PLAY PODCASTS
BETONE ORIGINAL

BETONE ORIGINAL

595 episodes — Page 9 of 12

Az adakozó és haszonleső mentalitás - Spark By Re-Business (16)

“Jobb adni, mint kapni.” Ez a közhely szinte az élet minden területére igaz, de az üzleti életben egy kicsit árnyaltabb a helyzet. Adam Grant szervezetpszichológus mára népszerűvé és egyre ismertebbé váló írása, az adakozó és a haszonleső mentalitást veszi végig. Egy cég dolgozói minden nap döntéseket hoznak, hogy adni vagy elvenni akarnak. Az adakozók úgy segítenek kollégáiknak, hogy nem várnak cserébe semmit. A haszonlesők viszont a feladataikat próbálják másokra tolni úgy, hogy a lehető legtöbb időt és szakmai tudást tartsák meg saját maguk számára. Grant kutatásai azt a furcsa eredményt hozták, hogy pont olyan arányban vannak adakozó dolgozók a legproduktívabbak között, mint a leggyengébben teljesítők körében. És itt jön, ami igazán érdekes. Grant ezt azzal magyarázza, hogy sok adakozó ember nem tudja függetleníteni a segítségnyújtást három tulajdonságtól: a bátortalanságtól, az elérhetőségtől és az empátiától. Ugyanis ezek mind olyan okai a segítségnyújtásnak, amik nem biztos, hogy minden esetben a hatékony adakozás irányába viszik el a döntést. Ha valakit megkérnek valamire és fél nemet mondani, az nem teszi könnyűvé a helyzetét. Ha valaki csak azért segít másnak, mert van ideje az könnyen abba a hibába eshet, hogy azt is vele fogják majd megcsináltatni, ami nem is az ő dolga lenne. Ha valaki pedig túlzottan hajlamos empátiából segíteni, akkor könnyen a haszonlesők áldozatául eshet. Az emberi természet két fő mozgatórugója az önös érdek és a másokkal való törődés gyakran káros egy szervezet működésében, ám ha egy cégvezető mélységében méri fel a dolgozók mentalitását és motivációit, nemcsak sokkal jobb képet fog kapni a munkahelyi folyamatokról, de könnyebben fogja tudni megteremteni a harmóniát az adakozó és a haszonleső kollégák között. Grant kutatásai szerint a hatékony adás üzleti haszonnal is járhat magasabb profit, jobb egyéni teljesítmény, hatékonyabb munkavégzés, fogyasztói elégedettség a jellemző azokra az üzleti szereplőkre, akik számára ez az attitűd magától értetődő, az üzleti kultúrájuk része. Érdemes tehát felmérni, milyen az arány a cégünkben, van-e elegendő hatékony adó a hosszútávú, sikeres építkezéshez. https://www.linkedin.com/in/adammgrant/ https://hrpwr.hu/cikk/adakozo-vagy-haszonleso-te-melyik-tipus-vagy A műsorvezetője Pistyur Veronika. A showrunner Orsós Lajos. A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 26, 20245 min

Ada sok éves küzdelem után győzte le a pánikbetegségét - Egyszer Lent (18)

Ez az epizód Pintér Adrienn, Ada története, akitől még ma is sokszor megkérdezik, hogyan lehet mindig olyan vidám. Mert őt a legtöbbek csak így látják. Kevesen tudják róla, hogy milyen mélypontok és milyen harcok állnak a mosolyai mögött. Szinte a televízió képernyőjén, a szemünk láttára lett kislányból felnőtt nő, feleség, majd elvált, gyermekeit egyedül nevelő anya. Ez az epizód arról szól, hogyan lehet megküzdeni a saját elménkkel, ha az ellenünk lázad. Hogyan csitíthatóak le a kitörő és fel nem dolgozott traumák, és hogyan lehet visszaküldeni a mindennapjainkat megkeserítő szellemet a palackba? Adának sikerült. Elmeséli, hogyan. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Réti Barnabás Szerkesztő, szövegíró: Bodnár Hajni Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 26, 202431 min

Úgy akarok szeretni, ahogy az új apám szeret engem (16) - Pont elég

Erőleves a léleknek - Jack Canfield, Mark Victor Hansen Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 25, 20247 min

Megszüntetné a diákok hülyének nézését: Nényei Pál - Felforgatók

Íróból lett tanár, vagy tanárból lett író? Ebben az epizódban egy olyan vendéggel beszélget Kadarkai Endre, akinél nem húzódik erős határ a kettő között, hiszen Nényei Pál “Irodalom visszavág” című sorozatában új dimenziókat tárt fel az irodalomtörténelem tanításában. Szükségtelennek gondolja a tankönyvek használatát, diákjait pedig magolás helyett valódi gondolkodás irányába próbálja mozdítani. Drámákat ír, Zrínyit kutat, és extrém osztálykirándulásokat szervez. Kadarkai Endre vendége Nényei Pál, a irodalomoktatás felforgatója. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 24, 202436 min

Úgy leintenék egy taxit - Munkaszünet

Bosszantó vagy épp viccces taxis története mindenkinek van. Tapasztó Orsinak és Jocó bácsinak is. De belegondoltunk-e már, hogy mit érez az, aki a munkája miatt ül a volán mögé? Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 23, 202419 min

A dollármilliárdos, aki nem kérkedik, csak cselekszik - Spark By Re-Business (16)

Ivan Chrenkot Szlovákia egyik első dollármilliárdosaként tartják számon, és ennél sokkal többet nem is tudunk róla. Soha nem jelenik meg sehol, nem ad interjúkat, nem mesél a magánéletéről. Azt hihetnénk, esetleg valamit takargatnivalója van, ezért választja a hallgatást, de egyáltalán nem. A cégeire ugyanis a teljes transzparencia jellemző, de a sztorija nem csak ezért érdekes. Chrenko 1990-ben egy hifi rendszereket gyártó cégnél kezdett dolgozni, majd Pozsonyba költözött és egy ingatlanügynökségnél folytatta, ahol két év után tulajdonos lett. Azóta pedig már Közép-európai vállalatként Londonban építenek csúcs irodákat. Ami engem megfogott Chrenko-ban az, hogy üzleti döntései mögött megjelenik a víziója, hogy milyen világban szeretne élni. Ráadásul tudja, hogy a változáshoz idő kell. Azt mondja, érdemes befektetni a jövőbe, pedig szerinte legalább 100 év szükséges ahhoz, hogy igazi változást érjünk el, és ő vállalja is ezt a kihívást. Létrehozta a Life nevű civil szervezetet, ami azért dolgozik, hogy Szlovákia egy versenyképesebb ország legyen. Chrenko szerint az oktatásban értékrendet kell átadni, ami szerint minden ember egyaránt fontos. A diákokat az oktatás során abban kell segíteni, hogy megmaradjon a tudás, vágyuk és a kíváncsiságuk. Szerinte szükséges egyfajta elkötelezettség a közösségeink iránt is, mert ez az egyetlen módja, hogy a világ jobb hely legyen. Ahogy Chrenko gondolkodik, követendő és követhető példa szerintem. Ő az egyik kedvencem. https://en.wikipedia.org/wiki/Ivan_Chrenko A műsorvezetője Pistyur Veronika. A showrunner Orsós Lajos. A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 23, 20244 min

Az északi típusú demokrácia kialakulása - Itt és Akkor

Sokszor halljuk hazánkban, hogy érdemes lenne követni a finn modellt, vagy céként kitűzni a skandináv demokrácia vívmányait. De miről is beszélünk tulajdonképpen. Hogyan alakultak ki az északi országok jóléti államai, és mennyire követhető, ami ott történt? Hogyan tudta majdnem utolérni Finnország nyersanyagokban jóval gazdagabb szomszédait? Ezen kérdésekben Welker Árpád törénész siet a segítségünkre ebben az adásban! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 22, 20241h 3m

Az Olimpiák története II. - Itt és Akkor Podcast.

