
Partizán
1,513 episodes — Page 9 of 31

Ep 1110Ami 80 évig sikeresen működött, azt nehéz elengedni | Interjú a német gazdaságról
https://csapat.partizanmedia.hu/letters/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=podcast Üzenj a minisztereknek! Most itt az ideje, hogy együtt még nagyobb nyomást gyakoroljunk a hatalmasokra. Ha valóban azt akarjuk, hogy a kormány tagjai ne bújhassanak el a Partizán nyilvánossága elől, meg kell mutatnunk, hogy sokan és határozottan követeljük ezt. Már majdnem 30.000-en írták alá a petíciónkat, amit azért indítottunk, hogy a kormány oszlopos tagjai, miniszterek is vállalják végre, hogy megszólaljanak az országos legnagyobb közfinanszírozású médiájában, a Partizánban! A petíció mellett emailben kerestük őket, azonban nekünk nem válaszoltak. Sok ezer levél elől viszont nem tudnának elbújni! Ezért arra kérünk, hogy küldj levelet minden miniszternek – egyértelművé téve számukra, hogy mi, magyar állampolgárok elvárjuk a nyilvános számadást. Minél többen szólalunk fel, annál nehezebb lesz figyelmen kívül hagyni a követelésünket. Most, amikor teljesen megváltozik az ország politikai látképe, kiemelten szükség van arra, hogy minden oldalról megszólaltassuk az elitet. https://csapat.partizanmedia.hu/letters/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=podcastA február 23-i német választások nagy kérdése, hogy összejöhet-e egy olyan stabil kormánytöbbség, amely új pályára állíthatja a német gazdaságot. Márpedig a reform bőven ráfér az évek óta stagnáló német gazdaságra. És mivel Magyarország is része a német termelési láncoknak, itthon sem közömbös az egész kérdéskör. Hogy miben is áll a német gazdaság kifulladása, és milyen megoldások vezethetnek ki a válságból, arról Max Krahé német közgazdászt, a Dezernat Zukunft kutatóintézet igazgatóját kérdeztük.

Ep 1108Ezért épített Orbán saját hálózatot ❌ Vétó # 47 | vendég: Kristóf Luca
https://csapat.partizanmedia.hu/letters/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=yt Üzenj a minisztereknek! Most itt az ideje, hogy együtt még nagyobb nyomást gyakoroljunk a hatalmasokra. Ha valóban azt akarjuk, hogy a kormány tagjai ne bújhassanak el a Partizán nyilvánossága elől, meg kell mutatnunk, hogy sokan és határozottan követeljük ezt. Már majdnem 30.000-en írták alá a petíciónkat, amit azért indítottunk, hogy a kormány oszlopos tagjai, miniszterek is vállalják végre, hogy megszólaljanak az országos legnagyobb közfinanszírozású médiájában, a Partizánban! A petíció mellett emailben kerestük őket, azonban nekünk nem válaszoltak. Sok ezer levél elől viszont nem tudnának elbújni! Ezért arra kérünk, hogy küldj levelet minden miniszternek – egyértelművé téve számukra, hogy mi, magyar állampolgárok elvárjuk a nyilvános számadást. Minél többen szólalunk fel, annál nehezebb lesz figyelmen kívül hagyni a követelésünket. Most, amikor teljesen megváltozik az ország politikai látképe, kiemelten szükség van arra, hogy minden oldalról megszólaltassuk az elitet.Február 27-én élő Vétó adás Szombathelyen, jegyek kaphatók: https://partizan.funcode.hu/events/103987Az Orbán-rendszer nagy erőkkel állt neki a magyar elit lecserélésének 2010-ben, sőt, már jóval azelőtt. Párhuzamos intézmények, függőségi viszonyok és folyamatosan generált kultúrharc. Miben volt sikeres és miben sikertelen az elitcsere? És van visszaút a szekértáborosodásból? Kristóf Luca szociológus, elitkutató volt a Vétó vendége.A Fekete Doboz Alapítvány felvételeit az 1993-as Szárszói Találkozóról itt tudod megnézni: https://www.youtube.com/watch?v=XSelW7Pvsf4&ab_channel=BlinkenOSAArchivum

Ep 1107Sztrájk jöhet a kormányhivatalokban - Péntek Reggel #48
https://csapat.partizanmedia.hu/letters/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=podcast Üzenj a minisztereknek!Most itt az ideje, hogy együtt még nagyobb nyomást gyakoroljunk a hatalmasokra. Ha valóban azt akarjuk, hogy a kormány tagjai ne bújhassanak el a Partizán nyilvánossága elől, meg kell mutatnunk, hogy sokan és határozottan követeljük ezt.Már majdnem 30.000-en írták alá a petíciónkat, amit azért indítottunk, hogy a kormány oszlopos tagjai, miniszterek is vállalják végre, hogy megszólaljanak az országos legnagyobb közfinanszírozású médiájában, a Partizánban! A petíció mellett emailben kerestük őket, azonban nekünk nem válaszoltak. Sok ezer levél elől viszont nem tudnának elbújni! Ezért arra kérünk, hogy küldj levelet minden miniszternek – egyértelművé téve számukra, hogy mi, magyar állampolgárok elvárjuk a nyilvános számadást. Minél többen szólalunk fel, annál nehezebb lesz figyelmen kívül hagyni a követelésünket. Most, amikor teljesen megváltozik az ország politikai látképe, kiemelten szükség van arra, hogy minden oldalról megszólaltassuk az elitet.https://csapat.partizanmedia.hu/letters/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=podcast20 éve dolgoznak az államnak, nettó 300 ezret kapnak. Vendégünk Boros Péterné szakszervezeti vezető.Az e heti Péntek Reggelt Szurovecz Illés (szerkesztő-műsorvezető), Görbe Péter (szerkesztő), Irsik Bence (sound design), Kili Zsanna (animáció) és Laki Gergely (kreatív producer) hozta el neked.Iratkozz fel, és mindig szólunk, amikor megjelent egy új epizód.https://pentekreggel.hu

