PLAY PODCASTS
LEAK.

LEAK.

236 episodes — Page 4 of 5

Ep 18S04E18 | Pep X Jürgen

Szokásos Manchester City podcast, ezúttal viszont már Manchester City könyvvel is az eszköztárban, nahát!! 🔵🤷‍♂️Tájmsztemp:📌 Ahogyan az ezelőtti hat Premier League-mérkőzésükön négyszer, úgy ezúttal is döntetlenre végzett a Manchester City és a Liverpool. A szezon szokás szerint egyik leginkább várt találkozója azonban az iksz ellenére nagyon furcsán alakult: original Pepék 71,2%-os field tiltet hozva, több, mint kétszer értékesebb helyzeteket teremtve végig mezőnyfölényben futballoztak, ám a City - idén már sokadszorra - nem tudott rangadót nyerni. Min csúszott el a Liverpool letámadása, miért tudta a meccs nagy részében zavartalanul kihozni a labdát hátulról a Manchester City? És miképp korrigált a második félidőben Jürgen Klopp? Illetve: mutatott-e ez a meccs bármit azzal kapcsolatban, hogy a Premier League bajnokaspiránsai hogyan viszonyulnak egymáshoz? (15:02)⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még:📌 A belső középpályásoké a labdarúgás egyik leginkább felelősségteljes posztja - ehhez képest a hétvégén a Manchester Unitedben a 18 éves Kobie Mainoo, a Newcastle-ben pedig a 17 éves Lewis Miley kezdett a pálya centrumában. Ráadásul egyikük sem szimpla epizódszereplő: Mainoot a nyári meccsei után megváltóként várták vissza a sérüléséből a Vörös Ördögök szurkolói, míg Miley a Szarkák jelenlegi középpályás-gondjainak és a keret vékonyságának problémamegoldója. Egyfelől: hogyan teljesít a két srác, mi az, aminek köszönhetően ennyire simán becsusszantak a felnőtt futballba? Másfelől: ehhez kapcsolódóan, két remek Q&A-kérdés! 📌 Az Everton a 13 bajnokijából mindössze négyszer alakított ki alacsonyabb várható gólmutatót, mint az ellenfelei - ehhez képest mindössze négy győzelmet szereztek és a liga hatodik legkevesebb gólját rúgták. A hétvégi, hazai pályán elszenvedett 0-3-as vereségükön ugyanez volt a helyzet: bár magasabb minőségű helyzeteket alakítottak ki, mint a ManUnited, halál simán kikaptak. A klubnál bizonyíthatóan szentül hisznek benne, hogy a trend vissza fog fordulni és néhány hét múlva elkezdenek bepattanni a lövések - de meddig lehet az xG-alulteljesítés visszafordulásában reménykedni? És mi történik azokkal a csapatokkal, amelyeknek a szezon elején lefelé kezd kilengeni az xG-inga?

Dec 1, 20231h 8m

Ep 17S04E17 | Erőfitogtatás PL módra (FREE)

Hát már megint ezek a gátlástalan vadkapitalisták báncsák a kicsit!!! Mert minden csak a pénzről és a hatalomról szól, semmi sem az, aminek látszik, min-den-ki HAZUDIK! És a 3. kerületi TVE büféjében igenis kurva finom a rántotthúsos szendvics!! Péter főszerkesztő úr pedig úgy döntött, hogy erre a hétre ez az egy témánk van a főműsorra, minden más az extrába került. Kemény. 📌 Furcsa egy tevékenység ez a könyvelés: míg egy gigavállalat adóssága a saját bevallásuk szerint lehet 105 millió font, addig előfordulhat, hogy az őket ellenőrző szervezet úgy találja, ez az összeg valójában 124,5 millió fontra rúg! Ez a helyzet az Evertonnál: a klubot utolérte a NEMZETKÖZI ADÓHATÓSÁG...vagyis izé, a Premier League fenntarthatósági és gazdálkodási regulációja: a liga szerint a liverpooli kékek könyvelése téves, a klub átlépte az általuk megengedett adósság mértékét - ezért az elmúlt hónapokban folytatott eljárás végén 10 pontos levonással sújtotta a Mersey-partiakat. Az Everton fellebbezett, így maga az ítélet korántsincs még kőbe vésve, az viszont egyértelműen látszik, hogy a PL befelé és kifelé is nagyon szeretne erőt mutatni a klubok pénzügyei kapcsán. A Chelsea-vel kapcsolatban felröppenő, esetleges visszamenőleges vizsgálatok inkább képzeletbeli szkanderezésnek tűnnek, a Manchester City-vel szemben jelenleg is folyó eljárás azonban nagyon is valódi. Azon túl, hogy vajon mi lesz így az Evertonnal, mi sem kerülhetjük meg a kérdést: ha ez a precedens, mégis mekkora büntetés érheti majd a City-t?

Nov 24, 20231h 28m

Ep 16S04E16 | Pep rémálma (FREE)

Egyelőre nem biztos, hogy Pochettinot kirúgják december 6-án. 🤷‍♂️Tájmsztemp:📌 Őrült meccseket akarsz nézni? Akkor válaszd a Chelsea rangadóit! Előző héten a kékek Tottenhammel vívott meccse kapcsán is ámultunk-bámultunk, de a Manchester City ellen még azt a veszett futamot is sikerült felülmúlni. A két együttes összehozta Josep Guardiola rémálmát - az eredeti Pep valószínűleg inkább kiszúrta volna a szemeit, mintsem, hogy a mérkőzést nézze, mert minden olyan megtörtént, amit hétről-hétre próbál megakadályozni: kontroll nélküliség, káosz, nonstop rohanás és egy szekérderéknyi gól. Merüljünk el a katalán személyre szabott poklában és próbáljuk elmagyarázni, mi a fene történt ezen a nyolcgólos thrilleren! (15:11)⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még:📌 A Manchester Unitednél, a Chelsea-nél, Tottenhamnél és a Newcastle-nél közel tíz játékos sérült jelenleg az első csapat keretéből, míg a Manchester City és a Liverpool is hétről-hétre kénytelen az alapkezdője egyes tagjait hiányolni. Egészen döbbenetes, hogy milyen mértékű sérüléshullám uralkodik a Premier League élmezőnyében. A csapatoknak folyamatosan alkalmazkodnia, változtatnia és variálnia kell - a partvonalra szorulók nélkül sok esetben taktikailag is kényszerpályán mozogva. Mi ez a járvány? Mi változott erre a szezonra? Van valami széleskörű oka vagy minden klubnál specifikus faktorok vezettek idáig?📌 Az utolsó három bajnokijából kettőt megnyert a Bournemouth - ez azt jelenti, hogy Andoni Iraola csapata elmozdult a tabella legaljáról, a basszakember pedig biztosan megmentette a munkáját egy ideig. Milos Kerkez az említett három bajnokin mindössze egyszer játszott: azon, amit irgalmatlan módon elveszítettek a Manchester City ellen. Bár mi is beszéltünk arról előző héten, hogy a Bournemouth fókusza nagyon a jobboldalra tevődik, a váltás elsődlegesen nem is Kerkez hibája, taktikai oka van - ugyanis Iraola változást eszközölt a bal oldali védő és a balhátvéd posztjain. Na de mit és miért?

Nov 17, 20231h 15m

Ep 15S04E15 | Monday Madness (FREE)

A héten bizony már a 3. születésnapját ünnepeljük a podcastnek, és hát az a bizonyos Dominik interjú sem tett jót az eddig is csak nyomokban fellelhető szerénységünknek. Mindezek mellett, amit viszont tényleg nagyon fontos elmondani, hogy végtelen hálával tartozunk nektek az elmúlt 3 esztendőért - reméljük, hogy már valamennyire megszolgáltuk a bizalmatokat, és hogy ez a jövőben sem hagy alább! Grátisz: ma már a visszhang sem annyira vészes, a képünk pedig 5 csillag. Igazi ünnep! 💪❤Tájmsztemp:📌 Nyolc VAR-ozás, három elvett gól, öt sárga és egy piros lap, egy pszichopata baltás gyilkos terrorakciója és 12 perc hosszabbítás: és ekkor még csak a félidőben jártunk a hétfő esti Tottenham-Chelsea-n! Pochettino visszatérése korábbi csapatához méltó folytatása lett a 2016-os Battle of the Bridge-nek. Semmiképpen sem az idei szezon legjobb, de mindenképpen a legszürreálisabb és legszórakoztatóbb mérkőzését láthattuk. A legdurvább viszont mégis az, hogy a bokaszalag-szakítási kísérletek és idegrohamok tengerében mi egy taktikai döntésen fogunk összevitatkozni. Márk az a pasi, aki azért randi előtt durrant egyet, hogy minél tovább bírja, Peet viszont az, aki napokig tartogatja magát a nagy alkalomra - ennek megfelelően a messenger csoportunkban Apu megkezdte volna a csatát, de Anyu elnapolta azt. Induljon a harc! Jó döntést hozott-e Ange Postecoglu a kettős emberhátrányban is tökig feltolt védelmi vonalával? (20:22)⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még:📌 Bár eddig a hétvégéig veretlen maradt az Arsenal, a Newcastle elleni vereség már a negyedik pontvesztéssel járó bajnokijuk volt idén. Salibáék labda nélküli játéka döbbenetes színvonalat képvisel és az Arsenal abszolút nincsen lemaradva a tabellán, de a West Ham és a Newcastle ellen elszenvedett kudarcok hete után adódik a kérdés: előrelépett valójában ez a csapat tavalyhoz képest? 📌 A The Analysten néhány napja elérhetővé vált, hogyan oszlanak meg a csapatok által kialakított helyzetek a jobb- és baloldal, illetve a pálya közepe között. A szélsőségek érdekes trendeket mutatnak: a Sheffield United, a Bournemouth, a West Ham és az Arsenal például a jobb, míg a Luton és a Burnley a bal szárnya felé teljesen egyoldalas. De Mikel Arteta csapata nem csupán ilyen szempontból extremitás: a már szintén emlegetett Luton, West Ham, illetve a Manchester United mellett az Ágyúsok jutnak a ligában legkevesebb helyzethez középről. Játékosok, edzői felfogás, taktikai megfontolás vagy a véletlen erdményei ezek?

Nov 10, 20231h 21m

Ep 45S04E14 | Hogyan készülj a City ellen? (FREE)

Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen... Már csak némi visszhangunk van, és egy picivel több fény kell, de úgy néz ki, hogy megtaláltauk az új helyünket a konyhában. Yeah we cookin' biatch! 🍜 Tájmsztemp:📌 Bár hozzávetőlegesen mi is tudjuk, mi folyik az edzéseken és milyen sarokpontok mentén készítik fel az edzők a játékosaikat egy mérkőzésre, de abba, hogy részleteiben hogyan is működik ez, nagyon ritkán van betekintésünk. Szerencsére Gary O’Neil a segítségünkre sietett! A Wolverhampton edzője nemrég a Monday Night Footballban járt, ahol hosszú perceken keresztül mesélt arról, miképp készítette fel az együttesét a Manchester City elleni győzelemre - a fantasztikus betekintés által el tudunk titeket kalauzolni a Premier League-csapatok szakmai mindennapjaiba. No meg kicsit sem mellékesen a Molineux-be, ahol O’Neil az idei szezon legnagyobb meglepetésével szolgáló farkasfalkát edzi.⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még:📌 "Soha. Soha nem fogjuk azt a futballt játszani, mint az Ajaxnál. Más játékosaim vannak és nem is ezért érkeztem ide. A labdarúgók szabják meg, hogyan tudsz futballozni. Az Ajaxnak nagyon karakterisztikus játékstílusa van, a Manchester Unitednél mindig ettől eltérőt fogok kérni, ahogyan tavaly is. Sokkal direktebb focit játszunk itt, mert ehhez vannak meg a játékosaim," mondta kopasz-bézsgarbós Pep a United számára csúfosan végződő manchesteri derbi után. Ten Hag egyre vadabb nyilatkozatokat tesz és egyre nagyobb annak a valószínűsége, hogy tényleg, hosszútávon sincs eszében a PL bajnokesélyeseihez hasonló harcmodort felvenni. Mindezt úgy, hogy miközben elvileg a Vörös Ördögök lennének azok, akik az ellenfélhez alkalmazkodva keresik az átütő megoldást, vasárnap a Manchester City addig próbálkozott, próbálkozott és próbálkozott, amíg meg nem találták a réseket a pajzson - hogy aztán ezeken keresztül végül darabjaira szakítsák a Unitedet az Old Traffordon.📌 Utoljára akkor beszéltünk az Aston Villáról, amikor 6-1-re elpáholták Roberto De Zserbó Brightonjának fenekét - azóta 5/4 meccset nyertek és az európai porondon elővezetett gólparádéik mellett továbbra is tartják a helyüket a top4-ben. Az egyértelmű, hogy a Villa projektjének Unai Emery a legfontosabb eleme, de a pályán két másik úriember emelkedik ki a Vámpír vérfagyasztóan szigorú utasításainak engedelmeskedő birminghami bandából: Moussa Diaby és Ollie Watkins. Diaby posztját a nyáron még nem teljesen láttuk tisztán, ám Emery-nek kristálytiszta elképzelései voltak, amelyek fényesen beváltak. A pálya mely részeiben találjuk őket a játék különböző fázisaiban? És mitől annyira halálos kettős az övéké?

