
HetiVálasz
431 episodes — Page 6 of 9

S4 Ep 23Mi van a pápalátogatás kulisszái mögött? Kuzmányi István és Szőnyi Szilárd válaszol
Ferenc pápa 41. külföldi látogatása lesz a péntektől vasárnapig tartó budapesti apostoli út. Mi a jelentősége? Üzen-e bármit a politikának? Kuzmányi István, a Magyar Kurír katolikus hírportál főszerkesztője és Szőnyi Szilárd újságíró válaszol Vörös Szabolcs kérdéseire.

S4 Ep 22„Eddig csak két ország járt úgy, mint mi. Ez katasztrófa" – Radnai Károly az amerikai-magyar gazdasági kapcsolatokról
Csak a Holland Antillákkal és Máltával történt meg, ami Magyarországgal, hogy az USA felmondja a jó gazdasági együttműködéshez nélkülözhetetlen adóegyezményt. Ez kisebb katasztrófa – mondja podcastunkban Radnai Károly, az Andersen Adótanácsadó Zrt. vezérigazgatója, az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara adóbizottságának elnöke. A nemzetközi adószakértőt a múlt heti újabb kitiltási botrány apropóján hívtuk a HetiVálaszba, hogy átbeszéljük az USA–Magyarország-csörte legfontosabb vetületeit. Mi van a háttérben? Mi adja a vita igazi tétjét? Miben van igaza a magyar kormánynak? Műsorvezető: Ablonczy Bálint, Borbás Barna.

S4 Ep 21„Egy elfeledett nemzedéknek szeretnék emléket állítani" – Borbás Barna új könyvéről, fociról és magyar sorsokról
Aki ezt a könyvet elolvassa, nemcsak a magyar futball kezdetét, hőskorát ismerheti meg, hanem a magyar 20. század mélyebb folyamataiból is megérthet valamit – mondja a HetiVálasz podcastban Borbás Barna. Kollégánk több év kutatás után írta meg labdarúgó-ügyvéd dédapja, a magyar válogatott első gólszerzője, Borbás Gáspár életét. Az Első gól című munka legfeljebb félig sporttörténet: a mélyebb „aranyszál" benne a magyar polgárság 20. századi története, aranykora és tragédiája. Hogyan lett a Fradi csatárából zsidómentő a holokauszt alatt? Mit csinált Bajcsy-Zsilinszky Endre mellett és mit jelent, hogy szabadkőműves is volt? Podcast a Válasz Online kiadásában megjelent új könyvről. (Megrendelhető közvetlenül tőlünk: https://www.valaszonline.hu/termek/borbas-barna-elso-gol/)

S4 Ep 20„Extrém ámokfutás következhet" – Novák Attila történész Izrael válságáról
Az 1948-as államalapítás óta soha nem látott dolgok történtek az elmúlt hetekben Izraelben. A Netanjahu-kormány igazságügyi reformja ellen nemcsak az ellenzék tiltakozott, hanem a hadsereg meg a techszektor is. Az ellenállás példátlan, de az is az, hogy a hatósági eljárás alatt álló miniszterelnök szélsőjobboldali partnerei közt miniszteri posztot kaptak korábbi köztörvényesek. Netanjahu átmenetileg meghátrált, de ha túl sokat enged, azzal kormánya felbomlását kockáztatja. Miért kényszerül az amúgy nem vallásos miniszterelnök vallásos és jobboldali radikális pártokkal összeállni? Hova futhat ki a jelenlegi válság? Honnan a szimpátia Orbán Viktorral? HetiVálasz podcastunkban Novák Attila történész válaszol Vörös Szabolcs kérdéseire.

S4 Ep 19[ZöldVálasz #9] Mi van az akkugyárak építése mögött? Bodnár Zsuzsa és dr. Kiss Csaba válaszol
A ZöldVálasz akkusorozatának második részében Bodnár Zsuzsa, a Göd-ÉRT Egyesület aktivistája és Kiss Csaba környezetvédelmi szakjogász, az Environmental Management and Law Association (EMLA) igazgatója válaszol Litkai Gergely kérdéseire.

S4 Ep 18Mi van a bankcsődök mögött? Meddig tart az infláció? Szabó László közgazdász (HOLD Alapkezelő) válaszol
Gyenge láncszemek hullottak el, alaptalan a pánik, a bankrendszer sokkal jobb állapotban van, mint 2008-ban – mondja podcastunkban Szabó László közgazdász, a HOLD Alapkezelő társalapítója. Miért „kommunista duma" a felelőtlen bankárok felelősségre vonását követelni? Miért ilyen magas a magyar infláció és mikorra lehet egy számjegyű? Miért valós a jegybank és a kormány konfliktusa? Podcastunkból minden kiderül.

S4 Ep 17A háború és a legősibb magyar barátság vége: vendégünk Veronika Jóźwiak és Zeöld Zsombor
Március 23. a magyar–lengyel barátság napja, ám a korábban felváltva Magyarországon és Lengyelországban rendezett, államfői csúccsal tarkított eseményt idén sem tartják meg. Nincs kimondva, de az indok alighanem a két országnak az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos, gyökeresen eltérő álláspontja. Mi lesz így a barátsággal? Miért ennyire fontos Lengyelországnak Ukrajna? HetiVálasz podcastunk két vendége Veronika Jóźwiak, a Lengyel Külügyi Intézet (PISM) elemzője és Zeöld Zsombor Lengyelország-szakértő. A műsorvezetők: Ablonczy Bálint és Vörös Szabolcs.

S4 Ep 16Mitől lesz jó egy kosztümös mozi? Történész és hagyományőrző a magyar filmtermésről - vendégünk Paár Ádám és Mestellér János
Hadik, Aranybulla, Lovakon, nyergekben, Petőfi-film, Hunyadi-film – az utóbbi hónapokban példátlan mennyiségű magyar történelmi kosztümös és ismeretterjesztő film mozgatta a közvéleményt pró vagy kontra. Mozis kibeszélő műsorunkba két igazi profit hívtunk: Paár Ádám több mint tíz év műélvezői tapasztalatát sűrítette a tavaly megjelent, A kosztümös film történész szemmel című könyvébe, Mestellér János hagyományőrző (Keleti Szövetség) pedig több ismeretterjesztő produkciót jegyez készítőként, fegyveres statisztaként pedig részt vett nyugati produkciókban is. Műsorvezetők: Borbás Barna, Zsuppán András.

S4 Ep 15[ZöldVálasz #8] „Nem fogadnám el a táska pénzt a kínaiaktól" – autószakértő az akkugyárakról
Háromrészes sorozat indul a ZöldVálaszban az akkugyárakról. A most meghallgatható első részben Litkai Gergely Várkonyi Gábor autóipari szakértővel beszéli át a trendeket, az elektromobilitás problémáit, valamint azt, hogy mi a baj a jelenlegi EU-s szabályozással.

S4 Ep 14„Az oroszok lábon elloptak egy atomerőművet" – Aszódi Attila az ukrajnai nukleáris helyzetről
Majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt foglalták el az orosz csapatok az ukrán zaporizzsjai atomerőművet. Mi a fő kockázat a létesítménnyel kapcsolatban? Mennyire erodálja a háború az oroszok és a Roszatom kétségtelenül meglevő, évtizedek alatt felépült szakmai tekintélyét és mozgásterét? Mit szól az atombomba bevetéséről szóló, orosz részről újra és újra bedobott fenyegetésekhez? Vendégünk Aszódi Attila professzor, a BME Nukleáris Technikai Intézetének egyetemi tanára.

S4 Ep 13Mi folyik (megint) az egészségügyben? Vendégünk Kunetz Zsombor
Kedd délután, sürgősségi eljárásban fogadta el a parlament fideszes többsége azt a hétfőn benyújtott indítványt, amely jelentősen csorbítja a Magyar Orvosi Kamara befolyását, elsősorban azzal, hogy eltörli a kötelező kamarai tagságot az orvosok között. Hogyan eszkalálódott idáig a helyzet, amikor a Covid után úgy tűnhetett, megnyugodtak a kedélyek? Mi lesz így a kamarával? Miért állandó válsággóc a magyar egészségügy? HetiVálasz godcastunkban ezekről is kérdezi Kunetz Zsombor egészségügyi elemzőt Élő Anita és Vörös Szabolcs.

S4 Ep 12[ZöldVálasz #7] Földi létünk függ tőle: hogyan őrizzük a biodiverzitást? Sipos Katalin biológus és Molnár Zsolt etnoökológus válaszol (2. rész)
Mi az a Montreali Egyezmény, és mire lehet jó? Sipos Katalin biológus (WWF Magyarország) és Molnár Zsolt botanikus, etnoökológus (Ökológiai Kutatóközpont) ebben a kérdésben segítettek eligazodni a ZöldVálasz korábbi adásában, amely a bolygó ügyeit járta körül. Most, a második részben Litkai Gergely arról kérdezi beszélgetőpartnereit, hogy Magyarországra milyen hatása lesz ennek a nemzetközi egyezménynek. Noha vannak szkepszisre okot adó jelek, a felszíni víz megtartását elvileg finanszírozni fogja az új magyar rendszer is. A gazda tehát pénzt kap majd akkor is, ha víz van a területén, nem csak akkor, ha kukorica. S hogy ez miért fontos? Mert hiába kenték a nagy melegre az aszálykárt tavaly, annak a klímaváltozás csak az egyik oka. Az, amelyet legkevésbé tudunk befolyásolni. A művelés módja viszont rajtunk áll – s ez okozza a Kárpát-medencében a nagyobb gondot.

S4 Ep 11Háború és magyar magány Európában – Ablonczy Bálint az orbáni álláspont veszélyeiről
Immár Orbán Viktor is elmondta: Magyarország, a háborúban elfoglalt pozíciója miatt, egyedül maradt a szövetségi rendszereiben. Miért baj ez? Mik lehetnek a következmények? Hol bicsaklik meg a miniszterelnöki kommunikáció Ukrajnával kapcsolatban? Ezekről is szól Ablonczy Bálint minapi cikke, amelynek lényegét HetiVálasz podcastunkban bontjuk ki. A szerzőt Stumpf András és Vörös Szabolcs kérdezi.

S4 Ep 10Mi történik a honvédségnél? Vendégünk Krizbai János ny. ezredes
Lapunk múlt héten megírta: már több mint 110 tábornokot és főtiszteit érintett a Magyar Honvédség – teljes titokban előkészített – fiatalítása. Információnkat Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is megerősítette. A legfontosabb kérdések azonban továbbra is tisztázatlanok: miért egy szomszédban zajló háborúban és miért így kellett ezt meglépni? A hadsereg ugyanis nem egy multi, ahol bármikor szélnek ereszthető a menedzsment. Miért baj, ha bizonytalan az állomány, és mi olvasható ki a most felmentettek listájából? Tényleg „orosztalanítás" történik? Aki válaszol: Krizbai János ny. ezredes, a HM volt Humánpolitikai Főosztályvezető-helyettese, a Hadtudományi Társaság szakértője. A műsorvezető Vörös Szabolcs.

S4 Ep 9[ZöldVálasz #6] Bemutatjuk Magyarország első klímasemlegességi jelentését: vendégünk Huszár Andás (Green Policy Center)
A Green Policy Center ma bemutatott jelentése alapos elemzésekkel, ábrákkal, méretarányos összevetésben, vagyis Csehországhoz, Ausztiához és Portugáliához viszonyítva mutatja be hazánk teljesítményét a klímasemlegesség felé vezető úton. Mennyiben vagyunk okozói és mennyiben elszenvedői a klímaváltozásnak? Miért csak 14 százalék nálunk a megújuló energia aránya, ha az EU-átlag 37 százalék? Miért nem épít jobban a kormányzat a klímacélok rendkívül magas – 93 százalékos – társadalmi támogatottságára? A ZöldVálasz új adásában Litkai Gergely műsorvezető a Green Policy Center társalapítójával, Huszár Andrással beszélget.

S4 Ep 8„Lementünk a mágia gyökeréig" – az 50 éves Muzsikás alapítói a zene lélekformáló erejéről
Ötven éves lett a zenekar, amely után New Yorktól Tokióig tanulták meg szerte a világon, hogy mi a magyar népzene. Hangozzék bármilyen közhelyesen, a Muzsikás mára nemcsak együttes, hanem fogalom, intézmény a honi zenében. Mi a titok? Mire kapta fel a fejét még Bob Dylan hangmérnöke is? Varázslatból vagy csupa matekból épül a zene? A HetiVálasz 161. adásában ilyesmi kérdésekkel foglalkozunk Sipos Mihály hegedűs és Hamar Dániel nagybőgős segítségével.

S4 Ep 7[ZöldVálasz #5] Földi létünk függ tőle: hogyan őrizzük a biodiverzitást? Sipos Katalin biológus és Molnár Zsolt etnoökológus válaszol
Egy nemzetközi kutatás szerint az általunk termelt vegyszerek és műanyagok pusztító hatása mára felülmúlta a klímaváltozásét. „Helyzetünk egy kicsit ahhoz hasonlatos, amikor egy Lyme-kórosba villám csap egy lávafolyam közepén, ezzel véve el egy medvetámadás lehetőségét" – érzékelteti a probléma nagyságát a ZöldVálasz új adásának felvezetőjében Litkai Gergely. Miért kulcsfontosságú megőrizni a fajok sokszínűségét? Mi az a Montreali Egyezmény, és mire lehet jó? Sipos Katalin biológus (WWF Magyarország) és Molnár Zsolt botanikus, etnoökológus (Ökológiai Kutatóközpont) segítenek eligazodni a most hallható első részben, amely a bolygó ügyeit járja körül. (A második részben később a biodiverzitás magyar valóságával foglalkozik majd a ZöldVálasz.)

S4 Ep 6Merre tart Magyarország? Esélyes az EU-s kilépés? Hettyey András válaszol
Mik a magyar külpolitika kilátásai, van-e esély javítani az ország elszigeteltségén és visszanyerni a partnerek bizalmát? Abból az alkalomból beszéljük ezeket meg HetiVálasz podcastunkban, hogy Magyarország egy újabb fontos eseményen, a hétvégi cseh elnökválasztáson állt látványosan a vesztes jelölt oldalára. Műsorunk vendége Hettyey András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. A kérdezők: Ablonczy Bálint és Vörös Szabolcs.

S4 Ep 5A Bahmut-küldetés: a frontról hazatért Vörös Szabolcs kollégánk a háborús tudósítás kulisszatitkairól
Hetven órát töltött a kelet-ukrajnai húsdarálóban Vörös Szabolcs kollégánk, aki tapasztalatairól nagy riportban számolt be. Podcastunkban a Válasz Online eddigi legveszélyesebb küldetésének kulisszatitkairól mesél: például arról, hogyan létezhet normalitás egy folyamatos tűz alatt álló városban. Tényleg Amerika vív proxyháborút Oroszországgal? Az ukránok javára billentik az erőviszonyokat a héten bejelentett nyugati harckocsi-szállítmányok? Miért zaklatják a kárpátaljai magyarokat, és hogy függ ez össze a magyar kormány külpolitikájával? Műsorvezető: Ablonczy Bálint, Stumpf András.

S4 Ep 4[ZöldVálasz #4] Bizalmatlanság, agresszió? Az ökoközösség kiút lehet a társadalmi bajokból
Egy felmérés szerint a 30 évesnél fiatalabbak 46 százaléka gyakran magányos, az 50 és 65 közöttieknek közül viszont csak minden 11. ember számolt be ilyesmiről. A fiataloknál az okok között fel sem vetődik a természet és az ahhoz való viszony, holott a közösségek leépülése és a barátok elvesztése mellett a magány harmadik oka éppen ez. Litkai Gergely éppen ezért a közösségek szerepét járja körül a Válasz Online tematikus podcastjában, a Zöld Válasz idei első adásában. Nem is akármilyen közösségekét: az ökoközösségekét. Kérdezőtársa ezúttal Szenderák Gabriella, a vendégek pedig: Nyolcas Krisztina a szolnoki Jóllét Műhely Egyesülettől valamint Vida Júlia a zuglói Zuniverzum közösségtől.

S4 Ep 3Hiába győzött, kellemetlen valósággal szembesült az ellenzék – Róna Dániel a jászberényi kétharmadról
Időközi önkormányzati választást tartottak vasárnap Jászberényben, amelyen az ellenzéki jelölt kétharmaddal győzte le a Fidesz által támogatott ellenfelét. Hogyan sikerülhetett ez? Van-e a választásnak országos relevanciája? Mit üzen az eredmény az ellenzéknek, és mit a Fidesznek, miután a jelölteket pártlogók nélkül indították? HetiVálasz podcastunkban többek között ezekre válaszol Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont igazgatója. A kérdezők: Ablonczy Bálint és Vörös Szabolcs.

S4 Ep 2Aranybulla, Árpád-kor, belharcok: Thoroczkay Gábor történésszel rakunk rendet a vitás kérdésekben
Az ELTE docensét azért hívtuk podcastunkba, mert több téma metszéspontjában segíthet tisztábban látni: társszerzője Az Árpádok országa című, kilenc hónap kényszercsúszás után megjelent nagyszabású kötetnek, anno megszólalt nálunk a székesfehérvári kiállítás botrányáról szóló cikkben, az Árpád-kor kutatójaként pedig segítheti azt az összezavarodott nézőt, aki végigküzdötte magát az Aranybulla-sorozaton. Műsorvezetők: Borbás Barna, Zsuppán András.

S4 Ep 1A gazdasági háborút Oroszország nem tudja megnyerni: Kaiser Ferenc hadtudós 2023-as háborús előrejelzése
Április elején újabb nagy orosz támadás lehet a háború következő mérföldköve – mondja évkezdő podcastunkban Kaiser Ferenc. Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar docense szerint az elmúlt hónapokban szimmetrikus hadviselés alakult ki a felek között, ami elhúzódó konfliktusra utal: szinte kizárt, hogy 2023-ban béke legyen, egy esetleges tűzszünet után az térne vissza, ami 2021. február 24. előtt volt. Féljünk-e a világháborútól? Tényleg az USA kezében van a béke kulcsa? Podcastunkból minden kiderül. Műsorvezetők: Ablonczy Bálint, Borbás Barna.

S3 Ep 53[ZöldVálasz #3] Nagy zabálás után/helyett: hogyan együnk jól és fenntarthatóan?
Ha karácsonykor még nem végezték ki a májukat, és a fa alatt száraz bejglit falatozva a fejükben már a szilveszteri lencse és virsli képe sejlik fel, itt az idő, hogy meghallgassák a ZöldVálasz fenntartható és egészséges táplálkozásról szóló adását! Hogyan együnk jól? Miért szuverenitási kérdés az egészséges és fenntartható táplálkozás? Litkai Gergely vendégei: Kocsis Dóra, Zero Waste konyha című könyv szerzője, a Talpalatnyi történetek társszerzője és Pribéli Levente, az ELTE Természettudományi Karának doktorandusza.

S3 Ep 52Szentebb ünnepről, jó könyvekről, igaz mesékről: vendégünk Szabó Borbála író
Családi hagyomány náluk, hogy kinyitják az ismerőseik előtt december 24. estéjét. Nem elírás, tényleg így van: aki bejelentkezik, jöhet. Miért „szentebb" így az este? Milyen egy jó karácsonyi mese? Olvasó felnőtt lesz-e a gyerekből, akinek a szülei könyvet adnak a kezébe? Karácsonyi podcast Szabó Borbála íróval, akinél az út az istentelenített ünneptől a szakralitásig vezetett. Műsorvezető: Borbás Barna.

S3 Ep 51Meddig tart a benzinkáosz? Bírjuk-e a telet gázzal? Vendégünk Deák András (NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézet)
Maga az ársapka okozta a benzinkutakon tapasztalható káoszt, miközben van elég olaj és benzin a térségben – mondja podcastunkban Deák András energiapolitikai szakértő. Az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézet főmunkatársa jó hírrel is szolgál: ami a gázhelyzetet illeti, jó eséllyel „ez a tél megvan", köszönhetően a viszonylag meleg ősznek és a fegyelmezetten takarékoskodó lakosságnak. Mi lesz, ha feléljük a dízeltartalékot? Kibújnak-e az oroszok az olajszankciók alól? Műsorvezető: Borbás Barna.

S3 Ep 50„Diák sírt, szülő sírt, tanár sírt" – Karinthy-s apa kirúgásokról és hazaárulásról
A Karinthy Frigyes Gimnáziumból hat, az Eötvös József és a Vörösmarty Mihály Gimnáziumból egy-egy tanárt rúgtak ki. December 3-án tüntetés volt a Klebelsberg Központ előtt, adásunk napján pedig újabb sztrájkot tartanak a pedagógusok. Műsorunkban a leginkább érintett Karinthy szülői közösségének a szombati tüntetésen felszólaló tagját, Káldos Jánost kérdezzük: hogyan csapódtak le a történtek szülőkben, hogyan a tanárokban, és miért hazaárulózta le többezer ember előtt a Belügyminisztériumot? A műsorvezető Vörös Szabolcs.

S3 Ep 49Karácsonyi őrület helyett: hogyan lesz értelmes, szép ünnepünk? ZöldVálasz #2 Litkai Gergellyel, Gulyás Emesével és Gálhidy Lászlóval
Aki a Bibliában, a három királyok visszafogott ajándékában az öncélú, pazarló, minden elemükben káros ajándékok hagyományát keresi, rossz helyen keresgél – mondja Litkai Gergely a ZöldVálasz vadonatúj epizódjában. Az adásból kiderül többek között, hogy a műanyag fenyőt húsz évig kell használni ahhoz, hogy jobbat tegyünk, mint ha kivágtunk volna egy fát. Mire figyeljünk még? Gálhidy László, a WWF erdőprogramjának vezetője és Gulyás Emese, a Tudatos Vásárlók Egyesületének elnöke ad tanácsokat.

S3 Ep 48Megroppantják-e a Kínát a tüntetések? Vendégünk Salát Gergely Kína-kutató
Kínában az elmúlt évtizedek legnagyobb tiltakozása robbant ki a Kommunista Párt uralma ellen. Volt olyan megmozdulás, amelyen a nemrég újra pártfőtitkárrá választott Hszi Csin-ping hatalmának végét követelték. Podcastunk vendége Salát Gergely Kína-kutató, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa. A műsorvezető Vörös Szabolcs.

S3 Ep 47Milyen tél jön? Mit okoz ez a háborúban? Szabó Péter éghajlatkutató és Bottlik Zsolt geográfus válaszol
Mit okoz a gázfogyasztás, illetve a háború alakulása szempontjából, ha -10-es vagy ha +10-es tél áll előttünk? Műsorunkban Szabó Péter éghajlatkutató ismerteti az évszakos modelleredményeket: Magyarország térségében enyhe-melegebb, Ukrajna és Kelet-Európa felett hidegebb idő valószínű. Bottlik Zsolt geográfus szerint míg a napóleoni vagy a sztálini időkben „Tél Tábornok" valóban háborúkat volt képes eldönteni, ez ma már egyáltalán nem így van.

S3 Ep 46Hogyan éljünk együtt a természettel? ZöldVálasz #1 Litkai Gergellyel, Klein Ákossal, Lantos Tamással és Szunyogh Andrással
Itt a ZöldVálasz első adása! Mottó: 'Ne akard legyőzni a természetet, élj együtt vele!' Litkai Gergely beszélgetőtársai: Klein Ákos, a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány elnöke, Lantos Tamás alkalmazkodó gyümölcsész és Szunyogh András egyéni gazdálkodó.

S3 Ep 45„Ha nincs ökoszisztéma, mindegy, hogy az apa férfi vagy nő" – indul a Zöld Válasz Litkai Gergellyel
Örömmel jelentjük, hogy hamarosan bővül a Válasz Online podcastkínálata: a HetiVálasz mellett Zöld Válasz néven indítunk új, tematikus sorozatot, méghozzá a Dumaszínház-alapító Litkai Gergely vezetésével. Humoristaként mennyire lesz neki idegen komoly dolgokról beszélni? Miért fontosak számára a zöld ügyek, és miért a Válasz Online mellett döntött műsora elindításához? Zöld Válasz-beharangozónkban Litkai Gergelyt Stumpf András és Vörös Szabolcs kérdezi.

S3 Ep 44Ungváry Krisztián vs Fejérdy András: A nagy Mindszenty-vita
Szemtől szembe ültettük a Telexen október 23-án Mindszenty József néhai hercegprímást „a NER bíborosának" nevező Ungváry Krisztiánt és a cikket a köztévé egyik műsorában erősen kifogásoló Fejérdy Andrást. Műsorvezetők: Borbás Barna, Stumpf András.

S3 Ep 43Ilyen, amikor tényleg hat a moszkvai energiafegyver: Európa legsötétebb városából jelentjük
Vörös Szabolcs kollégánk egy hetet töltött Moldovában: az országban, amely az ukrán hadsereg miatt létezhet és ahol manapság nulladik kézből lehet tapasztalni, hogyan néz ki az igazán hatásos moszkvai energiafegyver, a gázhiányból következő áramkimaradás miatt ugyanis elsötétült a főváros. Ez az adás az ő tapasztalatairól szól. Műsorvezető: Ablonczy Bálint, Borbás Barna.

S3 Ep 42Bukások, történelmi mázlik, tetkó: új kutatás mutatja be az ismeretlen Horthy Miklóst
A bécsi hadi levéltárból előbukkant iratok alapján jórészt át kell írni, amit a „tenger nélküli tengernagy" korai pályájáról tudunk – mondja podcastunkban Turbucz Dávid történész, a Horthy Miklós, a haditengerésztiszt című új könyv szerzője. Műsorvezető: Ablonczy Bálint, Borbás Barna.

