülő morális problémákról Vendégek: Komáromy Gergely, Magyar Dávid, Varga Ádám, Zagyva György Gyula Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra

Aug 13, 20231h 0m

Waszlavik László: "Minden Csontváry-képen egy titkos történet van elrejtve"

A Jelen Podcast vendége Waszlavik "Gazember" László, rockzenész, akit arról kérdeztünk, mivel tölti az idejét mostanában, hiszen az elmúlt időszakban érezhetően kevesebbet szerepel nyilvánosan. A beszélgetés során szó esett művészettörténetről, szimbolikáról, a népzenei alkotásokba és festményekbe rejtett üzenetekről, ahogyan arra is fény derült, mivel tölti nyugdíjas éveit a zenész.

Aug 6, 202341 min

Mit köszönhetünk a 907-es pozsonyi győzelemnek? – a magyar őstörténet elhallgatott fejezetei

907 júliusában honalapító eleink sorsdöntő győzelmet arattak a Magyar Nagyfejedelemségre támadó bajorok felett. A magyar történelem legfényesebb diadalának következményeiről és a magyar őstörténet eddig elhallgatott fejezeteiről Ábrahám Barnabás történész-publicista, Csarnai Márk történész, Kolonits László régész, a Duo Gladii főszerkesztője és Szász Péter történész, a Depositum főszerkesztője beszélgetett a Védvonal podcast legújabb adásában. Erről szól a Magyar Jelen történelmi podcastjének, a Védvonalnak a legújabb része.

Aug 2, 20231h 4m

Életveszélyes a vasútrendszer? Vita a vendégmunkásokról és az EU-kilépésről / NYÍLT SISAK

Felforrt egy Debrecenből induló vonat hűtővize, a gőz megégette az utasokat, akik 1. és másodfokú égési sérüléseket szenvedtek. Ezen kívül is folyamatosak a fennakadások a MÁV-nál. Rehabilitációra szoruló gyerekek helyett vendégmunkások vannak a kormány által, uniós forrásból felújított, akadálymentesített agárdi Tóparti Sport Hotelben. Miután a miniszterelnök a tusványosi beszédében Kínát méltatta az Európai Unióval szemben, ahol is inkább az ÉN-re helyezik a hangsúlyt a Mi helyett, ezt mondta: “Nincs más választásunk. Hiába szeretjük Európát, hiába az a mienk…” Vendégek: Hont András (az Átlátszó újságírója), Schiffer András (ügyvéd), Ábrahám Róbert (közszereplő), Horváth Tamás (a Magyar Jelen főszerkesztője) Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra

Jul 30, 20231h 8m

Zalavári László (Oi-kor): "Mára megfordult a világ, az értéktelenből lett értékes."

Az idén 40 éves zenekar, az Oi-kor frontemberével, Zalavári Lászlóval beszélgettünk a kommunista rendőrterrorról, beszervezési kísérletekről, a Bécs alatti katakombában tartott koncertről, az öt évig tartó skinhead – punk háborúról, arról, hogy miért nem játszanak a magyar rádiók nemzeti rockot, és az idén augusztus 12-ére Esztergomba szervezett, Ne bántsd a magyart fesztiválon megrendezett jubileumi koncertről is.

Jul 23, 202345 min

Orbán Viktor 13 év alatt semmit nem tett a globális ellátólánctól való függés ellen

A legújabb adás témái: Mi lesz a magyar pénzek sorsa? Vannak független bírák? Valóban bajban van a jogállamiság? Mi a felelősége az Orbán-kormánynak az aszályban? Mire számíthatnak a betegek. A várólisták tekintetében? Milyen biotechnológiai laborokra kell számítanunk? A szivárvány-lobbi korunk legnagyobb háborúja? Vendégek: Juhász Bence - filozófus, aktivista Schiffer András - ügyvéd, volt országgyűlési képviselő Ambrózy Áron - újságíró, PestiSrácok Kónyi-Kiss Botond - alelnök, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom műsorvezető - Tikvicki Dóra

Jul 14, 20231h 10m

Borvendég Zsuzsanna: „Vérfoltok voltak a kihallgatási jegyzőkönyveken!”

A Jelen Podcast vendége Borvendég Zsuzsanna történész, a kommunista állambiztonsági szolgálatok hálózatainak kutatója, aki nemcsak munkájáról, hanem a családját érintő tragédiáról, első írásairól - amelyek egy női magazinban jelentek meg -, a történész szakma szekértáborairól, ügynöklistákról, a katonai hírszerzés máig titkosított anyagairól és ügynökhálózatáról is mesél.

Jul 9, 20231h 7m

Vita Varga Judit és az ellenzék kétes ügyeiről, illetve a migrációs helyzetről

A legújabb adás témái: Lemondott Varga Judit, aki a Fidesz listavezetője lesz az EP-választáson. Egyesek szerint előrelépés, míg mások szerint arcvesztés és többek között a Schadl-Völner ügy is hatással volt a döntésre. Az Állami Számvevőszék jelentései is igazolják, hogy külföldről érkező pénzeket használtak fel a baloldali pártok kampányára. Az Európa Tanács képviselői Európa demográfiai problémáit a betelepített migránsokkal szeretnék megoldani, a legutóbbi ülésen azt is kifejtették, hogy a sport által történő integrálásuk a legjobb megoldás lehet. A Mi Hazánk elnökének beszédét gyűlöletbeszédnek titulálták, amiben elmondta, hogy ez álomvilág, hiszen a helyzet eléggé lesújtó a déli határokon. Eközben Brüsszelben megkezdődött az állam- és kormányfők kétnapos csúcstalálkozója, az első nap középpontjában az orosz-ukrán háború és a migráció állt. Vendégek: Kukorelly Endre (író), Schiffer András (ügyvéd), Hont András (az Átlátszó újságírója), Pityinger László (előadóművész, youtuber) Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra

Jul 2, 20231h 7m

Trianon és a magyar feltámadás jelenkori megítélése / VÉDVONAL PODCAST #2

Százhárom évvel ezelőtt íratták alá Magyarországgal a gyalázatos trianoni békediktátumot, amely elszakította hazánk területének több mint kétharmadát. A sokat hangoztatott etnikai elveket a magyarsággal szemben nem alkalmazták. Az országcsonkítással színmagyar falvak és városok kerültek idegen fennhatóság alá, amellyel több millió magyar került kiszolgáltatott helyzetbe. Trianon nem csupán a múlt, hanem a velünk élő jelen is. A évforduló alkalmából Ábrahám Barnabás, Csarnai Márk és Szász Péter újabb tematikus adással jelentkezett a Védvonalban, amelyben Trianon mellett szó esett az 1938 és 1941 közötti dicsőséges országgyarapításról is.

Jun 28, 202359 min

Popély Gyula: „A Kárpát-medence összes népe rosszul járt Trianonnal” / JELEN PODCAST

Milyen volt magyarként felnőni az elcsatolt Felvidéken? Mit jelent Trianon a Kárpát-medence népei számára? Miért utasította vissza, hogy Csehszlovákia miniszterelnök-helyettese legyen? Miben látja a felvidéki magyarság megmaradásának kulcsát? Mi a baja a Fidesszel? Hány százalékot érhet el a Mi Hazánk a következő országgyűlési választásokon? Többek között ezekre a kérdésekre ad választ Dr. Popély Gyula felvidéki történész, az MTA doktora a Jelen Podcast aktuális adásában.

Jun 25, 202359 min

Leszünk-e akkumulátorgyár-nagyhatalom? Vita a gazdaságról és migránskvótáról / NYÍLT SISAK

Ebben az adásban szó volt: 00:00 - A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint rekordmagas volt a hazai infláció májusban is. 22:45 Magyarországon volt a legnagyobb a pénzromlás mértéke. 43:55 Újabb akkumulátorgyár érkezik Székesfehérvárra. Szijjártó Péter szerint Magyarország fogja vezetni az európai ranglistát az elektromos akkumulátorok gyártásában, ami egyfajta garancia a gazdasági növekedés fenntartására. 59:35 Megszavazták a kötelező migránskvótát Brüsszelben az uniós belügyminiszterek ülésén. Megbüntette Novák Elődöt a házelnök a cigánybűnözés kifejejzés használata miatt. Vendégek: Czutor Zoltán (előadóművész), Schiffer András (ügyvéd), Varga Ádám (youtuber), Szakács Árpád (publicista) Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra #politika #közélet #vita #kritika #vélemény #gazdaság #pénz #forint #gazdaságvédelem #kormány #ellenzék #közgazdaság #migráns #bevándorló #európa #EU #európaiunió #roma

Jun 20, 20231h 14m

Nógrádi György: „Ez az ukrán vezetés addig van, amíg az amerikaiak engedik!”

Ultizott-e már Dúró Dórával? Mekkora az esélye a harmadik világháborúnak? Lerohanja- e Szerbia Koszovót? Mikor veheti át Kína a világ felett a hatalmat? Ezekre és még sok másra keressük a válaszokat Nógrádi Györggyel a Magyar Jelen podcast műsorának legújabb adásában.

Jun 11, 202343 min

Mi lesz a (kész)pénzünkkel? Vita a gazdasági problémákról és az atomenergiáról / NYÍLT SISAK

A legújabb Nyílt Sisak részben szó volt: - Magyarország is az elsők között készülhet a készpénz kivezetésére, hiszen nemrég bejelentették, hogy digitális jegybankpénzzel helyettesítené azt az MNB. - Új adó jön a megtakarításokra, amelyet a július 1-je után keletkező kamatokra és az újonnan vásárolt értékpapírok árfolyamnyeresége után kell megfizetni. - Az Európai Bizottság jóváhagyta a paksi atomerőmű új blokkjainak építéséről szóló szerződések módosítását, ezzel lehetővé válik a paksi beruházás felgyorsítása. Vendégek: Dr. Vasárus Gábor (geográfus), Schiffer András (ügyvéd), Bedő Imre (közgazdász), Szakács Árpád (publicista) Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra

Jun 4, 20231h 4m

Tasnádi Péter: “Gyárfás Tamás elhitte, hogy én vagyok a mindenható”

Miért haragszik a kommunizmusra? Miért alapított modellügynökséget? Hogyan lett aerobic-oktatóból testőr? Mikor került szembe Pintér Sándorral? Mennyit árt szerinte Száva Vince tevékenysége? Tasnádi Péter ezekről és életének még további érdekes fordulatairól beszélget a @MagyarJelen legújabb műsorában.

May 28, 20231h 24m

Hogyan tudjuk ápolni a hőseink emlékét a XXI. században? / VÉDVONAL PODCAST #1

Új, történelmi podcastsorozat indult a Magyar Jelenen. Az első részben Ábrahám Barnabás publicista, Csarnai Márk történész és Szász Péter, a Depositum főszerkesztője beszélgetnek a Hősök Napja kapcsán, melyet az 1924. évi XIV. törvénycikk értelmében "minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapján" ünneplünk.

May 27, 20231h 5m

Lesz-e Magyarország kínai gyarmat? Vita a külpolitikai hatásokról és a fúrt kutakról / NYÍLT SISAK

00:00:00 Az adás tartalma: 00:01:14 Amerikai titkosszolgálati jelentések alapján az ukrán elnök javaslatot tett a Barátság kőolajvezeték felrobbantására, valamint az OTP-bank is felkerült az ukrán szankciós listájára. 00:14:17 Újabb hárommilliárd eurónyi kínai autóipari beruházás jön Magyarországra - hazánkban egyre több vendégmunkás dolgozik, s van olyan autóipari üzem, ahová magyarokat már nem is vesznek fel. 00:38:40 Kinek érdeke a fúrt kutak megadóztatása és milyen hatása lehet hosszútávon? Vendégek: Ceglédi Zoltán, Schiffer András, Szakács Árpád, Ambrózy Áron Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra #politika #közélet #vita #kritika #kormány #ellenzék #fidesz #gazdaság #gazdaságpolitika #külpolitika #klímavédelem