Ep 1106Lehetett volna másképp? - visszatekintés az első kétharmadra egykori pártvezetők szemével
2010. áprilisában elsöprő választási győzelmet aratott a Fidesz, ezzel pedig elindulhatott a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kiépítése. De lehetett volna-e másképp? Meg lehetett-e volna akadályozni az első kétharmadot? Mi volt a Fidesz akkori ellenfeleinek a felelőssége a kétharmados győzelemben, egyáltalán látták-e már akkor ennek veszélyeit? Adásunkban Balczó Zoltánt, a Jobbik volt alelnökét, Herényi Károlyt, az MDF volt elnökét, Lendvai Ildikót az MSZP volt elnökét és Szigetvári Viktort, az MSZP volt kampányfőnökét kérdezzük. https://csapat.partizanmedia.hu/forms/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=ytKözös érdekünk, hogy a kormányzati szereplők is vállalják a felelősséget, vállalják a számadást Magyarország legnagyobb közfinanszírozott csatornáján! 2010 előtt, ellenzékben, még nekik is hasonló követeléseik voltak - helyesen. Az ország és a társadalom érdeke az, hogy ennek 15 év után végre ők is eleget tegyenek! Veled együtt a Partizánnak több mint félmillió követője van. Közösen elérhetjük, hogy az hatalmon levők ne bújhassanak ki a nyilvános felelősség alól.Írd alá a petíciót, és követeljük együtt, hogy a miniszterek a Partizánban is válaszoljanak a kérdésekre!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=yt

Ep 1105Magyar Péter beszéde és élő elemzés a Tisza Párt kongresszusáról | Ruff, Dull és Magyari
Közös érdekünk, hogy a kormányzati szereplők is vállalják a felelősséget, vállalják a számadást Magyarország legnagyobb közfinanszírozott csatornáján! 2010 előtt, ellenzékben, még nekik is hasonló követeléseik voltak - helyesen. Az ország és a társadalom érdeke az, hogy ennek 15 év után végre ők is eleget tegyenek! Veled együtt a Partizánnak több mint félmillió követője van. Közösen elérhetjük, hogy az hatalmon levők ne bújhassanak ki a nyilvános felelősség alól.Írd alá a petíciót, és követeljük együtt, hogy a miniszterek a Partizánban is válaszoljanak a kérdésekre!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=ytVissza Európába néven egész napos kongresszust tart február 15-én szombaton a Hungexpón a Tisza Párt, ahol Magyar Péter évérteklője mellet kerekasztal- és panelbeszélgetéseken mutatják be a szakértőket, akik segítik majd a Tisza szakpolitikai munkáját. Témák és arcok többek között: agrárium, sportpolitikák, hadügy, szociálpolitika – Kökény Attila, Kulcsár Krisztina, Ruszin-Szendi Romulusz, Bódis Kriszta.(0:00:00-0:04:30) Visszaszámláló(0:04:31-0:07:42) Felkonf, Ittzés Ambrus bejelentkezése a helyszínről(0:07:43-0:48:04) Ruff Bálint(0:48:05-0:50:40) Ittzés Ambrus bejelentkezése a helyszínről(0:50:41-1:08:59) Ruff Bálint(1:09:00-2:11:58) Magyar Péter beszéde(2:11:59-3:09:05) Dull Szabolcs és Magyari PéterTámogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja:https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasIratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-podcast/Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1104Gyárfás Tamás meggyanúsításához politikai jóváhagyás kellett | PartizánPOL Kovács Lajossal
https://csapat.partizanmedia.hu/forms/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=podcastKözös érdekünk, hogy a kormányzati szereplők is vállalják a felelősséget, vállalják a számadást Magyarország legnagyobb közfinanszírozott csatornáján! 2010 előtt, ellenzékben, még nekik is hasonló követeléseik voltak - helyesen. Az ország és a társadalom érdeke az, hogy ennek 15 év után végre ők is eleget tegyenek! Veled együtt a Partizánnak több mint félmillió követője van. Közösen elérhetjük, hogy az hatalmon levők ne bújhassanak ki a nyilvános felelősség alól.Írd alá a petíciót, és követeljük együtt, hogy a miniszterek a Partizánban is válaszoljanak a kérdésekre!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=podcast“Ha valaki szeretetre vágyik, az ne rendőr legyen” - állítja Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredes, volt életvédelmi nyomozó, akit a legtöbben a “döglött ügyek” osztályának vezetőjeként ismerhetnek. Esetei közé tartozott a Hungária körúti kettős gyilkosság, Farkas Helga eltűnése, Magda Marinkó, valamint Pándy András rémtettei, Szlávy Bulcsú halála, a móri bankrablás, és a Fenyő-gyilkosság is. Életútinterjúnkból az is kiderül: melyik ügyről nem kérdezték sosem? Miről álmodik egy nyomozó? Mi a taktikai blöff, a pacekbalhé, és kik a gyökerek? Mit tud Pintér Sándor, és kell-e “civilizálódnia” a rendőrségnek? Tartsatok velünk!Az adásban említett interjút Lengyel Nagy Anna készítette: https://24.hu/belfold/2024/12/22/kovacs-lajos-nyomozo-gyilkossagok-doglott-ugyek-interju/

Ep 1103Az ellenzékiek három típusa ❌ Vétó #46
https://csapat.partizanmedia.hu/forms/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=podcastKözös érdekünk, hogy a kormányzati szereplők is vállalják a felelősséget, vállalják a számadást Magyarország legnagyobb közfinanszírozott csatornáján! 2010 előtt, ellenzékben, még nekik is hasonló követeléseik voltak - helyesen. Az ország és a társadalom érdeke az, hogy ennek 15 év után végre ők is eleget tegyenek! Veled együtt a Partizánnak több mint félmillió követője van. Közösen elérhetjük, hogy az hatalmon levők ne bújhassanak ki a nyilvános felelősség alól.Írd alá a petíciót, és követeljük együtt, hogy a miniszterek a Partizánban is válaszoljanak a kérdésekre!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=podcastFebruár 27-én élő Vétó adás Szombathelyen, jegyek kaphatók: https://partizan.funcode.hu/events/103987Mit tanult a magyar társadalom ebben az évben a politikáról? Nagyobb perspektívákban, stratégikusabban szemléljük a történéseket, mint egy évvel ezelőtt? Jót jelent, vagy rosszat, hogy a vasárnapi ebédnél újra téma a politika? Mai adásunkban az aktualitások (Rákosrendező, MOME-ügy, az Orbán-kormány által támogatott külföldi pártok, Magyar Péter interjú) mellett arról is lesz szó, hogy mit kezdhet a társadalom a most felhalmozott politikai tudásával kormányváltás esetén. Tartsatok velünk!

Ep 1102Miért vonzódik a Fidesz-elit a vadászathoz? - Péntek Reggel #47
https://csapat.partizanmedia.hu/forms/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=ytKözös érdekünk, hogy a kormányzati szereplők is vállalják a felelősséget, vállalják a számadást Magyarország legnagyobb közfinanszírozott csatornáján! 2010 előtt, ellenzékben, még nekik is hasonló követeléseik voltak - helyesen. Az ország és a társadalom érdeke az, hogy ennek 15 év után végre ők is eleget tegyenek! Veled együtt a Partizánnak több mint félmillió követője van. Közösen elérhetjük, hogy az hatalmon levők ne bújhassanak ki a nyilvános felelősség alól.Írd alá a petíciót, és követeljük együtt, hogy a miniszterek a Partizánban is válaszoljanak a kérdésekre!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=ytMiért rajong úgy a magyar elit a vadászatért? Majtényi György történész érdekes párhuzamokra mutat rá a Horthy-, a Rákosi-, a Kádár- és az Orbán-elit viselkedése közt, Rádi Antóniával, a Partizán szerkesztőjével pedig felidézzük a 2000-es évek nagy vadászsztorijait.Az e heti Péntek Reggelt Szurovecz Illés (szerkesztő-műsorvezető), Görbe Péter (szerkesztő), Irsik Bence (sound design), Rádi Gábor (animáció) és Laki Gergely (kreatív producer) hozta el neked.Iratkozz fel, és mindig szólunk, amikor megjelent egy új epizód.https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasIratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1101Magyar Péter: Miniszterelnöki ambícióim nincsenek, de hogyha ez a felkérés, készen állok rá
Egy évvel első interjúja után Magyar Péter ismét eljött a Partizán stúdiójába. A Tisza pártról, a személyével kapcsolatos ügyekről, egy esetleges kormányzás dilemmáiról kérdeztük.https://csapat.partizanmedia.hu/forms/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=podcastKözös érdekünk, hogy a kormányzati szereplők is vállalják a felelősséget, vállalják a számadást Magyarország legnagyobb közfinanszírozott csatornáján! 2010 előtt, ellenzékben, még nekik is hasonló követeléseik voltak - helyesen. Az ország és a társadalom érdeke az, hogy ennek 15 év után végre ők is eleget tegyenek! Veled együtt a Partizánnak több mint félmillió követője van. Közösen elérhetjük, hogy az hatalmon levők ne bújhassanak ki a nyilvános felelősség alól.Írd alá a petíciót, és követeljük együtt, hogy a miniszterek a Partizánban is válaszoljanak a kérdésekre!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=podcast

Ep 1100Számít még 2025-ben, hogy ki a köztársasági elnök?
103 éve ezen a napon született Göncz Árpád, a harmadik köztársaság első köztársasági elnöke. Az adás első felében Fehér Renátóval költővel beszéltünk Göncz Árpád pályájáról, arról hogyan vált a rendszerváltás utáni Magyarország legnépszerűbb politikusává, és milyen emlékezete van napjainkban. A mai nap azonban egyben Novák Katalin lemondásának is az évfordulója. Ezen alkalomból Lakner Zoltán politológust kérdeztük a köztársasági elnöki intézmény változásairól, a tisztség hanyatlásáról.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasIratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1099Németország és Ausztria, ahol ledőlnek a falak a szélsőjobb előtt
A bevándorlásellenességre építő, radikális jobboldali párthoz fordulnak az elégedetlen tömegek – Feledy Botond Kováts Esztert, Pogonyi Szabolcsot és Techet Pétert kérdezi, miért játszódik le ez újra és újra a szemünk előtt. Egyáltalán mennyire ugyanaz, vagy mennyire különböző, ami a két országban zajlik?Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-podcast/Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasFelhasznált forrás: Arcanum adatbázis (adt.arcanum.hu)

