
A technológia nagy bukásai és beteljesületlen hype-jai (weekly)
A technológiai multiknál és startupoknál is előfo…
HWSW podcast! · HWSW
June 13, 202548m 40s
Audio is streamed directly from the publisher (feeds.soundcloud.com) as published in their RSS feed. Play Podcasts does not host this file. Rights-holders can request removal through the copyright & takedown page.
Show Notes
A technológiai multiknál és startupoknál is előfordul olykor, hogy nem minden a tervek szerint alakul (vagy éppen semmi sem alakul a tervek szerint), és míg vannak termékek, melyek képesek egy egész iparágra hatást gyakorolni, addig akad jó néhány közülük, ami a süllyesztőben végzi, olykor egész látványos zuhanórepülést követően.
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az első sorból lehettünk tanúi ezeknek a földbe állásoknak, melyekből most megosztunk néhány menthetetlen és szerintünk még menthető esetet veletek. Az adás apropóját ezúttal is akarva-akaratlanul a mesterséges intelligencia hype adta, aminek a kifutását még nem látjuk előre, de jövőre például már láthatunk majd olyan fizikai termékeket, mely állítólag megmegváltoztatja majd a digitális kütyükhöz fűződő viszonyunkat.
Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval.
https://discord.hwsw.hu/
Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a YouTube csatornánkon, és immár YouTube Music-on is.