PLAY PODCASTS
HWSW podcast!

HWSW podcast!

240 episodes — Page 3 of 5

Tobzódunk a felújított mobilokban (weekly)

Régebben használt mobilt vásárolni óriási rizikóval járt, ma már viszont komplett értéklánc épül a legális forrásból beszerzett, jó állapotú készülékek tömeges értékesítésére. A romániai tulajdonosi háttérrel rendelkező, itthon Rejoy néven működő Flip Technologies az egyik legnagyobb független szereplő a régióban. A felújított mobilok piaca egyre nagyobb szeletet hasít ki magának a teljes okostelefon-értékesítési szegmensből, de mit nevezünk egyáltalán felújított mobilnak? Kik és hol árulnak ilyen készülékeket, hogyan kerülnek hozzájuk az eladásra szánt példányok és mi védi a vásárlókat, ha kiderül, hogy a kiszemelt példánnyal valami nem kerek? A fenti kérdések tisztázása érdekében eljött hozzánk Blaumann Bence, a romániai Flip Technologies magyar leánycégének, a Rejoynak az ügyvezetője, akivel többek között arról is beszéltünk, hogy az operátorok belépése ebbe a szegmensbe milyen jelentőséggel bír, illetve milyen további perspektíva lehet még ebben a piacban. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten is.

May 24, 202448 min

Promptolsz-e már padawan? (kraftie #33)

Januári, juniorokkal foglalkozó adásunk a téma felsőoktatási aspektusait nem érintette. Ezen most változtatunk. A 33. adásunk amolyan tanár-diák podcast, aminek még címet adni sem volt könnyű, annyira szerteágazó. Mit érzékel egy diák, és mit egy egyetem a juniorok iránti kereslet csökkenéséből? Milyen gyorsan reagál egy egyetem a friss informatikai trendekre, és kell-e egyáltalán egy diáknak dolgozni az egyetemi évei alatt? Van-e helye az informatikai oktatásban a ChatGPT-nek, és tanulnak-e már Rustot a diákok? Teli voltunk ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel. Ekler Péter, a BME VIK docense, és Viczián András, az ELTE matematikus hallgatója volt a segítségünkre. Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. Heti kraftie hírlevél: https://kraftie.hu/ Az adásban elhangzott hivatkozások a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ A kraftie eseménysorozat támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

May 17, 20241h 3m

Látogatásunk a Google temetőjében (weekly)

Még a nagy, alapvetően sikeres, feneketlen pénzeszsákon ülő multiknak sem sikerülhet minden, és vannak olyan technológiai cégek, melyek egyenesen sportot űznek a sikertelen projektek elkaszálásában. Ilyen cég az Alphabet, illetve legnagyobb leányvállalata, a Google, mely az elmúlt évtizedek során csaknem háromszáz szolgáltatást vagy terméket küldött a süllyesztőbe és/vagy olvasztott be egy másik szolgáltatásba. Emlékszik még valaki a Google+ -ra? Hullajtott valaki könnyeket a Stadia elkaszálása miatt? Ruth Porat, a cég mindenható pénzügyi vezére valószínűleg egy cseppet sem. Ebben az adásban végighaladunk a legemlékezetesebb Google-buktákon, amelyek nem is biztos hogy bukták, hanem egy nagyon is tudatos és hosszú távon kifizetődő stratégia részét képezik. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten is.

May 10, 202446 min

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek (kraftie #32)

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, a staff, a principal, a chief, és társai. A 32. adásban ezekről, illetve a mögöttük rejtőző elvárásokról beszélgetünk. Sokan gondolnak ezekre a titulusokra - részben helytelenül - egyfajta rendfokozatokként, melyek a technikai tudás mélyülésével jönnek, sokan nem is hallottak róluk. Cégenként változnak az elnevezések, és a tartalmuk is, hiszen sokszor ugyanaz a titulus mögött teljesen más elvárás jelenik meg. Nem egyszerű az elnevezések között rendet vágni, talán nem is lehet, de azért elég jól körberajzolható, milyen elvárások jöhetnek szembe a senior tapasztalati szint fölött. Ezúttal Szász Péter (alias eszpee) és Gagyi Benedek (Shopify) volt segítségünkre. Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. Heti kraftie hírlevél: https://kraftie.hu/ Az adásban elhangzott hivatkozások a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, és a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ A kraftie eseménysorozat támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

May 3, 20241h 6m

Mit adott nekünk a GSM? (weekly)

A Global System for Mobile Communications vagy Groupe Spécial Mobile, aka GSM talán az utolsó olyan technológiai vívmány, mely Európából indulva meghódította a világot. A digitális rádiótelefon-hálózat éppen harminc éve érhető el hazánkban kereskedelmi szolgáltatásként, miközben egyes országokban már ki is vezették az operátorok a technológiát. Ebben az adásban az első GSM-szolgáltatások indulásáról, illetve a hálózatok evolúciójáról és a hardver mellett a szoftver szerepéről beszélgettünk meghívott vendégeinkkel, Koller Györggyel, a Yettel Magyarország műszaki vezérigazgató-helyettesével, és Charaf Hassannal, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánjával. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten is.

