
EconomX Podcast
182 episodes — Page 4 of 4

Szoboszlai Liverpoolba igazolása a teljes magyar labdarúgást újraárazza Európában
Csak a pénz miatt szerződnek top játékosok Szaúd-Arábiába – közölte Dénes Ferenc sportközgazdász a Napi.hu legújabb videó podcastjában. A szakember ugyanakkor hozzátette, hogy ez a mostani próbálkozás nagyban különbözik attól, amit Kína kísérelt meg, mivel a szaúdi lakosság 70 százaléka 35 év alatti, és az ország vezetésének célja, hogy nyugati színvonalú lehetőségekkel szolgálja ki az állampolgárait. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Ha Magyarország nem kapja meg az EU-s pénzeket, az Budapestnek is nagyon fog fájni
Nem a kormányon múlik, hogy Budapest hozzájut-e közvetlen EU-s forrásokhoz közölte Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Napi.hu videó podcastjában. A fővárosi képviselő hangsúlyozta, hogy nemrégiben is nyertek egy EU-s pályázaton 2 milliárd forint támogatást bérlakás programhoz, de összesen 4-5 milliárd forintnyi nyertes pályázati forráshoz jutott hozzá már a főváros. Kiss hozzátette, hogy ugyanakkor ez arányait tekintve töredéke annak, ami járna Budapestnek a Területfejlesztési Program keretein belül, mert onnan 80-86 milliárd forintnyi támogatást kellene kapniuk. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Ennél lejjebb már nincs az ingatlanpiacon
A rosszabbnál is rosszabbá vált a helyzet az elmúlt évben az ingatlanpiacon, de a jó hír az, hogy a mostani állapotnál már nem lehetnek rosszabbak az eladási adatok – közölte a Napi.hu videó podcastjában Balogh László az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A szakember hozzátette, hogy az, hogy nem csökkent nullára a tranzakciók száma csak annak köszönhető, hogy Magyarországon 10-ből 9 ember saját tulajdonú ingatlanban lakik és az élethelyzet változások, mint a gyermek születés, válás és öröklések minimálisan de mozgatják a piacot. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

A 420 forintos euroárfolyamon számolt autók nem kellenek senkinek
Még az autókereskedőket is meglepte, hogy a covid idején minden korábbi rekordot megdöntve növekedtek az autóeladások a piacon – mondta Barta Anita autójogász a Napi.hu videó podcastjában. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Minden ötödik általános iskolában érettségivel rendelkező pedagógus tanít
A státusztörvénynek több olyan pontja is van, ami hátrányosan érinti a pedagógusokat és a diákokat egyaránt – közölte Totyik Tamás a Napi.hu videó podcastjában. A Pedagógus Szakszervezet választott elnöke kiemelte, hogy a törvény tervezete többek között elveszi a lehetőséget a tantestülettől, hogy szavazhassanak az éves munkatervükről, ami azt jelentheti a gyakorlatban, hogy a fenntartó törölheti az iskolák szakorientált képzéseit, illetve a kéttannyelvű iskolák esetében is dönthetnek pénzhiányra hivatkozva úgy, hogy a továbbiakban nem támogatják a kétnyelvű oktatást. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

A hazai energiaszükséglet jóval nagyobb részét lehetne előállítani hulladékból
A Greenpeace szerint környezetszennyezőbb lehet a műanyagok újrahasznosítása, mint maguk a műanyagok, így azok összeegyeztethetetlenek a körforgásos gazdasággal – erről jelentetett meg tanulmányt nemrég a környezetvédelmi világszervezet. Bár lehet benne igazság a képlet mégsem ennyire fekete, vagy fehér erről beszélgettünk a Napi legújabb videó podcastjében Bera Péterrel az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatójával. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

A klímaváltozást megállítani olyan, mintha a Föld forgását akarnánk megállítani
Magyarország nagy mértékben függ az importtól és a közeljövőben is csak az országhatárokon kívülről tudja megoldani a növekvő energiaigényeit – közölte dr. Korényi Zoltán a BME egyetemi docense. Dr. Auer Róbert rávilágított, hogy a Magyarország számára a közép és hosszú távú stratégia kidolgozása a kulcskérdés arra fókuszálva, hogy minél hatékonyabban kihasználjuk az ország energiatartalékait és a jelenlegi energiaválságból tanulva a legfontosabb, hogy megfelelően diverzifikálni kell az energia portfóliót – többek között ezekről is beszéltek szakértőink a Napi.hu legújabb videó podcastjében. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Világcsúcs és két aranyérem a magyar csapattól Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén
A kontinens legnevesebb egyetemeit megelőzve az első helyen végzett a Széchenyi István Egyetem elektromos járművet fejlesztő hallgatói csapata, a SZEnergy Team Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén önvezető és városi kisautó kategóriában, az utóbbiban ráadásul saját tavalyi világcsúcsát is megdöntve. A siker apropóján a csapat mentora, Pusztai Zoltán és Krecz Dávid csapatvezető volt a Napi.hu podcastjának vendége. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Az atlétikai világbajnokság egy nemzeti ügy – exkluzív interjú Németh Balázzsal
A világ 76 országából már biztosan elutaznak Budapestre augusztusban azért, hogy lássák az atlétikai világbajnokságot – mondta a rendezvényt szervező cég vezérigazgatója. Németh Balázs arról is beszélt, hogy már a mostani foglalásokból látszik, hogy a rendezvényre érkezők 120 ezer vendégéjszakát töltenek biztosan Magyarországon és az átlagosnál jómódúbbak, így a költéseik további bevételeket hoznak a gazdaság számára. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Soha nem látott fejlesztések jöhetnek az élelmiszeriparban
A kormányzat nyilatkozatai alapján olyan mértékű fejlesztést fognak végrehajtani a következő hétéves ciklusban, amelyre korábban még nem volt példa – többek között erről is beszélt Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke a Napi.hu videó podcastjában. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Elon Musk minden lépésével próbálja menteni a 44 milliárdos befektetését
Elon Musk minden lépésével a Twitterből származó veszteségeket próbálja csökkenteni – közölte Dávid Ádám közösségimédia-szakember a Napi.hu videó podcastjában. A Kiszervezett Marketing Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a Tesla-vezér minden erejével azon van, hogy nyereségessé, de legalább nullszaldóssá tudja tenni a Twittert, amelybe végül kényszerből szállt be. Szerinte a válság hatására a cégek egyértelműen kevesebbet fordítanak marketingre, így csökken az ára a hirdetési felületeknek is. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Az új tulajdonosnak nagyjából 1 milliárd eurót kell beruháznia a Dunaferrbe
A Dunaferr léte kulcskérdés a magyar gazdaság és a hazai GDP szempontjából, ugyanis párhuzamot lehet vonni egy ország teljesítőképessége és vas-és acélgyártási képességei között – közölte a Vas és Acélipari Egyesülés igazgatója a Napi.hu podcastjában. Móger Róbert hozzátette, hogy a Dunaferr jelenleg egy 1,7 millió tonna kapcitású termelő üzem saját kokszolóval, acélgyártó berendezéssel, hengerművekkel, horganyzó sorral és profilgyártósorokkal, amivel a teljes vertikumát ki tudja szolgálni a lemeztermékek tekintetében a felhasználó iparnak. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

10 milliónál is többet keresnek a legnépszerűbb influenszerek
Már a 2010-es évek elején megjelentek az első influenszerek, akik fizetett hirdetéseket tettek ki a közösségi oldalakra csak, akkor még annyira gyerekcipőben járt a közösségimédia-marketingnek ez a területe, hogy szabályozás sem volt rá – hívta fel a figyelmet a Social Guru influenszer és marketing ügynökség vezetője a Napi.hu videó podcastjában. Szabó András ,,Csuti” hangsúlyozta, hogy az elmúlt 10 évben exponenciálisan növekedett az iparág, amiben dolgoznak, és ma már egyetlen márka sem engedheti meg magának, hogy a reklámstratégiájának ne legyen része egy influenszer-kampány, amiben egy, de sok esetben több személy képviseli a céget. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Ahova tavaly még 1,5 milliós fizetéssel találtunk munkaerőt, oda ma már nem lehet ennyiért
Nem csak Magyarországon van munkaerőhiány, hanem olyan országokban is Nyugat-Európában, ahol jelentősen magasabb a munkanélküliségi ráta – többek között erről is beszélt a Napi.hu podcastjában az Enloyd KFT Country Managere. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

A ruházkodásra most kevesebbet költünk az infláció miatt, de okostévére nem
Az e-kereskedelem a Covid idején 4 évnyi fejlődést hajtott végre egyetlen év alatt – mondta az Ecommerce Hungary Egyesület alelnöke a Napi.hu videó podcastjének legújabb adásában. Ormos Zoltán arról is beszélt, hogy az online vásárlások forgalmának csökkenése csak annak tudható be, hogy tavaly ilyenkor még voltak érvényben járványügyi intézkedések, így egy ,, nem normális” piaci helyzet számaival hasonlítjuk a jelenlegi adatokat, de természetesen az inflációs hatás is érezhető. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

A Fed okozhatta az SVB csődjét
Fontos leszögezni, hogy nem lehet összehasonlítani a mai bankrendszert a 2008-as bankrendszerrel és hasonló szintű pénzügyi összeomlástól sem kell tartani – hangsúlyozta Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető kutatója a Napi.hu videó podcastjában. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Épül az új magyarországi filmstúdió: akár harmadával is csökkenhetnek a filmes költségek
Az adózási környezet nem szerencsés, hanem kifejezetten jó, aminek köszönhetően Anglia után a második legtöbb filmes produkciót Európában már hazánkban forgatják – mondta Botond Szabolcs, a Europe Vision Group vezérigazgatója a Napi.hu videó podcastjában. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Előleget kérhetne a taxis, hogy ne fusson el az utas
A taxisokat ért erőszakos cselekményekről, a katáról, a munkaerőhiányról, valamint arról is beszélt a Napi.hu podcastjában Metál Zoltán, hogy „alternatív megoldásokra” van szükség a nemfizető utasok ellen. A taxiszövetség első embere szerint újabb áremelésekre lehet szükség, ha tovább nőnek a költségeik. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aki nem használja a ChatGPT-t és a mesterséges intelligenciát, az behozhatatlanul lemarad
Egy ugrásszerű növekedéshez és egy meghatározó mérföldkőhöz érkezett a mesterséges intelligencia – közölte a Microsoft magyarországi ügyvezető igazgatója. Szabó Péter arról is beszélt a Napi.hu podcastjában, hogy a ChatGPT azzal, hogy a valaha volt leggyorsabban terjedő internetes alkalmazás lett, bizonyítja, hogy mekkora igény van a fejlődő digitális szolgáltatásokra. A cégvezető hangsúlyozta, hogy minden bizonnyal nagy hatással lesz a munkaerőpiacra az AI fejlődése, de szerinte ennek az üteme olyan lesz, amit le tudnak majd követni a szakmák, amelyek átalakulnak a technológia fejlődésének köszönhetően. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Egy balatoni nyaralás ára már elérte az adriai szintet
Elmúlt a filléres repülőjegyek korszaka, és el kell fogadni, hogy drágább lett utazni, ennek ellenére rekord mennyiségű foglalás érkezik az utazási irodákhoz – derül ki a világjáró magazin ügyvezetőjével készült videó podcastünk legújabb részéből. Almásy Gyula arról is beszélt, hogy egy balatoni nyaralás ára mostanra elérte az adriai szintet és nem drágább a horvát tengerparton nyaralni, mint a Balatonnál. A szakértő arról is beszélt, hogy átlagosan 30 százalékkal emelkedtek a külföldi utazások árai. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

A Napi.hu 2023-as Gazdasági Évnyitó elemzése
A 60% alatti államháztartási hiánnyal Magyarország elérné azt amit az elmúlt években a fejlett nyugati országoknak sem sikerült, hogy kikerüljenek az adósság spirálból - mondta az MCC Gazdaságkutató műhelyének vezetője a Napi.hu videó podcastjében. Sebestyén Géza arról is beszélt, hogy az Orbán Viktor által említett történelmi jelentőségű beruházások rövid távon is érzékelhető hatással lesznek a magyar gazdaságra. Sebestyén hozzátette, hogy az infláció mérséklődése már most is tapasztalható és a következő hónapokban még inkább jellemző lehet, így a kormány által várt kamatcsökkentéseket hamarosan meglépheti a Magyar Nemzeti Bank. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Tíz éve adtunk meg egy adatot a neten, az online csalók ma élnek vissza vele
A koronavírus-járvány idején ugrásszerűen megnőtt az e-kereskedelem a világon, így Magyarországon is. A kiberbűnözés mértéke pedig ezzel arányosan növekedett – ahogy a károsultak száma is. A Napi.hu videó podcastjában Simon Edina, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Kibervédelmi Intézetének szóvivője elmondta, hogy most a Netflix és más tartalomszolgáltatókkal kapcsolatos visszaélések mellett megsokszorozódtak az olyan csalási kísérletek is, ahol használt termékeket értékesítő személyeket keresnek meg a vásárlás lehetőségével, de a bűnözők valójában csak a bankkártyaadatokhoz akarnak hozzájutni. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Hamarosan eldől, kik közül kerül ki a második magyar űrhajós
Közel 100 millió dollárt fordít a magyar kormány a költségvetésből a HUNOR űrhajós program megvalósítására, de ennek jelentős részét a magyar gazdaságban költik el – mondta Ferencz Orsolya a Napi.hu videó podcastjában. Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos elárulta, a jövő héten jelentik be, ki az utolsó négy jelölt arra, hogy 2024 végén, vagy 2025 elején második magyarként eljuthasson a világűrbe. A szakember kiemelte, hogy az űrkutatás megkerülhetetlen akár ha a hétköznapok egyszerű folyamatait, vagy a most zajló háborút vesszük figyelembe. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Putyin még hosszú évekig pénzelheti a háborút
Több mint 700 milliárd dollár anyagi kár érte Ukrajnát a háború miatt az elmúlt egy évben és több mint 8 millió ember hagyta el eddig az országot. Nyugati segítség nélkül az ukrán gazdaság azonnal összeomlana és csődbe menne. Oroszország jelenleg az ukrán fél fárasztására és kivéreztetésére játszik. Többek között ezekről is beszélnek elemzőink a Napi.hu videó podcastjában, amelyet a háború egy éves évfordulója alkalmából készítettünk. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Orbán Viktor évértékelő beszédét értékeljük szakértőkkel
Elemeztük az Orbán-beszèdet! Pásztor Szabolcs az Oeconomus vezető kutatója és Németh Dávid, a K&H vezető elemzője a Napi.hu stúdiójában. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

,,Egymilliárd eurót spóroltunk a tranzakciós díjakon az elmúlt évben az ügyfeleinknek”
A Wise fintech vállalat felhasználói egy belső felmérés szerint csak tavaly összesen egymilliárd eurót spóroltak a tranzakciós díjakon. Miben más, mint a hagyományos bankok és mit ért el mára a Wise? – erről Pápai Attila, a WISE észak-amerikai régiójának termékfejlesztési csapatvezetője beszélt a Napi.hu podcast legújabb adásában. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Novák András: Ettől a naptól kezdve nem fognak találni túlélőket
Közel 200 magyar vett részt a Törökországot és Szíriát ért 7,8-as erősségű földrengést követő mentésekben, hogy túlélők után kutassanak. Az elmúlt hét mind szellemileg, mind fizikailag emberfeletti megpróbáltatások elé állította a kutató mentőket. Az ATV utazó riportere Novák András a Baptista Mentőszolgálat csapatával utazott ki a földrengés által leginkább sújtott területekre, hogy testközelből tudósítson a helyszínről. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

100 millió a rezsije egy Aréna koncertnek
A zeneipart is elérte az infláció, és a kata kivezetése sem segítette a helyzetet, így átlagosan 30 százalékkal emelkedtek egy fellépés árai – mondta a Napi.hu podcastjában a Gold Record tulajdonosa és ügyvezetője, Molnár Gábor. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Krisán László: Állami segítség nélkül földbe állna a hitelpiac
Az elmúlt 20 évben sikerült kiépíteni a bizalmat a vállalkozók és a Kavosz Zrt. között a Széchényi Kártya Programnak köszönhetően – közölte Krisán László, a szervezet vezérigazgatója a Napi.hu podcastjában. Szerinte kérdéses, hogy egyes piaci szereplők jogosan emeltek-e árat az inflációra hivatkozva. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Parragh László: Lehetett látni, hogy kicsúszott a jegybank kezéből az irányítás
A jegybank unortodox monetáris politikájával botorság azt hinni, hogy egy Magyarország méretű ország fogja irányítani a nemzetközi piacokat – fogalmazta meg kritikáját a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Napi.hu podcastjában. Parragh László szerint a kata módosítása nem az adózási formát használókkal szemben történt, hanem valójában a piac 85 százalékát védte, és összességében jól sikerült. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

A 2008-as válsághoz hasonló állapotok uralkodnak az ingatlanpiacon
A koronavírus-járványt követően az alacsony banki kamatok hajtották az ingatlanpiacot Csorba Dániel szerint. Az ingatlanszakértő a Napi.hu podcastjában elmondta, hogy tapasztalataik szerint az elmúlt években a tranzakciók több mint 80 százaléka tartalmazott valamilyen hitelkonstrukciót, így egyértelmű volt, hogy a magas kamatok magukkal rántják a keresletet. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Flesch Tamás: Luxussá vált az étterembe járás
Minden nagyon megdrágult, és az étterem ma valahol egy picit luxussá vált, legalábbis az átlagfizetésűek számára mindenképpen – jelentette ki Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a Napi.hu podcastjában. Szerinte a tömeges bezárások, amelyet korábban vártak, talán elkerülhető, ma már ezt nem venné biztosra, de a szálloda- és vendéglátóipart külön kell választani, mert teljesen másképp működnek. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices