
Portfolio Checklist
1,188 episodes — Page 10 of 24

Kijózanító adat érkezett a magyar gazdaságról
A GKI frissen megjelent üzleti bizalmi index számainak alakulásáról volt szó. A témáról Petz Rajmundot, a GKI Gazdaságkutató Intézet igazgatóját kérdeztük. Az adás második részében azt tekintettük át, hogyan készül fel az Európai Unió azokra a vámpolitikai változásokra, melyek Donald Trump újbóli elnöksége miatt várhatók az Egyesült Államokban. Vendégünk volt Szabó Dániel, a Portfolio uniós ügyekkel foglalkozó elemzője. Főbb részek: Intro - (00:00) GKI bizalmi index - (02:07) Trump vámpolitikája - (12:39) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Valami eltört a globális klímacsúcson
A múlt héten véget ért klímacsúcsról volt szó, ahol a fejlődő országoknak nyújtott támogatás éves összegét nem sikerült az előzetes várakozásokban megfogalmazott 500 milliárd dolláros minimumszintre feltornászni.A témáról Ürge-Vorsatz Diánát, a CEU Professzorát és az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének alelnökét kérdezzük. Az adás második részében egy friss elemzésről volt szó, amely szerint Ukrajna megerősített támogatása, és esetleges győzelme új stratégiai előnyöket teremthetne az EU számára egyes szektorokban. A témában Szabó Dániel, a Portfolio uniós ügyekkel foglalkozó elemzője volt a vendégünk. Főbb részek: Intro - (00:00) Klímacsúcs - (01:27) Makronaptár - (15:28) Ukrajna támogatása - (16:46) Kép forrása: ShutterstockSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Préda#2: Nincs olyan, hogy túl kis hal
A Préda második epizódjában arról volt szó, hogy mekkora veszélynek vannak kitéve hétköznapi emberek kiberbiztonsági szempontból. Az epizódban arra a kérdésre is kerestük a választ, hogy miért akarják megszerezni csalók átlagos erőforrásokkal rendelkező emberek adatait, és hogy banki ügyekben mire kell fokozottan odafigyelni, hogy egy esetleges visszaélés esetén egyáltalán esélyünk legyen viszontlátni a csalók által eltulajdonított pénzünket. Mi az a Préda? Az OTP Bank és a Mastercard támogatásával megjelenő Préda a Portfolio kiberbűnügyi podcastje. Kövesd a Prédát saját podcast csatornáján, így már a jövő hétvége előtt meghallgathatod az új epizódot! Részletek ezen a linken. A Préda első epizódja ezen a linken érhető el.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Új tervei vannak a kormánynak a banki profitokkal kapcsolatban
A tegnap este megjelent, jövő évi extraprofitadót részletező kormánydöntést elemeztük. Először makroviszonylatban vettük át, mit jelent a 2025-re vonatkozó szabályozás az egyes ágazatoknak és a magyar költségvetésnek. A témáról Csiki Gergelyt, a Portfolio lapigazgatóját, makroelemzőjét kérdeztük. Az adás második részében arról volt szó, hogyan érintik az extraprofitadó szabályozásának változásai a magyar hitelintézeteket és biztosítókat. Az idei évre várt 140 milliárd forint helyett jövőre mintegy 160 milliárd forintot fizethetnek a bankok és pénzügyi vállalkozások extraprofitadóként, ha elegendő állampapírt vásárolnak, azonban a teher bankok közötti eloszlása jelentősen módosulhat. A témában Palkó István, a Portfolio vezető pénzügyi elemzője volt a vendégünk. Főbb részek: Intro - (00:00) Extraprofit adó 2025 - (01:19) Bankok és biztosítók terhei - (07:02) Tőkepiaci kitekintő - (18:42) Kép forrása: PortfolioSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Szintlépés jöhet az ukrajnai háborúban – Magyarországnak is lépnie kell
Eszkalálódik az orosz-ukrán háború, amelynek következményeként a honvédelmi miniszter elrendelte légtérvédelmi eszközök, illetve képességek telepítését az észak-keleti országrészbe. Az események kapcsán vendégünk volt Huszák Dániel, a Portfolio Globál rovatának vezető elemzője. A második részben arról volt szó, hogyan reagált a tőzsde-, és devizapiac Donald Trump megválasztására. Egy ilyen turbulens időszaknak mindig megvannak a nyertesei és a vesztesei, ez most sem volt másképp. Az elmúlt két hétben a kriptovaluták befektetői örülhettek leginkább, de az sem szomorkodhatott, aki a magyar tőzsdében bízott. A részletekről Nagy Viktort, a Portfolio Részvény rovatának vezető elemzőjét kérdeztük. Főbb részek: Intro - (00:00) Eszkalálódik a háború - (01:41) Tőzsdei reakciók Trump győzelme után - (13:37) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Furcsa ellentmondás feszíti a jövő évi költségvetést
Szerkesztői megjegyzés: Az adásban tévesen hallható, hogy a jövő évi költségvetés – a 3,5 százalékot el nem érő gazdasági növekedés esetén is – 50 milliárd forint nyugdíjprémium kifizetéssel számol. A valós érték ezen a tartaléksoron 50 millió forint. A hibáért hallgatóink elnézését kérjük! A 2025-ös nyugdíjkassza számait elemeztük Farkas András nyugdíjszakértővel. Szó volt azokról a "furcsaságokról", amelyek a bevételi és a kiadási oldalt érintik és beszéltünk a nyugdíjprémiumról is. A második részben arról volt szó, hogy a bankok - javaslatuk szerint - szerint kiknek és milyen ingatlanokra tennék elérhetővé az 5 százalékos lakáshitel-kamatot. Beszéltünk a 10 százalékos önerő lehetőségéről, a Vidéki Otthonfelújítási Programról, illetve a munkáshitelről is. Vendégünk volt Palkó István, a Portfolio vezető pénzügyi elemzője. Főbb részek: Intro - (00:00) 2025-ös nyugdíjszámok - (01:30) Lakáshitelezés - (12:15) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Masterplast: még tartanak a tárgyalások a kötvényeink refinanszírozásáról