Apr 26, 20241h 6m

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak (kraftie #31)

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában. A 31. adásban összeraktunk egy kis batyut. Komoly fizetések, komoly kihívások. Azt viszont hajlamos mindenki elfelejteni, hogy a csúcs felé vezető, stresszes út egyre szűkül, főleg Magyarországról indulva. A magas pozíciók száma limitált, az álláskeresés és munkahelyváltás akár években is mérhető, egy interjúzási folyamat fél évtől indul. Grátiszban pedig sokszor úgy keresik az utódot, hogy az előd még a székében ül gyanútlanul. Azért mondunk sweet spotot is, ha már hunglish legyen kövér. Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. Heti kraftie hírlevél: https://kraftie.hu/ Az adásban elhangzott hivatkozások, és a nyereményjáték a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

Apr 19, 202444 min

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori (weekly)

Az időjárás-előrejelzés meglehetősen komplex terület, ám a pontos prognózisokhoz ennek ellenére nem feltétlenül kell minden szolgáltatónak szuperszámítógép vagy mesterséges intelligencia. A legjobb bizonyíték erre az idén húszéves Időkép, mely ma a legnépszerűbb hazai meteorológiai előrejelző platformmá vált mindenféle technológiai és egyéb hátszél nélkül. Az alapítókkal, Nagy Gergellyel és Szente-Varga Bálinttal beszélgettünk többek között arról, hogy mi fán terem egyáltalán az időjárás-előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik ma az Időkép alatt és hogy mi várható a machine learning modellek térnyerésével a szakmában. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten is.

Apr 12, 20241h 2m

Eljő az első AI programozó, káprázat netán absztrakció? (kraftie #30)

Devin bejelentése jó apropót szolgáltatott, hogy a 30. adásban megnézzük, mennyit fejlődtek az IT szakemberek által használt AI eszközök az elmúlt egy évben. Amíg tavaly a programozást segítő asszisztenseknek volt reneszánszuk, addig idén nagyon úgy fest, az AI programozók vannak soron, hiszen az első AI programozó, Devin bejelentése után már látszanak a követők is. Az IT szakma egyik fele csak legyint az AI betörésére, vagy még az érdemi kipróbálásig sem jutott, a másik felének már-már egzisztenciális szorongása van. Az AI toolokat aktívan használó fejlesztőkkel beszélhettünk a tapasztalataikról, a Stack Overflow haldoklásáról, illetve természetesen mindezeknek a munkaerőpiacra gyakorolt hatásáról is szó esett. Az adás vendége Fincza András (ExperiRace) és Filkus Dominik (Irány a tech) voltak. Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. Heti kraftie hírlevél: https://kraftie.hu/ Ingyenes DevOps Architech képzés az Alerantnál: https://alerant.hu/devops-architect-bootcamp/ Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

Apr 5, 202453 min

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? (weekly)

Életbe lépett az Európai Unió digitális piacok kereteit meghatározó rendelete, a sokat emlegetett Digital Markets Act (DMA), mely számos, nagy elérésű szolgáltatás számára határoz meg szigorúbb működési normákat. Az Apple korábban foggal-körömmel ellenezte, hogy rákényszerítsék a külső alkalmazásboltok és alternatív fizetési módok előtti utak megnyitására, többek közt arra hivatkozva, hogy az ökoszisztéma nyitottabbá tételével nő a malware-ek és a csalások kockázata. De kell-e félni kártevő-armageddontól mostantól az iPhone-okon? Mennyire biztonságos valójában az App Store és az Apple rendszere? Mint kiderült, akár még humán mulasztás miatt is átcsúszhat néha egy-egy problémás app a rostán, például amelyik a LastPass-t mímelte. Mennyit érnek az iOS-t célzó exploitok a feketepiacon, biztonságosabb egy szervezet számára az Apple eszközeiből álló flotta a windowsos munkaállomásoknál? Ezekről az izgalmas kérdésekről beszélgetünk aktuális HWSW Weekly podcastünkben Lévai Szabolccsal, a Sophos Threat Research Managerével, biztonsági szakértőjével. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten is.

Mar 29, 20241h 1m

Toxikus vezetők szivárványa (kraftie #29)

A munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is. A 29. adást nekik szenteltük. A helytelen munkahelyi viselkedés az elmúlt évtizedekben került a pszichológia radarjára, egy rakat olyan szakkifejezéssel egyetemben, mint a bullying, a mobbing, és a toxic leadership. A teljesítménykényszer - sok egyéb paraméter mellett - melegágya a toxikus vezetésnek, s bár az IT sosem volt a legérintettebb iparág, de a jelenség itt is megtalálható. Az ilyen környezetből kiszállni pont olyan gyötrelmes, mint egy rossz házasságból. Az elszenvedőknek pedig külön nehézség, hogy a vállalatok sokszor elnézőek az ilyen vezetőkkel, ha azok az elvárt eredményeket szállítják. Czifra Juli pszichológussal beszéltünk a jelenség hátteréről, tüneteiről, lehetséges lefolyásáról. Heti kraftie hírlevél: https://kraftie.hu/ Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

Mar 22, 20241h 12m

Miért nem beszélni az AI tökéletesen a magyart? (weekly)

A legtöbb hangasszisztens, fordító, vagy akár hangfelvételről leiratot készítő AI-szolgáltatás nem tud tökéletes magyarsággal dolgozni - mert sokszor a fejlesztőknek ez egyszerűen nem éri meg. Mi olyan nehéz a magyar nyelvben? Miért fontos, hogy legyen magyar nyelvre specializálódott nagy nyelvi modell, és milyen kihívásokat rejt a megvalósítás? Hazánkban is vannak áttörések, például a PuliGPT, amire sokan hivatkoznak a "magyar GPT-ként". Ezeket az izgalmas témákat jártuk körbe az adásban Dr. Prószéky Gáborral, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával, Széchenyi-díjas magyar programtervező matematikussal, nyelvésszel, aki nem mellesleg az első széles körben használt magyar helyesírás-ellenőrző modult fejlesztő MorphoLogic alapítója is. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten is.

Mar 15, 20241h 1m

Kéne még pár Powerfrau a hazai informatikába (kraftie #28)

A 28. kraftie adásban régi adósságunkat törlesztjük, hiszen ezúttal IT-ban dolgozó lányok voltak a vendégeink. Nagyon igyekeztünk, nem futottuk meg a szokásos köröket, nem akartuk túlzottan megfejteni, miért van kevés nő ebben a szép szakmában. Természetesen azért kihasználtuk, hogy végre lányokkal beszélgetünk, hiszen számos karrier és szakmai kérdést némileg más szemüvegen keresztül látnak. Összességében pedig ennek a látásmódnak a megléte csak javíthatna a hazai informatikán. Pogácsás Emesével, az SSP engineering vezetőjével, és Szupera Zitával, a Stream vezető Angular fejlesztőjével beszélhettünk IC és menedzser karrierről, sőt John Carmackot is megidéztük. Atlassian Day nyereményjáték: https://meta-inf.hu/nyeremenyjatek Heti kraftie hírlevél: https://kraftie.hu/ Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

Mar 8, 20241h 1m

Apple OFF - de mi lesz a többi techcéggel az autóiparban? (weekly)

Friss hír, hogy feladta saját villanyautó-projektjét az Apple (bár a felvétel idején ezt még nem tudtuk biztosan), ezzel az egyik legnagyobb befolyással bíró technológiai cég hivatalosan is kifarolt az autóiparból. De mi lesz így a többiekkel, egyáltalán mi értelme van annak, ha egy technológiai cég autógyártásra adja a fejét? Hol lehet ezeknek a cégeknek a helyük az értékláncban, és persze van-e kínai dömping az autóiparban? Ezeket az izgalmas témákat jártuk körbe ebben az adásban Horváth Andrással, azaz Handrassal. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten is.

Mar 1, 202450 min

Színfalak mögött: így épül egy szoftverfejlesztő iroda (kraftie #27)

A 27. kraftie egy picit talán szokatlan adás, hiszen betekintést nyújtunk olyan folyamatokba - magyar-amerikai tengelyen, melyek sokszor teljesen láthatatlanok a munkavállalók számára. A site építés folyamatát két nagyon különböző háttérrel rendelkező szakemberrel jártuk körül: Barna Balázs a már tőzsdén lévő, egykori fintech startup, a Wise hazai és amerikai piacon is otthonosan mozgó szakembere, Ferik Attila pedig tradicionális nagyvállalatok, mint a GE HealthCare vagy az ArisGlobal hazai bővülésében játszott meghatározó szerepet. Atlassian Day nyereményjáték: https://meta-inf.hu/nyeremenyjatek Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

Feb 23, 20241h 14m

A UX Sötét Oldala (weekly)

Az internetes megtévesztésnek számtalan módozata létezik, melyek egy része igazából évtizedek, sőt évszázadok óta létező mintákat követ. Ezek az úgynevezett sötét mintázatok ma már beépülnek a közösségi oldalak, webshopok és más internetes platformok felületeibe, a hatóságok pedig árgus szemekkel lesik, mikor lehet lecsapni rájuk. Ezeket a sötét, de legalábbis szürke zónákat vesszük nagyító alá ebben az adásban Klein Péter Design Strategist-tel, aki bevallotta, hogy egyszer - ha nem is feltétlenül készakarva - ő is használt már sötét mintát. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten is.

Feb 16, 202446 min

Techboom off: generációs élmény a rosszabb fajtából (kraftie #26)

A közösségi médiás reakciók alapján úgy tűnik, sokan nem akarják elfogadni, hogy már nem 2021-et írunk a munkaerőpiacon. Ébresztőt fújtunk a 26. kraftie adásban. Nagyon sokat agyaltunk rajta, hogy a tagadás mögött mi húzódhat. Egy azonban biztos, egy 15 éve piacon lévő IT szakember igazi válságot még nem látott. Az adás legfájdalmasabb önigazolása pedig az volt, hogy a felvétel után pittyent a Discord, és már jöttek is a hírek: az egyik legnagyobb hazai IT munkáltató masszív leépítésekbe kezdett. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

Feb 9, 202431 min

Nem csak a mozikat, a streaminget is megtolta Barbie (weekly)

A streamingszolgáltatások megjelenése megzavarta a hagyományos terjesztési modellt, és a mozit megkerülve közvetlenül az előfizetőkhöz juttatja el a tartalmat. Időközben a Netflixnek is egyre nehezebb lett növelnie bevételeit, megjelent a reklámokkal támogatott csomag, életbe léptek a jelszómegosztásra vonatkozó korlátozások. Meddig mehet ez, telítődik-e a piac, és milyen hatással van ez a hagyományos mozikra és a mozifilmek-sorozatok gyártására? Többek között ezekről, és persze a Barbie-jelenségről beszélgetünk ebben az adásban Pinczés-Pressing Ádámmal, a Warner Bros. Discovery PR-menedzserével és Gyenis Ajándokkal, a Cinego ügyvezetőjével. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten is.

Feb 2, 202457 min

Medior az új junior, avagy nehéz a dolga a juniornak (kraftie #25)

A globális és hazai IT munkaerőpiac egyik legfájdalmasabb trendje a juniorok iránti kereslet drasztikus csökkenése. A 25. kraftie adásban utánamentünk a jelenségnek, az okokat és a megoldásokat is vizsgálgatva. A Green Fox csődje csak a jéghegy csúcsa, a fenti jelenség mögött ugyanis több tényező együttes hatása áll, a kilábalás időpontja pedig teljesen bizonytalan. A nehézségek mind a bootcampekből, mind a felsőoktatásból érkezőket érintik. Az új helyzet új hozzáállást kíván meg a pályakezdőktől, azt pedig el kell fogadni, hogy számukra az IT pálya jelenleg csak középtávon kínál látványos előnyöket. Boda Józsival, a Codecool hazai vezetőjével beszélhettünk. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

Jan 26, 202448 min

Milliós bug bounty-k nyomában (weekly)

Kik azok a bugvadászok és miért jó velük dolgozni? Mi motivál egy ilyen etikus hackert arra, hogy akár a teljes szabadidejét rászánja egy-egy sebezhetőség felkutatására? Nem csak a pénz, bár már itthon is volt rá példa, hogy valaki több tízmillió forintot kasszírozott egyetlen sérülékenység felfedezésével. Amit egyébként azóta sem javítottak ki. A témát ezúttal Varjas Gáborral, a Hackrate szakértőjével járjuk körbe. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten is.

Jan 19, 202454 min

2024: székekbe kapaszkodni, előny a munkaadóknál (kraftie #24)

2023 végleg lezárt egy legalább 10 éves munkaerőpiaci menetelést az informatikában, 2024-től pedig senki ne várjon nagy fordulatot. A tavalyi évről és 2024-ről diskuráltunk a 24. kraftie adásban. Évindító adásunkban beszélgettünk informatikai leépítésekről, a home office lassú párolgásáról, fizetésemelésekről, a juniorok helyzetéről, és arról, hogy idén a túlkeresleti évek után a munkaadók ismét picit nyeregben érezhetik magukat. Két vendég nélküli adás után most intéztünk társaságot is, Gagyi Benedek (Shopify) személyében. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

Jan 12, 20241h 10m

Meddig regulázhatók a digitális óriások? (weekly)

Milyen eredményeket hozhat a DSA, a DMA és a mesterséges intelligenciára irányuló AI Act? Mennyire hatásosan tudja megváltoztatni az uniós szabályozás a nagy techcégek eddigi gyakorlatait? Fejet hajtott a Meta, amikor bevezette a „fizetős” Facebookot? Mi lesz a mesterséges intelligenciával? Miben különbözik Biden stratégiája az unió kockázatalapú megközelítésétől? A kérdések megválaszolásában Dr. Tóth András egyetemi docens, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Infokommunikációs jogi Tanszékének vezetője, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese segített nekünk, aki szerint nem biztos, hogy minden előnyünkre változik. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten is.

Jan 5, 20241h 1m

Állami és neres informatikai cégek valósága (kraftie #23)

A kormányzati és kormányközeli IT immár látható szelete a hazai informatikának. Ezen cégek megítélése erősen elfogult, sok féligazsággal és hamis információval. A 23. adásban végre nekiugrottunk a témának, a szilveszter és a szórakoztatás jegyében. Anonim beszélgetőpartnereinkre támaszkodva, a teljesség igénye nélkül átfutottuk, milyen ezeknél a cégeknél dolgozni, milyenek a fizetések, beszélgettünk előítéletekről, megbélyegzésről és arról, hogy vajon a polgármester fia lesz-e az új főnököd, ha ezekhez a vállalatokhoz mész dolgozni. Jó hosszú adás lett, amiből a politikát amennyire csak lehetett, kihagytuk. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

Dec 29, 20231h 20m

Tényleg vesztésre állunk a csalókkal szemben? (weekly)

Csak az idei évben eddig óriási összegű kárt okoztak az adathalász támadások a magyar bankszámlatulajdonosoknak, a növekedési trendnek pedig úgy tűnik, nem lehet megálljt parancsolni. A csalók egyre agyafúrtabb módszerei még a legéberebbek figyelmét is elaltatják olykor, de van-e rá esély, hogy az átlagembert érő adathalász támadásokat a jövőben kivédjük, és ha igen, hol kell kezdeni ezt a védekezést? Többek között erről beszélgettünk vendégeinkkel, Makay József kiberbiztonsági szakértővel és Solymos Ákos IT-biztonsági tanácsadóval, a Quadron oktatási vezetőjével. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten is.

Dec 22, 20231h 4m

Béralku és teljesítményértékelés (kraftie #22)

Cége válogatja, de akárcsak a szaloncukornak, jellemzően most van szezonja a teljesítményértékeléseknek és a béralkuknak is. Aktuális témát feszegettünk a 22. kraftie adásban. A fenti folyamat mind az IT szakembert, mind a menedzserét kihívások elé állítja, és ahhoz, hogy ez ne okozzon fölösleges feszültségeket, érdemes pár alapvető dologra odafigyelni. Szász Péterrel (alias eszpee) beszélgetünk a visszajelzések fontosságáról, a ChatGPT-vel írt önértékelésekről, és az ellenajánlatok létjogosultságáról. December 29-én pedig végre jövünk az "Állami és neres informatikai cégek valósága" című adással. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

Dec 15, 20231h 6m

Nálatok lakik-e rezsidémon? (weekly)

Ahogy az energiaárak kilőttek, a rezsidémon páros lábbal rúgta be az otthonok ajtaját. A technológia persze ellene is véd, az okosotthon-megoldások pedig mostantól nem pusztán kényelmes úri huncutságnak számítanak, hanem hatványozottan többet képesek spórolni a családi kasszának. Egyáltalán hol kezdődött ez az egész okosotthon-sztori, hogyan befolyásolta a piacot a koronavírus-járvány, mit kínálnak most a gyártók és mit fognak rövid- és középtávon. A kérdések megválaszolására nem mást kértünk fel, mint az Okosotthon Labor podcast két feketeöves szakértőjét, Zelena Gergelyt és Kálmány Gergelyt. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten is.

Dec 8, 20231h 11m

Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam? (kraftie #21)

Egy tudatos karrierdöntéshez, majd egy jó álláshoz nagyon sok kis apróság szükséges. Egy dolog azonban hiányzott hozzá, egy alapos hazai technológiai körkép. Végre van egy ilyen, és a 21. kraftie adásban megpróbáltunk kiolvasni belőle pár karrier trendet. Nehéz dolga van a hazai IT szakembereknek, hiszen eddig teljes homály fedte, hogy milyen programozási nyelveket, milyen üzemeltetési eszközöket vagy technológiákat használunk, milyen ezeknek a pillanatnyi elterjedtsége, illetve részesedése itthon. A napokban azonban elkészült egy átfogó hazai felmérés, az adatokba pedig fejest is ugrottuk Waszlavik Marcival (Alpaca) és Jagusztin Lacival (Alerant). Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

Dec 1, 20231h 10m

Pofára fogsz esni, de akkor is állj fel! (weekly)

Mi a sztori, magyar startupok? Miként csapódott le a Covid19, a háború és a gazdasági válság a hazai szegmensben? Tényleg elhúzott mellettünk a világ, vagy azért van még muníció a magyar startupokban? Min kéne változtatni, hogy újra legyen sok Prezink és aiMotive-unk? Ezeket a kérdéseket jártuk körbe ebben az adásban szakértő vendégeinkkel, Biás Csongorral és Györkő Zoltánnal, a Startup Hungary ügyvezető igazgatójával és elnökével.

Nov 24, 202351 min

Nagy szláv IT exodus: elszalasztott lehetőség? (kraftie #20)

Az elmúlt évek geopolitikai történéseinek következményeként néhány százezer orosz, belarusz, és ukrán IT szakember hagyta el hazáját. A mozgó szakemberekért nagy verseny alakult ki Európában, mi azonban még a startvonalra sem álltunk fel igazán. A 20. kraftie adásban ezen rugóztunk. Egy nyáron publikált, GitHub geolokációs adatok alapján készült kutatásból meglehetősen pontosan becsülhető, mekkora embertömeg is lendült kényszerű mozgásba. Akárcsak a betelepülő cégekért, a mozgó munkaerőért is komoly verseny alakult ki mind a térségben, mind egész Európában. A kutatás készítőjével, a Corvinus docensével, Johannes Wachs-szal és Both Vilmossal, az IVSZ elnöki tanácsadójával jártuk körbe, hogy mit nyerhettünk volna a betelepülő szakemberekkel, mennyi pénz érhet egy informatikus, és milyen feltételek kellettek volna a betelepítésükhöz. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

Nov 17, 20231h 11m

Miért van az, hogy ha mobilfotózás, akkor csakis iPhone? (weekly)

Az okostelefonok az évek során kitermeltek pár százmillió alkalmi fotóst, miközben egyre több profi is használ telefont a munkáihoz, emellett kifejezetten rangos díjakat osztogatnak a legjobban sikerült felvételek készítőinek. A mobilokba szerelt kamera eközben egyre jobb és fejlettebb, de van-e értelme a megapixel-hajhászásnak, miért vannak túlsúlyban az Apple termékek a profik körében és miért nyírja ki ezt a területet is a TikTok? Ezekről beszélgettünk két vendégünkkel, Keresnyei Vince fotós, mobilfotóssal, illetve Csanádi Márton fotoriporterrel és képszerkesztővel.

Nov 10, 202355 min

A BigTech ment, Amszterdam maradt (kraftie #19)

Közkívánatra egy kis költözéses, távmunkázós karriertörténet. A 19. kraftie adásban Amszterdamba utazunk. Az adás vendége Erdődy-Nagy Zsombor, fejlesztőből lett engineering menedzser volt, aki a hazai startupos létet hátrahagyva családostól Amszterdamba költözött, hogy az Ubernél dolgozhasson. Őt is elérte egy elbocsátási hullám, de egy huszárvágással és némi szerencsével megoldotta, hogy Amszterdamban maradhasson, és virtuálisan haza is költözzön. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

Nov 3, 202353 min

Hogyan alakította át a streaming a zeneipart? (weekly)

A világ legnagyobb példányszámban eladott zenei albuma Michael Jackson Thrillere, ami ha ma jelenne meg, valószínűleg durván lesúlyozná a Spotify és a többi streaming platform. Komoly szakirodalma van már annak, hogy az előadók a jogdíjbevétel maximalizálása érdekében hogyan optimalizálják a zeneszámokat és albumokat az online zenehallgatáshoz, ami az egyébként is jelen lévő műfaji változások mellett meghatározza, hogy hogyan szól egy mai sláger. A témáról két vendégünkkel, Bánkuti Dániel producerrel, zeneipari szakértővel és Tóth Péter Benjáminnel, az Artisjus üzleti transzformációs igazgatójával beszélgettünk. Az adásban hivatkozott cikkek, videók, tartalmak a Discord szerverünkön érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk: https://discord.hwsw.hu/

Oct 27, 202355 min

Útikalauz kiégett IT-soknak avagy elég mély a nyúl ürege (kraftie #18)

Ha kiégésről van szó, az IT-sok halmozottan hátrányos helyzetben vannak. A 18. kraftie adásban erről a fontos témáról beszélgettük. Természetesen szakember segítségét is igénybe vettük. Az IT karrierút egy igazi szlalompálya, mielőtt ugyanis kiöregedünk, a számos technológiai bója mellett a kiégéses csapdákat is ki kell kerülni. Kevés informatikai szakember van, akinek ez a csapda legalább egyszer nem jön szembe. Az adás vendége Horváth Rita pszichológus volt, aki nem csak a fogalom tisztázásában segített nekünk, hanem a felismerésre és a megoldásra is adott pár hasznos javaslatot. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

Oct 20, 202354 min

Így lesz a bolti drónból és tabletből harctéri előny (weekly)

Az ukrán-orosz háborúban az erőviszonyok előhívták az ukránok kreativitását, ami abban is megmutatkozott, hogy a szoftver- és termékfejlesztésben látható agilitás és a konzumereszözök használata átcsorgott a katonai innovációba, megmutatták, mennyi mindent lehet kihozni védekezés során a több ezer dollárba, nem pedig több milliárdba kerülő kereskedelmi technológiák felhasználásával, akár egy MiG-29 vadászgép felokosításáig. Erről beszélgetünk az aktuális HWSW Weekly podcast adásban. Meghívott szakértőink Trautman Balázs katonai újságíró, a Kárpátaljai Sárkányellátó szervezője, valamint Kaiser Ferenc, biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Az adásban hivatkozott cikkek, videók, tartalmak a Discord szerverünkön érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk: https://discord.hwsw.hu/

Oct 13, 20231h 7m

A bérkutatások hamiskás világa (kraftie #17)

A 17. kraftie adásban a repkedő milliók világába, az informatikai bérkutatások mocsarába merültünk alá. A bérkutatások olyanok, mint a bulvár vagy a pornográf tartalmak, mindenkit lázba hoznak, a többség fogyasztja is őket különböző megfontolásokból, sokan pedig le is tagadják. Magyarországon rengeteg bérkutatás elérhető, de ezek minősége hullámzó, módszertani hátterük zavaros, sőt, sokszor teljes homály fedi azt. Egy beszélgetést simán megért a téma, hiszen fontos, hogy ezeket a kutatásokat helyén tudjuk kezelni. Fizetéssel pedig senki ne próbálja megemelni a dopaminszintjét, nem lesz tartós az öröm! Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

Oct 6, 202355 min

Popszakma, hackerek, menőzés (weekly)

Mi motiválhatta Kevin Mitnicket a '80-as, '90-es években és mi motiválja, azaz most már jobbára csak motiválta a Lapsus$ tagjait? És miért nincsenek hackerek a Csillagok háborújában? Na és az Anonimous elinflálódásában mi játszott vajon szerepet? Ebben az adásban a hackerkaraktert helyezzük a középpontba, illetve megpróbáljuk feltérképezni, hogy miként jelent meg ez a karakter a popkultúrában, illetve milyen társadalmi hatással járt a tevékenységük. Vendégeink Veres-Szentkirályi András, a Silent Signal és a Hackerspace társalapítója és Michaleczky Péter, sci-fi író, újságíró, informatikus. Az adásban hivatkozott cikkek, videók, tartalmak a Discord szerverünkön érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk: https://discord.hwsw.hu/

Sep 29, 20231h 7m

A román IT nem csak a bérekben előz minket (kraftie #16)

A hazai IT munkaerőpiac nem szigetként létezik, hanem a közép-európai országokkal versenyez a betelepülő cégekért, melyek mind a karrierlehetőségeket, mind a béreket alapjaiban határozzák meg. A 16. kraftie adásban úgy gondoltuk, Románia mindenképpen megér egy misét. Az egykori KGST országokkal a nagy demokratikus startvonalra anno együtt álltunk fel, de mára a sereghajtó, és itthon alaposan lesajnált Románia is megelőzött minket. A folyamat aggasztó, hiszen a magyar informatikai munkaerőpiac versenyelőnye mára szinte csak az olcsóságában, illetve Budapest jó adottságaiban rejlik. Márpedig akárcsak a bérgyártásban, a kiszervezett IT-ban sem életbiztosítás ez a helyzet. Kolozsvári barátainkkal, Láng Mátéval (Binhatch) és Nagy Geryvel (Ethica) megpróbáltuk megfejteni a román siker titkát, górcső alá vettük az oktatást, a béreket, az adózást, és a nyelvtudást is. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

Sep 22, 20231h 19m

Nem csak adat, akarat is kéne a nemi sztereotípiák megdöntéséhez (weekly)

Hogyan jutnak el az IT-szakmában dolgozó magyar nők képei a Midjourney-be, és miért jelenít meg az MI tíz esetből kilencszer férfit, ha tudósról vagy informatikusról van szó. Miként lehet aktívan tenni az algoritmusokba épített nemi sztereotípiák ellen? Egyáltalán: valódi probléma ez? A hot topicnak számító generatív MI torzításairól beszélgettünk Vásárhelyi Orsi adattudós és kutatóval, valamint Kovács András Péterrel, a Telekom szegmens kommunikációs vezetőjével. Szóba jön még, miért Kudlik Júlia hangja szólalhatott meg a Magyar Honvédség légierejének fedélzetén. Az adásban hivatkozott cikkek, videók, tartalmak a Discord szerverünkön érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk: https://discord.hwsw.hu/

Sep 15, 202344 min

IT állásinterjú: nem kell félnetek, jó lesz (kraftie #15)

Nehéz ezt a témát kikerülni, ha informatikai karrierről beszélünk. A 15. kraftie adásban mi sem akartuk kikerülni, átbeszéltük a teljes folyamatot, és picit azt is, ami a háttérben zajlik. A folyamat és a felkészülés sokaknak akár lehet triviális is - hiszen vannak friss élményeik, de ettől még nem feltétlenül az. Rengeteg szakember van azonban, akik évek óta nem interjúztak, a folyamat pedig sokat változott. Ezt azt adást egy kisebb mankónak szánjuk. Ami pedig kimaradt, az bármikor megkérdezhetitek tőlünk, vagy a többi hallgatótól a Discord csatornánkon. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

Sep 8, 20231h 31m

Csakazértis iPhone adás! (weekly)