Folytatódik a beszélgetés dr. Szabó Lajos történésszel, a Magyar Olimpia- és sporttörténeti múezeum nyugalmazott igazgatójával az olimpiákról. Ebben a részben érkeznek a bojkottok, a merényletek és a dopping, és még az is szóba kerül, hogy lehetséges-e úgy olimpiát rendezni, hogy nem megy bele tönkre az adott ország! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 22, 202438 min

B Corp: Ahol a társadalmi érdekek is fontosak, nem csak a profit - Spark By Re-Business (16)

A nyolcvanas években még nem beszélgettünk ember arcú, etikus kapitalizmusról. Ha volt is rá példa, csak radar alatt, távol a mainstreamtől lehetett megtalálni. Az előny akkor több profitot jelentett és csak az számított, hogy a cég gazdaságilag hogyan teljesít. Aztán ez lassan-lassan változni kezdett. A cégvezetőkben az üzleti döntéshozókban is megszületett az igény, hogy a gyakran aránytalan üzleti előnyből visszajuttassanak az embereknek, a szerencséjüket pedig megosszák a kevésbé szerencsésekkel. Mára világszerte 150 iparágból 3790 cég gondolja úgy, hogy minden munkafolyamatot és üzleti döntést megéri a fenntartható felelősség alá rendelni. Ők a B Corp-ok, azaz a B Corporation minősítéssel rendelkező vállalatok. Számukra a tulajdonosi érdekek mellett a társadalmi érdekek is számítanak, ezeket próbálják minél jobban összehangolni. Nem érzik úgy, hogy választaniuk kell és ha a társadalom érdekeit is szem előtt tartják, akkor elesnének a profit lehetőségétől. Szerintük megy a kettő együtt. Hisznek a vállalkozásban, a profitban is a kulcs az átláthatóság, az emberbarát munkahely, a közösségi szerepvállalás és a környezettudatos működés. https://www.bcorporation.net/en-us/ A műsorvezetője Pistyur Veronika. A showrunner Orsós Lajos. A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 22, 20244 min

Tényleg ne veszekedjenek a szülők a gyerek előtt? - Neked Könnyű

Lehet-e jó oldala, ha a gyerek náthás? Vagy ha megy a hasa? Vagy ha egyfolytában sír? Tényleg ne veszekedjenek a szülők a gyerek előtt? Minderre választ kapunk Gyerekes gondolatok című könyvből, ami nem bölcs intelmeket osztogat, inkább együttgondolkodásra hív. Egy-egy problémát több nézőpontból jár körbe röviden és szórakoztatóan. A szerzővel, Herner Dorka pszichológus-coach-csal beszélgetek a gyereknevelésről, vagyis inkább ahogy ő hívja, a gyerekek terelgetéséről. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 21, 202429 min

A néhai Götz Werner filozófiája a feltétel nélküli alapjövedelemről - Spark By Re-Business (16)

Götz Werner szerint a munka az, ha másokért teszünk valamit. Werner neve itthon talán kevésbé ismert, amit létrehozott, annál inkább. Ő a német drogéria hálózat, a dm-drogerie markt, alapítója, Németország egyik leggazdagabb embere és a fenntartható fejlődésben érdekelt GLS Bank vezéreként is láthatjuk. Götz Werner az üzletben komolyat alkotott, de ennél talán még fontosabb számomra a cég vezetői kultúrája és az elméleti munkássága. Egyszer egy interjúban hallottam Wernertől egy rövid történetet. Arról mesélt, hogy egy hosszú munkanap után betért az egyik üzletébe pár perccel zárás előtt, és beszélgetni kezdett egy ott dolgozóval. Megkérdezte tőle, hogy Ön mit is csinál itt, mire a lány csak legyintett, és azt felelte én, én csak részmunkaidős vagyok. Werner megdöbbent. Ez a rövid válasz felnyitotta a szemét. Rájött, hogy a dolgozói nem tudják, mennyire fontos munkát végeznek. Werner szerint az emberek munkához való motivációját meg kell változtatni, hogy ne csak a fizetésért dolgozzanak, hanem azért, mert célt látnak a munkájukban és hasznosnak érzik magukat. Szerinte fontos, hogy az embert ne gátolják napi megélhetési gondok, az egyéni ambíciói a valódi értékteremtés rovására. Elképesztően hangzik mindez, nem? Még talán a vágyaink szintjén se merjük megfogalmazni, pedig ki ne értene egyet azzal, hogy a méltatlan napi robot a legtöbb ember számára nem biztosítja azt az élményt, hogy a munka lehetne öröm és a kiteljesedés terepe is. Ez az alapja Werner a feltétel nélküli alapjövedelemmel kapcsolatos gondolatainak és írásainak. Németországban ő az egyik legfontosabb teoretikusa és szószólója a témának. Könyve is jelent meg erről. Szerinte az alapjövedelem biztosíthatná azt az állapotot, hogy az emberek értelmes munkát végezhessenek, és azt élvezzék is. Werner szerint a jövedelemre az embernek azért van szüksége, hogy éljen, hogy megéljen. A munkára viszont azért, hogy kibontakozzon és fejlődjön. Lehet ezzel persze vitatkozni, de számomra szimpatikus és erősen elgondolkodtató, amit Werner képvisel. Jó érzés arról fantáziálni, mi történhetne akkor, ha az alapvető szükségleteinkről nem nekünk kellene gondoskodnunk? Eltűnne a munkából például a megélhetési stressz és még több lehetőséget szabadítana fel. https://www.dm.hu/vallalat/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/meghalt-gotz-w-werner-professzor-1290186 https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6tz_Werner A műsorvezetője Pistyur Veronika. A showrunner Orsós Lajos. A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 21, 20245 min

Amíg nem vagyok bezárva, addig szabad vagyok - Éljen a Magyar Szabadság

Balogh Levente nemcsak ifjú cselgáncsosként lett az ország egyik legelismertebb embere, később a sportkarriert hátrahagyva, az üzleti életben is igazi sikersztorit kreált, a semmiből felfuttatta és az ország vezető márkájává tette a Szentkirályi ásványvizet. Az üzleti siker nem tette visszahúzódóvá, sőt. Személyes ismertsége a leggazdagabb magyarokról szóló gazdasági magazinoknak és elsősorban a Cápák között című kereskedelmi TV-s produkciónak köszönhetően szintén folyamatosan növekszik. Vagyona lehetővé tenné, hogy soha többé ne dolgozzon, de ez fel sem merül benne. A pénz és a szabadság összefüggéseiről, a szabad vállalkozásról és a társadalmi felelősségről épp úgy beszélgettünk, mint a rendszerváltás sikeréről és a kapitalizmus jelenéről. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 20, 202427 min

Ben Horowitz amikor megszólal, arra odafigyel az üzleti elit - Spark By Re-Business (16)

A vezérigazgatói döntések jobban tesztelték a bátorságát, mint az intelligenciáját Ben Horowitz amikor megszólal, arra odafigyel az üzleti elit, ahogy én is. Olvasom a könyveit és a blogját. Róla azt kell tudni, hogy a 90-es években ő alapította az egyik első felhőszolgáltatást, majd azt 8 év után rengeteg pénzért eladta. Többek között a Facebook, a Pinterest, az Uber, az Instagram, a Skype korai befektetője. Jó érzékkel szállt be. Úgy tartják számon, hogy érti, érzi, mibe érdemes pénzt tenni, de nem csak ebben jó. Ben Horowitz olyan csúcsmenedzser, aki tudja, milyen, amikor az érzelmek nem követik az üzleti logikát, amikor egyszerre kell figyelni az emberekre, a termékre és a profitra is, és egyáltalán nem mindegy, milyen sorrendben. Horowitz azt szokta mondani, hogy vezérigazgatóként a legfontosabb döntések sokkal jobban tesztelték a bátorságát, mint az intelligenciáját. Az egyik kedvenc idézetem tőle ez: Minden alkalommal, amikor meghozod a kemény, helyes döntést, egy kicsit bátrabbá válsz, és minden alkalommal, amikor könnyű, rossz döntést hozol, kissé gyávább leszel. Horowitztól többek között szerintem azt érdemes megtanulni, hogy üzletemberként nem akart gyáva lenni, és ezért sokszor hoz felelős, hosszútávon is kifizetődő döntéseket. https://a16z.com/author/ben-horowitz/ https://www.instagram.com/bhorowitz0/ A műsorvezetője Pistyur Veronika. A showrunner Orsós Lajos. A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 20, 20244 min

A munkahely, ahonnan nem mennek el a dolgozók - Re-Business (16)

Meglehetősen rendhagyó epizód következik most a Re-Business életében, ugyanis egy olyan vezetővel beszélget Pistyur Veronika műsorvezető, akinek az elődje már járt nálunk az első évadban. Akkor a Tutti Élelmiszeripari Kft. alapítójával, Prohászka Ottó tisztelt meg minket. Most pedig a lánya, Prohászka Andrea jött el, aki 2019-ben vette át édesapjától a cég vezetését. Családban maradt tehát a Tutti, és érdekesség, hogy Andrea összes testvére is szintén a vállalatnál dolgozik. 2019 óta a Tutti nagy változáson ment keresztül: B2B kereskedelemből nyitottak a B2C felé, négy webshopot üzemeltetnek, egyre nagyobb szerepet tölt be a cég életében az export és a bevételük is közel a duplája lett. Egy nem könnyű átadási folyamatról, női vezetői szerepről, a csapat fontosságáról lesz szó, és arról is, hogy vajon mást jelent-e a hosszútávban való gondolkodás egy 100%-ban családi kézben lévő cég életében, mint úgy általában. A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika. A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László. A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 19, 202441 min

Mi válthatná fel a profizmust, az agilitást és a gyorsaságot? - Spark By Re-Business (16)

Aaron Hurst azzal foglalkozik, hogy az emberek hogyan érezhetnék jobbnak, hasznosabbnak, elégedettebbnek magukat a munkahelyükön úgy, hogy egy ügyért dolgoznak. Hurst ugyanis a purpose economy, azaz az ügyekre épülő gazdaság egyik legkövetettebb ideológusa. Hisz az önkénteskedésben, amivel szerinte nemcsak előre mozdíthatjuk a világot, de még pénzre is váltható. A 90 es években szilícium völgyi tech cégeken edződött, az önkéntesség elve pedig igazi családi öröksége volt. Nagyapja a NATO és az ENSZ alapításában is részt vett, édesanyja pedig mexikói bevándorló nőknek segített a letelepedéshez szükséges szakmát szerezni. Aaron Hurst az alapítványán, a Taproot Foundation-ön keresztül segít nonprofit szervezeteknek. Az a céljuk, hogy az elkötelezett cégvezetők, szakemberek pro bono tanácsadással segítsék a társadalmi ügyek iránt elkötelezett szervezeteket. Eddig a 2001 es indulása óta 15 milliárd dollár értékű szakértői tanácsadást kötöttek össze, ezzel javítva a civil szervezetek esélyét a túlélésre, a növekedésre és a fenntartható működésre. Hurst előadásaiban és publikációiban azt képviseli, hogyan építsünk az emberi kvalitásainkra egyéni és vállalati szinten is. A sebezhetőség, a fantázia és a tudásmegosztás mind olyan készség, aminek helye lenne a cég kultúrákban, de valamiért aránytalanul átkerült a hangsúly a profizmusra, a maximalizmusra, az agilitásra és a gyorsaságra. Azért dolgozik, hogy ez változzon, és az egyensúlyhoz mindkét készség készlet kelljen. https://taprootfoundation.org/ https://www.linkedin.com/in/aaronhurst/ Kötelezők: A műsorvezetője Pistyur Veronika. A showrunner Orsós Lajos. A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 19, 20244 min

A világ legklasszabb apukája - Pont Elég (12)

Ötvenéves volt, amikor megszülettem, és bár az okát gyerekfejjel nem tudhattam, az egész környéken egyedül én dicsekedhettem azzal, hogy otthon van az apukám. Rettentő szerencsésnek tartottam magam. Apa, hihetetlen, hogy mit meg nem tett értem elemista koromban. Rábeszélte az iskolabusz sofőrjét, hogy a hat saroknyira lévő megálló helyett a házunk előtt vegyen fel. Mire tanítás után hazaértem, mindig elkészítette amerikai szokás szerint könnyű ebédemet, rendszerint mogyoróvajas vagy lekváros kenyeret az évszaknak megfelelő formára vágva. Karácsony előtt például zöld cukorral szórta be és fenyőfa alakúra szabta. Ahogy kezdtem felcseperedni és önállósodni, szabadulni akartam szeretetének ezektől a dedós megnyilvánulásaitól, de ő nem hagyta annyiban. Középiskolás koromban már nem értem haza délre, ezért kezdtem magammal hordani az ebédemet. Apa negyed órával előbb kelt, hogy továbbra is készíthesse. Naponta újabb meglepetéssel szolgált az elemózsiát rejtő zacskóra, vagy hegyi tájképet pingált, ez úgyszólván védjegyévé vált, vagy apa és Angie feliratú szívet. A zacskóban szintén szívvel vagy szeretlek szöveggel ellátott szalvéta lapult. Sokszor valami viccet vagy tréfás találós kérdést is írt rá, például miért nem ma magánynak hívják a papagájt?Mindig kitalált valami mókát, hogy megnevettessen, és tudtomra adja, mennyire szeret. Igyekeztem elrejteni szem elől ebédemet, nehogy valaki elolvashassa a szalvétát, de nem sokáig titkolózhattam. Egyik osztálytársam meglátta, felkapta és körbehordozta az étkezőben. Égett az arcom zavaromban. Legnagyobb meglepetésemre barátaim másnap alig várták az újabb szalvétát. Viselkedésükből kitűnt, mennyire szeretnék, ha valaki nekik is így mutatná ki a szeretetét. Nagyon büszke lettem, hogy ilyen az apám. További középiskolás éveimben nem dobtam el a szalvétákat, nagy részüket máig megőriztem. És még nincs vége. Amikor főiskolára mentem, én repültem ki utolsónak a fészekből. Azt hittem, vége szakad az üzeneteknek, de nem. Barátaim és a magam örömére folytatódott a kedvességsorozat. Tanulás után délutánonként hiányzott apám, ezért gyakran felhívtam. A telefonszámlám az egekig ért. Nem számított, miről beszélgettünk. Egyszerűen hallani akartam a hangját. Első évben kialakítottunk egy szertartást, amit később is megtartottunk. Köszönés után apám mindig így szólt Angie Igen, apa szeretlek én is téged. Szinte minden pénteken levelet kaptam tőle. A diákszálló portáján mindig tudták, kitől jött a levél feladó gyanánt ennyi állt a borítékon: Behemót. Sokszor színessel címezte meg a borítékot, és a levélhez pedig rajzokat mellékelt kutyánk és macskánk képét, vagy őt magát és anyut. Pálcikaemberként. Felhasználta a jól ismert hegyi tájképet és a szívbe írt apa plusz Angie-t is. A postát mindig ebéd előtt hozták, így magammal vittem a soros levelet a menzára. Rájöttem, hogy hiába rejtegetném, mivel szobatársammal egy középiskolába jártam, így tudott a híres szalvétákról. Hamarosan megszokottá vált, hogy péntekenként felolvasom a legfrissebb levelet, aztán körbeadom a rajzot meg a borítékot. Akkoriban derült ki, hogy az apám rákos. Amikor egy egy pénteken elmaradt a levél, tudtam, hogy beteg, azért nem tudott írni. Egyébként hajnali négykor kelt, és a csöndet kihasználva írt. Az esetleges elmaradást egy két nap múlva mindig bepótolta. Sohasem maradt adós a heti levéllel. Barátaim úgy beszéltek róla, a világ legklasszabb apukája. Egyszer hivatalosan is kitüntették ezzel a címmel. Valamennyien alá is írták az ezt tanúsító értesítést. Azt hiszem, mindannyian megtanultuk tőle, milyen az igazi atyai szeretet. Cseppet sem lepődnék meg azon, ha némelyik barátom az övéhez hasonló szalvétákat küldözget gyermekeinek... Erőleves a léleknek - Jack Canfield, Mark Victor Hansen Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 18, 20247 min

A nők hangját kell meghallani: Geréb Ágnes - Felforgatók

Hisz, abban hogy a születés egy szent pillanat, ezért a háborítatlansága mindennél fontosabb. Geréb Ágnes nevéhez fűződik az apás szülés és az otthonszülés is. 22 év alatt - részben törvényi háttér nélkül - 3500 otthonszülést kísért. A 3500 újszülöttből három baba oxigénhiányos károsodást szenvedett, egy pedig vállelakadásban meghalt. Ezek miatt a bíróság elítélte, börtönbe, majd szigorú házi őrizetbe került. Hogyan vettek részt a férfiak az első apás szüléseken? Hogyan gondol a házi őrizetre? Milyennek látja saját magát? Mit gondol utólag azokról az esetekről, amik miatt elítélték? Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 17, 202441 min

Ezt én is tudnám csinálni! - Munkaszünet

Végiggondoljuk, hogy valósak-e azok a kritikák a focistákkal, fotósokkal, előadókkal szemben, hogy az nem munka, ahhoz bárki ért. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 16, 202422 min

Van megoldás a világban kialakult egyenlőtlenségek kezelésére - Spark By Re-Business

Marc Benioff 1999-ben kibérelt egy kis lakást San Franciscoban, felvett pár embert és azt mondta nekik: “Olyan céget fogunk építeni, amiben minden egyes nap jól érezzük magunkat.” Felépítették a Salesforce nevű céget, ami ma a Fortune magazin listáján top 10-ben van és rendszeresen bekerül a világ 100 legjobb munkahelye listára is. Benioffban nem csak az a különleges, hogy volt egy jó ötlete és meg is tudta valósítani, hanem az is hogy volt egy víziója arról, hogyan érdemes céget építeni. Már az alapításkor megfogalmazta azt a 4 dolgot, amit fontosnak tart. Ilyen volt a bizalom, a felhasználók elégedettsége, az innováció, és a jótékonyság fontossága. Mindezt 1999-ben, amikor fenntartható, tudatos kapitalizmusról még elvétve beszéltek. Kitalálta az 1-1-1 modellt, ennek az a lényege hogy cége, a Salesforces minden évben a saját tőkéjének 1%-át, az idejének 1%-t és a profit 1%-át jó célokra költi. Mára már több száz cég csatlakozott a kezdeményezéshez. Szerintem ha feltesszük magunknak a kérdést, hogy boldogít-e a pénz akkor lehet a válasz igen, csak kérdés hogy mire fordítjuk. Benioff 2019-ben a New York Timesban publikálta híres az új kapitalizmusról szóló kiáltványát, amiben arra buzdítja a világ üzleti vezetőit, hogy helyezzék a profit elé az értelmet, mert ez az egyetlen módja annak, hogy a világban kialakult elképesztő egyenlőtlenségekkel kezdeni lehessen valamit. Benioff ezért az elszántságáért és megállíthatatlan világjobbító aktivitásáért is az egyik olyan vezető, akire mindig figyelek. https://www.salesforce.com/company/marc-benioff-bio/ A műsorvezetője Pistyur Veronika. A showrunner Orsós Lajos. A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 16, 20244 min

Mit iszik és mit ivott a magyar? - Itt és Akkor

Ezúttal Katona Csaba, a podcast segédszerkesztője kalauzol el minket az alkoholfogyasztási kultúránk történetének elmúlt 250-300 évébe. Természetesen nem futunk el az alkoholizmus kérdése elől sem, és emellett kiderül végre, hogy most akkor sörös vagy boros nemzet vagyunk, illetve, hogy miért van pechünk és hogyan kerül a csizma az asztalra! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 15, 20241h 6m

Az Olimpiák története I. - Itt és Akkor Podcast.

Az olimpiák gigantikus sportünneppé váltak és a legtöbb sportágban a csúcsok csúcsát jelentik. De hogyan indult újra útjára az olimpiai mozgalom? Mit vitt tovább az ókori rendezvényekből? Hány olimpia maradt el, és mikor fejlődött a mai, grandiózus eseménnyé? Mik az elmúlt 130 év legfontosabb és legérdekesebb sztorijai? Ezen kérdésekre és még sokkal többre is választ kapunk dr. Szabó Lajos történésztől, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum nyugalmazott igazgatójától! Együttműködés: www.batonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 15, 202440 min

Aki nemet mondott az évi négyszázezer dolláros fizetésre - Spark By Re-Business (16)

Lehet-e jelentős befolyása a világ megváltoztatásában a civil szervezeteknek? Még az igazán szkeptikusokat is meggyőzheti Dan Pallotta támadhatatlan érvelése! Szerinte ugyanis teljesen rossz az, ahogyan a jótékonykodásról gondolkodunk. Azt állítja, itt az ideje, hogy a forprofit és a nonprofit szféra ugyanazon szabálykönyv alapján működjön. Hogy eltöröljük azt a félreértést, hogy aki másoknak segít, annak “nem illik” például ebből jól megélnie és inkább a cipője mellett kellene járnia. Pallotta szerint téves az az elképzelés, hogy a non-profitokat az alapján ítéljük meg, hogy mennyire keveset költöttek, és nem az alapján, hogy mit értek el. Pallotta a Harvardon szerzett cum laude diplomája után nemet mondott az évi négyszázezer dolláros fizetéssel kecsegtető vállalatoknak. Biciklire ült és 39 társával 4256 kilométert tekert Amerikán keresztül. Ezzel 80 ezer dollárt gyűjtött a mélyszegénységben élőknek. 9 év alatt az általa szervezett akciókon csaknem kétszázezer ember vett részt, akik 581 millió dollárt gyűjtöttek a mellrák és az AIDS elleni küzdelemhez. Gyakran provokatív felszólalásaiban arra kéri az embereket, hogy a civileket a céljaikért és a teljesítmenyeikért jutalmazzák, és ne alkalmazzunk kettős mércét velük szemben. Az üzleti szférából lényegesen megengedőbbek és elnézőbbek vagyunk, mint a civilekkel. Ahogy erről gondolkodik és érvel, alapvetően határozta meg a gondolataimat azzal kapcsolatban, mi mindent értünk félre a civilekkel kapcsolatban. Megerősítette bennem azt is, hogy minél több eszközzel bizonyítsam, hogy a civilek is képesek üzleti értéket teremteni, miközben egy jó ügyet szolgálnak, és persze fordítva is. https://www.danpallotta.com/#home-header A műsorvezetője Pistyur Veronika. A showrunner Orsós Lajos. A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 15, 20244 min

Miért követem el ugyanazokat a hibákat, amiket a szüleim is elkövettek? - Neked Könnyű

Szüleink viselkedése, mintája jelentős hatással van arra, hogy mi magunk milyen társak, szülők leszünk. Van-e esélyünk megváltoztatni a tudattalanul beépült, akár generációkon keresztül örökített szülői mintáinkat, vagy az eredmény minden tudatos erőfeszítésünk dacára ugyanaz lesz, csak pepitában? Ebben az epizódban L. Stipkovits Erika szakpszichológus Szeretettel sebezve című könyve kapcsán beszélgetünk arról, hogy mit tehetünk szülőként, hogy ne adjuk át a szüleinktől kapott mintákat. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 14, 202435 min

A Netfilxnél az a szabály, hogy nincsenek szabályok - Spark By Re-Business (16)

Egy nagyvállalati kultúra szabályokat jelent, rengeteg szabályt azért, hogy mindenki tudja, mi a dolga. Mégis van egy nagyon ismert és sikeres cég, ami éppen azzal ért el óriási sikert, mert ott egyáltalán nincsenek szabályok. A Netflix szabálya az, hogy nincs szabály. Az alapító Reed Hastings szerint a recept egyszerű: vedd magad körül minél több tehetséggel, légy transzparens és őszinte, majd ha megvan a jó csapat és a bizalom, iktasd ki a felesleges ellenőrzési folyamatokat és a demotiváló bizalmatlanságokat szülő előírásokat. A cégnél például nem tartják számon a szabadnapokat, és az alkalmazottak külön jóváhagyás nélkül, ésszerűen költhetnek. A Netflix szerint így a dolgozók felelősségteljesebbek lesznek, persze ehhez szerintem is végtelen bizalom kell, és ez tényleg nem könnyű. A szabadság és a felelősség példájaként hivatkoznak a Netflix vállalati kultúrájára, tananyagként oktatják a szervezeti kultúrájukat üzleti iskolákban. A Netflix alapelvei között az átláthatóság az egyik kulcsérték. Utópisztikusnak tűnhet a működésük, de az üzleti eredményeik azt bizonyítják, hogy ez az unortodox szervezeti kultúra működik. Szerencsére már itthon is egyre több vezető tudja, hogy az átlátható vállalati működés követendő érték, ami még a cég imidzsének is elég jót tesz. A recept nem titkos, érdemes Hastings praktikáiból és tapasztalataiból tanulni és létrehozni a saját cégkultúra mixünket. https://ir.netflix.net/governance/Leadership-and-directors/person-details/default.aspx?ItemId=647a7890-0da4-4adf-9e69-d34483629bb8 A műsorvezetője Pistyur Veronika. A showrunner Orsós Lajos. A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 14, 20244 min

Létezik egyáltalán szabad akaratunk, vannak-e saját döntéseink? - Éljen a Magyar Szabadság!

Tilesch György a pécsi tudományegyetemen végzett jogászként, mégis a technológiai szektorban csinált karriert. 12 éve költözött ki családjával Amerikába a Szilícium völgybe, ahol komolyabban foglalkozni kezdett a mesterséges intelligenciával. Mesterség és Intelligencia címmel könyve is jelent meg a témában. Ebben az epizódban arról lesz szó, hogy a technológia beláthatatlan gyorsaságú fejlődése, hogyan befolyásolja a mindennapjainkat, és hogyan teszi idézőjelbe a szabadságunkat. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 13, 202431 min

A háztartásvezetés is lehet üzleti érdek - Spark By Re-Business (16)

Monica Lindstedt a legnagyobb svéd médiavállalat vezérigazgatója volt, négy gyerekkel, férjjel és egy háztartással. Sokakkal ellentétben Monica Lindstedt be merte ismerni, hogy neki ez, akkor és ott, nem megy. Segítségre volt szüksége – de nem csak neki. Rájött, hogy rengeteg sorstársa küzd hasonló problémákkal. Teendőik és határidőik között lavíroznak - ugye ismerős -, hogy közben összetartsanak egy családot. Lindstedt végül arra jutott, hogy önmagának kell megoldania ezt a problémát. Tudta, hogy van segítség. Kérheti takarító munkáját például a háztartásban, de amikor keresni kezdett, hogyan tudná legálisan foglalkoztatni az embereket a saját háztartásában, újabb problémát fedezett fel. Azt is észrevette, hogy annak a rengeteg embernek, akik mások életét teszik könnyebbé nem védi senki az érdekeit. Nincsenek megfelelő munkahelyi juttatásaik, nem fontosak senkinek. Olyan céget és egyben társadalmi mozgalmat akart építeni, ami ezeknek az embereknek teremt esélyt és élhető feltételeket. Elképesztő üzleti érzékkel a mozgalom mellett sikeres üzleti vállalkozássá építette a Hemfrid takarítószolgálatot, és lobbizott a szabályzási oldalon is a megfelelő ellátásért. Ugyan kezdetben maga sem sejtette, de vállalkozásával egy máig tartó vita középpontjába került, és a frontvonalban foglalt állást a nemek közti egyenlőség kérdésében. Lindstedt szerint a háztartás még ma is nagyobb mértékben a nők felelőssége, mint a férfiaké, és senki sem bírja sokáig a kettős terhet. Az ő példája mindig arra emlékeztet, hogy a társadalmi érdekért való cselekvés közben is lehet jó üzleteket építeni. Mára hat unokával, három kutyával, két macskával és legalább húsz lóval bővült a család. Számomra Lindstedt történetének tanulsága az, hogy ha segítséget kérünk, az cseppet sem gyengeség, hanem olykor a legjobb stratégia. Sőt ahogyan az ő esetében még egy sikeres cég alapja is lehet. https://www.hemfrid.se/om-oss/monica-lindstedt-grundare-av-hemfrid A műsorvezetője Pistyur Veronika. A showrunner Orsós Lajos A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer Hampuch Richárd. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 13, 20244 min

Langár Bence: Az üzlet mögött emberek állnak. Ezért beléjük fektetek - Re-Business (16)

Hat tanulással töltött külföldi év után bár kézenfekvőnek tűnhetett volna, hogy a nemzetközi üzleti életben teljesedik ki, úgy döntött haza költözik. Langár Bence ma már a TLF Capital hazai alapítású family office, azaz a családja vagyonkezelő cégének első embere. Korábban édesapja invitálására a Frei Café felsővezetőjeként is dolgozott, míg nem angyalbefektetőként el nem kezdett nyitni a startupok felé. Jelenleg 23 cég tartozik a holding alá, amely úgy növekszik, hogy közben az időtállóságra, az érvényességre épít. Langár Bencével beszélgetünk. A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika. A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László. A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 12, 202440 min

100 pontos terv a világ megváltoztatására - Spark By Re-Business (16)

Céget alapítani önmagában sem könnyű feladat, de egész más, ha olyan piacra törekszünk, ahol a versenytársaink a legnagyobbak. A Microsoft vagy az Adobe. Melanie Perkins, a Canva ausztrál alapítója nem így állt hozzá. Ő úgy érezte, tud más megoldást, tud olyat, amit az emberek szeretni fognak. Annyira sokan megszerették a csapata által fejlesztett szoftvert, hogy Perkins pár év alatt Ausztrália harmadik leggazdagabb nője lett. Vőlegényével, Cliff Obrekkal közösen 2013-ban huszonévesen megalapították a Canvát, amit havonta 15 millióan használnak a világ 190 országában. Az alapítók egyetlen víziót tartanak ma is a szemük előtt. Az, hogy szó szerint minden egyes ember a világon kreatívan és dizájnosan valósíthassa meg az ötletét. Igaz, ha a sikerről beszél, mindig azt emeli ki, hogy terméke 25 ezer civil szervezetnek segít figyelemfelkeltően szólni a támogatókhoz, teljesen ingyen. A tech szektorban azzal is úttörőnek számít, hogy egy olyan HR politikát vezetett be, ami a felvételi folyamat során kiküszöböli a nemek közötti egyenlőtlenséget, így szemben az iparág 28 százalékos arányával, a Canvánál tech cégként a munkavállalók 41 százaléka nő. Nem mindennapi történet Perkinsé, s nemcsak azért, mert 30 éves korára 3,2 milliárdos üzletet épített fel, hanem például családja azon szokott viccelődni, hogy egy 100 pontos terve van arra, hogyan lehetne megváltoztatni a világot. Elítéli például a materializmust, azaz az anyagi és a kézzelfogható dolgok felhalmozását. Így bár vőlegényével megtehették volna, hogy dollár ezreket költenek egy különleges gyémántra, az eljegyzési gyűrűjük gyanánt. Mindössze 30 dollárt költöttek erre, azaz 10 ezer forintot. Perkins egyébként annyira tudatos és felelős vállalkozó, hogy fiatal kora ellenére már most elhatározta, hogy vagyona jelentős részét jótékonysági célokra fogja fordítani. Kívánhatnék-e mást, mint sok bőr Perkinshez hasonló vezetőt a világnak? https://www.linkedin.com/in/melanieperkins/?originalSubdomain=au A műsorvezetője Pistyur Veronika. A showrunner Orsós Lajos A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer Hampuch Richárd. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 12, 20244 min

A szív ereje (18) - Pont elég

Ülök a rozoga előadótermi széken, vállamon a videokamerával, és könnyek szöknek a szemembe. A 6 éves kislányom áll a pódiumon. Nyugodtan, magabiztosan, összeszedetten és tiszta szívből énekel. Idegesen fészkelődöm, megrohannak az érzések. Próbálom visszatartani a sírást.”Szerte a világon. Szívek dobognak. Figyelj, jól hallod e hangjukat?” Szól kislányom dala. Kerek kis arcát a fény felé emeli. Drága és jól ismert vonásai nem is hasonlítanak az én szikár vonásaimra. A szeme is annyira más, mint az enyém. Fenntartás nélküli bizalommal tekint a közönségre. Tudja, hogy szeretik.”Lenn a völgyben, kinn a réten, szerte a világon ugyanaz a hangjuk” folytatja. Szülőanyjának arca néz rám a színpadról. Egy fiatal asszony tekintete, mely egykor találkozott az enyémmel. Most a publikumot fürkészi. Kislányom a szülőanyjától örökölte vonásait, kissé ferde metszésű szemét és rózsás telt pofiját, amit vég nélkül tudnék puszilgatni.”Fekete és fehér, sárga vagy vörös? A szíve mindnek egy ütemre ver. Igen, egy ütemre ver.” Fejezi be a dalt. A közönség tombol, én is dörgő tapsvihar tölti be a termet. Egy emberként pattanunk fel és tudatjuk Melanieval, mennyire tetszett a produkciója. Mosolyog. Megértette. Elsírom magam. Micsoda áldás anyának lenni! Annyi, de annyi örömöt ad, hogy szinte fáj bele az ember szíve. A szív, amely jelzi az utat, amikor nem tudjuk, merre tovább. A szív, amely egyesíti az idegeneket egy közös cél érdekében. Ez az a szív, amelyet Melanie szülőanyja mutatott nekem bent, az anyaméh biztonságos rejtekében. Melanie hallotta szülőanyja szívének dobogását. Ez a szív egy tizenhat éves lányé volt, akit a feltétlen szeretet vállalása tett felnőtt nővé, aki megértette, hogy olyat adhat gyermekének, amit senki más. Az övénél jobb életet. Melanie szíve ott dobog az enyém közelében, ahogy magamhoz szorítom és dícsérem a szereplését. Izeg mozog a karomban, aztán felnéz rám. Miért sírsz, anyu? Azért felelem, mert boldog vagyok, és nagyon szépen szerepeltél, méghozzá teljesen egyedül. Érzem, hogy már nem csak a karommal tartom őt, hanem a szeretetemmel, a magaméval és azé a gyönyörű, bátor nőjével, aki előbb elhatározta, hogy világra hozza a lányomat, majd úgy döntött, hogy nekem adja őt. Mindkettőnk szeretetét képviselem. A szülőanyáét, akinek volt ereje lemondani, és azét a másik nőét, akinek üres karja megtelt szeretettel. Mert mind ugyanabban a szívdobbanásban osztozunk. Erőleves a léleknek - Jack Canfield, Mark Victor Hansen Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 11, 20245 min

A siker egyik fokmérője, hogy mennyien utálnak: Csermely Ákos - Felforgatók

Lázadó típus, aki világéletében rettegett az unalomtól. Már gyerekkorában gyakran tanúsított ellenállást: óvodás korában felgyújtotta a kantáros rövidnadrágját, mert nem tetszett neki, hogy azt kell felvenni. Azt mondja, beszürkül az, aki beáll a sorba. Ma munkaalkoholistának tartja magát, rajong a családjáért, de nem lenne saját maga főnöke. Van a kertjében egy diófa, ahova éjjel háromkor leül gondolkodni, jegyzetelni a sárga papírjaira, ha éppen nehéz a dolog. Időnként indulatos, határozott céljai vannak és nehezen tudják letéríteni az odavezető útról. Bár biciklizik, sétáltatja a kutyáját és zongorázik is néha, nem tudja elképzelni, hogy valaha is megálljon. Egy 2010-es konfliktusba majdnem belebukott, de ő és a konferenciái sosem váltak szét. sőt csak erősödött köztük a kötelék. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 10, 202436 min

Ha a szomszédom vagy, ne buherálj! - Munkaszünet

Megpróbáljuk megfejteni, miért nem lehet szerelőt találni. Vagy ha igen, miért olyan drága. De szó lesz még Jocó melyik szomszéd-típustól fél leginkább. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 9, 202421 min

Mit ettünk a török hódoltság korában (16-17. század) - Itt és Akkor Podcast

A nagysikerű 'mit eszik és mit evett a magyar' témakör után most egy kicsit specifikusabb kérdést járunk körbe: pontosan milyen is volt a magyar konyha, mielőtt a reformkor kitalálta, hogy akkor onnantól mit is hívunk magyaros ételeknek? Mit tartottak egészségesnek és mit kevésbé? Mit vettünk át a törököktől és ők átvettek-e bármit tőlunk? Banai Zsófia és Berta András, a témát jó ideje kutató mávelődéstörténész-duó mindent megválaszol! Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 9, 202449 min

A magyar konyha története - Itt és Akkor

Paksa Rudolf gasztrotörténesz ebben az adásban garantáltan több meghökkentő információt csepegtet el, mint azt valaha is el tudnánk képzelni a magyar konyha történelméről. Hogyan ettek marhát a honfoglalók? Ettünk-e csigát? Honnan a nagy halászléverseny? Milyen régi a töltöttkáposzta? Milyen volt a sztyeppei barbecue? Ehhez csak jó étvágyat és sokkoló érdekességekben gazdag időtöltést kívánhatunk! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 8, 20241h 7m

Van olyan, hogy jó válás? - Neked Könnyű

A Ketten háromfelé című könyv azt mutatja meg, hogy miére érdemes figyelni egy válás során. Ráadásul egy konkrét integratív terápián keresztül mutatja be, mi játszódik le egy kiskamasz lelkében, ha a szülei válnak. A szerzővel, Deliága Éva gyerekpszichológussal beszélgetek tapasztalatairól. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 7, 202431 min

Aki szabadságot keres, az jó dolgot keres: Dr. Török Csaba - Éljen a magyar szabadság!

Dr. Török Csaba katolikus pap, az esztergomi székesegyház vezető plébánosa, teológus, egyetemi tanár. A sok titulus mögött azonban elsősorban és leginkább haladó szellemiségű, mai gondolkodó. Olyan ember, akiben a hagyományok tisztelete és az önmagunk meghaladására való igény egyszerre van jelen. Ebben az epizódban leginkább arról lesz szó, hogy egy ilyen szabad szellem, mint ő hogyan tud a látszólag szigorú kereteket támasztó katolikus egyház tagjaként, szabadon élni? És hogy mit jelent számunkra a biblikus szabadság? Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 6, 202434 min

Gabit UFO-nak nézték, pedig csak másképp gondolkodik - Re-Business (16)

Bódi Gabriellát 17 évesen még UFO-nak nézték, amiért és ahogyan az üzletről gondolkodott. Mára már, ha UFO nem is, de mindenképp egy különleges egyedi színfoltja a magyar üzleti életnek. Az EUREKA Consulting & Games társalapítója nem csak kiáll ügyek mellett, de ezeket be is építi folyamatosan fejlődő cégébe. De vajon miért költözik Berlinbe valaki, akinek egy sikeres, jól futó vállalkozása van itthon? Ezt is elmondja. meg azt is, hogy miért kizárólag olyan projektekbe kezd, amelyekben az inkluzivitás és az elfogadás van fókuszban. A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika. A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László. A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 5, 202434 min

Ha emlékezni akartok rám (18) - Pont elég

Eljön majd a nap, amikor testem gondosan a kórház matracra simított fehér lepedőn fekszik, lábadozók és haldoklók között. Az orvos megállapítja majd, hogy agyam megszűnt működni és ezzel életem minden szempontból véget ért. Ha ez bekövetkezik, ne próbáljatok mesterséges életet erőltetni belém! S ne mondjátok, hogy ez a halálos ágyam! Hívjátok az élet ágyának, engedjétek elvinni testem, hogy mások teljesebb életet élhessenek. Adjátok szemem világát egy férfinak, aki soha nem látott csecsemőarcot, sem szerelmet egy asszony szemében. Adjátok szívemet annak, aki saját szívétől nem kapott mást, csak végtelen fájdalmakkal terhes napokat. Adjátok véremet a tizenévesnek, akit autója roncsai alól húztak ki, hogy egyszer megláthassa játszadozó unokáit. Adjátok vesémet annak, aki hétről hétre gépekhez láncolva tengődik. Vegyétek csontjaimat, izmaimat, inaimat, minden idegszálamat, és próbáljatok lábra állítani egy gyermeket, aki nem tud járni. Fürkésszétek ki agyam minden zugát. Vegyétek ki sejtjeimet, ha kell és tenyésszétek, hogy egyszerre felkiálthasson a néma fiú, és meghallja az ablakon doboló esőt a siket lány. A maradékot égessétek el és szórjátok hamvaimat a szélbe, hogy a virágok jobban nőhessenek. Ha mindenáron el akartok temetni valamit, rejtsétek földbe hibáimat, gyengeségeimet és embertársaimmal szembeni előítéleteimet. Adjátok vétkeimet az ördögnek, lelkemet Istennek. Ha netán emlékezni akartok rám, tegyétek azt egy jó szóval, vagy cselekedettel egy rászoruló kedvéért. Ha megteszitek mindazt, amit kértem, örökké fogok élni. Erőleves a léleknek - Jack Canfield, Mark Victor Hansen Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 4, 20244 min

Még a károgók is inspirálják: Tomán Szabina - Felforgatók

Tatabányán született, sokáig üzletvezetőként képzelte el magát, a kereskedelmi pálya vonzotta, majd szinte egyik napról a másikra Bon Jovi mellett találta magát. A legnívósabb nemzetközi kifutók és fotózások arca lett pillanatok alatt, pedig az iskolában sokan és sokáig illették csípős kritikával külsejét. Első várandóssága alatt harminc kiló szaladt fel rá, s miközben a világ legjobb édesanyja akart lenni fontos munkáktól esett el, és jó néhány barátját is elvesztette. Mégis tudott szépíteni, nem is akárhogyan. Ma már egy egymilliárd forintos bevételű vállalkozás, a Tomán Diet tulajdonosa. A Felforgatók vendége ezúttal: Tomán Szabina modell, édesanya, sikeres üzletasszony. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 3, 202438 min

Kamumeló-e az influencerkedés? - Munkaszünet

Megihletett minket a kamumunkás epizód, stúdión kívül az influencerekről kezdődött el a vita. De vajon mit csinál egy influencer? Munka-e a posztolás és pózolás? És jogosan haragszunk-e arra, aki pénzt keres az Instán? Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 2, 202421 min

Milyen volt a Vadnyugat? - Itt és Akkor

Ebben a részben megnézzük, mi igaz a vadnyugati hősök, hírhedt rablók, aranykeresők és rajtaütő indiánok legendáiból. A podcast vendége a Rubicon Intézet főigazgatója, Hahner Péter, aki könyvet is írt a témában! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Aug 1, 202451 min

Már egy kedves puszi is végzetes lehet - Kiss Anikó története (18) - Egyszer Lent

Kiss Anikó története egy olyan anyáé, aki egyik pillanatról a másikra szembesült azzal, hogy kisfia súlyos allergiában szenved, ami bármikor végzetes kimenetelű lehet. Évekig tartott, míg ő és a család eljutott oda, hogy valódi, hétköznapi életet tudjanak élni, még akkor is, ha ez az élet már soha nem lesz olyan, mint a diagnózis előtt. Most pedig azért dolgozik, hogy segítő kezet nyújtson a hasonló helyzetben lévő családoknak, akik nem csak a betegséggel, de a tudatlansággal és egy lassan javuló rendszerrel szemben próbálnak túlélni, mert azt szeretné, hogy senki ne élje át azt többet, amit ők. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Kerekes Vica Szerkesztő, szövegíró: Bodnár Hajni Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Jul 31, 202436 min

Nekem mindig nagy volt a pofám - Miklósi László

Egy társadalom szabadságát jól le lehet mérni azon, hogyan áll az oktatáshoz, ha pedig az oktatás szabadságáról beszélünk, akkor nyilván a történelemtanítással kell kezdenünk. Ez a legérzékenyebb tantárgy, amit politikai rendszerek időről-időre át akarnak írni. A szénatom szerkezete kevésbé érdekes a mindenkori hatalom szempontjából. Miklósi László közel negyven éve tanít történelmet általános iskolásoknak. Pályáját 1985-ben kezdte. Ekkor még a politika írta elő, hogy mit kell mondani bizonyos történelmi eseményekről, a tanárok és az oktatás szabadsága egyáltalán nem volt magától értetődő, és leginkább az egyes emberek bátorságán múlt, hogy mennyire merték a diákoknak azt tanítani, ami valójában történt. A tanítás szabadságát azóta sokféleképpen próbálták meg korlátozni. Jelenleg a tankönyvválasztás szabadsága, a tanterv kötöttségei és általában a pedagógus-szakma nehézségei miatt szűkül a mozgástér, de Miklósi László kitart az ideái mellett! Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Jul 30, 202431 min

Túlképzett volt, igazgatónak sem akarták felvenni - Re-Business (16)

Kovács Levente 2011 óta a Magyar Bankszövetség főtitkára, de emellett rengeteg más titulussal is büszkélkedhet. A gazdasági élet egyik kiemelkedő szereplője, rendszeresen fordítja vagyonának jelentős részét jótékony célokra. A református szülőktől hozott világnézetet, hogy adni jó, nem csak magának tartja meg, hanem igyekszik a lehető legtöbb embernek átadni a környezetében. A beszélgetésből az is ki fog derülni, miért éppen ő kapta 2023-ban az Év Filnatrópja díjat Elkötelezett polgár kategóriában. A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika. A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László. A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Jul 29, 202434 min

Hatalmas orvos az idő: Petőfi Sándor - Pont Elég (12)

Hatalmas orvos az idő; előbb-utóbb Minden sebet befog. Bármennyit szenvedek: ez orvos által majd Én is meggyógyulok. A bú, mely most sötét felhők villámtüze, Lesz nyájas hold sugára, Mely tündökölni száll szelíd emlékezetem Morajtalan tavára. És fon talán a sors nem fáradó keze Egy rózsás kötelet, Mely összefűzi majd az életvágyat és Fölépült szívemet. Ekkor, gondolható, a könnyek és a szók Mi keserűk lehetnek, Melyekkel a tört szív örökre búcsut mond Remény- vagy élvezetnek. Azért szeretném most, midőn hűlt kebelem Vágy-, s kívánságtalan, Azért szeretném most, ha elmennék oda, Ahol Etelke van. Öleld fel, oh halál, kifáradt éltemet, És tedd a temetőbe, Mint keblén elszunyadt magzatját a szülő Letészi bölcsejébe. És hogyha meghalok, ohajtásom csak egy, Barátim, tőletek: Hogy engem a mellé a kedves kisleány Mellé temessetek. Mik voltak álmaink, majd minden éjfelen Elmondjuk ott egymásnak, S egyszerre indulunk, ha ébresztő szava Zeng a föltámadásnak. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Jul 28, 20244 min

A tudományt tiszteli, a tévhitekkel leszámolna: Dr. Novák Hunor - Felforgatók

Dr. Novák Hunor gyerekorvost százezrek követik, de nemcsak a közösségi kommunikációban emelkedik ki szakmai köreiből, hanem a meghaladott protokollokkal szembeni csillapíthatatlan ellenállásával is. Nézetei rendre felkavarják az orvosi világ tekintélyelvű állóvizét, de ő nem törődik azzal, ki és milyen kritikával illeti, ha meg van győződve igazáról. Csak a tudományban hisz, a tévhitekkel leszámolna. A Felforgatók harmadik évadának első epizódjában Kadarkai Endre Dr. Novák Hunorral beszélget az orvosi tudás határairól, az őszinte orvos-beteg kommunikációról, a homeopátiáról, a tettvágyról és arról is, mennyire hatódhat meg egy orvos. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Jul 27, 202437 min

Médiás vagy? Akkor te gazdag vagy? - Munkaszünet

Tapasztó Orsi és Jocó bácsi megpróbálja végiggondolni, hogy tényleg úgy élnek-e azok a marketingesek, tévések, kommunikáció szakot végzettek, akikról a többség azt hiszi, kacsalábon forgó villában élnek. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Jul 26, 202421 min

Nicolae Ceausescu, a román terrortitkár - Itt és Akkor

A firenzei egyetem docense, Stefano Bottoni segít ebben az adásban feltárni a Ceausescu-korszakot, amelynek az eleje még egy népszerű kommunista vezért, a vége pedig egy őrületbe hajló diktátort tár elénk, és fontos hozzátenni, hogy a romániai magyarok különösen megérezték ezt az átmenetet. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Jul 25, 20241h 0m

Megcsalt a férjem, és én megbocsátottam neki: Pap Éva története - Egyszer Lent (18)

A megcsalásról sokunknak sokféle tapasztalata van, de erről nem szoktunk nyilvánosan beszélni. Többnyire szégyelljük azt, ám Éva mégis kiállt és elmesélte a történetét. Miután kiderült, hogy a férje a család egy jó barátjával rendszeresen megcsalta őt, hosszas vívódás, düh és önvád után végül képes volt megbocsájtani neki. Ebben az epizódban azt taglaljuk, hogyan lehet túllépni a legnagyobb párkapcsolati áruláson és milyen eszközökkel lehet megjavítani azt, ami nem ment tönkre, csak elromlott. Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Réti Barnabás Szerkesztő, szövegíró: Spira Eszter Mirjam Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Jul 24, 202443 min

A fizikus, aki fénnyel gyógyítja a betegeket - Álmok Álmodói (12)

Fenyő Márta szegény családban nőtt fel, mégsem gazdagságra vágyott. Beteg embereken akart segíteni. Akkor hívta fel a figyelmet magára, amikor rájött arra hogyan lehet csökkenteni a sugárzást a röntgengépekben. A világhírnevet a polarizált fényterápia hozta el neki. Az a módszer, amit a legtöbben csak úgy hívnak: fénnyel gyógyítás. Kezdetben persze kinevették, de Márta makacsul hitt a felfedezésében, s ma már nemzetközi díjak sokasága fémjelzi, hogy igaza volt! A magyar fizikus, a Bioptron Gyógycentrum megálmodója, a Genius és Életműdíjas, nemzetközi feltaláló mesél a legújabb találmányáról is. Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról. Az epizód munkatársai: Orsós Lajos, showrunner Szűts Dániel, hangutómunka Román Balázs, kreatív producer Hampuch Richárd, producer Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Jul 23, 202442 min

Váltás az aranykalitkából egy elképzelhető ismeretlenbe - Re-Business (16)

Ebben az epizódban a váltásé, a változásé a főszerep. Két váltás történetébe nézhettünk bele. Más-más fázisban, de hasonló vezetői dilemmák és kihívások között. Mit jelent sűrű bizonytalanságban átvezetni embereket, céget és persze magunkat vezetőként? Hogyan építhetünk egy valóban fenntartható jövőképet? Deszpot Károly, az Intrum CMS igazgatója és Szabó György a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító ügyvezetőjének találkozása jön. Mindketten Edisonplatform Menő cégek. Hallgassuk meg, mit tanultak és tapasztaltak egymás gondolataiból és működéséből a Bridge Árnyékprogramjában, ami egy kölcsönös vezetői mentoráció, vagyis a vezetők egymás dilemmáiban mélyednek el néhány héten át. A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika. A szerkesztő Zádori László. A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Szűts Dániel. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Jul 22, 202436 min