PLAY PODCASTS
Jelen Podcast

Jelen Podcast

243 episodes — Page 4 of 5

Trump odadobja Európát? / NEM PÍSZÍ 1. rész

Nem píszí – ezzel a címmel indult új műsor a Magyar Jelenen. Állandó vendégként Boros Imre közgazdász, illetve Bogár László közgazdász, publicista beszélgetett Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. A műsor célja, hogy feltárja a világ történései mögött meghúzódó valódi mozgatóerőket. Mindezt az aktuális világpolitikai, gazdasági események elemzésével, a következtetések levonásával igyekeznek megtenni a beszélgetés résztvevői. Indító epizódunkban szóba kerül az oroszok által elfoglalt Kurahovóban talált USAID-létesítmény és a körülötte kialakult sajtófüggetlenségi kérdés, ugyanis kiderült, hogy Ukrajnában a magukat függetlennek valló médiák jelentős részét az USAID pénzelte. Szintén említésre kerül a Donald Trump és Vlagyimir Putyin közötti telefonbeszélgetés, melynek következtében közeledtek az amerikai és orosz álláspontok, valamint tárgyalásokra is sor kerülhet a békéről - Zelenszkij nélkül. 00:00 Nem Píszí, új műsor a Magyar Jelenen 16:18 Trump nem az Európai Uniót védi, hanem spórol az USAID felszámolásával 19:32 Törés van a pénzügyi háttérhatalom erői között 24:28 A "három test" - probléma 25:26 Trump befagyasztaná a külföldön lévő dollárt 27:11 Felosztották egymás közt a nagyhatalmak Európát 35:36 Miért avatkozik be közvetlenül a német választásokba Elon Musk? 38:10 A BRICS mint megmentő

Feb 16, 202546 min

Magyar termékek, hazai kistermelőktől, mérsékelt áron – ez a Hazai Vásár!

A Hazai vásár a Mi Hazánk Mozgalom kezdeményezése, amelynek célkitűzése, hogy közvetítők nélkül, egyenesen összehozza a vásárlókat hazai élelmiszer termelőkkel és kézműves iparművészekkel. Havonta egyszer, más-más helyszíneken találkozhatnak az érdeklődők a kedvező áron megvásárolható magyar termékekkel, garantált minőségben és kedvező áron.

Feb 16, 202528 min

A kitörés túra nyomában - Védvonal Podcast

Ismét jelentkezik a Védvonal Podcast, amelynek ez alkalommal két vendége volt: Alkay Zsolt, vagy ahogyan sokan ismerik, „Kalóz”, a Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület elnöke, valamint Moys Zoltán, a Hazajáró Egylet vezetője. A téma pedig mi más lehetne, mint a természet és a túrázás, valamint a történelem és a haza szeretete. Ezeket összekapcsolva pedig adja magát, hogy Lipták Tamás vezetésével az 1945-ös kitörés nyomán útjára indított Kitörés 60 Teljesítménytúra, valamint a Kitörés 45 Emléktúráról beszélgettek a műsor szereplői.

Feb 4, 20251h 4m

Az albánok elleni zárt kapus meccs bevételét is behajthatja az MLSZ

Nem indult jól 2025 annak a tizenkilenc szurkolónak, aki január elején vehette kézbe a Fővárosi Törvényszék vaskos küldeményét. A levél szerint a január 7-én keltezett bírósági meghagyásban kötelezik a tizenkilenc alperest, hogy 15 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg az MLSZ számára 200 ezer svájci frankot, valamint 2023. május 11-től számítva annak kamatait. Ezen felül a bíróság közel 5 millió forint perköltséget is a szurkolókra hárít. Az ügy kapcsán Lipták Tamás beszélgetett Szabó Balázs szurkolóval és Hodosi Attila ügyvéddel. Utóbbi vállalta, hogy irodája pro bono képviseli a perbe fogott szurkolókat.

Jan 31, 202533 min

Pressman bosszúja vagy valódi korrupció? - kitiltották Rogánt az USA-ból / NYÍLT SISAK

A Nyílt Sisak legutóbbi adásában beszéltünk a kormány gazdaságpolitikájáról. „Gazdasági semlegesség, növekvő bérek, erősödő családok” – így hirdeti a Fidesz az új 21 pontos gazdasági akciótervét, miközben a minimálbér emelésével együtt bekövetkező és az októberben bevezetett inflációkövető adóemelésről nem beszél. Szó volt a globalista kormányok bukásáról és annak okairól, következményeiről. Végül arról, hogy Rogán Antal korrupció miatt felkerült az Egyesült Államok szankciós listájára. Vendégeink: Magyar Dávid – rádiós műsorvezető, Schiffer András – ügyvéd, Lentulai Krisztián – a Hír FM műsorvezetője, Kónyi-Kiss Botond – a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita 00:00:00: gazdasági akcióterv 00:24:30: globális politikai trendek 00:40:31: Rogán Antalt a szankciós listán #politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #külpolitika #NER #gazdaság #RoganAntal #korrupció #adó #SchifferAndrás #MagyarDávid #LentulaiKrisztián

Jan 12, 202557 min

A gyermekvédelmi intézményrendszer nem az áldozatot védi / JELEN PODCAST Dúró Dórával

A társadalom legfontosabb alappillére a család. Egy nemzet jövőjét pedig az határozza meg, ahogy a gyermekekkel bánik. Ahhoz, hogy a magyar nemzet stabil és saját értékein alapuló jövőjét biztosítsuk, a három legfontosabb feladat az élet, a család és a gyermekek védelme. Mindhárom téren bőven van tennivaló - mondta a Jelen Podcastben Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnöke, a Mi Hazánk szakpolitikusa. Nem elég ugyanakkor a problémát látni és felismerni, változás bármely területen abból lehet, ha szakmai alapokon nyugvó megoldási javaslatok is vannak A Mi Hazánk Mozgalomhoz már eddig is számos intézkedés, rendelet, törvénymódosítási javaslat, illetve akció köthető. Dúró Dóra podcastünkben arról is beszélt, hogy kiváló szakemberekből munkacsoportot hoztak létre, akikkel fontos közös munkára készülnek az idei évben. Nem csak a törvénytervezeteken, módosítási javaslatokon, hanem olyan gyakorlati programokon át, amelyek által azt kívánják megmutatni, megfelelő szemlélettel és tenni akarással mindhárom területen hegyeket lehet mozgatni. Dúró Dóra szerint mindennek az alapja a szemléletformálás. A mottó, aminek meglátása szerint irányítania kell ezt a munkát, így hangzik: "A gyermek mindenek előtt".

Jan 6, 20251h 2m

Mikor jön el az Antikrisztus? Miért tiszteleg Magyar Péter a 666-os számnak?