A Scope Ratings leminősítette a Masterplastot, ami komoly pénzügyi gondokra utalhat a cégnél. Vendégünk volt Tibor Dávid, a Masterplast elnök-vezérigazgatója. A második blokkban Ormosy Gáborral, az AutoWallis vezérigazgatójával beszéltünk a cseh piacon működő MILAN KRÁL GROUP felvásárlásáról, valamint cége terveiről. A harmadik részben egy, a héten megrendezett innovációs seregszemléről, a World Science Forumról és ezen belül a Science Expóról esett szó. Erről Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkárt, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatóját kérdeztük. Tibor Dávid és a Masterplast sztoriját korábban részletesen feldolgoztuk az Első Yard című podcast sorozatunkban is, ami ide kattintva érhető el. Főbb részek: Intro - (00:00) A Masterplast helyzete - (01:24) Az AutoWallis terjeszkedése - (12:06) World Science Forum - (20:02) Kép forrása: Mónus Márton/PortfolioSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Csúnya képet mutathat év végén egy fontos mutató Magyarországon
Könnyen elképzelhető, hogy a főbb gazdasági folyamatokból adódóan idén nem csökken a magyar államadósság GDP-arányos szintje. Arról, hogy az államadóssági ráta stagnálása vagy növekedése milyen kockázatok elé állíthatja a magyar gazdaságot, Madár Istvánt, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. Az adás második részében arról beszéltünk, hogy már mind a négy nagy magyar blue chip közzétette harmadik negyedéves jelentését. A cégek idei első háromnegyed évével és további kilátásaival kapcsolatban Bukta Gábor, a Concorde elemzési üzletágvezetője volt a vendégünk. Főbb részek: Intro - (00:00) Nőhet az államadósság - (01:16) Makronaptár - (15:56) Magyar bluechipek - (16:47) Borítókép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Préda #1: Két és félmillió dollárt kértek, öt nap után a dupláját
2021 tavaszán orosz kiberbűnözők támadták meg az Unix Autót, az egyik leggazdagabb magyar, Zombori Antal cégét. Adataikat elérhetetlenné tették, azok visszaadásáért 2,5 millió dollárt, öt nap után a dupláját követelték kriptovalutában. A 75 milliárd forint forgalmú cég óriási dilemma elé került: teljesítsék a hackerek követelését vagy próbálkozzanak meg más utat járni? Ezt a történetet dolgozza fel a Préda, a Portfolio új kiberbűnügyi podcast-sorozatának első epizódja. Mi az a Préda? Az OTP Bank és a Mastercard támogatásával megjelenő Préda a Portfolio kiberbűnügyi podcastje. Kövesd a Prédát saját podcast csatornáján, így már a jövő hétvége előtt meghallgathatod az új epizódot! Részletek ezen a linken.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Tisztán látszik, miért hagyott le minket Amerika
Milyen strukturális okok miatt szakadt le az EU az USA-tól, és hogyan próbál meg ezen változtatni kontinensünk? A témáról Szabó Dánielt, a Portfolio makroelemzőjét kérdeztük. Az adás második részében az amerikai baloldal friss narratíváját elemeztük, mely szerint a demokraták választási vereségének elsődleges felelősei a latinó szavazók. Médiaszakértők a hispán kisebbséget hibáztatják, akik szerintük saját érdekeikkel szemben szavaztak, amikor a deportálásukat tervező Trumpot támogatták. A témában Szabó Ákos, a Portfolio Globál rovatának elemzője volt a vendégünk. Főbb részek: Intro - (00:00) Lemaradunk az Egyesült Államoktól - (01:30) A latinókat hibáztatja az amerikai baloldal - (15:45) Tőkepiaci kitekintő - (26:48) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Lakáspiaci fordulatot hozhat a kormány bejelentése
Arról az új lakhatási támogatási rendszerről volt szó, amelyet csütörtökön jelentett be Gulyás Gergely a Kormányinfón. Szóba került, hogy ez a csomag vajon képes lesz-e javítani a fiatalok lakhatási gondjain itthon. Vendégünk volt Futó Péter, a Portfolio ingatlanpiaci elemzője. A második részben azt elemeztük, hogy milyen drágulást hozhat a baromfihús piacán, ha uniós jogszabályi szintre emelkedik az a civil kezdeményezésként indult szabvány, amely szigorítaná az állatjóléti szabályokat. Erről Braunmüller Lajost, az Agrárszektor főszerkesztőjét kérdeztük. Főbb részek: Intro - (00:00) Lakhatási támogatás - (01:25) Baromfidrágulás - (07:16) Kövesd be a Préda, a Portfolio új kiberbűnügyi podcastjének csatornáját, hogy ne maradj le a november 15-én érkező első epizódról! Spotify Apple podcast Youtube Music Youtube A kép illusztráció. Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Rekordáron az OTP, megéri még beszállni?
Az OTP részvényei adják a témát, amelyeket rekordáron jegyeznek, mégis egészen olcsónak tekinthetőek. A témáról Nagy Viktort, a Portfolio Részvény rovatának vezető elemzőjét kérdeztük. Az adás második részében a rekordmagas magyar áramárakról volt szó. Bár a lakosság semmit sem észlelt belőle, árampiaci szakértők szerint nem sokon múlt, hogy akár áramkimaradásokban, vagy ipari leállásokban jelentkezzen a hazai kínálati oldal szűkössége. A helyzet súlyosságát jelzi az is, hogy ma már az energetikáért felelős államtitkár is megszólalt az ügyben. Az okokról és a helyzetből való kilábalásról Weinhardt Attila, a Portfolio energetikai ügyekkel foglalkozó elemzője beszélt. Főbb részek Intro - (00:00) OTP részvény - (01:22) Rekord áramárak - (22:59) Kövesd be a Préda, a Portfolio új kiberbűnügyi podcastjének csatornáját, hogy ne maradj le a november 15-én érkező első epizódról! Spotify Apple podcast Youtube Music Youtube Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Zsiday: Damoklész kardjaként lebeg fölöttünk Trump vámígérete
Donald Trump választási ígéretei – már amennyiben betartja azokat – milyen hatással lehetnek a kínai, az európai, illetve ezen belül a magyar gazdaságra? Tényleg recessziót hozhatnak-e a magas vámok? Vendégünk volt Zsiday Viktor, a Citadella Alap portfóliómendzsere. A második részben a friss, októberi inflációs adatról volt szó, amely meglepte az elemzőket is. Erről Madár Istvánt, a Portfolio vezető makroelemzőjét kérdeztük. Főbb részek: Intro - (00:00) Vámháború - (01:16) Infláció - (14:25) Kövesd be a Préda, a Portfolio új kiberbűnügyi podcastjének csatornáját, hogy ne maradj le a november 15-én érkező első epizódról! Spotify Apple podcast Youtube Music Youtube Kép forrása: PortfolioSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Nincs elég tartalék a jövő évi költségvetésben?
Varga Mihály Pénzügyminiszter benyújtotta a 2025-ös költségvetést megalapozó törvényjavaslatot az országgyűlésnek. Kiderült például, hogy min módosított a kormány miután Donald Trump győzött az amerikai választásokon. A műsorban szó voltarról is, hogy nem okoz-e gondot, hogy a költségvetést 400 forint alatti euró-forintárfolyammal tervezték. Vendégünk Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója, makroelemzője. A műsor második részében a ma kezdődő klímacsúcsról volt szó. Hogy milyen elvárásokat és reményeket táplálhatunk az Azerbajdzsánban zajló eseménnyel kapcsolatban, arról Ürge-Vorsatz Diánát a CEU professzorát, és az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének alelnökét kérdeztük. Főbb részek: Intro - (00:00) 2025-ös költségvetés - (01:32) Makronaptár - (08:19) COP29 - (11:49) Kövesd be a Préda, a Portfolio új kiberbűnügyi podcastjének csatornáját, hogy ne maradj le a november 15-én érkező első epizódról! Spotify Apple podcast Youtube Music Youtube Címlapkép forrása: MTI Fotó/Bruzák NoémiSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Indul a Préda, a Portfolio kiberbűnügyi podcast-sorozata
Kiberbűnözők által okozott gazdasági kár 2024-ben világszerte meghaladhatja a 9500 milliárd dollárt, ami több, mint a német és a francia GDP együttvéve. Az áldozatok között ugyanúgy ott vannak nagy világcégek, mint hétköznapi emberek. De mekkora veszélyben vagyunk Magyarországon? Miért ilyen hihetetlenül sikeresek a bűnözők, és hol vannak mindeközben a rendőrök? Ezekről a témákról is szól a Préda, a Portfolio új kiberbűnügyi podcast-sorozata, melyben hét részen keresztül áldozatok, bűnüldözők, a terület vezető hazai szakértői és más érintettek segítségével mutatunk be történeteket kibertérben elkövetett bűncselekményekről. Kövesd be a Préda podcast-csatornáját már most, hogy ne maradj le a november 15-én érkező első epizódról! Spotify: https://open.spotify.com/show/3YDpT8gENRbh0hgPgOhwZ9?si=6e11a19349f949fd Apple podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/pr%C3%A9da/id1778030410 Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLtoH_NHG62hA-ePL_M0IFeVsKPFnOmHEs&si=_7Zpg6V8pfzAB5M_ Youtube: https://www.youtube.com/playlist?list=PLtoH_NHG62hA-ePL_M0IFeVsKPFnOmHEsSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Bod Péter Ákos: súlyos terheket cipel Magyarország
Azt elemeztük, hogy milyen pályát írhat le a magyar gazdaság a harmadik negyedéves, igen gyenge GDP-adat tükrében és mik azok a növekedést lassító ballasztok, amelyeket hazánk magával cipel. Vendégünk volt Bod Péter Ákos egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke. A második blokkban a 2025-ös költségvetésről volt szó, ugyanis a Költségvetési Tanács már rögtön az amerikai elnökválasztás lezárultát követően közzétette elemzését a jövő évi tervezetről. Erről Csiki Gergelyt, a Portfolio lapigazgatóját, makroelemzőjét kérdeztük. Főbb részek: Intro - (00:00) A magyar növekedés gátjai - (01:27) 2025-ös költségvetés - (16:34) Tőkepiaci kitekintő - (25:01) Kép forrása: PortfolioSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Trump dermesztő terve a magyar költségvetést is megütheti
A mai műsorban arról volt szó, hogy Donald Trump gazdasági tervei milyen hatást gyakorolhatnak a forintra, a magyar költségvetésre és általánosságban a magyar gazdaságra. A szigorú vámok kivetése és más inflatórikusnak tűnő intézkedések ugyanis tartósan magasabban tarthatják a hozamkörnyezetet, és csökkenthetik az európai növekedést. A témával kapcsolatban Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője volt a vendégünk. Az adás második részében Trump megválasztásának tőkepiaci hatásairól kérdeztük Cinkotai Norbertet, a K&H Értékpapír vezető elemzőjét. Főbb részek: Intro - (00:00) Devizapiaci, monetáris és költségvetési hatások - (01:20) Tőkepiaci hatások - (10:25) Kép forrása: Chip Somodevilla/Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Masszív vámrezsim, tömeges deportálás? Mi jön most, hogy Trump győzött?
