PONT ELÉG

Egy alkoholtól túlfűtött férfi meg akarta erőszakolni Esztert az utcán. Az éppen arra járó Boldizsár sietett a lány segítségére. Miután elzavarta a támadót, elkísérte a lányt a sürgősségire, majd onnan haza. Ezután még többször beszélgettek, de az első találkozójuk abszurditása miatt nem merte elhívni Esztert randevúzni. Salánki Zsófia novellája. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Spira Eszter Mirjam - Buborék Mi az a remény, mi a legtöbb ajkat szóra nyitja? Egy érzés, egy késztetés, mely a világot Négy sarkából történelmi kortól függetlenül Bármikor kifordítja. Kifordítja vagy kiborítja. Elpusztítja vagy letarolja. Az érzés, mely világot világgal egyesít S a két világ az egyesülés közben (halkan és csöndben) mindent elveszít Mi valaha ő maga volt. Ez a veszteség önkéntes. Megélni szenvedély és gyönyör Melynek összes sejtje édes. Édes, mint a cukor minden egyes kristálya Az, amit sose teszel bele a kávédba, És keresheted-kutathatod naphosszat A zero kóládba’ De hasztalan. Helyette születik egy új világ, Az örömök kertje, Ahol minden csupa-csupa virág. De ez a kert egy börtön és a rab az elme. S az elme a kertet a félelem És a komplexus magjával veti be. A félelem csak beszél, Szája sosem áll be, Elpusztítja, ami él És kapukat zár be. De mit mond a félelem? Mivel tud zsarolni? Hogy a szerelem az élelem, S ha elveszed, éhen fogok halni. Én odaadtam neked a világot, Benne fényes, nyurga csillagokkal, Adok még egy tonna boldogságot, Ha az úton vihetlek magammal. Az összes csillagom benned ragyog, De nélkülük sem félek a sötetben, Mert a tiéd vagyok. Azt hiszed van hatalmad A világunk felett? Csak éppen annyi, Amennyit neked adtam, s te nekem Mikor az élet rózsaszín lett. Hogy akarsz-e, szeretsz-e nem számít. Bennem már minden megtörtént, S az érzést, mi általad született bennem Örökre őrzi a buborék. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Gárdonyi Géza - A láthatatlan ember (részlet) Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

A "Citrommal jobb" Salánki Zsófia novellája. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

A "Dinnyelé" Salánki Zsófia novellája. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Nagyon pici voltam még, amikor a környéken az elsők között bevezettük a telefont. Jól emlékszem a lépcső alján a falra szerelt polírozott tölgyfa dobozra. A doboz oldalán függött a fényes fekete hallgató. Még a számára is emlékszem százöt. Persze nem értem fel a készülékig, de mindig izgatottan füleltem, valahányszor édesanyám használta. Egyszer fölemelt, hogy beszélhessek a papával, aki üzleti úton járt. Még olyan csodát. Aztán fölfedeztem, hogy valahol abban a boszorkányos szerkezetben egy különleges lény lakik. Tudakozónak hívják, és egyszerűen nincs olyan, amit ne tudna a mama. Bárkinek a telefonszámát megkérdezhette tőle. Ha pedig megállt az óránk, a tudakozó nyomban közölte a pontos időt. Első személyes élményemre a doboz szellemével akkor tettem szert, amikor anyám látogatóba ment a szomszédba. A szerszámos ládával játszottam az alagsorban, és a kalapáccsal rácsaptam az ujjamra. Iszonyúan fájt, de nem nagyon láttam értelmét, hogy sírjak, hiszen senki sincs itthon, aki sajnálhatna. Lüktető ujjamat szopogatva ténferegtem a házban, végül az emeleti lépcsőhöz értem. A telefon. Berohantam a szalonba a zsámolyért, és a lépcsőhöz vonszoltam. Felmásztam rá, leakasztottam a kagylót és a fülemhez tartottam. A tudakozót kérem. Próbáltam a fejem fölött a dobozból kiálló tölcsérbe beszélni. Egy két kattanás után vékony hang szólt a fülembe. Tudakozó! Megütöttem az ujjam. Bömböltem a telefonba Könnyeim készségesen potyogni kezdtek. Hiszen már szereztem hallgatóságot. Anyukád nincs otthon hallatszott a kérdés. Egyedül vagyok hüppögtem. Vérzik az ujjad. Nem feleltem. Ráütöttem a kalapáccsal és fáj. Ki tudod nyitni a jégszekrényt? Azt feleltem, hogy ki? Akkor törj le egy darab jeget, és nyomd az ujjadra. Az elmulasztja a fájdalmat. És ne sírj! Minden rendbe jön. Ettől kezdve az égvilágon mindenért a tudakozó hoz fordultam. Ha nem boldogultam a földrajz leckével, Tőle megtudtam, hol található Philadelphia, meg az Orinoco, az a vadregényes folyó, amit majd felderítek, ha megnövök. Segített a számtanban, sőt azt is elárulta, hogy a mókus, amelyet előző nap fogtam a parkban, gyümölcsöt és olajos magvakat eszik. Aztán meghalt Peti, a kanárink. Felhívtam a tudakozót és közöltem vele a gyászhírt. Meghallgatott és vigasztalni próbált, ahogy a felnőttek szokták a gyerekekkel, de én nem hagytam. Miért van az, hogy egy madárka olyan gyönyörűen énekel és felvidítja az egész családot. A végén mégsem maradt belőlem más, csak egy tollkupac, égnek meredő lábbal a kalitka fenekén a hang. Átérezhettem mély megindultságomat, mert csendesen így szólt Jegyezd meg, Paul, létezik egy másik világ, ahol mindig énekelnek a madarak. Ettől valahogy megkönnyebbültem. Egy másik alkalommal ismét telefonáltam. Tudakozó jelentkezett be a már ismerős hang. Hogyan írják azt, hogy javít, javít? Hmm. Hosszú íve. Ebben a pillanatban a nővérem, aki ördögi élvezetet lelt az ijesztgetésemben, vérfagyasztó sikollyal nekem ugrott a lépcsőről. Huhh. Leestem a zsámolyról tövestül kitépve a zsinórt a dobozból. Mindketten halálra rémültünk. A tudakozó elnémult, és nem voltam biztos benne, hogy nem sérült e meg, amikor leszakítottam a hallgatót. Perceken belül egy férfi jelent meg a tornácunkon. Telefonszerelő vagyok, az utcában dolgoztam, amikor a központ jelezte, hogy valami gond van ezzel a számmal. Mi történt? Nyúlt a kezemben szorongatott hallgató után elmeséltem neki Ó, ezt egy két perc alatt rendbe hozzuk. Kinyitotta a telefonszekrényt, melyből tekercsek és huzalok kusza tömege tűnt elő... Tudakozó - Erőleves a léleknek Jack Canfield és Mark Victor Hansen. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Erőleves a léleknek - Jack Canfield, Mark Victor Hansen Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Ötvenéves volt, amikor megszülettem, és bár az okát gyerekfejjel nem tudhattam, az egész környéken egyedül én dicsekedhettem azzal, hogy otthon van az apukám. Rettentő szerencsésnek tartottam magam. Apa, hihetetlen, hogy mit meg nem tett értem elemista koromban. Rábeszélte az iskolabusz sofőrjét, hogy a hat saroknyira lévő megálló helyett a házunk előtt vegyen fel. Mire tanítás után hazaértem, mindig elkészítette amerikai szokás szerint könnyű ebédemet, rendszerint mogyoróvajas vagy lekváros kenyeret az évszaknak megfelelő formára vágva. Karácsony előtt például zöld cukorral szórta be és fenyőfa alakúra szabta. Ahogy kezdtem felcseperedni és önállósodni, szabadulni akartam szeretetének ezektől a dedós megnyilvánulásaitól, de ő nem hagyta annyiban. Középiskolás koromban már nem értem haza délre, ezért kezdtem magammal hordani az ebédemet. Apa negyed órával előbb kelt, hogy továbbra is készíthesse. Naponta újabb meglepetéssel szolgált az elemózsiát rejtő zacskóra, vagy hegyi tájképet pingált, ez úgyszólván védjegyévé vált, vagy apa és Angie feliratú szívet. A zacskóban szintén szívvel vagy szeretlek szöveggel ellátott szalvéta lapult. Sokszor valami viccet vagy tréfás találós kérdést is írt rá, például miért nem ma magánynak hívják a papagájt?Mindig kitalált valami mókát, hogy megnevettessen, és tudtomra adja, mennyire szeret. Igyekeztem elrejteni szem elől ebédemet, nehogy valaki elolvashassa a szalvétát, de nem sokáig titkolózhattam. Egyik osztálytársam meglátta, felkapta és körbehordozta az étkezőben. Égett az arcom zavaromban. Legnagyobb meglepetésemre barátaim másnap alig várták az újabb szalvétát. Viselkedésükből kitűnt, mennyire szeretnék, ha valaki nekik is így mutatná ki a szeretetét. Nagyon büszke lettem, hogy ilyen az apám. További középiskolás éveimben nem dobtam el a szalvétákat, nagy részüket máig megőriztem. És még nincs vége. Amikor főiskolára mentem, én repültem ki utolsónak a fészekből. Azt hittem, vége szakad az üzeneteknek, de nem. Barátaim és a magam örömére folytatódott a kedvességsorozat. Tanulás után délutánonként hiányzott apám, ezért gyakran felhívtam. A telefonszámlám az egekig ért. Nem számított, miről beszélgettünk. Egyszerűen hallani akartam a hangját. Első évben kialakítottunk egy szertartást, amit később is megtartottunk. Köszönés után apám mindig így szólt Angie Igen, apa szeretlek én is téged. Szinte minden pénteken levelet kaptam tőle. A diákszálló portáján mindig tudták, kitől jött a levél feladó gyanánt ennyi állt a borítékon: Behemót. Sokszor színessel címezte meg a borítékot, és a levélhez pedig rajzokat mellékelt kutyánk és macskánk képét, vagy őt magát és anyut. Pálcikaemberként. Felhasználta a jól ismert hegyi tájképet és a szívbe írt apa plusz Angie-t is. A postát mindig ebéd előtt hozták, így magammal vittem a soros levelet a menzára. Rájöttem, hogy hiába rejtegetném, mivel szobatársammal egy középiskolába jártam, így tudott a híres szalvétákról. Hamarosan megszokottá vált, hogy péntekenként felolvasom a legfrissebb levelet, aztán körbeadom a rajzot meg a borítékot. Akkoriban derült ki, hogy az apám rákos. Amikor egy egy pénteken elmaradt a levél, tudtam, hogy beteg, azért nem tudott írni. Egyébként hajnali négykor kelt, és a csöndet kihasználva írt. Az esetleges elmaradást egy két nap múlva mindig bepótolta. Sohasem maradt adós a heti levéllel. Barátaim úgy beszéltek róla, a világ legklasszabb apukája. Egyszer hivatalosan is kitüntették ezzel a címmel. Valamennyien alá is írták az ezt tanúsító értesítést. Azt hiszem, mindannyian megtanultuk tőle, milyen az igazi atyai szeretet. Cseppet sem lepődnék meg azon, ha némelyik barátom az övéhez hasonló szalvétákat küldözget gyermekeinek... Erőleves a léleknek - Jack Canfield, Mark Victor Hansen Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Ülök a rozoga előadótermi széken, vállamon a videokamerával, és könnyek szöknek a szemembe. A 6 éves kislányom áll a pódiumon. Nyugodtan, magabiztosan, összeszedetten és tiszta szívből énekel. Idegesen fészkelődöm, megrohannak az érzések. Próbálom visszatartani a sírást.”Szerte a világon. Szívek dobognak. Figyelj, jól hallod e hangjukat?” Szól kislányom dala. Kerek kis arcát a fény felé emeli. Drága és jól ismert vonásai nem is hasonlítanak az én szikár vonásaimra. A szeme is annyira más, mint az enyém. Fenntartás nélküli bizalommal tekint a közönségre. Tudja, hogy szeretik.”Lenn a völgyben, kinn a réten, szerte a világon ugyanaz a hangjuk” folytatja. Szülőanyjának arca néz rám a színpadról. Egy fiatal asszony tekintete, mely egykor találkozott az enyémmel. Most a publikumot fürkészi. Kislányom a szülőanyjától örökölte vonásait, kissé ferde metszésű szemét és rózsás telt pofiját, amit vég nélkül tudnék puszilgatni.”Fekete és fehér, sárga vagy vörös? A szíve mindnek egy ütemre ver. Igen, egy ütemre ver.” Fejezi be a dalt. A közönség tombol, én is dörgő tapsvihar tölti be a termet. Egy emberként pattanunk fel és tudatjuk Melanieval, mennyire tetszett a produkciója. Mosolyog. Megértette. Elsírom magam. Micsoda áldás anyának lenni! Annyi, de annyi örömöt ad, hogy szinte fáj bele az ember szíve. A szív, amely jelzi az utat, amikor nem tudjuk, merre tovább. A szív, amely egyesíti az idegeneket egy közös cél érdekében. Ez az a szív, amelyet Melanie szülőanyja mutatott nekem bent, az anyaméh biztonságos rejtekében. Melanie hallotta szülőanyja szívének dobogását. Ez a szív egy tizenhat éves lányé volt, akit a feltétlen szeretet vállalása tett felnőtt nővé, aki megértette, hogy olyat adhat gyermekének, amit senki más. Az övénél jobb életet. Melanie szíve ott dobog az enyém közelében, ahogy magamhoz szorítom és dícsérem a szereplését. Izeg mozog a karomban, aztán felnéz rám. Miért sírsz, anyu? Azért felelem, mert boldog vagyok, és nagyon szépen szerepeltél, méghozzá teljesen egyedül. Érzem, hogy már nem csak a karommal tartom őt, hanem a szeretetemmel, a magaméval és azé a gyönyörű, bátor nőjével, aki előbb elhatározta, hogy világra hozza a lányomat, majd úgy döntött, hogy nekem adja őt. Mindkettőnk szeretetét képviselem. A szülőanyáét, akinek volt ereje lemondani, és azét a másik nőét, akinek üres karja megtelt szeretettel. Mert mind ugyanabban a szívdobbanásban osztozunk. Erőleves a léleknek - Jack Canfield, Mark Victor Hansen Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Eljön majd a nap, amikor testem gondosan a kórház matracra simított fehér lepedőn fekszik, lábadozók és haldoklók között. Az orvos megállapítja majd, hogy agyam megszűnt működni és ezzel életem minden szempontból véget ért. Ha ez bekövetkezik, ne próbáljatok mesterséges életet erőltetni belém! S ne mondjátok, hogy ez a halálos ágyam! Hívjátok az élet ágyának, engedjétek elvinni testem, hogy mások teljesebb életet élhessenek. Adjátok szemem világát egy férfinak, aki soha nem látott csecsemőarcot, sem szerelmet egy asszony szemében. Adjátok szívemet annak, aki saját szívétől nem kapott mást, csak végtelen fájdalmakkal terhes napokat. Adjátok véremet a tizenévesnek, akit autója roncsai alól húztak ki, hogy egyszer megláthassa játszadozó unokáit. Adjátok vesémet annak, aki hétről hétre gépekhez láncolva tengődik. Vegyétek csontjaimat, izmaimat, inaimat, minden idegszálamat, és próbáljatok lábra állítani egy gyermeket, aki nem tud járni. Fürkésszétek ki agyam minden zugát. Vegyétek ki sejtjeimet, ha kell és tenyésszétek, hogy egyszerre felkiálthasson a néma fiú, és meghallja az ablakon doboló esőt a siket lány. A maradékot égessétek el és szórjátok hamvaimat a szélbe, hogy a virágok jobban nőhessenek. Ha mindenáron el akartok temetni valamit, rejtsétek földbe hibáimat, gyengeségeimet és embertársaimmal szembeni előítéleteimet. Adjátok vétkeimet az ördögnek, lelkemet Istennek. Ha netán emlékezni akartok rám, tegyétek azt egy jó szóval, vagy cselekedettel egy rászoruló kedvéért. Ha megteszitek mindazt, amit kértem, örökké fogok élni. Erőleves a léleknek - Jack Canfield, Mark Victor Hansen Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Itt van az ősz, itt van ujra, S szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? de szeretem. Kiülök a dombtetőre, Innen nézek szerteszét, S hallgatom a fák lehulló Levelének lágy neszét. Mosolyogva néz a földre A szelíd nap sugara, Mint elalvó gyermekére Néz a szerető anya. És valóban ősszel a föld Csak elalszik, nem hal meg; Szeméből is látszik, hogy csak Álmos ő, de nem beteg. Levetette szép ruháit, Csendesen levetkezett; Majd felöltözik, ha virrad Reggele, a kikelet. Aludjál hát, szép természet, Csak aludjál reggelig, S álmodj olyakat, amikben Legnagyobb kedved telik. Én ujjam hegyével halkan Lantomat megpenditem, Altató dalod gyanánt zeng Méla csendes énekem. - Kedvesem, te űlj le mellém, Ülj itt addig szótlanúl, Míg dalom, mint tó fölött a Suttogó szél, elvonúl. Ha megcsókolsz, ajkaimra Ajkadat szép lassan tedd, Föl ne keltsük álmából a Szendergő természetet. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Elmondom, mit eddig Rejtve tartogattam, Mint gyöngyét a tenger Legmélyebb habokban. Halld meg, drága gyöngyöm, Szép, szelíd galambom! Amit érezék és Szenvedék, elmondom. Éreztem szerelmet, S szenvedtem miatta, És nagy volt szerelmem, Nagy szivem bánatja. Bánatom s szerelmem, Ez ikertestvérek, Engemet gyötörni Általad levének. Szigorú körülmény Ajkamat lezárta, Hogy ne jőjön titkom Senkinek tudtára. Oh minő teher volt Azt eddig viselnem! Hányszor volt alatta Roskadóban lelkem! Mint a napfény elvesz Felhők fátyolában, Képedet szivemben Eltemetni vágytam. Könnyü szél pusztítást Tészen a felhőben, S felsüt a nap akkor Annál égetőbben. Sőt hazudtam többször Másokért szerelmet; E hazugság által Csak nagyobb kinom lett. - S most tudsz mindent, amit Éreztem, szenvedtem; Fogsz-e vígasztalni Nyájas feleletben? Szólj, üdvességemnek Megváltó keresztje! Nem nyilik meg ajkad? Semmit sem felelsz-e? - - Oh, mikép felelnél, Hiszen néma nyelvvel... Kiterítve... holtan... Koporsóban fekszel! Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Hatalmas orvos az idő; előbb-utóbb Minden sebet befog. Bármennyit szenvedek: ez orvos által majd Én is meggyógyulok. A bú, mely most sötét felhők villámtüze, Lesz nyájas hold sugára, Mely tündökölni száll szelíd emlékezetem Morajtalan tavára. És fon talán a sors nem fáradó keze Egy rózsás kötelet, Mely összefűzi majd az életvágyat és Fölépült szívemet. Ekkor, gondolható, a könnyek és a szók Mi keserűk lehetnek, Melyekkel a tört szív örökre búcsut mond Remény- vagy élvezetnek. Azért szeretném most, midőn hűlt kebelem Vágy-, s kívánságtalan, Azért szeretném most, ha elmennék oda, Ahol Etelke van. Öleld fel, oh halál, kifáradt éltemet, És tedd a temetőbe, Mint keblén elszunyadt magzatját a szülő Letészi bölcsejébe. És hogyha meghalok, ohajtásom csak egy, Barátim, tőletek: Hogy engem a mellé a kedves kisleány Mellé temessetek. Mik voltak álmaink, majd minden éjfelen Elmondjuk ott egymásnak, S egyszerre indulunk, ha ébresztő szava Zeng a föltámadásnak. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Petőfi Sándor: A szerelem Üljetek föl képzetemnek Csónakára, s ússzatok, Ússzatok szivem taván át, Szép leányok, asszonyok, Mindnyájan, kiket szerettem, Amióta szeretek, Üljetek föl képzetemnek Csónakára; jertek, jertek, Hadd mulassak veletek. És előjött valamennyi, S istenemre, szép sereg! És közöttök olyan is van, Kit már alig ismerek, Pedig őket mind egyenlőn, Mind egy hévvel szeretém, De hiába, a szerelmet Még mint kicsi gyönge gyermek, Régen, régen kezdtem én. S ez mutatja bölcseségem! Már mint gyermek bölcs valék. Tudtam akkor már, amit más Vén korában sem tud még. Tudtam azt, hogy a világra Csak egy nap süt melegen, S ez a nap nem fönn az égen, Hanem lenn a szív mélyében Van, s e nap a szerelem. Higyetek nekem ti, akik Fáradoztok kincsekér': A föld minden gyémántjánál Egy pár szép szem többet ér; S higyetek ti, kiknek lelke Hír-dicsőségért a vér Vagy virasztás ösvényén megy: Egész babérerdőnél egy Rózsabimbó többet ér. A fukar hadd számítgassa, A gyülő aranyokat, Mást számítok én... a kedves Hölgyektől nyert csókokat. S nékem a sors csak virággal Ékesítse kalapom, Nem kérek babért ujabban, Sőt amit már eddig kaptam, Ha kell, azt is vissz'adom. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám Az öt világrész nagy terűletén. Egy kis világ maga. Nincs annyi szám, Ahány a szépség gazdag kebelén. Van rajta bérc, amely tekintetet vét A Kaszpi-tenger habjain is túl, És rónasága, mintha a föld végét Keresné, olyan messze-messze nyúl. Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben sírva fakadok; De arcom víg a bánat idejében, Mert nem akarom, hogy sajnáljatok. Magyar vagyok. Büszkén tekintek át A multnak tengerén, ahol szemem Egekbe nyúló kősziklákat lát, Nagy tetteidet, bajnok nemzetem. Európa színpadán mi is játszottunk, S mienk nem volt a legkisebb szerep; Ugy rettegé a föld kirántott kardunk, Mint a villámot éjjel a gyerek. Magyar vagyok. Mi mostan a magyar? Holt dicsőség halvány kísértete; Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar - Ha vert az óra - odva mélyibe. Hogy hallgatunk! a második szomszédig Alig hogy küldjük életünk neszét, S saját testvérink, kik reánk készítik A gyász s gyalázat fekete mezét. Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég, Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok! Itt minálunk nem is hajnallik még, Holott máshol már a nap úgy ragyog. De semmi kincsért s hírért a világon El nem hagynám én szülőföldemet, Mert szeretem, hőn szeretem, imádom Gyalázatában is nemzetemet! Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Egy gondolat bánt engemet - Petőfi Sándor Egy gondolat bánt engemet: Ágyban, párnák közt halni meg! Lassan hervadni el, mint a virág, Amelyen titkos féreg foga rág; Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál, Mely elhagyott, üres szobában áll. Ne ily halált adj, istenem, Ne ily halált adj énnekem! Legyek fa, melyen villám fut keresztül, Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül; Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe Eget-földet rázó mennydörgés dönt le... - Ha majd minden rabszolga-nép Jármát megunva síkra lép Pirosló arccal és piros zászlókkal És a zászlókon eme szent jelszóval: "Világszabadság!" S ezt elharsogják, Elharsogják kelettől nyúgatig, S a zsarnokság velök megütközik: Ott essem el én, A harc mezején, Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül, S ha ajkam örömteli végszava zendül, Hadd nyelje el azt az acéli zörej, A trombita hangja, az ágyudörej, S holttestemen át Fújó paripák Száguldjanak a kivívott diadalra, S ott hagyjanak engemet összetiporva. - Ott szedjék össze elszórt csontomat, Ha jön majd a nagy temetési nap, Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével És fátyolos zászlók kiséretével A hősöket egy közös sírnak adják, Kik érted haltak, szent világszabadság! Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Mit háborgattok? Takarodjatok innen! Nagy munkába' vagyok. Sietek. Ostort fonok, lángostort, napsugarakból; Megkorbácsolom a világot! Jajgatnak majd és én kacagok, Mint ők kacagtak, amikor én jajgattam. Hahaha! Mert ilyen az élet. Jajgatunk s kacagunk. De a halál azt mondja: csitt! Egyszer már én is meghalék. Mérget töltöttek azok vizembe, Akik megitták boromat. S mit tettek gyilkosaim, Hogy gaztettöket elleplezzék? Midőn kiterítve feküdtem: Reám borúltak s könnyezének. Szerettem volna fölugrani, Hogy orraikat leharapjam. De nem harapom le! gondolám, Legyen orrok és szagolják, Ha rothadok, s fúladjanak meg. Hahaha! És hol temettek el? Afrikában. Az volt szerencsém, Mert egy hiéna kiása siromból. Ez az állat volt egyetlen jóltevőm. Ezt is megcsaltam. Ő combom akarta megenni: Én szívemet adtam oda, S ez oly keserű volt, hogy megdöglött tőle. Hahaha! De hiába, csak így jár, Ki emberrel tesz jót. Mi az ember? Mondják: virágnak gyökere, Amely fönn a mennyben virúl. De ez nem igaz. Virág az ember, melynek gyökere Ott lenn van a pokolban. Egy bölcs tanított engemet erre, Ki nagy bolond volt, mert éhenhala. Mért nem lopott? mért nem rabolt? Hahaha! De mit kacagok, mint a bolond? Hisz sírnom kellene. Siratni, hogy oly gonosz a világ. Az isten is felhőszemével Gyakran siratja, hogy megalkotá. De mit használ az ég könyűje is? A földre hull, a ronda földre, Hol az emberek lábbal tiporják, S mi lesz belőle, Az ég könnyéből?... sár. Hahaha! Oh ég, oh ég, te vén kiszolgált katona, Érdempénz melleden a nap, S ruhád, rongyos ruhád a felhő. Hm, így eresztik el a vén katonát, A hosszu szolgálat jutalma Egy érdempénz és rongyos öltözet. Hahaha! S tudjátok-e mit tesz az emberi nyelven, Midőn a fűrj azt mondja: pitypalatty? Az azt teszi, hogy kerüld az asszonyt! Az asszony vonzza magához a férfiakat, Mint a folyókat a tenger; Miért? hogy elnyelhesse. Szép állat az asszonyi állat, Szép és veszedelmes; Arany pohárban méregital. Én ittalak, oh szerelem! Egy harmatcseppnyi belőled édesebb, Mint egy mézzé vált tenger; De egy harmatcseppnyi belőled gyilkosabb, Mint egy méreggé vált tenger. Láttátok-e már a tengert, Midőn a fergeteg szánt rajta És vet beléje halálmagot? Láttátok a fergeteget, E barna parasztot, Kezében villámösztökével? Hahaha! Ha megérik a gyümölcs: lehull fájáról. Érett gyümölcs vagy, föld, lehullanod kell. Még várok holnapig; Ha holnap sem lesz a végitélet: Beások a föld közepéig, Lőport viszek le És a világot a Levegőbe röpítem... hahaha! Szalkszentmárton, 1846. január Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Európa csendes, ujra csendes, Elzúgtak forradalmai... Szégyen reá! lecsendesűlt és Szabadságát nem vívta ki. Magára hagyták, egy magára A gyáva népek a magyart; Lánc csörg minden kézen, csupán a Magyar kezében cseng a kard. De hát kétségbe kell-e esnünk, Hát búsuljunk-e e miatt? Ellenkezőleg, oh hon, inkább Ez légyen, ami lelket ad. Emelje ez föl lelkeinket, Hogy mi vagyunk a lámpafény, Mely amidőn a többi alszik, Ég a sötétség éjjelén. Ha a mi fényünk nem lobogna A véghetetlen éjen át, Azt gondolhatnák fönn az égben, Hogy elenyészett a világ. Tekints reánk, tekints, szabadság, Ismerd meg mostan népedet: Midőn más könnyet sem mer adni, Mi vérrel áldozunk neked. Vagy kell-e még több, hogy áldásod Nem érdemetlen szálljon ránk? E hűtlen korban mi utósó Egyetlen híveid valánk! Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Nyári napnak alkonyúlatánál Megállék a kanyargó Tiszánál Ott, hol a kis Túr siet beléje, Mint a gyermek anyja kebelére. A folyó oly símán, oly szelíden Ballagott le parttalan medrében, Nem akarta, hogy a nap sugára Megbotoljék habjai fodrába'. Síma tükrén a piros sugárok (Mint megannyi tündér) táncot jártak, Szinte hallott lépteik csengése, Mint parányi sarkantyúk pengése. Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg Volt terítve, s tartott a mezőnek, Melyen a levágott sarju-rendek, Mint a könyvben a sorok, hevertek. Túl a réten néma méltóságban Magas erdő: benne már homály van, De az alkony üszköt vet fejére, S olyan, mintha égne s folyna vére. Másfelől, a Tisza tulsó partján, Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán, Köztök egy csak a nyilás, azon át Látni távol kis falucska tornyát. Boldog órák szép emlékeképen Rózsafelhők usztak át az égen. Legmesszebbről rám merengve néztek Ködön át a mármarosi bércek. Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe Egy madár csak néha füttyentett be, Nagy távolban a malom zugása Csak olyan volt, mint szunyog dongása. Túlnan, vélem átellenben épen, Pór menyecske jött. Korsó kezében. Korsaját mig telemerítette, Rám nézett át; aztán ment sietve. Ottan némán, mozdulatlan álltam, Mintha gyökeret vert volna lábam. Lelkem édes, mély mámorba szédült A természet örök szépségétül. Oh természet, oh dicső természet! Mely nyelv merne versenyezni véled? Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz. - Késő éjjel értem a tanyára Fris gyümölcsből készült vacsorára. Társaimmal hosszan beszélgettünk. Lobogott a rőzseláng mellettünk. Többek között szóltam én hozzájok: "Szegény Tisza, miért is bántjátok? Annyi rosszat kiabáltok róla, S ő a föld legjámborabb folyója." Pár nap mulva fél szendergésemből Félrevert harang zugása vert föl. Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék, S tengert láttam, ahogy kitekinték. Mint az őrült, ki letépte láncát, Vágtatott a Tisza a rónán át, Zúgva, bőgve törte át a gátot, El akarta nyelni a világot! Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Radnóti Miklós: Nem tudhatom Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el. Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton, s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom. Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály, annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát, de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát, az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket, míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg, erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat, a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat, s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem, az bakterház s a bakter előtte áll s üzen, piros zászló kezében, körötte sok gyerek, s a gyárak udvarában komondor hempereg; és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz, hol áfonya, s az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én, ím itt e kő, de föntről e kő se látható, nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható. Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép, de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben megnő az értelem, világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva, míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja, s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek. Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg. 1944 Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Juhász Gyula: Szerelem? Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Elrévedezni némely szavadon, Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog És rajta túl derengő csillagok. Én nem tudom, mi ez, de édes ez, Egy pillantásod hogyha megkeres, Mint napsugár ha villan a tetőn, Holott borongón már az este jön. Én nem tudom, mi ez, de érezem, Hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven símogat, Mint márciusi szél a sírokat! Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. Ha balgaság, ha tévedés, legyen, Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem! Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Juhász Gyula: Milyen volt... Milyen volt szőkesége, nem tudom már, De azt tudom, hogy szőkék a mezők, Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár S e szőkeségben újra érzem őt. Milyen volt szeme kékje, nem tudom már, De ha kinyílnak ősszel az egek, A szeptemberi bágyadt búcsuzónál Szeme színére visszarévedek. Milyen volt hangja selyme, sem tudom már, De tavaszodván, ha sóhajt a rét, Úgy érzem, Anna meleg szava szól át Egy tavaszból, mely messze, mint az ég. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Radnóti Miklós: Tétova óda Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét, és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kőben a megkövesült csigaház. A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött s zizzenve röppenő kis álmokat vadász. S még mindig nem tudom elmondani neked, mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom, óvó tekinteted érzem kezem felett. Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom. És holnap az egészet ujra kezdem, mert annyit érek én, amennyit ér a szó versemben s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó. Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, - mit mondjak még? a tárgyak összenéznek s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab az asztalon és csöppje hull a méznek s mint színarany golyó ragyog a teritőn, s magától csendül egy üres vizespohár. Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm, hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár. Az álom hullongó sötétje meg-megérint, elszáll, majd visszatér a homlokodra, álmos szemed búcsúzva még felémint, hajad kibomlik, szétterül lobogva, s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben. Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág, de benned alszom én is, nem vagy más világ, S idáig hallom én, hogy változik a sok rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben. 1943 Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Petőfi Sándor: MINEK NEVEZZELEK? Minek nevezzelek, Ha a merengés alkonyában Szép szemeidnek esti-csillagát Bámulva nézik szemeim, Mikéntha most látnák először... E csillagot, Amelynek mindenik sugára A szerelemnek egy patakja, Mely lelkem tengerébe foly - Minek nevezzelek? Minek nevezzelek, Ha rám röpíted Tekinteted, Ezt a szelíd galambot, Amelynek minden tolla A békeség egy olajága, S amelynek érintése oly jó! Mert lágyabb a selyemnél S a bölcső vánkosánál - Minek nevezzelek? Minek nevezzelek, Ha megzendűlnek hangjaid, E hangok, melyeket ha hallanának, A száraz téli fák, Zöld lombokat bocsátanának Azt gondolván, Hogy itt már a tavasz, Az ő régen várt megváltójok, Mert énekel a csalogány - Minek nevezzelek? Minek nevezzelek, Ha ajkaimhoz ér Ajkadnak lángoló rubintköve, S a csók tüzében összeolvad lelkünk, Mint hajnaltól a nappal és az éj, S eltűn előlem a világ, Eltűn előlem az idő, S minden rejtélyes üdvességeit Árasztja rám az örökkévalóság - Minek nevezzelek? Minek nevezzelek? Boldogságomnak édesanyja, Egy égberontott képzelet Tündérleánya, Legvakmerőbb reményimet Megszégyenítő ragyogó valóság, Lelkemnek egyedűli De egy világnál többet érő kincse, Édes szép ifju hitvesem, Minek nevezzelek? Pest, 1848. január Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Ady Endre: Őrizem a szemed Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Őrizem a szemedet. Világok pusztulásán Ősi vad, kit rettenet Űz, érkeztem meg hozzád S várok riadtan veled. Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Őrizem a szemedet. Nem tudom, miért, meddig Maradok meg még neked, De a kezedet fogom S őrizem a szemedet. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Robert Burns: Korai még a konty nekem Gyöngécske lány vagyok még, ijeszt is fű-fa uram; férfi ágyában engem a hideg rázna, uram. Korai még, korai még, korai még a konty nekem, korai még... bűn lenne ám, ha elcsavarná a fejem. Anyám varratta új ruhám, templomba mék megáldani, ha lefeküdnénk, jó uram, hová lennének fodrai? Régen elmult már Mindszent, hosszú a téli éj, uram. Hogy én egy ágyban önnel? Jaj, nem merek, nem én, uram. Süvít a szél és lombtalan, tar ágakat csupál, uram; de hogyha nyáron erre jár; idősebb leszek már, uram. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Juhász Gyula: Anna örök Az évek jöttek, mentek, elmaradtál Emlékeimből lassan, elfakult Arcképed a szívemben, elmosódott A vállaidnak íve, elsuhant A hangod és én nem mentem utánad Az élet egyre mélyebb erdejében. Ma már nyugodtan ejtem a neved ki, Ma már nem reszketek tekintetedre, Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból, Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd! Mert benne élsz te minden félrecsúszott Nyakkendőmben és elvétett szavamban És minden eltévesztett köszönésben És minden összetépett levelemben És egész elhibázott életemben Élsz és uralkodol örökkön, Amen. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez Főldiekkel játszó Égi tűnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál. Kertem nárcisokkal Végig űltetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal Fűszerezted azt. Gondolatim minden reggel, Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. Egy híjját esmértem Örömimnek még: Lilla szívét kértem; S megadá az ég. Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zőld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. Óh! csak Lillát hagytad volna Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. Karja közt a búkat Elfelejteném, S a gyöngykoszorúkat Nem irígyleném. Hagyj el, óh Reménység! Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgyis eltemet. Érzem: e kétségbe Volt erőm elhágy, Fáradt lelkem égbe, Testem főldbe vágy. Nékem már a rét hímetlen, A mező kisűlt, A zengő liget kietlen, A nap éjre dűlt. Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek! Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Petőfi Sándor: Nemzeti dal Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! – A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart, És mi mégis láncot hordtunk! Ide veled, régi kardunk! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy hiréhez; Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! (Pest, 1848. március 13.) Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Petőfi Sándor: Szülőföldemen Itt születtem én ezen a tájon, Az alföldi szép nagy rónaságon, Ez a város születésem helye, Mintha dajkám dalával vón tele, Most is hallom e dalt, elhangzott bár: "Cserebogár, sárga cserebogár!" Ugy mentem el innen, mint kis gyermek, És mint meglett ember, úgy jöttem meg. Hej azóta húsz esztendő telt el Megrakodva búval és örömmel... Húsz esztendő... az idő hogy lejár! "Cserebogár, sárga cserebogár!" Hol vagytok, ti régi játszótársak? Közületek csak egyet is lássak! Foglaljatok helyet itt mellettem, Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem, Hogy vállamon huszonöt év van már... "Cserebogár, sárga cserebogár!" Mint nyugtalan madár az ágakon, Helyrül-helyre röpköd gondolatom. Szedegeti a sok szép emléket, Mint a méh a virágról a mézet; Minden régi kedves helyet bejár... "Cserebogár, sárga cserebogár!" Gyermek vagyok, gyermek lettem újra, Lovagolok fűzfasípot fújva, Lovagolok szilaj nádparipán, Vályuhoz mék, lovam inni kiván, Megitattam, gyi lovam, gyi Betyár... "Cserebogár, sárga cserebogár!" Megkondúl az esteli harangszó, Kifáradt már a lovas és a ló, Hazamegyek, ölébe vesz dajkám, Az altató nóta hangzik ajkán, Hallgatom s félálomban vagyok már... "Cserebogár, sárga cserebogár!"... - - Félegyháza, 1848. június 6 - 8. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Petőfi Sándor: Csatában A földön is harag, Az égen is harag! Kifolyt piros vér és Piros napsugarak! A lemenő nap oly Vad bíborban ragyog! Előre, katonák, Előre, magyarok! Komoly felhők közül Bámul reánk a nap, Rettentő szuronyok Füstben csillámlanak, A sűrü lomha füst Sötéten gomolyog, Előre, katonák, Előre, magyarok! Ropog, hosszan ropog Csatárok fegyvere, Ágyúk bömbölnek, hogy Reng a világ bele; Te ég, te föld, talán Most összeomlotok! Előre, katonák, Előre, magyarok! Szilaj lelkesedés Foly bennem, mint tüzár, A vérszag és a füst Megrészegíte már, Előre rontok én, Ha élek, ha halok! Utánam, katonák, Utánam, magyarok! Medgyes, 1849. március 2 - 3. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger Föltámadott a tenger, A népek tengere; Ijesztve eget-földet, Szilaj hullámokat vet Rémítő ereje. Látjátok ezt a táncot? Halljátok e zenét? Akik még nem tudtátok, Most megtanulhatjátok, Hogyan mulat a nép. Reng és üvölt a tenger, Hánykódnak a hajók, Sűlyednek a pokolra, Az árboc és vitorla Megtörve, tépve lóg. Tombold ki, te özönvíz, Tombold ki magadat, Mutasd mélységes medred, S dobáld a fellegekre Bőszült tajtékodat; Jegyezd vele az égre Örök tanúságúl: Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr! Pest, 1848. március 27 - 30. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Arany János: A walesi bárdok Edward király, angol király Léptet fakó lován: Hadd látom, úgymond, mennyit ér A velszi tartomány. Van-e ott folyó és földje jó? Legelőin fű kövér? Használt-e a megöntözés: A pártos honfivér? S a nép, az istenadta nép, Ha oly boldog-e rajt' Mint akarom, s mint a barom, Melyet igába hajt? Felség! valóban koronád Legszebb gyémántja Velsz: Földet, folyót, legelni jót, Hegy-völgyet benne lelsz. S a nép, az istenadta nép Oly boldog rajta, Sire! Kunyhói mind hallgatva, mint Megannyi puszta sir. Edward király, angol király Léptet fakó lován: Körötte csend amerre ment, És néma tartomány. Montgomery a vár neve, Hol aznap este szállt; Montgomery, a vár ura, Vendégli a királyt. Vadat és halat, s mi jó falat Szem-szájnak ingere, Sürgő csoport, száz szolga hord, Hogy nézni is tereh; S mind, amiket e szép sziget Ételt-italt terem; S mind, ami bor pezsegve forr Túl messzi tengeren. Ti urak, ti urak! hát senkisem Koccint értem pohárt? Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek! Ne éljen Eduárd? Vadat és halat, s mi az ég alatt Szem-szájnak kellemes, Azt látok én: de ördög itt Belül minden nemes. Ti urak, ti urak, hitvány ebek! Ne éljen Eduárd? Hol van, ki zengje tetteim - Elő egy velszi bárd! Egymásra néz a sok vitéz, A vendég velsz urak; Orcáikon, mint félelem, Sápadt el a harag. Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik. - Ajtó megől fehér galamb, Ősz bárd emelkedik. Itt van, király, ki tettidet Elzengi, mond az agg; S fegyver csörög, haló hörög Amint húrjába csap. "Fegyver csörög, haló hörög, A nap vértóba száll, Vérszagra gyűl az éji vad: Te tetted ezt, király! Levágva népünk ezrei, Halomba, mint kereszt, Hogy sirva tallóz aki él: Király, te tetted ezt!" Máglyára! el! igen kemény - Parancsol Eduárd - Ha! lágyabb ének kell nekünk; S belép egy ifju bárd. "Ah! lágyan kél az esti szél Milford-öböl felé; Szüzek siralma, özvegyek Panasza nyög belé. Ne szülj rabot, te szűz! anya Ne szoptass csecsemőt!..." S int a király. S elérte még A máglyára menőt. De vakmerőn s hivatlanúl Előáll harmadik; Kobzán a dal magára vall, Ez íge hallatik: "Elhullt csatában a derék - No halld meg Eduárd: Neved ki diccsel ejtené, Nem él oly velszi bárd. Emléke sír a lanton még - No halld meg Eduárd: Átok fejedre minden dal, Melyet zeng velszi bárd." Meglátom én! - S parancsot ád Király rettenetest: Máglyára, ki ellenszegűl, Minden velsz énekest! Szolgái szét száguldanak, Ország-szerin, tova. Montgomeryben így esett A híres lakoma. - S Edward király, angol király Vágtat fakó lován; Körötte ég földszint az ég: A velszi tartomány. Ötszáz, bizony, dalolva ment Lángsírba velszi bárd: De egy se birta mondani Hogy: éljen Eduárd. - Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal London utcáin ez? Felköttetem a lord-majort, Ha bosszant bármi nesz! Áll néma csend; légy szárnya bent, Se künn, nem hallatik: "Fejére szól, ki szót emel! Király nem alhatik." Ha, ha! elő síp, dob, zene! Harsogjon harsona: Fülembe zúgja átkait A velszi lakoma... De túl zenén, túl síp-dobon, Riadó kürtön át: Ötszáz énekli hangosan A vértanúk dalát. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Dicsőséges nagyurak, hát Hogy vagytok? Viszket-e ugy egy kicsit a Nyakatok? Uj divatu nyakravaló Készül most Számotokra... nem cifra, de Jó szoros. Tudjátok-e, mennyit kértünk Titeket, Hogy irántunk emberiek Legyetek, Vegyetek be az emberek Sorába... Rimánkodott a szegény nép, S hiába. Állatoknak tartottátok A népet; Hát ha most mint állat fizet Tinéktek? Ha megrohan mint vadállat Bennetek, S körmét, fogát véretekkel Festi meg? Ki a síkra a kunyhókból Miljomok! Kaszát, ásót, vasvillákat Fogjatok! Az alkalom maga magát Kinálja, Ütött a nagy bosszuállás Órája! Ezer évig híztak rajtunk Az urak, Most rajtok a mi kutyáink Hízzanak! Vasvillára velök, aztán Szemétre, Ott egyék a kutyák őket Ebédre!... Hanem még se!... atyafiak, Megálljunk! Legyünk jobbak, nemesebbek Őnáluk; Isten után legszentebb a Nép neve: Feleljünk meg becsülettel Nékie. Legyünk nagyok, amint illik Mihozzánk, Hogy az isten gyönyörködve Nézzen ránk, S örömében mindenható Kezével Fejeinkre örök áldást Tetézzen. Felejtsük az ezer éves Kínokat, Ha az úr most testvérének Befogad; Ha elveti kevélységét, Címerit, S teljes egyenlőségünk el- Ismeri. Nemes urak, ha akartok Jőjetek, Itt a kezünk, nyujtsátok ki Kezetek. Legyünk szemei mindnyájan Egy láncnak, Szüksége van mindnyájunkr’ aHazának. Nem érünk rá várakozni, Szaporán, Ma jókor van, holnap késő Lesz talán. Ha bennünket még mostan is Megvettek, Az uristen kegyelmezzen Tinektek! (Pest, 1848. március 11. előtt.) Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Ady Endre: A tűz csiholója Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek. Az első emberi bátorság Áldassék: a Tűz csiholója, Aki az ismeretlen lángra Úgy nézett, mint jogos adóra. Mint egy Isten, hóban vacogva Fogadta szent munkája bérét: Még ma is minden bátor ember Csörgedezteti az ő vérét. Ez a világ nem testálódott Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak: Legkülömb ember, aki bátor S csak egy külömb van, aki: bátrabb. S aki mást akar, mint mi most van, Kényes bőrét gyáván nem óvja: Mint ős-ősére ütött Isten: A fölséges Tűz csiholója. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Petőfi Sándor: A nép nevében Még kér a nép, most adjatok neki! Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad? Nem hallottátok Dózsa György hirét? Izzó vastrónon őt elégetétek, De szellemét a tűz nem égeté meg, Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok: Ismét pusztíthat e láng rajtatok! S a nép hajdan csak eledelt kivánt, Mivelhogy akkor még állat vala; De az állatból végre ember lett, S emberhez illik, hogy legyen joga. Jogot tehát, emberjogot a népnek! Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg Isten teremtményén, s ki rásüti: Isten kezét el nem kerűlheti. S miért vagytok ti kiváltságosok? Miért a jog csupán tinálatok? Apáitok megszerzék a hazát, De rája a nép-izzadás csorog. Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya! Kéz is kell még, mely a földet kihányja, Amíg föltűnik az arany ere... S e kéznek nincsen semmi érdeme? S ti, kik valljátok olyan gőgösen: Mienk a haza és mienk a jog! Hazátokkal mit tennétek vajon, Ha az ellenség ütne rajtatok?... De ezt kérdeznem! engedelmet kérek, Majd elfeledtem győri vitézségtek. Mikor emeltek már emlékszobort A sok hős lábnak, mely ott úgy futott? Jogot a népnek, az emberiség Nagy szent nevében, adjatok jogot, S a hon nevében egyszersmind, amely Eldől, ha nem nyer új védoszlopot. Az alkotmány rózsája a tiétek, Tövíseit a nép közé vetétek; Ide a rózsa néhány levelét S vegyétek vissza a tövis felét! Még kér a nép, most adjatok neki; Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad? Nem hallottátok Dózsa György hirét? Izzó vastrónon őt elégetétek, De szellemét a tűz nem égeté meg, Mert az maga tűz... ugy vigyázzatok: Ismét pusztíthat e láng rajtatok! Pest, 1847. március Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Dsida Jenő: Hulló hajszálak elégiája Tavaly delejes, dúsnövésű hajamban sercegett a fésű... Én nem tudom, hogy mi a titka, hajam ma gyöngeszálú, ritka, megtört, puha, mint ócska kelme szálakra szétnyűtt, satnya selyme s oly könnyen enged, símul, hajlik, oly szépen helyére hanyatlik, mint enyhe elmúlásra várván erőtlen nagybeteg a párnán. S jaj, veszteség, mi meg nem térül! e gyatra fürt is egyre gyérül, olykor szálanként, majd sereggel tépi a fésű foga reggel. S mikép hegyen, hol sok vihar volt, sápadtan ütközik a tar folt s orkán-seperte szikla-ormán nem sarjad új fa: ilyenformán terjed a tisztás köre szépen koponyám tarlott tetejében. Ami azelőtt lomb lehulltán fogott el, az ma idők multán egy-egy hajszál hulltára támad: bizsergő, halk nyárvégi bánat - és lelkemet lankadtra fújja október lengő mélabúja: A tavaszvágy, mi régi költőt annyi epedő dallal töltött, hirdetvén, új rügy, új kacaj lesz: nekem valami égi hajszesz. Nem is kutatom már, mi tette, hogy hajzatom ily gyér felette: talán a csókok lassú mérge? talán a gondok sunyi férge? Hiszen mindenki szíve voltam, Minden sírhantra én hajoltam, minden bölcsőnél ottan álltam, minden porontyot én dajkáltam, én tanítottam, én neveltem, minden kunyhóban én teleltem. Míg mély alvókkal megrakottan ment a hajó, én virrasztottam, úgy dohogott, suhant előre, hogy egymagamban voltam őre: az utasoknak mindahánya helyett aggódó kapitánya. Én jártam mindig minden útban, én szerettem és haragudtam, én éltem, sírtam, én daloltam mindenki helyett. Költő voltam. ...Most is, amíg e verset írom, egy hajszál pihen a papíron, minden kecses, japáni rajznál finomabb rajzú, vékony hajszál. Hever halottként odalent és bennem készül a gyászjelentés: Félévet élt. A színe barna. Kitépte gyilkos végzet karma, nem használt kenőcs, villany, éther... Szegény, alig öt centiméter. Görbült ágacska. Lágyan ível finom hajlással, bájos ívvel, akár eső után a márvány- eres felhőkön a szivárvány. Azt is hihetnéd, kicsi híjja, hogy kis koboldok könnyed íjja, amelynek húrja-közepéről, sóhajból sodrott idegéről fürge pillanat-nyilvesszőkben az ifjúság, mi tovaszökken. Nekem e hajszál most az újság, sűrített, mély élet-tanulság, egyetlen kérdés, nagy dilemma, nekem ez a történelem ma: ifjak vagyunk, élünk, verekszünk s - nem segít orvos - megöregszünk. Ó be szomorú, jaj be félek! Vigasztalj verssel, örök lélek, életen túlnéző mesékkel, bizarr, bolondos bölcseséggel. Higyjem, tündérek hada száll át, amerre jártam s hullott szálát hajamnak sorra felkutatják, síma fürtökbe símogatják, gömbölyű arccal, fitos orral fujják be fénylő gyémántporral, egy gyökerét is el nem vesztik, ápolgatják és megnövesztik, egyenként gyűjtik s összeadják s mikor meghalok, visszaadják. Fürtjei a Sámson-erőnek fejemre szépen visszanőnek s mint vágtató musztáng sörénye vagy üstökös lángcsóva-fénye lobog utánam majd az égen, a messzeségen, mindenségen, amerre végtelenbe tágult szellemem zúgva végigszáguld és seprő hajam sűrű hossza, a csillagokat csiklandozza. S mikor az iramlást megúnván, szendergek habos fellegdunnán, érzem, hogy egy kéz öt kis ujja körmét erős hajamba túrja, úgy elvész benne, meg se látszik, borzolgat, babrálgatva játszik, kemény bozontját szétzilálja, belemarkol és megcibálja, mint régen, régen. S én a boldog jó fájdalomtól felsikoltok. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Arany János: Tetemre hívás A radványi sötét erdőben Halva találták Bárczi Benőt. Hosszu hegyes tőr ifju szivében; “Ime, bizonyság Isten előtt: Gyilkos erőszak ölte meg őt!” Kastélyába vitette föl atyja, Ott letevék a hűs palotán; Ki se terítteti, meg se mosatja: Vérben, ahogy volt, nap nap után Hever egyszerű ravatalán. Állata őrzeni négy alabárdost: “Lélek ez ajtón se be, se ki…” “Hátha az anyja, szép huga már most Jönne siratni?” – “Vissza neki; Jaj, ki parancsom, élve, szegi!” Fojtva, teremről rejti teremre Halk zokogását asszonyi bú. – Maga, pecséttel, “hívja tetemre” Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú: Legyen a seb vérzése tanú. A palotát fedi fekete posztó, Déli verőn sem süt oda nap; Áll a tetemnél tiszti pörosztó, Gyertya, feszűlet, kánoni pap: Sárga viaszfényt nyughelye kap. “Jöjjenek ellenségi, ha voltak!” Jő, kit az apja rendre nevez; Hiába! nem indul sebe a holtnak Állva fejénél az, vagy emez: “Gyilkosa hát nem ez… újra nem ez.” “Hát ki?…” riad fel Bárczi sötéten, “Boszulatlan nem foly ez ösi vér; Ide a gyilkost!… bárha pecsétem Váddal az önnön szívemig ér: Mindenki gyanús nekem, aki él!” “Jöjjenek úgy hát ifju baráti!” Sorra belépdel sok dalia: Fáj nekik a hőst véribe’ látni, S nem harc mezején elomlania. Erre se vérzik Bárczi fia. “Jöjjön az udvar! apraja, nagyja… Jöjjön elő Bárc, a falu, mind!” Megkönnyezetlen senki se hagyja, Kedves urára szánva tekint. Nem fakad a seb könnyre megint. “Jöjjön az anyja! hajadon húga!” Künn a leány, már messze, sikolt; Anyja reárogy, öleli búgva: Mindre nem érez semmit a holt: Marad a tört vér – fekete folt. “Jöjjön utolszor szép szeretője, Titkos arája, Kund Abigél!” Jő; – szeme villan s tapad a tőrre, Arca szobor lett, lába gyökér. – Sebből pirosan buzog a vér. Könnye se perdűl, jajja se hallik, Csak odakap, hol fészkel az agy: Iszonyu az, mi oda nyilallik!… Döbbenet által a szív ere fagy: “Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!” Kétszeri mondást – mint lebüvölten – Hallgat el, aztán így rebegi: “Bárczi Benőt én meg nem öltem Tanum az Ég, s minden seregi! Hanem e tőrt én adtam neki. Bírta szivem’ már hű szerelemre – Tudhatta, közöttünk nem vala gát: Unszola mégis szóval “igenre”, Mert ha nem: ő kivégzi magát. Enyelegve adám a tőrt: nosza hát!” S vadul a sebből a tőrt kiragadja, Szeme szokatlan lángot lövell, Kacag és sír, s fennvillogtatja S vércse-visongással rohan el. Vetni kezet rá senki se mer. Odakinn lefut a nyilt utca során, Táncolni, dalolni se szégyell; Dala víg: “Egyszer volt egy leány, Ki csak úgy játszott a legénnyel, Mint macska szokott az egérrel!” Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

József Attila: Mama Már egy hete csak a mamára gondolok mindíg, meg-megállva. Nyikorgó kosárral ölében, ment a padlásra, ment serényen. Én még őszinte ember voltam, ordítottam, toporzékoltam. Hagyja a dagadt ruhát másra. Engem vigyen föl a padlásra. Csak ment és teregetett némán, nem szidott, nem is nézett énrám s a ruhák fényesen, suhogva, keringtek, szálltak a magosba. Nem nyafognék, de most már késő, most látom, milyen óriás ő - szürke haja lebben az égen, kékítőt old az ég vizében. 1934. október Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Vörösmarty Mihály: Szózat Hazádnak rendületlenűl Légy híve, oh magyar; Bölcsőd az s majdan sírod is, Mely ápol s eltakar. A nagy világon e kivűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze; Itt élned, halnod kell. Ez a föld, melyen annyiszor Apáid vére folyt; Ez, melyhez minden szent nevet Egy ezredév csatolt. Itt küzdtenek honért a hős Árpádnak hadai; Itt törtek össze rabigát Hunyadnak karjai. Szabadság! itten hordozák Véres zászlóidat, S elhulltanak legjobbjaink A hosszu harc alatt. És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán. S népek hazája, nagy világ! Hozzád bátran kiált: "Egy ezredévi szenvedés Kér éltet vagy halált!" Az nem lehet hogy annyi szív Hiában onta vért, S keservben annyi hű kebel Szakadt meg a honért. Az nem lehet, hogy ész, erő, És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksúly alatt. Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vagy jőni fog, ha jőni kell, A nagyszerű halál, Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll. S a sírt, hol nemzet sűlyed el, Népek veszik körűl, S az ember millióinak Szemében gyászköny űl. Légy híve rendületlenűl Hazádnak, oh magyar: Ez éltetőd, s ha elbukál, Hantjával ez takar. A nagy világon e kivűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. 1836 Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Falu végén kurta kocsma... Falu végén kurta kocsma, Oda rúg ki a Szamosra, Meg is látná magát benne, Ha az éj nem közelegne. Az éjszaka közeledik, A világ lecsendesedik, Pihen a komp, kikötötték, Benne hallgat a sötétség. De a kocsma bezzeg hangos! Munkálódik a cimbalmos, A legények kurjogatnak, Szinte reng belé az ablak. "Kocsmárosné, aranyvirág, Ide a legjobbik borát, Vén legyen, mint a nagyapám, És tüzes, mint ifju babám! Húzd rá cigány, húzzad jobban, Táncolni való kedvem van, Eltáncolom a pénzemet, Kitáncolom a lelkemet!" Bekopognak az ablakon: "Ne zugjatok olyan nagyon, Azt üzeni az uraság, Mert lefeküdt, alunni vágy." "Ördög bújjék az uradba, Te pedig menj a pokolba!... Húzd rá, cigány, csak azért is, Ha mindjárt az ingemért is!" Megint jőnek, kopogtatnak: "Csendesebben vigadjanak, Isten áldja meg kendteket, Szegény édesanyám beteg." Feleletet egyik sem ad, Kihörpentik boraikat, Végét vetik a zenének S hazamennek a legények. Szatmár, 1847. augusztus Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Kölcsey Ferenc: Himnusz Isten, áldd meg a magyartJó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel; Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhödte már e nép A multat s jövendőt! Őseinket felhozádKárpát szent bércére, Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére. S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának, Árpád hős magzatjai Felvirágozának. Értünk Kunság mezeinÉrt kalászt lengettél, Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél. Zászlónk gyakran plántálád Vad török sáncára, S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára. Hajh, de bűneink miattGyúlt harag kebledben, S elsújtád villámidat Dörgő fellegedben, Most rabló mongol nyilát Zúgattad felettünk, Majd töröktől rabigát Vállainkra vettünk. Hányszor zengett ajkainOzman vad népének Vert hadunk csonthalmain Győzedelmi ének! Hányszor támadt tenfiad Szép hazám kebledre, S lettél magzatod miatt Magzatod hamvvedre! Bújt az üldözött s feléKard nyúl barlangjában, Szerte nézett s nem lelé Honját a hazában, Bércre hág és völgybe száll, Bú s kétség mellette, Vérözön lábainál, S lángtenger fölette. Vár állott, most kőhalom,Kedv s öröm röpkedtek, Halálhörgés, siralom Zajlik már helyettek. S ah, szabadság nem virúl A holtnak véréből, Kínzó rabság könnye hull Árvánk hő szeméből! Szánd meg Isten a magyartKit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart Tengerén kínjának. Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhödte már e nép A multat s jövendőt! Cseke, 1823. január 22. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

A Villikirály Ki nyargal a szélben, az éjen át? Egy apa az, ő viszi kisfiát. Karjába szorítja gyermekét, átadja teste melegét. - Fiam, miért bújsz az ölembe, ki bánt? - Apám, nem látod a villikirályt? Koronája fehérlik, uszálya suhan. -A köd gomolyog, csak a köd fiam! "Jöjj hát velem, édes gyermekem! Játszhatsz gyönyörűen énvelem, mutatok majd tarka virágokat, anyám arany ruhákat ad." - Apám, jaj, apám, mondd, hallod-e már, mit igér suttogva a villikirály? - Fiam, csak csitt, nem mozogj, ne beszélj: a száraz avart zizzenti a szél. "Most, szép fiu, jó fiu, jössz-e velem? A lányaim ápolnak majd szeliden. Már járják az éjben a táncaikat, s álomba táncolnak, dúdolnak." - Apám, jaj, apám, nézd, ők azok, a villi-királykisasszonyok! - Látom, fiam, ott fehérlenek a sűrű sötétben a vén füzek. "Szeretlek, a szépséged ingerel; eljössz, vagy erővel viszlek el." - Apám, most bántott, jaj, de fáj! Megfog, nem ereszt el a villikirály! Borzongva az apa üget tovább, karolja nyöszörgő kisfiát, a ház kapuján bajjal bedobog: karjában a gyermek már halott. Vas István fordítása Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

SZEPTEMBER VÉGÉN Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, Még zöldel a nyárfa az ablak előtt, De látod amottan a téli világot? Már hó takará el a bérci tetőt. Még ifju szivemben a lángsugarú nyár S még benne virít az egész kikelet, De íme sötét hajam őszbe vegyűl már, A tél dere már megüté fejemet. Elhull a virág, eliramlik az élet... Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide! Ki most fejedet kebelemre tevéd le, Holnap nem omolsz-e sirom fölibe? Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre Könnyezve borítasz-e szemfödelet? S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme, Hogy elhagyod érte az én nevemet? Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, Fejfámra sötét lobogóul akaszd, Én feljövök érte a síri világból Az éj közepén, s oda leviszem azt, Letörleni véle könyűimet érted, Ki könnyeden elfeledéd hivedet, S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor is, ott is, örökre szeret! (Koltó, 1847. szeptember.) Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

1 A rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. Alig hallottam, sorsomba merülten, hogy fecseg a felszin, hallgat a mély. Mintha szivemből folyt volna tova, zavaros, bölcs és nagy volt a Duna. Mint az izmok, ha dolgozik az ember, reszel, kalapál, vályogot vet, ás, úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el minden hullám és minden mozdulás. S mint édesanyám, ringatott, mesélt s mosta a város minden szennyesét. És elkezdett az eső cseperészni, de mintha mindegy volna, el is állt. És mégis, mint aki barlangból nézi a hosszú esőt - néztem a határt: egykedvü, örök eső módra hullt, szintelenül, mi tarka volt, a mult. A Duna csak folyt. És mint a termékeny, másra gondoló anyának ölén a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen és nevetgéltek a habok felém. Az idő árján úgy remegtek ők, mint sírköves, dülöngő temetők. 2 Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve nézem, amit meglátok hirtelen. Egy pillanat s kész az idő egésze, mit száz ezer ős szemlélget velem. Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak, öltek, öleltek, tették, ami kell. S ők látják azt, az anyagba leszálltak, mit én nem látok, ha vallani kell. Tudunk egymásról, mint öröm és bánat. Enyém a mult és övék a jelen. Verset irunk - ők fogják ceruzámat s én érzem őket és emlékezem. 3 Anyám kún volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az. Anyám szájából édes volt az étel, apám szájából szép volt az igaz. Mikor mozdulok, ők ölelik egymást. Elszomorodom néha emiatt - ez az elmulás. Ebből vagyok. „Meglásd, ha majd nem leszünk!...” - megszólítanak. Megszólítanak, mert ők én vagyok már; gyenge létemre így vagyok erős, ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál, mert az őssejtig vagyok minden ős - az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik: apám- s anyámmá válok boldogon, s apám, anyám maga is ketté oszlik s én lelkes Eggyé így szaporodom! A világ vagyok - minden, ami volt, van: a sok nemzedék, mely egymásra tör. A honfoglalók győznek velem holtan s a meghódoltak kínja meggyötör. Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa - török, tatár, tót, román kavarog e szívben, mely e multnak már adósa szelíd jövővel - mai magyarok! ... Én dolgozni akarok. Elegendő harc, hogy a multat be kell vallani. A Dunának, mely mult, jelen s jövendő, egymást ölelik lágy hullámai. A harcot, amelyet őseink vivtak, békévé oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés. 1936. június Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Egy vers PONT ELÉG ahhoz, hogy nyugalmat hozzon a lelkünkbe, vagy felébressze a kreativitásunkat. Egy regény vagy egy novella részlete PONT ELÉG ahhoz, hogy elindítson bennünk egy gondolatot, ami aztán tettekké és a sorsunkká válik. A világ tele van gyönyörű, inspiráló vagy felkavaró szövegekkel, amiket nem kell magyarázni. Amiket PONT ELÉG meghallgatni, és hagyni, hogy hassanak. Én Orsós Lajos vagyok, és azért indítottam el ezt a műsort, mert engem leginkább a versek, a regények és az igazán jó beszédek inspiráltak és azt szeretném, hogy ezek a szövegek minél több emberhez eljussanak. A PONT ELÉG podcastben hetente többször jövök újabb epizódokkal. Az első évadban a legismertebb, többinyire kötelező verseket mondok el, aztán jönnek a forradalmi és a szerelmes versek is, Töltődjetek fel ti is! Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices