PLAY PODCASTS
Portfolio Checklist

Portfolio Checklist

1,188 episodes — Page 24 of 24

Itt vannak az új Covid-mutánsok – de mik a tünetek?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének hétfői adása. A mai műsor első részében azokkal a dél-afrikai koronavírus-mutánsokkal foglalkozunk, amelyek már több európai országban megjelentek, és szinte biztosan Magyarországon is kimutathatóak lesznek. A variánsokról, azok tüneteiről, és arról, hogy ezek mikor érik el Magyarországot, Haiman Éva, egészségügyi szakújságírót, a Portfolio külsős szerzőjét kérdeztük. Az adás második felében Huszák Dániel, a Portfolio Globál rovatának elemzője volt a vendégünk, akit az orosz-ukrán háborúban megjelenő, szinte már muzeális értékű fegyverekről kérdeztünk.See omnystudio.com/listener for privacy information.

May 16, 202225 min

Itt az 5. Orbán-kormány – ezek lehetnek az első intézkedések

A mai műsor első témája, hogy vége a találgatásoknak, pénteken bejelentették az ötödik Orbán-kormány minisztereinek névsorát és a hozzájuk tartozó minisztériumokat. A felálló kormány előtti legsürgetőbb gazdaságpolitikai teendőkkel kapcsolatban Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója volt a vendégünk. A műsor második részében arról lesz szó, hogy mégis hozzáférhető lehet a magyarországi Sberbank azon betéte, melynek anyabanki bentragadása jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank még március elején a magyar Sberbank végelszámolása mellett döntött. Az ügy implikációival kapcsolatban Palkó Istvánt, lapunk Pénzügy rovatának vezető elemzőjét kérdeztük. Az adás végén pedig beszélünk még a hazai gyerekkönyvkiadásról, hogy milyen változásokon ment át a terület az elmúlt időszakban, és hogy számíthatunk-e a szektorban áremelésekre.See omnystudio.com/listener for privacy information.

May 13, 202225 min

Lakáshitelesek, figyelem! Fontos javaslat érkezett az MNB-től a kamatstoppal kapcsolatban

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének csütörtöki adása. A mai műsor első részében Palkó Istvánt, a Portfolio pénzügy rovatának vezető elemzőjét kérdeztük arról, hogy kiket érinthet Virág Barnabás MNB alelnök mai javaslata a kamatstop meghosszabbításáról, és hogyan változnának a törlesztőrészletek az intézkedés nélkül. Ezután a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban május 29-ig megtekinthető 40.Magyar Sajtófotó Kiállítás kurátorával és rendezőjével, Bánkuti Andrással beszélgetünk a kiállításról és a magyar sajtófotózás helyzetéről.See omnystudio.com/listener for privacy information.

May 12, 202217 min

Tényleg lesz elég benzin és dízel, ha beüt az orosz olajembargó?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének szerdai adása. A mai műsor első részében Nagy Viktort, a Portfolio Részvény rovatának vezető elemzőjét kérdeztük arról, hogy milyen hatásai lehetnek Magyarországra és a Molra, ha az Európai Unió embargóssá teszi az orosz olajat. A szerdai Checklist második részében Kádár Tamás, a Sziget főszervezője szólalt meg, egyebek mellett arról, hogy a gyenge forint és az ukrajnai háború milyen hatást gyakorolnak az idei fesztiválszezonra. E témák mellett rákérdeztünk arra is, hogy ki lesz az idei Sziget Fesztivál legdrágább fellépője.See omnystudio.com/listener for privacy information.

May 11, 202228 min

Össztűz alatt a tőzsdék, nincs hová menekülni?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének keddi adása. Az adás első részében arról volt szó, hogy durván esnek a fontosabb tőkepiaci eszközök és globális eladási hullám indult el a tőzsdéken. Nagy Viktort, a Portfolio Részvény rovatának vezetőelemzőjét kérdeztük, hogy pontosan mi történik a piacokon. A műsor második részében Hornyák József, a Portfolio Makro rovatának elemzője volt a vendégünk, akivel a Lidl legújabb bejelentésével foglalkoztunk, mivel az üzletlánc megtiltja három árstopos termék vásárlását a nagykereskedők számára.See omnystudio.com/listener for privacy information.

May 10, 202219 min

Mit nem mondott Putyin a győzelem napján? És ez miért aggasztó?

A mai műsor első részében arról volt szó, hogy Oroszországban ma emlékeztek meg a második világháborúban a náci Németország felett aratott győzelemről. A hagyományos katonai parádéról, illetve arról, hogy Vlagyimir Putyin mit mondott - és mit nem mondott - ünnepi beszédében, Huszák Dánielt, a Portfolio Globál rovatának elemzőjét kérdeztük. A podcast második részében a hazai bankok mobilapplikációival foglalkoztunk. Tonács Attilától, a Portfolio Pénzügy rovatának elemzőjétől azt is megkérdeztük, hogy hogyan lehet egy szelfi segítségével számlát nyitni.See omnystudio.com/listener for privacy information.

May 9, 202225 min

Veszteséges az OTP - még mindig alulértékelt a tőzsdén?

A mai adásban az OTP Bank és a Mol negyedéves eredményeiről volt szó, amelyek a bank esetében nem várt veszteséget, az olajtársaság számára viszont kiemelkedő eredményt hoztak. A banki veszteség okairól, az egyébként pozitív top-line adatokról, valamint a Mol eredményeiről és kilátásairól Nagy Viktort, a Portfolio Részvény rovatának vezető elemzőjét kérdeztük. A műsor második részében is az OTP-vel foglalkoztunk, Le Phuong Hai Thanh-t, a Concorde Értékpapírt Zrt. elemzési üzletágvezetőjét egyebek mellett arról kérdeztük, hogy hogyan reagáltak a befektetők a bank negyedéves eredményeire, de szóba került még az OTP Bank 14 300 forintos célára a Concorde-nál, amely alapján jelentősen alulértékelt a pénzintézet a tőzsdén.See omnystudio.com/listener for privacy information.

May 6, 202225 min

Drágább lett kiszállni a magyar állampapírból, amit megevett az infláció

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének pénteki adása. Az adás első részében Árgyelán Ágnest, a Portfolio Pénzügy rovatának elemzőjét kérdeztük arról, hogy miért változtat a Magyar Államkincstár a korábbi szuperállampapír, a MÁP+ visszavásárlási árfolyamán, és mindez hogyan hat azokra, akik eladnák korábban vásárolt államkötvényeiket. A podcast második részében a tegnapi Fed kamatdöntő ülésével foglalkoztunk, mivel 22 éve nem volt akkora emelés a dollár irányadó kamatában, mint most. A témával kapcsolatban Zsoldos Ákos, a Portfolio Makrogazdasági rovatának elemzője volt a vendégünk.See omnystudio.com/listener for privacy information.

May 5, 202212 min

Tényleg csak a szegényeknek lesz tilos az abortusz az USA-ban?

Mai műsorunkban az amerikai legfelsőbb bíróság előzetesen kiszivárgott többségi véleményéről beszéltünk, amely hatályon kívül helyezheti ugyanezen intézmény azon 1973-as döntését, mely jelenleg széleskörben biztosítja az amerikai nők számára az abortuszhoz való hozzáférés jogát. A témával kapcsolatban vendégünk volt Pintér Károly, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának docense, az egyetem Angol-amerikai Intézetének vezetője, akivel az esetleges döntés társadalmi, politikai implikációiról beszéltünk. A podcast második részében Les Krisztinát, a Patent Egyesület munkatársát kérdeztük arról, hogy milyen hatást gyakorolhat a nők egészségügyi helyzetére és gazdasági pozícióira az abortuszhoz való jog korlátozása.See omnystudio.com/listener for privacy information.

May 4, 202222 min

Soha nem látott összegben vettek fel lakáshitelt a magyarok, mi áll a háttérben?

A mai műsor első részében Palkó Istvánt, a Portfolio Pénzügy rovatának vezető elemzőjét kérdeztük arról, hogy mi áll a lakáshitelpiac növekedése mögött. A KSH friss, 2021-es adatai szerint továbbra is magas, 69% a használt lakás vásárlásra felvett hitelek aránya, a felújításra, bővítésre felvett hitelek aránya pedig megduplázódott. A podcast második részében a magyar autópiacon megfigyelhető jelentős visszaeséssel foglalkoztunk, és Knezsik István, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke azt is elárulta, hogy melyek a magyarok kedvenc autómárkái.See omnystudio.com/listener for privacy information.