Szeptember 12-én mutatkoznak be az új iPhone-ok, de ebben az adásban jól lelövünk minden poént előre, hogy könnyebben teljen a hivatalos bejelentésig a feszült várakozás, ami egyre kevésbé feszült, bármivel is próbálkozik az Apple. Vigyázat, ebben az adásban több pletyka hangzik el, mint egy hímzőegyletben egy átlagos délután! Az adásban hivatkozott cikkek, videók, tartalmak a Discord szerverünkön érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk: https://discord.hwsw.hu/

Sep 1, 202340 min

Nem az EU, a fájdalom hozza el a security szakmák reneszánszát (kraftie #14)

Nyakunkon a határidő, a GDPR versenyfutás után itt NIS2, az Európai Unió kiberbiztonsági direktívája. A 14. kraftie adásban azt vizsgálgattuk, vajon lecsapódik e mindez az IT biztonsági szakmák és kompetenciák iránti kereslet szintjén is. Két vendégünkkel, Erdei Csabával és Pfeiffer Szilárddal kitárgyaltuk az új direktívát, mely sok ezer hazai cég idegeit fogja borzolni a következő egy évben, de utána is. Karrier podcast révén természetesen arra is próbáltunk előrejelzést adni, hogy vajon megnőhet-e az értéke, a megbecsültsége a security tudásnak, érdemes-e erre felé navigálni. Abban egyértelmű konszenzus volt a beszélgetés során, hogy tarthatatlan a helyzet, az IT növekedésével együtt a biztonság a legkevésbé sem skálázódott. Robbanás és reneszánsz is biztosan lesz, csak nem tudni mikor. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

Aug 25, 20231h 3m

A 2G-t lekapcsolni nem kell félnetek... (weekly)

Semmi pánik, a 2G-s mobilhálózatok - legalábbis Európában - a mobilszolgáltatók szolgáltatáskínálatának legmegbízhatóbb alappillérei, ezért még jó darabig velünk is maradnak majd. De vajon ugyanolyan biztonságosak-e ezek a hálózatok, mint amennyire megbízhatók? Ezt a kérdést jártuk körbe a Google augusztus eleji blogposztja nyomán Tomcsányi Domonkossal, az Accenture fekete öves mobilhálózat-biztonsági szakértőjével. Az adásban hivatkozott cikkek, videók, tartalmak a Discord szerverünkön érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk: https://discord.hwsw.hu/

Aug 18, 202352 min

Ha nagy leszek, tech evangelista leszek! (kraftie #13)

Mi van akkor, ha annyira beleszeretsz egy technológiába, hogy legszívesebben minden idődet a népszerűsítésére áldoznád? Gyorsan kerítened kell valakit, aki ezért még fizet is neked! A 13. kraftie adásban kerítettünk valakit, aki megvalósította mindezt. Braun Marci az egyetemi évei alatt is ismert figurája volt a hazai Kotlin közösségnek és meetupoknak, 25 évesen pedig már a Google színeiben vitte ugyanezt a zászlót - immár fizetésért. Marci villámkarrierje már önmagában is érdekes, de azért beszélgettünk arról is, mit is csinál, illetve kódol-e egy evangelista, vagy mi a helyzet a Kotlinnal Androidon és backenden. Végezetül azt is megpróbáltuk megválaszolni, hogy a feltörekvő nyelvek közül érdemes-e a Kotlinra dobni a karrier ruletten. A Flutter meg kapott egy szöget az általunk vizionált, jövőbeli koporsójába, de ha nem jön be, később simám letagadjuk. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is. A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

Aug 11, 20231h 7m

Panaszra semmi ok! (weekly)

A Vodafone ügyfelei mégis sokat panaszkodnak és egy részüknek meg is éri a Média- és Hírközlési Biztoshoz fordulni. Az IT-cégek befektetőinek viszont mostanában valóban nincs sok okuk a panaszra, hiszen majdnem mindenkinek sikerült túljutnia már a mélyponton. Az Alphabet, a Meta és az Intel számait tüzetesebben is megnézzük. A hajlítható kijelzős okostelefonokra vágyók sem panaszkodhatnak, hiszen máris a boltokba kerül a Samsung Galaxy Z Flip/Fold 5, ami tovább tökéletesítette a mechanikát. Az adásban hivatkozott cikkek, videók, tartalmak a Discord szerverünkön érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk: https://discord.hwsw.hu/

Aug 4, 202350 min

Szia, bér? (kraftie #12)

Az informatikusok és a recruiterek között meglévő káros szakadék megszüntetéséhez párbeszéd, sok önkritika, és kölcsönös változás szükséges. A friss kraftie adásban hídépítésbe kezdtünk, illetve kimaxoltuk a stúdióban mind a hölgyek, mind az egy négyzetméterre eső HR szakemberek számát is. Szó volt Linkedin szőnyegbombázásról, borzalmas álláshirdetésekről, Tindernek használt Linkedinről, feszengő recruiterekről, tanulásról, és a kulturált párbeszédről is - ahhoz ugyanis, hogy a magyar IT-piac egy érettebb stációba váltson, nagyon sok változás szükséges mindkét oldaltól. Takács Kincsővel (Nvidia) és Balogh Rékával (Lufthansa Systems) nyakig elmerültünk ennek a jelenleg nem éppen ideális viszonynak a bugyraiban. Szerintünk ez egy fontos adás, hallgassátok! Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

Jul 28, 20231h 22m

Tombol a nyár, hív a Duty (weekly)

A héten tulajdonképpen eldőlt, hogy az Activision Blizzardot szerető ölelésébe vonhatja a Microsoft, ezért ideje végre alaposan átbeszélni, hogy miről is szól minden idők legnagyobb játékpiaci akvizíciója, és vajon miért ért meg ez az egész bolt 69 milliárd dollárt a Microsoftnak. Az adásban régi kollégánk, Folyó Gergely, a Gamekapocs egykori főszerkesztője segít megfejteni, mi lesz így szegény Sonyval meg a többi piaci riválissal. Az adásban hivatkozott cikkek, videók, tartalmak a Discord szerverünkön érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk: https://discord.hwsw.hu/

Jul 21, 202333 min

Nem Scrum Masternek való vidék (kraftie #11)

A nagy agilis transzformációs hype lecsengett, a helyén meglepően nagy és aggasztó csend honol. A mostani kraftie adás egyik vendége az agilitásból kiábrándult egykori agile coach, Farkas Bálint, másik vendége pedig a továbbra is lelkes Bíró Tamás volt. Jin-jangként velük jártuk körül, hogy mostanság érdemes-e agilis irányba kormányozni egy IT karriert. Bár a beszélgetést igyekeztünk mentesíteni a hitvitáktól, és végig karrier mederben tartani, egy-két beef azért becsúszott. Nem volt célunk az sem, hogy az agilitást mikroszkóppal vizsgálgassuk, hiszen egy trend vizsgálatához a sztratoszféra mindig jobb kilátást biztosít. Az adásban hivatkozott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

Jul 14, 202350 min

Salam alaikum, Yettel! (weekly)

Reális az esélye annak hogy arab tulajdon jelenjen meg a magyar távközlési piacon, az abu-dzabi székhelyű Etisalat ugyanis a hírek szerint bejelentkezett a Yettelért és a Cetinért, illetve azok egy részéért. Adásunkban sok mindent megtudhatsz az Etisalatról, mely - spoiler! - a Vodafone Csoport legnagyobb részvényese is. Emellett szót ejtünk az augusztustól várható kínai germánium és gallium exporttilalmi intézkedésekről és az ex-Digi hálózatról, ami idővel a készenléti szervek dedikált szélessávú kommunikációs infrastruktúrájává válik. Az adásban hivatkozott cikkek, videók, tartalmak a Discord szerverünkön érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk: https://discord.hwsw.hu/

Jul 7, 202346 min

Útikalauz öregedő IT-soknak avagy a hard skill a ködbe vész (kraftie #10)

Minden, aminek kezdete van, véget is ér egyszer. Az IT karrier sem kivétel. A friss kraftie adásban kifejezetten a leszállóágról beszélgettünk, mit tehetünk azért, hogy a végén puhán landoljunk. A társadalom öregedésével a nyugdíjkorhatár egyre jobban kitolódik, ebből következően a gyors karrier emelkedés után egy kifejezetten hosszú leszállóág következik - sajnos a többség számára elkerülhetetlenül. A probléma távolinak tűnik ugyan, de valójában senki számára nem az, sőt, demográfiai okokból a legnépesebb, 2000-es évek elején a piacra került IT generáció ajtaján hamarosan bekopog. Az IT gyorsan változik, ez nem kőfaragás, a hard skill nem egy életre szól, és menthetetlenül a ködbe vész. A HWSW podcast! tizedik kraftie adásában Kollár Lacival, az OTP Bank cloud csapatának 57 éves vezetőjével beszélgettünk. Az őszinte beszélgetés nem csak a középkorú, hanem minden IT-s számára szolgálhat tanulságokkal. Kitárgyaltuk, hogyan érdemes kezelni a problémát, miért kritikus a tudásod egyre rövidebb felezési ideje, illetve miért is nagyon fontos a kapcsolati hálód. Laci imádni való, színes, rajzos jegyzetekkel is készült, amit a Discord csatornánkon megosztottunk, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology. https://www.tesco-careers.com/technology-hungary/

Jun 30, 202354 min

Kánikulában sem nyugszik az EU: európai chipgyártás ON, AI OFF (weekly)

A mostani adásban megpróbáltuk megfejteni az Intel processzorok névváltása mögött meghúzódó logikát (spoiler: nem sikerült). De az Intel most épülő német gyárának állami és EU-s támogatását is kitárgyaltuk. Szó volt még az Európai Parlament frissen megszavazott álláspontjáról és irányadó szabályozásáról, az AI Actról, ami sok szempontból szolgálhatja a társadalom és a környezet jólétét, de a AI generált webshop leírásoktól ez sem fog megmenteni minket. Továbbá a Reddit API-k kinyírásáról is megemlékeztünk. Az adásban hivatkozott cikkek, videók, tartalmak a Discord szerverünkön érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk: https://discord.hwsw.hu/

Jun 23, 202345 min

DevOps irányba mozogni egy tökéletes karrierdöntés (kraftie #9)

DevOps. A kifejezés, amit minden IT szakember ismerni vél, és mindenki más tartalommal ruház fel - legtöbbször teljesen helytelenül. Márpedig, ha valaki elindul ezen az úton, az elméletével nagyon is tisztában kell lenni. A mostani adás vendége Sági-Kazár Márk volt, aki április óta a Cloud Native Computing Foundation (CNCF) nagykövete. A Linux Foundation részeként működő CNCF olyan felhőorientált nyílt forrású projekteket gondoz, mint például a Kubernetes, a Prometheus, a Helm, vagy a Flux. Márkkal "devopsos" karrierútról, közösségépítésről, és a DevOps gondolkodásmód fontosságáról beszélgettünk, illetve természetesen arról, mit csinál egy CNCF nagykövet, hol és miben tud hozzájárulni a hazai szakemberek fejlődéséhez. Az adásban hivatkozott cikkek, videók, tartalmak a Discord szerverünkön érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, és Márkkal is: https://discord.hwsw.hu/

Jun 16, 202350 min