PLAY PODCASTS
Jelen Podcast

Jelen Podcast

285 episodes — Page 3 of 6

Szijjártó beszólt az MLSZ-nek: „Ha kell segítség a sportdiplomáciában, szóljanak, és adok”

November 10-én jelentették be, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter „elnökként” vállal szerepet a Budapest Honvéd FC-nél. A pálya jobboldala legújabb adásában ennek kapcsán beszélgetett a kormánypárti politikussal Lipták Tamás műsorvezető és Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője. Szijjártó Péter a műsorban tagadta, hogy politikai számításból, a közelgő országgyűlési választások miatt vállalt éppen most szerepet a klub életében, és hozott jelentős forrásokat a Honvédhoz. Elmondása szerint – amit persze nem árt fenntartásokkal kezelni – pusztán arról van szó, hogy most állt össze minden ahhoz, hogy a nyilvánosság előtt is felvállalja azt a munkát, amit a korábban az MSZP-vel szimpatizáló nagyvállalkozó, a fideszes médiában csak vörös báróként emlegetett Leisztinger Tamás érkezése óta tesz a Kispestért. Ennek kapcsán természetesen nem volt megkerülhető az sem, hogy győriként hogyan lett Kispest-szurkoló, és milyen élményei vannak az elmúlt évtizedekből. Lipták Tamás kíváncsi volt arra is, hogy mennyi köze volt Szijjártónak a Honvédot a másodosztályig juttató Metalcom kispesti ámokfutásához, hiszen a klub akkori ügyvezetője, Kun Gábor futsalos csapattársa és barátja volt a külgazdasági és külügyminiszternek. Szijjártó meghökkentő módon azt állította, semmilyen szerepet sem játszott a fideszes hátterű cég kispesti ténykedésében, a Magyar Nemzeti Kereskedőházat bebuktató Kun kinevezéséről pedig állítólag csak utólag szerzett tudomást. A pirotechnikáról Horváth Tamás kérdezte a fideszes politikust, rámutatva arra az ellentmondásra, hogy míg Orbán Viktor többször elmondta, hogy szerinte helye van a lelátókon, jelenleg mégis szabálysértésnek számít a füstgyertyák és egyéb eszközök használata, valamint az MLSZ is súlyos büntetéseket szab ki a klubokra a piró miatt. Szijjártó Péter elmondta, szerinte a stadionokban nem kellene büntetni a pirotechnikát, hiszen az hozzátartozik a jó hangulathoz. Kérdésre válaszolva megígérte, amennyiben Apáti István, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője ismételten beadja az erre vonatkozó törvényjavaslatát a parlamentben, ő támogatni fogja azt. Emellett az is kiderült, hogy bár Szijjártó Péter külgazdasági kérdésekben rendszeresen egyeztet Csányi Sándorral, a labdarúgás körüli ügyekről nem szoktak beszélgetni. Ám ezen – mivel vannak kérdések, amikben nem ért egyet az MLSZ-szel – változtatni fog, sőt akár sportdiplomáciai segítséget is hajlandó nyújtani Csányinak, hogy a FIFA és az UEFA kevesebbszer büntesse meg a magyar szövetséget.

Dec 17, 20251h 5m

Legyőzhető a pénzügyi háttérhatalom?

Gazdasági szempontból szinte lehetetlen kilépni az Európai Unióból, jogilag azonban igenis legyőzhető a globalista elit hatalma az unióban. Erről beszélt a Kinek a háborúja? című műsorban Pokol Béla, az ELTE emeritus professzora, volt alkotmányjogász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.

Dec 17, 202544 min

El akarják hallgattatni Borvendég Zsuzsannát az Európai Parlamentben!

El akarják hallgattatni Borvendég Zsuzsannát az Európai Parlamentben! GLOBALISTÁK GYARMATOSÍTJÁK AZ EU-T! Akkora a globalista támadás az alapvető emberi értékek ellen, hogy muszáj a jobboldali erőknek is összefognia, ha ennek ellent akarnak állni az Európai Parlamentben. A lényeges kérdésekben már most is gyakorlat, hogy a jobboldali frakciók együttműködnek, ez azonban a jövőben még erősebb lesz, miután az európai emberek egyre inkább felismerik, kik és miért támadnak a társadalmi értékekre? Eközben már a második vizsgálat is lezajlott, amelyet az Európai Parlament pénzügyi bizottsága indított a Mi Hazánk EP-képviselője ellen, így a történész-jogász végzettségű képviselőnek ismét "papírja van" arról, hogy korrupciómentesen, becsületesen végzi a munkáját. Eközben Svédországban egyre több olyan esetről számolnak be, ahol keresztény családoktól veszik el a gyermekeiket, hogy leszbikus pároknak adják át őket. Itthon pedig egy magyar kislányt vett el és helyezett el egy leszbikus párnál a magyar gyámügy. Egyebek közt erről is beszélt a Jelen Podcastban Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselője, valamint Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, képviselői jogi szakértő, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. #mihazánk #europaiunio #europa #ursulavonderleyen #korrupcio

Dec 15, 202552 min

Bántalmazó gyermek-„védelem”

Egy nem mindennapi adásban foglalkozott a Nyílt Sisak a Szőlő utcai javítóintézet botrányával és a magyar gyermekvédelem rendszerszintű problémáival. A Szőlő utcai ügyből kiindulva beszélgettünk arról, hogyan maradhattak súlyos visszaélések és brutális bántalmazások évekig rejtve, milyen felelőssége van az államnak és a fenntartóknak, miért nincs valódi panaszút a gyermekvédelmi intézményekben, és elképzelhető-e a civil kontroll bevonása a javító- és nevelőintézetek működésébe. Vendégek: Magyar Dávid, rádiós műsorvezető Füssy Angéla, a Magyar Jelen műsorvezetője, gyermekvédelmi aktivista Virághalmy Sarolta, a Magyar Jelen szerkesztő-műsorvezetője Szabó József, gyermekotthoni áldozat Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita #belpolitika #vita #kormány #Fidesz #NyíltSisak #SzőlőUtca #Gyermekvédelem #Trauma #Gyermekbántalmazás #ÁllamiFelelősség #CivilKontroll #MagyarJelen #VirághalmySarolta #FüssyAngéla

Dec 12, 202550 min

Az autista kárpátaljai katona azt kéri, ne engedjék elvinni a magyarokat az ukrán hadseregbe

Az autista kárpátaljai katona azt kéri, ne engedjék elvinni a magyarokat az ukrán hadseregbe by Magyar Jelen

Dec 10, 202551 min

Tönkrenevelt nemzedék / RAJTUNK MÚLIK

A Rajtunk múlik – Jövőnk a tét legújabb epizódjában Gulyás Anita vendége Bedő Imre, a Férfi Nő Akadémia és a Férfiak Klubja alapítója volt. Ez egy olyan beszélgetés, amely nem kerülgeti a kényes kérdéseket. Ez az adás nem simogat. Ez az adás szembesít. De mindezt jótékony céllal teszi. Úgy tűnik, ma a nevelés az iskolában sokszor már „tiltott terület”. Erről nyíltan beszélni tabu. Mi most mégis kimondjuk – olyan őszintén, ahogyan máshol nem hallhatják, még akkor is, ha sok szülő számára ezek a témák kellemetlenek. Szó esik: az otthoni nevelési hiányosságokról, az iskolarendszer súlyos problémáiról, a határok és a következetesség fontosságáról, és arról, hogy ezen felismerések elmaradása miként teszi tönkre a következő nemzedéket. Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita. Vendég: Bedő Imre. Jövőnk a tét – és „Rajtunk múlik”, milyen jövőt formálunk. Iratkozz fel, oszd meg, és kövesd a sorozat további részeit is: https://youtube.com/playlist?list=PLkQFHTKDjlWfz3NVMA465dB24lnwPDOBi&si=vyEZ61gky_1HPZLM #RajtunkMúlik #JövőnkATét #Nevelés #Határok #Következetesség #Iskola #SzülőiFelelősség #BedőImre

Dec 5, 202537 min

Megbízásból fenyegethette meg a NATO vezetője Oroszországot megelőző csapással

Megbízásból fenyegethette meg megelőző csapással a NATO vezetője Oroszországot MEGJÖTT PUTYIN VÁLASZA A NATO-FENYEGETÉSRE „Ha Európa hirtelen háborút indít ellenünk, minden nagyon gyorsan fog történni, ez nem Ukrajna. Ukrajnával sebészi pontossággal jártunk el” – válaszolta Putyin arra, hogy korábban a NATO Katonai Bizottságának elnöke egy Oroszországra mért megelőző csapásról beszélt. Giuseppe Cavo Dragone ezt az Európa elleni állítólagos orosz hibrid hadviseléssel indokolta. Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője felelőtlennek nevezte a nyilatkozatot. Az orosz elnök nem sokkal később azt mondta, ha Európa háborút indít, nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy nem lesz kivel tárgyalni. Erről beszélt Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő a Kinek a háborúja? című műsorban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. #Oroszorszag #Putyin #NATO #haboru #war

Dec 3, 202539 min

Torzult jövő / RAJTUNK MÚLIK

Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita Vendég: Hal Melinda A torzult személyiségű emberek egyre nagyobb számban vannak jelen körülöttünk? Gyermekeink nem képesek kötődni senkihez? A Rajtunk múlik – Jövőnk a tét! című sorozat legújabb adásában Gulyás Anita Hal Melinda klinikai szakpszichológussal beszélgetett arról, hogyan formálják a gyermekkori minták, a kötődési zavarok és a traumák a felnőtt személyiséget. Szó esik: a biztonságos és bizonytalan kötődésről; a személyiség torzulásáról; a nárcisztikus, pszichopata és szociopata mintázatok hétköznapi megjelenéséről is. Az adásban a következő kérdésekre kerestük a választ: Hol rontjuk el a nevelést? Mit tehet a szülő, a tanár, az iskola? Mikor kell segítséget kérni? És megelőzhető-e a személyiségzavar? A sorozat összes eddigi epizódja a Rajtunk múlik lejátszási listán érhető el: https://youtube.com/playlist?list=PLkQFHTKDjlWfz3NVMA465dB24lnwPDOBi&si=0qrS_QrosG0kpz2m #RajtunkMúlik #JövőnkATét #kötődés #személyiségzavar #gyermekkoriTrauma #HalMelinda #JelenPodcast

Nov 30, 202538 min

Sem bal, sem jobb – hová tartozik a Tisza?

Mit képviselnek valójában a Tisza-jelöltek? Van politikai és világnézetük? Civilek állnak a választók előtt, vagy összetettebb politikai háttér rajzolódik ki? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat a Nyílt Sisakban. A műsorban szó esik még a Trump-féle béketervre adott magyar reakciókról, és Kárpátalja kérdéséről is. Vendégeink: · Kessel Krisztina – a Nyugati Fény főszerkesztője; · Schiffer András – ügyvéd; · Kőházi Ferenc (FankaDeli) – előadó; · Lipták Tamás – a Magyar Jelen újságírója. Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita. Ha fontosnak tartod, hogy ezekről a kérdésekről nyíltan beszéljünk, iratkozz fel csatornánkra, és oszd meg az adást! A lájkok, megosztások és hozzászólások segítenek, hogy minél több emberhez eljussunk. Köszönjük szépen! #vita #belpolitika #külpolitika #közélet #OrbánViktor #EU #UrsulaVonDerLeyen #TISZAPárt #TISZAjelöltek #előválasztás #választás2026 #béketerv #ukrajnaihaboru #korrupció #Kárpátalja #MiHazánk #SchifferAndrás #FankaDeli

Nov 28, 202557 min

Nem menekülhetnek a bekerített ukrán egységek

Nem menekülhetnek a bekerített ukrán egységek HÚSZEZER UKRÁN KATONA VÁRJA A HALÁLT Amint újra felpuhult az amerikai béketerv, Putyin katonai egyenruhába bújt, és meglátogatta a hadsereg vezetőit. Több, korábban az oroszok által körbezárt ukrán városból már nem tudnak kijönni a bent rekedt ukrán erők, így összesen mintegy húszezer katonára vár nagy valószínűséggel halál, mivel a megadásra az új harci körülmények között nincs sok lehetőség. Erről beszélt a Kinek a háborúja? című műsorban Magyar B. Tamás blogger Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. #haboru #putyin #trump #donbasz #mirnograd

Nov 26, 202547 min

Olaszliszka csak a kezdet volt – menekülnek a magyarok a no-go zónákból!

„Agyonverünk a kutyáddal együtt” Olaszliszka csak a kezdet volt – menekülnek a magyarok a no-go zónákból! A nyugatihoz hasonló valódi no-go zónák alakulnak ki Magyarországon, ahová sem a rendőrség, sem az állami szervek nem teszik be a lábukat. A „törvényt” a helyi családok fejei határozzák meg. Ezeknek a zónáknak a területe és a száma is egyre nő; elég, ha egyetlen olyan család költözik a környékre, amely miatt felére–harmadára esnek az ingatlanárak, a régi lakók pedig menekülőre fogják. Erről is beszélt a Jelen Podcastban Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk alelnöke, a párt miskolci önkormányzati képviselője Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. #mihazank @miskolc #nogozona #bunozes #szegregacio

Nov 18, 202529 min

Veszélyes bűnözőket buktatnak le, akikkel a rendőrség sem bír

Veszélyes bűnözőket buktatnak le, akikkel a rendőrség sem bír. AKCIÓBAN A BŰNVADÁSZOK ÉS A TOLVAJKERGETŐK Orvvadászok és drogkereskedők is horogra akadtak a Tolvajkergetők csalijaira azóta, hogy újraindult az akciócsoport. Erről és az elutasított jogszabály-módosításról is beszélt a Jelen Podcastban Bartal András, a Bűnvadászok vezetője és Sipos Zoltán egykori tolvajkergető Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.

Nov 17, 202532 min

ByeAlex kokainnal, a politika AI-jal bódít

A legutóbbi Nyílt Sisak adásban a műsor házigazdája, Gulyás Anita Tóth Mátéval, a „Tibi atya” brand alapítójával; Pityinger László (Dopeman) rapperrel; Deák Dániel politikai elemzővel és Kónyi-Kiss Botonddal, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnökével beszélgetett három olyan témáról, amelyek az elmúlt napokban egyszerre foglalkoztatták a közéletet és a médiát. A beszélgetés elején ByeAlex drogügye került elő. A rendőrség házkutatást tartott a zenésznél, ahol kábítószert találtak. A vendégek azt vizsgálták, milyen következményei lehetnek egy ilyen ügynek a hazai sztárvilágra és az énekest követő fiatalokra nézve, illetve hogyan formálja a közbeszédet, és mit jelent mindez a magyar drogpolitika szempontjából. A vita érintette azt is, hol húzódik a felelősség határa a közszereplők viselkedésében. Ezt követően a hazai AI-törvény (2025. évi LXXV. tv. az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló rendeletének magyarországi végrehajtásáról) és annak politikai vonatkozásai kerültek középpontba. A vendégek arról beszéltek, hogy az AI-rendszerek milyen módon hatnak gyermekeink agyi érésére, majd arról is, hogyan használhatók fel politikai kommunikációban a választók befolyásolására a mesterségesen generált álvideók. Felmerült az is, szükséges-e jogi beavatkozás, és meddig tűrhető, hogy az AI hatással lehet a választásokra a politikai befolyásolás eszközeként. Az adás harmadik részében a Trump–Orbán találkozó került terítékre. A megbeszélés több kérdést is felvetett: az Oroszországra vonatkozó energiaszankciók alóli mentesség jövőjét, az amerikai pénzügyi garanciákat és a nukleáris együttműködés tartalmát. Ezeket vitatták meg vendégeink, időnként heves indulatok között, Gulyás Anita higgadt moderálása mellett.

Nov 15, 20251h 11m

Sziva Balázs a Romerről: „Nem akartunk látszatzenekarrá válni”

Sziva Balázzsal nemcsak a Romantikus Erőszakról, de a Ferencvárosról és a magyar válogatott vb-esélyeiről is beszélgetett Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője társaságában Lipták Tamás műsorvezető A pálya jobboldala legújabb adásában. Márciusban utoljára csap majd a húrok közé a Romer, ennek kapcsán felidéztük a zenekar történetét és meghatározó pillanatait, így azt is megtudhatjuk, hogy az alakulásuk után alig egy évvel hogyan kerültek a Sziget Fesztiválra. A száraz tények mellett persze a tartalom mellett sem mehettünk el, így szóba került az is, mit jelent a rendszerváltás utáni generációknak egy-egy Romer-sláger. Sziva Balázs életének másik meghatározó eleme a zene mellett a labdarúgás, így nem kerülhető meg vele kapcsolatban a Ferencvároshoz fűződő viszonya, és mivel két igen fontos selejtező előtt áll a magyar válogatott az örmények és az írek ellen, így a világbajnokságra való kijutásunk esélyeinek latolgatása sem maradhatott ki a műsorból.

Nov 9, 20251h 1m

Bogár László: Tudjuk, mi lesz, de addig mi lesz?

A pénzügyi háttérhatalommal szemben csak az orosz és a kínai elnökre számíthat Donald Trump, akik – vele ellentétben – teljes kontrollal bírnak a saját országukban. Erről beszélt a Nem píszí című műsorban Boros Imre és Bogár László közgazdászokkal Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezető.

Nov 8, 202555 min

Egy túlélő szerint Zelenszkij állhat a hírhedt jarovai támadás mögött

Valószínűleg nem az oroszok, hanem az ukrán hadsereg támadta meg a donbaszi települést, Jarovát, szeptember elején. A támadásban húsz civil meghalt, és további tizenkilenc megsérült. Zelenszkij akkor sajtótájékoztatóján az orosz agresszió példájának állította be a siklóbombás akciót, és még több fegyvert, valamint további szankciókat követelt Oroszország ellen. Az orosz fél azt mondta, nem ők támadtak a falura. Most az egyik túlélő, vállalva a kockázatot, a Magyar Jelennek elmondta, amit Jarovában mindenki gondol: nem az orosz, hanem az ukrán hadsereg követte el a merényletet előre megtervezett módon, azért, hogy még több támogatást kapjon nyugatról. Az ukrán vezetés szerint a donbasziakért ugyanis „nem kár”, az ott lakók amúgy is 2014 óta folyamatos támadás alatt állnak, azért, mert inkább orosz ajkúak, mint ukránok.

Nov 2, 202516 min

Tisza-kampány: vérvonalvád világnézet helyett

A Nyílt Sisak legújabb adásában Gulyás Anita Kukorelly Endre íróval, Schiffer András ügyvéddel, Kacsoh Dániellel, a Mandiner főszerkesztő-helyettesével és Lipták Tamással, a Magyar Jelen újságírójával beszélgetett. Az adásban szóba került Magyar Péter és Toroczkai László közösségi platformokon zajló konfliktusa, valamint az, hogyan vált a vérvonalvád a Tisza Párt politikai fegyverévé. A résztvevők arról is beszéltek, mit jelent, ha egy politikai szereplő világnézet helyett múltbeli rokoni kapcsolatokra építi kampányát, és miért nem áll ki Magyar Péter vitázni a Mi Hazánk elnökével. Szó volt arról, miért bélyegzik Magyar Péterék a Mi Hazánkat „fideszes szatellitpártnak”, és részletesen kifejtették vendégeink Toroczkai László Facebook-kitiltásának ügyéről alkotott véleményüket is, valamint azt, hogy a technológiai óriáscégek döntései miként befolyásolhatják a magyar politikai versenyt és a 2026-os választások tisztaságát; milyen következményekkel járhat, ha a legnagyobb közösségi felületekről politikai szereplőket tiltanak le, miközben szólásszabadságot hirdetnek ezek a platformok.

Oct 31, 202559 min

A mesterséges barátok kora – így torzítja el a személyiséget az AI

Vendég: Pöltl Ákos – családbiztonsági szakértő, a Kapcsolj ki! mozgalom alapítója Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita Mi történik, ha a gyermek első „barátja” már nem egy másik ember, hanem egy mesterséges intelligencia? Torzulhat az önkép, az empátia, sőt, kialakulhatnak nárcisztikus vonások is? A Jelen Podcast legújabb epizódjában Gulyás Anita és Pöltl Ákos arról beszélgettek, hogyan hatnak a virtuális társak és az AI-alapú „beszélgető macik” a gyermeki személyiségfejlődésre, és miért fontos, hogy a gyerekek valódi emberi kapcsolatokban tanuljanak meg szeretni, együttműködni és konfliktusokat kezelni. Nézzék meg a teljes adást, hogy megtudják, milyen veszélyeket rejt gyermekeinkre a „virtuális barát” jelensége! Javasoljuk, tekintsék meg a témában már korábban kikerült adásunkat is: Digitális kokain – Mit tesznek gyermekeinkkel a big tech cégek? https://youtu.be/xUJLjWN4sQE?si=rRXvRoqRsXjLadGl #MagyarJelen #JelenPodcast #PöltlÁkos #KapcsoljKi #virtuálistárs #AIbarát #virtuálisbarát #gyermekfejlődés #pszichológia #mesterségesintelligencia #gyereknevelés #szülőség #Replika #ChatGPT #AIhatás #gyermekpszichológia #digitáliskorszak #mentálisélet #kapcsolódás #társadalom #digitálisvilág #önismeret

Oct 28, 202553 min

Kinek az érdeke a mi egészségünk? – WHO, mRNS, kötelező oltások, MEHA

🩺 Egészség vagy profit? – A globális egészségügy jövője Szerkesztő-műsorvezető: Maczi István A WHO új járványügyi egyezménye, az mRNS-technológia jövője, a kötelező oltások kérdése és a brüsszeli MEHA-konferencia mind egyetlen kérdésre vezethető vissza: 👉 Kinek az érdeke a mi egészségünk? A Jelen Podcast legújabb adásában három vendég segít eligazodni a globális egészségpolitika, a nemzeti szuverenitás és a tudományos viták útvesztőjében: 🎙 Vendégek: • Novák Előd – országgyűlési képviselő, Mi Hazánk Mozgalom • Teleki Béla – a CitizenGO Magyarország vezetője • Dr. Papp Éva – geofizikus, Az mRNS-vakcinák toxicitása című könyv fordítója 🔎 Témák: • A WHO új egyezménye és a nemzeti egészségügyi szuverenitás • Az mRNS-technológia kockázatai és a globális moratórium javaslata • Civil ellenállás és a CitizenGO kampánya • A MEHA (Make Europe Healthy Again)-konferencia tanulságai • Politikai felelősség és az egészségügy jövője Magyarországon 💬 A beszélgetés nemcsak kritikát, hanem alternatívát is kínál: hogyan lehet emberközpontúbb, átláthatóbb és valóban egészségorientált rendszer a jövő globális egészségügyében? 💡 Iratkozz fel, és oszd meg a videót, ha fontosnak tartod az egészségügyi döntések átláthatóságát. #JelenPodcast #MacziIstván #WHO #mRNS #CitizenGO #MEHA #MiHazánk #egészségügy #szuverenitás #WorldCouncilForHealth #DrPappÉva #NovákElőd #TelekiBéla

Oct 27, 202557 min

Lekerülhet a kézilabda az olimpia programjáról?

A Magyar Jelen sportműsorában, A pálya jobboldalában ezúttal Kovácsfi Barna, a Balatonfüred férfi kézilabdacsapatának kommunikációs vezetője volt a vendégünk. Az adás során szóba került a magyarországi kézilabda-akadémiák helyzete; az elitklubok – elsősorban a Veszprém – játékospolitikája; a sportágat körülvevő kulturális és szurkolói közeg; valamint az, hogy ha a kézilabda nem válik népszerűbbé globálisan, akár az olimpia programjáról is lekerülhet. Ez utóbbi elsősorban azért reális veszély, mert nagy a tülekedés az ötkarikás játékok körül: 2028-ban Los Angelesben például öt új sportággal bővül a paletta. Mivel Kovácsfi a futball világában is otthonosan mozog, a múlt vasárnapi Újpest-Ferencváros derbit is értékeltük – külön kitérve Gróf Dávid piros lapjára, amit a zöld-fehérek kapusa azért kapott, mert fellökte az egyik újpesti labdaszedő gyereket. Műsorunk felvételekor még nem tudhattuk, hogy Gróf milyen büntetésre számíthat, azóta azonban az MLSZ meghozta a döntést: az FTC hálóőre négymeccses eltiltást és pénzbüntetést kapott. Végül, de nem utolsósorban a magyar labdarúgó-válogatott legutóbbi két vb-selejtezős mérkőzéséről és Marco Rossi szövetségi kapitány szerepéről beszélgettünk a Balatonfüredi KSE kommunikációs vezetőjével.

Oct 26, 20251h 4m

Nincs szükség ennyi emberre a földön

A pénzügyi háttérhatalomnak nincs szüksége ennyi emberre a Földön, sőt, jobb, ha kevesebben vagyunk, mert így kevesebb földi erőforrást használunk fel. Erről beszélt a Nem píszí című műsorban Boros Imre és Bogár László közgazdászokkal Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezető.

Oct 25, 202555 min

Van esély a gyűlölt békére?

KUSAI SÁNDOR ÉS MAGYAR B. TAMÁS ELEMEZ Van esély a gyűlölt békére? A budapesti békecsúcs valószínűleg az utolsó esély arra, hogy visszatartsa Oroszországot attól, hogy letarolja az ukrán államot. Erről beszélt a Kinek a háborúja? című műsorban Kusai Sándor volt pekingi nagykövettel és Magyar B. Tamás bloggerrel Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezető.

Oct 22, 202557 min

Közel a globális pénzügyi összeomlás?

Arany, BRICS, dollár – merre tart a világ pénze? A Jelen Podcast új részében Szabó Gergellyel, A Nemzeti Pénz című könyv szerzőjével beszélget Maczi István a globális pénzügy átrendeződéséről. Miért szárnyal az arany árfolyama? Valóban gyengül a dollár? Lehet alternatíva a BRICS új devizája? És mit jelent mindez vajon Magyarország pénzügyi függetlensége szempontjából? 💰 Arany, ezüst, forint, nemzeti pénz – a jövő gazdasági szuverenitásáról tabuk nélkül. 🎧 Hallgasd meg a teljes beszélgetést a Jelen Podcastban!

Oct 21, 202541 min

A néma áruló – csak egy szavazat hiányzott / NYÍLT SISAK

A Nyílt Sisak legújabb adásában Gulyás Anita és vendégei keményen beleálltak a legforróbb politikai témákba. Miért nem jelent meg Magyar Péter az Európai Parlamentben azon a szavazáson, ahol egy szavazat döntött Ilaria Salis mentelmi jogáról? Hallgatásával döntött – és ezzel az Antifa-terrorista oldalára állt a Tisza Párt elnöke. A stúdióban szó esett Magyar Péter mentelmi ügyeiről, az újabb Tisza-botrányokról, köztük arról az esetről, amikor Aranyosi Péter egy riport alatt fenékbe markolta a Patrióta újságíróját. A második részben a vitapartnerek Donald Trump béketervéről beszélgettek: történelmi béke, pillanatnyi tűzszünet vagy politikai színjáték? Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy a felvételt csütörtökön rögzítettük, így a beszélgetés idején vendégeink még nem ismerték a legfrissebb fejleményeket. Vendégeink: · Magyar Dávid – rádiós műsorvezető; · Schiffer András – ügyvéd; · Varga Ádám – a Patrióta újságírója; · Horváth Tamás – a Magyar Jelen főszerkesztője. Szerkesztő–műsorvezető: Gulyás Anita. 00:00:00 Az Antifa mellé állt Magyar Péter 00:25:46 Tisza-botrány: Varga Ádám vs. Aranyosi Péter 00:43:24 A gázai béketerv

Oct 19, 202558 min

Mikor dől el, hogy igazi férfi lesz-e a fiúgyermekből, vagy valami sokkal kevesebb?

Mit tehet a szülő azért, hogy gyermekéből igazi férfi vagy igazi nő váljon – olyan ember, aki tisztában van saját értékeivel? Erről is beszélt a Jelen Podcast legutóbbi adásában Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója, Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. #bedoimre #nevelés #gyermeknevelés

Oct 17, 202549 min

Csillag Péter: A megyei futball őrzi a labdarúgás eredeti szellemét

A pálya jobboldala legújabb részében Csillag Péter, a Nemzeti Sport főmunkatársa volt a vendégünk, ő beszélgetett a műsor két állandó szereplőjével, Lipták Tamással és Horváth Tamással. Az adás fő témája a Hátsó füves c. projekt volt, melyet 2015-ben alapított meg Csillag Péter, s azóta már közel 300 kistelepülésen járt országszerte, hogy dokumentálja a megyei labdarúgást, mélyfúrásokat végezzen szociológia, kulturális és egyéb szempontok alapján. A Hátsó füves mellett Mezey György halála és a magyar labdarúgó-válogatott vb-kijutási esélyei is szóba kerültek.

Oct 12, 20251h 9m

ZSIDÓ RABBI VS. KATOLIKUS HITVÉDŐ – vita a zsidó-keresztény civilizáció létezéséről

A XX. századig ismeretlen volt a zsidó-keresztény civilizáció és kultúra fogalma, ugyanis a zsidóság és a kereszténység között teológiai, társadalmi, kulturális, gazdasági és politikai ellentét feszült. Mára azonban – elsősorban neoprotestáns és filoszemita körökben – általános lett az erre való hivatkozás, amivel viszont nem minden keresztény ért egyet. Sokak szerint paradoxon zsidó-keresztény civilizációról beszélni, ugyanis a zsidók nem fogadták el Jézus Krisztust megváltójuknak, és szerintük az Újszövetség nem tartozik a szent iratok közé. Ez a kérdés volt a téma a Jelen Podcast legújabb adásában, ahol Megyeri Jonatán zsidó rabbi és Szász Péter katolikus hitvédő vitáztak egymással a zsidó-keresztény civilizáció és kultúra fogalmáról, valamint arról, hogy egyáltalán helytálló-e használni ezt a kifejezést.

Oct 7, 20251h 21m

Dúró Dóra: Nem várhatunk tovább a digitális gyermekvédelmi törvénnyel

Kisvártatva beszélni nem tudó gyerekek kezdik meg az első osztályt, olyanok, akik már hároméves koruk előtt (!) mobiltelefont vagy más digitális eszközt kaptak a kezükbe. A Bethesda Gyermekkórház komoly anyagot állított össze arról, hány éves kortól, milyen eszközöket használhatnak a kicsik. A Mi Hazánk pedig erre támaszkodva már be is nyújtott egy hétpontos javaslatcsomagot arra vonatkozóan, hogyan lehet a technológiai óriáscégek termékeitől megvédeni a fiatalokat, ám a kormánypártok ezt rendre leszavazták. Majd Hollik István, a KDNP képviselője – ahogy a képviselő asszony fogalmazott – „lenyúlta és kilúgozva beadta” a csomag egy pontját. A felek között azóta is folyik a vita a közösségi médiában. Meghívtuk Hollik Istvánt is a Magyar Jelen podcastjébe, ám ő nem élt a lehetőséggel, nem kívánta nyilvános vitában megvédeni álláspontját. A szabályozásra pedig szükség lenne, mert a végén a gyerekek és a családok sínylik meg a digitális mérgezést. A Magyar Jelen podcast vendége ezúttal Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese, az Országgyűlés alelnöke volt, aki Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel beszélgetett.

Oct 3, 202542 min

Ifjúságpolitikai vita – összecsapott a Mi Hazánk Ifjai és az IKSZ vezetője

A Jelen Podcast legújabb adásában Binder Csaba, a Mi Hazánk Ifjai vezetője és Halmay Gábor, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke vitázott Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője műsorvezetésével. A disputa tárgya – magától értetődő módon – az ifjúságpolitika és a fiatalokat érintő legfőbb kérdések voltak.

Oct 1, 20251h 5m

Egy lépésre vagyunk attól, hogy Ukrajna kirobbantsa a harmadik világháborút

Néhány napja érkezett a figyelmeztetés, hogy a következő időszakban Ukrajnából indított hamis zászlós, azaz orosznak álcázott, ám valójában ukrán támadásokat indítanak. A figyelmeztetés forrása eddig titkos volt, miután a hírek szerint a frontról beszámoló bloggereket az ukrán hatóságok az első vonalba küldik, vagy másképp hallgattatják el. Az információforrásról és a részletekről beszélt Magyar B. Tamás blogger a Kinek a háborúja? című műsorban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.

Oct 1, 202544 min

Digitális kokain – Mit tesznek gyermekeinkkel a big tech cégek?

A Jelen Podcast legutóbbi adásában Gulyás Anita Pöltl Ákossal, az Ifjúságkutató Intézet családbiztonsági szakértőjével, a Kapcsolj ki! mozgalom alapítójával beszélgetett a digitális eszközök gyermekeinkre gyakorolt káros, idegrendszeri elváltozásokat okozó hatásairól. Szó esett arról, hogyan okoz függőséget a digitális képernyő ugyanannak a dopaminrendszernek a stimulálásával, mint a drogok vagy az alkohol. A beszélgetés rávilágított arra is, milyen mentális fejlődésbéli elmaradásokat okoz a túl korai életszakaszban megkezdett képernyőhasználat, és milyen szerepe van ebben a big tech cégeknek; ahogyan vendégünk kitért arra is, hogy miért van hatalmas jelentősége a személyes szülői és tanári jelenlétnek. Ez az adás minden felnőttnek szól, akik felelősséget éreznek a gyermekek egészséges fejlődéséért és jövőjéért. Minden szülőnek tudnia kell, hogy a gyermeki agy fejlődése során a személyes kapcsolatok, a szabad, kreatív játék, a tanulás és a biztonságos kötődés nélkülözhetetlenek. Ha ezeket háttérbe szorítjuk a digitális eszközökkel, egy egész generáció jövőjét kockáztatjuk. Tegyünk értük közösen! Csatlakozzon Ön is a Kapcsolj ki! mozgalomhoz: www.kapcsoljkimozgalom.hu Email: [email protected]

Sep 26, 202553 min

Toroczkai László történelmi szerződést kötött Abu-Dzabiban

A Jelen Podcast legújabb adásában Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével beszélgettünk a közelgő Hungulf Expóról, a Közel-Kelet felé történő gazdasági nyitásról, a migráció kérdéséről és a hazai politikai közélet állapotáról.

Sep 24, 202548 min

Minden, amit a pénzről eddig nem tudtál

Mi a „nemzeti pénz” igazi jelentése? Hogyan teremtenek pénzt a bankok a semmiből, és miért lenne fontos, hogy az állam visszavegye a pénzteremtés jogát? A Jelen Podcast legújabb epizódjában Maczi István beszélget Szabó Gergellyel a készpénz jövőjéről, az államilag támogatott hitelekről és a Nemzeti pénz című könyv üzenetéről. 📌Témák: • Készpénz, mint pénzügyi szabadság • Banki titkok és a pénzteremtés folyamata • Nemzeti pénzrendszer reformjának lehetőségei 🎧Hallgasd meg a teljes beszélgetést, és tudd meg, milyen lehet a jövő pénze Magyarországon!

Sep 22, 202542 min

A Szent Korona-eszme – dr. Varga Tibor küldetése

A Jelen Podcast legutóbbi adásában Gulyás Anita dr. Varga Tibor jogtörténész, íróval beszélgetett életútjáról, önként vállalt különleges küldetésének motivációjáról és a Szent Korona-tanról.

Sep 16, 202541 min

Ezt jelenti Trump „Here we go” bejegyzése

Európa befolyási övezetekre történő felosztása sem fog elmaradni. Erről és a lengyelországi drónügy hátteréről beszélt a Nem píszí című műsorban Bogár László közgazdász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.

Sep 13, 202552 min

Gyömrő volt polgármesterét több százmilliós csalással vádolják

A végrehajtó maffiában is érintett volt gyömrői polgármester most talán már nem ússza meg az igazságszolgáltatást. Korábban egy másik ügye miatt előzetes letartóztatásban is volt, de onnan is ő irányította – vagy inkább szipolyozta – a várost. Gyömrő mára csődközeli állapotba került, időközi választást tartanak. Az új polgármesterre – bárki is lesz az – nehéz feladat vár, ha fel akarja számolni a több évtizedes korrupciót. Erről beszélt Kisberk Szabolcs, egykori tényfeltáró újságíró, a Mi Hazánk gyömrői polgármesterjelöltje, aki eddig egyedül küzdött a pazarlás és a visszaélések ellen a városi közgyűlésben. A szerkesztő-műsorvezető Virághalmy Sarolta.

Sep 12, 202526 min

Oroszország nem osztozik Ukrajnán?

Oroszország nem fogja eltűrni – még Ukrajna nyugati részén sem – a NATO-csapatok jelenlétét egy esetleges békekötés után. Erről, valamint a francia kormány bukásáról is szó esett a Kinek a háborúja? című műsorban, ahol Stier Gábor, a moszkvater.com főszerkesztője és Magyar B. Tamás blogger beszélgetett Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.

Sep 10, 202557 min

Nyolcmilliót kapott a negyvenmilliós házáért

Valójában nem is volt szüksége devizahitelre, különböző önkormányzati szabályok miatt mégis kölcsönt kellett felvennie annak a gyömrői férfinak, aki saját kezűleg építette fel a házát. Amikor a devizahitelek törlesztőrészletei elszálltak, beteg gyermekével még abból a házrészből is kirakták, amelyen nem volt hitel. A részletekről a Jelen Podcastban Juhász Gábor károsult és Kondrács János ügyvéd beszéltek Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.

Sep 8, 202543 min

„Aki úgy totyog és hápog, mint egy NER-es, az minden bizonnyal NER-es”

A Nyílt Sisak legutóbbi adásában Gulyás Anita Magyar Dávid rádiós műsorvezetővel, Hont András újságíróval, Lentulai Krisztiánnal, a Mandiner vezető szerkesztőjével és Lipták Tamással, a Magyar Jelen újságírójával beszélgetett. Elsőként Tarr Zoltánnak, a Tisza Párt alelnökének etyeki kijelentéséről ejtettek szót vendégeink. Körbejárták azt a témát, ha egy párt vezetői a választás előtt nem beszélhetnek a programjuk lényeges elemeiről, az mennyire fér össze a transzparenciával és a demokratikus politikai versennyel. Megvitatták, azt is, hogy mennyire tudja a Fidesz sikeresen a Tisza őszödi beszédeként eladni ezt az ügyet, és ez hozhat százalékokban mérhető változást? Majd hosszasan vitáztak arról, van-e valódi kormányváltó programja a Tisza Pártnak, és terítékre kerültek Magyar Péter népszerűségének kezdeti erkölcstelen lépései is. A műsor második felében a Mi Hazánk szolnoki rendpárti tüntetésének betiltásáról beszélgettek vendégeink, arról, hogy jogos-e a rendőrség tiltása, vagy inkább politikai döntésről van szó; hol húzódik a határ a politikai véleménynyilvánítás és a közrend veszélyeztetése között. Körbejárták azt a témát is, hogy egy polgármesternek milyen felelőssége van ilyen helyzetben, és jó stratégia-e „bajkeverőzni” egy parlamenti pártot.

Sep 7, 202559 min

Egyik buliból a másikba mennek a „nem Nyugat” vezetői

Egymás után három, szinte a fél világ vezetőit összehozó csúcstalálkozó is lezajlott az elmúlt napokban. A Nyugat uralmát felváltja a Kelet kultúrája. A világrend változása már eldöntött tény. Elvileg nem, de valamilyen csoda folytán mi, magyarok, viszont ezt is átvészelhetjük. Erről beszéltek a Nem píszí című műsorban Boros Imre és Bogár László közgazdászok Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.

Sep 6, 202551 min

Hungulf: Hogyan nyit piacot a Mi Hazánk a magyar cégeknek az Öbölben?

🇭🇺 Hungulf Expó – Magyar sikerek az Öböl-menti térségben! 🌍 Vendégeinkkel, Szaaddal (Hungulf külkapcsolati összekötő, marketing felelős) és Csicsor Jánossal (Biopol Kft. tulajdonosa, sikeres exportőr az Öböl-menti régióban) beszélgetünk arról, hogyan jutnak el a magyar termékek az arab piacokra, milyen lehetőségeket rejt a térség a hazai vállalkozások számára, és milyen eredményeket hozott eddig a Hungulf. 📌 Idén a Hungulf Expó szeptember 27-én kerül megrendezésre! 👉 A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak, a belépés ingyenes. A Hungulf Expó célja, hogy hidat építsen a magyar termelők és az Öböl-menti üzletemberek között, megnyitva az utat a hazai vállalkozások számára az arab piacok felé. Ha Ön magyar termelő, vállalkozó vagy egyszerűen érdekli, hogyan építhet Magyarország sikeres kapcsolatokat külföldön – ezt a beszélgetést nem érdemes kihagynia! 📲 Ne felejtsen el feliratkozni YouTube csatornánkra, lájkolni a videót és megosztani másokkal, hogy minél több magyar vállalkozóhoz és érdeklődőhöz eljuthasson ez a lehetőség!

Sep 1, 202540 min

Argentín marha, brazil csirke – csak ezt eheti az uniós polgár

A globalista média sűrűn hallgat arról, mit is jelent az európai emberek számára a Mercosur-szerződés tavalyi aláírása. Nem véletlenül: Ursula von der Leyen is éppen azért írta alá a megállapodást nem sokkal karácsony előtt, hogy ne nagyon kérdezgessék arról, vajon hogyan gondolta azt, hogy a brazíliai, argentin vagy más harmadik világbeli földeket millió hektárszámra felvásárló globalista cégeknek adja át Európa élelmiszer-ellátását – miközben az uniós mezőgazdaságot gyakorlatilag megszünteti. Erről beszéltek a Nem píszí című műsorban Boros Imre és Bogár László közgazdászok, Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.

Aug 30, 202549 min

Miniszterelnök-jelölti vita tiszás módra? / NYÍLT SISAK

A Nyílt Sisak legutóbbi adásában Gulyás Anita műsorvezető Tóth Mátéval, a „Tibiatya” brand alapítójával, Forgács István romaügyi szakértővel, Ábrahám Róbert médiaszemélyiséggel és Tyirityán Zsolttal, a Betyársereg vezetőjével beszélgetett. Elsőként az ukrajnai háború lezárására irányuló tárgyalásokról beszélgettek: Donald Trump és Vlagyimir Putyin, illetve Trump és Zelenszkij találkozójának eredményeiről. Szó volt Ukrajna biztonsági garanciájának várható eredményeiről, és arról, volt-e jelentősége annak, hogy az EU liberális vezetői is részt vettek a tárgyaláson. Megvitatták, hogy kik a háború haszonélvezői, és miért nyúlik ilyen hosszúra, illetve, hogy lesz-e béke. Majd hosszasan vitáztak Toroczkai Lászlónak, a Mi Hazánk Mozgalom elnökének Magyar Péter országjárásának dorogi állomásán történő megjelenéséről, a tiszás politikus magatartásáról, és arról, hogyan illett volna viselkednie. Beszéltek arról is, hogy milyen jövőt jósolhatunk a Magyar Péter által alkalmazott megfélemlítési és elhallgattatási technikákat látva, abban az esetben, ha az újdonsült globalista messiás országot irányító hatalomhoz jutna. A műsor végén szót ejtettek a társadalmi normákat sértő viselkedésekről, csoportokról, tevékenységekről, arról, hogy mely csoportok, mivel sértik a környezetüket; hogy az egyenlő bánásmód miért nem illeti a normalitáspártiakat is, hogy normakövető, tisztelettudó magatartást tanúsítsanak körülöttük. Vendégeink: Tóth Máté – a „Tibiatya” brand alapítója; Forgács István – romaügyi szakértő; Ábrahám Róbert – médiaszemélyiség; Tyirityán Zsolt – a Betyársereg vezetője.

Aug 24, 20251h 9m

Beteljesült jóslatok – Csurka összes kötetbemutató

A Jelen Podcast legutóbbi adásában Gulyás Anita Vasvári Erika íróval beszélgetett a Csurka összes című rendhagyó bibliográfiáról. A könyv kapcsán beszéltek Csurka István irodalmi munkásságáról és politikai tevékenységéről, rávilágítva elméleteinek aktualitására, hiszen a nemzeti politikus megkerülhetetlen gondolatai kiállták az idők próbáját. Egyfajta látnoki szerepéről is szó esett, idézve híres mondatait, szövegeit, országgyűlési felszólalásait, valamint a Magyar Fórum hasábjain megjelent írásait. A beszélgetés során elemezték a magyar politika történetében betöltött ikonikus szerepét, politikai szerepvállalásának jelentőségét is. A podcastből egyebek mellett megtudhatjuk Csurka véleményét: a globalizmusról, a bevándorlásról, a földosztásról, az EU-ról és a NATO-ról is. Kiderül az is, hogy Vasvári Erikát milyen kötelék fűzi a néhai politikushoz. Megtudhatjuk, mi adta számára az inspirációt, hogy belekezdjen egy ilyen nagyszabású munkába, és mi volt a fő célja a kötet összeállításával.

Aug 17, 202528 min

Drábik János: „Donald Trump már ejtette Zelenszkijt” – új Jelen Podcast epizód

A Jelen Podcast legújabb adásában Maczi István műsorvezető vendége Drábik János, közismert geopolitikai elemző, aki ezúttal is kendőzetlenül beszél a világpolitika kulisszatitkairól. A beszélgetés középpontjában az ukrajnai háború jelenlegi állása és jövője áll. Drábik szerint az Egyesült Államokban a politikai erőviszonyok változása alapjaiban írhatja át Kijev mozgásterét – sőt, állítása szerint Donald Trump már „ejtette” Volodimir Zelenszkijt. A műsorban részletesen szó esik arról is, milyen hatásai lehetnek az ukrajnai tüntetéseknek, és hogy az elnöki legitimitás megingása miként befolyásolhatja a háborús stratégiát. Nem marad ki a Közel-Kelet sem: vendégünk szerint az Izrael–Irán feszültség új, akár nukleáris háborút is előidézhet, és részletesen kifejti, kinek az érdeke lehet egy ilyen konfliktus. Drábik bemutatja, hogyan illeszkednek ezek az események a „nagy újrarendezés” folyamatába. A műsorban szóba kerülnek a pénzügyi háttérhatalom működésének mechanizmusai, London és a globális bankrendszer szerepe, valamint az, hogy Magyarországon miért csak a Mi Hazánk követel azonnali békét.

Aug 15, 202550 min

Az EU vezetői is látják a katonák haláláról szóló videókat

Az uniós vezetők is megkapják a harctéri videókat, de nem érdekli őket az ott látott öldöklés. Erről is beszélt a Kinek a háborúja? című műsorban Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.

Aug 13, 202542 min

Akár egy QR-kóddal is visszaigényelhető lenne a devizahitel

A Jelen Podcast legújabb adásában Fiszter Zsuzsanna, a Mi Hazánk szakpolitikusa beszélgetett Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel arról, hogy a bankokat hidegen hagyja a Kúria devizahitelesek számára hozott kedvező döntése. A műsorban többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ: Mit tartalmaz pontosan a Kúria döntése? Milyen felelőssége van ebben a kormánynak? A Mi Hazánk számításba veszi-e azt, hogyha beleáll a pénzügyi hatalomba, akkor milyen pénzháborúba lép bele? Meg lehet ezt tenni? Mi történjen a többi felelőssel? Van arra lehetőség, hogy a végrehajtók is szolgáltassanak vissza pénzt, ne csak a bankok? Az állam is vissza tudná igényelni azt a pénzt a bankoktól, amelyet az államkasszából vontak el a devizahitelesek megsegítésére? Fiszter Zsuzsanna ismertette a Kúria döntését: „A devizahiteles szerződések semmisnek minősülnek, amennyiben az ügyfél nem kapott megfelelő tájékoztatást az árfolyamkockázatról vagy bármi egyébről. A Kúria jogegységi határozata nem az összes devizahitel esetében mondta ki egyértelműen a semmisséget” – hozzátéve: határozott álláspontja, hogy a devizahitel-szerződések egyértelműen csaláson alapulnak, és ezt úgy is kéne kezelni. Kormányzati szinten kellene érvénytelenné tenni azokat. Egyetértettek abban, hogy mindez tudatos csalás, nem pedig egy tévedés volt, amiről a kormány tudott és elnézte azt. A szakértő elmondta: „a jelenlegi kormánynak is hatalmas felelőssége van, hiszen nem sikerült megoldaniuk a devizahitelesek kártalanítását”. Meggyőződése, hogy Izland példáját szükséges figyelembe venni. „Ha Izlandon meg lehetett tenni, hogy banki vezetőket elkaszáltak, akkor mi Magyarországon, miért ne tudnánk megtenni? A büntetőjogi felelősségre vonás egyértelműen kivitelezhető lenne, ez csak politikai akarat kérdése. Egy olyan kormányra lenne szükség, amely tényleg kiáll a devizahitelesek mellett, és nem a bankok hatalmát erősíti.” Fiszter leszögezte: az nem lehet megoldás, hogy az államkasszából kártalanítsák a devizahiteleseket. Ha több európai ország (például: Izland, Románia, Horvátország és Lengyelország) is meg tudta oldania a problémát, akkor Magyarországon is lehetséges lenne. A beszélgetésben – egy korábbi podcastből – pénzügyi szakemberek véleményét is idézték, alátámasztva ezzel Fiszter Zsuzsanna álláspontját. Megerősítették: a közgazdászok szerint is megvalósítható a devizahitelesek teljes és visszamenőleges kártalanítása. Az út ehhez viszont nem az, hogy a bankok által már amúgy is kizsigerelt hitelesek pereskedjenek az igazukért. A megoldást egy törvény biztosíthatná, valamint egy számítási képlet, amellyel minden adós esetében pontosan kiszámítható lenne, mennyi pénzt kell visszakapniuk a hitelintézettől. Akár egy QR-kóddal is visszaigényelhető lenne a devizahitel. A politikus hangsúlyozta: nem szabad elfelejteni a további felelősöket sem, közjegyzők, követeléskezelő cégek, vagy éppen a végrehajtók esetében. A végrehajtók bevételei hatalmasat ugrottak amikor a devizahitel-csalás következtében adósságspirálba kerültek a hitelesek. A végrehajtóknál is nagyobb felelősséggel tartoznak a követeléskezelő cégek. Fiszter kiemelte: Magyarországon a többi európai országhoz képest kiemelkedően magas kamatokat kell fizetnünk, ebből is látszik, hogy a jelenlegi és a régi kormány is teljes egészében lepaktált a pénzügyi rendszerrel.

Aug 9, 202534 min

A vakcinaútlevéltől a világkormányig / JELEN PODCAST

A Jelen Podcast legutóbbi adásában Gulyás Anita Novák Előd országgyűlési képviselővel és Teleki Bélával, a CitizenGO magyarországi vezetőjével beszélgetett a WHO pandémiaszerződésével összefüggő Nemzetközi Egészségügyi Szabályzatról, azaz az IHR-ről és annak hatályba lépésének következményeiről – kiemelve, hogy a WHO teljhatalmat kap azokban az országokban, amelyekben hatályossá válik a jogszabály. Ezen túlmenően összefüggéseket tártak fel a világkormányzásra készülő Egészségügyi Világszervezet, az Egyesült Nemzetek Szövetsége és a Világgazdasági Fórum egyes szereplői között. A műsor vendégei beszéltek petícióikról, eredményeikről is: a Mi Hazánk aláírásgyűjtéssel és politikai pártként tiltakozva, a CitizenGO civil tiltakozást szervezve, a kormánytól nemzeti konzultációt, illetve a WHO-ból való kilépés előkészítését követelve érte el idehaza a WHO IHR-módosítások elfogadásának halasztását.

Aug 7, 202546 min

Magyarországi szabadkőművesek periodizációja / Szabadkőművesek és Trianon 6. rész

Szabadkőművesek és Trianon, avagy Raffay Ernő történész előadássorozata a Magyar Jelenen. A hatodik részben a magyarországi szabadkőművesek periodizációjáról esik szó.

Aug 4, 202550 min

„Kétszer akartam rendszert váltani: '89-ben és 2006-ban, de nem sikerült” /JELEN PODCAST

A Jelen Podcast legutóbbi adásában Gulyás Anita Molnár Tamás képzőművész, író-publicistával beszélgetett, aki napjainkban már a közélettől teljesen visszavonultan él, tanyáján művésztelepet működtet, régebben azonban aktív politikai szerepet vállalt, mely miatt sok atrocitás érte: város elhagyására kényszerítés, országos munkavállalási tilalom, útlevelének bevonása. A műsorban részletesen beszámolt antikommunista ellenállásáról, jobbikos és 2006-os szerepéről, véleményezte a mai politikát, illetve mesélt képzőművészetéről is.

Aug 3, 202550 min