May 3, 202214 min

Újabb háború küszöbén állhat Európa?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének hétfői adása. A mai műsor első részében Futó Pétert, a Portfolio Ingatlan divíziójának elemzőjét kérdeztük arról, hogy mikor járunk jobban, ha új vagy ha használt ingatlant vásárolunk, ugyanis jelentős mértékben nyílt az olló a használt- és újlakás-árak között. A podcast második részében Huszák Dániel, a Portfolio Globál rovatának elemzője volt a vendégünk, akivel arról beszéltünk, hogy folyamatosan növekszik annak a kockázata, hogy az ukrajnai háború átgyűrűzik Moldovába is, melynek szakadár, Dnyeszteren túli régiójában már régóta orosz katonák állomásoznak.  Az adásban említett Lakás Kiállításról részletek itt találhatóak, a rendezvény keretén belül megrendezett Lakásklubra pedig ide kattintva lehet jelentkezni.See omnystudio.com/listener for privacy information.

May 2, 202220 min

Változás a Revolutnál, magyar ügyfelek is érintettek

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének pénteki adása. A mai adás első részében a Revolut csütörtöki bejelentéséről beszéltünk Turzó Ádámmal, a Portfolio Pénzügy rovatának elemzőjével, ugyanis július 1-től az összes ügyfél átkerül a litván székhelyű Revolut Bankhoz, még azok is, akik eddig a londoni Revolut Paymentsnél maradtak. A podcastból kiderül, hogy pontosan mit érzékelnek majd ebből az ügyfelek. Az adás második felében Zsoldos Ákost, a Portfolio Makro rovatának elemzőjét kérdeztük arról, hogy az orosz gazdaság meddig bírhatja még az elhúzódó háborút, a vele szembeni szankciókat és ezek következményeit.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Apr 29, 202217 min

Kamatbombán ül rengeteg lakáshiteles, a kormánytól függ, mikor robban

Megjelent a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének csütörtöki adása. A műsor első részében Palkó Istvánt, a Portfolio Pénzügy rovatának vezető elemzőjét kérdeztük arról, hogyha a kormány eltörölné a kamatstopot, akkor mennyivel növekednének a változó kamatozású lakáshitelek törlesztői, és hogy mik a kilátások az intézkedéssel kapcsolatban. Az adás második részében Huszák Dániellel, a Portfolio Globál rovatának elemzőjével beszéltünk arról, hogy az Egyesült Államok eddig milyen fegyvereket, haditechnikai eszközöket küldött Ukrajna számára, és hogy a támogatás mértéke hogy viszonyul más országok, szintén az Egyesül Államoktól kapott támogatásához képest. Végül pedig a Groupama Biztosító rendezvényét ajánljuk azoknak a figyelmébe, akik Valter Attilával bicikliznének együtt a Giro d'Italia május 3-i, budapesti startjára, a Hungária körútról a Hősök terére. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet ezen a linken lehet megtenni.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Apr 28, 202227 min

Ennyi lehet július 1-től a liszt, csirke, étolaj ára, ha kivezetik az árstopot

Megjelent a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének szerdai adása. A mai műsor első részében arról kérdeztük Hornyák Józsefet, a Portfolio Makro rovatának elemzőjét, hogy milyen hatással lesz az árstop július 1-ig való fenntartása a benzinkutakra, az élelmiszerboltokra és a termelőkre, de az adásban arról is szó volt, hogy mennyibe kerülnének majd az árstopos élelmiszerek, ha július 1-én kivezetnék az intézkedést. A podcast második részében Pletser Tamással, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzőjével beszéltünk arról, hogy hogyan lehetne csökkenteni Magyarország energiafüggőségét Oroszországtól, annak apropóján, hogy Oroszország két EU-s tagállam, Lengyelország és Bulgária esetében kedden leállította a gázszállításokat. Az energiapiaci szakember a témában nemrég véleménycikket is közölt a G7-en.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Apr 27, 202228 min

Kiderült, mi áll a hihetetlen béradatok mögött

Már meghallgatható a Portfolio Checklist mai adása. Műsorunk első felében a KSH friss közléséről, azaz az egy év alatt közel 32%-kal megnövekedett átlagbérekről, és az emögött meghúzódó valódi adatokról kérdeztük Hornyák Józsefet, a Portfolio Makro rovatának elemzőjét. Többek között arra is választ kaptunk, hogyha a legtöbb szektor nem érezte meg ezt az emelkedést, akkor mégis kinek a fizetése nőtt meg ilyen nagy mértékben. Adásunk másik témája az állampapírpiacon zajló átrendeződés, amelyről Árgyelán Ágnessel, a Portfolio Pénzügy rovatának elemzőjével beszéltünk.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Apr 26, 202216 min

Ez a cég olyan volt, mint a teraszán lévő algás jakuzzi

Megjelent a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének hétfői adása. A mai műsor első részében arról a most véget ért, WeCrashed című sorozatról lesz szó, melyben a WeWork közösségi irodás cég sztoriját dolgozták fel, és ezzel párhuzamosan azt is, hogy Adam Neumann, a vállalat excentrikus izraeli vezetője miképpen síbolt el dollármilliárdokat a befektetők pénzéből. A témával kapcsolatban Faluvégi Balázzsal, lapunk részvény rovatának szenior elemzőjével beszéltünk, aki korábbi startupperként első kézből gyűjtött tapasztalatokat a WeWorkkel, valamint az amerikai és a magyar startup szcénákkal kapcsolatban is. Az adás második felében a francia elnökválasztás Magyarországra és az EU jövőjére gyakorolt hatásáról beszéltünk Zsoldos Ákossal, a Portfolio makrogazdasági elemzőjével.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Apr 25, 202231 min

Súlyos milliókkal csökkent, mennyi lakáshitelt kaphat egy átlagmagyar - mi folyik itt?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének pénteki adása. A műsor első felében Palkó Istvánt, a Portfolio Pénzügy rovatának vezető elemzőjét kérdeztük arról, hogy miért és mennyivel csökkent az elmúlt időszakban az átlagfizetésből élő magyarok számára a maximálisan felvehető lakáshitel összege. Ezt követően Weinhardt Attilával, a Portfolio Makro rovatának elemzőjével beszéltünk arról, hogy mi befolyásolja Magyarországon a rezsicsökkentés költségét. Végül pedig a Föld Napja alkalmából telefonon vendégünk volt Jerenák Tamás, a Siemens magyarországi vezérigazgatója, akit arról kérdeztünk, hogy a fenntarthatósági célok hogyan illeszthetőek be egy nagyvállalat működésébe.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Apr 22, 202227 min

Kiderült, mennyi lehet a liszt, csirke, sertés, olaj ára az árstop után

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének csütörtöki adása. A műsor első felében arról beszélt Hornyák József, a Portfolio makrogazdasági elemzője, hogy milyen árakhoz szokhatunk majd hozzá csirke, a sertés, az olaj, a liszt és a többi árstopos termékkel kapcsolatban, ha kivezetik a hatósági árkorlátozást. A mai podcast második részében Virovácz Péterrel, az ING Bank vezető makrogazdasági elemzőjével beszélgettünk arról, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet miért nem az 1970-es évekre, hanem inkább az 1940-es évekre hasonlít.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Apr 21, 202226 min

Változtat a babaváró hitelen a kormány, és lesz, aki ennek nem fog örülni

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének szerdai adása. A műsor első részében Palkó Istvánt, a Portolio Pénzügy rovatának vezető elemzőjét kérdeztük arról, hogy a kormány milyen változtatásokról döntött a hazai babaváró hitellel kapcsolatban, és ez milyen hatással lesz a bankokra és a hitelfelvevőkre. A podcast második felében Tonács Attilával, a Portfolio Pénzügy rovatának elemzőjével beszélgettünk, hogy mennyire fontos a mesterséges intelligencia a jövő bankolásában, illetve, hogy milyen szuper számítógép épül a legnagyobb magyar kereskedelmi banknál.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Apr 20, 202215 min

Kétmilliót is spórolhatsz egy 50 milliós lakáson, ha nem vagy hozzá túl szégyenlős

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének keddi adása. A műsor első részében a magyarországi lakáspiac állapotáról és a lakásvásárlók alkudozási esélyeiről kérdeztük Rácz Gábort, a Portfolio ingatlanpiaci elemzőjét. Az adás második részében Weinhardt Attila, a Portfolio makro rovatának elemzője számolt be arról, hogy mekkora összegek forognak kockán az EU és a magyar kormány jogállamisággal kapcsolatos vitájában, és hogy milyen lehetséges forgatókönyvei lehetnek a csatának.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Apr 19, 202221 min

Tényleg népirtás az, ami Ukrajnában éppen zajlik?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének csütörtöki adása. A mai műsor első részében az Oroszországgal szemben megfogalmazott népirtásvád kapcsán Tóth Norbert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának tanszékvezető egyetemi docense beszélt arról, hogy a nemzetközi jogban mit hívnak népirtásnak, és hogy miképpen lehet a tetteseket felelősségre vonni. Az adás második részében (15:55-től) Nagy Viktorral, a Portfolio Részvény rovatának vezető elemzőjével beszélt a hét két nagy tőkepiaci eseményéről, az OTP Bank illetve a Magyar Telekom közgyűléseiről. Utóbbi egyébként a magyar tőzsdei közgyűlések kontextusában rég nem látott izgalmakat hozott, a kisbefektetők ugyanis több mindent sérelmeztek a cég javadalmazási- és osztalékpolitikájával kapcsolatban, mely elégedetlenségüknek már a közgyűlés előtt, és magán a közgyűlésen is hangot adtak. Az OTP közgyűléséről az írásos beszámoló ide kattintva található meg, utóbbié pedig ide kattintva olvasható.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Apr 14, 202230 min

Berobbant a sertés ára, a vegán sonka lehet a húsvét győztese?

A Portfolio Checklist szerdai adásának első részében a közelgő húsvét apropóján Szappanos Péter, a Pápai Hús ügyvezető igazgatója beszélt a hazai húspiaci trendekről, a szektorban tapasztalt őrült áremelkedésről, és arról is, hogy tervez-e a Pápai vegán húsvéti sonkát piacra dobni. Az adás második részében Biró Attilát, a Pénzcentrum elemzőjét kérdeztük a húsvéti asztalt érintő áremelkedésről, és arról, hogy mire kell figyelni, mikor húsvéti sonkát veszünk.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Apr 13, 202215 min

Szigorodik a szuperolcsó zöld lakáshitel - ennyivel drágább lesz majd építkezni

Múlt héten kevesebb szó esett róla, de a Magyar Nemzeti Bank kibővítette az NHP Zöld Otthon Program keretét 100 milliárd forinttal, és egyben szigorította annak feltételeit is. A Portfolio elemzőivel a Checklist mai adásában azt jártuk körbe, hogy milyen hatással van a szigorítás a 2,5 százalékos kamatú hitellel finanszírozható lakások körére, hogy mennyivel drágítja a változás egy családi ház megépítését, és hogy mit üzent a piacnak az MNB a keretbővítéssel.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Apr 12, 202217 min

Merre lökné az áram árát Orbán rezsimentő terve?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező pocastjének hétfői adása. A mai műsorban Major András, a Portfolio szerzője beszél arról a három potenciális intézkedésről, melyek EU-s végrehajtását Orbán Viktor miniszterelnök a rezsicsökkentés és a benzinárstop fenntartásának potenciális feltételeiként említette múlt heti nemzetközi sajtótájékoztatóján. Kollégánk, aki ma cikket is írt a témában, a podcastben azt is értékelte, hogy a különböző javaslatok milyen irányba löknék a benzin-, gáz és áramárakat.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Apr 11, 202219 min

Oszkó Péter: öngyilkos stratégia most szuverenitási kérdést csinálni az EU-s pénzek feltételeiből

Megjelent a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének pénteki adása. A műsor első részében a magyar költségvetés előtt álló kihívásokról és kockázatokról beszéltünk Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszterrel, az OXO Holdings igazgatóságának elnökével, akivel lapunk ma közölt írásos interjút. A podcastben Oszkó Péter arról is beszélt, hogy mik lennének az első intézkedései, ha most lenne pénzügyminiszter, és azt is elmondta, hogy miért öngyilkos stratégia a jelen helyzetben szuverenitási vagy presztízskérdést csinálni az EU-s pénzek lehívási feltételeinek teljesítéséből. Az adás második részében Beke Károly, a Portfolio makrogazdasági elemzője beszélt a ma napvilágot látott, 8,5 százalékos, 15 éves inflációs rekordról, valamint arról, hogy milyen pénzromlási folyamatok várhatóak a következő időszakban.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Apr 8, 202220 min

Már egy lépésből összejöhet a kormány nagy terve az áruházláncokkal - mutatjuk, hogyan

Megjelent a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének csütörtöki adása. A mai műsorban Orbán Viktor miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatója kapcsán a kormány kiskereskedelmi szektorral kapcsolatos potenciális terveiről beszél Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója, aki ott volt a sajtóeseményen. Az adásban arról is szó lesz, hogy melyik áruházláncot kéne magyar kézbe juttatnia a kormánynak ahhoz, hogy egy lépésből összejöjjön a hazai tulajdonra vonatkozó szektorszintű 50 százalékos cél. A műsorban felidézzük Lázár János mondatait is, melyeket a Portfolio Csoport által szervezett Agrárszektor 2020 konferencián tett az élelmiszer kiskereskedelmi láncokkal kapcsolatban. A választások utáni szokásos nemzetközi sajtótájékoztatóról szóló tudósításunkat itt lehet elolvasni, az esemény 15 legfontosabb pontját itt foglaltuk össze, arról pedig, hogy mi lehet a kormányterve az élelmiszerláncokkal, itt írtunk.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Apr 7, 202218 min

Ekkorra derülhet ki, milyen szankciókkal sújthatja az EU Magyarországot – megvan a pontos menetrend

Szerdai adásunkban Weinhardt Attila, a Portfolio makrogazdasági rovatának elemzője beszél Ursula von der Leyen tegnapi bejelentésének körülményeiről, amikor az Európai Bizottság elnöke elmondta: hamarosan indul Magyarország ellen az EU jogállamisági eljárása. A műsorban szóba került, hogy pontosan miről szól és mióta tart az EU és a magyar kormány vitája, hogy mi a jogállamisági eljárás pontos menetrendje, és mikorra derülhet ki, hogy az unió milyen szankciókkal sújthatja hazánkat.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Apr 6, 202215 min

Kemény csata lesz, ezekkel néz szembe Magyarország új kormánya

A Portfolio Checklist mai első témája, hogy a MOL számára kifejezetten kedvezően alakítja a piaci környezetet az orosz-ukrán háború, de a helyzet egyáltalán nem biztos, hogy tartósan fennmarad. Ezt követően pedig a hamarosan felálló ötödik Orbán-kormány előtt álló legnagyobb gazdasági és geopolitikai kihívásokról fogunk beszélni, az árfixálásoktól kezdve, az infláción át, az orosz-ukrán háborúig. Mai vendégeink: Nagy Viktor, a Portfolio részvény rovatának elemzője és Beke Károly, lapunk makrogazdasági elemzője.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Apr 5, 202218 min

Bod Péter Ákos: Ez nyilvánvaló, hogy nem folytatható, kétharmad ide vagy oda

Már meghallgatható a Portfolio Checklist mai adása, melyben Bod Péter Ákos volt a vendégünk, akivel a magyar gazdaság belső és külső körülményeinek változásáról beszéltünk mai véleménycikke alapján, mely lapunk On The Other Hand rovatában jelent meg. A volt jegybankár arról is elmondja véleményét, hogy miért nem mehet mostantól úgy a gazdaság-, társadalom- és külpolitika, mint eddig. A műsor második részében az agro-food szektor kihívásairól lesz szó, fókuszban az új uniós ciklussal és az Agrárium 2022 konferenciával.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Apr 4, 202215 min

Ebből még Putyinnak is összejöhet Hága – nem lenne példátlan

bonus

Ebben az adásban Varga Réka nemzetközi jogász egyetemi docenssel, a Nemzetközi Vöröskereszt korábbi munkatársával készített interjúnkat mutatjuk be. A beszélgetésben - részben, de nem kizárólag az orosz-ukrán háború kontextusában -, körbejártuk azt a nemzetközi jogi környezetet, mely meghatározza a háborúzás nemzetközileg elfogadott szabályait. Az interjúban szóba került, hogy milyen célpontokat lehet egy háborúban legálisan megtámadni, és hogy miképpen válhat egy lakóépület vagy akár egy kórház is legitim katonai támadás célpontjává. Beszéltünk arról, hogy pontosan mi az a háborús bűn, hogyan lehet valakit felelősségre vonni érte, és hogy a közelmúlt mely történelmi példái alapján nem lehet kizárni, hogy egyszer Vladimir Putyin is Hágában találja magát. A beszélgetésből, melyet március 25-én rögzítettünk, már bemutattunk rövidebb részleteket a Portfolio Checklist adásaiban, most viszont már elérhető a teljes interjú, rengeteg még be nem mutatott résszel.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Apr 1, 202254 min

Trükkös visszavonulót fújt Putyin, csúnya bukta lett a mesteri rubelakcióból

A Portfolio Checklist mai adásában először arról volt szó, hogy az ukrán-orosz háborúban harcoló légiósok rengeteg videót és egyéb tartalmat töltenek fel online platformokra, ami egyáltalán nem veszélytelen tevékenység, a háborús lájkvadászat ugyanis könnyen emberéletekbe kerülhet. Mai másik témánk, hogy rendeződni látszik a március 23-án kirobbant bizonytalanság az orosz gázszállítások elszámolási devizáját illetően. A kérdésben ugyanis most úgy néz ki, hogy nyugvópontra került a Nyugat és Oroszország vitája, ugyanakkor maradtak még jelentős bizonytalanságok a rendszerben. Végül pedig a háborús bűnökről szóló négyrészes sorozatunk befejező része következett Varga Réka nemzetközi jogász-egyetemi docenssel.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Apr 1, 202228 min

Bemondta Zsiday Viktor, hány szavazatot kaphat a Fidesz a vasárnapi parlamenti választáson

A Portfolio Checklist mai adásában először Zsiday Viktorral, A Citadella Alap portfóliómenedzserével beszéltünk, aki az elmúlt időszak reálbérnövekedése alapján tippelte meg, hogy hány szavazatot kaphat belföldön a Fidesz-KDNP pártszövetség a vasárnapi országgyűlési választásokon. Adásunk második részében az infokommunikációs szektor legnagyobb kihívásairól beszéltünk Turzó Ádámmal, a Portfolio pénzügy rovatának elemzőjével, akinek ma, azaz csütörtökön jelent meg interjúja Gonda Gáborral, a T-Systems vezérével. Végül pedig folytatódik a háborús bűnökről szóló négyrészes sorozatunk Varga Réka nemzetközi jogász-egyetemi docenssel, a Nemzetközi Vöröskereszt volt munkatársával, mely interjú bővített kiadása szombattól egyben is elérhető lesz a Portfolio Checklist podcast csatornáján. A második részben hivatkozott beszélgetés, melyben az ukrán-orosz háború magyar munkaerőpiacra gyakorolt potenciális hatásáról is beszéltünk a Portfolio Heti podcastjében, ide kattintva érhető el.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Mar 31, 202229 min

Elszállhatnak a biztosítási díjak Magyarországon 2022-ben - mi folyik itt?

A Portfolio Checklist mai részben először Kövesy Károllyal, a Portfolio részvényelemzőjével beszéltünk a mémrészvényekről, melyek közül két emblematikus papír, a GameStop és az AMC árfolyama valósággal felrobbant a hétfői kereskedésben. A műsor második részében Palkó Istvánnal, a Portfolio pénzügy rovatának vezető elemzőjével a hazai biztosítási piaccal foglalkoztunk, aminek a járvány után a háború gazdasági következményeivel és az egyre magasabb inflációval kell megküzdenie, de a klímaváltozás elleni küzdelem is egyre húsbavágóbb kérdés a szektor számára. Végül pedig folytatódik a Portfolio Checklist négyrészes sorozata a háborús bűnökről. A sorozat keretein belül Varga Réka nemzetközi jogász, a Nemzetközi Vöröskereszt volt munkatársát kérdeztük a témában. A tegnapi részben arról beszéltünk, hogy mi az a háborús bűn és milyen esetekben indíthat egy ország háborút egy másik ellen, a mai részben pedig arról volt szó, hogyha kitört egy háború, akkor milyen alapvető szabályoknak kell megfelelniük a háborúzó feleknek. A négyrészes sorozat bővített kiadása szombattól teljes egészében is elérhető lesz a Portfolio Checklist podcast csatornáján.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Mar 30, 202228 min

Beintett a Nyugat, lőttek Putyin ördögi tervének - mégis mi jön most?

Megjelent a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének keddi adása. A műsor első részében Weinhardt Attila, a Portfolio makrogazdasági elemzője beszél arról, hogy mit akar valójában elérni Vlagyimir Putyin azzal, hogy rubelben kéri a gáz árát a nyugati országoktól - és mi jöhet most, hogy a Nyugat ezt elutasította. Az adás második részében a brutálisan dráguló mezőgazdasági termékek tőzsdei oldaláról kérdeztük Faluvégi Balázst, lapunk részvény rovatának szenior elemzőjét, ezt követően pedig a Portfolio Checklist háborús bűnökről szóló sorozatának első része hallható. A sorozatban Varga Réka nemzetközi jogásszal jártuk körbe a háborús bűncselekmények számos aspektusát, az első részben arról lesz szó, hogy mi számít háborús bűncselekménynek, és milyen esetekben indíthat egy ország háborút egy másik ország ellen. A négyrészes sorozat bővített verziója egyben is meghallgatható lesz szombattól a Portfolio Checklist podcast csatornáján.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Mar 29, 202228 min

Behúzták a féket a magyar bankok - kinek jut még a szuperolcsó lakáshitelből?

A Portfolio Checklist mai adásában Palkó István, lapunk pénzügy rovatának vezető elemzője beszél a 2,5 százalékos jegybanki zöld lakáshitel körüli helyzetről, azaz arról, hogy miért függesztik fel egymás után az igénylések befogadását a hazai bankok, ha távol van még a 200 milliárdos keretösszeg vége. A műsor második részében pedig Farkas András, a Nyugdíjguru mondta el véleményét a magyar nyugdíjrendszer kihívásairól, és arról, hogy mi alapján kéne majd megújítani a rendszert, hogy az fenntartható és méltányos legyen.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Mar 28, 202226 min

Pillanatok alatt váltottak a szemfüles magyarok: már ez a kedvenc állampapírjuk!

Megjelent a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének pénteki adása. A mai műsor első része arról szól, hogy pontosan milyen EU-s források fognak jönni Magyarországra a következő időszakban, és ezeknek köze van-e azokhoz a pénzekhez, melyek megnyitását Orbán Viktor miniszterelnök kérte egy héttel ezelőtt. Műsorunk második témája az állampapírpiacról szól, ahol a durván elszállt infláció miatt új szuperállampapírt avattak maguknak a magyarok, de vannak helyzetek, amikor még mindig érdeme a pénzromlás alatti hozamú államkötvényt választani.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Mar 25, 202218 min

Putyin súlyos nyomorba taszítja az oroszokat, de Magyarországnak ez nem olyan rossz hír

A Portfolio Checklist mai adásában arról van szó, hogy Vladimir Putyin háborúja hogyan löki vissza Oroszországot a harmadik világba, és hogy a konfliktus hogyan változtatta meg az orosz gazdaság és társadalom kilátásait. A műsor második felében azokról a konkrét spekulációs háttérfolyamatokról beszéltünk, melyek a forint március 7-i történelmi mélypontjához vezettek, majd pedig, milyen hatásoknak köszönhetően rendeződött vissza a kurzus a jelenlegi sávba.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Mar 24, 202229 min

Vegyünk-e még MOL-t? Mi lesz az osztalékkal?

A Portfolio Checklist mai adásában Nagy Viktor, a Portfolio részvény rovatának vezető elemzőjével beszéltünk a MOL-ról, a cég papírjainak árfolyama ugyanis jelentős lökést kapott, miután nyilvánosságra került a társaság osztalékfizetési terve, mely alapján a kedd reggeli részvényárakat figyelembe véve 10 százalékot is meghaladó osztalékhozamra számíthatnak idén a részvényesek. A műsor második felében Palkó Istvánnal, a Portfolio pénzügy rovatának vezető elemzőjével vizsgáltuk meg a magyar járványgörbét megyei bontásban és nemzetközi összehasonlításban is, arra keresve a választ, hogy a változás, amit látunk, az már a hatodik hullám kezdete-e. www.portfolio.hu/portfolio-podcaster/See omnystudio.com/listener for privacy information.

Mar 23, 202224 min