Donald Trump választási győzelmével foglalkoztunk, vendégünk volt Magyarics Tamás történész, Amerika-szakértő, az ELTE emeritus professzora. A szakembert egyebek mellett Trump várakozásokat felülmúló eredményének okairól, valamint arról kérdeztük, hogy várható-e, hogy a megválasztott elnök megvalósítja kampányígéreteit, köztük a tömeges deportálásokat és a masszív vámrezsim bevezetését. Főbb részek: Intro - (00:00) Miért nyert Trump? - (01:20) Hogy változott a választói térkép? - (09:44) Minden jön, amit Trump megígért? - (13:30) Ki tartja majd kordában Trumpot? - (18:51) Címlapkép forrása: Win McNamee/Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Trump vagy Harris győzelméből jöhet ki jobban a magyar gazdaság?
Kedd éjszaka zárul a 2024-es amerikai elnökválasztás, a potenciális eredményekről és a Biden-kormány négy évéről beszéltünk a Portfolio Checklist választási különkiadásában Virovácz Péterrel, az ING Bank vezető makrogazdasági elemzőjével, valamint Szabó Ákossal, a Portfolio Globál rovatának elemzőjével. Főbb részek: Intro (00:00) A Biden-kormány big picture-e - (1:51) Megosztottabb az amerikai gazdaság - (14:14) Az árral úszik a gazdaságpolitika? - (19:04) Megremegett Amerika keze? - (27:09) Izraelre sem tudnak már rendesen hatni? - (30:31) Mi lehet Biden elnöki öröksége? - (36:48) Mi Trump és mi Harris gazdasági víziója? - (39:21) Jó lenne Magyarországnak egy Trump-kormány? - (46:31) Akkor mi jöhet most? - (53:43) Címlapkép forrása: Justin Sullivan/Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Összeomlás jöhet Ukrajnában Trump győzelme esetén?
Mi várható az Egyesült Államok Ukrajna-politikájában attól függően, hogy Donald Trump vagy Kamala Harris nyeri a keddi elnökválasztást? A témáról Huszák Dánielt, a Portfolio Globál rovatának vezető elemzőjét kérdeztük. Az adás folytatásában a Magyarországgal szemben indított túlzottdeficit-eljárásról lesz szó, és arról a frissen megjelent középtávú strukturális tervről, amellyel a magyar kormány az uniós célszintek alá kívánja szorítani a magyar államadósságot, valamint a költségvetési hiányt. Erről Szabó Dánielt, a Portfolio EU-ügyekkel foglalkozó elemzőjét kérdeztük. Főbb részek: Intro - (00:00) Amerikai elnökválasztás és Ukrajna - (01:18) Így teljesítené az uniós elvárásokat a kormány - (11:58) Makronaptár - (23:08) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Miért pénzeli Elon Musk Donald Trump kampányát?
Miért állhatott Donald Trump mögé Elon Musk? A témával kapcsolatban Nagy Viktor, a Portfolio Részvény rovatának vezető elemzője volt a vendégünk. Az adás folytatásában konkrét példákon keresztül hasonlítottuk össze, hogy hogyan hatott az állami kamatstop a fix és változó kamatozású lakáshitelekre, és hogy mit üzent az intézkedéssel a kormány a magyar lakosságnak. Erről Palkó Istvánt, lapunk vezető pénzügyi elemzőjét kérdeztük, aki a témát elemző cikkben is vizsgálta. Főbb részek: Intro - (00:00) Elon Musk Donald Trump mellett kampányol - (01:07) Lakáshitelek a kamatstop árnyékában - (08:48) Címlapkép forrása: Anna Moneymaker/Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Mégis mekkora a baj a magyar gazdaságban?
A vártnál is rosszabban alakult a harmadik negyedéves hazai GDP, a magyar gazdaság havi és éves alapon is 0,7%-kal zsugorodott. A témával kapcsolatban Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője volt a vendégünk. Az adás második részében arról beszéltünk, hogy milyen gazdasági körülmények között kormányzott Joe Biden az elmúlt négy évben, erről Zsoldos Ákost, lapunk makrogazdasági elemzőjét kérdeztük, aki a témában szerdán egy elemzést is közölt. Főbb részek: Intro - (00:00) A vártnál is rosszabb lett a magyar GDP - (01:30) A Biden-kormány gazdasági környezete - (17:14) See omnystudio.com/listener for privacy information.

Gyakorlatilag eldőlt az amerikai választás egy része?
Az amerikai kongresszusi választásról volt szó. Bár az elnöki tisztségre irányul nagyobb figyelem, a ház összetétele jelentős hatással van az elnök mozgásterére. Szabó Ákost, a Portfolio Globál rovatának elemzőjét kérdeztük. A második blokkban a Volkswagen helyzetét elemeztük, mivel felmerült, hogy a német autóipari konszern három gyárat is bezáratna, ami jelentős számú dolgozó elbocsátását vonná maga után. Vendégünk volt Nagy Viktor, a Portfolio vezető részvénypiaci elemzője. Főbb részek: Intro - (00:00) Kongresszusi választás - (01:25) Volkswagen gyárbezárások - (09:39) Címlapkép forrása: PortfolioSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Újabb ütést mérhet a forintra egy esetleges Trump-győzelem
A forint gyengülésének okait elemeztük. A magyar fizetőeszköz az euróval szemben a múlt héten lépte át a lélektani 400 forintos árfolyamot, azóta pedig tovább gyengült és a 405 forintot is megközelítette. A témában Tardos Gergely, az OTP elemzési központjának vezetője volt a vendégünk. A második blokkban Futó Pétert, a Portfolio ingatlanpiaci elemzőjét kérdeztük arról, hogy miként drágultak az ingatlanok az idei második negyedévben. Főbb részek: Intro - (00:00) Forintárfolyam - (01:25) Makronaptár - (08:23) Ingatlanpiac - (10:00) Címlapkép forrása: ShutterstockSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Szinte kimutathatatlan az óraátállítás hatása a MAVIR szerint
Szombatról vasárnapra megint itt az óraátállítás, a szokás villamos energia fogyasztásra gyakorolt hatásáról Szabó Dezsőt, a MAVIR forrásoldali üzemelőkészítési osztályvezetőjét kérdeztük. A második részben a friss munkaerőpiaci adatokat elemeztük Hornyák Józseffel, a Portfolio makroelemzőjével. Főbb részek: Intro - (00:00) Óraátállítás - (00:58) Munkanélküliség - 05:16) Tőkepiaci kitekintő - (12:30) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Na, elverjük a nyugdíjpénzünket lakásra, vagy sem?
Milyen esetekben érdemes élni azzal a 2025-ben felkínálkozó lehetőséggel, hogy feltörjük önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításainkat, és az így felszabaduló tőkénket lakáscélra fordítjuk? A lépést adómentesen lehetővé tévő törvényjavaslat társadalmi vitája lezárult, a Nemzetgazdasági Minisztérium pedig fontos kérdéseket tisztázott ma. A témával kapcsolatban Palkó István, a Portfolio vezető pénzügyi elemzője volt a vendégünk. Az adás második részében a forintról volt szó, a magyar fizetőeszköz ugyanis mintha nem találna vissza a 400-as szint alá az euróval szemben, a devizapiaci folyamatokról Nyeste Orsolyát, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. Főbb részek: Intro - (00:00) Nyugdíjpénzt lakásra? - (01:12) Mi történik a forinttal? - (16:04) Birítókép: PortfolioSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Jöhetnek a milliós fizetések Magyarországon, de van egy kis bökkenő
A reggel megismert friss bérstatisztikákkal foglalkoztunk. Ezek kapcsán arról is szó volt, hogy az idei kereseti folyamatok megalapozhatják-e a kormány középtávú bérkiáramlási terveit, és hogy utóbbiak milyen kockázatot hordoznak. A témával kapcsolatban Hornyák József, a Portfolio makrogazdasági elemzője volt a vendégünk. Az adás második részében az épp társadalmi vitán lévő 2025-ös adójogszabályokról volt szó, a várható változásokról Szadai Andrást, a WTS Klient vezető adótanácsadó partnerét kérdeztük. Főbb részek: Intro - (00:00) Bérek - (01:12) Így adózhatunk jövőre - (11:39) Kép forrása: Shutterstock See omnystudio.com/listener for privacy information.

Újabb EU-s tagállam jött fel a nyakunkra fejlettségben
Hol áll Magyarország az Európai Unió fejlettségi rangsorában, és még mindig az utolsó helyen állunk-e az egy főre jutó fogyasztás tekintetében? Vendégünk volt Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője. A második részben arról az új villamosenergia tarifáról beszélgettünk, amely kinyithatja az ajtót a merev lakossági rezsicsökkentési rendszer átalakítása előtt. Erről Weinhard Attilát, a Portfolio energiapiaci elemzőjét kérdeztük. Főbb részek: Intro - (00:00) Magyarország fejlettsége - (01:11) Makronaptár - (13:02) Új villamosenergia tarifa - (13:53) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Dübörögnek a bankok, de mégis miért és meddig? Megszólaltak a bankvezérek
A mai műsor első részében Radovan Jelasity, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség elnöke volt a vendégünk, másodikként Zolnai Györgyöt, a Raiffeisen Bank vezérigazgatóját, harmadikként pedig Simák Pált, a CIB Bank elnök-vezérigazgatóját kérdeztük. Az adásban szó volt a bankok működési környezetéről, a pénzintézetek növekedési terveiről, és arról is, hogy hogyan készülnek a PMÁP-ok téli kamatfizetésére, amikor ezermilliárdok mozdulhatnak meg a magyar megtakarítási piacon. Az adást a Portfolio Budapest Economic Forum 2024 konferencián rögzítettük. Főbb részek: Intro - (00:00) Radovan Jelasity (Erste Bank) - (01:02) Zolnai György (Raiffeisen Bank) - (11:20) Simák Pál (CIB Bank) - (22:30) Tőkepiaci kitekintő - (32:45) Címlapkép forrása: Stiller Ákos/PortfolioSee omnystudio.com/listener for privacy information.

A gazdaság szenved, a Richter a csúcson – De miért?
Most látszik csak igazán, hogy a pharma szektor nem érzékeny a makrogazdaság ciklusokra, de hiába a rekord részvényárfolyam, a Richter még mindig nincs árazás szempontjából a helyén – egyebek mellett ezekről a témákról beszélt a műsor első részében Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója. Az adás második részében Rózsai Rezső, a KPMG vezetője volt a vendégünk, őt a konferencián bemutatott CEO Outlook 2024 kutatás alapján egyebek mellett arról kérdeztük: hogy látják világszerte a vállalatvezetők a nagy gazdasági és geopolitikai trendeket, valamint cégeik kilátásait. A műsort a Budapest Economic Forumon rögzítettük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Bajban Ukrajna – Összeomlás szélén a donyecki front?
Háborús aktualitásokkal foglalkoztunk, többek között azzal, hogy hogyan sodródott a donyecki front az összeomlás szélére, és milyen problémákkal néz szembe az ukrán haderő a hadszíntéren. Vendégünk volt Huszák Dániel, a Portfolio Globál rovatának vezető elemzője. A második részben az olajpiacról volt szó, ugyanis a közel-keleti konfliktus erősen rángatja a Brent árát. Erről Mohos Kristófot, a Portfolio energiapiaci elemzőjét kérdeztük. Főbb részek: Intro - (00:00) Orosz-ukrán háború - (01:07) Olajpiac - (11:05) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Fontos megtakarításokról dönt a kormány
Milyen új információk derültek ki a kormány tervével kapcsolatban, amellyel az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokat a lakáscélok felé terelné? Vendégünk volt Palkó István, a Portfolio vezető pénzügyi elemzője. A második részben a friss építőipari adatokat elemeztük Koji Lászlóval, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével. Főbb részek: Intro - (00:00) Nyugdíjpénztári megtakarítások - (01:21) Építőipar - (10:48) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

A legrosszabb még csak most jöhet Németországban
A német gazdaság gyengélkedésének okait elemeztük. Vendégünk volt Zsoldos Ákos, a Portfolio makroelemzője. A második részben az amerikai választás volt a téma. Melyek most a legfontosabb csatatérállamok? Mit tehet Kamala Harris és Donald Trump, hogy megszólítsa azokat a szavazói rétegeket, akik nem tartoznak a hagyományos bázisukhoz, és miként hatnak a hurrikánok a részvételre? Erről Szabó Ákost, a Portfolio Globál rovatának elemzőjét kérdeztük. Főbb részek: Intro - (00:00) Német gazdaság - (01:25) Makronaptár - (09:40) Amerikai választások - (11:12) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Súlyos bajok vannak az uniós forrásoknál – Magyarország az intő példa
Az Európai Számvevőszék számos problémát talált az uniós források elköltésével kapcsolatban szerte Európában, és a hatóság különös figyelmet szentelt Magyarországnak. Szabó Dánielt, a Portfolio uniós ügyekkel foglalkozó elemzőjét kérdeztük. A második részben azt elemeztük, hogy mit jelentett a lakáshitelezés szempontjából az, hogy idén már kisebb önerővel is bele lehetett vágni egy ingatlanvásárlásba. A témával kapcsolatban Palkó István, a Portfolio vezető pénzügyi elemzője volt a vendégünk. See omnystudio.com/listener for privacy information.

Könnyebb lett lakossági osztrák állampapírt venni Magyarországról
A korábbiaknál könnyebben vehetünk lakossági osztrák állampapírt Magyarországról. A pontos folyamatról, továbbá a befektetés potenciális előnyeiről és hátrányairól Árgyelán Ágnessel, a Portfolio pénzügyi elemzőjével beszéltünk. Az adás második részében a csütörtök reggel közölt friss inflációs adatról, valamint a várható inflációs- és kamatpályáról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit Bank vezető közgazdászát. Főbb részek: Intro - (00:00) Osztrák állampapír – (01:06) Infláció, kamatpálya – (09:31) Borítókép: ShutterstockSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Megszólalt Varga Mihály a kínai hitelekkel kapcsolatban
Varga Mihály pénzügyminiszter parlamenti meghallgatásáról volt szó az adás első részében. A témáról a Portfolio-t a helyszínről tudósító Csiki Gergelyt kérdeztük. Az adás második részében a magyar EU-s elnökség újabb állomásáról beszéltünk, Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis Strasbourgban állt az Európai Parlament képviselői elé. Érdekes hangulatú vita kerekedett az eseményből, amelyről Szabó Dánielt, a Portfolio EU-s ügyekkel foglakozó elemzőjét kérdeztük. Varga Mihály, Nagy Márton, Csányi Sándor és Hernád Zsolt is ott lesz október 17-én a Portfolio Budapest Economic Forumon. Jegyek és további részletek ide kattintva érhetők el. Főbb részek: Intro - (00:00) Varga Mihály a költségvetési bizottság előtt - (01:13) Orbán Viktor az Európai Parlamentben - (10:36) A címlapkép illusztráció. Azon Varga Mihály pénzügyminiszter az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) ülése előtt látható Luxembourgban 2024. október 8-án. Forrása: MTI Fotó/Bodnár BoglárkaSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Mire elég a kormánynak 2200 milliárd forint?
A friss, szeptemberi államháztartási adatokat elemeztük Csiki Gergellyel, a Portfolio lapigazgatójával, makroelemzőjével. A második blokkban arról beszéltünk, hogyan alakult át az amerikai részvénypiac, és mely papírok lehettek a slágerek azután, hogy már nem a káprázatos hetes tagjai vezették az emelkedést. Vendégünk volt Jónap Richárd, a Concorde részvénypiaci stratégája. Főbb részek: Intro - (00:00) Államháztartási hiány - (01:12) Amerikai részvénypiac - (06:41) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Hogy lesz Magyarországon 1 milliós az átlagbér?
Lehetséges-e olyan lendületesen emelni a béreket Magyarországon, ahogy azt Orbán Viktor nemrég felvázolta? Erről Hornyák Józsefet, a Portfolio makroelemzőjét kérdeztük. A második részben arról volt szó, hogy jelentős mértékben csökkent az ipari méretű naperőművek átlagos bevétele, az az összeg, amelyet a villamosenergiapiacok keresnek. Mostanra azon a szinten állnak, ahol kérdéses, hogy egy új napelemberuházás megtérül-e. Vendégünk volt Weinhardt Attila, a Portfolio energetikai ügyekkel foglalkozó elemzője. Főbb részek: Intro - (00:00) Béremelések - (01:18) Makronaptár - (10:05) Napenergiatermelés - (10:57) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Megrogyott a forint, és ez a növekedési terveknek is betehet
Röviden értékeltük az EU-s tagállamok pénteki döntését, melynek keretében büntetővámokat vetettek ki kínai elektromos autók európai importjára. Az adás második részében a héten meggyengült forintról, valamint arról volt szó, hogy miért lehet fontos a növekedési tervek szempontjából a stabil árfolyam. Az adás harmadik részében pedig a Commerzbank Unicredit által tervezett felvásárlásáról beszéltünk. Főbb részek: Intro - (00:00) Odaüt Kínának az EU - (01:23) Forint - (08:51) Óriási bankfelvásárlás jöhet - (17:46) Tőkepiaci trendek - (28:23) See omnystudio.com/listener for privacy information.

Fontos szektor állhat földbe a kormány új terve miatt
Milyen hatása lehet az önkéntes nyugdíjpénztárakra, valamint általánosságban a hosszú távú megtakarítási hajlandóságra, ha a kormány az ingatlanpiacba kezdene átcsatornázni nyugdíjcélú megtakarításokat? Vendégünk volt Farkas András nyugdíjszakértő. A második részben az automatizálás és a mesterséges intelligencia agráriumban betöltött szerepéről kérdeztük Braunmüller Lajost, az Agrárszektor főszerkesztőjét. Főbb részek: Intro - (00:00) Végzetes ütést kapnak a pénztárak? - (01:08) AI az állattartásban - (11:08) See omnystudio.com/listener for privacy information.

Végleg 400 forint fölé ütötték az euróárfolyamot?
A magyar fizetőeszköz igencsak megrogyott a közel-keleti eszkaláció farvizén, de lesz-e még 400 alatt az euró? A témával kapcsolatban Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője volt a vendégünk. Az adás második részében magával a közel-keleti konfliktussal foglalkoztunk, Csicsmann László egyetemi tanárt, a Budapesti Corvinus Egyetem Közel-Kelet szakértőjét egyebek mellett arról kérdeztük, hogy Irán miért támadta meg tegnap körülbelül 200 rakétával Izraelt, hogy miért lehet érdekelt a Netanjahu-kormány a konfliktus kiszélesítésében, és hogy mit csinál mindeközben az Egyesült Államok. Főbb részek: Intro - (00:00) Forint - (01:07) Iráni rakétacsapás - (08:48) Borítókép: ShutterstockSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Itt a hidegzuhany – Esik az egyik legfontosabb mutató
Miért mutat sokkal csúnyább képet a magyarországi beruházási volumen, mint az elsőre látszik? Erről Madár Istvánt, a Portfolio vezető makroelemzőjét kérdeztük. A második rész témája, hogy a kormány betiltotta az erkélynapelemeket, ezt a külföldön, városi környezetben terjedő energiatermelési megoldást. Vendégünk volt Weinhardt Attila, a Portfolio energetikai ügyekkel foglalkozó makroelemzője. Főbb részek: Intro - (00:00) Beruházások - (01:12) Erkélynapelemek - (14:23) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Besült a kormány tavaszi lakásterve? Mi történik?
