
444 podcastek
692 episodes — Page 14 of 14

Ep 65Újra védené a rezsit a kormány, és most van is mitől
Orbán Viktor és a kormány más politikusai az elmúlt időben egyre dúdolnak vesznek elő egy régi, de jól bevált slágert, és beszélnek a rezsicsökkentés eredményeiről és védelméről. És nem csak azért teszik, mert az egészpályás gyurcsányozásba belepasszolnak olyan témák is, amelyeket még a 2014-es kampányra talált ki a Fidesz, hanem mert most valóban komoly a nyomás: egész Európában emelkedik a fűtés és az áram ára. A folyamat miatt uniós klímapolitikától orosz kavarásig és geopolitikai machinációkig sok különböző tényező szerepet kap. Ezek hatásait pedig lassan már a magyarok lakosság is érzi. A választások után pedig nem kizárt, hogy robban a rezsibomba, a 2013 óta felépített rendszer ugyanis már nagyon recseg-ropog. Hogy kitől akarja megvédeni Orbán megint a rezsicsökkentést, mitől nő valójában a gáz és az áram ára, és milyen helyzetben van valójában a magyar energiaellátás, arról Magyari Péterrel, a 444 újságírójával beszélgetünk. A 444 podcastjait meghallgathatod a Spotifyon, A Google Podcast és az Apple Podcast, és az Amazon Audible nevű szolgáltatásnak podcastoldalán is.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 64Legforróbb ősz ever: korunk ginger-haired Lugosi Bélája és kultúrkampf az Imdb-n
Ezúttal Hollywood és az egzotikus gyümölcsök csillogó, ám árnyoldalaktól sem mentes világába kalauzolja el önöket népszerű sztárpletyka- és növénytermesztési szakpotkasztunk. Bede Márton – Thaiföld Winkler Róbert – etikus biomangó Uj Péter – bicska Botos Tamás – háttéragarászás 00.30: Atrocitás Thaiföldön? 01.00: Uj Péter szagoljon bele a zacskóba! 04.00: Hová valósi a mangótok? 07.00: Koh Lanta jó, csak kicsit sok a müezzin. 10.00: November 1-től csatlakozzanak Bede Mártonhoz! 14.40: Mit nem találunk el?! Folyamatos atrocitás állapotában élünk évek óta… 19.30: Amikor a Milla megtöltötte az Andrássy utat… 20.30: Szlem az kell? 22.00: Elmarad a forró ősz?! 24.00: Winkler, ne tégy úgy, mintha nem a Grinder lenne a kezdőoldalad! 25.20: Varga Judit mit akarhat tőlem? 27.30: Newcastle-ban ne öltözzön paródia-arabnak! 30.10: Laurence Olivier aktualizált blackface-e. (Esetleg nézzen bele a nagyszerű darabba, Olivier tényleg elég kéményseprős.) 31.20: És akkor Vince Neil ellen győzött a gravitáció. Illetve itt a Nemzetközi Paksi Endre-nagydíj Repatarurgyán fokozatára jelölt alakítás is. 34.00: A kultúrharc új frontja: az Elk*rtuk Imdb-oldala. 37.00: Miért hallgattad meg a minap az első Tankcsapda-lemezt? 40.00: Erre nem számíthattál: Forbes-Tankcsapda közös turné! 44.50: Sorozatmegtekintő: Gesztenyeember, amit érdemtelenül felpontoztak az Imdb-n. A Híd bezzeg… 49.40: Melyik híres magyar színésznő életrajzát írta Bede az Imdb-n?! 56.00: Az Ed Wood című filmre gondolunk, ha esetleg neked se ugrana be. See omnystudio.com/listener for privacy information.

Három bugyibuci maszk és gumi néküli Blitzkriegja
Kedves bugyibuci hallgatóink! Kampul a durvány. Hazaárulók haza! Lefelé megy a rendszer? Poltot miért betonozzák? Traktorbelsőn a Nobel-díjig. Valamint továbbá satöbbi. A távolból Bede, közelebbről Uj, Winkler. Az alábbiak szerint: 00.25: Jött huszonöt meztelen férfi maszk és gumi nélkül. 02.00: Alkalmi resort-árfolyamok Koh Lantán. 07.00: Prachuap Kiri Khanban is sokat fejlődhetett az infrastruktúra. 08.10: Kertek alatt, Latin-Amerikába. 09.20: Castro kienged 125 ezer kubait traktorbelsőn Floridába: Mariel boatlift, 1980. 12.00: Igen, a kubai tutajbalhé részátfedésben ment az iráni túszdrámával. 12.25: Hősünk, a rockandroll-KDNP-s, Hölvényi György 16.00: Tisztelt Bugyibuci Márki-Zay Péter! 17.30: Hogy lesz jó Viktornak, hogy elk*rták, és nem Márki-Zayról csináltak lejárató mozifilmet? 21.00: Belekeveredünk a valamerre lejtő pálya-metaforába, aztán jön UP szokásos pesszimista ajvékolása. 21.15: Polt Pétert miért betonozzák? 23.20: Gyurcsányt szembe merem küldeni Orbánnal, Dobrev Klárát nem. 25.00: Azért egy pillantást vessünk a kiállásszámlálóra is! 32.00: Bronzkori, vaskori, és 18. századi fosófantomok a bányában. 32.40: Értelmiségi ustawka az Újlipótvárosban: kutyások a gyerekesek ellen. 34.00: Gyurcsány sms-eit betámasztod a silóba Simicska atombombája mellé. 38.00: Van-e értelme a sportwashingnak, vagy csak egy hobbi? 41.20: Anna Dello Russo Londonban a Carpathian Brigade-del pózol, feketében. 44.00: Akkor mé’ van náluk gumibot? 45.00: Már megint a TikTok titka. 46.30: Óriási színvonalemelkedés a baromságok készítésében. 48.00: Valakinek el kell vinni a balhét, és megnézni a Gyurcsány-filmet, de szidjuk inkább a Squid Game-et, meg az Élősködőket. 53.00: Hú, de rossz a versengés! 54.40: Mit is kutatott ki a friss Nobel-díjas a kubai partraszállók munkaerőpiaci hatásaival kapcsolatban? 59.18: Daniel Craig 2008-ban, a Quantum és a Cowboyok és űrlények között oroszos kiejtéssel alakít angolul belorusz zsidót. 59.50: De vajon mi az a Blitzkrieg, logisztikailag?See omnystudio.com/listener for privacy information.

Hatezerötszáz sörön túl: Reketye Zoltán, sörfőző
Borízű hang különkiadás, VENDÉGGEL! A vendég Reketye Zoltán, saját magától, a Reketye sörfőzdétől. 15 évesen már rockklubja volt, volt drum'n'bass-dj, sommelier-növendék, vendéglátós. Aztán sörfőző lett, és küzd az ádáz strainekkel. Winkler Róbert és Uj Péter faggatja a feltűnően józan főzdetulajdonost. 00.00: Párszor már bekormoltunk Zoltánnal... 01.40: Mikor határozta el, hogy művész lesz? Jónás Kézműves Sörház, éledező kraftscene. 03.30: Megnyitottuk a Jailhouse-t, dj. Sommelier-tanfolyam. 10.00: És 2013-ban megnyílt az Élesztő. 13.00: Mennyibe kerül helyet nyitni multik nélkül? 20.40: Ott ült a Winkli a Totalcarban, és mennyit röhögött rajtam, és tette a megjegyzéseket, most meg kikóstolja a hidegkomlót… 26.00: Kóstoljunk sokat! 36.00: A magyar jövedéki törvény mellett nem volt egyszerű. 40.00: Alien a sörfőzdében a tartály mikrorepedéseiben. 52.00: Miért ilyen drága a kraftsör, amikor bezzeg a finn kraftsör… 67.00: Egy liter Dreherben 20-22 forint maga a lé. 75.00: Szavannai mindenevők és a világ legjobb piája. See omnystudio.com/listener for privacy information.

Hülyék osztják a Nobel-díjat, igazságot Kállay-Saunders Andrásnak és Erdő Péternek!
Pestiesen szólva „nem semmi” műsorunk elmegy a falig érdekfeszítésben. Bede Márton még mindig Thaiföldről, Uj és Winkler még mindig a Hollán Ernő utcából. 00.00: Márton, gratulálunk! És hogy sikerült mindez MZP-nek? 03.00: Márki-Zay Péter inzteriorizáltabban homofób. 06.00: MZP odabaszási potenciálja, szegény Soros van most magára hagyva... 08.30: Turista- és halászszámlálás Ao Nang Beach-en. 11.00: Antiszemita kirohanás, és járványhelyzet a világ körül. 14.10: Neked itt a helyed, Márton, a Lidlben! 15.00: Cseppfertőzés fake news. 18.00: Hülyék osztják a Nobel-díjat, igazságot Kállay-Saunders Andrásnak, és Erdő Péternek! 19.00: A Rappler, a filippínó Telex és 444 egyben. 22.00: Krem. 24.20: Valójában már el is startolt a Borízű Hírlevél. 26.30: Angela Merkel nem egy rocksztár. 27.40: A spanyol sertés az új ingatlanbuborék? 29.02: A Jamón Jamónt valójában nem Almodóvar rendezte, hanem Gigas Luna, de Javier Bardem stimmel (partner: Penélope Cruz). 35.30: Ma van a kávé napja? Nem, nem ma van. Zabtejes kretének. 39.15: Különféle klónok. Illetve lótúrók. 40.00: Geisha kávé, unciánként 12 dollárért 41.15: Klein Dávid a héten a Daiquirit nem mászta meg. Felkészül: Sex on the beach. 41.55: Láb nélkül a Manaslun 45.00: David Lee Roth bedobta a cipőt (DLR a Fates Warning turnén érzi jól magát 1981-ben). 49.00: Zenekarok, akik nem gondolták komolyan: Zodiac Mindwarp. 51.30: Brujería, a zapatista grindcore. 53.30: Brazíliában a tengerparton vettem két tucat osztrigát, de a csávó nem tudott 24-ig számolni. 55.00: Dinosaur JR, Van Halen-tagadóknak 57.30: Macskás videók, kretén poénok 2021. 59.00: Shaquille O’Neal túlélés közben szarvas-méhlepényt falatozik. 61.30: Paul Giamatti Weight Loss.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 61Még keresi a Fidesz a jövő évi kampány történetét
Az elmúlt hetekben olyan történt Magyarországon, amire már régen nem volt példa: a politikai híreket, politikai napirendet szinte teljesen az ellenzék dominálja. A sajtó nem a kormányhoz bekötött részének és olvasóiknak figyelmét az ellenzéki előválasztás köti le, aminek első fordulóján jóval többen vettek részt, mint amire a szervezők számítottak volna. De mivel és hogyan készül a Fidesz a 2022-es választásokra? Erről írt hosszú, kormányzati és Fidesz-közeli források információkra épülő cikket Rényi Pál Dániel, a 444 újságírója. A mai podcast-adásban erről a cikkről beszélgettem a szerzővel. Az adásban szó lesz arról, hogy hogy mennyiben más a Fidesz és a kormány mostani kampánya, mint a 2018-as vagy a 2014-es, hogyan működik a Miniszterelnökségről irányított Fidesz kampány és mit gondolnak arról a párton belül, mire lesz elég a gyurcsányozás és mennyire sikerült eddig “uralni a pillanatot”. Rényi Pál Dániel cikkét itt lehet elolvasni, aki még nem tette, nagyon érdemes. A 444 podcastjait meghallgathatod a Spotifyon, A Google Podcast és az Apple Podcast, és az Amazon Audible nevű szolgáltatásnak podcastoldalán is.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Mi lenne viccesebb, mint hogy Orbán Viktort megveri Gyurcsány Ferenc felesége egy Orbán Viktor által rendezett választáson?!