Nov 3, 20231h 11m

Ep 13S04E13 | Van új tulaj, meg nincs is (FREE)

Mindennek a közepén... A költözésnek, az új stúdió berendezésének, a liverpooli filmnek, a Domi interjúnak, az agyhalálnak... Nem a legjobb ötlet szezon közben költözni, de most muszáj. A hang szar. Fények meg szintenek nincsenek is, ennek köszönhetően Peet és Gabi feje alig látszik. Szerencsére. De még feliratok sincsenek, az eheti felvételeken most csak úgy essünk túl, falatozzunk tovább csukott szemmel, mint a Bakterházbanl! 😘Tájmsztemp:📌 Lesz is tulajdonosváltás a Manchester Unitednél, meg nem is. A 11 hónapja húzódó folyamat hamarosan véget érhet, miután sem Jassim sejk, sem pedig INEOS-alapító Sir Jim Ratcliff sem volt hajlandó kifizetni a Glazer-család által a klubért kért 8 milliárd dolláros összeget. Sir Jim viszont hajlandó beérni kevesebbel is, és hamarosan 25 százalékos részesedést szerezhet a világ egyik legnagyobb futballklubjából, ráadásul ha ez megvalósul, akkor a sportszakmai döntések is kikerülnének a Glazerek kezéből. De mit is jelent mindez magára a klubra nézve rövid és hosszabb távon? Milyen szakmai munka zajlott az elmúlt időszakban az INEOS kezében lévő Nice-nél? Lesz-e újra nagyszerű a Manchester United?⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még:📌 Boring, boring Arsenal és Manchester City. A kopasz és a hajas Pep csapatai ugyan a liga legjobb védekező számaival rendelkeznek, de ezért cserébe a támadójátékuk bőven hagy maga után kívánni valót. A tizenegyeseket nem számításba véve a City mindössze a 8. legmagasabb xG-értéket produkálja meccsenkénti átlagban, az Arsenal pedig még ennél is rosszabbul áll, csupán 7 csapat várható gólmennyisége alacsonyabb az övékénél. De miért van az, hogy papíron két rendkívül támadó szellemű csapat ennyire steril az ellenfél kapujánál? Tényleg megegéri beáldozni a látványos támadójátékot a biztonság érdekében?📌 Miközben az Arsenal és a City elaltat mindenkit, a Newcastle szépen csendben úgy lett a Premier League legjobban teljesítő csapata, hogy a nyáron lényegében érdemlegesen nem erősítettek a keretükön. Miközben épp a nem túl meggyőző átigazolási időszak miatt mi is visszaesést vártunk tőlük, Eddie Howe csapata a brutálisan nehéz szezon eleji sorsolás után immár hat meccse veretlen, és a mezőny legjobb xG-differenciáját tudja felmutatni. De mitől működik ismét ennyire látványosan a Szarkák játéka, és elég lehet-e ez ahhoz, hogy a bajnoki címért is versenybe szálljanak?

Oct 27, 20231h 3m

Ep 12S04E12 | Félnek egymástól (FREE)

Kicsit szétesett a production erre a hétre... 🤦‍♂️ Nincs Apánk, nincs berendezésünk, nincsen fényünk, nincsenek már stúdió-mikrofonjaink, és hivatalosan mi szerdán már nem voltunk abban az ingatlanban, amiben a videó alapján mégis. A költözésnek és az új helyünk kialakításának éppen a közepén járunk, úgyhogy jót fog tenni a jövő heti szünet, hogy összeszedjük a műsort és magunkat. Magyarul: a hang szar, fülesben nem ajánlott, minden más módban emberi fogyasztásra alkalmas, sőt, sokszor a "műsorvezető" alig hallatszik, szóval a rosszban van némi jó is. Sorry mindenkitől! 😩 Tájmsztemp: 📌 Gianni Brera, az olasz futball nagy gondolkodója szerint a tökéletes futballmérkőzés 0-0-ra végződik. Az eredeti és a Lego hajú Pep a szezon eddigi legfontosabb rangadóján mindent meg is tett azért, hogy ez a meccs megvalósulhasson, de végül Aké arca ebbe belerondított. A sokak számára végül rendkívül unalmasra sikerütl csúcsrangadó azonban valóban óriási taktikai csatát hozott, amely során az Arsenal és a Manchester City is megmutatta, hogy mesteri szinten képesek megvalósítani a labda nélküli játékot. De mi volt pontosan a két edző terve, miként valósult ez meg a mérkőzésen, és hogyan reagáltak a pályán zajló eseményekre? ⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még: 📌 Jürgen Klopp és Pepijn Ljinders a héten nagyon sokat videózhatott, a Liverpool ugyanis szinte egy az egyben lekopizta az Aston Villa és a Marseille által alkalmazott letámadási sémát a Brighton ellen, ami azonban már nem okozott annyi gondot Roberto De Zerbi csapatának, mint a korábbi mérkőzéseken. Hogyan alkalmazodott az ellenfélhez labdával a Brighton, és milyen megoldásokat alkalmaztak a Vörösök az ellenfél emberezésének átjátszására? Összességében pedig érdemelt volna-e győzelmet bármelyik együttes? 📌 Az előző szezonban a Konferencia Liga menetelés mellett sokáig a kiesés elkerüléséért küzdő West Ham hiába adta el a nyáron Declan Rice-t és költötte el elég későn az érte kapott pénzt, most mégis ott állnak a 7. helyen 3 ponttal a Bajnokok Ligája indulást érő helyek mögött. Milyen módon kellett alkalmazkodnia David Moyesnak a csapat első számú sztárjának távozása után, hogyan sikerült beépíteni az új igazolásokat, és mennyire mutat valós képet a Kalapácsosokról az eddig eredménysor?

Oct 13, 20231h 3m

Ep 11S04E11 | Minden héten VAR (FREE)

Miért van az, hogy minden bíró korrupt és hülye? - teszi fel a kérdést a PGMOL magyar hangja, Szabó Peet. Gyakorolják a nyomást Liverpoolból. És a Brighton még mindig érdekes. Emery meg nem. Bezzeg az Everton! Lutown. 🤷‍♂️ (06:32) 🔥🔥🔥 rakások Tájmsztemp: 📌 Ismét minden a VAR-tól hangos: a Tottenham - Liverpool meccsen Luiz Diaz gólját annak ellenére nem adták meg, hogy a kolumbiai játékos egyértelműen nem tartózkodott lesen. A VAR-szobában Darren England azt hitte, hogy a pályán gólt ítéltek, így egyszerűen helyben hagyta az általa is helyesnek vélt döntést, pedig a partjelző egyértelműen lest intett. A szurkolók egy része egyértelmű csalást kiáltott, egyesek a VAR eltörlését követelik, míg mások a rendszer megreformálását és képzettebb játékvezetőkért valamint speciálisan képzett videós asszisztensekért kiáltanak. A hiba súlyossága egyértelmű, de mi vezetett idáig, és van-e valóban egyértelmű megoldás? Egyáltalán elérhető-e a tökéletesség legalább az objektíven eldönthető eseteknél? Mellesleg közben lement egy meccs is, ahol a Liverpool 10, majd pedig 9 emberrel állt helyt a liga aktuálisan legtrendibb csapatával szemben, hogy végül tragikus módon bukjon el az utolsó pillanatban. (17:23) ⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még:📌 Taktikai értelemben az előző forduló legérdekesebb meccsét egyértelműen nem a Tottenham stadionjában, hanem Birminghamben játszották. Az Aston Villa 6-1-re páholta a Brightont, amely De Zerbi érkezése óta a csapat legsúlyosabb veresége. Pontosan milyen meccstervet talált ki a Brighton ellen Unai Emery, amivel ilyen szinten darabokra tudták szedni az ellenfelet? Egyáltalán valóban ekkora különbség volt a két csapat között? A nagy képet nézve pedig érdemes megvizsgálni, hogy mennyire jó is valójában ez az Aston Villa, és el kell-e kezdenie De Zerbinek egyre komolyabban aggódnia az ehhez hasonló meccsek miatt. 📌 Klasszikus Everton. Mikor a Brentford elleni első bajnoki győzelem, és az Aston Villa elleni kupasiker után a szurkolók elhihették, hogy végre sínen van a csapatuk, gyorsan kikaptak hazai pályán az így első győzelmér elérő Luton Towntól. A 7 forduló alatt elért 4 pont pedig nem sok a liverpooli csapattól, amely az eredmények alapján ismét a kiesés elkerüléséért lesz kénytelen küzdeni, miközben játékban ennél talán többet mutattak az eddigi meccseken. Mivel próbálkozik Sean Dyche és mi nem megy ennek ellenére az Evertonnak.

Oct 6, 20231h 16m

Ep 10S04E10 | Bajnoksesélyes Tottenham? (FREE)