Mennyire volt sikeres a kormány kampánya, amellyel a lakásbiztosítások piacát szerette volna felpörgetni? Vendégünk Palkó István, a Portfolio vezető pénzügyi elemzője volt. A második részben Árgyelán Ágnes, a Portfolio pénzügyi elemzője jelentkezett be az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének konferenciájáról, ahol új információkat osztottak meg a kormány azon tervéről, hogy bizonyos megtakarításokat az ingatlanpiac felé tereljenek. Főbb részek: Intro - (00:00) Lakásbiztosítások - (01:18) Makronaptár - (14:58) Nyugdíjpénztárak - (16:30) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Sikerül elkerülni a recessziót Amerikában? Erre kell most figyelni
Azt elemeztük, hogy a második negyedéves amerikai GDP-adat hogyan hat az amerikai kamatokra és a részvénypiacokra, valamint hogy kell-e félni recessziótól a választások előtt álló országban? Vendégünk volt Cinkotai Norbert, a K&H Értékpapír vezető elemzője. A második blokkban a friss munkanélküliségi és foglalkoztatottsági adatokat beszéltük át Hornyák Józseffel, a Portfolio makroelemzőjével. Főbb részek: Intro - (00:00) Amerikai GDP - (01:27) Munkaerőpiac - (11:11) Tőkepiaci kitekintő - (18:40) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Üldözzük a növekedést, egyszer talán újra meglesz
"Magyarország: a növekedés nyomában" címmel elemzést tett közzé a hazai makrogazdasági folyamatokról az Erste Bank, amiben a pénzintézet elemzői több strukturális problémára, és a magyar gazdaság növekedési kilátásait negatívan befolyásoló tényezőre is felhívták a figyelmet. A mai adásban ezzel az egy témával foglalkoztunk, a szokásosnál kicsit bővebben, a tanulmánnyal kapcsolatban Nyeste Orsolya, az Erste vezető makrogazdasági elemzője volt a vendégünk. Főbb részek: Intro - (0:00) Nem most romlottak el a beruházások - (3:20) Mi tört el? - (6:21) Az ipar rövid távon nem pattan vissza - (12:03) A beruházás egyre kevésbé megy szellemi javakba - (13:55) Nem kéne elengedni az EU-s pénzeket - (16:12) Megint mindjárt jobb lesz? - (20:03) Nincs is baj a fogyasztással? - (22:24) Jó ötlet feltörni a megtakarításokat? - (24:38) Egyediek a magyar problémák? - (26:48) Másfél százalék alatt lehet az idei növekedés - (30:12) Borítókép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Szomorú képet fest az MNB a magyar gazdaságról
A Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntéséről, valamint arról volt szó, hogy a jegybank jelentősen rontotta a magyar gazdaság növekedési kilátásaival kapcsolatos előrejelzését. Vendégünk volt Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. A második blokk témája az volt, hogy mennyi európai uniós forrást veszíthet el végleg Magyarország a jogállamisági viták miatt. Erről Szabó Dánielt, a Portfolio uniós ügyekkel foglalkozó elemzőjét kérdeztük. Főbb részek: Intro - (00:00) Kamatdöntés - (01:23) Uniós források - (09:54) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Most tényleg nagyot üthet az EU Magyarországon
Hamarosan tisztázódhat a kép a kínai elektromos autók EU-s importvámjával, valamint a belsőpiaci gyártásával kapcsolatban. A témáról, ami kulcsfontosságú a magyar gazdaságstratégia szempontjából, Szabó Dánielt, a Portfolio EU-s ügyekkel foglalkozó elemzőjét kérdeztük. Az adás második részében a magyar lakossági állampapírpiacról volt szó, mellyel kapcsolatban Árgyelán Ágnes, lapunk pénzügyi elemzője volt a vendégünk. Főbb részek: Intro - (00:00) Kínai e-autók - (01:17) Felfordulás jön az állampapírpiacon? - (14:56) Borítókép: Getty Images See omnystudio.com/listener for privacy information.

Mégis mennyit ér egy ingatlan az ártéren?
Ingatlanpiaci szempontból milyen különleges helyzetben vannak az ártéren épült ingatlanok? Vendégünk Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője volt. A második részben a friss kereseti statisztikát elemeztük Hornyák Józseffel, a Portfolio makroelemzőjével. Végül szó volt a hamarosan kezdődő Brain Bar jövőfesztiválról, amelyről Baji Bettit, a rendezvény főszervezőjét kérdeztük. Főbb részek: Intro - (00:00) Ártéri ingatlanok - (01:32) Makronaptár - (10:37) Keresetek - (11:50) Brain Bar - (18:12) Kép forrása: MTI Fotó/Balogh ZoltánSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Nagyobb lehet a fogyasztói krízis, mint a kormány gondolja
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint a hazai kiskereskedelmi forgalom elszakadt a háztartások fogyasztásától, egyre inkább szolgáltatásokat, illetve külföldről és külföldön fogyasztanak a magyarok. De mit mutatnak a számok, és egyáltalán miért vásárolnának a magyarok hazai kereskedőtől, ha gyakran nagyon hasonló termékekhez juthatnak hozzá olcsóbban, egyenesen Kínából. A hazai e-kereskedelem helyzetéről, a Temuról és a szektor szerkezeti kihívásairól is kérdeztük Madar Norbertet, a GKID vezető tanácsadó partnerét. Főbb részek: Intro - (00:00) Kettészakadt a kisker? - (01:28) Külföldön költ a magyar? - (05:56) Hasít még a Temu? - (08:36) Visszafele is tüzel majd a Temu? - (15:43) Szerkezeti probléma van? - (17:37) Nem nő tovább a vásárlók száma? - (23:14) Nyit még fizikai voltot az e-kereskedő? - (25:19) Csapda vagy lehetőség a marketplace? - (29:47) Mérhető a csencselés? - (32:11) A doboz az új futár? - (34:46) Milyen az e-kereskedelem jövőképe? - (40:15) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Belenyúlna a kormány a lakáshitelekbe, de jön a banki hidegzuhany?
A kormány Bankszövetséghez intézett kéréseivel foglalkoztunk. Palkó Istvánt, a Portfolio vezető pénzügyi elemzőjét egyebek mellett arról kérdeztük: reális-e, hogy a bankok a teljes lakáshitelezésben 5 százalék alatti THM-et vezessenek be, esetleg szűkített formában, a hitelek egy részére valósulhat meg a kormány elképzelése? A második részben a minimálbér-emelésről volt szó, ugyanis a Portfolio megtudta, mennyi lehet a legkisebb fizetés 3 év múlva. Erről Hornyák Józsefet, a Portfolio makroelemzőjét kérdezzük. A műsorban szó volt a diplomások fizetéséről is. Főbb részek Intro - (00:00) Öt százalékos THM a lakáshiteleknél - (01:15) Minimálbér - (08:53) Tőkepiaci kitekintő - (17:41) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.