S3 Ep 41„Nem az erő, a gyengeség jele" – Tálas Péter Putyin háborújáról és amerikai érdekekről
Hol lehet az a pont, ahol Kijevben és Moszkvában is hajlandóak azt mondani, „ennyi volt"? Mit tehet és mit tesz a Nyugat? Újabb háborús HetiVálasz podcastunk vendége Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetője. A műsorvezető Vörös Szabolcs.

S3 Ep 40Kinek fáj jobban? A szankciós háború teljes háttere – Deák András (Stratégiai Védelmi Kutatóintézet) válaszol
Minden, amit a gazdasági hadviselés hátteréről, működéséről és várható eredményeiről tudni lehet. Vendégünk Deák András Oroszország- és energetikai szakértő (Stratégiai Védelmi Kutatóintézet). Műsorvezető: Vörös Szabolcs.

S3 Ep 39„Tanár voltam – amíg hagytak" – Vendégünk Palya Tamás
A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium matematika-kémia szakos tanárát múlt pénteken rúgta ki az illetékes tankerület, amiért – a kiüresített sztrájk helyett – polgári engedetlenséggel hívta fel a figyelmet a közoktatás tarthatatlan állapotaira. Megbánta-e, amit tett? Vajon miért most rúgták ki őket, és mit érzett a szerdai élőlánc-tüntetésen?

S3 Ep 38Mi történik Iránban, fennmarad-e a rendszer? – Vendégünk N. Rózsa Erzsébet
Csaknem két hete zajlanak tüntetések Iránban egy nem megfelelően hordott fejkendő miatt. A gyanú szerint a 22 éves Mahsza Aminit az erkölcsrendészet bántalmazta halálosan szeptember 16-án. A lány arcképe azóta a teheráni rezsim elleni tüntetések jelképe – nem csak Iránban. De vajon tényleg csak a halála az oka, hogy az ország szinte minden tartománya forrong? N. Rózsa Erzsébetet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárát, a Világgazdasági Intézet tudományos tanácsadóját Vörös Szabolcs kérdezi.

S3 Ep 37Vendégünk Borisz Sesztakov, a szovjet/orosz TASZSZ hírügynökség volt tudósítója
Hogy lehetett valaki TASZSZ-tudósító a szovjet időkben? Hogyan tekintettek rá Magyarországon? Hogyan élte meg a közelmúltban elhunyt Mihail Gorbacsov főtitkárságát és a jelcini 90-es éveket? S persze: oroszként hogyan tekint az ukránokra és az ellenük indított háborúra? Borisz Sesztakovot Vörös Szabolcs kérdezi.

S3 Ep 36A „nemzeti nagytőke" háttere: Bódis András a Vodafone-felvásárlás titkairól
Teljesen téves értelmezés, hogy a magyar állam vagy a „nemzeti nagytőke" veszi meg a Vodafone Magyarországot – derül ki podcastadásunkból. A minap megjelent nagy cikkünk szerzője, Bódis András magyarázza el a nyár egyik legnagyobb gazdasági hírének teljes hátterét.

S3 Ep 35Ősi reflex miatt támogatják a lengyelek Ukrajnát – vendégünk az OSW-hadinapló magyar fordítója
Február 24-ét megelőzően a lengyelek nem értették a különutas magyar oroszpolitikát, de tolerálták. Február 24-e óta érteni vélik, és nagyon nem tolerálják – mondja podcastunkban Zeöld Zsombor, a Válasz Online-on április vége óta olvasható OSW-hadinapló fordítója. A Lengyelország-szakértővel, a Wacław Felczak Alapítvány varsói ösztöndíjasával a lengyel-magyar kapcsolatokról és a háborús kilátásokról beszélgetünk. Kérdez: Ablonczy Bálint, Borbás Barna.

S3 Ep 34Fideszes polgármester, aki kongatja a vészharangot: vendégünk Cser-Palkovics András
Drámai hangú bejegyzést tett közzé hétfőn Székesfehérvár fideszes polgármestere: nincs ajánlatuk az energia téli biztosítására, vagy ha van, az az eddigi ár tízszerese, amibe meg belerokkan a város. És mit szól ahhoz, hogy kormánypártiként nem idézi az Origo? Vendégünk Cser-Palkovics András. Kérdez: Vörös Szabolcs.

S3 Ep 33Mérlegen fél év háború: vendégünk Jójárt Krisztián és Rácz András
Éppen fél éve tart az orosz–ukrán háború. Honnan hová jutottak a felek? Mik a legfontosabb tanulságok, és van-e esély belátható időn belül fegyverszünetre? Mi lehet Oroszország célja a villámháborús tervek elbukásával? Jön-e ukrán ellentámadás délen? Jójárt Krisztián (NKE Stratégiai Vélelmi Kutatóintézet) és Rácz András (Német Külpolitikai Társaság) válaszol Vörös Szabolcs kérdéseire.

S3 Ep 32Az utolsó magyar király üzenete háborúrúl, békéről, Európáról: vendégünk Fiziker Róbert és Kovács Gergely
Szent Istvánnal kezdődött, IV. Károllyal véget ért a történelmi Magyarország, a kereken 100 évvel ezelőtt meghalt utolsó magyar király mégsem negatív figura, sőt sokkal többet kellene tanulnunk magatartásából, lelkiségéből – mondják augusztus 20. elé időzített podcastadásunk vendégei, Kovács Gergely, a Károly 100 kötet szerkesztője és Fiziker Róbert történész, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa.

S3 Ep 31Gázháború, Németország, szankciók: mi lesz Európában? Pletser Tamás és Molnár Tamás Levente válaszol
Energiaválság, gázháború és Európa, különös tekintettel Németországra. Mennyire fekteti meg a háborús és a szankciós hatás a kontinens legnagyobb gazdaságát és milyen politikai következmények jöhetnek? Vendégünk Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője és Molnár Tamás Levente, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója. Műsorvezető: Borbás Barna.

S3 Ep 30Jön az autózás korszakának vége? Vendégünk Várkonyi Gábor autópiaci szakértő
Mit okoz az üzemeanyag-krízis? Vége lesz-e a hagyományos értelemben vett autózásnak? Mikor és miért kezdődött a világméretű áremelkedés, s hogyan járult ehhez hozzá a covid meg a chiphiány? Kiválthatja-e a belsőégésű motorokat a villanyautó? HetiVálasz podcastunkban ezekről is kérdezi Várkonyi Gábor autópiaci szakértőt Laky Zoltán és Vörös Szabolcs.

S3 Ep 29Miért szállt el a gázár, kibírjuk-e a telet? Felsmann Balázs energiagazdasági szakértő a legégetőbb kérdésekről
Augusztus 1-jétől az áram esetében a megszabott átlagfogyasztás fölötti hányadért az eddigi ár kétszeresét, a gáz esetében pedig a hétszeresét kell fizetni. De miért, amikor Paks 12 forintért – a rezsicsökkentett ár harmadáért – termel meg egy kilowattórányi áramot, február 1-jén pedig Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy Magyarország ötödáron kapja a gázt? Ezekre a kérdésekre is válaszol Felsmann Balázs, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont főmunkatársa. A műsorvezető Vörös Szabolcs.

S3 Ep 28Nem a gén: a politika a néppé válás kulcsa – őstörténeti kutatásokról B. Szabó János történésszel és Bollók Ádám régésszel
A magyar őstörténet egyik legfontosabb forrásának friss szemléletű elemzését ígéri egy nemrég megjelent könyv. Erről és mindenféle szenzációsnak eladott történelmi hírekről kérdezzük a két szerzőt, B. Szabó János történészt (Budapesti Történeti Múzeum) és Bollók Ádám régészt (Bölcsészettudományi Kutatóközpont). Műsorvezető: Borbás Barna.

S3 Ep 27Katás vagyok, mi lesz velem? Láng József közgazdász, adószakértő válaszol
A főállású katások adóterhelése a sokszorosára fog emelkedni, de a mellékállásban, nem túl nagy összeget keresők választhatnak olyan adózást, amivel még jobban is járhatnak – mondja podcastadásunkban Láng József közgazdász, adószakértő, az ABT Treuhand csoport ügyvezetője. Közszolgálati jellegű műsort készítettünk, melyben sorra vesszük a katások archetípusait és megnézzük, mi lehet nekik a legkedvezőbb adózási forma a továbbiakban. Láng József szerint rengetegen fogják bezárni a vállalkozásukat, és sajnos sokaknak lesz újra csábító a feketézés.