Monstréra sikerült adásunk ezúttal a nürnbergi mangó és free jazz világába kalauzolja el a gyanútlan áldozatot. Hogyan hódította meg Bede Márton a Banda-szigeteket négyszáz évvel a Holland Kelet-Indiai Társaság után? 00.00: Köszöntjük Krémfresch Andit! 03.00: Kotányi babérlevél vs. nürnbergi mangó. 05.00: A holland nőszállítmány lefölözése Kelet-Indiában. Bede a Banda-szigeteken. (És a rettegett Holland Kelet-Indiai Társaság.) 09.00: Azért lett a paprika, mert nagyon drága volt a bors. 10.30: Crème fraîche?! Tejföl, haver! 13.00: Thaiföld Magyarországhoz képest harmadik világ? 19.20: Heti proaktív seggnyalási különdíj: Nemzeti Sport Online! 20.30: Baksa-Soós halála; Méhes Zuzu valójában Lóránt. (A trabantos Méhes Marietta pedig nem testvére volt, hanem első felesége.) 30.00: A Pajor más okokból nem játssza a régi számait. Neurotic: Adj gázt! 35.00: A hatvanas-hetvenes évek pszichedelikus rockcsodája, Arthur Lee és a Love. És a Skid című szám, amire Uj Péter utal. 36.10: A kommunista rendőrök védelmében, ajánlott irodalom: Henry Rollins: Punk a platón. Black Flag: Police Story. 38.30: A popzene eljelentéktelenedése (Bede cikke 2017-ből). 42.00: Morális pánik: Csapda a neten 44.00 körül: (Nem tudjuk, mindeközben Bede fára mászik-e, vagy mi az istennyilát liheg a háttérben, hiszen állítólag Bangkokban van) 46.00: Nem fért el a sok tudás az Antall József tudásközpontban?! 51.00: Márki-Zay Péter, és mit jelent a gyerekverés előválasztási szempontból. 55.00: Mi lenne viccesebb, mint hogy Orbán Viktort megveri Gyurcsány Ferenc felesége egy Orbán Viktor által rendezett választáson? 60.30: Hiszékeny Dezső és az offshore autómosó 61.30: Nem az UEFA a világ leghíresebb bűnszövetkezete? 66.40: Transznyisztriában jártál? 67.10: Ha Jancsó ad neked egy forgatókönyvet, és szar, mit mondasz neki? 70.15: Emmet Cohen koncert lesz, majdnem pontosan alattunk. És az a jazz, amit Bede szeret.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 58A politikai vérszomj és az óvatos átmenet közti vita dönti majd el a miniszterelnöki előválasztást
A 444 podcastjának mai adásában a 444 három újságírójával, Magyari Péterrel, Miklósi Gáborral és Sarkadi Zsolttal beszélgetünk az ellenzéki előválasztás eredményeiről és következményeiről. Az adásban beszélünk arról, mekkora sikert vagy kudarcot jelent a jelölteknek az első forduló, milyen következtetéseket lehet levonni az eredményekből a pártok és a választók viselkedésére nézve és milyen nagyon komoly elvi és közjogi viták várhatók a három versenyben maradt jelölt között arról, hogy mit kezdenének egy esetleges kormányváltás után az Orbán-rendszerrel. És arról is szó esik, hogy miért frusztráló miniszterelnök-jelöltekkel interjúzni a kampány hajrájában. A 444 podcastjait meghallgathatod a Spotifyon, A Google Podcast és az Apple Podcast, és az Amazon Audible nevű szolgáltatásnak podcastoldalán is. See omnystudio.com/listener for privacy information.

Gyurcsány rettegtette magyar filmszínházak, Quo Vadis?
Sörízű hang Thaiföldről, két borízű Újlipótból. Folytatódik, aminek folytatódnia kell. A mikrofonnál: Uj Péter, Winkler Róbert, a mobiltelefonnál: Bede Márton. 00.00: Tényleg szisszent a sörike? 04.20: Egy kis Sugarcubes, bár nem izlandiul. 06.00: Bede Chiang Maiból szavazott az előválasztáson. De hogyan? És legfőképp: KIRE?! 10.00: Ki a Fidesz legbutább embere? 13.30: Egy színvonalas ISZOMM-sajtóközlemény. 16.30: Kicsit elhúzódott, de azért megérkezünk Dél-Amerikába. 20.00: Gyorsan megfejtjük Uruguayt – a pampa az pampa, meg pálmaolaj, vagy mi terem meg arra. 24.00: Merre van Chiang Mai? Ayuttayához képest? 26.20: Cowboy Hat Lady… belinkeltük! 28.30: Kínai kolbászkultúra Thaiföldön. 31.30: Hadikommunista Covid-szabályok az indonéz éttermekben. 33.30: Thai kraftsörök Mogács Dániellel. 35.00: Én már éltem haldokló rendszerben! 36.50: Gyurcsány kézi vezérli a magyar mozikat. 39.00: Pang? 42.50: A 2014-es jóslat, ami mindig beválik. 48.50: Ha véletlenül valaki lemeradt volna az elmúlt fél évünkről, erről a könyvről van szó. 49.16: Médiatörténeti pillanat: Winkler tülkölés közben leveri a keverőpultot. 49.50: Sport: Golota tökön KO-zza Riddick Bowe-t Lamar Odom: álló pénisszel a klinikai halálban. 54.30: Az ESPN szánalmas karaktergyilkossági kísérlete Dárdai Pál rovására 56.00: A hét pusztító szóvicce a norvég legelőkről. 57.00: Mémmagyarázó: szaró Szijjártó. 59.04: Epilógus. 59.19: Mégis inkább Bob Cohen: Di Naye Kapeye Gál Csaba Boogie és Bob Cohen 1. (mandolin) ‘96 Gál Csaba Boogie és Bob Cohen 2. (hegedű, bekiabálás) ‘95 61.00: Kereskedelmi rádiós önkaser.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 56Az áhítatos hazudozásból ideje kiszállni
– ajánlja Pallagi Ferenc napokban megjelent, Tokaji keserű – Borokról és a szabadságról című könyvében. A szerző négy évtizednyi médiapályafutás után mádi nyugdíjasként tért vissza Hegyaljára, és most kritikai esszékötetben próbálja megfejteni, hogy az elköltött állami százmilliárdok és rengeteg erőfeszítés ellenére, miért nem sikerült Tokajt beküzdeni oda, ahová a magyar közmegegyezés szerint való: a világ legjobb borvidékei közé. Vajon Tokajban miért nem működnek a mítoszok, a tradíciók, a legendák? A szerzőt Uj Péter kérdezi. 01.30: A Lapcom kiadóvállalat vezérigazgatója, a Bors főszerkesztője közel négy évtizednyi médiavitézkedés után becsapja maga mögött az ajtót, és elhúz Mádra kisnyugdíjasnak. 05.25: Sátoraljaújhelyi szőlészeti-borászati technikum, 1968. 07.40: Kínlódás 8-9 hektár szőlővel, tíz éven át. 09.30: Hegyalja nélkül lehet élni, de nem nagyon érdemes. 11.10: A mítoszromboló. 12.20: Tokaj a nemzeti identitás része. Tegező viszonyban vagyunk Istennel. 15.30: Elköltöttek 100 milliárdot, Tokajnak nem lett jobb, most költenek 150 milliárdot. 16.45: Az áhítatos hazudozásból ideje kiszállni. 18.00: Nyomják Krahácsot! 20.30: Világszínvonalú dolgok épültek Hegyalján. De azon kívül? 23.40: A tokaji termés egy százalékából lesz igazán jó bor. 28.30: Ősi fajta a furmint? Magyar? Ki tudja? A filoxéravész előtt 80 fajtát termesztettek Tokajban. 30.20: Hallottál olyat, hogy ősi burgundi chardonnay? 31.30: Szőlészeti, borászati problémákról akartam írni, de aztán valahogy mindig magyar mentalitástörténet lett belőle. 32.15: A kerházaszú mítosza. Hány évig kell érlelni a tokajit? 35.45: A borkombinát legendáját, a legócskább, legkártékonyabb kommunista borkészítési technológiát dajkálják még sokan. 37.00: Óbort, mustot, újbort vagy murcit öntsünk az aszútésztára? 40.00: Mindig a legenda. 42.00: Újvilág vs. Óvilág. 43.00: Pennfolds Chardonnay 3000 dollárért. 44.15: Most érdemes venni olcsó norvég szőlőskertet. 46.10: Jön a tokaji Pinot Noir? 47.30: A nagy európai dilemma. Minél több a tradíció, annál rosszabb a bor. 52.30: Hogy ne haljunk éhen a nagyszerű hagyományainkkal. 55.00: Miért kellene megtanulni Franciaország teljes földrajzát, hogy ihassak egy jó bort? 57.30: Vagy folklórműsor leszünk, és isszuk a saját borunkat, vagy irány a világpiac! 60.00: A külföldi borok itt vannak, és jönnek még, jönnek, jönnek. 62.45: A top borokkal nincs nagy baj, de az alja… 65.10: Gengsztereknek, aljas csalóknak engedtük át az olcsóbb kategóriát. 68.50: A Borkombinát/Tokaj Kerház/Grand Tokaj puszta létével több kárt okozott, mint bármi. 72.00: Választás előti években a tokaji szúlú ára az egekbe szökik. Azrtán a negyedére esik vissza. 74.00: Józanul gondolkodni nem hazaárulás.See omnystudio.com/listener for privacy information.

A popzene Merkely Bélája, legjobb helyek Miskolcon, a legveszélyesebb medúza, Zalatnay drogot népszerűsít
Ezúttal is a továbbiak. Iratkozzanak fel! 00.00: Borízű hang interkontinentál. 01.20: Mi a helyzet Kamala-alsón? 04.00: Igazságot a szexrabszolgaság intézményének! Jó könyv az ázsiai szexturizmusról. 07.00: Winkler apósa és felesége kipróbálta a thai masszázst, váratlan eredménnyel. 09.00: Az egyetlen magyar dolog Phuketen. 12.30: Izraelieknél azért figyelni kell! 13.00: Zalatnay Cini lesz az első börtönviselt lovagkeresztes művész? Kedvenc Zalatnay-számod? Playboy, 2001. június! :DD 16.30: Maradt 60+-os művész a NER-en kívül? 16.50: Hobó, a popzene Merkely Bélája. 17.20: Extázis 5-10-ig. Konkrétan Földes László szereplése. 21.30: A gyermek Winkler első rockkoncertje. 23.10: Tudod, hogy van Ozzy Osbourne? Érzékenyüljön el ön is Ozzy tavalyi dalától! 27.50: Védjétek meg a Kisst! 29.50: Minden séf NER-séf? 33.30: Amikor a Michelin Guide elindult… (A hivatkozott MBT-interjú.) 34.35: Honnan tájékozódtok az éttermekről? Phuketi kajapornó. Egyébként van helyi Michelin. 35.50: A legjobb angol nyelvű független gasztrooldal Budapestről. 37.00: Phuket, Central Plaza, zseniális foodcourttal. Bede élőben orgazmust színlel. 40.00: Napi orákulum: a New York-i zsidó hegedűs népzenegyűjtő japán feleséggel a Klauzál térről. 41.30: A legjobb helyek Miskolcon: Dűlő, Világbéke, Desszertem, pisztrángos, Zips. 46.08: A NER Top 10 kártékony balfaszát összeszedhetnéd egyszer… 48.00: Ki az MSZP arca? 50.30: Az itt következő rész akkor igazán vicces, ha tudod, hogy Uj Péter valójában azon gondolkozik lázasan, lebukik-e otthon az eleddig illegálisan végzett motortanfolyammal, vagy a felesége továbbra se hallgatja a Borízű Hangot. „Nagyon szeretem ezt a bójakerülgetést”, mi?! :DD 55.20: Nem a robogózás életveszélyes, hanem a box jellyfish, magyarul kockamedúza. Az izraeli fiú, akit megcsípett. Az irakundji szindróma, a létező legborzalmasabb mérgezés. 57.00: Zalatnay Sarolta pszichedelikus drogot népszerűsít a hatvanas években. See omnystudio.com/listener for privacy information.

Az ólmozott benzin miatt lett Tóth Gabi a pápa előzenekara
Bede Márton Dél-Kelet-Ázsiában, Uj Péter és Winkler Róbert Újlipótvárosban finomítja érveléstechnikáját. 00.00: Halló, Bede lakás, Phuket? 01.30: Phuket, a luxuskarantén. 04.00: Mi kell most a thaiföldi utazáshoz? Aradi oltóanyag! 14.00: Kambodzsai oltónemzet. 20.00: Thai chili a Scoville-skálán. 22.20: Hol voltál, amikor a Kutyapárt gumi lómaszkban tótcsabázott? 23.47: Salvadori Bitcoin-összeomlás. Bukele már az Economistnak is túl diktátorszerű. 26.30: Daron Acemoglu a Rajk Szakkollégiumban. Acemoglu lefordított cikkei. Magyar diákok interjúvolják Acemoglut. 27.23: A Neumann János-díj. 28.08: Steven Levitt, a Freakonomics szerzője, rám ne nézz, rám se! 29.00: Ólommentes benzinnel a bűnözésért. 30.27: Véletlenül együtt mozgó dolgok grafikonja. 32.20: Ami előbb volt, azt automatikusan az okának tekinted. 33.20: Raksz tojást a lecsóba? 33.35: Mémmagyarázó: ki eszi a dögöt? (Még egy teljesen értelmetlen, nem igazán vicces Winkler mashup is van a dögkútmémből.) 37.05: És néztél előválasztási vitát? 38.30: Czeglédy Csaba for prezident, vagy legalábbis for Dobrev Klára, vagyis instead of. 41.00: Nem láttad a Gyurcsány-film plakátját?! Akkor itt van. 42.00: Bellingcat-oknyomozás: a náci Tomi az tényleg a náci Tomi. 48.20: Színvonalas indonéz ultrakultúra. 50.50: Two tone ska?! Skanzelizé, és egy bőrfejű kalandjai a Happy Gang-ben. 52.20: Náci az Ace of Base-ben. 53.10: Tóth Gabi hogy lehet a pápa előzenekara? 54.20: Al Pacino haldokló AIDS-es ügyészt alakít egy 2003-as minisorozatban. 55.00: Háttértévé-ajánló: Soul Train. 57.30: Lépcsőházi gondolatok, a Woodstock 99-ről. 58.57: Gene Simmons. 61.05: Simmons fontos filmszerepe hiéna ügyvédként.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 53Hogy juthatott el Afganisztán ugyanoda, ahol a 9/11-es támadás előtt volt?
Joe Biden amerikai elnök a szeptember 11-i terrortámadás huszadik évfordulójáig ki akarta vonni az amerikai csapatokat Afganisztánból, ezzel lezárva egy csaknem húsz éve zajló háborút. Arra viszont nem számított, hogy még mielőtt az utolsó amerikai katona elhagyná Afganisztánt, az országot máris ugyanazok fogják uralni, akik ellen az amerikaiak húsz éve bevonultak. A tálibok az egész világot meglepő gyorsasággal foglalták el a nyáron Afganisztán nagyobb városait, augusztus közepén pedig bevonultak Kabulba, miután az afgán elnök elmenekült. Az amerikai és NATO csapatok az időközben dollármilliárdokból kiépített és kiképzett afgán hadsereggel együtt húsz évig harcolt a tálibok ellen, a harcokban 2325 amerikai katona, 66 ezer afgán katona és rendőr, valamint 47 ezer civil vesztett életét. Az áldozatok ellenére viszont, látszólag egyik pillanatról a másikra minden visszaálljon ugyanoda, ahol 20 évvel ezelőtt volt. A 444 podcastjának mai adásában Király Andrással, a 444 külpolitikai újságírójával beszéljük át, hogy miért is vonult be közel 20 éve Afganisztánba az amerikai hadsereg, hogyan élhette túl ezt a két évtizedes konfliktust a talibán, és mi vezetett aztán az afgán kormány és hadsereg teljes és villámgyors összeomlásához. A témában ajánlom Király András legutóbbi, az afgán helyzetről szóló cikkét és a helyzetet még a tálib hatalomátvétel előtt elemző írását. Az afgán háboarúról számtalan érdekes riport és dokumentumfilm készült, én ezek közül kifejezetten érdekesnek találtam a Vice 2013-as dokumentumfilmjét, amely elég érzékletesen bemutatja, milyen rosszul alakult a helyzet már akkor, miközben az amerikai vezetés arról beszélt, hogy éppen megnyerik a háborút. A 444 podcastjait meghallgathatod a Spotifyon, A Google Podcast és az Apple Podcast, és az Amazon Audible nevű szolgáltatásnak podcastoldalán is.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 52Ez nem megbízható iránytű a turista számára
Molnár B. Tamással, a Magyar Gasztronómiai Egyesület elnökével beszélgetünk a Michelin nemzetközi étteremkalauz szeptember 2-i bejelentéséről, miszerint új regionális kiadványt indítanak Budapest City Guide címen. Vajon ezért fizet a kormány több százmilliót? És vajon mi értelme egy olyan kalauznak, amely hónapok óta zárva tartó (és talán újra sem nyitó) éttermeket ajánl? 00.00: A Michelin bejelenti: két új csillag, egy új guide. 02.00: 1922 óta csillagoznak. 130-140 háromcsillagos étterem van a világon. 04.00: Salt, Essencia, Babel, Costes, Costes Downtown, Stand, Borkonyha. 09.00: A kalauzba bekerült huszonöt étteremből hat vagy hét zárva van. Lehet, hogy meg sem tud nyitni. Ennek így mi értelme? 10.00: Andy Hayler, a világ legelkötelezettebb csúcsgasztrobloggere. (Természetesen nem 1920-ban, hanem 2020-ban mondhatta el magáról, hogy minden háromcsillagos étteremben járt.) 13.30: A Magyar Turisztikai Ügynökség 310-320 milió forintot fizet a Michelinnek egy évre a magyar közlönyben megjelent rendelet alapján, de a szakma már nagyobb összegről, hoszabb távú megállapodásról tud. 15.00: Magyarországról talán száz felsorlható éttermet lehetne összeszedni, ebből nem jön össze egy Michelin-kalauz. Max. egy füzet. 16.40: Egyre ritkábban tesztelnek. 22.20: A gumigyár már nem fizet, a turisztikai ügynökségektől is pénzt foganak el, ami kikezdi a Michelin hitelét. 24.25: Botrány Szöulban, a helyi turidsztikai ügynökség szponzorálásában. Fuck Gaon! 26.30: Ernest Singer, a Michelin-bróker. 30.00: Magyországon is megjelentek már Ernest Singerek, akik Michelin-csillagot kínálnak pénzért. 34.00: Vajon delegálnak-e tanácsadókat a szponzoráló turisztikai ügynökségek a Michelinhez? 36.00: A turáni átok kiterjed a magyarság marketingképességére is. Lesz-e reklámból turista? 37.00: Portugália egyszerű éttermei három osztállyal verik a hasonló magyar éttermeket. 38.30: „Minőséget hazudni könnyű!” (Kocsis Zoltán) 40.00: Bocuse d’Or és Michelin. Toljuk, ahogy bírjuk. 44.30: Ha van étterem, amelyik megérdemelte, az a Salt. 46.00: Egycsillagos éttermekért senki sem fog Magyarországra utazni. 51.20: Ez az újabb Bocuse d’Or-selejtező, amit százmilliókért rendezünk, biztosan nem hoz semmit a városnak. 57.30: Katasztrofális a munkaerőhiány. Naponta háromszor csörög a telefon: Szakácsot! Szakácsot! Szakácsot! See omnystudio.com/listener for privacy information.

Jamaika Lázár Jánosát meleg tornatanár teszi fel a kötélre
01.10: Én bírom egyébként a Rossit – angol huligánkultúra és kelet-európai valóság. 05.20: Az angol külügyminiszternek eszébe nem jutott volna kiállni egy drogos rendőrdobáló mellett. 06.20: Már akkor írtuk, hogy nem kéne ölelkezni. 08.00: Így intézték el az angolok otthon a huliganizmust. 09.20: Ecstasy és abortusz a bűnözés ellen. 12.00: Abortusz előkészülete Texasban. 17.30: Csányi Sándor minek kavar? 23.30: Megunták, hogy ellopják a pénzüket. 24.50: Orbán Viktor a hatvanpusztai orangerie-ben. 25.30: Ki a NER legvisszataszítóbb figurája? Parragh László>Schmitt Pál? 28.50: Kínában betiltották a népszerűségi listákat 30.20: Paralimpiát nézel? 33.15: UP-nak konkrétan akrofóbiája van a mély vízben 34.20: Szereti valaki a Kiss együttest? 35.30: Valójában 1979, a Dynasty című albumon volt az I was made for lovin you babe, amit Schmidt Mária kedvenc popproducere, Desmond Child írt. 39.00: Daron Acemoglu kibaszatná Magyarországot az EU-ból 40.40: A legnagyobb magyar proaktív seggnyaló: Ruszin Szendi Romulusz 42.30: Mit csinált volna egy fesztiválszervező Afganisztánban? 45.30: Galla Miklósnak minek kell a Karinthy-gyűrű? A GM49-től indul a több mint tízperces Lee „Scratch” Perry-blokkunk. Benne: 48.00: GM49: Kötöde. 48.50: Én a Vikidál ügynöki jelentéséből tudtam meg, hogy ők tatabányaiak voltak. 50.15: Antal Imre és a 2Tone ska: Kabinet Rt. 51.15: Fórum zenekar from Baja. 52.00: Dj. Kool Herc, az első hiphop-dj. 53.30: Max Romeo: Chase the Devil (ebből lett húsz évvel később a Prodigy Out of Space című száma). 53.40: A Clash-féle Police and Thieves eredetije, Junior Murvintől. 54.00: Lee Perry bódéstúdiójában, a Black Arkban. 56.00: Pedro Juan Gutierrez, a kubai író, aki férfiszolidaritás-alapon kiveri egy majomnak. 57.00: A Guardian Lee Perry-nekrológja: ...a limitless genius... 57.30: Drummond was the man with the big trombone. 58.50: Jamaika Lázár Jánosa. 60.50: Jamaika nagyon kemény hely. 63.20: Mads Mikkelsen új alkeszfilmje, nem HBO, nem Netflix, a Józsi hozta pendrive-on. 66.30: A Lords of Chaos című Mayhem-filmben valójában egy másik Culkin, nem Kieran, hanem Rory játssza a főszerepet. Végül: Lee „Scratch Perry” and The Upsetters: Roast Fish and Corn BreadSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 50Gulyás Márton: Iszonyatos félreértés, hogy professzionális riporternek kezelnek engem
32 választókörzetben rendez ellenzéki előválasztási vitákat a Partizán videócsatorna, a 444 médiapartnersége mellett. A miniszterelnök-jelöltek egyelőre nem vállalják a vitát, de a Partizán csapata remélik, még meggondolják magukat. Gulyás Márton szerint egy ilyen vitában nem lehet veszíteni, az előválasztást pedig óriási dolognak tartja. Nagyinterjú az előválasztás mellett színházról, a huszas években elszaladt lóról, a hatalom által ácsolt színpadról és arról, kivel kellett volna keményebbnek lenni a Paritzán-interjúkban. A vitákat élőben lehet követni a Partizán Youtube-csatornáján, a 444 Facebook-oldalán, az elovalasztas22.hu vagy a hamarosan induló 444.hu/partizan oldalakon, a legjobb pillanatok és összefoglalók pedig a Reggel 4! napindító hírlevélben érkeznek. See omnystudio.com/listener for privacy information.

Lesz-e gyorsvasút a Hadházy Ákos–Juhász Péter Nemzetközi Repülőtérre?
Egy hét szünet után visszatér, aminek vissza kell. Winkler és Bede stúdióban, Uj nyaral és a szicíliai szervezett bűnözés felszámolásának tapasztalatait igyekszik feldolgozni. A háttérben zúg a tengeri szél. 00.20: Látok három darab pálmafát. Nem: öt darab pálmafát! 02.30: Ever Given… Üresen?! 04.40: Emlékszel a Hakkani-hálózatra? 07.00: A siker mértékegysége evakuáláskor: 1 Saigon. 10.00: William Morgan, a kubai forradalom hőse, akit Castróék gyorsan ki is végeztek. Ez pedig a New Yorker irtózatosan hosszú, de fantasztikusan érdekes riportja a Yankee Comandantéről. 11.00: Kell-e félni Dimitrij Trenyintől? 21.00: 2021 trendje: ha meghal egy zenész, megy tovább a turné. 25.00: Miért nem Cozy Powell szállt be a Rolling Stonesba? 32.00: Széchenyi átúszta a Messinai-szorost? Biztos csak hátszélben… 33.40: Ezt az épületet a maffiától foglalta le a palermói rendőrség. De ki is szokták táblázni. 34.00: A magyar az új dél-olasz. 35.30: C Ronaldo az öltözőszekrényét üríti, de a Borízű Hang lapzártája után mégse Citybe, hanem Unitedbe megy. 37.40: Ha Palermóban jársz, Péterre ellentétben találd meg a Catacombe dei cappuccinit. 40.30: Társasutazás Afganisztánban Puch Lászlóval. 47.00: Európa legnagyobb földesura? A cseh miniszterelnök! 50.50: Most fújt ki a Wayfarer?! :DDD (Ha esetleg nem ugrik be, miről van szó, akkor Wayfarer, illetve Round Metal.) 55.40: Jim Jarmusch zombifilmje. 57.40: Miskolcon van körforgalom keresztben áthaladó villamossal! Minden idők legfrappánsabb magyar futbaledzője, Bódog Tamás tudna mesélni! 58.10: Üzemeltettél már iparvágányt?See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 48Sokat változott az egyház hozzáállása a zaklatási ügyekhez, de még nem eleget
Urfi Péter, a 444 újságírója lassan már egy könyvre való cikket írt arról, hogy katolikus papok és szerzetesek milyen gyerekmolesztálási ügyekbe keveredtek Magyarországon. A múlt héten megjelent legújabb cikke F. atya történetét dolgozza fel, egy piarista szerzetesét, akiről hosszú ideje nyílt titok volt, hogy úgymond” valami nincs vele rendben, mégis csak a közelmúltban tiltották el attól, hogy kiskorúakkal bármilyen kapcsolatot fenntartson. Mindez persze csak azoknak derülhetett ki, akik olvassák Erdő Péter körleveleit és beszélnek latinul. A 444 podcastjának legújabb adásában Urfi Péterrel és a 444 újságíró/szerkesztőjével, Miklósi Gáborral beszélgetünk, aki 2016-ban az egyik első átfogó cikket írta meg egy magyar katolikus pap zaklatási ügyéről és az egyház ezzel kapcsolatos eljárásáról. Az adásban szó lesz arról, hogy hogyan épülnek egymásra az eddig feltárt zaklatási ügyek, hogy miért más F. atya ügye az eddig megismert történetekhez képest és hogy hogyan változik a katolikus egyház és a különböző szerzetesrendek hozzáállása a gyerekeket zaklató papokról szóló hírekhez és bejelentésekhez. A 444 podcastjait meghallgathatod a Spotifyon, A Google Podcast és az Apple Podcast, és az Amazon Audible nevű szolgáltatásnak podcastoldalán is.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 47Az uradalomban is megnyerheti a választást az ellenzék
A 444 podcastjában Magyari Péterrel beszélgetünk a héten megjelent Választás jön az uradalomban című elemző cikke kapcsán. Átbeszéljük, mennyiben változott a Fidesz és az ellenzék a 2018-as választás óta, hogyan veheti föl a versenyt az ellenzéki összefogás a kormánypárti propagandagépezettel szemben és milyen kampányra számíthatunk a következő hónapokban. A 444 podcastjait meghallgathatod a Spotifyon, A Google Podcast és az Apple Podcast, és az Amazon Audible nevű szolgáltatásnak podcastoldalán is. See omnystudio.com/listener for privacy information.

Vizipisztollyal lőttük a breaket, és megtaláltuk a magyar Schwarzeneggert
Ez olyan jó, hogy nem igaz! Látod, hogy hogy csinálják? Nem? Akkor elmondom, figyelj! De ezentúl csak így táncolhatsz a breakre! Háton pörgés: Bede; fejen pörgés: Uj; vállon pörgés: Winkler. 00.30: Dobjanak be egy kis pénzt! 02.00: IMMC (Mindenki követeli: új breaktörvényt!), és mit vett fel kazettára Uj Péternek személyesen Fenyő Miklós? 03.30: Igen, szakértőink most is a helyzet magaslatán: Fenyő Jól nézünk MIKI című break-lemeze tényleg 1984-ben jelent meg. 07.00: Na ezért nincs az Irigy Hónaljmirigynek Fenyő Miklós-paródiája. Illetve utólag kiderült, hogy Hungária-paródiája mégis volt. 05.05: Weird Al Yankovic Nirvana-paródiája. 10.30: Messi 11.30: Alekszejev, nyomás, lökés, szakítás. 13.10: Szalai György, a potenciális magyar Schwarzenegger. 14.30: Találkoztatok már élőben Bunyós Pityuval? 15.40: Mit bűnöztek az FC Barcelona bűnöző elnökei? 17.30: Igen, Uli Hoeneß adócsalásért ült 20.00: Van még olyan amorális lény Orbán Viktoron kívül, aki csapatot váltott? 23.30: Vajon UP hogyan jutott be a Fradi 100 éves bankettjére? :DD 24.05: És most: divat! 28.00: Vakcinaügyi megfigyelések a női fodrásznál. 28.55: Proaktív újságírás. 30.00: Hunter Thompson proaktív újságírása. 34.00: Mémmagyarázó: se CEU, se Fudan, se bölcsőm, se szeretőm 35.00: KRESZ! 44.00: Winkler félliteres hólyagja ezen a ponton adja fel. 45.00: Messi másodszor. 47.00: Latifa al Maktoum hercegnő izlandi felbukkanása meglepetésként ért? 49.05: Milyen volt egy bölcsődébe járni a Frank Zappa Emlékzenekar énekesével? 53.50: Tóth Gabi méltó előzenekara lesz Ferenc pápának? Válaszol a spirituális fesztiválszervező. Tóth Gabi férje amúgy tényleg séf. 56.00: Nem mindegy, mit mond Scarlett Johansson a világról? Láng Zsuzsa elköszön Návai Anikótól 60.20: Best of beszarok.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 45Kétszáz éve gyarmatosítja a Balatont a magyar elit
Megjelent a MAKRO, a 444 magazinjának negyedik száma, Kié a Balaton címmel. A 444 podcastjában a szám szerzőjével, Sarkadi Zsolttal beszélgettünk arról, milyen konfliktusok jellemezték a balatoni turizmust annak kezdetétől fogja, ki uralja most a tavat és mit hozhat a Balaton élővilágának és a fürdőzőknek a jövő. A MAKRO valamennyi száma, beleértve a legfrissebb, balatoni is, megvásárolható a 444 webshopjában 1990 forintért Illetve ha a 444 előfizetési opciók közül a "Belső Kör" csomagot választod, akkor automatikusan megkapod a nyomtatott MAKRO valamennyi számát, a tagsággal járó minden más szolgáltatás mellett. See omnystudio.com/listener for privacy information.

Fifikás dekonstrukció, jól elhelyezett trágárságok valamint egy Brezsnyev-szerű súlyemelő Alsó-Bélatelepen
Topértelmiségi, országosan elismert műsorunk újabb csúcsokra hág. Bede, Uj, Winkler és mindenféle témákok. 00.00: A Szerda az új csütörtök. 03.26: A rabbit hole az új egérlyuk. 04.30: Igen: Karinthy ismerte a „modern” szót. „Ezeknek a modern lakásoknak nincs elég széles kijáratuk. A bejáratok jók, de a kijáratok nem elég szélesek. – Ez attól van – mondta Nyuszi kereken -, hogy telezabáltad magad.” 05.20: Vigyázat: Lewis Carroll pedofilgyanús! 06.40: A Magyar Narancs kritikája a Borízű Hangról. 10.08: Az Eredeti Kovács véleménye Lewis Hamiltonról. 11.40: A Pegazus chilling effectje 13.00: Amikor a titkosszolgálat profi módon bevitte konspirálni Gruevszkit a 444 szerkesztősége melletti lakásba. 17.40: Montreali olimpia az Alsó-Bélatelepi üdülőben. Vaszilíj Alekszejev, a Brezsnyev-szerű súlyemelő. 22.00: Olimpiai gördeszka. 24:00: A Károlyi házaspár szerepe a torna elgyerekesítésében. 25.30: Marcus Rashford posztja arról, hogy a gazdag országok közül az angoloknál a legkisebb az ötéves gyerekek átlagmagassága 26.30: Adam Tooze az afganisztáni népességalakulási trendekről. 28.00: Eastwood fia, Mel Gibson fia, és Orlando Bloom egy egész jó Afganisztán-filmben (The Outpost). 31.30: Mel Gibson a Miami Vice-ban. És még mennyien! 33.00: Ugye, milyen jó kis leírás ez? 33.20: Zenedoboz, Woodstock 99. 38.00: Iron Maiden-gitáros ne horgásszon, ha memoár. 42.42: Flipperezés a Róka nevű kocsiskocsmában. 45.00: Geotermikus Bitcoin El Salvadorból. 47.00: A Kadhafi család pojácái, Kadhafi kettes és négyes számú fia, ez pedig a New York Times interjúja a bujkáló demokratával. 50.00: Muammar el Kadhafi legjobb szettje, amint éppen Berlusconinak parádézik, de a fotón nem akasztás van, csak Mukhtar olasz fogolyként.. 51:30: Az adwai csata, amikor a kemény tigrei arcok kipicsázták az olasz gyarmatosítókat. 54.00: Bennünk motoszkál, hogy addig jó, míg Orbán él? 57.30: Két fehér ember ül egy lovon, tengerben vannak… 58.30: A Kulináris Charta tőkehalat lögyböl 50 fokos olajban.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Tévedtünk Tunézia rózsás jövőjével kapcsolatban
Mindenekelőtt: ha akadozik a podcastlejátszód, vagy ilyesmi, már a Youtube-ra is kirakjuk a Borízű Hangot. És most… kezdődjék a műsor! 00.30: Vett a Sarkadi egyszer egy ugyanolyan inget, mint nekem volt… 02.00: Mi is az a ceviche, és ha igen, hogyan ejtik! 02.40: Cortés nem végzett jogot, de majdnem, ez pedig a Herzog film az Isten haragjáról. 04.00: Huszár Krisztián kandírozott dióhéjban 07.07: Mit csináljunk a nyilvánvalóan kormányzati hátterű fizetett trollokkal? 11.30: Láttad mostanában az Index függetlenségi barométerét? 14.00: Van valamid a Facebookra? 19.00: Facebook? 2004! (Ha véletlenül kihúznád kocsmakvízben...) 25.00: Tudtad, miről szól a Ben&Jerry’s? És a megszállt területeken? 31.30: Hallgatóink a skandináv kebabpizzáról. 36.30: Mit tervez Huszár Krisztián a Carpigiani géppel? 38.40: Hanga Ádám, a katalán Júdás. És Maronka Zsombor, a magyar kosárlabda legnagyobb NBA-reménysége. 42.00: Amikor Figo ellen tüntettek Barcelonában. És Bede tévedett (nagy ünnep ez nekünk!): Figo Real-játékosként az első meccsén a Camp Nouban nem mert szögletet rúgni, és a másodikon jött a malacfej. 43.00: A San Siro lelátójáról ledobott Vespa. 49.00: Mi lett a Toszkánában felejtett szalámikkal? 51.30: Pegazus kifújt? 53.40: A Nádor utcai török étterem (Türkiz a neve). 58.00: És a csávó, aki gödörben főz egész tehenet: Burak Özdemir már majdnem akkora instasztár, mint Nusret Gökce, azaz Salt Bae. 60.00: A koszovói cselgáncs csodája. Szily riportalanya a pristinai reptérről. 64.00: Minden idők egyik legnagyobb birkózója: Szaduljev, a dagesztáni tank. Amikor visszavág az amerikainak.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Lehallgathat-e Orbán Viktor a málnásban, brazilifikáció közben?
UP és Winkler a stúdióból, Bede a somogyi pusztáról jelentkezik. Továbbiak a továbbiakban: 00.00: Mint Bede a málnásban. 03.10: Anyukám mondta blokk. 06.30: A Riporter ízesített kávéja. 08.00: Pegazus-blokk/mémmagyarázó: Orbán Viktor beleszól a telefonba. 09.00: Tudunk úgy beszélgetni, hogy Orbán Viktor ne hallja? 14.00: Izraelnek mi ebben a buli? 22.30: Bede miért nem volt Kubában? 26.50: Hogyan brazilizálódik a világ? Megmondja Adam Tooze. 29.40: Grom őrnagy 30.10: Winkler keveri Hacsaturjánt Rimszkij-Korszakovval - a Kardtáncot a Toy Dolls dolgozta fel, a Dongó volt Manowar. Szarvashiba!!! 32.40: Antoine Fuqua Hét mesterlövész remake-je. (De már az eredeti, 1960-as Hét mesterlövész is remake volt, Kuroszava 1957-es Hét szamurájának remake-je.) 35.00: Megvan Robert Vaughan? 37.00: Leragasztod a laptopkamerát? 38.35: Sad Hill Unearthed – A Jó, a Rossz és a Csúf csúcsjelentét újrajátszó rajongók dokumentumfilmje a Netflixen. 40.50: Brazilifikáció?! Smafu! Az argentinifikáció, az a kemény. 41.40: Kubai vakcina. Azt állítják, működik. 42.50: Járvány retró: tíz akciócsoport. 44.00: Magyaros furfanggal a covid ellen: székelyek pálinkával, a debreceni egyetem rektora a tokaji furmint héjával. 46.20: Transznemű súlyemelés. 55.00: Ki a nagyobb divatdiktátor? A gördeszkások, vagy a focisták? Neymar új kontya. 58.00: GAS: blútúszos írógépbillentyűzet. 58.40: Mikes legendás billentyűzetcikke. 63.30: Evett, vagy látott már valaki kebabpizzát? 65.30: Búcsúzóul hallgassunk együtt Hacsaturjánt a Toy Dolls előadásában.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Orbánék bealudtak Gábor Zsazsa trash-temetésén, a sátáni Cukkemberg zsidó pulival poralizál
Fejenként 800 euróért befejeznénk a buzizást? Nagyon erőlködik a Fidesz, de állandóan lebuknak, latin-amerika legbolondabb elnöke óbégat. Bede Márton verbálisan körbejárja Latin-Amerikát, Uj Péter kedvenc DK-közleményei, Winkler meggyőzi a rendőrt, hogy hülyeség a forgalmi. 00.20: Helyreigazítás: igazságot a szovjet pezsgőnek! 02.30: Igazságot az NBA-nek! 04.30: Muszlim- és kínainév-generátor. 06.30: Valter Attila jó pundit? 12.10: Gábor Zsazsa trash-újratemetése. 13.00: Raffaela Carra emlékezete. 21.00: Kiszámított mesterterv-e a buzista Orbán-fordulat? 24.30: Konzultáció: pénzt vagy szabad gyűlölködést? 26.30: Megcsapoljuk a Demokratikus Koalíció thinktankját. 29.50: Cukkemberg zsidó pulija, a hét polarizálása 32.40: Jakab Péter a 90-es évek vernyák-poprockjában. 35.40: És most Kuba, de előbb egy kis Türkmenisztán. 38.40: Az utcán vannak, és ordítják, hogy libertad. A Sebhelyes arcú. 43.00: Kuba leszünk, vagy Mexikó? 49.45: Szólásszabadság?! :DD Próbálj Salvadorban valami rosszat írni a Mara Salvatruchára! 52.10: Nayib Bukele, aki világ legkeresztényebb országában elnök, de közben lehet, hogy muszlim és kicsit zsidó is. És bevezette a Bitcoint. 55.20: Maduro és a Hezbollah. 56.45: Minden idők legbolondabb latin-amerikai elnöke és legemlékezetesebb alakításai. 57.30: Mire jó a lakcímkártya? 61.50: Váratlan fordulat? ismeritek a tonkababot?See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 40Durvul a sampány: dögöljön meg az argentin melósok tehene is, rövidnadrágban!
Posztneoliberális talking shit, az ordonacionalista kulashaker eszeveszett rázása tekintetében. Beszéd: Bede Márton, Uj Péter, Winkler Róbert; intelligens csönd: Botos Tamás. 00.00: Fosófantomok közepes méretű magyar városokban. 02.20: Shit around the world. 05.09: Ha jól értem, a Bede odaszart a Machu Picchuba?! 06.20: Turistáskodás közben rövidnadrágviselésre vetemedett. 09.00: Ektilezsör ébredés. 11.00: A tizenhét éves Bede bőrnadrágban. 12.00: Mi van, ha az adományozót lepapírozzuk előfizetőnek? 18.00: Phoenix és Milwaukee? NBA döntő! Lew Alchindor, midne idők legelegánsabb centere. 20.30: Giannis Antentokoumpo, a görög, valójában nigériai, nem kameruni származású. 21.30: Életet az éveknek az NBA-ben. 23.05: Bede fejből bemond egy negyvenes japán síugrót. Kaszaj Noriaki nyolc téliolimpián indult (42 évesen még ezüstöt szerzett Szocsiban), 31 világkupaszezont teljesített, és még ma is aktív, 49 évesen. 24.00: Argentin melósok már nem vesznek tehenet hétvégére. 26.00: Hogy tud parókában sprintelni ShaCarri Richardson? 31.00: Büdös a Pogacar. 33.00: A kerékpározás a fehér ember sportja? 34.00: Ruanda az afrikai bringázás Mekkája. 35.00: Haiti jóvététele. 38.00: Ordonacionalista posztneoliberalizmus: csak értelmiségi clickbait! 43.00: Orbánék valójában (ahhoz képest) nem adósodtak el. 46.30: Sokat tudok mesélni a sámpánszkojéról... 52.40: Az EU védelmi pénzt fizet az örményeknek?! 54.00: Hajdúsági torma. 56.00: Hip-hop kultúra a pezsgőeladások felfutásában. Plusz Hennessy. 60.30: Ordonacionalista magyar biatlonszurkolók. 63.35: The Claypool Lennon Delirium. Végszó: Fucsovics Márton barátnője.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 39„Büdös vagyok, és a hangyák is nyerésre állnak”
Számos érdekes részletre fényt derítő podkasztunkban ezúttal is számos érdekes részletre derül fény. Csak arra nem derül fény, hogy hol vannak a szalámik? 00.30: Tiltsák be a néniket a Touron! 01.30: Nem is néni! Néni? 05.50: A biatlon dicsérete. 08.05: Winkler karrierje a Dessewffy-cikk óta megy lefelé . 09.04: A DK (nem a Dead Kennedys, a másik) méltó válaszai. 10.00: Hőseink: G. Martin és G. Csaba. 12.00: Leköpés: tettleges becsületsértés vagy könnyű testi sértés? 15.50: Odal rúna-gyorstalpaló. 17.40: Franciák hányattatásai a Marriottban 19.00: A notórius takony-és seggszőrevő német kapitány, és az UEFA közvetítőpolitikája. 20.00: Mémmagyarázó, Granit Xhaka kólázása. 21.00: Melegítőalsós teve. 22.30: Hosszú Katinka nem büdösödik meg úszás közben. Mi lehet a titka?! 23.10: Minden idők csendje a stúdióban 27.30: Hangyák az ezüstös ősrovarok ellen 30.00: Uj Péternek eltűnt az úszónadrágja, és a szalámik sincsenek meg 31.40: A tér, ahol Geszti Péter feltalálta a Paliót. 33.00: A Strade Bianche befutója Sienában. 34.30: Tiltsák be az ívelgetést, és a Hellas Verona boltja, ahol Winkler pillanatnyi elmezavarban mindig vesz egy mackófelsőt. 37.00: Vörösmarty Mihály. 39.00: Bologna. 45.00: José Mendez, becenevén Gyilkos Mendez. 46.00: Ceglédi zsákos fosófantom. 47.00: Frank Zappa és a családok védelme. Yellow Snow Suite. 50.10: A Bede nem látta a Voice of Memphist! 54.00: Kövesd be te is a kínai nagykövetség Facebook-oldalát! 55.00: Easttowni rejtények. 57.56: Negro Terror - Voice of Memphis.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 38Ómolnár Miklós letépi Karácsony fejét és belehány a nyakába
Szűkítjük a területet, és gyorsan fordulunk a megszerzett labdákkal. Vezérszerep rögzített szituációknál: Bede Márton; csupaszív zakatolás: Winkler Róbert; maródiak listája: Uj Péter; sokat váró szakvezetés: Botos Tamás. 01.30: Ketten izzadnak a harmincfokos stúdióban, Uj Péter pedig egy nyugdíjas osztrák kórházigazgató százhektáros toszkánai hobbikertjéből jelentkezik telefonon. 06.00: Meglepetés! Egy kis foci. 07.30: Miért megy valaki térerőmentes olasz tanyára? 08.00: A világ egyik legjobb vörösboros borvidéke: Montalcino. És a régi Index régi Blog.hu-ján indult, de még ma is létező borblog: a Művelt Alkoholista. 09.00: Viktor miért csicskult be? A magyar válogatott Eb-mérlege. 11.00: Orbán ott ütötte meg magát, ahol a legjobban fáj. 12.40: Klasszikus interjúk: Sváby vs. Orbán. Demcsák Zsuzsa vs. Dénes Balázs. Az aktuálisan elfogadott magyar törvényt évekkel megelőző, de azzal tökéletes összhangban értékelő ugandai riporter vs. transz aktivista. 19.00: Müncheni tuti tipp: Giesinger sörfőzde, az Olimpiai Stadion közelében. 19.30: Tüdő először. Illetve másodszor. 21.00: Nem eszik olyan forrón az abortusznépszerűsítést. 29.20: Ómolnár Miklós erőszakra lelkesít, avagy verjük meg a polgármestert! 32.00: Mégis van sorozatajánló: Kubrick Full metal jacketjének kiképző őrmestere, aki igazából is kiképző őrmester volt, csinált egy fegyverbuzi sorozatot. 34.00: Uj Péter realizálja, hogy valóban megkezdődött a világ podcasttörténelmének első másfél perces ivószünete. 40.00: Bro-ízű hang a lelátóról. 41.20: Vajna Timi új mansionje Beverly Hillsen. 43.30: Hatvanpusztai Malibu a HVG-n. 47.06: Junior már nem a Megadeth tagja 53.00: Buckethead igenis létezik, viszonylag jelentős gitáros, vödörrel a fején. 58.00: Spéder vs Buckethead. 01.00.18: Hallgasson végül ön is egy kis eredeti Bucketheadet!See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 37Arrébb raklak, mint Ronaldo a szalontüdőt!
A Bede-Uj-Winkler duó „rendes” heti podkasztja, Botos Tamás távoli támogatásával. 00.50: Köszöntjük Adolf Hitler nevű kedves hallgatóinkat születésnapjuk alkalmából. Fülük érjen bokáig. 02.30: Tudod, az az izé, na... Hogy is hívják? 04.00: Észak-rodéz rapszódia: Kenneth Kaunda emlékezete. 09.30: Fontos kortárs újságírói műfaj: rácsodálkozás egzotikus helyek érdekes szubkultúráira. Miszerint: Puha fedeles Nazi Goreng az Amazonon. Afgán deszkás lányok. Marokkói motoros lányok. Iráni metal. Iraki metal. Botswanai metal. 15.40: Kedvenc szerzőnk, a híres Acemoglu Robinson. 17.50: Mit szól hozzá, Hacsek? Banglades megelőzte Indiát! 23.20: A kínaiaknak nem kell magyar Fudan, mi erőszakoljuk rájuk. 25.00: Még hogy nem volt izzó gázgolyó a Föld?! Gyakoroljon önkritikát a hallgató! 27.30: Egy erősen síbolásgyanús oldal: http://hungarikum.hu/ 28.20. Airtist, klasszikus magyar akusztikus techno. 28.50: Hogy is vót, amikor Winkler 1990-ben elakadt a Vágány utcában a Renault 4-esével? 31.40: Siena mellett egyszerre csak elkezdett fölmenni a hűtővíz a picsába. 33.10: Miért ne tiltsák be a damilos fűkaszát mégse! 35.30: Triál a parasztolimpián. 37.00: Savanyú főtt tüdőt a nemzeti értéktárba! 39.00: További lehetőségek a pedofiltörvényben. 42.00: Meggyőzés Kalifornia bejárati ajtóinál. 48.00: Minisorozat-ajánló: Halston. 51.30: Cristiano Ronaldo megreformálja az idiótára csontosodott marketingszakmátSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 36Orbán a fociból tanulta meg, hogy a politikában is az érzelmekre kell hatni
Rényi Pál Dániel, a 444 újságírója Győzelmi kényszer címmel könyvet írt Orbán Viktor felemelkedéséről. Ezt a történetet a futballon keresztül mutatja be. Szerinte a futball nélkül nem is lehet megérteni az Orbán-jelenséget. Éveken át dolgozott a könyvön, több tucat forrással beszélt, dokumentumok százait olvasta át - most elmeséli, milyen volt a munka, és mit tanult meg közben.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 35A részegen alsógatyában kaszálás mesterfogásai, Hitler a cipőn, Mexico mi amor!
Ezúttal is, ahogy már annyiszor: Bede, Uj, Winkler, hinterland: Botos.. 01.00: Borízű jósda a lelátóról. 05.45: Hazánk kincsei pacalkonzerves dobozban. 10.20: Hollik István először. 14.00: Szomolyai cseresznye és a bogyósgyümölcs-lobbi. 16.00: Kaszálni a podkaszton: Winkler kapott egy kaszát. 19.00: Aaron „Jaws” Homoki, világhírű profi gördeszkás és feltörekvő dorombművész. 20.00: Gördeszkás alapfilm: Dogtown and Z boys (tréler). 22.30: DJ Titusz dicsérete. Ennek a számnak - Titusz játszotta régi X-Lab-partikon – a végén pedig jól hallható, mennyire hasonlít a jellegzetes acidos pruttyogás (alighanem Roland TB-303-as analóg szintetizátor) a doromb hangjához. 30.30: Ha van analóg trance-zenész, kérjük, jelentkezzen! Addig is: orosz kézműves techno. 32.00: Így segíti Kína a magyar ellenzéket. 33.25: Vona Gábor megsérti a nyugdíjasokat. 33.30: Magyar filippínók akadálymentes fociöltözője. 34.40: Köszöntjük a Mandiner új sportrovatvezetőjét, Jorge Csisztu nigériai herceg leszármazottját! 37.00: A „Nagy Gabber vagy Happy Hardcore?” vita, megnyugtató lezárással. Ez pedig fröccsöntött magyar Happy HC-utánzatszerűség: Emergency House: Dübörög a ház. 39.00: Frankie Goes To Hollywood fícsöring Lemmy. 40.00: Holly Johnson jellegzetes akcentusa. 41.00: Tom Of Finland. 43.00: A Megadeth basszgitárosának MeToo-botránya. Idézzük fel az avokádógate-et (mémmagyarázat vol. 0.). 48.00: Perui választások azonnali mélyelemzése, spanyolul. Ezen belül: Vargas Llosa amikor még utálta Fujimoriékat. Perui kilátások Pdero Castillóval. Keiko mégis csalást kiált. Az egész kontinenst megrázó Odebrecht-ügy. 55.00: Így lesz Magyarországból Latin-Amerika. (Bede Márton 2014-es cikke, lehet pipálgatni a checkboxokat.) 57.00: Ügyes hazudozók. 61.50: Sorozatajánló: Összeesküvés Amerika ellen. 69.30: Mémmagyarázó rovat vol. 1.: finn nyelvlecke. Otthon alsóneműben irtózatosan berúgni – kalsarikänni. („Finnish people are super proud of this habit...”) 70.10: Mémmagy 2.: Puma Storm Adrenaline. 73.00: Pótkaszttörténeti, EPIC outro! Pusztító bónusz: a német futballválogatott tematikus dalai vébéről vébére (az utolsó Village People-ös alighanem Orbánnak szánt sunyi provokáció): 1974: https://www.youtube.com/watch?v=v19ZyiZpSEw&t=29s 1978: https://www.youtube.com/watch?v=r8x8MstDwpg 1982: https://www.youtube.com/watch?v=aGe58_r1te4 1986: https://www.youtube.com/watch?v=tffACIijQ8k 1990: https://www.youtube.com/watch?v=4Lw4hupnAaE 1994: https://www.youtube.com/watch?v=Nw5sQtIFvtMSee omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 34Amikor kifogyunk majd a jó tanárokból, akkor lesz vége a magyar matematikai iskolának
Strukturálatlan beszélgetés matematikáról Pach Jánossal, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Geoscape kutatócsoportjának vezetőjével. Most ezért nem nyitok külön sorozatot, megy ide. Kis háttér a Qubiton.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 33Tiltsák bea: elektronyos rollert, damilos fűkaszát, motoros bőrdzsekit, mindent!
Ezúttal is. Mint azt már megszokhatták. Vagy ha meg nem is szokhatták, legalább beletörődtek. Bede Márton, Uj Péter és Winkler Róbert problémáz. 02.00: Na, ki nézte meg az új Philip-showt? Gulyás Márton köszöntője. 07.00: Irodalmi kitekintő: Orbán>Esterházy. 07.40: Bede megmondta a múlt héten… De, és itt egy nagy de: Bozhena Antonyar nem szépségkirálynő, hanem MMA-harcos. Elférnek a dzsungelben ketten a szépségkirálynővel? 10.45: Melyik Ben Affleck-filmet ne nézd meg? Ezt! 13.00: Minimálisan érdekel csak a kosárlabda - elosztjuk ezt az 5 percet. 16.50: Ki nő nagyra a jó kajától? Manute Bol, a 231 centis dinka. 19.30: Napi ördögi terv: pedofiltörvény. 21.00: Háromezer forint, hogy nem lesz Fudan, tartod? 23.00: Miért nem eszünk gyomokat, mint a kínaiak? Kínai cédrus. Porcsinsaláta a food.com-ról. 26.00: Barát vagy ellenség az elektromos roller? 29.30: Molnár Áron a Kerékpárosklubtól persze Halász, de hát élelmiszeripar-élelmiszeripar. 38.00: How to kasza? 42.00: Tiltsák be a tinilányokon a motoros bőrdzsekit. 43.45: Sergio Agüero búcsúajándéka a szertárosnak: egy jó kis Range Rover. 45.45: Minden idők futballistapopprodukciói: Wesley Sneijder pumpálós hollandtechnót reppel. 46.30: Gabber. Sőt! És még! Pláne! 50.00: A Belga új lemezének és a zenekar életművének rövid méltatása. 59.30: Szegedi Mankós Fosórém.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 32Borízű hang a lelátóról: Baranyi Kriszta nyomozza ki a wuhani laborszivárgást!
Gigantikus mémmagyarázásba, és Vidéki Lászlózásba, valamit Burány Csubakkába forduló podcastunk ezúttal, tulajdonképpen, így 22. adásra megszülte saját nevét: Borízű hang a lelátón. Zöldszilváni: Bede Márton Irsai Olivér: Winkler Róbert Otello: Uj Péter A pultnál: Botos Tamás 02.00: VB-selejtező, Japán–Mianmarra mit tippelsz? 03.40: Borízű hang a lelátóról, vol. 1. 05.00: Halászlé-saga a lelátóról, borízű hangon. 09.20: Pasarétbe’ még mindig a Lajos van, nem? (Nánási Lajos, egyébként.) 10.00: Brillat-Savarin Bede ellen az episztemológia lelátóján. 14.50: A magyar kerékpárszakkomentálás wanna be doyenje, Bede Márton szakkomentál: Miért csapatsport a kerékpár? Hogy áll Valter Attila? 22.56: Ó, milyen genderfluid megoldás, mondta egy borízű hang a nézőtérről. 25.30: Lépcsőház rovatunk vendége a Titktok. 37.00: Ha annóba’ az Index Videobombjának írt volna algoritmust a kínai kiscsávó, akkor ma Magyarország demokrácia? 40.00: Kemény átkötés a Tiktokról a Názáreti Jézusra via Vermes Géza. 41.50: Egy borízű hang Texasból. 43.10: Így hamisíts Jackson Pollock-festményt, Youtube-oktatóvideó 4 percben. 43.50: Jóbarátok-nosztalgia. 45.40: Henry Rollins 1988? Valami ilyesmi. 48.00: Magas minőségű színészi munka, főleg egy Hulktól. 51.00: Burány Csubakka mém és borízű Damoklész-kard a bitcoin fölött 57.00: Baranyi Krisztina nyomozza ki a wuhani vírusszabadulást, ne népszavazásokkal hülyéskedjen! Nagyszerű magyar wikipédia-szócikk az ellenzéki előválasztás résztvevőiről, könnyen kereshető táblázattal. És Bede május 5-i kvíze, hogy megmondod-e, melyik a náci, melyik a kommer, és melyik az európai értelemben vett keresztényszocialista? 60.45: Unai Emery és a gud íbening mém. 62:30: Vidéki László vs. Kim Dzsong-Ün: új esztétikai minőség. 63.30: Dominic Cummings Pókember-mémet magyaráz. 66.29: Felolvasás: Mándoki László méltatása a Ripostban. Lara Mandoki az IMDB-n. See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 31Nincs márhívó: a XXI. század Hofi Gézája, Buster Keatonja és a CIA-ügynök Scorpions
A szokásos dinamikus, hétvégi élcelődés a Bede-Uj-Winkler duótól, Botos Tamás technikai segédletével. 00.00: Uj Péter, a közismert fagylalttagadó le búkot. 01.30: Van feleséged? Nem, én homoszexuális vagyok. 07.00: Gulyás Márton nem érti a XX. századot. 08.00: Kis János a HVG-ben az ellenzéki győzelemről gondolatkísérletezik. 13.00: Winkler végre megtudja a Partizánból a genderkérdés lényegét. 15.00: Laurel Hubbard, a nemváltó Új-Zélandi súlyemelő. Illetve a Semenya-problematika, mint interszexuális középtávfutás. 19.00: A Valter Attila Aszfaltfoltozó Összeesküvés. 23.00: Mémmagyarázó. Khaby Lame, korunk Buster Keatonja az Instagramon, illetve a Tiktokon. 25.30: 14 éve Bede cikket írt Kínáról, amin György Péter felháborodott, mert szerinte rasszista volt. 29.00: Wind of change: a Scorpions effektíve CIA-ügynök, vagy Klaus Meine csak egy hasznos hülye. 31.20: Repatarurgyán – az Örök Ossian-mém. 36.00: Sazabio , a XXI. század Hofi Gézája. 38.40: Bede és TBG összevesznek, majd zöld festékkel locsolják egymást a nyári munkán, és fémhulladékot hord a MÉH-be. 41.30: Miért nem tűnik el Gyurcsány és Orbán? 48.00: Murva a Giro d’Italián. 51.30: Miért baszódjon meg Elon Musk, de végleg?See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 30Karácsony ledagadttörpézi Dzsingisz kánt, valamint hallevek rózsaszín trikóban
00.00: A három halleves. Dráma. Benne: chilcano-recept a nagy Pinterestről. Braun András: Pontyhalászlé, 1995. 08.00: Tom Yum Pla, de Bede valójában a Tom Kha Pla levesre gondolt. 09.30: Shui Zhu Yu (a Spicy Fish már nyitva, meg lehet próbálni). 12.10: Shane MacGowan kedvenc levese. 13.50: Sidi Péterből egyszer még Rejtő Jenő lesz. 16.20: Tonya Harding-film (nem a szex-!). 17.00: A magyar bringasport előtűnik a semmiből. A sztárcsináló csömöri klub. 18.15: Vas Blanka kerékpáros szupertehetség fácséja. 23.30: Julius „Mr. Youtube” Yego, a kenyai gerelyvető, aki Youtube-videókból tanult gerelyt vetni, és világbajnok lett, plusz Rióban ezüstérmes. 27.00: Nosztalgiahullám: klasszikus szoci hazudozás a Partizánban. 29.00: Né, a dagadék nem tud angolul! [1. Karácsony bedurvul; 2. Karácsony visszavonul; 3. Ellencsapás] 32.50: Hathat-e Viktorra, a szégyenérzetet nem ismerő kövérre a bodyshaming? 35.00: UP a lépcsőházból, de így sem találja el az évszámot: 1990-ben (és nem 91-ben) volt az a berlini kosártorna a valutaunió pillanatában, amikor a melegítőt kapta. 37.00: Oké, hogy az észt miniszterelnök asszony jól néz ki, de hogy is hívják? Kaja! Akkor erről talán ennyit. (UP pedig összetévesztette az észt elnöknővel, aki szintén fiatal és nagyon jól tud angolul, viszont Kersti Kaljulaidnak hívják. És őt nem láthatjuk félmeztelenül táncolni egy bárban.) 40.15: Nyelveket beszélő amerikai elnökök az őskorból. (Egyébként Carter beszélt valamennyire spanyolul, Clinton meg németül tanult.) 46.50: Lordok Háza Büfé a Népszabadság-archívumban. 48.00: UP új kiscicái. 49.00: Kassai Viktor Insigniája, Szántó Dávid amúgy három éve visszavonult a sportriporterkedéstől, és a Magyar Úszó Szövetségnél szervez nemzetközi versenyeket. 51.20: Kassai Viktor majdnem pontosan négy éve csalta el a Bayern BL-meccsét. 52.00: Sir John Keegan hadtörténész. Meg egy kis Engels. 58.30: Ajánlott irodalom: B. Szabó János: A tatárjárás. Szubotáj, Dzsingisz nagy hadvezére. Genghis Khan: His Conquests, His Empire, His Legacy. 62.05: Na, UP kaszált a héten a Bitcoinon, vagy Elon?See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 29Édesanyám, gyöjjön gyorsan, bulvárosodik az ATV!
A szokásosnál kurtább verzióban pótkasztolunk, mivel Winkler gumisműhelyben rekedt (a Harley-Davidson nem postásjamaha), Bedének meg dolga volt. Így alakult. Ott volt még Uj Péter és segített Botos Tamás is. A tartalom felépülése: 00.00: Winklerné első Szputnyikja okosba’. 03.30: John Keegan alapműve az első világháborúról. 04.30: Élelmes hobbisportolók covid idején. 06.30: Új divattrend Anna Wintour támogatásával: Bede Királymackója. Pihenésként itt nézegethet kifogástalanul öltözött divatmajmokat. 09.00: Juggalók. 10.10. Gym suit? Jog suit! Itt egy szép, két évvel ezelőtti Gucci a mackó-haut cuture zsákutcájából. 17.00: Chippendale mackóalsók a MAFC-nál. 20.15: Megérkezünk a gombos farmer-problémához, a Reddit cipzáros 501-es alternatíva-fóruma pedig itt olvasható. 21.30: James Franco hajszál híján megakadályozza a Kennedy-gyilkosságot. 23.20: Új, saját fejlesztésű ZS kategóriás filmünk: Antiszemita varjak 2. 25.00: TGM bojkottja, illetve Rényi Pál Dániel az ATV elkormánybulvárosításáról 2018-ban. 29.00: Svéd szektás gyilkosságos dokuajánló: Pray, Obey, Kill. 31.00: 700-as klub. 38.39: Mi bajod Freddie Mercuryval?!See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 28Karikó Katalin szarvashibája
Tudnak-e varjak víz alatt kommentelni? Bede Márton, Uj Péter és Winkler Róbert nemzeti audiovizualizációja. Porondmester: Botos Tamás. Tartalmasint: 00.00: Heti ígéret: megpróbáljuk foci nélkül. Öngól, persze. 01.00: Rögtön el is meséljük az Orbán és a foci könyvet. 02.00: Mi baja Bedének a kutyákkal? 07.00: Na, vajon Bedének milyen autója van? 11.50: Karikó Katalin hibázott. 15.00: Túlélési kalauz varjú- és egyéb támadásokhoz. 17.10: Hogy miért nem foglalkozunk színházzal?! 21.00: És most: színház, színház színház! 28.00: Kálid Artúr, aki amúgy egyébként bissau-guineai, és – mekkora szörpríz! – Winkler is! 33.30: Táskaidőszakok a kommunizmusban. 36.00: Nagyon jó japán Naniva kő. 41.00: Sorozatok, amiket nem látott a Bede: Elit alakulat (Band of Brothers). 44.15: Ki fog járni a nyíregyházi egyetemre? Csurgó Dénes átfogó cikke egyetemtémában. 56.40: Ronnie Wood haja (rewind). 57.00. Vamzer autósok és kiégett lámpák Csongrádban. 67.00: Önvezet a világ legjobb gitárosa. See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 27Pásztorkutya-szelídítés magabiztos gügyögéssel, és a Csongrád–Szentes háború kirobbantása
00.00: Amikor a német igazságügyminiszter a 444 szerkesztőségébe látogatott, és a legnagyobb probléma Horthy lova Hitler-bajszának eltávolítása volt. Magyari Péter szerencsére megcsinálta az interjút, mely azóta is itt olvasható. 05.00: Erre a Paddypower fogadóiroda sem számított: Bede bár nem nézte meg a MacGowan-filmet, de elmondja, mit csinál Csongrádon. 07.00: Hogyan menedzseljünk gonosz, loncsos őrkutyákat? 09.00: Csongrád Szentesnek, mindeközben Szombathely Zalaegerszegnek farkasa. 10.00: Tisza-presszó. 12.00: Szentesi humoristák összeesküvése. 14.30: Körös-torok: az Alföld Ipanemája. (Elfelejtettük beszúrni, hogy a legnagyobb magyar underground film, a Szőke-Badár-féle Európa kemping itt, a Körös-torokban játszódik, sőt, arról is szól. A csúcsjelenet külön.) 16.00: Szily László eretnek gondolatai az európai szuperligáról. Nem összetévesztendő a török bajnoksággal, mely ugyancsak Süper Lig. 23.30: Süper lig. 33.00: Még a krikettben is meg tudták lépni! Soknapos cricket, egynapos cricket, néhány órás cricket, pakisztani csapatok, indiai csapatok. 37.00: Orbán Viktor szuperképessége, a cikitűrés kellett volna a Super League-es amatőröknek. 42.10: Kicsoda Sámán Ubul? 45.00: Saját futballultra-hőstetteink. 50.00: Érdemes-e Coinbase részvényt venni? És mit nem? 53.00: Hogy bukott a koreai géniusz napok alatt tíz milliárdokat? 54.00: Így kell nem megnézni Fekete Győr András-interjúkat. 55.40: A Riporterek Határok Nélkül listája. 58.55: Majd a Türk Tanács megoldja, beautiful people a linkre kattintva. 60.30: Bede, a csongrádi Schmidt Egon.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 26Megdöbbentő: és akkor Orbán eltűnik, mint a Manic Street Preachers gitárosa... Mutatjuk!
Nagyon nagy tisztelettel, szeretettel, becsülettel, Leslie Mandoki-i értelemben vett emberséggel, együttérzéssel köszöntjük a kedves hallgatókat. Hallgassák pótkasztunkat szeretettel (becsülettel, tisztelettel etc.)! Meglássák, számtalan dologra fény fog derülni. Aki kérdez: Winkler Róbert Aki válaszol: Bede Márton Aki röhög: Uj Péter Potméterek: Botos Tamás Ne feledják! Vasárnaponkéntonta! Konkrétan így valahogy: 00.20: Bolsonaro-idézetet csak brazilul! 02.30: Szputnyik a láthatatlan honvédek között. 05.30: Kvíz! Hány másodperces a Premier League-gyászszünet Fülöp herceg halála alkalmából? 08.10: Az újságkészítés legitim módja: olyan cikkeket írni, amiket elolvasnak. 10.00: Lázár János és a rossz tulajdonosi szerkezetek. 16.00: Összeveszünk Lázár János alkalmasságán! :DD 18.40: Norbi jót akar. 20.00: Stenmencs meghal. 21.00: Szenzáció: Bede téved a Manic Street Preachers gitárosának eltűnési évével! A Manic Street Preachers legnagyobb slágerja, a Motorcycle Emptiness. És amikor az MSP Fidel Castrónak játszott. 22.20: Magyari Péter hivatkozott cikke az orbánizmus párhuzamos államáról: Az orrunk előtt rövidítik meg Magyarországot. 25.00: Autokratikus utódlás Szijjártótól Medvegyeven át Erdoganig. 26.50: Ha kételyeid lennének Maradona génjeivel kapcsolatban: így dekázik az unoka. (Így kosarazik az ifjabb Sabonis; az apja volt minden idők talán legjobb európai kosárlabdázója.) 30.50: Törőcsik Mari és Angelina Jolie. 33.00: Rasszista incidensek Magyarországon. 35.00: May Károly utódai visszaadják a csippeva skalpot. 35.40: A South Parkban Mr. Garrison feltalálja az anális-orális It Bike-ot. 36.10: Bede tromfol egy Negro de Banyoles-szel. És a busmanok népneve igazából szan. 39.00: Olvasnak még indiánkönyveket? Liselotte Welskopf-Henrich, a nyugatnémet kommunista. 88-as csoport: Kubai nők. 42.50: A Pawnee (az indiánkönyvekben páni) törzs persze nem alaszkai, de Sat-Okh, azaz Hosszú Toll, azaz Stanisław Supłatowicz nem is póninak, hanem sóninak mondta magát, bár egyes kutatói azt is kétségbe vonják, hogy egyáltalán járt Amerikában. A szintén lengyel Arkady Fiedler, aki amazóniai indiánregényeket írt. 48.30: A Poroszországból a Volgához települt, aztán Szibérián át Közép-Amerikáig vándorolt német (porosz-holland) ultrakeresztények. 50.00: A paraguayi protonáci árja kolónia. Colonia Nuevo Hitler. És igazából ez a chilei német szekta, ami a kilencvenes években bukott le, és a Pinochet-rendszer gyilkosságaihoz falazott. 52.00: Monty Python – Hello Bruce! Bede kedvenc ausztrál kupleráj-kocsmája, ahol praktikus műanyag réteg akadályozza a testnedvek matracba szivárgását. Slouch hat, az ausztrál kovbojkalap. 54.30: Elon Musk vegasi alagútja, avagy a langyos víz feltalálása. 60.30: Hogy megy a Bitcoin, meglesz-e a Vespa? 61.50: Így pusztította el Peter Thiel Szily László munkahelyét. (Bár most éppen szó van arról, hogy újraélesztik.) Kéjgázos vallatás a Halálos fegyver 4-ben, a kínai valutával kapcsolatban. 67.00: Heti rasszista fociincidens. Óráid vannak hátra, Murinho!See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 25A gumicsontbrigád
SPORTOSAT! De tényleg. Bede Márton, Uj Péter, Winkler Róbert rutinpodcastja a tudomány, a technika újdonságairól. Technikailag támogat és adja a lovat: Botos Tamás. Tartalmi csomópontok: 00.30: James Hoffman barista világbajnok, és a legnagyobb élő kávéyoutuber. 01.10: A dzsudzsákos poén már nincs ott a Google Mapsen a Lánchíd közepén, de a Vikingek sorozatból ismert fiktív helyszín, Kattegat még tartja magát a tengeren. 05.00: Petry lassan felkonferálódik. 08.30: A világ három legbecsületesebb sportszervezete. Nem vizuális típusok kedvéért: dr. Aján Tamás. Azamat Bagatov. 11.30: Petry már öt éve is a migránsoktól féltette a csinos Szonját. 13.20: A kalmük ufóhívő vezette nemzetközi sportszövetség. 20.50: Költözködő baseball-gála. 27.30: A nyíltan fasiszta Paolo Di Canio nagy pillanatai. 28. 40: Lars Göran Petrov-nekrológ. Csihar Attila operát énekel :DD 36.00: Próbálnánk megegyezni a top 10 magyar punkzenekarban. (Cpg, Tizedes, QSS, Marina Revue, Kretens, 38.10: A38 és Hungarian Jack Black Rocksuli. 40.30: Miért releváns a kultúrpolitika? 48.00: A Dubajban meztelenül pucsító ukrán lányok kultúrpolitikai vonatkozásai. 49.00: Uj Péter DIY Jamiroquai (gyémántkontent). 55.00: MacBook Air M1 nagyongyorsteszt.See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ep 24Húsvét? Kapcsoljuk a ferencvárosi Ku Klux Klánt!
Jó napszakot, jó szórakozást kívánunk! Sportosat! Reméljük, hogy ezúttal is velünk tartanak! A stúdióutt: Uj Péter, Winkler Róbert, ferencvárosi helyszíni tudósítónk: Bede Márton. Fölvételvezető: Botos Tamás. 00.00: Botos Tamás szuperképessége: vicinális kábeltévék nézése. (Ő fedezte föl annak idején Megyeri Csillát, a KESMA-elnöknek pedig állásába került Totó ébersége.) 04.00: Hogy a francba is vannak a Fibonacci-számok? (Igen, olyan természetes számokból álló sorozat, ahol minden elem az előző két elem összege. A nulladik eleme nulla, az első eleme egy.) 05.30: Winkler rácsodálkozik az 52 faktoriálisra. Ennyiféleképpen lehet kirakni a römikártyát. Szpojler: cseppenként, gyalog hordd át az Atlanti-óceánt a Csendesbe, és homokszemenként töltsd fel a Grand Canyont. 06.00: Vakcinahelóták egymás között. 08.00: Rockenbauer Antal fizikatörténeti sorozata a Qubiton. 10.30: Aláírtuk a levelet, hogy engedjenek már be a kórházakba, tudósítani. 16.00: Összeomlás. 17.49: Kapcsoljuk a Ferenc-teret! 23.30: Klasszikus rádiós körkapcsolások Spanyolországtól Vass István Zoltánig. 28.50: Viktor Magdi anyust alakít a pedagógusokkal szemben. 38.20: Viktor rémálma: a nyitás szó. 41.00: Bige László okos-e, illetve ő lesz-e a következő Simicska. 43.30: A kolléga, akiről Bige nem beszél: Alexander Rovt. 50.40: Bicskás fenyegetőzések Demeter Szilárdtól a csíki Elon Muskig. 55.00: Nagyvassofőr életpályák. 57.10: Az app, amivel méretarányosan Google-térképre helyezgetheted az Ever Givent, hogy vajon elfér-e . 57.20: Peter R. Orszag cikke az óriás konténerhajók kibocsátásáról. A viszonthallásra, a viszontlátásra!See omnystudio.com/listener for privacy information.