Ep 1098Mégse lehet mindent a szankciókra fogni ❌ Vétó #45 | vendég: Bíró Nagy András
Az adást február 5-én, szerdán rögzítettük. | Bíró-Nagy András, a Polcy Solutions igazgatója ismét másodszor volt a Vétó vendége, hogy beszámoljon róla, felmérésük szerint miket érzékel legnagyobb poblémáknak a magyar lakosság. Megélhetési kérdések, kormányzati felelősség, korrupció – változó és változatlan eredményekről is szó esett.A Policy Solutions tanulmánya elérhető ezen a linken: https://www.policysolutions.hu/hu/hirek/657/mit_kivan_a_magyar_nemzet_2024_tanulmanyTámogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja:https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod:RSS: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/Facebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1097Trump harca a bolygónk ellen: olajfúrás igen, villanyautók nem - Péntek Reggel #46
Jött Trump, és nekirongyolt a klímavédőknek. Lestoppolta a villanyautókat, de hatalmas igent mondott az olajkutakra. Képes lehet visszafogni a klímaharcot az egész világon? Mennyire kell félni? Vendégünk Bart István, a Klímastratégia 2050 Intézet igazgatója.Az e heti Péntek Reggelt Szurovecz Illés (szerkesztő-műsorvezető), Görbe Péter (szerkesztő), Irsik Bence (sound design), Rádi Gábor (animáció) és Laki Gergely (kreatív producer) hozta el neked.Iratkozz fel, és mindig szólunk, amikor megjelent egy új epizód.https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasIratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1096Megszólal az ex-náci: László Balázs számvetése politikai múltjával
Pax Hungarica Mozgalom, Magyar Nemzeti Arcvonal, Konzervatív Hallgatók Szövetsége, Identitesz, Erő és Elszántság, Mi Hazánk Ifjai: László Balázs életútja a szervezetek szerint, amelyekben részt vett, nem egyben vezetőként. 13 és 25 éves kora között nyíltan nemzetiszocialistának gondolta és vallotta magát – azóta viszont kiábrándult egykori nézeteiből. A Partizánban először beszél arról, hogy mi sodorta a szélsőjobb közelébe, hogy mit tapasztalt a szervezetekben, amelyekben részt vett, és arról a hosszú folyamatról, amely révén megszakította kapcsolatát saját politikai múltjával és ideológiájával.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasIratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1095Elhiszik az emberek, hogy tényleg elküldhetik a NER-t? ❌ Vétó #44 élőben, Hajdúböszörményből!
Mi a szerepe egy-egy fideszes “kiskirálynak” és hogy lehet vonzóbb ajánlatot tenni a szavazóknak annál, hogy a kiskirály majd kilobbiz egy kis pénzt a körzetnek? Mi kell ahhpz, hogy merjenek ennél többet várni és helyi érdekek helyett kormányváltásban gondolkodni a szavazók? Ezt a kérdést járjuk körbe a hajdúböszörményi, élő Vétóban, a Hajdú-Bihar 6-os, mára stabil fideszesből csatatérré vált választókerület központjában.A Partizán korábbi riportját a hajdúsági politikáról itt találod: https://www.youtube.com/watch?v=e33mevkDNBcA Vétóban is beszéltünk már a Hajdú 6-os körzetről: https://www.youtube.com/watch?v=s81vL7CsOQ4Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja:https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasIratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1094Majka és társai: forradalom Biznisztánban - Péntek Reggel #45
Sokan azt mondják, Majka új száma veszélyes lehet Orbán Viktorra. Pedig az elmúlt években ömlöttek ránk az ellenzéki számok, miközben a Fidesz sorra nyerte a kétharmadokat. Mit várhatunk az ilyenfajta ellenzéki popzenétől, és mit nem? Miért van az, hogy inkább csak feszültséglevezetésre jók, mint valódi ellenállásra?Vendégünk Patakfalvi-Czirják Ágnes, a BME oktatója és Puskár Krisztián zenei szervező, a Partizán szerkesztője.Az e heti Péntek Reggelt Szurovecz Illés (szerkesztő-műsorvezető), Görbe Péter (szerkesztő), Irsik Bence (sound design), Rádi Gábor (animáció) és Laki Gergely (kreatív producer) hozta el neked.Iratkozz fel, és mindig szólunk, amikor megjelent egy új epizód.https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasIratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1093Lemondott a szerb kormányfő – mi jön most?
Milos Vucsevity miniszterelnök lemondása a Szerbiában kibontakozott hatalmas tiltakozáshullám eddigi csúcspontja. Az újvidéki vasútállomáson 15 életet követelt a közszolgáltatások elégtelensége – vajon tényleg megrendült ettől az Orbán-barát elnök, Alekszandar Vucsity rendszere, vagy néhány személycserével kimozogja a dolgot?Vendégek:Pressburger Csaba, az Észverés műsorvezetőjeKocsis Árpád, a Mérce szerzőjeTóth Szilárd János politológusGyurkovics Virág újságíró, Átlátszó VajdaságTámogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-podcast/Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1092Közgyűlés előtt: Karácsony és a frakcióvezetők a mini-Dubajról
Aláírták a szerződést Rákosrendező eladásáról: a csaknem 100 hektáros területet alig több mint 50 milliárd forintért adja el az állami vagyonkezelő, az azóta eltelt napokban pedig egymást követik a fordulatok a jogi helyzettel kapcsolatban. Fővárosi politikusokat kérdezünk a helyzetről.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-podcast/Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1091A munkádat nem veszi el, de katasztrófát még okozhat - az AI mítoszai és Trump Csillagkapu terve
⭐Kedden Trump elnök techcége bejelentette a Csillagkapu projektet, aminek keretében a techcégekkel együtt 500 milliárd dollárt öntenének az amerikai mesterséges intelligencia iparba.Viszont ahogy az AI esetében, itt sem hihetünk annak, ami a szemünk előtt van, adásunkban megpróbálunk mögé nézni a projektnek és a mesterséges intelligenciát övező mítoszoknak.Vendég:Sebők MiklósPintér RóbertTámogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja:https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasIratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-podcast/Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasFelhasznált forrás: Arcanum adatbázis (adt.arcanum.hu)