May 21, 202356 min

Kondor Katalin: "Such György a legmocskosabb módon megzsarolt"

A Jelen Podcast legújabb adásának vendége Kondor Katalin. A Magyar Rádió volt elnöke felidézte a kilencvenes évek magyar médiaviszonyát, a kommunisták befolyásolási törekvéseit, de arról is beszélt Kisberk Szabolcsnak, hogy a rádióhoz valahogy jobb emberek kerültek, mint a TV-hez. Kondor Katalint a politikusi pálya soha nem vonzotta és ellentétben néhány parlamenti képviselővel, ő még KISZ-tag sem volt.

May 14, 202350 min

Vita Budaházy és a Fidesz kapcsolatáról, a kordonbontásról és Ukrajna helyzetéről

A vitaműsor legújabb adásának témái: Budaházy György ítélete, az ehhez kapcsolódó politikai érdekek és a Fidesz esetleges hátsószándékai az ellenzék kordonbontása, a tüntetések szerepe és a változások lehetőségei Ukrajna NATO-csatlakozása és az orosz-ukrán háború egyéb kérdései Vendégek: Schiffer András, Czutor Zoltán, Szakács Árpád, Budaházy György Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra #vita #politika #közélet #vélemény #kritika #börtön #kormány #Momentum #ellenzék #oktatás #pedagógus #tanársztrájk #háború #Magyarország

May 7, 20231h 3m

Drábik János: "Ukrajnának van kormánya, de ez nem ukrán kormány" / JELEN PODCAST

Hogyan szabadult ki az ÁVÓ-sok fogságából? Mit dolgozott a Wall Streeten? Kit hívott fel Zelenszkij fegyverszüneti megállapodással a háború kezdetén? Drábik János közíró, jogász mondja el a válaszokat, aki 85 éven át egyetlen pártba sem lépett be, egyedül a Mi Hazánkkal tett kivételt - és azt is elmondja, miért.

Apr 30, 202359 min

Parázs vita: tanársztrájk / szivárványcsaládok / USA politikája / csicskák-e a magyarok? NYÍLT SISAK

A Magyar Jelen vitaműsorának legújabb adásában szó volt a státusztörvény bevezetéséről és mindennek az életünkre gyakorolt hatásairól, a tanárhiány kezeléséről és a szektor versenyképessé tételéről, a Ruszkik, haza plakátkampányról, Szíjjártó Péter BBC-interjújáról és a gyermekvédelmi törvény szerepéről. Vendégeink: Schiffer András – ügyvéd, volt országgyűlési képviselő, Szakács Árpád – publicista, Komáromy Gergely – zenész, aktivista, Ábrahám Róbert – médiaszemélyiség. A szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra.

Apr 23, 20231h 17m

Csath Magdolna: "Egyre jobban függünk a globális cégektől"na Podcast Sound

Csath Magdolna idén március 15-e alkalmából kapta meg a Magyar Érdemrend Középkeresztje Polgári Tagozat kitüntetést szakmai múltjának elismeréseként. A professzor a kétezres évek elején országgyűlési képviselőjelölt is volt, a legutóbbi hírek pedig a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsába való jelöléséről szóltak. Hogyan látja most a gazdaság helyzetét? Miért nem a GDP a megfelelő eszköz egy nemzetgazdaság teljesítményének mérésére? Miben és miért tartanak előrébb Ausztriában, Svédországban, vagy Dániában a helyi kisvállalkozások? Mi hiányzik a magyar munkahelyi kultúrából? A közgazdászt Kisberk Szabolcs kérdezte.

Apr 16, 202356 min

Nyugat-Európában már megadóztatják a korábban regisztrált kutakat / NYÍLT SISAK

Nyugat-Európa számos országában ugyanazzal az eljárással kezdték meg a kutak regisztrálását, mint Magyarországon, ezt követően pedig megadóztatták a vízkivitelt – hangzott el a NYÍLT SISAK legújabb adásában. A Magyar Jelen vitaműsorának legújabb részében a következő témákat is érintettük: - Exkluzív információk a franciaországi tüntetések hátteréről és arról, ennek milyen kapcsolata van a magyar valósággal. - Milyen módszerekkel cenzúrázza a globális világ azokat a tartalmakat, amelyek valójában a szólás- és a véleménynyilvánítási szabadság részei? - Milyen ellentmondásai vannak az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fideszes békepárti határozatnak? Vendégek: Szakács Árpád (publicista), Zagyva Gyula (volt országgyűlési képviselő), Nicolas de Lamberterie (újságíró), Juhász Bence (filozófus, civil aktivista) Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra

Apr 6, 20231h 3m

Schuster Lóránt: "Nagy Feró dokumentumaiból tudtam meg, hogy Vikidál besúgó volt" / JELEN PODCAST

Legújabb adásunkban Schuster Lóránttal, a P. Mobil együttes vezetőjével beszélgetünk arról, hol volt az 1956-os forradalom kitörésekor, hogyan kellett megváltoztatniuk a zenekar nevét kommunista nyomásra, miért hagyott fel a direktpolitizálással, mi a közös szerinte az ukrán háborúban és Vietnámban és hogyan készülnek a P. Mobil 50 éves évfordulójára.

Apr 2, 202351 min

NATO-bővítés és a gyermekvédelmi törvény

A Magyar Jelen vitaműsorának legújabb részében a háború és a gyermekvédelmi törvények mindennapi hatásairól beszélgettünk, de szó esett arról is, hogy magyar-e az, akinek nem tetszik a Nélküled című szám. Részletesebb témáink: Svédország és Finnország NATO-csatlakozása; Magyarország külpolitikai kapcsolatai; Brüsszeli hadakozások; A gyermekvédelmi törvény legújabb fejleményei Vendégek: Kukorelly Endre, író Czutor Zoltán, előadóművész, műsorvezető Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője Pityinger László (Dopeman), rapper, youtuber Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra

Mar 26, 202357 min

JELEN PODCAST / Budaházy György: "Én már megfizettem minden hazafiságomnak az árát!"

Budaházy György 46 órával a másodfokú bíróság döntése előtt adta utolsó interjúját a Magyar Jelennek. A 6 év fegyházbüntetésre ítélt hazafi nemcsak az ellene és társai ellen folyó koncepciós eljárásról beszélt, hanem arról is volt-e úttörő, hogy miért hisz benne, hogy egyszer újra nagy lesz Magyarország és arról is, hogy kivel indította még a kétezres évek elején a Magyar Revíziós Mozgalmat.

Mar 19, 20231h 4m

NYÍLT SISAK - Elhibázott gazdaságpolitika / Egészségügy / Budaházy-ügy

A Magyar Jelen vitaműsorában szó volt Matolcsy György kormánykritikájáról, az infláció letöréséről, illetve a pedagógusok és egészségügyi dolgozók bérének rendezéséről; A Magyar Orvosi Kamara és a kormány hatalmi vagy szakmai harcairól és a magyar egészségügy problémáiról; Budaházy György ítéletéről, a magyar jogállamról és a terrorizmus vádjáról.

Mar 12, 20231h 12m

JELEN PODCAST / Szakács Árpád: "A NER-ben minden arany sárrá változott körülöttem."

A Magyar Jelen új műsorában ismert közéleti emberekkel beszélgetünk. Elsőként a Lovas István-sajtódíjjal kitüntetett újságíró, publicista, Szakács Árpád mesél a partiumi szórványban töltött gyermekkoráról, arról, hogy mire kérte pályakezdő újságíróként Bencsik Andrást, a Demokrata főszerkesztőjét. Elárulja, hogy mikor és hogyan ismerte meg Lovas Istvánt, és arról is beszél, amikor a fideszes médiabirodalom, a Mediaworks egyik vezetőjeként szembesült a NER valódi arcával.

Mar 6, 20231h 24m