A Jelen Podcast legújabb adásában Horváth Tamás beszélgetett Szász Péter katolikus hitvédővel és Ábrahám Róbert médiaszemélyiséggel. A műsor során vallási kérdések kerültek kibeszélésre - szó volt a világban jelen lévő Gonoszról, az égbekiáltó bűnökről, valamint az Antikrisztusról. A beszélgetés végén vendégeink arról is elmondták a véleményüket, hogy Magyar Péter egy olyan fotót tett közzé magáról a Facebookon, amin a 666-os számnak tiszteleg az Európai Parlament üléstermében.

Dec 19, 20241h 6m

Rajtaütöttek volna az RTL-vezér szexpartiján, aztán mégsem…

Egyre többen mondják, hogy ha az ürömi Kolosi-villa falai mesélni tudnának, abba beleremegne az egész kereskedelmi csatorna. Ha a falak nem is, de a falak között megfordulók beszélni kezdtek. És nem csak azok, akik Ürömre jártak. Egyre világosabban rajzolódik ki a kép egy elit társaságról, amely speciális klubokban élte, éli titkos életét. A páholy belső köreibe, ahol az elbeszélések szerint a legsötétebb dolgok történtek, már kevesen bejáratosak. Három napon át tartó mámoros túrák indulhattak és végződhettek a Pest vármegyei településen, miközben az elit társaság tagjai látogatást tettek a Vizoviczki-birodalom szórakozóhelyein is. Podcastünkben Kisberk Szabolcs, a jobboldali televíziózás egyik első oknyomozó és bűnügyi riportere mesél arról, amikor egy különleges forgatásra, egy éjszakai rajtaütésre készültek a Riasztás stábjával. Tizenkét év körüli gyermekeket készültek kiszabadítani a rendőrök egy több hónapon át tartó megfigyelést követően, de aztán valami történt...

Dec 14, 202422 min

Rogánék a digitalizációval valójában megfigyelő államot építenek? / NYÍLT SISAK

A Nyílt Sisak 50. adásában vendégeink az orosz-ukrán háború eszkalációjáról és a harmadik világháború kitörésének esélyeiről; a választási törvény megváltoztatásáról; valamint a 14. alaptörvény-módosításról és a digitális állampolgárság veszélyeiről beszélgettek. Vendégeink: - Magyar Dávid rádiós műsorvezető - Schiffer András ügyvéd - Ábrahám Róbert médiaszemélyiség - Lipták Tamás, a Magyar Jelen újságírója Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita 00:00:00 Eszkalálódik az orosz-ukrán háború 00:27:36 Átírja a választási törvényt a Fidesz 00:48:10 14. alkalommal módosít alaptörvényt a kormány #politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #külpolitika #NER # #USA #DonaldTrump #Parlament #OrbánViktor #SchifferAndrás #MagyarDávid #ÁbrahámRóbert #LiptákTamás

Nov 24, 20241h 2m

"Trump mögött is kőkemény tőke érdekek állnak!"/ NYÍLT SISAK

"Trump mögött is kőkemény tőke érdekek állnak!"/ NYÍLT SISAK by Magyar Jelen

Nov 10, 20241h 7m

Kik és miért akarják eltussolni Lakatos Márk botrányát? / NYÍLT SISAK

A Nyílt Sisak legújabb adásában beszéltünk az amerikai választási kampányról, a jelöltek esélyeiről és a választási eredmények következményeiről globális hatását illetően és belpolitikai téren. Majd vendégeink arról vitatkoztak, hogy milyen szövetség lehet az LMP és a Fidesz között, és hogy az LMP-ből kilépett Csárdi Antal volt frakcióvezető-helyettes állítása, miszerint választási stratégiát egyeztetett a júniusi önkormányzati választásokat megelőzően Rogán Antal, Ungár Péter és Vitézy Dávid, valós-e. Schiffer András mint egykori LMP-s frakcióvezető kifejtette, hogy milyen belső viszályok dúltak már annak idején is az LMP-ben, és hogyan épített a háttérben Gyurcsányékkal kapcsolatokat Ungár Péter. Heves vita alakult ki Schiffer András Csárdi Antalt megítélő Facebook-posztjával kapcsolatosan is. Végül a gyanú szerint Lakatos Márk celebhez köthető, fiatalkorú személlyel folytatott intim együttlét került szóba, mely eset mélységesen felháborította a jelenlévőket, és ami miatt Ábrahám Róbert feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen. Egy olyan ügyről van szó, ahol a gyanú szerint nevelőintézeti kamaszokat közvetítettek ki LMBTQ-celebek partijaira. Vendégeink: Fiala János – riporter, Schiffer András – ügyvéd, Ábrahám Róbert – médiaszemélyiség, Füssy Angéla – a Magyar Jelen újságírója. Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita 00:00:00 amerikai elnökválasztás 00:20:36 Fidesz-LMP szövetség? 00:43:55 Lakatos Márk botránya #politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #külpolitika #NER #választások #Amerikai Egyesült Államok #DonaldTrump #KamalaHarris #LMP # CsárdiAntal #LakatosMárk #LMBTQ #SchifferAndrás #FüssyAngéla #ÁbrahámRóbert #FialaJános

Oct 27, 20241h 11m

Maffialeszámolás a Fidesznél? / NYÍLT SISAK

A Nyílt Sisak legutóbbi adásában a Kuruc.info birtokába jutott hangfelvétel kapcsán beszéltünk arról, hogyan költözhetett a maffia világa a politikai elit legfelsőbb szintjére. A hangfelvételen Orbán Viktor öccse a Miniszterelnöki Kabinetirodában arról beszélt, hogy Novák Katalin megbuktatását Rogán intézte, aki most Szijjártóra vadászik. Beszélt megfenyegetéséről, és arról, hogy Rogánék Magyar Péternek szivárogtatnak információkat. Kiderült az is, hogy több tucat vietnámi állampolgárt íratott be életmentő képzésre a Pécsi Tudományegyetemre az Orbán Áron által vezetett cég, akik közül nem mindenki utazott vissza, hanem a vízumügyeket megkerülve az Európai Unió területén maradt. Ezzel a migráció új formája jelent meg? – jártuk körbe a kérdést vendégeinkkel. A meghívottak megvitatták azt is, hogyan lehetne hazánkban tartani azt a hatalmas összeget, melyet a magyar lakosság élelmiszerre költ egy évben, és melynek 90%-a a globális nagyvállalati pénzszivattyú keretében kikerül az országból. Végül értékelték vitapartnereink az Európai Parlament ülését, melyen oly mértékben volt terítéken a magyar belpolitika, mintha a magyar Parlamentben ülnének a képviselők. Vendégeink: Magyar Dávid – rádiós műsorvezető, Schiffer András – ügyvéd, Kónyi-Kiss Botond – a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke, Szakács Árpád – könyvkiadó, publicista Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita 00:00:00 A Fidesz maffiaszerű működését bizonyító hangfelvétel 00:33:18 A multik pénzszivattyúja 00:48:50 Európai Parlament plenáris ülése #politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #külpolitika #NER # #maffia #OrbánÁron #multik #MagyarPéter #EP #SchifferAndrás #SzakácsÁrpád

Oct 14, 20241h 17m

Közpénz a rokonoknak, magamutogatás a gátakon a választóknak? / NYÍLT SISAK

A Nyílt Sisak legutóbbi adásában beszéltünk arról, hogy a politikusok gátakon való megjelenése mennyire volt hiteles, inkább öncélú magamutogatás vagy jó példa volt. Majd vendégeink megvitatták, zavarja-e Magyar Péter választóit, hogy annak idején, amikor a Tisza Párt vezetője még a Diákhitel Központ vezérigazgatója volt, akkor rokonaihoz és ismerőseihez köthető cégeknek százmilliókat juttatott közpénzből. Végül arról folyt vita, hogy ki fog-e derülni az igazság a Libanonban és Szíriában felrobbant csipogók ügyében. A szálak Magyarországra vezettek, magyar székhelyű cég gyárthatta ezeket a személyi hívókat, de az ügyben nincs eddig még biztos válasz sok tisztázatlan kérdésre. Vendégeink: Hont András – újságíró, Schiffer András – ügyvéd, Pityinger László – rapper, youtuber, Lipták Tamás – újságíró Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita 00:00:00 Politikusok a gátakon 00:22:58 Magyar Péter közpénz szórása 00:44:35 Csipogó-ügy #politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #külpolitika #NER #gátak #árvíz #csipogó #Hezbollah #MagyarPéter #közpénz #TISZA #SchifferAndrás #HontAndrás #Dopeman

Sep 29, 20241h 2m

Zsidóként a Turul mellett: Reiner Péter

Reiner Péter 1944-ben született Budapest XII. kerületében, zsidó családba. Származása ellenére teljes mellszélességgel kiáll a hegyvidéki Turul-szobor mellett: azt mondja, ha a kerület megválasztott polgármestere, Kovács Gergely valóban el akarja bontani, akkor a saját testével védi meg azt. A korábban az MDF-ben és a Magyar Gárdában is megfordult férfival Horváth Tamás készített interjút.

Sep 22, 202444 min

Toroczkai László: Kulcsfontosságú változások következnek / JELEN PODCAST

A Jelen Podcast vendége volt a Mi Hazánk Mozgalom elnöke. Toroczkai László szerint kulcsfontosságú változások következnek az előttünk álló időszakban.

Sep 8, 202449 min

Magyar Péterék szerint nem gond, hogy a Meta beleszól a választásokba / NYÍLT SISAK

Az adásban szó volt az elmúlt pár napban tapasztalható kaotikus vasúti közlekedésről, annak okairól és a megoldásokról, továbbá Lázár János felelősségéről. Beszéltünk arról is, hogy a Facebook (Meta) közösségi oldal egyre erőteljesebben befolyásolja a hazai politikai életet. Ennek kapcsán kielemeztük Magyar Péter semmiből történő felemelkedését, Toroczkai László évek óta tartó küzdelmét a Metával szemben és Ungár Péter a platformról alkotott véleményét. Szó volt arról is, hogy a Mi Hazánk elnöke által írt Nyílt levélre Dávid Dóra segítségadás helyett elutasítással válaszolt. Harmadik témánkban pedig megvitatták vendégeink, hogy mi a véleményük a kötelező szűrővizsgálatokról.

Sep 1, 202457 min

Botrány: ezért nem jutott ki magyar breaktáncos az olimpiára!

A Jelen Podcast aktuális adásában Tóth Zoltánnal, a Magyar Breaktánc Szövetség elnökével beszélgetett Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője. Az interjú során többek között szóba került a breaktánc eredete és magyarországi gyökerei, valamint a hazai kultúrát övező botrányok, melyek következtében nem jutott ki magyar breaktáncos a párizsi olimpiára.

Jul 28, 202457 min

Szász Péter: "Az egyházban egy nagyon súlyos világnézeti szakadás van"

A Jelen Podcast vendége volt Szász Péter katolikus hitvédő, a Depositum Facebook-oldal főszerkesztője, akivel Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője, főként közéleti és vallási kérdésekről beszélgetett. A bevezetőben tisztázódott, mit is kell érteni a "katolikus hitvédő" fogalmán, illetve röviden Szász Péter mesélt életéről és családjáról. Fény derült rá, hogyan indult útjára a Depositum oldala, majd vallási témákra terelődött a beszélgetés. Szó volt Istenről, Isten létezéséről, az ember erkölcsi felelősségéről. Szász leszögezte, a történelemben nincs helye tabusításnak, azt pedig egyenesen abszurdnak tartja, hogy a törvény szigorával sújtsanak le a kétkedőkre, hiszen egy-egy új dokumentum napvilágra kerülése gyökeresen felforgathatja az eddigi tudásunkat gyakorlatilag bármiről. Mivel korábban már felmerült Isten létezése, mint tény, ezért a beszélgetés kitért arra is, ezt hogyan lehet bizonyítani? Szász emellett 5 érvet hozott fel. A katolikus egyház állapotára is kitértek, itt igen meglepő dolgok is elhangoztak. Kiderült, akár egy egyházszakadást sem lehet kizárni, noha a felforgató erőknek ez egyértelműen nem érdeke.

Jul 14, 20241h 5m

A madárinfluenza lesz az új Covid? / NYÍLT SISAK

A Nyílt Sisak nyári szünet előtti utolsó adásában beszéltünk arról, hogy Magyarország július 1-jével vette át a soros elnökséget az Európai Unió élén, ezzel kapcsolatban Orbán Viktor Kijevbe utazott, hogy Zelenszkij elnökkel tárgyaljon a béke megteremtésének lehetőségéről és az ukrán–magyar kapcsolatok aktuális kérdéseiről. Majd Joe Biden demokrata párti amerikai elnök és Donald Trump republikánus párti volt amerikai elnök televíziós elnökjelölti vitájáról volt szó, melyben Biden csúfosan leszerepelt, megerősítette a korával és alkalmasságával kapcsolatos aggodalmakat. Végül arról szólt a vita, hogy a madárinfluenza lesz-e az új Covid. Vendégek: Fiala János – riporter, Schiffer András – ügyvéd, Horváth Tamás – a Magyar Jelen főszerkesztője, Szakács Árpád – könyvkiadó, publicista Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita 00:00:00 Orbán Viktor Kijevben 00:26:25 Trump-Biden elnökjelölti vita 00:50:42 A madárinfluenza lesz az új Covid? #politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #külpolitika #NER #OrbánViktor #Kijev #Biden #Trump #választások #Amerika #SchifferAndrás #SzakácsÁrpád #FialaJános #HorváthTamás

Jul 7, 20241h 16m

Kovács Kálmán: "Bognár György a Fradi és a válogatott élén is megállná a helyét”

A Jelen Podcast aktuális adásában Kovács Kálmán 56-szoros magyar válogatott labdarúgóval beszélgetett Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője. A beszélgetés során többek között szóba került: - a magyar futball jelenlegi helyzete, - az NB I-ben játszó idegenlégiósok minősége, - a magyar és a külföldi edzők közötti különbség, - valamint az, hogy Bognár György, a Paks vezetőedzője megállná a helyét a Fradi és a válogatott élén is. Továbbá téma volt természetesen az 1984-es ifjúsági Európa-bajnokságon szerzett aranyérem, a brazilok ellen lőtt legendás gól 1986-ból, illetve az, hogy Kovács Kálmánnak mit jelent a Kispest.

Jun 18, 20241h 4m

Mi a valódi tétje a június 9-i választásoknak? / NYÍLT SISAK

A Nyílt Sisak legutóbbi adásában beszéltünk a hazai pártok kampányairól és a budapesti főpolgármester-jelöltekről. Egyesével elemezték vendégeink a politikai szervezetek lehetőségeit. Szóba került a DK kapcsán a Gyurcsány általi hergelés, melynek most látszik majd a következménye, mely mérgezően hathat a tömegre. Kiveséztük, mire lesz elég az Orbán-gyűlölet vagy Magyar Péter magának vett „csigaháza”. Beszéltünk a Momentum, a Jobbik és az LMP kevés esélyéről, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt tevékenységének vicces, avagy nem vicces jellegének működőképességéről, a Mi Hazánk várható mandátumainak a számáról. Beszéltek a vitapartnerek a kampány kapcsán az elmúlt hetek EP-listavezetői vitáinak eredményéről. Az adásból megtudható az Európai választások tétje, az elszámoltatás és az, hogy erre egyetlen párt képes csupán. Illetve, hogy vajon az európai érdekek kifejeződhetnek-e a jövőben az Európai Parlamentben. Azonban az idő rövidsége miatt erre a következő adásban térünk vissza részletesen. Vendégek: Fiala János – riporter, Schiffer András – ügyvéd, Horváth Tamás – a Magyar Jelen főszerkesztője, Szakács Árpád – könyvkiadó, publicista Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita 00:00:00 A hazai kampány elemzése 00:38:29 A budapesti főpolgármester-jelöltekről #politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #külpolitika #NER #OrbánViktor #EP #kampány #MagyarPéter #MiHazánk #SchifferAndrás #SzakácsÁrpád #FialaJános

Jun 7, 202459 min

Magyarországot kell képviselni az EU-ban, vagy az EU-t Magyarországgal szemben? / NYÍLT SISAK

A Nyílt Sisak legutóbbi adásában a köztelevízióban sugárzott csütörtök esti EP-listavezetői vitát elemezték vendégeink. Mind a 11 listavezetőt meghívta az MTVA a vitára, ahol 3 témáról 2-2 percben beszélhettek a listavezetők, egyrészt az Európai Unió védelméről és a migrációról beszéltek, végül választhattak, hogy a mezőgazdaság vagy demokrácia és jogállam témakörét részletezik. A Nyílt Sisak vendégei a listavezetők megszólalásait különbözőképpen értékelték, azonban abban egyetértettek, hogy kevés szó esett az EP jövőbeli feladatairól, inkább a kormány belpolitikai hibái kerültek terítékre. Az, hogy ez helyénvaló volt-e vagy sem, vagy miért volt ez így, arról kisebb vita bontakozott ki. Majd arról beszélgettek, hogy megszavazásra kerül-e a Mi Hazánk által benyújtott Alaptörvény-módosító javaslat a plenáris ülésen, mely alkotmányos védelmet ad a készpénzünknek, miután másodszorra már átment a javaslat az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságában, így tárgysorozatba veheti a parlament. Vendégeink keresték az okokat, mi lehet a magyarázat arra, hogy először nem, most pedig egyöntetűen megszavazta a Bizottság ezt a javaslatot. Elemezték, hogy szabadságjogot ad-e a készpénzhasználat, és azt is, hogy kik erőltetik a háttérből a digitális világot, az egyre intenzívebb kontrollt. Ehhez kapcsolódott utolsó témánk, hogy a Világgazdasági Fórum szerint korlátozni kell az emberek tulajdonában lévő autók számát, mert csak így lehet a bolygó megmentését segíteni, illetve ez az alapja az éghajlatváltozás elleni küzdelemnek. Latolgatták a meghívottak, hogy mennyire lehet az emberek torkán lenyomni azt, hogy a családok lemondjanak az egyik autóról, később a megmaradtat is állami tulajdonba adják. Szó esett arról, miért nem a nagy cégeknél, gyáraknál keresik a környezetvédelem lehetőségét, és lerántottuk a leplet arról, hogy ez miért is éri meg bizonyos globális hatalmaknak. Vendégek: Magyar Dávid – rádiós műsorvezető, Hont András – az Átlátszó újságírója, Tóth Máté – ügyvéd, energiajogász, Kónyi - Kiss Botond – a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita 00:00:00 EP-listavezetői vita 00:38:01 Alkotmányos védelmet kaphat a készpénz? 00:54:03 Meddig lehet magántulajdonban az autónk? #politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #külpolitika #NER #OrbánViktor #EP #kampány #MTVA # DobrerKlára # DonáthAnna # MagyarPéter #DeutschTamás #ToroczkaiLászló #készpénz #MiHazánk #magántulajdon #VilággazdaságiFórum #szakacsarpad.com #HontAndrás #TóthMáté

Jun 2, 20241h 13m

Akarunk-e Európai Egyesült Államokat? / NYÍLT SISAK

A Nyílt Sisak legutóbbi adásában szó volt az EP-listavezetők Partizán YouTube csatornáján folytatott vitájáról, melyen Dobrev Klára (DK–MSZP–Párbeszéd), Donáth Anna (Momentum), Le Marietta (Magyar Kétfarkú Kutya Párt), Toroczkai László (Mi Hazánk Mozgalom) vettek részt. Vendégeink véleményezték Magyar Péter és Deutsch Tamás távolmaradását is. Megbeszélték, hogy melyik listavezetőnek miért volt hasznos a vita, és ki tudott leginkább a választóihoz szólni, azt is, hogy melyek voltak a legmeghatározóbb gondolatok és mely nézetek a legfontosabbak most az EP választások kapcsán. Majd arról folyt a vita, hogy valóban hozzáférhettek-e az oroszok a külügyminisztérium kommunikációs csatornáihoz vagy Szijjártó Péter állítása igaz, miszerint csak egy választási manipuláció zajlik az ellenzéki média részéről. Vendégek: Fiala János – riporter, Schiffer András – ügyvéd, Horváth Tamás – a Magyar Jelen főszerkesztője, Szakács Árpád – könyvkiadó, publicista Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita 00:00:00 Partizán EP-vita 00:39:45 orosz kémhálózat #politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #külpolitika #NER #OrbánViktor #MagyarPéter #SchifferAndrás #SzakácsÁrpád #FialaJános #EP #kampány #Partizán # DobrevKlára # DonáthAnna # LeMarietta #ToroczkaiLászló

May 26, 202459 min

„Orbán Viktor miniszterelnököt félrevezették a tanácsadói” – Szakács Árpád interjúja Balogh Péterrel

A víz a legfontosabb éltető erőnk, ha az nincs, az aszály egyre nagyobb gond lesz, ennek a szörnyű hatásait pedig minden magyar ember érezni fogja – nyilatkozta a Magyar Jelen podcast műsorában Balogh Péter geográfus. Mint fogalmazott: a megoldhatatlannak tűnő problémára kézenfekvő megoldás kínálkozik, de a politikai lobbik, az észszerűtlen agrártámogatási rendszer miatt nem lehet a helyzetet orvosolni, ráadásul a kérdésben Orbán Viktor miniszterelnököt is félrevezetik (https://greenfo.hu/hir/szigoruan-titkos-nyilt-level-az-ostobasagokat-allito-orban-viktornak/) a tanácsadói. A témában Balogh Péter korábbi előadását is ajánljuk nézőink figyelmébe: https://www.youtube.com/watch?v=zCEaMELz6To https://www.youtube.com/watch?v=yKmFAMZJHeo

May 22, 20241h 6m

"A legdurvábban manipulálnak minket"/NYÍLT SISAK

A Nyílt Sisak legújabb adásában szó volt arról, hogy az Európai Uniót érintő fontos kérdésekben EP-listavezetői vitát szervez a közmédia a korábbi bizonytalan helyzet után. Majd vendégeink kitértek arra, hogy képes-e a média manipulálni a választásokat? Milyen a nyilvánosság helyzete a pártok számára? Mennyire uralja a médiát a Fidesz, illetve a többi pártnak milyen lehetősége van? Végül arról volt szó, hogy milyen okai és milyen következményei lehetnek annak, hogy meglőtték Robert Fico szlovák miniszterelnököt. Vendégek: Magyar Dávid – rádiós műsorvezető, Ábrahám Róbert – médiaszemélyiség, Szakács Árpád – könyvkiadó, publicista, Kónyi-Kiss Botond – a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita 00:00:00 EP-listavezetői vita 00:18:30 Képes-e a média manipulálni a választásokat? 00:46:42 Merénylet a szlovák miniszterelnök ellen #politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #SzakácsÁrpád #EP #média #RobertFico

May 19, 20241h 3m

"Olyan EP-képviselőkre van szükség, akik elszámoltatják az EU-t" / NYÍLT SISAK

A Nyílt Sisak legutóbbi adásában szó volt arról, hogy miért veszélyes a WHO pandémiaszerződése, és milyen következményei lesznek a magyar emberekre nézve. Ennek kapcsán szóba került a globális megfigyelés, az egészségügyi veszélyhelyzet és egyéb korlátozó, ellenőrző eljárások. Majd az EP-választások tétje került terítékre a műsorban, vendégeink megvitatták, hogy mik a legfőbb veszélyek és hogy melyik párt milyen programot hirdet, mit képvisel majd. Beszéltek arról is, miért kell elszámoltatni az Európai Parlamentet, az Európai Bizottságot és Ursula von der Leyent. Végül arról folyt a vita, hogy miről tárgyal három napig Hszi Csin-ping kínai elnök és négyszáz fős delegációja Magyarországon és hogy ez jó-e nekünk, magyaroknak? Vendégek: Fiala János (riporter), Schiffer András (ügyvéd), Tóth Máté (ügyvéd, energiajogász), Szakács Árpád (könyvkiadó, publicista) Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita 00:00:00 A WHO pandémiaszerződése 00:36:11 Az EP-választás tétje 00:58.04 A kínai elnök Magyarországon #politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #külpolitika #NER #OrbánViktor #EP #WHO #SchifferAndrás, #pandémiaszerződés #kínaielnök #TóthMáté #SzakácsÁrpád

May 12, 20241h 15m

Az önellátás lehet a túlélés B-terve? – Exkluzív interjú Kiss Zoltán Nitaival

A Covid-diktatúra alatt a mindent behálózó félelem árnyékában a reménynek, a tudatosságnak egy kis csírája kelt életre. Kiss Zoltán Nitai, számos jógaiskola alapítója elindította az egyik közösségi platformon a Legyen B-terved csoportot, „önellátás, szabadság” jelmondattal. A közösség rövid idő alatt 120 ezer követőre talált. Mára B Plan néven saját közösségi platformot hoztak létre. A Jelen Podcast legújabb adásában Szakács Árpád vendége Kiss Zoltán Nitai, a Legyen B-terved csoport és a B Plan közösségi oldal alapítója, a téma pedig az önellátás és a szabadság jelentősége, illetve az, hogy miként vonjuk ki magunkat a félelem hatása alól.

May 8, 202459 min

Influenszerekkel támad az amerikai befolyásolási hálózat / NYÍLT SISAK

A Nyílt Sisak legújabb adásában szó volt arról, hogy helyes-e az, hogy az influenszerek egyre inkább foglalkoznak politikai témákkal. Az ürügyet az adta, hogy Dancsó Péter, a Videómánia Youtube-csatorna tulajdonosa új videójában azokat az influenszereket kritizálta, akik ellátogattak David Pressman amerikai nagykövethez. Beszéltünk arról is, hogy milyen káros hatásai vannak a digitális világnak gyermekeinkre nézve, hogyan kellene ezzel a problémával foglalkoznia a kormánynak, és kell-e korlátozni a pornográf tartalmakat. Végül szó esett arról, hogy egyre több volt baloldali vagy kétes múltú jelölt indul fideszesként a választásokon. Vendégek: Hont András (az Átlátszó újságírója), Schiffer András (ügyvéd), Horváth Tamás (a Magyar Jelen főszerkesztője), Kónyi-Kiss Botond (a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke) Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita 00:00:00 influenszerek 00:28:07 gyermekeinkre leselkedő digitális veszélyek 00:48:05 választási kampány, jelöltek #politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #külpolitika #NER #OrbánViktor #DancsóPéter #MagyarPéter #SchifferAndrás, #HontAndrás, #influenszerek, #digitálisVeszélyek #kampány, #jelöltek

May 5, 20241h 3m

Miért ennyire drága az üzemanyag Magyarországon? / NYÍLT SISAK

A Nyílt Sisak legújabb adásában szó volt az EP és önkormányzati választási kampány kapcsán a pártok jelöltállításáról és az EP-listák támogatottságáról, és vitázunk arról, hogy való-e az EP-be a Facebook londoni jogtanácsosa és egy tiktoker-influenszer, akik Magyar Péter jelöltjei. Beszélünk arról, hogy miért nem kártalanítja a kormány azokat a családokat, akiket jogtalanul tettek tönkre a végrehajtók, végül arról, hogy mit tehetne a Fidesz az üzemanyagárak csökkentése érdekében. Vendégek: Fiala János (riporter), Schiffer András (ügyvéd), Szakács Árpád (könyvkiadó, publicista) Tóth Máté (ügyvéd, energiajogász) Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita

Apr 28, 20241h 2m

Hogyan manipulálnak? Mi számít hiteles információnak? – interjú Földi Lászlóval

Szinte mindennap azt tapasztaljuk, hogy a körülöttünk lévő világban már semmi nem az, aminek látszik, mintha egy káosz forgatagában telnének a mindennapjaink, amit beárnyékol a félelem is. De vajon hogyan őrizzük meg a normalitást, miként álljunk ellen azoknak, akik nyomást gyakorolnak ránk? Mások mellett ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat Földi László titkosszolgálati szakértővel, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumi elnökével.

Apr 24, 202454 min

Ki áll Magyar Péter mögött? / NYÍLT SISAK

A Nyílt Sisak legújabb adásából kiderül, hogy Magyar Péter adományokból tud milliókat költeni, vagy áll mögötte valaki, a Fidesz, Csányi Sándor vagy az amerikai háttérhatalom pénzeli? Megtudjuk, hogy milyen szerepet tölt be NoÁr, Duda Éva, Duda Ernő virológus, (Karikó Katalin mentora) és Nagy Ervin az újdonsült messiás közvetlen közelében. A vitapartnerek boncolgatják, miért nem vonatkozik a 40 év munka után járó nyugdíjkedvezmény a férfiakra is. A nyugdíjas évek betegségein keresztül az egészségügy helyzetét is elemzik, rávilágítva, honnan lehetne anyagi forrásokat szerezni annak fejlesztésére, s hogy ez miért nem célja a kormánynak. Végül beszélgetnek Irán Izrael elleni dróntámadásáról és annak előzményeiről, s vita alakul ki arról, hogy miért ilyen egyoldalú a média a konfliktus kapcsán. Vendégek: Forgács István (felzárkózáspolitikai szakértő), Kónyi-Kiss Botond (a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke), Magyar Dávid (rádiós műsorvezető), Szakács Árpád (könyvkiadó, publicista) Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita

Apr 21, 20241h 10m

Hogyan döntsük meg a NER-t? Akarunk-e megfigyelőállamban élni? /NYÍLT SISAK

A Nyílt Sisak legújabb adásában szó volt arról, hogy kormányellenes demonstrációt tartott a Kossuth téren Magyar Péter, ahol megjelent Márki-Zay Péter és Tordai Bence is. Vendégeink beszélgettek arról, hogy átvette az alapítóktól a Legyél a változás! Egyesületet, melyben olyan globalista nevek jelennek meg, mint NoÁr és a Tanítanék Mozgalom. Szóba került Magyar Péter választott pártja, a Tisztelet és Szabadság Párt, melynek alelnökévé választották. Megtudjuk, hogy tervük egy modern európai Magyarországot építeni. Vendégeink vitatkoztak arról, hogy megfelelő lehet-e bármilyen alternatíva a NER-rel szemben és hiteles lehet-e a megdöntésében az a Magyar Péter, aki még idén is hatalmas fizetéseket kapott onnan. Az adás második felében a digitális állammal kapcsolatos kételyek kerültek terítékre, hiszen az Országgyűlés megkezdte az ezzel összefüggő törvénymódosítások általános vitáját. Vendégek: Fiala János (riporter), Schiffer András (ügyvéd), Szakács Árpád (könyvkiadó, publicista) Tóth Máté (ügyvéd, energiajogász) Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita 00:00:00 Magyar Péter pártja 00:42:09 Digitális állampolgárság #politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #NER #OrbánViktor #DigitálisÁllampolgárság #NoÁr #MagyarPéter #SchifferAndrás #TóthMáté #SzakácsÁrpád #FialaJános

Apr 14, 20241h 4m

“Antall József gátlástalanul lehallgattatott mindenkit”

A Jelen Podcast legújabb vendége Raffay Ernő történész volt, őt Szakács Árpád publicista, könyvkiadó kérdezte. Az ukránok és a horvátok mit köszönhetnek a magyaroknak? Kik és miért lehetetlenítették el Raffay Ernő oktatói karrierjét? Miért támogatja a magyar kormány a ma is titkosan működő szabadkőműves szervezeteket? Számos kérdés mellett ezekre is keressük a válaszokat Raffay Ernő történésszel, aki Orbán Viktort megelőzve már 1989. március 15-én Szegeden több tízezer ember előtt követelte a szovjet csapatok azonnali távozását Magyarországra.

Apr 10, 20241h 19m

Bárki, aki kiáll a béke mellett és az ukrajnai háború folytatása ellen, az orosz ügynöknek számít

A Nyílt Sisak legújabb adásában szó volt arról, hogy hosszabb távú, stratégiai együttműködést kötött a DK, az MSZP és a Párbeszéd. A három párt közös EP- és fővárosi listát állít a június 9-i választáson, és a 2026-os országgyűlési választáson is együtt indulnak. Vendégeink beszéltek arról is, hogy a DK a Momentummal is széles körű megállapodást írt alá, így a tavaly emlegetett többé „befogott orral” sem működnek együtt narratíva megdőlt, hiszen a megállapodás egyik sarokköve, hogy mindkét párt kölcsönösen támogatja a másik fél 2019-ben győztes polgármestereit. A következő témában gyökereitől kezdve elemezték a Kádár-rendszerig visszanyúló végrehajtó-maffia hálózatot. Az adásból kiderül, milyen kapcsolatban áll a rendőrséggel, a katonai elhárítással, az igazságszolgálatás más szereplőivel. Megtudjuk, hogyan élte túl a rendszerváltást és a kormányváltásokat, és évtizedek óta milyen dinasztikus családi kapcsolatok tartják össze, ahogy azt is, hogy Magyar Péter jogi képviselője Dr. Bárándy Péter is mélyen érintett ebben a maffiahálózatban. Az, hogy megoldást jelent-e egy új alkotmány a beszélgetőpartnerek szerint, ez is kiderül az adásból. Végül megtudjuk, kit talált meg Magyarországon az a cseh kémelhárítás, amely kormány az egyik legnagyobb haszonélvezője az ukrajnai háborúnak, és kiderül Szakács Árpádnak van-e szerepe van az orosz befolyásolási hálózathoz, s hogy milyen rágalmakkal állt elő Hadházy Ákos a közösségi oldalán. Az is nyilvánvalóvá válik a beszélgetés során, hogy bárki, aki kiáll a béke mellett és az ukrajnai háború folytatása ellen, az orosz ügynöknek számít, hiszen nyakunkon vannak az EP-választások és beindult a politikai kampányok egyik nagy fegyvere a karaktergyilkosság. Vendégek: Ábrahám Róbert (médiaszemélyiség), Horváth Tamás (a Magyar Jelen főszerkesztője), Szakács Árpád (könyvkiadó, publicista), Dr. Tóth Máté (ügyvéd, energiajogász) Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita

Apr 7, 20241h 9m

Magyar Péter "feltárta" az ügyet, amit a Mi Hazánk már 4 éve felgöngyölített

A Nyílt Sisak legújabb adásában szó volt Magyar Péter hangfelvételéről és arról, hogy a végrehajtó-maffia ügyeit a Mi Hazánk már 2020-ban felgöngyölítették és arról, hogyan lehetséges, hogy ilyen feltűnően mindenhol megjelenik a médiában, honnan szerzett 100 fős jogi csapatot, egyáltalán hiteles lehet-e amit mondd, indulhat-e az Európai Parlamenti választásokon. Majd vendégeink arról vitáztak, hogy milyen hatása lesz annak, hogy Brüsszelben Szijjártó Péter a korábbi vétók után hozzájárult, hogy az Ukrajnának küldött fegyvereket kifizessék a tagállamoknak. Négy hónap alatt ez a harmadik hátraarc a kormány részéről Ukrajna ügyében. Végül arról beszélgettek a meghívottak, hogy lesz-e alkotmányos jog a készpénzhasználat, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából Lázár János már másodszor tárgyalt Toroczkai Lászlóval a készpénzhasználat jövőjéről. Vendégek: Fiala János (riporter), Schiffer András (ügyvéd), Szakács Árpád (könyvkiadó, publicista) Tóth Máté (ügyvéd, energiajogász)

Mar 31, 20241h 8m

A Mi Hazánk EP-képviselőjelöltje, akinek a könyvét Orbán is kötelezőként ajánlotta

Dr. Borvendég Zsuzsanna történész könyvei több mint 50 ezer példányban jelentek meg, kutatásai szó szerint újraírták hazánk második világháború utáni történelmét. A szerző elsőként tárta fel a kommunista diktatúrában Magyarországot kifosztó pénzügyi maffia módszereit, azt a globális hálózatrendszert, amelynek ma egyik központja Brüsszelben van. A június 9-i EP-választásokon az ismert történészt a Mi Hazánk Mozgalom befutó helyen jelölte. Szakács Árpád arról kérdezte Dr. Borvendég Zsuzsannát, hogy milyen célokkal, tervekkel készül az Európai Parlamentbe, és miért tartja a Mi Hazánkat olyan hiteles politikai erőnek, amelynek küldetését, programját maga is fel tudja vállalni.

Mar 24, 20241h 15m

"Magyar Pétert Orbán tartotta el, most pedig a Gyurcsány-nyugdíjasok álommanökene”/ NYÍLT SISAK

A Nyílt Sisak legújabb adásában vendégeink vitatkoztak arról, hogy vajon miért vonja be a kormány a kínai rendőröket az ország közbiztonságának megőrzésébe, illetve milyen hatásköröket kapnak Magyarországon ezek a külföldi hatóságok. Élénk szóváltás alakult ki arról, hogy a gödi akkumulátorgyár 88 tonnás szennyezése milyen mulasztások következménye és miként lehetne ezt orvosolni, illetve hogy szükség van-e egyáltalán ilyen gyárakra hazánkban. Végül Magyar Péter pártjáról és lehetőségeiről beszélgettek a vendégeink, latolgatva az esélyeit, megállapítva, hogy az EP-választást már lekéste. Vendégek: Hont András (az Átlátszó újságírója), Kónyi-Kiss Botond (a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke), Pityinger László (rapper, youtuber), Tóth Máté (ügyvéd, energiajogász) Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita 00:00:00 kínai rendőrök Magyarországon 00:25:01: a gödi gyár környezetszennyezése 00:55:19: Magyar Péter pártja #politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #külpolitika #Orbán Viktor #Kína #rendőrség #közbiztonság #Göd #akkumulátorgyár #szennyezés #MagyarPéter #párt #HontAndrás #TóthMáté #Dopeman #PityingerLászló

Mar 17, 20241h 9m

Mit tudunk az új köztársasági elnökről? Vita a svéd NATO-csatlakozás következményeiről / NYÍLT SISAK

Az adásban vendégeink elemezték az Országgyűlés tavaszi ülésszakának miniszterelnöki nyitóbeszédét és az ellenzéki frakcióvezetők által felvetett problémákat, kérdéseket, illetve az azokra adott miniszterelnöki válaszokat. Ennek kapcsán a vitapartnerek beszéltek a gyermekvédelemről, a ki nem vizsgált Covid-oltások mellékhatásairól, a készpénz alkotmányos védelmének Fidesz általi leszavazásáról. Vitatkoztak az új köztársasági elnök személyéről, eredményeiről, értékeiről, múltbeli tevékenységéről, illetve a köztársasági elnökválasztás módszereiről, arról, hogy vajon előnyös lenne-e, ha a nép választaná a köztársasági elnököt. Végül szó volt az elmúlt 3 hónap legfontosabb külpolitikai eseményeiről, az ukrán EU-csatlakozási tárgyalások, Ukrajna pénzügyi támogatásának és a svéd NATO-csatlakozás kormány általi megszavazásáról, és ezeknek bel- és külpolitikai súlyos következményeiről. Vendégek: Fiala János (riporter), Schiffer András (ügyvéd), Szakács Árpád (könyvkiadó, publicista) Tóth Máté (energiajogász) Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita

Mar 3, 20241h 12m

“A magyarokat és a bolgárokat összeköti a közös hun-szittya örökség”

A Jelen Podcast aktuális adásában Szekeres Tamással, a bolgár Újjászületés Mozgalom külkapcsolati koordinátorával beszélget Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője. Az interjú során többek között szóba kerül a magyarokat és a bolgárokat összekötő hun-szittya örökség; a bolgár társadalom családközpontúsága; valamint az Újjászületés Mozgalom és a vele szövetséges Mi Hazánk Mozgalom esélye a közelgő európai parlamenti választásokon. A Szekeres Tamással való beszélgetést 2024. január 28-án rögzítettük.

Feb 25, 202459 min

Milyen alapon szól hozzá a baloldal a gyermekvédelemhez? / BUNKER

A BUNKER aktuális adásában Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője; Incze Béla, a Légió Hungária vezetőségi tagja; Lipták Tamás “Aldo”, a Jobbszélső Telegram-csatorna szerkesztője; valamint Lantos János Mi Hazánk-kabinetvezető beszélgettek: - a Becsület Napja hétvégéjéről, - a pedofilmosdató bicskei igazgatóhelyettes kegyelmi ügyéről, - a készpénzhasználat jogáról, -valamint arról, hogy Mészöly Géza, az Újpest FC vezetőedzője sajátos módon dicsérte meg csapata nigériai játékosát. A műsort ezúttal is Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője vezette.

Feb 20, 20241h 6m

Vita a gyermekvédelemről és a kegyelmi botrányról / NYÍLT SISAK

A legújabb adásban szó volt: -Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról, Balog Zoltán vagy éppen Orbán Viktor felelősségéről; -Magyar Péter állításairól; -A gyermekvédelmi törvény hatásáról és arról, hogy kiktől is kell megvédeni a gyerekeket: -A társadalmi és közéleti közbeszéd problémájáról; -A baloldal, az ellenzék szerepéről; -A Fidesz kommunikációjáról és Rogán Antal helyéről. Vendégek: Pankotai Lili (aktivista), Tóth Máté (a Tibi Atya brand egyik alapítója), Deák Dániel (politikai elemző), Horváth Tamás (a Magyar Jelen főszerkesztője) Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra

Feb 18, 20241h 9m

Hollandok a globalisták fogságában

Thierry Baudet 2017 óta tagja a holland parlamentnek, a Fórum a Demokráciáért (FvD) alapítójaként és elnökeként. Emellett számos bestseller szerzője. Két könyvét magyarra is lefordították. A Covidról szóló könyve, "A Covid rulett" nagy sikert aratott Magyarországon. Bár miniszteri pályára szánták, Thierry Baudet a hagyományos politikai rendszerrel való szakítást választotta, amikor szembeszállt a Covid-politikával, majd az ukrajnai háborúval kapcsolatos politikával. Azóta - a legutóbbi választásokon elszenvedett kudarc ellenére - több mint 60 000 aktív aktivista támogatja pártját, amely a taglétszámot tekintve a vezető holland párt. Ebben az interjúban beszél az ellene elkövetett brutális Antifa-támadásokról, a holland gazdák válságáról, Wildersről, a Covidról és arról, hogy mit vár az elkövetkező évtizedektől Európában.

Feb 11, 202442 min

Az Antifa gyökerei, módszerei és a hazai antifasizmus mítoszai / VÉDVONAL

Milyen gyökerei vannak a nemzetközi és a hazai Antifának? Létezik-e baloldali hálózat, amelynek része az Antifa? Van-e történelmi hagyománya a magyarországi antifasizmusnak? Erről beszélgetett Barcsa-Turner Gábor, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetője, Csarnai Márk történész, Halász Géza, a Betyársereg tagja és Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője a Védvonal- Történelmi Podcastben, a budapesti támadássorozat egyéves évfordulóján.

Feb 7, 202455 min

Vita a pedagógusbérekről, világháborúról, Kárpátalja helyzetéről

A pedagógus bérfejlesztési programról és az oktatás helyzetéről, arról, hogy elégséges-e a jelenlegi, sok esetben a 32 %-ot el sem érő bérfejlesztés, hogy a pályán tartsa, vagy a pályára vonzza a pedagógusokat. Vendégeink latolgatták azt is, hogy kiterjedhet-e a háború egész Európára, illetve, hogy az ezzel való fenyegetőzés hová vezet, és kinek az érdekeit szolgálja a háborús készültség és egy űjabb világháború. Végül arról vitáztak a meghívottak, hogy ha a Mi Hazánk Mozgalom Magyarország nevében igényt tart Kárpátaljára, ez pozitívan vagy negatívan érinti jelenleg a külhoni magyarokat. Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita 00:00:00 Pedagógus bérfejlesztési program 00:29:43 Kitörhet-e a harmadik világháború? 00:52:27 Kárpátalja visszacsatolásának kérdése

Feb 4, 20241h 8m

„Életem legrosszabb döntése volt, hogy politikus lettem”

A '90-es évek legismertebb rendőre volt, mindenki sztárzsarunak hívta. Doszpot Péter az elsők közt ért oda az Aranykéz utcai robbantás helyszínére, az ő csoportja kapcsolta le a bolti sorozatgyilkost, - aki elfogása előtt beépült a BRFK gyilkossági nyomozói közé - és ő vezette a nyomozást az 1996-ban kezdődött leszámolássorozat legtöbb gyilkossági ügyében. Pályája csúcsán hagyta ott a rendőrséget, majd 2002-ben meghozta élete legrosszabb döntését, az MSZP színeiben országgyűlési képviselő lett.

Jan 28, 20241h 11m

Ki veszi el a magyarok munkáját? Vita a vendégmunkásokról és a közlekedésről / NYÍLT SISAK

Ebben az adásban szó volt: Arról, hogy indiai vendégmunkások laknak a Bakonyban lévő Nagy-Magyarország Parkban, miközben korábban Bayer Zsolt és a Fidesz-kommunikáció óriásplakátokon hirdette, hogy senki sem veheti el a magyarok munkáját; A tömegközlekedés változásairól, új kedvezményekről, készpénzmentes fizetésről, Lázár János és Karácsony Gergely csatározásairól és ennek hatásairól. Vendégek: Magyar Dávid (műsorvezető), Schiffer András (ügyvéd), Ábrahám Róbert (médiaszemélyiség), Zagyva Gyula (volt országgyűlési képviselő) Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra

Jan 21, 20241h 4m

"Az nekünk nem olyan nagy baj, ha Ukrajna megszűnik"

Budaházy Györggyel beszélgettünk az elmúlt évek legfontosabb kérdéseiről. Szó esett a világban zajló nagy konfliktusokról is, mint az orosz-ukrán háború, valamint az izraeli-palesztin ellentét. A beszélgetés belpolitikai témákat is érintett, kiemelten a Rogán Antalékhoz köthető digitális állampolgárság tervezetét, a készpénz eltörlését, illetve felmerült az is, milyen hatással van az algoritmus a magyar fiatalokra.

Jan 14, 202459 min

Vita az oltásokról és az energiaárakról

Az adásban szó volt arról, hogy Karikó Katalin Nobel-díját Bill Gates a 2023-as esztendő legjelentősebb történésének nevezte, kérdés, hogy ennek milyen jelentősége, mögöttes tartalma van. Beszéltünk arról is, hogy milyen felelőssége van a kormánynak a magas rezsiárakban, illetve, hogy miért ennyire követhetetlen például az MVM számlázási rendszere.

Jan 7, 20241h 0m

„A Trianoni békeszerződés ratifikációját meg se szavazta a Nemzetgyűlés”

Vizi László Tamással, a Kodolányi János Egyetem rektorával, a Magyarságkutató Intézet korábbi tudományos főigazgató-helyettesével beszélgettünk egyetemalapításáról, a Magyarságkutatónál töltött éveiről és kutatásairól, például a Trianoni békediktátumot aláíró Benárd Ágost életéről, aki utálta Szálasit, de belépett az SS-be, majd megszökött a börtönből és évtizedekig álnéven élt.

Dec 19, 202350 min

Vita a demokráciáról, választási törvényről, háborúról és halálról / NYÍLT SISAK

A 2023-as év utolsó adásában (legközelebb január 7-én jelentkezik a Nyílt Sisak) szó volt: Arról, hogy megszavazták a választási törvény módosítását, visszaállítják a listás választási rendszert a fővárosban; Ukrajna EU-csatlakozásáról, melyet Orbán Viktor végül nem vétózott; A gázai háborúról és a kormány Izreal-pártiságáról; Az eutanázia kapcsán az élethez és a méltósághoz való jogról. Vendégek: Kukorelly Endre (író), Puzsér Róbert (publicista, rádiós műsorvezető), Hegedűs Loránt (református lelkész), Zagyva Gyula (volt országgyűlési képviselő) Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra 00:00:00 választási törvény 00:45:17 háborúk 01:00:29 eutanázia #politika #vita #közélet #vélemény #Magyarország #Budapest #fidesz #kormány #Európa #Unió #Brüsszel #háború #palesztin #Izrael #Ukrajna

Dec 17, 20231h 16m