/// - - - Minden technikai újításunkat kénytelen vagyok élesben tesztelni, mert olykor egyszer is alig jön össze a héten olyan időpont, amikor mind a 4 szereplő ráér, hogy csináljunk egy akármilyen felvételt, mondjuk egy tesztet. A mágnestábla miatt át kell állnunk csiptetős mikrofonokra, mert ott sok mozgás lesz, ezeket teszteltük most, és hát mivel ezek a londoni, külső helyszínes forgatás során használt, pici méretű, nem stúdió mikrofonok, még több zajt és visszhangot vesznek fel, mint az eddig használt Rode-ok. Itt most tisztán hallani fogjátok az elhaladó mentőt a Desseffy utcában, az italok nyitását, de még azt is, ahogyan a kollégák alatt nyikorog a szék. Egészen exkluzív! 🤦‍♂️🤦‍♂️ Szóval erre is költeni kell még, ha bent akarjuk használni, meglesz ez, de a mostani felvételünket semmiképpen nem ajánlott fül/fejhallgatóban fogyasztani, csakis telefon vagy tévé, úgy élvezhető. By far a legszarabb hangfelvételünk eddig. A következő csiptetős mikrofonos felvétel már kevésbé lesz fos. Az azt követő meg már éppencsak szar. És majd utána jön a nem szar felvétel, sőt, addigra a szakértők is megtanulják, hogy ilyen mikrofonnal nem dülöngélünk, meg félig az asztalon fetrengve, kifordulva, netán halkan dünnyögünk. De végre nem a képpel kell baszakodni, milyen jó már, nem? 🤬 - - - /// Fura, de Harry Kane-nel nem találkoztunk múlt vasárnap. Cserébe egészen közelről láthattunk egy egészen jó mérkőzést. A címet nem én találtam ki most sem. 😎 Tájmsztemp: 📌 Az Arsenal-Tottenham rangadó az idei szezon eddigi legjobb meccsét hozta - ráadásul helyszíni beszámolót is tudunk tartani róla! Azt követően, hogy Gabi és Peet elmeséli a londoni élményeiket, belevágunk a meccselemzésbe, ugyanis nem csak izgalmas és feszült, de baromi érdekes is volt az észak-londoni derbi. Irányította-e a meccset a Tottenham azáltal, hogy az első bő egy órában sokkal több passzal és magasabb labdabirtoklással rendelkeztek? Valóban hatásos volt a pirosmezesek brutál agresszívnek tűnő letámadása, vagy Postecoglu igazából kibabrált Artetával? És alárendelt szerepbe kényszerítette az Ágyúsokat a Spurs, vagy a hajas Pep pragmatizmusa festette fel az összecsapás képét, mert az Arsenal átengedte a labdát? De legfőképpen: akkor most a Tottenham mégis bajnokesélyes?! (10:45) ⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még: 📌 A sapkátlan, hajatlan, eredeti Pep arról beszélt a Nottingham Forest elleni győzelem után, hogy mennyire fontosak neki a pálya belső részein cselekkel, lefordulásokkal, megindulásokkal sorokat átszakító középpályások - ahogyan azt természetesen mi előre megmondtuk! Matheus Nunes, Mateo Kovacic és Jérémy Doku készségei mellett azonban, a magát Morgan Gibbs-White nyakának "megszexmazochizmálásával" kiállító Rodri is előrelépett előkészítés terén, míg Julián Álvarez majdnem akkora gólmágnessé kezd válni, mint Erling Haaland. Avagy: hogyan kreál az idei, De Bruynétlenített Manchester City helyzeteket? 📌 A szezon kezdete előtt Bence a Bournemouth-szal kapcsolatban is "kis költői túlzásokkal élt", míg Peet és Márk alacsonyabb elvárásokat támasztott Milos Kerkez csapatának irányába, de abban mindannyian egyetértettünk, hogy Andoni Iraola kinevezésének köszönhetően nagyon figyelemre méltó szezon előtt állnak a "Cseresznyések". Csakhogy hiába az itt-ott-amott feltűnő biztató jelek, hiába például Iraola hétvégi, Brighton elleni kiváló terve az első félidőben, a pontok nagyon nem akarnak jönni a Bournemouth-nak. Mi a gond a Vitality-ben? És jól teljesít-e eddig a De Zerbiék ellen öngólt vétő Kerkez?

Sep 29, 202352 min

Ep 9S04E09 | Nyakig ér Manchesterben (FREE)

Nah, végre gyártottak egy műsort az előfizetőknek: United, Chelsea, Tottenham. Az extrában meg az Arsenal. MOST kezdődött el a szezon! 😎Tájmsztemp:📌 A Manchester United zsinórban a harmadik mérkőzését is elveszítette, a szurkolók kifütyülték Ten Hagot a Brighton elleni meccsen Hojlund lecseréléséért, miközben a pályán kívül az Antony és Sancho körüli események miatt nyakig ér a szar. Az utóbbi események miatt is a holland edző a Brighton ellen egy tőle eddig nem látott gyémánt alakzatban küldte pályára a csapatát, amit viszont De Zerbi a darabjaira szedett. Miért nem műküdött Ten Hag elképzelése, és ennek ellenére miért érhetett volna el jobb eredményt a Manchester United? (13:59)⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még:📌 Nem csak a Manchester United, hanem a Chelsea szurkolók is fütyültek a hétvégén, miután a csapatuk gólnélküli döntetlent játszott a Bournemouth otthonában, és így 5 forduló alatt mindössze 5 pontot tudtak szerezni a szezonban. Ugyanakkor ha az xG-különbséget vizsgáljük, akkor a Kékek jelenleg a 3. helyen állnak, és csupán az Arsenal és a Manchester City van előttük. A Chelsea akkor most egy balszerencsés jó csapat, vagy túl egyszerű lenne ennyivel magyarázni az eredményeket? 📌 Továbbra is tart az Ange-magic. A Tottenham a Sheffield United elleni drámai fordítással együtt immár zsinórban négy meccset nyert a Premier League-ben, ami az egész előző szezonban egyszer sem sikerült. A csapat látványosan és kreatívan játszik, Postecoglut nem lehet nem szeretni, de tényleg ennyire jók már most, vagy csalókák az eredmények? És mire lesz ez elég az észak-londoni derbin?

Sep 22, 202356 min

Ep 8S04E08 | A multiklub modellről (FREE)

Az a vicces, hogy még így is 2 Arsenal szurkoló ült a műsorban. De azért ez a mai főtéma igazából Apunak volt jutalomjáték. Gyűljetek hát, erre rázzák a tudásfát! 😎🎓 Tájmsztemp: 📌 A több klubos modell a jövő? Miután nemrég Todd Boehly és a Clearlake Capital többségi tulajdonrészt szerzett a francia elsőosztályú Strasbourgnál, immár nyolcra emelkedett azon Premier League kluboknak a száma, amelyeknek a tulajdonosai részleges vagy többségi tulajdonrészt birtokolnak Anglián kívüli kluboknál. Mindezek közül a City Football Group a legkiterjedtebb, amelyhez a Manchester Cityn kívül további 10 klub köthető világszerte. A Chelsea tulajdonosainak a szándéka is egy hasonló hálózat kiépítése lehet, de mi ennek az előnye és mit jelenthet mindez a labdarúgás jövőjére nézve? (05:56) ⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még:📌 A Liverpoolnál Jürgen Klopp személyének egyre nagyobb jelentősége van az igazolásoknál, a Manchester Unitednél már szinte mémmé vált, hogy első körben Ten Hag telefonkönyvéből próbálnak igazolni, de az Aston Villánál a nyáron a keretépítésben szintén kulcsszerepet kapó Unai Emery is több korábbi játékosával dolgozhat ismét együtt. Látszólag jó ötletnek tűnik, hogy egy klub támogatja az edzőjét, és megadja neki amit kér, de hosszú távon ennek akár komoly hátrányai is lehetnek, különösen ha figyelembe vesszük, hogy manapság alig van edző, aki legalább 3 évet eltölt egy klubnál. Hogyan kellene működnie egy csapat igazolási stratégiájának, és azon belül miként lehet valóban támogatni a vezetőedző elképzeléseit? 📌 Négy fordulót játszottak le eddig a Premier League 2023/24-es szezonjából, és a frissen feljutó csapatok eddig összesen mindössze egyetlen pontot tudtak szerezni. A Burnley fiatal játékosokat igazolva proaktív focival egyelőre pofonból pofonba szalad, a Luton Town egyelőre pont azt nyújtja, amit az előzetes számítások alapján várni lehetett tőlük, a Sheffield United pedig kiemelkedő Championship játékosokkal próbált meg fejleszteni a keretén, ami legalább már egy pontra elég volt. Az eddig látottak alapján számíthatunk-e komoly fejlődésre valamelyik együttestől, és összességében milyen minőséget képvisel ebben a szezonban a Premier League alsóháza?

Sep 15, 20231h 9m

Ep 7S04E07 | Ió, ció, formáció (FREE)

Sok United, sok Arsenal, sok Liverpool és sok Szaúd-Arábia. Ez a divat most. 🤷‍♂️Tájmsztemp:📌 Erik Ten Hag korábban arról beszélt, hogy a Manchester Unitednek kompaktabbnak kell lennie ahhoz, hogy hatékonyabbak legyenek a kontrapresszingben, és számonkérte a támadói hozzáállását a védekező átmenetek során. Mikel Artetának pedig a szezon eddigi mérkőzésein látott taktikai variációiról kellett beszélnie a United elleni rangadót megelőző sajtótájékoztatón, ahol elárulta, hogy a Fulham ellen a csapata 36, míg a Manchester City ellen a Community Shielden 43 féle különböző struktúrában játszott. A rangadót végül az utolsó percekben az Arsenal nyerte, de mennyire tudtak eleget tenni a játékosok Ten Hag elvárásainak, és hány különböző formációt tudtunk megszámolni az Arsenalnál?⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még:📌 Jordan Henderson először szólalt meg azóta, hogy Szaúd-Arábiába igazolt, de lehet, hogy nem kellett volna. Az angol válogatott középpályás átigazolása különösen azért váltott ki nagy visszhangot, mert úgy szerződött egy olyan országba, ahol a homoszexualitás továbbra is bűnnek számít, hogy korábban az egyik leghangosabb támogatója volt LMBTQ+ közösségnek, amelynek a tagjai most úgy érzik, hogy cserben hagyta őket. Henderson azt állítja, hogy belülről igyekszik majd nekik segíteni és próbál változást elérni, de leszögezte, hogy tiszteletben kell tartani a helyiek kultúráját. Eközben a szaúdiak továbbra sem hajlandóak leszállni a Liverpoolról: az Al-Ittihad egy több mint 100 millió fontos ajánlatot tett Mohamed Salah-ért, amit a klub ugyan elutasított, de vajon eljön-e az a pont, amikor már komolyan fontolóra kell venni az egyiptomi eladását?

Sep 8, 20231h 9m

Ep 6S04E06 | Annak látszik, de nem az! (FREE)

Délibáb. Tündérpor. Káprázat. 💫Tájmsztemp:📌 A Liverpool a káoszkapitány vezérletével tíz emberrel is fordítani tudott idegenben a Newcastle ellen, és hét megszerzett pontjával ott van az élmezőnyben, de Apu szerint ennek ellenére nem fenékig tejfel az élet a Mersey partján. A másik oldalon a Newcastle hiába dominálta a mérkőzést ismét maximumra tekert intenzitással, végül nem tudták lezárni a meccset, és összességében a játék képét nézve ismét joggal fogalmazódik meg az emberben az aggodalom azzal kapcsolatban, hogy a nyáron nem sikerült feljebb tolni a csapat plafonját.⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még:📌 A szurkolók számára a futballnál csak két fontosabb dolog létezik: az átigazolások és a játékvezetői ítéletek. Utóbbihoz Mike Dean szolgáltatott muníciót, amikor elárulta, hogy tavaly a Chelsea - Liverpool meccsen a VAR szobában ülve azért nem hívta ki a monitorhoz Anthony Taylort a Romero-Cucurella hajhúzós incidensnél, mert a barátjátnak már így is elég nehéz meccse volt. Az egyre inkább felgyorsuló futballban a bíróknak már így is épp nehéz dolga van, ráadásul most Dean szavai után az emberben akaratlanul is felmerül, hogy a játékvezetők olykor nem a legjobb tudásuk szerint hoznak meg bizonyos döntéseket a pályán vagy épp a VAR szobában. Eközben az új, időhúzásra vonatkozú szabályok is egyre jobban érzékeltetik a hatásukat, és ennek is köszönhetően az eddig lejátszott három fordulóban már kilenc piros lap villant, ami egyelőre kiemelkedően magas szám.📌 Szégyen, de egészen a hatodik adásig kellett várni a negyedik évadban, hogy végre külön is beszéljünk a Brightonról. Ezúttal azonban nem méltatni fogjuk De Zerbi csapatát, miután a hétvégén felvillant a tavalyi Nottingham Forest és Everton elleni meccsek szelleme, amikor szintén agyonkontrázták a mezőnyben domináló Sirályokat. Tényleg annyi lenne a titok a Brighton ellen, hogy be kell állni mélyen védekezni és kontrázni? A támadás vagy a védekezés jelent inkább problémát számukra ezekben az esetekben? És képes lesz-e az olasz szakember ezekre az esetekre valami megoldást találni?

Sep 1, 20231h 6m

Ep 5S04E05 | Nem akar jönni a Ten Hag Ball (FREE)

Az elején az autofókusz ajándék - talán pont azért sikerült így, mert egy kicsit túlzottan is sokszor került említésre Manchester városa az 5. epizódban. És ez mindig meggondolatlan dolgokra sarkall. Amúgy nem lett annyira szar adás. 😘 Tájmsztemp: 📌 Két teljesen ellentétes képet mutató félidőt hozott a Tottenham és a Manchester United rangadója, aminek a végén Ten Hag csapata ismét elbukott egy idegenbeli rangadót. Hiába erősített látszólag jól nyáron a Manchester United, a csapat továbbra is hasonló gondokkal küzd, mint az előző szezonban. Hiába csak most nyáron érkezett, a másik oldalon Postecoglu elképzelései egyelőre világosabban megjelennek a pályán, még úgy is, hogy ezekbe az elképzelésekbe jó pár játékos látványosan nem illik bele. Van-e baj a Vörös Ördögöknél, és mit várhatunk az eddigi két lejátszott meccs alapján a Tottenhamtől? (11:06) ⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még: 📌 Guardiola guardiolás dolgokat csinál. A Manchester City már négy tétmérkőzést lejátszott ebben a szezonban, amelyek során négy különböző felállási formában, valamint azon belül különböző elképzelésekkel küldte pályára játékosait az Original Pep. A 4-2-4-es, 4-3-2-1-es, 3-2-2-3-as és 2-3-5-ös rendszerekben láthattuk Fodent és Alvarezt befelé mozgó szélsőként és tízesként, Kyle Walkert vonalszélsőként, Akanjit pedig középpályásként, miközben a City kerete továbbra sincsen készen. Mik jelenleg Guardiola elképzelései a csapatával kapcsolatban, és várhatunk-e a tavaszihoz hasonló stabilitást a Citytől? 📌 A hónap elején a Manchester United még azt tervezte, hogy bejelentik Mason Greenwood visszatérését, az erről kiszivárgott információkkal kapcsolatos negatív visszajelzések miatt azonban klub a játékossal együtt úgy határozott, hogy mindenkinek jobb, ha máshol folytatja a pályafutását. Greenwooddal szemben az internetre is kikerülő bizonyítékok ellenére februárban kulcsfontosságú tanúk visszalépését és új bizonyítékok megjelenését követően megszüntették az eljárást irányító és kényszerítő viselkedés, valamint bántalmazás és nemi erőszak kísérletével kapcsolatban. A klub ezt követően egy belső vizsgálatot is indított, amelyet követően megkezdték a játékos visszatérésének előkészítését, azonban több klubalkalmazott, valamint politikusok és szurkolói csoportok is rendkívül negatívan reagáltak az ezzel kapcsolatban megjelenő hírekre. Az eset remekül példázza a média és a közösség erejét, ugyanakkor a klub eredeti szándékai joggal tölthettek el sokakat aggodalommal. Greenwood és a Manchester United példája ráadásul nem egyedi: Premier League-ben jelenleg is hétről hétre pályára lép olyan játékos, aki ellen szexuális erőszak kapcsán több esetben is nyomozás zajlik.

Aug 25, 20231h 12m

Ep 4S04E04 | Bénázás Liverpoolban (FREE)

Sorry a csúszásért, a YouTube nem engedélyezte valamiért a korábban feltöltött videót. 🤷‍♂️ Tájmsztemp:📌 A Chelsea és a Liverpool két fontos összecsapást is megvívott az elmúlt napokban: a pályán az eredmény döntetlen lett, a pályán kívüli harcot viszot egyértelműen a Chelsea nyerte. Nem csak Moises Caicedót sikerült megszerezniük a Brightontól a Liverpool orra elől brit transzferrekordot jelentő 115 millió fontért, de végül Romeo Lavia is a londoni csapatnál folytatja. A hétvégi meccset is vizsgálva mekkora veszteség ez a Liverpoolnak, és máris felül kell-e írnunk a Chelsea-vel kapcsolatban megfogalmazott elvárásainkat?⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még:📌 "Az a munkám, hogy nagyobb problémákat kreáljak az ellenfeleink számára, mit amekkorákat ők kreálnak nekünk." - nyilatkozta Mikel Arteta, akitől már előzetesen is azt várhattuk, hogy jóval több taktikai variációval készül erre a szezonra, és ebből rögtön a szezon első bajnokiján ízelítőt is kaptunk: a tavaly megszokott 3-2-5-ös szerkezet helyett az Arsenal a Nottingham Forest ellen a Community Shield hajrájában is látott 3-4-3-as gyémántalakzatot vette elő. Miért éppen emellett döntött a baszk edző, hogyan változtatak a rendszeren belül a játékosok szerepkörei, milyen további variációkat várhatunk az Ágyúsoktól, és mekkora hatása lehet minderre Timber sérülése?📌 Maratoni hosszabbítások, időhúzásért gyorsabban repkedő sárgalapok, rendetlenkedő edzők regulázása és a Tindall szabály. Túl vagyunk az első Premier League fordulón az új szabályokkal, amelyek közül egyelőre a játékidő megnövekedése a leglátványosabb. A játékosok, például Raphael Varane vagy épp Kevin De Bruyne is kifejezte a nemtetszését a hosszabb meccsekkel kapcsolatban, de valóban több valódi futballt kapunk-e így, és véget lehet-e vetni így az időhúzásnak?

Aug 18, 20231h 13m

Ep 3S04E03 | Szezonbeharangozó 2023/24

Szóval ők, nem is, EZEK megérkeztek reggel 9-re, és elhagyták a lakásomat délután 2 előtt pár perccel... 🤦‍♂️ Végighallgatod, bazdmeg! MOST! 😘

Aug 11, 20232h 52m

Ep 2S04E02 | Százmilliós középpályások (FREE)

Robogunk tovább a várva várt szezonrajt felé, de még most sem késő felszállni a vonatra, ha érted... Érted? Majd megérted! 😎👌 Tájmsztemp: 📌 A Chelsea januárban 106 millió fontért igazolta le Enzo Fernandezt, az Arsenal klubrekordot jelentő 105 milliót fizetett a West Hamnek Declan Rice-ért, a Brighton továbbra sem hajlandó elengedni 100 millió alatt Moises Caicedót, ahogy a kiesett Southampton is 50 millió fontot kér a mindössze egy felnőtt szezonnal rendelkező Romeo Laviáért. A topkategóriás mélységi középpályások ára látványosan elszállt az utóbbi időben, de mi ennek az oka? Egyáltalán van-e értelme kifizetni ennyi pénzt olyan játékosokért, akik nem adnak sok gólpasszt, nem is lőnek sok gólt, de még csak nem is az utolsó mentsvárat jelentik a kapu előtt? ⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után nézheted meg, amiben szó lesz még: 📌 Amikor legutóbb Mauricio Pochettinóról és a Chelsea-ről beszélgettünk, akkor még csak találgattunk azzal kapcsolatban, hogy miként nyúlhat az eléggé képlékeny kerethez az argentin edző. Azóta viszont az új edző már munkába állt, lejátszottak néhány felkészülési mérkőzést, és a klub továbbra is aktív az átigazolási piacon. Mit tanultunk a Kékekről az elmúlt pár hétben, és változtak-e az elvárásaink velük kapcsolatban? 📌 Nem szeretjük, ahogy a Newcastle ezen a nyáron építkezik. Sandro Tonali leigazolása 70 millióért egyelőre az igencsak megmosolygtató kategória, de Harvey Barnes megszerzése sem feltétlenül vetít előre egy újabb szintlépést a következő szezonra. Hogyan gondolkodnak a keretépítést tekintve a radiátorosok, és milyen esélyekkel futnak neki jelen állás szerint az új idénynek?

Aug 4, 202348 min

Ep 1S04E01 | Szaúd-Arábia továbbra sem vicces (FREE)

Menjük akkor neki a LEAK 4. szezonjának illetve a PL 2023/24-es idényének, kezdésként itt is van egy elég fontos, és sok esetben kellemetlen téma. 🤷‍♂️ 📌 Szaúd-Arábia megérkezett és felforgatta az átigazolási piacot. Csak a Premier League-ből többek között Jordan Henderson, Riyad Mahrez, Kalidou Koulybali, Ruben Neves vagy épp Allan Saint-Maximin is elment a radiátor mellé melegedni. De összességében milyen hatással lesz ez az angol bajnokságra és globálisan a futballra? Mekkora probléma, hogy a Newcastle ugyanannak a tulajdonosi körnek a kezében van, amely immár a négy legnépszerűbb szaúdi klubot is birtokolja? A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg. 💪❤️

Jul 28, 202358 min

S04E00 | SZOBO Speciál

Megtörtént minden idők legnagyobb kaliberű magyar-futball vonatkozású átigazolása: Szoboszlai Dominik immár a Liverpool játékosa, miután az angol csapat kifizette érte a 70 millió eurós kivásárlási árát az RB Leipzignek. De miért pont a magyar középpályásra esett a Vörösök választása? Hogy fog menni az átállás a Bundesligáról a Premier League-re? Mennyire illik Jürgen Klopp elképzeléseibe és a Liverpool új játékrendszerébe? Végül pedig miért nem őt, és miért Sandro Tonalit igazolta le a Newcastle, és jobb-e ez így mindenkinek?

Jul 4, 20231h 7m

Ep 40S03E40 | A 2022/23-as szezon legjobbjai (KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ IV.)

Hát azok mi voltunk, nem??? 😁😎 Meg állítólag De Zerbi. De az is lehet, hogy Guardiola. A többi arcon meg úgyis mindjárt összevitatkoznak, főleg amiatt, mert csak 2200 lejátszott perccel számít valaki értékelhetőnek, ráadásul az összerakott kezdőknek működőképeseknek kell lennie a pályán is - ők tényleg ennyire ráérnek. 🤦‍♂️🤷‍♂️

Jun 14, 20231h 40m

Ep 39S03E39 | Így lett bajnok a Manchester City

E

A 2022/23-as PL szezon utolsó főműsorának felvétele ez. Sajnos ez lett a címe. 🤷‍♂️ Végtelenül köszönjük a figyelmet, az előfizetéseket, a hozzászólásokat, a kedves szavakat és a megjelenéseket a találkozóinkon mindenkinek! Jövőre folytatjuk, ne is legyen kérdés! 💪❤️ Tájmsztemp: 📌 A Manchester City zsinórban harmadszor, az utolsó hat szezonból pedig ötödször nyerte meg a Premier League-et. Pep Guardiola csapata jelenleg talán túlzás nélkül minden idők legkomplettebb csapatának tűnik, de az ehhez vezető út nem volt zökkenőktől mentes. Milyen taktikai változtatásokkal érte el az original Pep, hogy végül összeálljon a gépezet? Hogyan sikerült végül beépíteni Haalandot a csapatba az egyensúly megtartása mellett? Kik voltak a szezon kulcsemberei? És miért nem lehet erről az egészen elképesztő dominanciáról a pénzügyi csalás említése nélkül beszélni? 📌 Miközben Pep Guardiola szerint Roberto De Zerbi az elmúlt 20 év egyik legnagyobb hatású edzője, az ő irányításával a Brighton története során először harcolta ki az európai kupaindulás jogát, ráadásul ez nagy valószínűséggel egyből top6-os pozíciót és Európa Liga indulást is jelent. Az utóbbi hetekben azonban egyre jobban kirajzolódtak az olasz futballjának gyenge pontjai is, amik a következő idény során még nagyobb hangsúlyt kaphatnak. Végezetül pedig ejtsünk néhány szót a Manchester City és a Brighton összecsapásáról is, amely során Pep és Zserbó tét nélkül fanboykodhattak. 📌 Az Aston Villa a Liverpool elleni döntetlennel szintén remek pozícióba került ahhoz, hogy az Unai Emery érkezésekor még szinte elképzelhetetlennek gondolt utolsó európai kupás helyet megcsípje. Ami pedig az egyik oldalon óriási siker, az a másik oldalon óriási csalódás, hiszen immár majdhogynem biztossá vált, hogy a Liverpool nem lesz ott a Bajnokok Ligája mezőnyében a következő szezonban. Hogyan állította meg a 3-2-2-3-as alakzatra való váltás óta mindenkit ledózeroló Liverpoolt birmingham bandája?

May 26, 20232h 0m

Ep 38S03E38 | Nyenyenyeee

Pep megcsinálta a Realt. Méghozzá csúnyán. Úgyhogy vigyorognak. Szerintem is szégyen. 🤷‍♂️Tájmsztemp: 📌 Guardiola és Ancelotti csapatai ismét összecsaptak a Bajnokok Ligája elődöntőjében az első meccs óvatos tapogatázósa után. Mit sikerült megtanulnia a Manchester Citynek és a Real Madridnak az odavágóból, és mit tudtak ebből hasznosítani a második mérkőzésen? 📌 A Brighton egy látszólag fölényes háromgólos győzelemmel végérvényesen kivégezte az Arsenal bajnoki címről szőtt álmait, de maga az eredmény közel sem festi le hitelesen a mérkőzésen történteket. De Zerbi és Arteta csapatai egy rendkívül érdekes taktikai csatát vívtak, amelynek a részleteit érdemes megfejteni. Mi volt Arteta terve a labda nélküli játék során, és mennyire sikerült ezt megvalósítani? Milyen szinten tudta megvalósítani a Brighton a saját játékát a labdával, és mit csináltak a labda nélkül. Illetve a legfontosabb kérdés: mi történt az Arsenallal a második félidőben, ami miatt Arteta rendkívül csalódott volt? 📌 Lassan itt a nyár, ami azt jelenti, hogy eljött az emberkereskedelem időszaka. A német Sky értesülései szerint pedig a Newcastle nem mást, mint Szoboszlai Dominikot szemelte ki a középpályára. Mennyire illene bele a magyar válogatott játékos Eddie Howe csapatának játékába? Mi az, amiben tudna segíteni a radiátorosokon?

May 19, 20231h 39m

Ep 37S03E37 | Futball fodball ellen

Szóval akkor idén is Pep Carlo ellen, mert még nem unjuk, meg amúgy sincsen jobb szórakozási lehetőségünk. 🤷‍♂️Tájmsztemp:📌 Pep Guardiola ismét nekifut. A Manchester City ezúttal is bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, ahol az előző szezonhoz hasonlóan ismét a Carlo Ancelotti által vezetett Real Madrid jött szembe. Pozíciós játék a szabad játék ellen, túlgondolás a szemöldök felhúzás ellen. Kibeszéljük, mi történt a párharc első mérkőzésen. (11:08)📌 Újabb jelölt akadt a Liverpool sportigazgatói pozíciójára: a legfrissebb hírek szerint a korábban számos német klubnál kiváló munkát végző, de emellett mindenkivel összevesző Jorg Schmadtke érkezhet Julian Ward helyére. De mit jelent ez Jürgen Klopp és összességében a klub számára? Egyáltalán milyen sportigazgatóra lenne szüksége a Liverpoolnak? (47:09)📌 Az Arsenal kirakta a tökeit a Newcastle ellen. Miután az előző szezon végén Arteta csapata lényegében a St. James' Parkban bukta el a Bajnokok Ligája indulást, most egy még jobb Newcastle-el szemben sikerült felvenni a kesztyűt és életben tartották a bajnoki cím reményének halványan pislákoló lángocskáját. De pontosan miben tudtak előrelépni az Ágyúsok az előző idényben látott meccshez képest? (01:13:01)

May 12, 20231h 44m

Ep 36S03E36 | Mit értelmezhetünk sikerként a sportban?

Némi filozófia, némi savazás, és rengeteg röhögés. MINDEN bőrtípusra ajánljuk! 😘 Tájmsztemp: 📌 "A sportban nincsen kudarc. Vannak jobb és rosszabb napok. Bizonyos napokon sikeres tudsz lenni, máskor pedig nem. Néha te következel, néha pedig nem. Erről szól a sport. Nem nyerhetsz mindig." - mondta Giannis Antetokounmpo, miután a Milwaukee Bucks óriási meglepetésre elbukott a Miami Heattel szemben az NBA rájátszásában. De valóban így van ez? Giannis szavaival élve tényleg minden rossz eredmény egy lépés a siker felé? Egyáltalán mit értelmezhetünk sikerként a sportban? Az Arsenal szezonja siker vagy kudarc a Premier League-ben? És kinek van sikeresebb szezonja, a Manchester Citynek, vagy a Brightonnak? Kudarc lenne, ha a City nem triplázna a szezon végén? (12:25) 📌 A Leeds szezonja pontosan olyan, mintha a ChatGPT-t kértük volna meg arra, hogy írja meg egy ostoba döntéseket hozó klub bukását. Miután Jesse Marsch képére szabták a keretet, az amerikait kirúgták, majd miután nem volt tervük az utódlásra, végül megtalálták Javi Graciát, akinek a kirúgása után most a szezon végéig Sam Allardyce ül le a kispadra. Bő egy év alatt sikerült eljutni Marcelo Bielsától Sam Allardyce-ig, ami a sportigazgató Victor Orta állásába is került. Van-e innen visszaút? (47:11) 📌 Kedd este a Chelsea abban reménykedett, hogy végre sikerül valamilyen értelmezhető eredményt elérni Graham Potter kirúgása óta, miközben az Arsenal négy meccsnyi nyeretlenség után igyekezett kilábalni a hullámvölgyből, és valamelyest életben tartani a bajnoki címről szőtt álmokat. De ki járt sikerrel, és miért? (01:24:14)

May 5, 20231h 49m

Ep 35S03E35 | Eldőlt

Úgy néz ki, hogy igen, szóval búcsúzik a műsorvezető, én már többet idén nem jövök, tiétek az összes mikrofon, legyetek jók, olykor írjatok azért! 😘Tájmsztemp:📌 Mester és tanítvány. Kopasz és hajas. Bajnoki és döntő. Manchester City és Arsenal. Minden a szezon legfontosabb meccséről.📌 A kirúgott edzőt a segítője váltotta, akit most a segítője vált. A Monty Python társulat sem írhatta volna meg szebben azt, ami ebben a szezonban a Tottenhammel történik. Christian Stellini belebukott abba, hogy a csapata 20 perc alatt öt, összesen pedig 6 gólt kapott a Newcastle-től. Mégis mi a fene folyik ennél a csapatnál, és jogosan követelik-e a szurkolók Daniel Levy fejét.📌 Márk ideges, mert senki sem érti, hogy mit csinál az elmúlt meccseken Trent Alexander-Arnold a Liverpoolban. Jürgen Klopp az Arsenal elleni mérkőzés óta alkalmazza a Manchester City és az Arsenal által is használt 3-2-2-3-as játékrendszert, amelyben az angol szélsőhátvéd labdabirtoklás során egyértelműen középpályásként játszik, de valójában mégsem az. De miért döntött Klopp a váltás mellett, és miben segíti mindez Alexander-Arnoldot és a Liverpoolt?

Apr 28, 20231h 53m

Ep 34S03E34 | Mitől egyedi De Zerbi futballja?

Hát igen, ahogyan a címből is kisejlik, ez a mai adás bizony részben egy Brighton extra lesz, nincs mit tenni, elkerülhetetlen, hogy olykor ez történjen az életünkkel. 🤷‍♂️ Tájmsztemp: 📌 Ideje átkeresztelni a főműsort Brighton és Manchester City extrára: a legutóbbi forduló előtt tartott sajtótájékoztatóján Pep Guardiola úgy hivatkozott a Brightonra, mint a világ legjobb csapata a támadások felépítésében. Nem sokkal később Roberto De Zerbi együttese ezt demonstrálta is a Chelsea ellen, és rendkívül látványos módon szedték szét Lampard csapatát. De mi az, amitől ennyire különleges és egyedi De Zerbi megközelítése? Pep Guardiola pedig valóban tart és tanul az olasztól? Egyáltalán mennyire kell komolyan venni tőle az ehhez hasonló megjegyzéseket? (11:35) 📌 Szárnyal az Aston Villa Unai Emery kinevezése óta. A birminghami csapat az október vége óta eltelt időszakban a 4. legtöbb pontot gyűjtötte a Premier League-ben, az utóbbi nyolc meccséből hetet megnyert, legutóbb pedig a Bajnokok Ligája indulára pályázó Newcastle-nek fűzték be az oktatófilmet. Mik azok a változtatások, ami miatt ennyire jönnek az eredmények? És mennyire csalókák egyáltalán ezek az eredmények? (55:20) 📌 Nem csak az Aston Villa szárnyal: a Bournemouth-t sokáig szinte biztos kiesőnek gondoltuk, de a hétvégi Tottenham elleni győzelemmel együtt az utolsó hat mérkőzésükből négyet megnyertek, és a fivethirtyeight (532) jelenleg már mindössze csak 3%-os esélyt lát arra, hogy a csapat a szezon végén búcsúzik a ligától. Minek köszönhető ez az óriási feltámadás? (01:25:02)

Apr 21, 20231h 43m

Ep 33S03E33 | Homeboy Frank

Nem sokat, csak egy órát beszéltek a Liverpool - Arsenalról. Szituatív dupla hatos. Deee aztán jön a kedvenc rovatunk, ha egy csapat nem jó, ugyebár. És hát a Chelsea valóban nem az. Meg a Leicester sem. 🤷‍♂️Tájmsztemp:📌 Egy megszerzett, vagy két elveszített pont? A Liverpoolnál és az Arsenalnál is ugyanezt a kérdést tehetik fel maguknak a játékosok és a stábtagok, ugyanis a döntetlen valójában senkinek sem igazán jó, mégis mindkét csapat esetében vannak pozitívumok, amikbe lehet kapaszkodni. De mégis hogyan alakult ez így? Miként tudta kontrollálni a meccset az első félidőben az Arsenal, és hogyan tudott úgy visszajönni a meccsbe a Liverpool, hogy végül Ramsdale bravúrjai kelljenek a vendég pontszerzéshez.📌 Az amerikai szórakoztatóipar legújabb csodáját úgy hívják, hogy Chelsea Football Club. Végül Márknak igaza lett, és Graham Pottert elzavarták az Aston Villa elleni vereség után, hogy a szezon végéig a két éve már elküldött, és azóta az Evertonnál is megbukó Frank Lampardot ültessék le a kispadra a szezon végéig kabalafigurának. Ésszerű lépés volt most Potter elküldése? Van értelme Lampard szerepvállalásának? Egyáltalán milyen hosszú távú edzőt kellene keresnie a Chelsea-nek?📌 Közel két évet tanakodtunk azon, hogy mikor jár le Brendan Rodgers ideje a Leicester Citynél, mire végül megérkezett a válasz: most. Mi vezetett idáig, és mennyire tehető valójában felelőssé az edző a csapat rendkívül gyenge szerepléséért? És mégis mi segíthet a kiesés felé csúcssebességgel száguldó klubon, miután Jesse Marsch is inkább nemet mondott a kispadra?

Apr 14, 20231h 52m

Ep 32S03E32 | Menedzsment a futballban (KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ III.)

Az este amúgy ismét nagyon faszára, és persze jó hosszúra sikeredett, de most volt egy kisebb technikai malőrünk (már úgy hiányzott), és Bence mikrofonja féltávnál teljesen, Márk mikrofonja pedig csak kicsit halt meg felvétel közben. Szóval nem ez lett a legjobb hangfelvételünk, mostanában amúgy sem vagyunk túl erősek ebben. 😔Viszont nagyon úgy tűnik, hogy kinőttük a Scrutont, és kell keresnünk egy nagyobb helyet 2022/23-as utolsó találkozóra. 😎💪Végtelenül köszönjük mindenkinek, aki eljött! ❤️Tájmsztemp:📌 A Manchester City és a Liverpool összecsapása az elmúlt években többnyire meghatározó volt a bajnoki cím szempontjából, és bár ez most is így van, ezúttal Jürgen Klopp csapata csak a Bajnokok Ligája indulásért van versenyben. Ennek ellenére a kopasz Pep és a már nem szemüveges német edző találkozása mindig tartogat izgalmakat és taktikai érdekességeket. Azt már tudjuk, hogy mi lett a meccs vége, most azt is elmondjuk miért alakult így. (05:57)📌 Tony Bloom és Matthew Benham egykor munkaviszonyban álltak, később pedig egymás riválisai lettek a sportfogadási piacon, majd pedig a futballban is. Ők birtokolják ugyanis a Premier League két legokosabban működtetett klubját, a Brightont és a Brentfordot. Ebben a szezonban mindkét csapat a liga felsőházában helyezkedik el, de mit csinálnak másképpen mint a többiek? Mit hozott magával Bloom és Benham a sportofogadási bizniszből, amit a klubvezetésben és építésben tudnak hasznosítani? (47:05)📌 "Nem az edzők a fontosak, hanem a játékosok." - mondja Pep Guardiola. "Egy edző nem képes csodát tenni." - mondja Erik Ten Hag. Ennek ellenére ha egy csapatnak rosszul megy, akkor többnyire az edző állása kerül veszélybe, és a Premier Leakben mi is rendszeresen kiemelten foglalkozunk az edzők személyével, döntéseikkel és azok hatásaira a pályán látottakra. De mekkora valójában a szerepük az elért eredményekben? És mennyire lenne sikeres Guardiola Mezőkövesden? (01:38:56)📌 02:13:45 - végezetül nézői kérdések, ahogyan mindig is. 😎😘

Apr 7, 20233h 22m

Ep 31S03E31 | Arrivederci Antonio!

Ezúttal ugyan - az éppen zajló festés miatt - egy szinttel lejjebb, de legalább továbbra is jó visszhangosan érkezünk Tóni barátunkat búcsúztatni. És hát Pepekből sosem elég. 🤷‍♂️Tájmsztemp: 📌 A Southampton elleni döntetlen után Antonio Conte busz alá dobta a teljes Tottenhamet. Az olasz szakember nem csak a játékosokat kritizálta keményen, de klub vezetésébe is példátlan módon szállt bele. De mit lehet belelátni ebbe a nagyon érzelmes kitörésbe? Egy győztes mentalitású edzőt, aki nem bírja elviselni a középszerűséget? Valakit, aki végre ki meri mondani az igazat? Esetleg egy olyan embert aki csak a saját bőrét mentené, és már már menekülne az egész szituációból? Ráadásul mire ti ezt halljátok, már lehet, hogy nem is Conte a Tottenham edzője. Ez lenne a jó megoldás? (12:42)📌 A kopasz Pep csapata elég rendesen kitömte az FA-kupában a színesbőrű sapkás Pep csapatát, de ennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy szégyent vallott volna a Burnley az Etihadban. Vincent Kompany csapata már szinte biztosan bajnokként jut fel a Premier League-be, méghozzá egy a korábbiakhoz képest igencsak megreformált játékkal. De a hétvége tapasztalatából kiindulva mire lesz ez elég az első osztályban? (56:36)📌 A Crystal Palace-nál megnyomták a pánik gombot, és a világ legprogresszívebb megoldásaként Patrick Vieira helyére leültették a kispadra azt a 75 éves Roy Hodgsont, akit éppen Patrick Vieira váltott. Azt már megbeszéltük múlt héten, hogy mi történt a Palace-szal ebben a szezonban, de érdemes lett volna-e még egy kis időt adni Vieirának, és jó döntése Hodgson visszahozatala? (01:21:07)

Mar 24, 20231h 51m

Ep 30S03E30 | Relegációs végjáték

Premier Leak, relegációs csata speciál: Senki sincs biztonságban! 🤘A 12. helyen álló Crystal Palace-t jelenleg csak 5 pont választja el az utolsó helyen álló Bournemouth-tól, így egy-egy jól vagy rosszul sikerült eredmény is komolyan befolyásolhatja a csapatok sorsát, ráadásul a szoros mezőnyből adódóan gyakorlatilag minden fordulóban láthatunk egy kiesési rangadót. 📌 De kik azok, akiknek valóban aggódniuk kell? 📌 Kik azok, akik fejlődtek, vagy éppen visszaestek az utóbbi időben? 📌 És a szezon hajrájához közeledve kiket gondolunk mi igazán esélyesnek a PL-től való búcsúzásra?

Mar 17, 20231h 32m

Ep 29S03E29 | Mi történt az Anfielden?

Tájmsztemp: 📌 Történelmi vereségbe szaladt bele a frissen megdicsőült Manchester United az Anfielden. De mégis mi történt? Mégsem tért vissza az igazi Manchester United? Mi romlott el ennyire ezen a meccsen? A Liverpool viszont akkor most már tényleg visszatért? Klopp lemeccselte Ten Hagot? A Salah-Darwin-Gakpo hármas az új Salah-Firmino-Mané? Öntsünk tiszta vizet a pohárba! (12:19) 📌 I love it, and I think I De Zerbit. A világbajnokság óta a Brighton nemes egyszerűséggel egy topcsapat szintén játszik, a FiveThirtyEight (532) pedig jelenleg nagyobb esélyt lát az ő BL-indulásukra, mint a Newcastle-ére. De tényleg megcsinálhatják? És mégis hogyan tudnak így játszani anélkül, hogy a szaúdi állam megvette volna őket? (48:23) 📌 Mi lesz veled West Ham, mi lesz veled David Moyes? Miközben az xG-differencia alapján a West Ham ott van a felsőházban, az eredmények alapján a kiesés ellen küzd, legutóbb pedig egy sima négyest kaptak a Brightontól? A nyomás egyre nagyobb Moyes-on, akinek a pragmatikus hozzáállásával állítólag az öltözőben is egyre elégedetlenebbek? De tényleg kieshet a West Ham? És ki kell-e rúgni Moyest a szezon megmentéséhez? (01:27:33)

Mar 10, 20231h 42m

Ep 28S03E28 | Ködszurkálós, City extrás, tottenhames vita

Plusz némi diszlexia. Mindez közel 2 órában. Erre tessék! 👇 📌 "Azt mondjátok nem működött a taktika, de tudjátok mi volt a taktika, amit kigondoltam? Enélkül meg tudod mondani, hogy jó vagy rossz volt? Ismerned kell a mögöttes elképzelést, utána mondhatod, hogy borzalmas volt." Pep Guardiolát az elmúlt hetekben többször is felkérdezték a sajtótájékoztatóin a döntései kapcsán akár Bernardo Silva új posztja, Phil Foden mellőzése, vagy éppen a cserék hiánya miatt az RB Leipzig elleni meccsen. De valóban mi alapján kritizálunk edzőket, ha nem tudjuk biztosan mire gondolt a költő? Több lehet-e így a taktikai elemzés a ködszurkálásnál? 📌 Ha már megérkezett januárban, akkor Mikel Arteta el is kezdte használni Leandro Trossard-t, méghozzá különböző szerepkörökben. Az Aston Villa ellen balszélsőként kevésbé, a Leicester City ellen középcsatárként viszont nagyon jól működött a belga. De miben kell mást nyújtania Trossardnak ezen a két poszton, és mit jelenthet ez a következő hetekben az Arsenalnak? 📌 A Tottenham az utolsó hét meccséből ötöt kapott gól nélkül zárt, az utolsó öt meccséből négyet megnyert, és jelenleg ott vannak a top4-ben is. De minek köszönhető a formajavulás az elmúlt hetekben? Taktikai vagy személyi változások? Esetleg Conte nélkül tényleg jobban megy?

Mar 3, 20231h 47m

Ep 27S03E27 | xPOTTER

3. szoba, 3. setup és végre teljes létszám. Egy kis Quaxi, jah és még mindig a Chelsea...🤦‍♂️Tájmsztemp:📌 Az xG Istenek gyűlölik Graham Pottert. Miután a Brightonnál gyakorlatilag mémmé vált a várható gólok folyamatos alulteljesítése, az angol szakember ezt az átkot vitte magával a Chelsea-hez is. A világbajnokság óta a Kékek a PL-ben 6.3 találattal szereztek kevesebbet, mint az a helyzeteik mennyisége és minősége alapján valószínűsíthető lett volna. De Potter tényleg csak ennyire balszerencsés, vagy van ennek valami mélyebb oka is? (És ki kell-e már baszni végre?!) (13:35)📌 Az elmúlt mérkőzéseken láthattuk Wout Weghorstot és Jadon Sanchót is tízesként a Manchester Unitednél, miközben Bruno Fernandes egyre többet és egyre hatékonyabban szaladgál a jobb oldalon. De miért kavarta meg így a szerepköröket Erik ten Hag és miért működnek, vagy éppen nem működnek ezek a változtatások? (51:13)📌 Mi a fene történik a Fulhamnél????? Marco Silva csapata jelenleg a top6-ban tanyázik, miközben az xG-különbségük megegyezik a tökutolsó Southamptonéval. Csak szerencséjük van, vagy valamit nagyon jól csinálnak, amit nem veszünk észre? (01:10:43)

Feb 24, 20231h 20m

Ep 26S03E26 | KP vs. HP

Sajnos elapátlanodtunk erre az adásra, és vagy ennek hatására, vagy teljesen véletlenül mindannyian feketébe ültözve ültünk le egy hófehér fal elé, úgyhogy ezen felvételünk kissé temetőire sikeredett. De az is lehet, hogy tudat alatt csak az Arsenal bajnoki álmait temettük? 🤷‍♂️ Monokróm tájmsztemp: 📌 Végre elérkezett a várva-várt bajnoki összecsapás a kopasz és a hajas Pep között. Mi döntött a szezon csúcsrangadóján, és milyen hatással lehet az eredmény a bajnoki versenyfutásra nézve? (05:55) 📌 Amikor több "érdekes" nyilatkozatod van, mint győzelmed, akkor érezheted, hogy közeleg a baj. Ez Nathan Jones esetében sem volt másképp, aki mindössze 14 meccs alatt képes volt magára haragítani a szurkolókat. További csavar a történetben, hogy őt a kispadon a Leedstől épp a múlt héten menesztett Jesse Marsch (nem) váltja. De itt elég lesz-e az amerikai a bentmaradáshoz (nem)? (45:51) 📌 Visszatért a Szuperliga! A sorozat promotálói szerint továbbra is az a cél, hogy megmentsék a világot a pusztulástól és a zászlajuk alatt gyűljön össze minden arra érdemes csapat. A formátumot az előző, kudarcba fulladt próbálkozáshoz képest jelentősen átalakították, de jelent-e ez valóban érdemi változást, és megvalósulhat-e ez a terv ebben a formában? És mit szólnak mindehhez a Premier League csapatai? (01:09:02)

Feb 17, 20231h 33m

Ep 25S03E25 | Hivatalosan is csalnak

Visszhangos, hol napfényes, hol egy kicsit sötét, kényelmetlen, gerincfájdalmas, DE: a miénk. Fogyasszátok olyan szeretettel, mint amivel készült az új helyünkön. És persze lávcsi, mert nélkületek nem ültünk volna ott, ahol. 💪🥰 Ne szokjátok meg nagyon a setupot, lesz ez még sokkal jobb is, egyedül a tájmsztemp változatlan: 📌 A Leeds United vezetősége két átigazolási időszakon keresztül igyekezett Jesse Marsch játékstílusának megfelelően "redbullosítani" a keretet, hogy végül 7 nyeretlen meccs után mégis megváljanak a vezetőedzőtől. Az eredményeken túl mi indokolhatta ezt, és végsősoron jó, vagy túlzottan elhamarkodott döntés volt megválni a projekt alapját biztosítani hivatott szakembertől? (10:04) 📌 Pattant az új menedzser: az Arsenal a szezonbéli második bajnoki vereségét szenvedte el az immár Sean Dyche által irányított Everton ellen, amely egy rendkívül hasonló taktikát alkalmazott hatékonyan, mint a Newcastle az Emiratesben. Hogyan is nézett ez ki pontosan, és ez lehet-e a tuti recept az Ágyúsok megállítására? (32:19) 📌 Hétfőn robbant a bomba: négy évnyi nyomozást követően a Premier League azzal vádolja a Manchester Cityt, hogy 2009-től kezdődően a klub 115 pontban megszegte a liga pénzügyi szabályait. Amennyiben a vádak beigazolódnak, a Manchester Cityt akár pontlevonással, vagy kizárással is sújthatják. Miről van szó pontosan, és mi fog most történni? (56:37)

Feb 10, 20231h 31m

Ep 24S03E24 | Januári mérleg

Betegek, bazdmeg. Olyan másfél órát beszéltek csak az első témáról, tehát a januári átigazolásokról. Nekem közben leesett a cukrom, szóval az extrában kénytelen voltam megenni egy cézárt. Akit érdekel a lényeg, tehát ahogyan eszem, az fizessen elő, ha még nem tette meg, nyilván önhibáján kívül. 🤷‍♂️Akit meg a többi érdekel, annak tájmsztemp:📌 Véget ért a januári átigazolási időszak, és bár arra esélyünk sincs, hogy minden transzfert kibeszéljünk, az érdekesebbek közül azért érdemes szemlézni. Nagyon aktív volt a Wolverhampton, igyekszik elkerülni a kiesést a Southampton és Bournemouth, miközben a Leeds továbbra is Jesse Marsch kedvében jár. Beindult a szárnyvédő keringő a Tottenhamnél, a Newcastle pedig kifizetett Anthony Gordonért 40 millió fontot. (14:16)📌 Az átigazolási időszak végének egyik legnagyobb meglepetése, hogy Joao Cancelo vételi opcióval a Bayern Münchenhez távozott kölcsönbe. De miért kapott a korábbiaknál jóval kevesebb lehetőséget a portugál szélsőhátvéd ebben a szezonban, és milyen hatással lehet ez a Manchester City tavaszára? (01:29:42)📌 Miután Bielsea kijózanította Moshiriékat, az Everton végül a leglogikusabb döntést hozta meg, és Sean Dyche ült le a kispadra. Milyen változtatásokat fog eszközölni az új edző, és elég lehet-e ez a bentmaradáshoz? (01:48:10)

Feb 3, 20232h 1m

Ep 23S03E23 | Lampard, a rossz tanuló

Content dömping, a hétfői 3 órás, közönségtalálkozós adás után itt van még egy kevés, nehogy elfelejtsd, hogy ez a kedvenc podcasted. 😎✌️05:21 - very 🔥🔥🔥🔥📌 A múlt hétvégén az Arsenal ugyan csak az utolsó percekben szerezte meg a győztes gólt a Manchester United ellen, de ennek ellenére az idény legdominánsabb rangadós performanszát mutatta be Mikel Arteta csapata. Mi működött jól az Ágyúsoknál? Hibázott Ten Hag? És a szezon feléhez érve mit gondolunk az észak-londoniak bajnoki esélyeiről? (15:28)📌 Két dolog volt biztos az életben: a halál, és hogy Lampardot ki fogják rúgni az Evertontól. Végül ez az esemény nem sokkal az átigazolási időszak vége előtt következett be, és az Everton ennek megfelelően teljesen kaotikus módon keresi az angol utódját. Foglaljuk össze utoljára: mi nem működött Lampard alatt, és miért fog a szezon végén kiesni az Everton? (42:40)📌 15 meccses veretlenség, a legkevesebb kapott gól a Premier League-ben. Ideje beszélnünk a Newcastle-ről, amely már idén jó eséllyel odaérhet a Bajnokok Ligája indulást jelentő helyek egyikére. De mitől működik ennyire ez a gépezet, és mi akadályozhatja meg mégis őket abban, hogy indulhassanak az európai elitsorozatban? (57:44)

Jan 27, 20231h 23m

Ep 21S03E21 | Dr. Pep és Mr. Guardiola

Robogunk tovább, nem jut eszembe semmi frappáns, szóval nézzed, hallgasd, ez a legjobb cucc! 🤘05:43 - Nagyon 🔥🔥🔥Tájmsztemp:📌 Mindig érdekes, amikor két topcsapat néhány nap eltéréssel kétszer is találkozik egymással, és ez nem volt másképp a Manchester City és a Chelsea párosításában sem. Így alaposan megfigyelhettük Dr. Pepet és Mr. Guardiolát, ahogy elmérte az első meccs első félidejét, majd zseniálisat húzott a második meccsen. De mit csinált mindeközben Graham Potter? (12:15)📌 Ki legyen a Manchester United centere? Miután az eddigi cserecsatárt sikerült leszedni a bérlistáról, Ten Hag csapata kicsit szűkösen maradt a poszton, azóta pedig röpködnek a nevek. Joao Felixtől kezdve Marcus Thuramon át egészen Wout Weghorstig, aki jelen pillanatban a legvalószínűbb opciónak tűnik. Ki lenne a legjobb választás? (46:53)📌 Csodálatos Brentford: a legutóbbi felvételünk óta Thomas Frankék a Liverpoolt is megverték, így ebben a szezonban TOP6-os csapat ellen még csak egyetlen meccset veszítettek, miközben hármast is megnyertek. Érdekes viszont, hogy a mezőny többi tagja ellen viszont szintén csak 3 siker jött össze nekik. Miért megy a nagyok, és miért nem megy a kicsik ellen? (01:01:20)

Jan 13, 20231h 17m

Ep 20S03E20 | Tündérpor Tottenhamben

Az a jó, ha egy csapat nem jó - tartja a mondás, amit Peeten kívül mindenki meg tud jegyezni. Ennek szellemében készült a 20. felvételünk. 🤷‍♂️05:56 - Márk megjött és mindenki 🔥🔥🔥🔥Tájmsztemp:📌 Darwin Núnez az utolsó 3 Premier League meccsén összesen 16 alkalommal lőtt kapura, de ezek egyikéből sem tudott gólt szerezni, még úgy sem, hogy ezek közül jó pár egyértelmű ziccer volt. A szurkolók és a média pedig egyre többször bele is áll emiatt az uruguayi csatárba, akiben már az új Timo Wernert vélik felfedezni. Jogosan? (10:54)📌 Bajnoki cím helyett idén is a Bajnokok Ligájáért kell tepernie a Tottenhamnek, miután az utolsó 13 meccsén csak 10 pontot tudott gyűjteni a Conte csapat. De mi a baj az észak-londoniakkal? Az Aston Villa ellen ismét Kulusevski nélkül volt egészen kilátástalan a támadójáték, de tényleg a svéd játékoson áll vagy bukik minden? (39:58)📌 A Manchester City a hétközi forduló előtt már 7 pontos hátrányt szedett össze az Arsenallal szemben, ráadásul az utolsó két hazai bajnokin egy Brentford elleni vereséget és egy Everton elleni döntetlent tudtak felmutatni Guardioláék? Pusztán balszerencséjük volt, vagy esetleg komolyabb probléma van a háttérben? (01:05:34)

Jan 6, 20231h 24m

Ep 19S03E19 | Gakpo már itt, Mudryk még ott

Erős futballév volt ez a 2022-es, nem? Meg lett küldve rendesen. 🤘Idei utolsó felvételünkön természetesen a Liverpoolról és az Arsenalról beszéltünk, a dolog szépséghibája, hogy a Poolról úgy értekeztünk, hogy Márk sajnos nem tudott közbeszólni. De frissen bővült, immáron négytagú, gyönyörű családjának szerető öleléséből, velünk együtt köszöni szépen a fantasztikus közönségünknek az elmúlt 12 hónapot - szólna a szöveg, ha nem lennénk amúgy egy utolsó alpári, nagyképű, közönséges, szalonrasszista, gátlástalanul deviáns, undorító, nyomokban vicces, cringe podcast. De hát. 🤷‍♂️Úgyhogy kibaszott boldog Karácsonyt és Új Évet mindenkinek, köszönjük a figyelmet és a támogatást nektek, ez volt a Leak első éve autofókuszban, jövőre meg egész biztosan, jujj, hogy mi lesz!! 🤫❤️Mondjuk tájmsztemp: 📌 Még el sem kezdődött a téli átigazolási időszak, a Liverpool máris nyélbe ütött egy igen komoly üzletet: a világbajnokságon 3 gólt szerző, és a korábban inkább a Manchester Uniteddel összeboronált Cody Gakpo vörösbe öltözik. De mennyire logikus ez a transzfer a Liverpoolnak, és hol lehet a plafon a holland számára a Premier League-ben? (06:39)📌 Gabriel Jesus sérülésével az Arsenal lett a világbajnokság egyik legnagyobb kárvallotja, de a West Ham elleni bajnokin a tavaszhoz hasonlóan Eddie Nketiah ismét megmutatta, hogy lehet rá számítani. Ugyanakkor így még vékonyabb lett az Ágyúsok támadószekciója, és a hírek szerint már ki is ment az első ajánlat Mykhalo Mudrykért. De valóban az ukrán szélsőre van szüksége Artetának, vagy inkább egy sokoldalúbb, középen is bevethető játékos után kellene néznie a londoniaknak? (36:18)

Dec 30, 20221h 1m

LEAK SPECIAL | Olvasd a játékot könyvbemutató

A Scruton színpadán Szabó Christophe, Szabó Peet és Soós Márk, aki pedig kérdezi őket, nem más, mint Baumstark Tibor. Nagyon köszönjük azoknak, akik eljöttek, fantasztikus este volt! 💪❤️

Nov 20, 20221h 0m

Ep 18S03E18 | Az ősz legjobbjai 4-3-3-ban

Levesevésért sosem kaptam még lebaszást, gondoltam behozok egy új játékost, akit marhapörköltnek hívnak. Nem kellett volna, úgy néz ki, hogy vannak határok. Amúgy finom volt, miközben egy rossz, és több nagyon jó játékosról meséltek nekem. 😋De ne menjetek punditnak, mert éhen maradtok! 🤷‍♂️03:36 - fontos infók Vb alatti adásokról és a TopclassrőlTájmsztemp:📌 Úgy volt, hogy ezen a héten csak az ősz válogatottjáról fogunk beszélni, aztán a Manchester United cserecsatára úgy döntött, hogy Piers Morgannél (!!!!!) próbálja magát minél jobb, a klubját pedig minél rosszabb színben feltüntetni. De mégis mi járhatott a tartalék center eszében, amikor ezt kitalálta? Milyen hatással lesz ez a jövőjére nézve, és lesz-e klub, aki pláne ezután hajlandó lesz bevállalni a szerződtetését? (09:52)📌 És akkor végre rátérhetünk a lényegre: az ősz válogatottja. Arra szántuk el magunkat, hogy mindannyian összerakunk az eddig lejátszott meccsek legjobbjaiból egy olyan csapatot, amelyről azt gondoljuk, hogy valóban meg is állná a helyét a pályán. (31:56)

Nov 18, 20221h 23m

Ep 17S03E17 | Good Ebening!

Ez pontosan olyan lett, mint egy kettő éves Premier Leak adás. És azt hiszem, hogy ennyi. 😎✌️ 06:16 - Szülinapi ajcsibontás 09:09 - Twitteres kérdések34:34 - Ünnepi 🔥🔥🔥🔥 rakatok 38:45 - Péter kiégeti a műsortMég tájmsztemp: 📌 Elkezd felemelkedni a Liverpool? Tovább mélyül a Tottenham gödre? Akár ezeket a kérdéseket is fel lehetne tenni a két csapat legutóbbi rangadója után, de a két teljesen ellentétes félidő után a válaszokat közel sem ennyire egyszerű megadni. De mi is változott pontosan az első 45 perc után, ami miatt a Liverpool fölényét a Tottenham dominanciája váltotta? (41:29) 📌 Unai Emery masterclass. A basszakember visszatért és jó szokásához hűen egy parádésan összerakott meccstervvel egyből zsebre rakott egy topcsapatot, de mi működött ennyire látványosan, és jelent-e bármit is hosszú távon a Manchester United elleni siker, vagy csak pattant az új menedzser? (01:14:59) 📌 Folytatódik az edzőkeringő: bár egyszer már nemet mondott a felkérésre, Julen Lopetegui most mégis igent mondott a Wolverhampton kispadjára, és a világbajnokság után át is veszi a stafétát. Eközben a Southamptonnal most telt Ralph Hasenhüttl ideje, akinek a menesztésével még az utolsó őszi meccset sem várták meg. Mit várhatunk a Sevillával Európa Ligát nyerő edzőtől a Wolvesnál, és mi volt az oka az alpesi Klopp elküldésének? (01:32:49)

Nov 11, 20221h 45m

Ep 16S03E16 | Marschnál pörög a gégepresszing

Már eleve idegroncs voltam a korábban elbaszott Topclass felvétel miatt, aztán később az is kiderült, hogy a levesről is lemaradtam. De legalább a villám nem csapott belénk, és Fanboy Peet beszélhetett Taylor Swiftről, woo! 🙌 04:46 - 🔥🔥🔥 Tájmsztemp: 📌 A lehető legklisésebbre, de annál emlékezetesebbre sikerült Graham Potter első veresége a Chelsea kispadján. A Brighton remek tervvel és kiváló játékkal győzött az Amexben, de mit jelent ez a Chelsea szempontjából? Valaminek a betetőzése volt ez az eredmény, vagy nincs szó többről, mint egyszerű kisiklásról? (10:26) 📌 Tegyük helyre a Leeds Unitedet! A csapat szurkolói már a pokolba kívánják Jesse Marschot, miközben a nagyok ellen rendre jól szerepelnek, a számaik alapján pedig sokkal jobban kellene állniuk. De mit mondanak el ezek a számok valójában, és mi a baj az amerikai edző focijával? (33:53) 📌 Senki sem gondolta volna, hogy egy Manchester United - Sheriff Tiraspol meccs fogja felrobbantani az internetet, de mégis ez történt, hála Antonynak. A brazil szélső bemutatta a névjegyévé váló forgolódós cselét, amit végül egy pontatlan kiugratás követett. Fölösleges bohóckodás? A futball igazi szépsége? Tiszteletlenség? Az önkifejezés formája? Mindenféle vélemények elhangzottak az esetet követően, úgyhogy természetesen mi sem maradhatunk ki a sorból. (53:11)

Nov 4, 20221h 10m

Ep 15S03E15 | Ronaldóról, utoljára, idén is

Manchester United, Cristiano Ronaldo, Unai Emery. Ehhez még a fejemet is frissen borotválva érkeztem felvételre, mert picit ökölbe szorul a kezem ezektől a nevektől. A piros foltok műsor végére enyhülnek a tarkómon, igazából nem akartam jönni, de legalább volt leves! 😣🙏 Tájmsztemp: 📌 A Manchester United egy héten belül öt pontot szerzett a Newcastle, Tottenham, Chelsea trió ellen, és ezeken a meccseken hosszabb-rövidebb ideig igazán domináns játékot is láthattunk a Vörös Ördögöktől. Ráadásul emellé a City elleni zakó óta mindössze egy gólt kaptak akcióból. Megérkezett a Ten Hag-féle Manchester United? (13:57) 📌 Cristiano Ronaldo a világ legjobb játékosa. A világ legjobb játékosa abban, hogy akkor is róla kelljen beszélni, amikor semmi köze nincsen a pályán zajló eseményekhez. Miután a portugál megtagadta a pályára lépést a Tottenham elleni meccsen, az edzője kirakta a keretből a következő rangadóra, de mi lesz a folytatás? Van még visszaút Ronaldo számára a Unitednél, vagy Ten Hagnak most kell megmutatnia, mekkora heréi vannak? (34:33) 📌 Good Ebening! Miután Steven Gerrard irányítása alatt az egész szezonban teljesen reménytelennek nézett ki az Aston Villa, az egykori liverpooli kapitánynak szednie kellett a sátorfáját. Azóta pedig már az is hivatalossá vált, hogy Unai Emery foglalja el a birminghami csapat kispadját. De min csúszott félre ez a projekt Gerrarddal, és Emery-e a megfelelő megoldás? (50:22)

Oct 28, 20221h 7m

Ep 14S03E14 | Jürgen overkill

Úgy néz ki, hogy ez az újkeletű, kellően jól megkomponált rivalizálás a Liverpool és a Manchester City között pályán és azon túl képes egy komplett műsorra is elegendő témát szolgáltatni. Valami ilyesmi következik most, a végén egy Newcastle-lel, ami furamód még kapcsolódik is. Radiátorosok előre! 😎✌️ Tájmsztemp: 📌 Eldőlt: ebben a szezonban sem lesz veretlen csapat a Premier League-ben. A Liverpool hamvaiból feltámadva legyőzte az Anfielden a Manchester City-t, úgyhogy fejtsük meg mi működött jobban Kloppéknál, mint egy héttel korábban az Arsenal ellen. 📌 Ha pedig már Klopp: még a City elleni meccset megelőző sajtótájékoztatóján a higgadt német arról beszélt, hogy van három csapat a világon, amelyek számára anyagi értelemben nincsen plafon, és ezért például hosszú távon a Liverpool sem tud versenyre kelni a Manchester City-vel. Igaza van Jürgen Kloppnak, vagy csak a korábbi kellemetlen eredményekre hozta ezt fel kifogásként? Ha pedig valós ez a probléma, mi a megoldás? 📌 Beszélnünk kell a Newcastle-ről: Eddie Howe csapata ugyan még csak 3 meccset nyert a szezonban, de így is ott állnak a 6. helyen, miközben az alapozó számaik a Manchester City és az Arsenal mögött a legjobbak a ligában. Hol lehet a plafonjuk ebben a szezonban? Beférkőzhetnek a top6-ba már most?

Oct 21, 202257 min

Ep 13S03E13 | Elég jó ez az idei Arsenal

Hát a 101. adásunk nem is szólhat másik csapatról, meg aztán bocsássa meg mindenki, de tényleg össze lett rakva az Arsenal az idei versenyfutásra. 😎✌️Aki 🔥🔥🔥-n szereti: 03:44Tájmsztemp:📌 Nincs megállás: a Tottenham után az Arsenal a Liverpoolt is legyőzte hazai pályán, méghozzá hasonlóan meggyőző teljesítménnyel. De pontosan miben tudott felülkerekedni az ellenfelén Arteta csapata? Jó ötlet volt Klopptól megtartani a 4-4-2-t? És mit vetít előre ez a meccs a két csapat közeljövőjét tekintve? (07:49)📌 Az Everton ugyan a hétvégén kikapott a Manchester Unitedtől, de így is a középmezőnyben foglalnak helyet, miközben holtversenyben ők kapták a legkevesebb gólt az egész mezőnyben. Lampard tényleg összerakta? És miért csodálatos futballista Alex Iwobi? (38:07)📌 A Wolverhampton továbbra is lázasan keresi az új edzőjét Bruno Laga menesztése óta. Az elküldött edző szerint az utódja a top7-be is vezetheti a csapatot, de mennyi ennek a valóságalapja? És tulajdonképpen ki lenne a legmegfelelőbb választás? (54:41)

Oct 14, 20221h 7m

Ep 12] PREMIER LEAK 100 [

Az interjúfelvételeket Körősi Máténak, a fotókat Tóth Dávidnak, a helyszínt Szántó Daninak és a Scrutonnak, a fantasztikus hangulatot pedig a mélyen tisztelt egybegyűlteknek köszönjük! 👏🙏❤️Tájmsztemp: 📌 Négy zsinórban megnyert bajnoki után a Manchester United olyan brutális pofonba szaladb bele a Manchester City ellen, hogy azt még csak nem is tükrözi a 6-3-as végeredmény. Hiába vezetett eddig eredményre a "pragmatikus" játék, a korábbi hatékonyságnak a nyoma sem látszódott Ten Hag csapatán. Kell-e ismét pánikolnia a Manchester United szurkolóknak, vagy ez csak döccenő volt a processben? (00:36)📌 Nem csak a kopasz, de a hajas Pep is örülhetett múlt hétvégén, az Arsenal ugyanis brutális magabiztossággal győzte le az Emiratesben a passzív Tottenhamet, és ha esetleg a Liverpool ellen is sikerül eredményt elérniük, akkor már semmi sem menti meg az Ágyúsokat attól, hogy az emberek bajnoki versenyfutásról kezdjenek el beszélni velük kapcsolatban. Jogosan? (21:14)📌 Ha pedig már Liverpool... Egyelőre valami nagyon nincs rendben Kloppéknál, de mi a megoldás? A Rangers ellen a német már egy új játékrendszert is kipróbált, méghozzá eredményesen. Viszont mennyire hosszútávú megoldás ez? Egyáltalán mi a konkrét baj a Liverpoollal? (48:23) 📌 Graham Potter immár három meccsen bizonyíthatott a Chelsea kispadján, és ezeken a meccseken a Kékek három különböző játékrendszerben léptek pályára. De mit tanultunk ezekből a meccsekből, és mit szólunk ahhoz, hogy elvileg Christopher Nkunku is Londonba költözik jövő nyáron? (01:16:47)01:39:07 - től nézői kérdések kifulladásig!02:28:09 - Elköszönés + KÖNYV!!!!

Oct 10, 20222h 31m

Ep 11S03E11 | Nagyvárosi megmozdulások

Szóval a 44. percben majd csak ott járunk még, hogy Vályi sporttárs középkori svájci pikásokról kezd el értekezni Fernando Diniz Fluminenséje, a pozíciós, valamint az apozíciós játék, és a brazil focikultúra kapcsán. 🙋‍♂️ A hagymaleves, amit eközben megettem, nagyon finom volt. 👌 És hát nagy duzzogva, de csak sikerült beszélni a hétvégi rangadókról is, wooo! 🥳🥰Aki 🔥🔥🔥-n szereti: 03:41Tájmsztemp:📌 Pozíciós játék vagy apozíciós játék? Miközben a legtöbb sikeres topcsapat alkalmazza a Guardiola által igazán népszerűvé váló pozíciós játékot, vagy annak bizonyos elemeit, Brazíliában Fernando Diniz kikérte magának, hogy a katalán edzőhöz hasonlítsák annak ellenére, hogy ő is a labdával szeretné dominálni a mérkőzéseket, de teljesen máshogy szervezi meg a csapata játékát, és nagyobb szabadságot enged a játékosainak. Ez lehet egy következő fejlődési ága a futballnak? És mennyire vág ez egybe Pep azon szavaival, hogy az edzők túlértékeltek? (12:42)📌 Két rangadó, és egyben két, várhatóan nagyon hasonló meccs vár ránk a hétvégén a PL-ben: az Arsenal a Tottenhamet, míg a Manchester City a Manchester Unitedet látja vendégül. A hajas és a kopasz Peptől azt várhatjuk, hogy domináns játékkal próbálja majd letolni az ellenfelét a pályáról, miközben a Spurs és a United inkább másodszándékból próbál majd focizni. A hasonlóságok mellett azonban mik lehetnek a különbségek a két meccs között? (47:00)

Sep 30, 20221h 9m

Premier Leak feat. Young Majré & 1301 - Entrance

Extrák extrája, vagy már egyenesen az Only Fans szekció? Nem tudjuk, ami biztos, hogy ezt a különkiadást sokan kérték már, és jobb alkalom nem is kell a limonádézásra, mint egy válogatott szünet, úgyhogy a Premier Leak szakértői székeibe ezúttal Young Majré és 1301, azaz Maier Péter és Munding Márton ültek be, mert hát mindig is erre vágytak! 😁🙏 #mivagyunkbazdmegavilág ❤️

Sep 24, 20221h 0m