
Portfolio Checklist
1,188 episodes — Page 16 of 24

Luxustó vagy népi üdülő? Merre tovább, Balaton?
Itt az ősz, ezzel végleg vége a balatoni szezonnak. De vajon miért csak nyáron van jelentős turizmus a Balatonnál? Mi kéne ahhoz, hogy egész évben, de legalábbis ne csak öt hétig tartson a főszezon, és milyen volt a 2023-as nyár? Egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztünk két vendéglátóipari szakembert, Flesch Tamást, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnökét, valamint Nagy Attilát, a fövenyesi Kalóz Strandbisztró társtulajdonosát a Checklist szombati különkiadásában.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Érthetetlen, ami a magyar kutaknál megy – a Mol vagy Gáza a ludas?
A műsor első részében üzemanyagpiaccal foglalkoztunk, aminek érdekessége, hogy miközben az Izrael és Hamász között konfliktus hatására emelkednek a globális olajárak, ez a magyar kutakon nem látható. A témáról Mohos Kristóffal, a Portfolio energiapiaci elemzőjével beszélgettünk. A második blokkban arról volt szó, hogy miként avatkozna be a kínai kormány a tőzsdei folyamatokba és ez milyen veszélyeket rejt magában. Erről Nagy Viktort, a Portfolio vezető részvénypiaci elemzőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

CIB-vezér: már látszik az élénkülés a lakáshiteleknél
A mai műsor első részében a bankszektor kilátásairól, valamint arról volt szó, hogy miképpen látja az előttünk álló időszakot dr. Simák Pál, a CIB Bank elnök-vezérigazgatója. A műsor második részében a hazai makrogazdasági pályáról volt szó, amiről Bebesy Dánielt, az ERSTE Alapkezelő szenior portfóliómenedzserét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

BKK-vezér: nincs értelme lila álmokat szőni
A mai műsorban három témánk volt. Elsőként a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kihívásairól, a működési környezet komplexitásáról, és egyebek mellett arról kérdeztük Walter Katalin BKK-vezért, hogy milyen stratégia mentén lehet vonzó munkahellyé tenni az általa vezetett céget. Adásunk második részében Jelasity Radován, az ERSTE Bank elnök-vezérigazgatója volt a vendégünk, akit más témák mellett kérdeztünk a hazai bankok működési környezetéről és a kormány hatására a bankok által önkéntesen vállalt új kamatsapkáról is. A műsor harmadik részében pedig arról volt szó, hogy világszerte milyen várakozásokkal tekintenek a jövőbe a vállalatvezetők. A témáról a KPMG 2023-as CEO Outlook felmérése alapján Rózsai Rezsőt, a KPMG vezérigazgatóját kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Sinkó Ottó a Huxitról: egy ezeréves tendenciát törnénk meg
A mai műsort a Budapest Economic Forum 2023 konferenciára kitelepült stúdióban készítettük. Az adásban szó lesz arról, hogy napirenden van-e Magyarország kilépése azt Európai Unióból és mi lesz az euróbevezetéssel. A témáról Sinkó Ottót, a Videoton társ-vezérigazgatóját kérdeztük. A második blokkban Parragh Lászlóval a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével többek között arról beszélgettünk, hogy van-e még létjogosultsága a minimálbérnek és mi csökkentheti az inflációt.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Mi lesz most a magyar-lengyel viszonnyal?
A mai műsorban három témát dolgoztunk fel. Az első a lengyel választás volt, amiről Kiss Csabát, a Portfolio Globál rovatának elemzőjét kérdeztük. A második blokkban Szlovákiával foglalkoztunk, többek között azzal, hogy a Robert Fico vezette kormánynak milyen gazdasági kihívásokkal kell szembenéznie. A témával kapcsolatban itt volt velünk Zsoldos Ákos, a Portfolio makroelemzője. A harmadik részben oktatás volt a téma, Radó Péter oktatáskutatóval a hazai oktatási rendszer lehetséges jövőjéről beszélgettünk.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Israeli historian: what was somehow enough for 15 years, broke by surprise last Saturday
A podcast magyar nyelvű verziója ide kattintva olvasható a Portfolio-n. We sat down online with Itzchak Weismann, an Associate Professor of Islamic Studies and former Director of the Jewish-Arab Centre at the University of Haifa. Weismann shared his insights on the unexpected turn of events in the Israeli-Palestinian conflict last Saturday. We also discussed the routes and the evolution of Hamas in the past few decades and delved into the possible implications of the October 7th terrorist attacks on Israel. You can access the written, edited version of this conversation in Hungarian by clicking here.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Kritikus órák jönnek Izrael számára – működhet a mesterterv?
A műsor első részében folytattuk az izraeli háborús helyzet elemzését, szó volt a gázai övezet részbeni evakuálásának tervéről és arról, hogy a Hezbollah miért függeszthette fel a támadásokat. Vendégünk volt Huszák Dániel, a Portfolio Globál rovatának elemzője. A második blokkban arról volt szó, hogy miért gyorsult fel ismét a cégbezárási hullám Magyarországon. A témáról Szabó Dánielt, a Portfolio Makroelemzőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Egymásnak esett a párt és a hadsereg Kínában? Mi történik a színfalak mögött?
A mai műsor első részében Kínáról lesz szó, az elmúlt időszakban ugyanis több, a hadsereghez közeli politikus is eltűnt a nyilvánosságból az ázsiai országban. A témával kapcsolatban Vara Bálint, a Portfolio Globál rovatának elemzője volt a vendégünk. Adásunk második részében az MBH Bank ESG-jelentéséről volt szó, mellyel kapcsolatban Szege Györgyöt, a pénzintézet fenntarthatósági vezetőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Miért lövi épp Izrael szó szerint laposra Gázát?
A műsor első részében folytattuk az izraeli konfliktus elemzését: az elmúlt 48 órában az izraeli védelmi erők fokozták az ellencsapások intenzitását a Gázai övezetben, miközben északról fenyegeti őket a Hezbollah is. Vendégünk volt Ács Bence, a Portfolio Globál rovatának elemzője, akit arról is kérdeztünk: milyen harci előnye származhat Izraelnek abból, ha lerombolja a Gázai övezet magas épületeit. A második részben a magyar költségvetés tarthatatlanságáról volt szó, a tervek nagyrészt az áfabevételek elmaradása miatt borultak, de azt is lehet látni, hogy az áfa-visszaigénylések intenzitása is nőtt. A témáról Csiki Gergelyt, a Portfolio lapigazgatóját, makroelemzőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ki a felelős Izraelben a szombati összeomlásért?
A műsor első részében folytattuk az izraeli események elemzését. Szó volt arról, hogy milyen okok vezethettek a Hamász váratlan támadásához, milyen felelősség terhelheti Netanjahu kormányát és mennyire akaszthatja meg a háború Izrael és az arab országok közeledését. Vendégünk volt Novák Attila történész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Goldziher Ignác Zsidó Történeti és Kulturális Kutatóintézet tudományos munkatársa. A második blokkban a még mindig magas, de már a 10 százalékos értékhez közeledő inflációról volt szól. Erről Beke Károlyt, a Portfolio makroelemzőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ez volt Izrael 9/11-e, de milyen lesz a válaszcsapás?
A mai műsorban az izraeli konfliktussal foglalkozunk, amellyel kapcsolatban több elemző már "szeptember 11-i" párhuzamokat von. Az első részben azt jártuk körbe, hogy vajon mennyire kell elhúzódó harcokra számítani úgy, hogy az izraeli hadsereg fejlettsége és a Hamász terrorszervezet fejlettsége között óriási különbség van. Emellett szó volt arról is, hogy miként vizsgázott a vaskupola nevű izraeli légvédelmi rendszer. Vendégünk volt Ács Bence, a Portfolio Globál rovatának elemzője. A második blokkban a tőzsdei és tőkepiaci reakciókat vettük górcső alá, mind az izraeli, mind a magyar, mind pedig a globális piacokon. Erről Nagy Viktort, a Portfolio vezető részvénypiaci elemzőjét kérdezzük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ráomlott a kormányra a saját törvénye – ritka hátraarc jött
A mai műsorban három témát dolgoztunk fel. Az első, hogy vajon miért döntött a kormány úgy, hogy szigorítja a bevándorlással és munkavállalással kapcsolatos szabályokat, miért nem volt jó az a törvény, amely elvileg novemberben lépne hatályba. Vendégünk volt Hornyák József, a Portfolio makroelemzője. A második blokkban az amerikai államkötvények hozamának emelkedéséről volt szó, amely a bankok által tartott kötvények leértékelődéséhez vezet. Ez akár egy bankválság előszele is lehet a későbbiekben. Erről Nagy Botondot, a Portfolio pénzügyi elemzőjét kérdeztük. A harmadik részben a friss ipari adat volt a téma, amelyet Madár Istvánnal, a Portfolio vezető makroelemzőjével beszéltünk át.See omnystudio.com/listener for privacy information.

A 700 baros dilemma: mikor vezethetünk már hidrogénautót?
A mai műsor fő témája az volt, hogy milyen szerepe lehet a hidrogénhajtásnak a jövő mobilitási mixében. A témával kapcsolatban Zöldy Máté, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professzora, az Innovatív Járműtechnológiák Kompetencia Központ vezetője, valamint Nagy Viktor, a Portfolio vezető részvényelemzője volt a vendégünk. Ezt megelőzően viszont szó volt még az igencsak elszálló amerikai kötvényhozamokról, azok potenciális nemzetközi, valamint magyar implikációiról. Erről Zsoldos Ákost, a Portfolio makrogazdasági elemzőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Megint belenyúl a kormány a lakáshitelekbe
A mai műsor első részében azzal foglalkoztunk, hogy a kormány megint a kamatok környékén sertepertél, újabban önkéntes kamatplafonon keresztül gyakorolna hatást a hitelezésre. A tervezett intézkedés abból a szempontból is érdekes, hogy a Bankszövetség sincs elutasító állásponton. A témáról Palkó Istvánt, a Portfolio vezető pénzügyi elemzőjét kérdeztük. Műsorunk második részében a Gloster 2023. évi első félévéről beszéltünk Szekeres Viktorral, a cég igazgatósági elnökével. A harmadik blokkban pedig az OTP-ről volt szó, a legnagyobb magyar pénzintézet ugyanis nemcsak, hogy nemrég lekerült a háborút finanszírozó cégek ukrán listájáról, de még osztalékot is kivehetett az orosz leánybankjából, az viszont egyáltalán nem egyértelmű, hogy érdemes-e maradnia Oroszországban. Ezzel kapcsolatban Nagy Viktor, a Portfolio Részvény rovatának vezető elemzője volt a vendégünk.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Kijózanodott a kormány, észrevették a valóságot
A műsor első részében arról volt szó, hogy a kormány megemelte az idei hiánycélt. Ezt azelőtt jelentették be, hogy a Központi Statisztikai Hivatal kiadta volna a kormányzati szektor második negyedéves egyenlegének alakulásáról szóló adatsort és a Brüsszelnek kiküldött EDP-jelentést. A számokból az is kiderül, hogy a folyóáron, forintban számolt GDP is kisebb lesz, mint azt korábban várták. Vendégünk volt Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója, makroelemzője. A második blokk témája az volt, hogy Brüsszel hamarosan feloldhat több milliárd eurónyi kohéziós támogatást. Hogy ez mennyire meglepő fejlemény és mégis mennyi pénzre várunk még, arról Szabó Dánielt, a Portfolio makroelemzőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Jakab Ferenc: kellenek a Karikó Katalin Nobel-díjához hasonló megerősítések
A mai adásban három témát dolgoztunk fel. Az első részben Karikó Katalin friss Nobel-díjáról volt szó. A témával kapcsolatban Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem virológus professzora volt a vendégünk, akit arról is kérdeztünk, hogy milyen hatást gyakorolhat a magyar tudományos életre a legújabb magyar Nobel-díj. A második blokk témája a szlovákiai választás volt, amely egyrészt a közvélemény-kutatók kudarcát hozta, másrészt csalódást a magyar kisebbségi pártoknak, harmadrészt pedig új felállást a magyar-szlovák viszonyban, bár a következő napok még izgalmasak lesznek a koalíciós tárgyalások miatt. Ezt a témát Vara Bálinttal, a Portfolio Globál rovatának munkatársával elemeztük. A harmadik blokk témája a forint volt, amely igen gyengén muzsikált az elmúlt negyedévben, nem úgy mint az azt megelőzőben. Hogy minek tulajdonítható ez a fordulat, azt Beke Károllyal, a Portfolio makroelemzőjével beszéltük át.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Újabb front nyílt a bankok és a kormány között - Mi történik a szektorban?
A műsor első részében arról volt szó, hogy új fejezet nyílik a magyar bankok és a kormány közötti – az utóbbi hétben kiéleződő – vitában, ugyanis nem csak a bankadó, az extraprofitadó és a kamatstop jövője lesz kérdéses, hanem bekerül a kalapba egy elvárás azzal kapcsolatban is, hogy a bankok olcsóbb lakáshiteleket kínáljanak. Vendégünk Palkó István, a Portfolio vezető pénzügyi elemzője. A második részben azt jártuk körbe, hogy milyen hatása lehet a legnépszerűbb állampapír, a PMÁP kamatára annak, hogy a magyar nemzeti bank megemelte az inflációs előrejelzését. Szó volt arról is, hogy ha valakinek pénzre van szüksége, akkor melyik PMÁP sorozatot éri meg feltörni. Erről Árgyelán Ágnest, a Portfolio pénzügyi elemzőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Az olajfegyverrel vág vissza Putyin Bidennek?
A mai műsor első részében arról volt szó, hogy kell-e tartani egy, az 1973-ashoz hasonló olajválságtól, mivel a geopolitikai folyamatok több szempontból is hasonlóak. A témával kapcsolatban Pletser Tamás, az Erste olaj és gázpiaci elemzője volt a vendégünk. A műsor második részében Hornyák József, a Portfolio makrogazdasági elemzője volt a vendégünk, akit arról kérdeztünk: mire kell igazán figyelnie a magyar gazdaságpolitikának, ha egyszerre akar növekedést, alacsony inflációt és stabil forintot.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Harapófogóba szoríthatja Magyarországot egy új EU-s vizsgálatsorozat
A mai műsorban egy témánk volt, azt a kérdést jártuk körbe, hogy milyen következményekkel járhat Magyarország számára, ha az EU tényleg megindít egy több szektorra kiterjedő vizsgálatsorozatot tisztességtelennek vélt kínai állami támogatási gyakorlatok miatt. A témáról Szabó Dánielt, a Portfolio EU-s ügyekkel foglalkozó elemzőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Miért nem omlott össze az orosz gazdaság?
A műsor első részében arról lesz szó, hogy miért nem omlott össze az orosz gazdaság annak ellenére, hogy sokan ezt prognosztizálták még a háború kezdetén. Vendégünk Zsoldos Ákos, a Portfolio Makroelemzője. A második részben arról lesz szó, hogy milyen módon tudja a magyar bankszektor felpörgetni a hitelezést, ahogy azt a kormány elvárja annak fejében, hogy ne vessen ki újabb bankadót a szektorra. Erről Palkó Istvánnal, a Potfolio vezető pénzügyi elemzőjével fogunk beszélgetni.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Kilőnek a reálkeresetek - mit jelent ez a bérből és fizetésből élőknek?
A műsor első részében a friss bérstatisztikáról beszéltünk. Az átlagfizetések növekedési üteme kissé lassul, de közben az infláció is mérséklődik, így visszatérhetünk a reálbérnövekedés időszakába, bár ha 2023 egészére próbálunk jósolni, akkor nem lesz olyan rózsás a kép. Vendégünk Hornyák József, a a Portfolio markoelemzője. A második blokk témája a növekvő állampapír-állomány volt, a slágertermék továbbra is az inflációkövető PMÁP, de a DKJ is népszerű még, bár ennek kamatai csökkennek. Erről Árgyelán Ágnest, a Portfolio pénzügyi elemzőjét kérdezzük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Drasztikus költségvetési lépésekre készülhet a kormány - mi lesz a bankadóval?
A műsor első részében folytattuk a tegnapi téma elemzését, ezúttal költségvetési szempontból vizsgáltuk, hogy mit jelenthet Varga Mihály pénzügyminiszter bankadóval kapcsolatos bejelentése, amelyet a Fidesz cáfolt. Emellett szó volt a friss államháztartási adatokról is. Vendégünk volt Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója. A második részben arról a furcsa újautó-piaci gyakorlatról volt szó, amely szerint a kereskedők egyoldalúan emelhették a már megrendelt autók árát, a vevő pedig el sem állhatott a szerződéstől. Az ügyészség azonban közérdekű pert nyert autókereskedőkkel szemben. Erről Knezsik Istvánt, az autós nagykoalíció és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnökét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Zsiday Viktor: Magyarország spirálba került
A mai műsorban alapvetően Varga Mihály délelőtti bejelentésével foglalkoztunk, mely szerint emelkedhet a bankadó Magyarországon, a támogatott hiteltermékek pedig átalakulhatnak. A témáról az első blokkban Zsiday Viktort, a Citadella Alap portfóliómenedzserét kérdeztük. Vele egy másik, persze a magyar gazdaságpolitikához kapcsolódó hírről is beszéltünk, ez pedig az, hogy a Porsche Hungária már év eleje óta euróban árazza a legtöbb autóját Magyarországon, ami a magyar gazdaság euroizációja szempontjából érdekes téma. A második és harmadik blokkban visszatértünk a potenciális bankadóemeléshez, a bankokra gyakorolt hatást Palkó Istvánnal, a Portfolio vezető pénzügyi elemzőjével, a tőkepiaci konzekvenciákat pedig Nagy Viktorral, lapunk Részvény rovatának vezető elemzőjével beszéltük át.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Nem fog a háború az OTP-n, a Raiffeisent viszont üti – mi történik a régiós bankpiacon?
A mai műsor első részében azzal foglalkoztunk, hogy milyen tényezők befolyásolják jelenleg a régiós banki részvények értékét, köztük az elmúlt időszakban nagy ralit bemutató OTP-vel és a többi banktól igencsak elszakadó Raiffeisennel. A témával kapcsolatban Le Phuong Hai Thanh, a Concorde elemzési üzletágvezetője volt a vendégünk. Mai adásunk második részében is maradtunk a tőkepiacoknál, az elmúlt időszakban óriási emelkedést bemutató Magyar Telekomról kérdeztük Fekete Beatrixet, a Portfolio részvényelemzőjét.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Elzavarnák Magyarországot az EU-s asztaltól, de a pénzügyi póráz maradna
A mai műsor első részében arról volt szó, hogy egy német-francia terv az EU átalakítását tűzte ki célul, aminek egyik nagy vesztese Magyarország lehet. Úgy semlegesítenék a vétófegyvert, hogy közben a kohéziós forrásokon keresztül továbbra is befolyást tudnának gyakorolni a magyar folyamatokra, ráadásul a legfontosabb uniós döntésekbe nem szólhatnánk bele. A témáról Szabó Dánielt, a Portfolio EU-s ügyekkel foglalkozó elemzőjét kérdeztük. A műsor második részében Bod Péter Ákos egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke volt a vendégünk, akit a magyar makropályáról, valamint arról kérdeztünk, hogy miért hibás a jelenlegi gazdasági helyzetünkre a válság kifejezést használni. Bod Péter Ákos is ott lesz a Budapest Economic Forumon október 17-én, jegyek, részletek ide kattintva!See omnystudio.com/listener for privacy information.

Küszöbön az újabb energiaársokk? Kritikus szinten az olaj ára
A műsor első részében arról volt szó, hogy merre mehet az olaj ára a következő hónapokban, folytatódik-e az a lendületes drágulás, amit láttunk idén. Vendégünk volt Mohos Kristóf, a Portfolio energiapiaci elemzője. A második blokk témája az az ukrán bejelentés volt, amely szerint jogi eljárást indítanak azon országok ellen, amelyek nem hajlandóak feloldani a mezőgazdasági termékeikre vonatkozó importtilalmat. Ide tartozik Magyarország is. Erről Braunmüller Lajost, az Agrárszektor főszerkesztőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Mundruczó Kornél: a gazdasági gondolkodást lenézik, miközben az nézőt jelent
A Checklist szombati különkiadásában két nemzetközileg jegyzett filmes szakember, Petrányi Viktória producer és Mundruczó Kornél rendező voltak a vendégeink. Ők ketten a tulajdonosai a magyar filmipar kiemelt jelentőségű cégének, a most 20 éves Proton Cinemanak. A cég azon túl, hogy rengeteg hazánkban forgó külföldi produkciót gyárt, saját filmeket is fejleszt, köztük Mundruczó mozijait, például a Netflixen debütált Pieces of a Womant vagy Reisz Gábor hamarosan mozikba kerülő Magyarázat mindenre című alkotását. Petrányit és Mundruczót egyebek mellett kérdeztük a hazai filmszektor több aspektusáról, a magyar filmes ökoszisztéma nemzetközi versenyképességéről, Andy Vajna itthoni filmes örökségéről, valamint saját vállalkozásuk fejlesztéséről is. Az interjút még azt megelőzően rögzítettük, hogy Reisz Gábor már említett filmje, a Magyarázat mindenre díjat nyert volna a Velencei Filmfesztiválon, így erről értelemszerűen az interjúban nem esett szó.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Kiszorul a készpénz a boltokból - Mégis mi történik a fizetéseknél?
A műsor első részében arról volt szó, hogy miként változnak a fizetési szokások Magyarországon, visszaszorul-e a készpénzhasználat és milyen lehetőségeket rejt magában az azonnali fizetés? Vendégünk volt Turzó Ádám, a Portfolio pénzügyi elemzője. A második blokkban a friss építőipari adat volt a téma, amelyben láthatunk ugyan egy havi bázisú kiugrást, de még messze nem jelenti azt, hogy megfordulna az a lejtmenet, amit az elmúlt időszakban láttunk. Erről Madár Istvánt, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Áttörtek az ukránok, de miért más ez, mint tavaly ősszel?
A mai műsor első részében a háborúról volt szó. Egyebek mellett körbejártuk, hogy hol folynak most a leghevesebb harcok, és hogy miért más a mostani ukrán áttörés, mint a tavaly őszi. A témáról Huszák Dánielt, a Portfolio Globál rovatának vezető elemzőjét kérdeztük. Mai második témánk, hogy az S&P 100 index úgy emelkedett 22,5 százalékot eddig az idén, hogy a benne lévő 100 részvényből 42 esett. Bár precedens nélkülinek tűnik az ilyen típusú éles szétválás, de van a múltból hasonló történetre példa. Ezzel kapcsolatban Jónap Richárd, a Concorde elemzője volt a vendégünk, aki a témában csütörtökön cikket is közölt a Portfolio-n.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Súlyosat lépett Oroszország, nyomorúságos a helyzete
A mai műsor első részében Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsong-un észak-koreai vezető találkozóját értékeltük abból a szempontból, hogy az mit árul el Oroszország nemzetközi pozíciójáról. A témáról Takácsy Dorka Oroszország-szakértőt, a Centre for Euro-Atlantic Integration and Democracy kutatóját kérdeztük. Az adás második részében Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének szerdai, az Európai Parlamentben elmondott beszédéről volt szó. Ezzel kapcsolatban Szabó Dániel, a Portfolio EU-s ügyekkel foglalkozó elemzője volt a vendégünk, aki a beszéd helyszínéről, Strasbourgból jelentkezett.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ketyeg az óra, a magyar állam már most a kiadások lefaragására készül
A műsor első részében arról volt szó, hogy a magyar állam már most elkezdte a felkészülést, hogy 2025-ben és 2026-ban nagy mennyiségű állampapír futamideje jár majd le és ez komoly kiadásokkal jár. Vendégünk Beke Károly, a Portfolio makroelemzője. A második részben a marokkói földrengés volt a téma, amelynek egy érdekes és szomorú momentuma, hogy a kormány nem fogad el minden segítséget, amit az országok felajánlanak. Ennek pedig a hivatalos indokláson túl lehetne geopolitikai okai is. Erről Kiss Csabát, a Portfolio Globál rovatának elemzőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Népi-urbánus ellentét feszíti a magyar munkaerőpiacot – mi történik?
A mai műsorban két témát dolgoztunk fel három megszólalóval: az egyik az otthoni munkavégzés és az irodapiac kapcsolata. Egyrészt megnéztük, hogy miként hatottak a hirtelen lezárások a bérleményekre, tényleg lasszóval kell-e fogni az ügyfeleket most és egyáltalán képes-e alkalmazkodni az irodapiac az új körülményekhez. Erről Futó Pétert, a Portfolio ingatlanpiaci elemzőjét kérdeztük. Magáról az otthoni munkavégzésről Hornyák Józseffel, a Portfolio makrogazdasági elemzőjével beszélgettünk, többek között arról, hogy mely szektorokban és mely hazai régiókban maradt magas szinten a home office és egyáltalán ez a lehetőség adott-e az alacsonyabb képzettséget igénylő munkakörökben. A harmadik blokkban a Brain Bar 2023 rendezvényről volt szó, amelyet szeptember 21 és 22 között tartanak Budapesten. Vendégünk Baji Betti, a Brain Bar projektvezetője.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Pogátsa Zoltán: Magyarország túl fejlett, a GDP-növekedés már nem javít érdemben az életszínvonalon
Nemrég jelent meg Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológus Fenntartható gazdaság vagy társadalmi összeomlás című könyve, melyben a szakember arról ír: a kapitalista társadalmi-gazdasági berendezkedés nem fenntartható, és ha nem cseréljük le, annak a klímaváltozás miatt társadalmi összeomlás lehet a vége. Ennek fő oka, hogy szerinte a kapitalizmus nem létezik növekedés nélkül, ezért a fenntarthatóság eléréséhez – valamint a totális ökológiai és társadalmi katasztrófa elkerüléséhez – radikális változásra van szükség, ami magába foglalja a növekedési kényszer kikapcsolását, ezzel pedig a gazdasági rendszer teljese átalakítását. Pogátsát könyve főbb állításairól, a zöld átállásról és az átmenet finanszírozásáról is kérdeztük szombati különkiadáusnkban. Fenntarthatóság, zöld átállás, klímakatasztrófa, nemnövekedés Ezekről a témákról is szó lesz szeptember 12-én a Portfolio Sustainable World 2023 konferencián Budapesten a Nemzeti Táncszínházban, amelyen Pogátsa Zoltán is részt vesz egy panelbeszélgetés tagjaként. Részletek és jelentkezés ezen a linken!See omnystudio.com/listener for privacy information.

Megállapodás nélkül is EU-s pénzhez juthat Magyarország - itt az újabb fordulat?
Az első részében arról volt szó, hogy a kormány mégis uniós pénzhez juthat egy kiskapunak köszönhetőn, még mielőtt meg tudna állapodni a bizottsággal a helyreállítási és ellenállóképességi eszköz vagy akár a kohéziós források lehívásáról. Ezt azonban még a 2024-es választási kampány keresztülhúzhatja. Vendégünk volt Szabó Dániel, a Portfolio uniós ügyekkel foglalkozó elemzője. A műsor második részében Chikán Attila, az ALTEO vezérigazgatója volt a vendégünk, aki a cég első féléves jelentéséről, az energetikai piac kihívásairól, valamint a vállalkozás jövőképéről beszélt. A harmadik részben a friss inflációs adat volt a téma, amely okozott némi csalódást, azonban a dezinflációs célokat nem veszélyezteti. Erről Hornyák Józsefet, a Portfolio markoelemzőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Végre itt a fordulat a magyar húzóágazatban?
A műsor első részében arról volt szó hogy mit olvashatunk ki a friss ipari adatokból, túllendülünk-e a szektor 2022 közepe óta látott gyengélkedésén. Vendégünk volt Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője. A második blokk témája a forint elmúlt néhány napi gyengülése volt, amely 390 fölé lökte egy időre az árfolyamot. A forint egyébként csütörtök délután erősödni kezdett, a 387-es szintet is elérte. A témáról Beke Károlyt, a Portfolio makroelemzőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Hamis biztonságérzetbe ringathatja Magyarországot a Moody's?
A mai műsor első részében a Moody’s pénteki döntésével foglalkozunk, mely nemcsak, hogy nem változtatott Magyarország besorolásán, de még a kilátásokat sem rontotta le, sőt, meglehetősen pozitív képben láttatta a magyar makrogazdasági folyamatokat. A témáról Virovácz Pétert, az ING Bank vezető elemzőjét kérdeztük, aki egy elemzést írt befektetők számára a hitelminősítő döntését követően, és ebben az írásában több szempontból is vitatta a döntéshez csatolt indoklás érvrendszerét. Adásunk második részében arról volt szó, hogy kedden délután derült ki: a magyar kormány egy konzorcium részeként újabb ajánlatot tett a Budapest Airportra, így pedig a kabinet közelebb kerülhetett stratégiai céljához, nevezetesen, hogy újra magyar kézben legyen a fő hazai légikikötő. A témával, valamint általánosságban a légiközlekedési szektorral kapcsolatban Bukta Gábor, a Concorde részvényelemzője volt a vendégünk.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Totális hátraarcot fújhat a kormány napelemügyben – de mégis miért?
A mai műsor első részében azzal foglalkoztunk, hogy kitáncolhat a kormány egy olyan terv mögül, ami 2024-től nagyon rosszul érintett volna rengeteg napelemest. A témáról Weinhardt Attilát, a Portfolio makrogazdasági elemzőét kérdeztük. Az adás második részében arról volt szó, hogy egyszer csak 700 milliárd forinttal megnőtt a magyar költségvetés finanszírozási igénye. Ez hétfőn derült ki egy közleményből, amit az Államadósság Kezelő Központ adott ki, hogy ez pontosan mire utalhat, azzal kapcsolatban Beke Károly, lapunk makroelemzője volt a vendégünk.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Szétverte a kormány az üzemanyagpiacot - nem látszik, hol lesz a pofonok vége
A műsor első részében arról volt szó, hogy megváltozott a magyar üzemanyagok költségszerkezete, az árstop olyan nyomot hagyott ezen a piacon, amely nagyon nem kedvez az autósoknak. Ez a hatósági ár extra kockázatot jelent a szereplőknek, akik magasabb hozamot szeretnének. Erre tesz majd ráegy lapáttal a 2024-es jövedékiadó-emelés, amelyet ráadásul a 2022-es bázison állapította meg a kormány. Vendégünk volt Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője. A második blokkban Volodimir Zelenszkij vasárnapi döntéséről volt szó, az ukrán elnök ugyanis megvált a védelmi miniszterétől, nagy valószínűséggel azért mert korrupciós ügyek árnyékolták be a tárcát. Hogy számíthatunk-e további átalakításokra az ukrán kormányban arról Ács Bencét, a Portfolio Globál rovatának elemzőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Tényleg egy vagyont buknak a napelemesek? Mit nyer az egésszel a költségvetés?
A műsor első részében azt jártuk körbe, hogy mennyivel is fizethet többet egy napelemes háztartás, ha éves helyett havi szaldo elszámolásra áll át és mennyit, ha bruttó elszámolásra. Vendégünk Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója, makroelemzője. A második részben annak a francia inflációletörő intézkedéscsomagnak az eredményeiről volt szó, amelyre korábban a magyar kormány is hivatkozott, mint mintaprojekt, amikor többek között az árstop és a kötelező akciók szabályit kidolgozta. Erről Szabó Dánielt, a Portfolio uniós ügyekkel foglalkozó elemzőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Itt a fordulat - Miért kér mégis pénzt az EU-tól a kormány?
A műsor első részében arról volt szó, hogy Magyarország egy 3,9 milliárd euró összegű kérelmet nyújt be a helyreállítási és ellenállóképességi eszköz (RRF) hitelkeretének terhére. A döntés nem váratlan, de korábban nem egészen erről volt szó. Vendégünk volt Szabó Dániel, a Portfolio uniós ügyekkel foglalkozó elemzője. A második blokkban a hazai beruházások zuhanása volt a téma, amellyel kapcsolatban különösen furcsa, hogy a statisztikai hivatal visszamenőleg módosította a számokat. Nem valami apró korrekciótól van szó – amely egyébként megszokott a statisztika világában – hanem ennél komolyabb módosításokról. Erről Madár Istvánt, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Mi áll Orbán Viktor harckocsis bejelentése mögött?
A műsor első részében arról volt szó, hogy miért döntött a magyar kormány amellett, hogy beszáll egy modern harckocsi fejlesztésébe. Miért jobb ez az országnak annál, mintha vásárolna egy már kész terméket? Vendégünk volt Huszák Dániel, a Portfolio Globál rovatának vezető elemzője. A második blokkban a vágtató üzemanyagárakról beszélgettünk, amelyek mögött nem csak globális okok, de Magyarország specifikus hatások is állnak, ez pedig nem jó hír a hazai autósoknak. Erről Mohos Kristófot, a Portfolio üzemanyagpiaci elemzőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Hideg zuhanyt kapott több tízezer napelemes - Mégis mit csinált most a kormány?
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében a napelemes áramtermelés elszámolásának 2024-es változásairól volt szó. Az ezzel kapcsolatos friss bejelentés hidegzuhanyként érte mind a napelem-tulajdonosokat, mind a telepítőket. Tényleg olyan nagy baj, ha éves helyett havi elszámolás jön jövőre? Vendégünk Weinhardt Attila, a Portfolio energiapiaci elemzője. A második részben arról lesz szó, hogy drasztikusan megemelkednek a magyar fuvarozók terhei, részben az e-útdíj drágulása, részben pedig a jövedéki adó 2024-es emelése miatt. Ezek a költségek pedig meg fognak jelenni mind a termékek, mind pedig a szolgáltatások árában. Erről Dittel Gábort, Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary ügyvezető főtitkárát kérdezzük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Durván feszíti a költségvetést két nyugdíjintézkedés - Miért vizsgálnák a korhatáremelést?
A műsor első részében arról volt szó, hogy van-e esélye a nyugdíjkorhatár további emelésének Magyarországon és mi az a két dolog, amely leginkább feszíti a költségvetést a nyugdíjkiadásokkal összefüggésben. Vendégünk volt Farkas András nyugdíjszakértő. A második részben a kiterjesztett gyártói felelősségről szóló EPR rendelet volt a téma, amely óriási terhet ró a csomagolóanyagokat használó gyártókra, illetve termékforgalmazókra, de közben a díjfizetés pontos mértéke sem ismert és az adminisztrációval kapcsolatban is sok a nyitott kérdés. A témáról Braunmüller Lajost, az Agrárszektor főszerkesztőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

1600 milliárd forint tűnt el a lakossági bankszámlákról - mégis mi történik?
A műsor első részében arról volt szó, hogy hova tűnik a pénz a magyarok bankszámláiról és ez mennyiben magyarázható az inflációval, illetve az alacsony betéti kamatokkal. Vendégünk volt Palkó István, a Portfolio vezető pénzügyi elemzője. A második részben a költségvetés lesz a téma, a bevételek ugyanis továbbra sem teljesülnek a vártnak megfelelően és könnyen lehet, hogy a hiánycélt is módosítani kell. Arról már a csütörtöki kormányinfón is volt szó, hogy az éves másfél százalékos növekedési cél nehezen teljesíthető és úgy tűnik, hogy a hiánycél tartásával kapcsolatos kockázatokat is látja a kormány. A témáról Csiki Gergelyt, a Portfolio lapigazgatóját, makroelemzőjét kérdezzük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Meghalt Prigozsin - Mégis mi folyik a háttérben?
A műsor első részében Jevgenyij Prigozsin balesetével foglalkoztunk, amellyel kapcsolatban legalább annyi a nyitott kérdés még, mint a 2 hónappal ezelőtti sikertelen puccsal összefüggésben. Vendégünk volt Huszák Dániel, a Portfolio Globál rovatának vezető elemzője. A második blokkban a szárnyaló Nvidia chipgyártó volt a téma, de szóba került az is, hogy mely cégek lehetnek még a nyertesei a mesterséges intelligencia által vezérelt tőzsdei ralinak. Erről Kövesy Károlyt, a Portfolio részvénypiaci elemzőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ürge-Vorsatz Diána: nincs biztonságos nyaralási helyszín, nincs biztonságos évszak
A műsor első részében a klímaváltozás makrogazdasági hatásairól volt szó, miután most már nem telik el nyár erdőtüzek és árvizek nélkül. Bár elsőre furcsán hangzik, de az alkalmazkodást minden ország a hasznára tudná fordítani. Vendégünk volt Ürge-Vorsatz Diana, a Közép-Európai Egyetem oktatója, az ENSZ Kormányközi Éghajlatvédelmi Testületének (IPCC) alelnöke. A második részben a Szerencsejáték Zrt. az OTP Bank közös nyereményjátékáról volt szó, amelyben egy több mint 100 milliós lakás a tét. Ez soknak tűnik, de mégis milyen ingatlant lehet ennyiért kapni Budapesten? Erről Futó Pétert, a Portfolio ingatlanpiaci elemzőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ilyen földrengés csak néhány évente van - Mi történik a felszín alatt?
A műsor első részében az elmúlt napok földrengéseivel foglalkoztunk, amelyek Békés és Somogy megyét is érintették, de mozgott a föld Romániában is. Vendégünk volt Mónus Péter szeizmológus. A második blokkban a Magyar Nemzeti Bank negatív tőkéje volt a téma, amely teher lesz a költségvetésen és a kormánynak valamilyen megoldást kell erre találnia. Hogy milyet, arról Beke Károlyt, a Portfolio makroelemzőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Bod Péter Ákos: sohasem késő kimondani, hogy baj van
A műsor első részében azt jártuk körbe, hogy tényleg egy gazdaságszerkezeti átalakulás kellős közepén vagyunk-e és elkövetjük-e azokat a hibákat, amelyeket az ország 1950-es és 70-es években elkövetett az erőltetett iparosítással. Vendégünk volt Bod Péter Ákos egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke. A második részben arról volt szó, hogy miért kerül válságba a magyar borágazat és egyáltalán mennyit lehet kérni a kiskereskedelemben egy elfogadható minőségű borért. Erről Braunmüller Lajost az Agrárszektor főszerkesztőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Telepesek#6: Kínában született, anyanyelve: magyar
Ez a Telepesek című podcast sorozat hatodik, egyben befejező epizódja. Ez a rész arról szól, hogy Kai, sorozatunk főhőse mennyire találta meg a számításait Magyarországon azt követően, hogy 2017-ben a letelepedési kötvényprogramon keresztül családjával Budapestre költözött. E mellett értékeljük a magyar program és más országok hasonló programjainak gazdasági tapasztalatait, és arra a kérdésre is keressük a választ, hogy a letelepedési államkötvényprogram végével bezárultak-e Magyarország kapui a Kínából érkező, nálunk letelepedni vágyó emberek előtt. Mi az a Telepesek? A Telepesek a Portfolio hatrészes podcast sorozata, mely arra a kérdésre keresi a választ: miért Kínában lett igazán sikeres a 2013 és 2017 között működő magyar letelepedési kötvényprogram? A podcast első részéhez kattints ide, a második rész itt hallgatható meg, a harmadik itt, a negyedik itt, az ötödik itt, a sorozatról további információ pedig itt érhető el. Kövesd a Telepeseket a különböző podcast felületeken, hogy ne maradj le a hamarosan érkező extra tartalmakról! Spotify-on: https://open.spotify.com/show/6aeMKEPh8fwtXtBhu3QYw4 Apple Podcasten: https://podcasts.apple.com/us/podcast/telepesek/id1693225729 Google Podcasten: https://tinyurl.com/3yakamhrSee omnystudio.com/listener for privacy information.