Ep 1090Amíg Orbán hatalmon van, nem lesz konszolidáció ❌ Vétó #43 Ruff Bálinttal
Hiába várta 2014-ben a Fidesz körüli értelmiség a NER konszolidációját, Orbán Viktor mindent és mindenkit letaroló politikai gőzhengere azóta sem állt meg. A rendszernek ugyanis elválaszthatatlan, lényegi eleme a konszolidáció hiánya. Erről beszélget a Vétó mai adásában Ruff Bálint és Vida Kamilla, illetve szóba kerül Majka új száma és Orbán Viktor Brüsszel és Soros György elleni újabb hadművelete is.Az adásban említett Telex-cikket itt éred el: https://telex.hu/after/2025/01/21/majka-tv2-klip-politikaTámogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasIratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1089Törököknek belépni tilos! - Péntek Reggel #44
Egy kaposvári diszkó a vendégek biztonságára hivatkozva kitiltotta a török vendégmunkásokat. Miért törvényszerű, hogy egyre több ilyen konfliktus lesz Magyarországon? És hogyan védheti a nőket egy szórakozóhely, ha nem akar megbélyegezni egy egész népcsoportot? Vendégünk Kováts András (Menedék Egyesület) és Szilasi Flóra (Patent, NANE Egyesület).Közben elmegyünk Kaposvárra is, ahol beszélgetünk egy női érintettel, és megszólítjuk a piacozó helyieket is.Az e heti Péntek Reggelt Szurovecz Illés (szerkesztő-műsorvezető), Görbe Péter (szerkesztő-riporter), Irsik Bence (sound design), Rádi Gábor (animáció) és Laki Gergely (kreatív producer) hozta el neked.Iratkozz fel, és mindig szólunk, amikor megjelent egy új epizód.https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasIratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1088Trump a techvilággal szövetségben hozhatja el az új világrendet
Megtörtént Donald Trump elnöki beiktatása, ahol a techvilág színe-java felvonult, Elon Musk karlendített, az új elnök pedig megkezdet intézkedés cunamiját. Az események hátterét, a főbb intézkedéseit elemezzük meghívott vendégeinkkel:Tábor Áron politológusPap Szilárd István, a Partizán szerkesztőjeFeledy Botond a Partizán külpolitikai szakértője Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-podcast/Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasFelhasznált forrás: Arcanum adatbázis (adt.arcanum.hu)

Ep 1087A Trump-barátság Orbánnak hasznos, nem a magyaroknak | Interjú Obama volt tanácsadójával
Bernie Sanders-nek sok mindenben igaza volt, amikor a Demokrata Pártot kritizálta - véli Ben Rhodes, Obama egykori tanácsadója. Szerinte azért nyerhetett Trump, mert a demokraták a neoliberalizmus és a technokrácia védelmezőivé váltak, miközben az amerikaiak jelentős része elutasítja ezeket. A Donald Trump második beiktatása alkalmából készült interjúnkban Rhodes arról is beszél, hogy az új elnök és Orbán Viktor látványos barátsága személyes hasznot hajthat a miniszterelnöknek, de a magyar társadalomnak kevésbé.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1086A Fidesznek HR-problémái vannak, de továbbra sem szabad leírni őket ❌ Vétó #42 Ruff Bálinttal
Vedd meg a jegyed a hajdúböszörményi Vétóra (január 30.): https://partizan.funcode.hu/events/100302Magyar Péter beszédet mond, Rogán Antalt kitiltják, Orbán Viktor Indiában pihen, a Fidesz megnyeri az időközit - így foglalható össze 2025 első két hete a magyar belpolitikában, de az év első Vétójában újrakezdésről, politikusi tiszta lapokról is szó esett.A Weiner c. film adatlapját itt éred el: https://www.imdb.com/title/tt5278596/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1085Trump megvenné kilóra a fél kontinenst? - Péntek Reggel #43
Az új amerikai elnök még be sem költözött a Fehér Házba, de már Kanadát, a Panama-csatornát és Grönlandot is bekebelezné. Győri Gábor Amerika-szakértővel, a Policy Solutions elemzőjével és Szilvási Simonnal, a sarkvidéki térség kutatójával beszélgetünk.Az e heti Péntek Reggelt Szurovecz Illés (szerkesztő-műsorvezető), Kósa Levente (szerkesztő), Irsik Bence (sound design), Rádi Gábor (animáció) és Laki Gergely (kreatív producer) hozta el neked.Iratkozz fel, és mindig szólunk, amikor megjelent egy új epizód.https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1084A bűvészipar kulisszatitkai: interjú a magyar bűvészvilágbajnokkal
Hajnóczy Soma bűvész a 2009-es pekingi VB-n szerzett kétszeres világbajnoki címmel lett országosan és nemzetközi szinten is ismert, egyébként immár 25 éve foglalkozik professzionális szinten bűvészettel. Hogy ennyi év tapasztalatával mit jelent számára az előadóművészet, milyen bűvész hagyományokat éltet tovább és mit gondol az illúziókeltés modern formáiról, a hazai szórakoztatóiparról és a nemzetközi trendekről, és mi az, ami még kíváncsivá tudja tenni ennyi év után - erről kérdezzük mai interjúnkban.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1083Van-e élet a Tiszán túl? | Ellenzéki dilemmák
Hogyan készülnek a 2026-os választásra, ahol a Fidesz és a TISZA jelöltjeivel is meg kell mérkőzniük? Felkészültek-e arra lélekben, hogy a szekértolástól a kollaborációig tartó skálán jó eséllyel ugyanazokkal a vádakkal szembesülhetnek, amivel a korábbi ellenzéki összefogásokból kimaradó elődöknek kellett? Hogyan teljesítettek képviselőként 2022 óta? Ezekre és sok más kérdésre is várjuk vendégeink, Hadházy Ákos, Tordai Bence, Orosz Anna és Jámbor András válaszát.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-podcast/Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasFelhasznált forrás: Arcanum adatbázis (adt.arcanum.hu)

Ep 1082Moldován András üzletember: a tízparancsolatban sincs, hogy “kérlek szépen”
Lehet-e NER-es háttér nélkül vagyont halmozni Magyarországon? - egyebek mellett erre is várjuk a választ Moldován András milliárdos üzletembertől, akit a publikum leginkább a Cápák közt reality bevállalósan kérges stílusú befektetőjeként ismert meg. Moldovánt könyve megjelenése apropóján faggatjuk. Spoiler: a kiadvány stílusa nem hazudtolja meg a vállalkozó hírét. De komolyabb társadalmi, gazdasági és céges ügyekről is kérdezzük.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-podcast/Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasFelhasznált forrás: Arcanum adatbázis (adt.arcanum.hu)

Ep 1081A Tisza nem indult, a Fidesz nyert - élő elemzés a dombóvári időközi választásról
Potápi Árpád hirtelen halála miatt időközi választást tartanak Tolna vármegye 2. OEVK-jában. Magyar Péter kijelentette, hogy a Tisza nem indul semmilyen időközin, így a Fidesz jelöltje, Dr. Csibi Krisztina meglehetős magabiztossággal várhatja a választást. Mit lehet kiolvasni egy ilyen választás eredményeiből? Elemzés a Partizánon!Vendégek:Bíró-Nagy András, a TK PTI osztályvezetőjeSzabó Andrea, a TK PTI intézetigazgatójaKovalcsik Tamás, a TK PTI tudományos munkatársaRóna Dániel, a 21 Kutatóközpont igazgatójaLakner Zoltán politológusTámogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-podcast/Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/

Ep 1074Közeleg az újabb magyar rendszerváltás? - Tölgyessy Péter 2024-ről
Hosszú idő óta a legizgalmasabb év zárul a magyar politikában. Tölgyessy Péter hagyományos partizános évértékelőjében elemzi Magyar Péter villámgyors felfutásának okait, az Orbán-rendszer egyre szorongatóbb kihívásait és az év más fontos politikai történéseit. Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-podcast/Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1080Sorsdöntő év a gazdaságban, a hatalom a tét | Pogátsa Zoltán, Simor András és Szabó Balázs elemeznek
Orbán Viktor repülőrajtot és fantasztikus évet ígér 2025-re. A választásokat is eldöntheti, hogy igaza lesz-e. Pogátsa Zoltán, a Soproni Egyetem docense, Simor András korábbi jegybankelnök és Szabó Balázs, a Hold Alapkezelő vezérigazgatója értékelik a kilátásokat.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-podcast/Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasFelhasznált forrás: Arcanum adatbázis (adt.arcanum.hu)

Ep 1079Negyed évszázada Oroszország ura Vlagyimir Putyin
Több mint 25 éve, 1999 utolsó napján ült Oroszország elnöki székébe, a 21. század egyik legmeghatározóbb politikusa, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin. Hatalomra lépése évfordulójának alkalmából élő műsorban elemezzük, milyen politikai, társadalmi, gazdasági változásokat eredményezett Oroszországban Putyin elnöksége. Vendégeink:Deák András, közgazdászRácz András, Oroszország-szakértőSz. Bíró Zoltán, történész, Oroszország-szakértőTámogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-podcast/Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasFelhasznált forrás: Arcanum adatbázis (adt.arcanum.hu)

Ep 1078Amerikai feketelistán Rogán Antal - okok és következmények
Mit és milyen forrásokból tudhatnak az amerikai hatóságok Rogán Antal miniszterről, Orbán Viktor miniszterelnök kabinetfőnökéről? Lehet-e olyasmi a tarsolyukban, amit a politika iránt érdeklődő magyar publikum ne tudna - akár évek hosszú sora óta? Miért csak most léptek, és ha valóban Orbánnak üzennek, miért nem maga Orbán került fel az amerikai feketelistára? Egyáltalán, mi ez a Magnyitszkij-törvény, ami alapján szankcionálják a magyar minisztert, és melyek a listázás valós következményei? Rogán személyére és a magyar belpolitikára nézve. Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keressük a választ szakértő vendégeinkkel ma esti élő adásunkban.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-podcast/Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasFelhasznált forrás: Arcanum adatbázis (adt.arcanum.hu)

Ep 1077Példátlan: Rogán Antal az USA célkeresztjében | elemzés Ruffal és Magyarival
Ilyen még nem volt: nemrég érkezett a hír, hogy Rogán Antal az Egyesült Államok szankcióslistájára került. Stúdiónkban már itt ül Magyari Péter és Ruff Bálint, tartsatok velünk!Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja:https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-podcast/Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1076Magassarkút gumicsizmára, focipályáról a fagyispultba: az újrakezdés mítosza és könyörtelen valósága
Új év, új kezdet?Az újrakezdés öröméről és könyörtelen valóságáról beszélgetünk négy vendégünkkel, akik életük egy pontján valami egészen új irányba indultak el. Adorján Krisztián focistából fagyizós lett, Kun Anita menedzserasszisztensből sajtkészítő, Kékesi Márk Zoltán egyetemi tanársegédből villanyszerelő, Varga-Darabos Andrea pedig reptéri dolgozóból natúrkozmetikumos vállalkozó.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1075D. Tóth Kriszta, Kemény Dénes, Thész Gabriella és Réthelyi János együtt gondolkodik a vezetői létről
Mi a közös egy újságalapítóban, egy főorvosban, egy karnagyban és egy vízilabda-edzőben? Hát az, hogy mindannyian közösségeket vezetnek. Egyszerre képviselik az intézményeiket kifelé, és a külső elvárásokat befelé. Felelősek mások jóllétéért, de képesnek kell lenniük fájdalmas döntésekre is. Hogy mit jelent közösségekért ilyen módon felelősnek lenni, arról négy sikeres szervezet volt és jelenlegi vezetőjével beszélgettünk. Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1074Kéri, Pásztor, Saly, Verebes: karácsonyi kerekasztal visszatérő vendégekkel
Négy olyan vendég tért vissza az első év végi kerekasztal-beszélgetésünkre a Partizán stúdiójába, akikkel az elmúlt években nagysikerű interjúkat volt lehetőségünk csinálni. Kéri Lászlóval, Pásztor Erzsivel, Saly Noémivel és Verebes Istvánnal ezúttal az idősebb generációk helyzetéről, a nyugdíjas évek kihasználásáról és a családi karácsonyok fortélyairól beszélgettünk.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1073MIÉRT érdemes ÉLNI 2024 karácsonyán? – DZSÚDLÓ, MAJRÉ, KATONA PÉTER 📼 .avi #14
Juhász Márton (Dzsúdló), Maier Péter (Majré) és Katona Péter egy osztályba jártak egy miskolci gimnáziumban. A ma esti adásban közösen bontottunk velük ajándékokat, amelyek olyan híreket, témákat rejtettek, amelyek őket a közelmúltban megérintették. Szó lesz arról, hogy milyen optikája van a TikTok-marketing stuntoknak, hogy hogyan lehet színészként viszonyulni a nagy állami produkciókhoz, valamint a nagytőkések politikai mozgásairól.📰Cikkek amikről beszéltünk:https://telex.hu/eletmod/2024/04/16/hogyan-jatszodhatnak-le-budapest-kozepen-olyan-black-mirrort-idezo-jelenetek-hogy-gyerekek-sikitva-kapkodnak-ezresekerthttps://refresher.hu/7263-Szivelyesnek-tuno-halaadasi-vacsorat-fogyasztott-el-egyutt-Donald-Trump-es-Mark-Zuckerberghttps://telex.hu/techtud/2024/06/05/klimavaltozas-felgyorsult-soha-nem-latott-utemben-melegszik-a-bolygo-globalis-felmelegedeshttps://mauinow.com/2024/11/25/priscilla-chan-and-mark-zuckerberg-donate-626000-to-support-permanently-affordable-housing-on-kauai/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 10712024 nem az ötdimenziós zseni éve volt - évértékelés ❌ Vétó #41 Ruff Bálinttal
A kegyelmi botránytól a Till Tamás-ügyig. Évtizedek óta nem volt olyan mozgalmas év a magyar belpolitikában, mint 2024-ben. Az év utolsó Vétójában Ruff Bálint és Vida Kamilla az eseménytörténet mellett a médiaszerkezet megváltozásáról és az év nagy nyerteseiről is beszélgetett.Hallgasd a Vétót a saját podcastcsatornáin:Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/us/podcast...Spotify: https://open.spotify.com/show/0ku4G55...Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja:https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod:RSS: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/Facebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1072Tiktokozó fideszesek és egy különös ellenállási mozgalom - Péntek Reggel #42
A friss Péntek Reggelben bemutatjuk, hogyan variálja át a hatalom a kommunikációs gépezetet. Vendégünk Dull Szabolcs újságíró és Hanula Zsolt, a Telex munkatársa.Az e heti Péntek Reggelt Szurovecz Illés (szerkesztő-műsorvezető), Irsik Bence (sound design), Kocsis András (animáció) és Laki Gergely (kreatív producer) hozta el neked.Iratkozz fel, és mindig szólunk, amikor megjelent egy új epizód.https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1070Adjuk vissza Demeter Szilárdot, ezt mondod? - Keresztinterjú Kiss Annával, a Miközöd hostjával
Az MCC-től az egyházak szerepéig, a ‘26-os esélyektől a nők médiareprezentációjáig sok minden szóba került Gulyás Márton és Kiss Anna (Miközöd) kolozsvári keresztinterjújából. Nézd vissza a Partizán csatornáján!Iratkozz fel a Miközöd csatornájára: https://open.spotify.com/show/6edUxbMHbBMzNrwZd17JdN?si=d7d9647d552145b1Támogasd a Miközödet!Banki utalás: ASOCIATIA MIKOZOD EGYESULETBanca TransilvaniaUtalás román lejben: IBAN: RO81BTRLRONCRT0CT1002201Swift code: BTRLRO22Utalás euróban: RO28BTRLEURCRT0CT1002201Utalás forintban: RO67BTRLHUFCRT0CT1002201Megjegyzésbe beírni: Donatie//Adomány

Ep 1069Ivan & The Parazol – ROSSZ IDŐBEN SZÜLETTÜNK?! 📼 .avi #13
A 2010-ben alakult Ivan & The Parazol zenekar mára az ország egyik legmeghatározóbb rockzenekarává nőtte ki magát, számos albummal, hazai és nemzetközi nagykoncerttel. Ebben az adásban Vitáris Ivánnal, a zenekar frontemberével, valamint Simon Bálinttal, a zenekar dobosával többek között azt is megfejtettük, hogy az AI által generált zenét lehet-e valódi zenének hívni, mit okozott az MR2 Petőfi halála, vagy hogy milyen zenekari dilemmákkal kerülnek szembe a mindennapokban? De szó esett az örök élet ígéretéről is: a technológiai fejlődés valóban jobb világot hoz el számunkra?Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1068Lehet szépen meghalni a politikában? | Vétó #40 élőben, Miskolcról
Miskolc nem is egy, hanem két olyan választókerületnek is központja, amelyet kötelező megnyernie annak, aki le akarja váltani a Fideszt. Innen, a Tudomány és Technika Házából sugározzuk az év utolsó élő Vétóját, ahol a helyi politika elemzése előtt érintjük a Tiszával sodródó kispártokat, a stratégikus Lázár Jánost, és a maga hőbörgő mivoltában, ki tudja, talán szintén stratégikus Menczer Tamást is. Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1067Elfogták Till Tamás gyilkosát, de a kérdőjelek csak sokasodnak
Felkavarta a közvéleményt, hogy 24 év után megtalálták Till Tamás gyilkosát, de az elkövető fiatalkorúsága miatt a bűncselekmény már elévült. Ma felgyorsultak az események: az ügyészség jogértelmezése kétségbe vonta az elévülést, ezután pedig a szökésben lévő elkövetőt el is fogták. Az egyre bonyolódó, érzelmileg, társadalmilag és politikailag is érzékeny ügy különféle aspektusait magukkal az érintettekkel és szakértőkkel tárgyaljuk meg.Vendégek:Janecskó Kata és Sebestyén Csaba, bűnügyi podcasterekBolyky Orsolya, kriminológusLichy József ügyvédTillné Vörös Katalin és Till MátyásStumpf Péter Bence, politológusHallgasd az Eltűntek podcastot! Spotify: https://open.spotify.com/show/7ciNigKHJtJgjBaR3J6ES0?si=961e76336b4a4e68 Apple Podcasts: https://podcasts.apple.com/ro/podcast/elt%C5%B1ntek/id1783535676 Youtube: https://www.youtube.com/watch?v=tsOb29qTzWE&list=PLSATRXowo4Yu1Wp5DEM7fabr0dCIFqSh9&index=1 RSS.com: https://rss.com/podcasts/eltuntek/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja:https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-podcast/Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1066Szia uram, pályaudvar 99 évre érdekel? - Péntek Reggel #41
Lázár Jánosnak támadt egy ötlete: mondják el a befektetők, mit kezdenének a legnagyobb pályaudvarainkkal. A fejlesztés jegyében 99 évre használatba is adná a környékbeli telkeket. És ez csak az egyik jele annak, hogy kiszervezési lázban ég a MÁV. Vendégünk Bucsky Péter, a G7 szakújságírója.Az e heti Péntek Reggelt Szurovecz Illés (szerkesztő-műsorvezető), Irsik Bence (sound design), Kocsis András (animáció) és Laki Gergely (kreatív producer) hozta el neked.Iratkozz fel, és mindig szólunk, amikor megjelent egy új epizód.https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1065Szíria még nincs lejátszva, de az orosz tengely beleszaladt egy pofonba
13 éve tartó véres harc után a végéhez közeledik a szír polgárháború. Habár Aszad megbukott, a játszmának még nincs vége: Izrael az elmúlt napokban szárazföldi invázióval és több száz légicsapással „köszöntötte” a körvonalazódó új kormányt, a lázadók különböző csoportjait pedig komoly ellentétek szövik át. Adásunkban megpróbáljuk kibogozni a konfliktus különböző dimenziót meghívott szakértőinkkel:Csicsmann LászlóN.Rózsa ErzsébetGyőri GáborTálas PéterIratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyTámogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja:https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-podcast/Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1064A magára hagyott társadalom - interjú Kiss Tamással
Nem a semmiből jött a meglepő választási eredmény Romániában. A rendszerváltás óta az ország elitje újra és újra elárulta az ország társadalmát, egyre nehezebben menedzselhető folyamatoknak adva teret ezzel. Kiss Tamás szociológussal vizsgáltuk meg ennek történetét.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1062Minden, amit tudnod kell a román politikáról - Székely István Gergő és Toró Tibor elemzése
Példátlan a felfordulás a román politikában. Két kolozsvári szakértőnkkel kielemeztük, hogy is jutottunk idáig, és milyen utak állnak most a román és különösen az erdélyi magyar társadalom előtt.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1063Nem kommunizmus volt Kádár alatt, csak diktatúra | Papp István történésszel a magyar kommunistákról
Papp István történész arra vállalkozott, hogy a Tanácsköztársaságtól (és előzményeitől) az 1989-es rendszerváltásig áttekintse és megírja a történetét egy olyan mozgalomnak, vagy inkább sokszínű mozgalmi áramlatnak, amely hatalmas befolyást gyakorolt a XX. századi történelmünkre, de sokszor nem nagyon értjük, hogyan. Hogy az egymás rutinszerű lekommunistázásának korában ne merüljön feledésbe, hogy valójában mit jelent “kommunistának” lenni, számba vesszük, mik ennek az eszmének a sajátosságai, történelmi érdemei és bűnei, mik vele kapcsolatban a legsúlyosabb félreértések.Papp István A Magyar kommunisták című kötete: https://www.libri.hu/konyv/papp_istvan.a-magyar-kommunistak-1918-1989.htmlNézd meg Papp Istvánnal készült korábbi adásunkat is, amelyben a népi mozgalomról, az első magyar “populisták” eszmei hagyatékáról beszélgettünk! https://www.youtube.com/watch?v=23zxkHi6oN0 Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Ep 1061A színészetben NINCS BIZTOSÍTÉK, a telefon NEM CSÖRÖG MAGÁTÓL 📼 .avi #12
Szőke Abigél, színész. Gyermekkorában a Waldorfban tanult, onnan került át a színész oktatásba. Járt a Pesti Magyarba, az SZFE-n egyetemet is foglalt, miközben számos filmben is szerepelt. Beszélgettünk a színiképzésről, a fiatalon elért sikerről, a magyar és a külföldi színészvilág különbségeiről, viszontagságairól. De szóba került az AI szerepe a zeneiparban és a városi kutyatartás is.📰Cikkek amikről beszéltünk:https://deadline.com/2024/05/the-entertainment-system-is-down-a24-deal-ruben-ostlund-movie-1235923552/https://variety.com/2024/digital/opinion/music-ai-licensing-guest-column-1236176575/https://hvg.hu/gazdasag/20241104_bkk-kutya-kerekpar-ingyenes-szallitas-VitezyTámogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas